7közlap, 2002. január-június (4. évfolyam, 1-48. szám)

2002-04-16 / 28. szám

DUNAÚJVÁROS ÉS KÖRNYÉKÉNEK KÖZÉRZETI HETILAPJA 2002. április 16. kedd Megjelenik minden kedden és pénteken! 9­77 1 5 85 IZOG667­ 2 0 4 1 6 Akiknek fontos, hogyan laknak A pályázat, amelynek csak nyertesei vannak A Dunaújvárosi Lakóközössé­gekért Alapítvány kuratóriuma ülésén döntött a 2001-ben vég­zett munka elismerésére kiírt, il­letve a felhívás alapján benyúj­tott pályázatokról. A pályázat hi­vatalos eredményhirdetésére és az elismerések átadására pén­teken délután, a Városháza C szárnyának aulájában rendezett ünnepségen került sor. Szekeres György alpolgármester, a pályázat fővédnöke szerint az év lakó­­közössége, közös képviselője és legta­karékosabb épülete kategóriában meg­hirdetett versenynek csak nyertesei vannak, az eredményhirdetésen a győztesek jutalmazására kerül sor. Már maga a pályázati rendszer olyan, amely arra készteti a versenyben érdekelteket, hogy írják meg pályázatukat, nevezzék be közösségüket, vagy éppen közös képviselőjüket a vetélkedésbe. folytatás a fj) oldalon Csütörtökön közgyűlés Döntés a város központjáról A közgyűlés elé kerül a tervezett városköz­pont-rekonstrukció hatástanulmánya. A korábbi fórumokon már ismertetett koncepció lényege, hogy a Barátság iskola telkére képzelt, valamint a széles Vasmű úti parkot délről lezáró épület­­együttes a városközpont részeként alközponti szerepet töltene be, a közlekedési kapcsolatokat pedig körforgalmú csomópont szolgálná ki ott. A Vasmű úti park közepén, a József Attila utca tor­kolatánál (a valamikori vívócsarnok és a szökőkút helyén) vagy két szimmetrikus, vagy egy valami­vel nagyobb tömegű, közcélú épület emelhető, amely(ek) két részre tagolná(k) a parkot. A Kis- Vasmű út ennél az elképzelt épületnél mindkét irányból zsákutcává alakulna a gépjárművek szá­mára, ám a két zsákutcás fordulót kerékpárút köt­né össze, biztosítva a kerékpárosok áthaladását. A park pihenő funkciókkal gazdagodhatna, példá­ul csobogóval, zenepavilonnal, játszóparkkal stb. A Dózsa mozival szemben levő térrész kimunkál­­tabban szolgálhatná a központi buszmegállók szerepkörét. A Városháza tér gyalogos zónává alakulna, esetleg a Kis-Vasmű út átvezetne a vá­rosháza két épülettömbjét összekapcsoló folyosó­­híd alatt. A terv felszín alatti parkoló kialakítását is javasolja a városháza északi oldalán levő parkoló alatt és a mai házasságkötő terem, valamint a múzeum melletti garázscsoport elbontásával szá­mol. Utóbbi helyén, valamint a Korányi utcában (a kórház-kerítés beljebb helyezésével) új parkolók építésével pótolja a városháza téri parkolók meg­szűnését. A gyalogos zóna (körülölelve az 56-os emlékművet) kivezetne a Duna-partig, a Panorá­ma utat kis körívvel a parthoz közelebb vezetné át. A gyalogos zóna keleti végén gloriett-szerű ki­alakítást képzel el a terv kis szállodával, vagy más közfunkciót szolgáló épülettel. A kialakítandó gyalogos zóna északi lezárását az Október 23-a tér magas panelházait összekapcsoló kis épület­sor biztosítaná, amelyben vendéglátó-szolgáltató funkciót betöltő üzletek, ajándékbolt stb. kaphat­nának helyet, így a Dózsa György út meghos­­­szabbításában élettel teli sétány jöhetne létre. A városháza „B” szárnyán emeletráépítést is elkép­zelhetőnek tartanak a tervezők annak érdekében, hogy a földszint hivatali időn túli funkciókat (pél­dául üzlet, étterem stb.) is befogadhasson. E terv megvalósíthatóságának akadálya, hogy a Duna­­parthoz közeli helyekre tervezett egyes létesítmé­nyek az úgynevezett tilalmi zónába kerülnének. Az 1964. évi partcsúszást követően a partéltől mért 150 méteres sáv a tilalmi zóna, ahol épület nem helyezhető el. A terv tilalmi zónába eső épít­ményeivel csak akkor lehet számolni, ha mérnök­­geológiai vizsgálatát igazolja a tilalmi zóna mérté­kének csökkenthetőségét. Ha elkészül az erre irá­nyuló vizsgálat, amely megengedőbb a jelenlegi szabályozásnál és a kapott eredményt jóváhagy­ja a Magyar Geológiai Szolgálat, akkor válhat re­álissá a terv gyalogos zónát övező építményeire vonatkozóan. A tervezési folyamat továbbvitelé­nek módjáról dönt most a közgyűlés. Átvilágítás után Az önkormányzat átvilágíttatta szociális intéz­ményhálózatát is a Vikárius Kft.-vel. E vizsgálat hozta felszínre, hogy célszerűbben lenne működ­tethető a Jószolgálati Otthon közhasznú társa­ságként, vagy közalapítványi formában. Bővülne például a pályázati lehetőségek köre. Miután el­készültek az intézmény közalapítvánnyá való át­alakításának dokumentumai, a közgyűlésnek kell kimondania a Jószolgálati Otthon Közalapítvány létrehozásáról, valamint a Jószolgálati Otthon megszűnéséről szóló döntést. Átmeneti Otthon Mint ismeretes, egy korábbi közgyűlési döntés nyomán kialakította a DVG Rt. a családok átmene­ti otthonát a Frangepán utcai, valaha szükségla­kásoknak épített panelházban. A gázfűtéssel, me­legvíz-szolgáltatással összkomfortossá tett épület 10 válsághelyzetbe jutott család, töredék­ család átmeneti otthonául szolgálhat. A családok átmene­ti otthona új önkormányzati intézmény, amelynek szervezeti és működési kereteit meg kell határoz­ni, így a közgyűlés most dönt erről. A tervezet sze­rint az új intézmény a Családsegítő és Gyermekjó­léti Szolgálat szervezetének része lesz. Emiatt a közgyűlésnek módosítania kell a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat alapító okiratát. Pályázatok A közgyűlés korábban több kulturális témában írt ki pályázatot különféle egyesületek, szerveze­tek és alapítványok számára. A javasolt támoga­tást közalapítványok esetében a közgyűlés hagy­hatja jóvá, amire most kerül sor. Pályázatot hirde­tett a közgyűlés a kulturális egyesületek és alapít­ványok támogatására is. A beérkezett pályázatok elbírált támogatását is most hagyja jóvá a köz­gyűlés.­­Cs.Gy.­ Nincs ok a pánikra Nem történt ételmérgezés A Széchenyi Gimnázium több diákja fordult gyomor- és bélrendszeri panaszokkal az ügyelet­hez a múlt héten. Mint dr. Müller Cecília városi tisztifőorvos elmondta, összesen 53 beteget re­gisztráltak, akik hányásra, hasmenésre, lázra pa­naszkodtak háziorvosuknál. Felmerült az étel­­mérgezés lehetősége, mert valamennyien a gim­náziumban ebédeltek, de mivel az étel- és a székletmintákban baktériumot nem találtak, és a hányás volt a betegségnek az elsődle­ges tünete, valószínűleg vírusfertőzéssel áll­nak szemben. Elképzelhető, hogy egy új tí­pusú, Pécsett és Szekszárdon már megje­lent, ún. Calici-vírus szedi áldozatait a gim­nazisták körében, ezért az ÁNTSZ a széklet­mintából a vírust már ismerő pécsi laborató­riumba is küldött. A vírus és a vírushordozó keresése még tart. Újabb megbetegedés nem történt, a betegség pedig szerencsére könnyű lefolyásúnak bizonyult. Aggodalom­ra semmi ok tehát, nem a Széchenyi kony­hája a „hunyó”. -koczka- Rossz rajt a fináléban Dunaferr­­ - Vegyész RC Kazincbarcika 1:3 (-19, -25, 21, -24) Nem hozott szerencsét a Dunaferr Sportcsar­nok nagyterme röplabdázóink számára. A bajno­ki finálé első találkozóján a mieink erőtlen, gyen­ge játékkal kaptak ki a története során először döntőbe jutó Kazincbarcikától. A különösen for­mán kívül játszó Morozov és Urfi mellett sajnos a többiek sem tudtak fordítani a játék képén, így a rendkívülit nem alkotó, ám fegyelmezetten röp­­labdázó barcikaiak megérdemelten vitték haza az értékes győzelmet. Folytatás csütörtökön fél hatkor, Kazincbarci­kán, ahol szinte kötelező a győzelem a Dunaferr számára. Ruffing Péter: - Ilyen gyámoltalanul nem lehet játszani. Nem értem, hogy sokszoros válogatott, rutinos játékosok miért nem nőnek fel a feladat­hoz. El kell hinnünk, hogy jobbak vagyunk, csü­törtökig mindenképpen rendet kell tennünk a fe­jekben. -stéhli­ m mm m közlapim ajánló Kallódó ifjúság?.................................... 2 oldal Politika az interneten............................ 2 oldal A megünnepelt költészet....................... 3. olda Már nem kell a Világbank hitele.......... 4. oldal Tehetségesek a mai fiatalok............... 4. oldal Várjuk Európát..................................... 7. oldal

Next