7közlap, 2002. január-június (4. évfolyam, 1-48. szám)

2002-04-16 / 28. szám

tközlap 2002. április 16. kedd KULTÚRA — SZÓRAKOZÁS — OKTATÁS Vajon ki kapja a legnagyobb elismerést? A zsöllye-tulajdonosoké a döntő szó A Dunaújváros Színházáért Ala­pítvány kuratóriuma a múlt héten összeállította a Teátrista Gyűrűre javasolt művészek listáját. A jelöl­tek kizárólag azok a művészek le­hetnek, akik a Bartók Kamaraszín­ház és Művészetek Háza saját be­mutatott produkcióiban, vagy egy partnerszínházzal létrehozott kö­zös előadásban szerepeltek. - Ebben az évadban - októbertől áprili­sig - négy bemutatónk volt - mondja Knódel Mária, a színház igazgatója. - Az intézményben szakemberként dolgozók tettek javaslatot a jelöltekre, amit a kurató­rium kevés módosítással el is fogadott. Az évad első bemutatója A peleskei nótárius volt, amelyet a soproni Petőfi Színházzal állítottunk közösen színpadra. Ebből a da­rabból egyértelműen és kizárólagosan a boszorkányt megformáló Hacser Józsát ja­vasolták a szakemberek. Az Iskolaszínházi Társulat december­ben mutatta be Móricz Zsigmond Rokonok című darabját. Ebből az előadásból két mű­vészt is jelöltek a gyűrűre: a polgármestert alakító Kiss Attilát, és Lénát, a feleséget ját­szó Ráckevei Annát. Valló Péter rendezésében mutatta be a Budapesti Kamraszínház és a Bartók kö­zös produkciójaként A csábítás művészete című komédiát. Ebből a darabból Rátóti Zoltánt jelölték az idén először kiosztásra váró elismerésre. A napokban mutatták be Dunaújváros Táncszínháza legújabb produkcióját a Szé­kek fekete fizikáját. Mivel ez kollektív műfaj, kicsit nehezebb volt a választás - mondja Knódel Mária. A kuratórium két táncost is jelölt a darbból: Polgár Dórát és Suplicz Mi­hályt. A zsöllye-tulajdonosok a napokban kap­ták meg postán a hatfős listát, amelyet az érvényes szavazattal április 26-ig kell vis­­­szaküldeniük. Az ezt követő napon kerül nyilvánosságra a gyűrű tulajdonosának ne­ve. Az évad végén, a MAGMA Fesztivál le­zártával adják át ünnepélyes keretek kö­zött a Teátrista Gyűrűt a zsöllye-tulajdono­sok jelenlétében. oe A megünnepelt költészet A sokéves hagyományok­nak megfelelően szombaton ismét megrendezték a Köl­tészet ünnepet a KMI-ben. Bemelegítőként Kiss Kálmán ta­nár úr olvasott fel egy igazán kime­rítő elemzést József Attila sokat vi­tatott Medáliák című versciklusá­ról. Ez a program a tavalyi ünnep­ségből kimaradt, így most nyílt al­kalom a pótlásra. A Verslábú an­gyalok mindeközben tiszta csen­gésű megzenésített verseket ad­tak elő. Ezt követte az évek során már hagyománnyá vált idézetjáték, avagy társalgás a költészet hatal­máról. Mint azt jól tudjuk, minden kezdet nehéz: az idézgetők az ele­jén csak nagyon nehezen akartak összegyűlni. Hogy a közönség ad­dig se unatkozzon, Kiss Kálmán saját verseivel szórakoztatta a nagyérdeműt. A hangulatos görög táncok után a Főiskola Étterme várta az inten­zívebben is szórakozni vágyókat. Koncertet adott a Vízmosta Kövek, a Fehér Hollók, a Galapagos és a Quimby. Közben pedig természe­tesen volt verselés, örömzene, tánc és nótázás egészen kivilágos virradatig. -oe- Ma április 16-a, Csongor napja van. E török eredetű régi magyar személynév jelentése: só­lyom. Becézése: Csongi, Csongorka. Szerdán ünneplik névnapjukat a Rudolfok. A szó elemeinek jelentése: dicsőség, hírnév + far­kas. Becézése: Rudi, Rudika, Rudolfka. Csütörtökön, április 18-án ünnepelnek az And­reák és az Ilmák. Az Andrea az Andreas férfinév­nek több nyelvben is használatos női párja. Az Il­ma Vörösmarty Mihály névalkotása a Csongor és Tünde című mesedrámában, talán a Vilma rövi­dítéseként. Egyúttal finn név is, ez szintén XIX. századi névalkotás, a jelentése: levegő, ég, vi­lág. Továbbra se feledjék, ha szeretnék köszönteni barátaikat, családtagjaikat küld­jenek Kalendárium jeligére egy levelezőlapot a Dunaújvárosi Te­levízió címére, a Barátság út 2- be. Mi egy csokor virág kíséreté­ben, kameránk előtt, otthonukban köszöntjük meg szeretteiket. -oe-I--------------------------------------------------------------------1 Ki küldi:..................................................................... ! | Kinek küldi:..............................................................­­ • Üzenet:....................................................................... I­I--------------------------------------------------------------------1 3. oldal A dunaujvaros.hu es­zközlap házi szavazólapján a várja a látogatók, olvasók szavazatait, véleményét: KIÉ LEGYEN A TEÁTRISTA GYŰRŰ? - aki a felhasználók legtöbb szavaza­tát kapja, annak szerény ajándékkal kedveskedik hon­lapunk és a 7közlap. A szavazás jelenlegi állása szerint Hacser Józsa vezet eddig, őt követi Suiplicz Mihály, de ezek az ered­mények természetesen nem véglegesek. Nálunk Ön is d­önthet! I mii MJilMIII il­ iMI I IIIMIHIIIMI ■lii Bli j Szavazólap í i­­ Beküldő neve:....................................................................................... > * 1 szavazata:.............................................................................................. Jelöltek: Hacser Józsa (A peleskei nótárius)­­ Ráckevei Anna (Rokonok) Rátóti Zoltán (A csábítás művészete) Polgár Dóra (Székek fekete fizikája) Suplicz Mihály (Székek fekete fizikája) Kiss Attila (Rokonok) Horváth Ákos emlékkiállítás A 40 éves Rosti Pál Fotó­klub és a Fotótörténeti Ala­pítvány rendezésében teg­nap nyílt meg Horváth Ákos fotográfus emlékkiállítása a József Attila Könyvtár „Lóczy Zoltán” Fotógalériájában. A kiállítást Pálfalvi János grafi­kusművész nyitotta meg. A kiállítás - a könyvtár nyitva­tartási idejében - május 8-ig látogatható. Könyvespolcra A József Attila Könyvtár ajánlata A Titanic katasztrófája (1912. április 14-15.) Az elsüllyeszthetetlennek mondott luxushajó április 10-én futott ki Southampton kikötőjéből New York felé. Mialatt az At­lanti-óceán északi részén haladt, több üzenetet is kapott a tér­ségben tartózkodó hajóktól, amelyek jégveszélyre figyelmeztet­ték. A katasztrófát mégsem kerülte el: április 14-én 23 óra 40 perckor összeütközött egy jégheggyel. Hajnali 2 óra 18 perckor végleg eltemette az óceán. A túlélőket a Carpathia szállította New Yorkba. A tragédiával kezdődött a Titanic második élete, ezt bizonyít­ja számtalan film, musical, dal és könyv. A könyvtárak állományából: Simon Adam: Titanic (Szemtanú sorozat) A.C. Clarke: A nagy zátonyok kísértete: 2010: a Titanic kiemelése Clive Cussler: Emeld ki a Titanicot! Erik Fosness Hansen: Zsoltár az út végén Walter Lord: A Titanic pusztulása A világ legnagyobb katasztrófái „AZ OLVASÁS ÉVE” A mi nil ártunit 9009" jytA ffII lrffCfljlflffl| al/va A Munkásművelődési Köz­pont és a Mezőföld Természet­­fotó Klub tagjainak munkáiból nyílik kiállítás az MMK Folyosó­galériában, hétfőn, április 22-én, 18 óra­kor. A kiállítást Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazga­tóhelyettese nyitja meg. Kiállító fotósok: Dr. Somorácz György, Fabó Fe­renc, Klép Sándor, Somorácz Áron, Várhidy Zsuzsanna. A kiállítás április 22-től május 10-ig, vasárnap kivételével na­ponta 8-20 óráig látogatható. KK zközlap Dunaújváros és Környéke Közérzet! Hetilapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: 2400 Dunaújváros, Barátság út 2. Telefon/fax: 25/412-700 Főszerkesztő: Cs. Fekete Györgyi Felelős szerkesztő: Koczka Kata Főmunkatárs: Csongor György Szerkesztők: Deutsch Bea, Fábos Zsolt, Fodor Endre, Koczka Kata, Stéhli Róbert, Sztipán Orsolya Tördelőszerkesztő: Korom Károly Kiadja: Duna-Tükör Lapkiadó és Reklámszolgáltató Kft. Ügyvezető: Markovics Éva Előfizetés és hirdetésfelvétel: 2400 Dunaújváros, Vasmű út 41. fszt. 19. Postacím: 2405 Dunaújváros Pf.: 47 Telefon: 25/551-498 Nyomás: Dunaújvárosi Nyomda Kft. Felelős vezető: Farkas István igazgató ISSN 1585-7069

Next