A Hét, 1976 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1976-01-02 / 1. szám
Hangos zenetörténet - Zeno Vancea: Istoria muzicii in exemple. Nr. 1—14. — EXE 01087. Zenéről írni, beszélni lehet. Zenével kapcsolatban bizonyítani, meggyőzni csak zenével szabad. Zeno Vancea zenetörténeti lemezsorozatával erre vállalkozik. Ha nem tartozna századunk technikai lehetőségei közé, a régiek: Ambros, Forkel, Riemann életművében is bizonyára szerepelne hasonló munka. Az Electrecord értékes kiadványa a tizennegyedik lemeznél tart már. Az első négy és a hetedik lemez időrendi sorrendben fogja át a zene történetét, a kezdetektől a XVIII. század végéig. Zeno Vancea ezekben nemzetek és műfajok szerint csoportosít. Az ötödik és hatodik Bach és Hendel életművét mutatja be. A nyolckilenc-tizedik a bécsi klasszicizmus mestereivel foglalkozik. A zenei romantika komponistái következnek a tizenegy-tizenkettő-tizenharmadik lemezen. Berlioz, Schubert, Schumann és Mendelssohn művészetével ismerkedhet a hallgató. A megjelenés előtt álló tizennegyedik, Chopin— Liszt-lemez. A borító szokványos ismertetése helyett minden lemezt tanulmány kísér. Zeno Vancea tömör összefoglalói, stílustörténeti összehasonlításai közérthető, magas szintű zenetörténeti kézikönyv fejezetei lehetnének. Muzikológus zeneszerzőnk életművet jellemez, műveket elemez, zenei korszakokat ismertet, csak a lexikális életrajzok közlésében szűkszavú. Fontosnak tartja, hogy adathalmaz helyett alkotói műhelyekbe tekinthessen az olvasó, hogy értő füllel, összefüggéseiben és fejlődésében követhesse a zene történetét. Kottapéldák, gazdag fényképanyag, esetenként a már megjelent Electrecordlemezek diszkográfiája egészíti ki az elméleti részt. A tulajdonképpeni lemez egy-egy kiragadott tételt, részletet tartalmaz a művekből. Pors pro toto nyújt összképet az életműről vagy korszakról. E hatalmas zenei anyag megismeréséhez ez ugyan kevés, de útjelzőnek elég. Részletesebb tanulmányozáshoz gyújt kedvet és ad kiinduló pontokat. A sorozat a zenei oktatás egyik leghatékonyabb segédeszköze. Autodidakta zenebarát kézikönyve: a legjobb értelemben vett zenei ismeretterjesztés. A lemezgyűjtő ritka „gyöngyszemekre” bukkan: gregorián modus, faux bourdon, minnesanger dallam (1. lemez), XVI. századi lengyel, orosz, román vokális zene (2. lemez), az 1789-es francia forradalom zenei világa (7. lemez) megannyi fehér holló a diszkográfiában. A lemezeken európai lemezkiadó vállalatok kölcsönfelvételei, külföldi együttesek és szólisták is szerepelnek. Arányuk azonban jelentéktelen, oly gazdag a hazai művészek, kamaraegyüttesek, zenekarok felvonultatása. Emilia Petrescutól Ruha Istvánig, a Madrigál kórustól a Collegium Musicum Academicumig szinte minden jelentősebb szólista és formáció közreműködik a hangfelvételeken. A sorozat tehát a hatvan-hetvenes évek hazai előadóművészetét is tükrözi. Ez is zenetörténet! LÁSZLÓ-BAKK ANIKÓ egyszerű házi feladatként kezelték a korszak hibás, adminisztratív módszereinek a hatására. A „kincstári optimizmust” (Lukács György) nálunk is csak a kor legjelentősebb zeneművészei (Paul Constantinescu, Sigismund Toduja, a fiatal Oláh Tibor) tudták elkerülni, ők is csak legjobb műveikben. Todál Gábor Áprily Lajos verseire írt dalainak (1946) ezoterikus, kifinomult, halk és zárkózott pesszimizmusától érkezik el a Meseország kapujában (1952) gyermekded optimizmusához. 1957-es keltezésű Szimfoniettája az újabb hangváltás termékeny pillanatában születik: e Szimfonietta még táplál hamis illúziókat is, de már — a korszak legértékesebb hazai eredményeit asszimilálva — nép és művész, tánc és szimfónia újra megtalálandó egységét keresi, jó irányban. Szerző Szimfoniettának nevezi művét, de nevezhetné Divertimentónak is. Jodál neoklasszikus kultúrájú kelet-európai folklorizmusa könnyed, folyamatos, intellektuális beállítottságú, több tételes közjátékmuzsikában kel életre. Hogy a mű nem zenetörténeti relikvia, bizonyítja idei lemezfelvétele. Ha egy művet 18 évvel megírása után lemezre játszanak, úgy az a mű repertoárdarab. Paul Popescu karmester s a kolozsvári filharmónia friss muzsikálása csak megerősítheti e műnek a hazai hangverseny-repertoárban kivívott pozícióját. László Ferencnek ■ hanglemezborítón közölt, magyar nyelven is összefoglalt lemezismertetéséből idézek: Kozma Mátyás Orgonaversenye „első tételének főtémájában verbunkos-ritmika társul az orgona grandiózus hangzásával, a finálé rondótémája bihari román táncdallamra emlékeztet; csak kevéssel áttételesebb ez a kötődés az első tétel pasztoráljellegű melléktémájában vagy a második tétel Giocoso feliratú középrészében. Valóban magyaros hangsúlyokkal, magyaros pontozott ritmusokkal tűzdelt Kozma Mátyás orgonaversenye, valóban érezni rajta, hogy romániai magyar zeneszerző műve. Hangszerelése adekvát, tautológiáktól mentes. A ciklikus egység a külső forma szintjén jelentkezik, mint a romantikusoknál, ezért is könnyen felismerhető. A népies táncmotivika tartása feszes, lejtése könnyed. A Jodál—Kozma hanglemez hangulati egységét csak erősíti a Kozma-műben is fellelhető divertimento-jelleg. Kozma verbunkos hangütésű, népi ethoszú orgonaversenye tánc és szimfonizmus, orgona és folklorizmus egységét a versenymű műfajában találja meg. Hagyományaihoz híven, az Electrecord 1975-ben jeles romániai magyar szerzők műveivel, jeles hazai magyar karmesterrel (Szalmán Lóránt), szólistával (Kozma Mátyás) is megismertette a hazai hanglemez hazai közönségét. RÓNAI ISTVÁN Orgonalemez Seria „Orgi istorice din România*, Hans Eckart Schlandt la orga Bisericii Negre din Brașov. STM—ECE 01042. tették, nem építették át, így a maga eredeti szépségében szólal meg napjainkban is. Hans Eckart Schlandt, Victor Bickerich utóda az ország legértékesebb orgonistája. A bukaresti Ciprian Porumbescu Zenekonzervatórium végzettje, de még volt alkalma az 1964-ben elhunyt Bickerichtől, a hazai orgonaművészet doyenjétől is tanulni. Játéka hagyománytisztelő, ami az orgonaművészetben, az előadóművészetnek ebben a par excellence konzervatív ágában, főbenjáró dicséretnek számít. (Van avantgarde-orgonazene is, de aki azt játssza, az — egyelőre — különc számba megy.) Sajnálnunk kell, hogy első lemezének a műsora kevéssé konvergens. Bach nagysága mellett a lemez első oldalán hallható Buxtehude, Pachelbel és Bruhns megannyi kismesternek tűnik, holott jól tudjuk: nem „előfutárok* voltak ők, hanem a középbarokk orgonazene-eszmény kiteljesítői. A lemez másik oldalát betöltő négy Bach-szám közül az első egy kantátatétel átirata: „hálás* szerzemény, de Bach harmadfélszáz eredeti orgonaműve mellett nem szorulunk rá az ilyen apokrif Hangszerelésű „igazgyöngyökre". A BWV 659 jelzetű korái előjáték igazi, hiteles remekmű, egyik legszebb darabja annak a reprezentatív, 18 koráit felölelő gyűjteménynek, amelyet Bach halála évében készült kiadni. (Nem értjük, miért nevezi a lemezborító „dórikus” koráinak.) A c-moll Fantázia és fúga (BWV 537) igen szerencsésen kapcsolódik a műsor megelőző számához; a viszonylag korai, a szakirodalom szerint még Weimarban komponált mű közeli rokona a Bach közheni periódusát lezáró Possocagtiának, egyes jegyei egyenesen a kései, a „nagy" kéttételesekig mutatnak előre. A lemez utolsó száma egy ugyancsak nevezetes mű, az úgynevezett dór Toccata és fúga (BWV 538) első tétele. Ez Bach egyetlen eredeti orgonadarabja, amelynek kottájához a szerző meglehetősen részletes előadási utasításait is ismerjük. Schlandt a kéttételes kompozíció fúgáját nem játssza, holott ebben az esetben a két tétel egysége sokkal szervesebb, mint általában, mert a fúga témája a toccata kezdő motívumából bontakozik ki. (Hermann Keller: „Az egységesség és a lezártság mesterműve”.) Elismerjük, a fúga hálátlanabb előadóművészi (és hallgatói) feladat, mint a briliáns toccata, de ha a művésznek kifogása van ellene, bemutatkozó lemezének záró számául választhatott volna olyan Bach-művet, amelyet teljes egészében szeret és vállal. LÁSZLÓ FERENC kedvelők tájékozódását e régmúlt idők hangszeres muzsikájának világában. A nagy nevek (Original Dixieland Jass Band (így!), Leon Bix Beiderbecke, Jack Teagarden, Jelly Roll Morton, King Oliver, Louis Armstrong, Sidney Bechet) szinte meghökkentenek jelenlétükkel, de akinek módjában áll összehasonlítást végezni az eredeti felvételekkel, meglepetten tapasztalhatja, hogy Imre előadása technikailag bármely együttessel felveszi a versenyt. A dzsessz világában nem egyedülálló Imre Sándor együttesének a szándéka, hogy „szó szerint* szólaltasson meg rég letűnt együttesek repertoárjában szerepelt számokat — példa rá, ahogyan Glenn Miller világslágereit különböző zenekarok lemezre játszották. Azt viszont kifogásolnunk kell, hogy e hanglemezeken az antológiadarabok egymásutánja rendszertelen, sem az illusztrált fejlődésvonalakat, sem a felvételek kronológiáját nem követi. Mivel ezeken a sorozatkezdő lemezeken sem a boogie-woogie, sem a rag-time, sem a cake-walk nem szerepel, félő, hogy a lemezsorozat szerkesztői megfeledkeztek róluk, akárcsak a bluesról. A szving remélhetőleg külön nagylemezen kerül felújításra. Mindezektől a fenntartásoktól függetlenül őszinte érdeklődéssel és örömmel várjuk a sorozat következő számait. Ugyanakkor azt is megjegyezzük: a hazai dzsessz-közönség és a szakértők tábora szívesen hallgatná Imre saját dzsesszszerzeményeit és -rögtönzéseit is zenekarának egy újabb önálló lemezén. HI. DÉRY KÁROLY Szimfonietta és Orgonaverseny Jodól Gábor: Szimfonietta; Kozma Mátyás: Orgonaverseny — ECE 01041 „Bartók művének Divertimento elnevezése pedig a nép és a művész, a tánc és a szimfónia újra megtalált egységére utal." Kroó György kitűnő megfogalmazását idéztem. Valóban, ez a kettős egységeszmény, a mi eszményünk. Tegyük hozzá: ezen egység századunk zenéjében nem mindig közvetlen módon, sokszor bonyolult áttételeken keresztül érvényesül, igazolódik. Minden leegyszerűsítés torzításokhoz vezet. Bartók után, a negyvenes évek végén, az ötvenes években számos zeneszerzőnek azért nem sikerült „újra megtalálnia“ tánc és szimfónia egységét, mert ezt az egységet mechanikusan, sematikusan fogták fel, egyszer s mindenkorra adottnak, problémátlannak tudták. ZENE--------- Emlékezetes tanulmányában Victor Bickerich kategorikusan állítja, hogy az ország legértékesebb orgonája a brassói Fekete templomé. Nem részrehajlásból fogalmazott így a Fekete templom nagyra becsült orgonistája! A hangszert, amelyen évtizedeken át muzsikált és tanított, országunk határain túl is rendkívüli értékként tartják számon. 1836-tól 1839-ig épül. Alkotója, a berlini Karl August Buchholz a német romantika kibontakozásának az évtizedeiben is szenvedélyesen ragaszkodott az orgonaépítés klasszikus hagyományaihoz. Az idő őt igazolta. A XIX. század újításai zsákutcába juttatták az orgonaépítést. Századunk orgonamozgalma („Orgelbewegung“ — így, ezen a néven vált fogalommá ez a reformirányzat) a barokk eszmények jegyében újította meg az orgonát: a legmodernebb elektronikus szerkezetektől viszszatért a csúszkaládához és a „nehézkes“, mechanikus traktúrához — azokhoz a hangszerépítési elvekhez, amelyeket a romantika idején a „konzervatív” Buchholz képviselt. A Fekete templom orgonája a maga nemében a legnagyobbak közé tartozik. A négy manuál- és a pedálbillentyűzet 63 hangzó regisztere közül a principálok (délnémet orgonákra emlékeztető) meleg színezetükkel, a nyelvsípok légy intonációjukkal tűnnek ki; a mixtúrák változatos sokasága nemcsak erővel, hanem csodálatos fénnyel is telíti a fortékat. Hangszertörténeti szempontból rendkívül jelentős tény, hogy az orgonát nem „korszerűsítették" (csak elektromos fújtatószerkezettel látták el), nem bővíAz Electrecord lemezgyár régi adósságát kezdte törleszteni, amikor — a dzsessz egyre sokasodó rajongóinak az igényét figyelembe véve — dzsessz-történeti lemezsorozat kiadását vállalta. Az eddig megjelent két sztereolemez a dzsessz fejlődésének bizonyos vonalait szándékszik bemutatni, azok kialakulásától napjainkig. A dzsessz „szárnybontásának" izgalmas korszaka, naiv, útkereső muzsikája rabul ejti azokat a hallgatókat is, akik csak felszínes ismerői ennek a stílusnak. A Dixieland- és New Orleansstílus örök népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy napjainkban a fiatalok körében növekvő érdeklődésre talál. A dzsessz történetének valódi gyöngyszemei méltó előadásban szólalnak meg Imre Sándor zenekarának tolmácsolásában. Imre együttesét joggal sorolják az európai dzsessz-élet élvonalába (pontosabban a dixie- és a tradicionális stílus előadására profitálódott legjobb együttesek: Kenny Ball, The Oldtimers, Chris Barber, Benkó Dixieland, Leningrad Dixieland, The Steamboat Stompers stb. közé). Az 1974-es drezdai Dixieland Fesztivál második helyezettje a hazai lemezpiacokon is „nagymenő": az Electrecord előbbi dzsessz-sorozatának 3., 5. és 8. számú lemeze fűződik a nevéhez. Sajnálatos, hogy a hazai dzsessz-fesztiválokon ritkán szerepel Imre Sándor és együttese. Az együttes ezen a két lemezen rendkívül ritka és értékes felvételek utánzatait szólaltatja meg, amelyeket eredetiben nagyon nehezen szerezhetnénk be. Imréék lemezein ezeket a ragyogó felvételeket alig módosítva, technikai és stiláris hűséggel kapja vissza a hallgató. A lemezborítón feltüntetett zeneszámok és az eredeti felvételeket előadó együttesek ismertetése, valamint a lemezfelvétel eredetijének az évszáma megkönnyíti a dzsessz Beat-kantáta Phoenix: Cantafabuse. STM—EDE 01115— 0111« Tizenhárom évvel ezelőtt, amikor a beat-hullám hatására szinte naponta alakultak az együttesek, Temesváron néhány srác elhatározta, hogy Phoenix néven zenekart alapít Nem is sejthették, hogy ennek a névnek milyen jelentősége lesz nem remélten hosszú pályafutásuk alatt A beat-együttesek életében szinte magától értetődő belső változások, a sokszor csak (külsőségeket) látni és nem (mondanivalót) hallani akarók és saját zsebüket féltő slágergyárosok ellenére a Phoenix 13 éve folyton újjászületik, és dolgozik kitartóan. Kitartásuk, lelkesedésük példaként áll az összes hazai beat- és folkegyüttes előtt. Évente jelentkező újításaik mozgatóerőként hatottak és hatnak a hazai popzenére. Ez év decemberében ismét meglepetéssel — kettős nagylemezzel — szolgáltak. A lemez főcíme Phoenix, alcíme pedig Cantafabule. Tizennégy részes beat-kantátát tartalmaz a két lemez. Serban Foarja és Andrei Ujica verseit zenésítette meg az együttes vezetője, Nicolae Covaciu és a basszusgitáros, Kopp József. Négytételes Fohásszal kezdődik a kantáta. Az első ütemektől kezdve érezhető, hogy az együttes hű maradt eddigi elképzeléseihez, annyi különbséggel, hogy ezen a lemezen a népzenei motívumok rejtettebb formában, stilizáltabban érvényesülnek. A második dal, az Egyszarvú szerencséje a lemez egyik legérdekesebb szerzeménye: az ófrancia szövegű, énekhangra, blockflőtékre és szintetizátorra írott szám rendkívüli stílusérzékről tanúskodik. A Skarabeus létrája az örök példakép, a Beatles-együttes emlékét idézi. Azután sorban elvonulnak előttünk a furcsábbnál furcsább élőlények: manók, sárkányok, delfinek, szarvasok, igézőgyíkok, áspiskígyók, szirének, kuvikok és egy olyan madár, amelynek létezéséről eddig még nem tudott senki, a „roc ... k and roll". Parádés, ötletgazdag hangszerelés, a hazai lemezeken eddig még nem tapasztalt stúdiótechnika, szinte tökéletes sztereofonikus hangzás teszik még élvezetesebbé a kitűnő számokat. A tizenharmadik részben (Állatviadal) az addig békésen éldegélő állatok között példátlan ribillió támad, minden összekuszálódik. Disszonáns hangzások, az elektronikus zenében használatos hatások (generátorok, visszafelé forgatott szalag segítségével előállított hangok) teszik zeneileg hitelessé a Zoomachiát. Aztán minden elcsendesedik. Nyugalom, bizakodás sugárzik a csodásan egyszerű dallamból, melyben az együttes tagjai rokonszenves öndicsérettel éneklik meg, hogy „Lám, újból jő a Phoenix". Engedélyezzük nekik ezt a diszkréten jelzett önbizalmat; vezetőjük, Nicolae Covaciu, popzenénk egyik legtehetségesebb zeneszerző-gitárosa; Kappl József és Ovidiu Lipan kiváló basszusgitáros, illetve dobos. Mircea Baniciu, a hazai könnyűzene-gárda egyik legeredetibb énekese, Günther Reiningens pedig a billentyűshangszerek kitűnő ismerője. HORVÁTH KÁROLY Új dzsessz-sorozat „Istoria jazzului* 1. Stilurile „Dixieland*, „Chicago* ți „New-Orleans Revival*. STM—EDE 0971. 2. Stilurile „New-Orleans" ți „New-Orleans Revival* STM— EDE 01000. 4