A 7 napról, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1997-07-03 / 27. szám

Deák Ferenc kontra Horn Gyula A demokráciát sérti a Vatikánnal kötött megállapodás Az állam és az egyház közötti viszonyok egész Európában a legnehezebb kérdések közé tartoznak — mondta Deák Fe­renc 1873. június 28-án. Magyarországon az állam és az egyház viszonya meglehetősen speciális eset, amelyet valamennyi­en ismerünk. A dolog specialitása pedig nehezíteni szokta az ügyek rendezését és nem megkönnyíte­ni. Egyedül Horn Gyula gondolta úgy, hogy semmi nehézség nincs a dologban, majd ő elintézi egy öt oldalas megállapodással az egé­szet. „Egyedül ő”, hiszen a Vatikán­nal kötendő megállapodás terve­zetét nemhogy a társadalom szé­les rétegeivel egyeztette volna, de Kuncze Gábor, a koalíciós partner vezére is csak akkor értesült róla, amikor a parlamentben bejelen­tette a miniszterelnök az aláírás időpontját. Ez a dolog pedig annyi­ra nem egyszerű, hogy szinte vala­mennyi — nem katolikus — egy­ház és pedagógus szervezet „leve­lét megírta” a megállapodás elleni kifogásáról. A viharos szél Hódmezővá­sárhelyre érve csak pajkos szellő. Legalább is az egyházi ingatlanok visszaadása tekintetében. Erről Tatár Jánossal, a Belvárosi Kat­likus templom plébánosával be­­szélgettünk. tuibb­il Hogy nekert az, hogy a re­formátus egyház az 1991-es tör­vények értelmében előrébb jár az egyházi ingatlanok ügyében, míg a katolikus egyház valami­lyen újabb megállapodáshoz köti a törvény adta lehetőséget? T. J.: A református egyháznak demokratikusabb a felépítése, így a helyi ügyeikben könnyeb­ben járnak el. Talán azért is nem tetszik a református egyháznak a tervezet, mert kötöttségeket éreznek benne. Virt­nji Vásárhelyen hány ingat­lan érinti a katolikus egyházat? T. J.: Egyedül a Károlyi-házat érinti. zag] >3}Az Állattenyésztési Főiskola (Katolikus zárda) és az Eötvös Szakközépiskola (Katolikus nép­iskola) régi épületszárnyai is az egyház tulajdonában voltak. T.J.: Igen, de ezeket forintban kívánják megváltani az egyház­tól. A zárdát, amely valójában a Do­mokos rend tulajdona, 127 millió­ra értékelték, az iskolát pedig 60 millióra. Ezen összegek kamatait kívánja az állam járadék formában folyósítani az egyháznak. FftEnS Ez nem jönne rosszul, hi­szen a templom felújításához 35- 36 millió forintra lenne szükség. T. J.: Szó sincs arról, hogy a vá­sárhelyi vagyon Vásárhelyen ke­rülne felhasználásra. Én nem mondom, hogy a pápa zsebébe vándorol a pénz, de az biztos, hogy egy közös „nagykalapba” kerül. Valószínűleg az egyházmegyék püspökségeinek fogják leosztani. ntfiUM Mire használják majd a Károlyi-házat, ha visszakapják? T. J.: A város legszélesebb ré­tegeit kiszolgáló kulturális célok­ra. Az még azonban a jövő­ zené­je, hogy ki lesz az, aki az egyház céljainak is megfelelően tudja majd üzemeltetni. A megállapodás ellen felsora­kozó egyházak és szervezetek mellett a Szabad Demokraták Szö­vetsége — a kormányzó párt koa­líciós partnere — szinte minden pont ellen kifogást emelt. Erről fag­gattuk Dr. Kecskés Ákost, az SZDSZ Csongrád megyei elnökét._______ Elnök úr! Milyen fenntar­tásai vannak az SZDSZ-nek a megállapodással kapcsolato­san? Dr. K. Á.: Előre bocsátom, hogy nagyon is fontosnak tartjuk az egy­házi viszonyok rendezését. De! Nem vagyunk hívei az „eseti megállapo­dásoknak”. Az SZDSZ véleménye szerint az összes érintett féllel egyez­tetni kell ebben a kérdésben, a po­litikai pártoktól a civil szervezete­kig. Emellett a legőszintébben tá­jékoztatni kell a közvéleményt. ttrheilA sajtóban „szakmai kifo­gásokat” emlegetett az SZDSZ. Dr. K. Á.: Az általános problé­mák mellett az oktatási és költ­ségvetési pontok szakmai meg­alapozottságát nem tartjuk ki­elégítőnek. Az oktatásról szóló tervezet finanszírozása szerint az egyházi iskolák nagyobb állami támogatásban részesülnének, mint az önkormányzati iskolák. Továbbá az egyházi iskolákra nem érvényesek az állami jogsza­bályok, így azok kicsúsznának a társadalom ellenőrzése alól. Van­nak olyan esetek, amikor arra kényszerülnének a szülők, hogy meggyőződésük ellenére egyhá­zi iskolába írassák gyermekeiket, illetve néhány pedagógus is arra szorulna —anyagi okok miatt —, hogy világnézetileg „nem semle­ges” iskolában tanítson. Ezért az SZDSZ azt javasolta, hogy csak ak­kor kerüljön egy iskola egyházi kezelésbe, ha arra valós helyi igény mutatkozik. HÍGÍTS Milyen sarkalatos pont­jai vannak a költségvetésnek? Dr. K. Á.: Nagyon sok sarkalatos pontja van. Egyet szeretnék kiemel­ni. A kormány a megállapodásban ígéretet tesz arra, hogy az egyháza­kat érintő adó­­kedvezmények­ről szóló törvénye­ket az egyház be­leegyezése nélkül nem módosítja. Ezt a passzust ki kell venni a ter­vezetből. HÍGÍTS Mi ebben a rossz? Dr. K. Á.: Ez a parlamenti szuve­renitás példátlan csorbítását jelen­ti. Ugyanis az le­hetetlen helyzet a mai demokrá­ciában, hogy van­nak olyanok, akik beleszólhatnak az adóügyeikbe, és olyanok, akik nem szólhatnak bele. Ez számunkra el­fogadhatatlan. (rozmann) Soós László HŰTŐGÉPSZERELŐ 6800 Hódmezővásárhely, Hóvirág u. 12. Tel.: 62/345-007 (üzenetrögzítő van) 16! Háztartási, kereskedelmi, ipari hűtők, mélyhűtők javítása Klímaberendezések forgalmazása Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata ér­tékesítésre és hasznosításra (bérbevételre) hirdeti meg az aláb­bi ingatlanokat: 1. Hódmezővásárhely, Andrássy u. 27. (volt DELTA-épület) 2. Hódmezővásárhely, Dáni u. 35. (volt iskolaépület) 3. Hódmezővásárhely, Ady E. u. 2. (volt Úttörőház) 4. Hódmezővásárhely, Ady E. u. 2. szám mögötti 3103 m2 telek 5. Hódmezővásárhely, Dózsa Gy. u. 39. 6. Hódmezővásárhely, Dózsa Gy. u. 38. (volt kifőző) 7. Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 132. (volt óvodaépület) 8. Hódmezővásárhely, Lázár u. 11. telek 443 m2 9. Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 6.56 m2-es pince 10. Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 83. (volt fodrászüzlet) 11. Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 30. (raktárépület) 12. Hódmezővásárhely, Andrássy út 3. (pincehelyiség) 13. Hódmezővásárhely, Hódi P. u. 3. (volt bölcsőde épülete) 14. Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 62. (420 m-es volt Metripond kerékpártároló) 15. Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 64. (volt Vízmű épület) 16. Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 18-20. (volt Vagyon­kezelő Rt. épülete) Vételre, hasznosításra vonatkozó ajánlatokat írásban kérjük benyújtani a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármeste­ri Hivatal Lakás- és Helyiséggazdálkodási Csoporthoz. Az ingatlanok megtekintése előzetes egyeztetés után. További részletes információ személyesen vagy telefonon a 344-222/217-es melléken. Vételi ajánlatokat 1997. július 12-ig kérjük benyújtani. Több pályázó esetében az érintett ingatlanok versenytárgyalás út­ján kerülnek értékesítésre, illetve hasznosításra. A versenytárgyaláson való részvétel feltétele: — értékesítésre vonatkozó ajánlat esetén 200.000 Ft óvadék - hasznosításra vonatkozó ajánlat esetén 20.000 Ft óvadék befizetése a hivatal pénztárába. A versenytárgyalás időpontjáról a pályázókat írásban értesítjük.

Next