A Hét, 1984 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1984-06-21 / 26. szám
Amint egy héttel ezelőtt Figyelő rovatunkban hírül adtuk, június 4—10. között Hargita megyében lezajlott a Természetes Környezetvédelmi Hét. A rendezvénysorozat már hagyományosnak mondható, hiszen a megye felerős fórumai évente köszöntik vele június 5-ét, a Környezetvédelmi Világnapot. A Környezetvédelmi Hét tulajdonképpeni rendezője a Megyei Múzeum, illetve ennek természettudományi részlege, de az a tény, hogy öt megyei fórum — a néptanács, a Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság, a KISZ, a Pionírszervezet és a Tanfelügyelőség — égisze alatt zajlott le, bizonyság arra, hogy a szervezők mint minden alkalommal, ezúttal is a lakosság minden rétegének ügyévé tették a kezdeményezést A Természet- és Környezetvédelmi Hét június 4-én tudományos ülésszakkal kezdődött. Brisó Katalin, az RKP Hargita Megyei Bizottságának titkára, köszöntötte a részvevőket, majd Pataki Imre, a Hargita Megyei Néptanács első alelnöke számolt be ilyen irányú megvalósításaikról, terveikről, gondjaikról. Dr. Artemiu Pricajan geológus, a Geológiai Minisztérium képviseletében, a hazai és ezen belül a Hargita megyei ásványvizek védelméről, a kitermelés új módszereiről nyújtott átfogó képet. Dr. Csedő Károly, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet előadótanára, a gyógynövénytermesztés időszerű kérdéseiről és azokról a veszélyekről beszélt, amelyeket a szakszerűtlen begyűjtés okozhat. A vadállomány védelmének néhány alapvető aspektusát ismertette szakszerű előadásában Horia Almában docens doktor, a bukaresti Erdészeti Kutatóintézet tudományos főkutatója. Györgyiné Vilmos tanfelügyelő arról értekezett, hogyan nevelhetjük a gyermekeket biológiaórákon a természet- és környezetvédelemre. Miklóssy V. Vilmos, a Hargita Megyei Múzeum munkatársa (az egész rendezvény előkészítője és megszervezője) diafilm-felvételekkel figyelmeztetett a természet egyensúlyát fenyegető veszélyekre, majd Peter Weber, a Medgyesi Múzeum muzeológusa, a ragadozó madaraknak a természetben betöltött helyéről és szerepéről értekezett. A természetvédelmi hét rendezvényei közül kiemelkedik a június 6-án, Toplicán megtartott tapasztalatcsere az erdőgazdálkodás és -védelem időszerű kérdéseiről, Ion Micu erdőmérnök vezetésével. Rendezvényekre került sor továbbá Borszéken, Tusnádfürdőn, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Vlahicán, Balánbányán, ahol a természetvédelemmel kapcsolatos időszerű, helyi gondokhoz, eredményekhez kapcsolódó előadásokat tartott Eigel Tibor, Jánosi Ibolya, Elena Iordachescu, Kristó András, Vofkori László, film- és diavetítéssel vett részt a rendezvényeken Balási Csaba és Romfeld Ákos. A hargitai természetvédelmi hét szervezői arra törekedtek, hogy minden egyes helységet, az egész lakosságot vonják be rendezvényükbe. A hét mondhatni fénypontja volt június 5., a Környezetvédelmi Világnap, amikor a megye valamennyi községközpontjában meghívott vagy helybeli szakemberek — természetrajztanárok — megemlékeztek az eseményről, ismertették a művelődési otthonba egybegyűlt közönséggel a természetvédelem fontosságát, időszerű kérdéseit, beleértve a helyi tennivalókat. Sőt, ennél továbbléptek: egész hét folyamán lelkes tanárok, néptanácsi és KISZ-aktivisták irányításával ifjak, pionírák városuk, falujuk határában, a parkokban, gyárudvarokon, fürdőhelyeken, menedékházaknál, rezervátumokban környezetgondozó munkálatokat végeztek, mintha csak azt tűzték volna célul, hogy mindaz, amit az előadásokon hallottak, mielőbb valóra váljék, hogy példát szolgáltassanak: mindig ilyen ápolt, gondozott, tiszta legyen a természeti környezetünk, az őseinktől örökül kapott kincs. A következőkben BRISÓ KATALIN elvtársnő, az RKP Hargita Megyei Bizottságának titkára válaszol lapunk munkatársa, Barabás István kérdésére: — Miben látja a hargitai Természet- és Környezetvédelmi Hét jelentőségét, milyen célt szolgál rendezvényük a politikai nevelő munkában? A hargitai Természet- és Környezetvédelmi Hét megszervezése, mint minden alkalommal, ezúttal is kettős célt szolgált. Rendezvényeivel bekapcsolódtunk abba az országos, illetve nemzetközi akcióba, amely a Környezetvédelmi Világnap — június 5 — alkalmából kisebb-nagyobb tájegységenként számba veszi az időszerű kérdéseket és legsürgősebb tennivalókat, amelyek e téren a mai nemzedékek előtt állnak. Másrészt a természetvédelmi hét fontos láncszeme annak a politikai-nevelő tudományos, közművelődési rendezvénysorozatnak, mellyel megyeszerte köszöntjük a felszabadulás 40. évfordulóját és a XIII. pártkongresszust. Rendezvényünk politikai jelentőségét hangsúlyoznám mindenekelőtt, ugyanis beleilleszkedik abbéli állandó törekvéseinkbe, hogy az egész megyét átfogó, konkrét akciókkal ültessük gyakorlatba mindazokat az irányelveket, amelyek hazánk általános gazdasági-társadalmi fejlesztésén belül, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének körülményei között a környezetvédelem terén mondhatni minden egyes állampolgárra hárulnak. Nicolae Ceausescu elvtárs a környezetvédelmi törvény kapcsán hangsúlyozta: „szigorúan kell alkalmazni a törvény előírásait a környezetvédelemre vonatkozóan, hogy biztosítsuk a természet egyensúlyát, valamint népünk életének környezeti feltételeit a jelenben és a jövőben“. Ilyen értelemben mindannyiunknak állandó hazafias kötelessége a környezetvédelem, amelynek felmérhetetlen jelentőségű célja az ökológiai egyensúly, a természeti tényezők minőségének megőrzése, illetve javítása, az ország természeti kincseinek megóvása, a mai és holnapi nemzedékek jó élet- és munkakörülményeinek biztosítása. A termelőerők sokoldalú fejlesztése pártpolitikánk egyik alapvető célja. E fejlesztést, akárcsak országszerte, úgy megyénkben is a környezetvédelem követelményeinek szem előtt tartásával kell tovább folytatnunk. Hazánk festői szépségű tájai, amelyeket íróink, költőink maradandóan megénekeltek, olyan új elemekkel gazdagodtak, amelyeket dolgozó népünk — románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek — művének mondhatunk a szocializmus éveiből. Olyan jól kiépített kerettel rendelkezünk, amely lehetővé tette, hogy pártunk és államunk hosszú lejáratú jogi dokumentumokat és programokat dolgozzon ki a környezet védelmére, megőrzésére és fejlesztésére. Az 1981— ’75-re szóló környezetvédelmi program, az ökológiai fejlesztés 1990-ig terjedő irányelvei a jelen ötéves tervre országos szinten 17 milliárd lejt irányoznak elő az 1976—’80-as időszak 10,7 milliárd lejes beruházásával szemben. 1973- ban, Nicolae Ceaușescu elvtárs kezdeményezésére, érvénybe lépett a környezetvédelmi törvény azzal a céllal, hogy állampolitikai keretben, az egész ország területén egységes módon alkalmazhatók legyenek az általános gazdasági-társadalmi fejlődés feltételei között az ide vonatkozó rendelkezések, előírások. Az ilyen irányú tevékenység irányítása céljából, 1974-ben megalakult a Környezetvédelmi Országos Tanács, amely a megyei néptanácsok mellett működő környezetvédelmi komissziók munkáját is koordinálja a víz, a talaj, az altalaj, a levegő, az állatvilág, a flóra, a települések és természeti rezervátumok védelmében. A Hargita megyében zajló környezetvédelmi tevékenység tehát távolról sem elszigetelt jelenség, hanem része az egész országot, sőt egész kontinensünket átfogó ilyen irányú erőfeszítéseknek, hiszen például a levegő, a vizek tisztasága — és ami ezzel szorosan összefügg: az élővilág védelme — csak széles körű összefogással biztosítható. Ebbe az országos keretbe ágyazva, pártpolitikánk szellemében szervezzük a környezetvédelmi tevékenységet Hargita megyében is. Az országos terv alapján, a szomszédos megyékkel egybehangolva tevékenykedünk a környezetvédelem minden területén. Ilyen, tágabb összefüggésekbe ágyazva szervezzük valamennyi jelentősebb akciónkat, a megye szintjén. Különleges hangsúlyt helyezünk a fiatal nemzedékeknek a természet iránti szeretetre való nevelésére az iskola, a KISZ- és a pionírszervezet segítségével. Ebbéli törekvésünk arra is kiterjed, hogy tudatosítsuk bennük a felelősséget a természet sorsa iránt, azokat a veszélyeket, amelyeket a készletek ésszerűtlen kitermelése, az ökológiai egyensúly megbontása rejt magában. A környezetvédelem ugyanis elképzelhetetlen csupán a törvények és rendelkezések alkalmazásának útján. A környezetvédelem alapja valamennyi állampolgár öntudata, amelynek viszont elsőrendű feltétele a természet ismerete és szeretete. Ha ezt sikerül következetes, állandó nevelőmunkával beplántálnunk a fiatal nemzedékbe, úgy a hazánk jövője iránti felelősségtudatot ébresztjük föl benne. Ilyen téren jelentős munkát végez a Hargita Megyei Természetvédelmi Komisszió is, amely egész évre szólóan szervezi és irányítja a tevékenységet. Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani, hogy kitűnjék: a környezetvédelem nálunk nem alkalmi rendezvények, akciók függvénye, hanem hosszú távon szervezett átfogó tevékenység, az állandó jellegű politikai nevelőmunka része. A most lezajlott természetvédelmi hét egyik fő szervezési szempontja is az volt, hogy összegezzen eredményeket és meghatározzon különösen időszerű feladatokat a talaj-, víz-, levegővédelem terén, az ökológiai egyensúly további biztosítására megyénk területén. Azáltal pedig, hogy az ország több kutatóintézetéből, felsőoktatási intézményéből is meghívtunk tekintélyes szakembereket, azt a célt kívántuk elérni, hogy a rendezvényeken részt vevő érdeklődőknek országos, sőt nemzetközi kitekintést nyújtsunk egy-egy olyan fontos tárgykörben, mint az ásványvizek, a gyógynövények, a vadállomány, az erdők stb. védelme, így a teendőket, időszerű kérdéseket szélesebb összefüggésekben láthassák. Hogy milyen haszonnal jár egy ilyen rendezvény, természetesen csak akkor mérhetjük majd fel, amikor egy nagyobb időszak eredményeit vesszük számba. De addig is meggyőződésünk, hogy minden hasonló tapasztalatcsere, természetvédelmi hazafias akció, előadás stb. valamilyen módon az ügyet szolgálja, segít politikai nevelő munkánkban. Természet- és Környezetvédelmi Hét HARGITA - 1984 EX LIBRIS Szeretni is okosan kell Valahányszor állatos könyv jelenik meg a könyvesboltokban, nyomon követhetjük, hogyan „csapnak le rá“ a vásárlók, s hogyan lesz belőle rövid idő alatt hiánycikk. Évek óta gyűjtögetem a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt olvasmányos állatkönyveket, ami igazán érdekel: kialakul-e gyermekeinkben az élővilág szeretete, s egyúttal e nagyszerű világ védelme fontosságánál: a tudata? Ezekkel a gondolatokkal vettem kezembe Helmut Massny könyvét a mókusról, akit ő Bozontosnak nevez. A történet egyszerű és megkapó. A fadöntők néhány hónapos mókusfiút találnak a gallyak között a földön. Gyanítható, hogy a fészek, amelyből kiesett, tönkrement a zuhanás során. Itt figyeltem fel a szerző didaktikai érzékére: nem simogattatja a kis állatkát, ahogy azt természetesnek vennénk, hanem — tudatosan felhasználva az állatvilág ama törvényét, miszerint az emberi kéz érintése után az állatokat társaik rendszerint magukra hagyják — a megtalálók, természetes környezetet varázsolva, levelekkel bélelt táskában szállítják haza a kis mókust. Gyakran fordul elő, hogy a természetben árván maradt állatok vagy az állatkertekbe jutnak, vagy állatbarátok otthonába, ahonnan később visszakerülhetnek a szabadba, ha már eléggé fejlettek az önálló életre. De hogy addig is mi történik, mi történhet, azt a szerző nagy tudással és tapasztalattal, vonzóan meséli el. Már magának a főszereplőnek, a mókusnak a megválasztása nem volt véletlenszerű, hiszen a kedves, kis, bozontos farkú állatot mindenki szereti. Otthon, a házi környezetben sem adja alább, így csak derülhetünk különböző „csínytevésein“, bár a valóságban talán nem fogadnánk ilyen derűsen bútoraink és dísznövényeink megrágását, függönyeink szétszaggatását, cipőink élelmiszerraktárrá való átalakítását, könyveink megtépázását. A „házigazda“ kisfiú szüleivel együtt felismeri, hogy a mókus otthon tartása közelről sem hasonlítható díszhalak vagy díszmadarak tartásához. Itt veszszük csak észre, hogy szerzőnk rávezetett egy nagy igazságra: a vadon élő állatoknak a természetben a helyük! Mókusunk azonban még nem szabadulhat, hátra van még néhány élettani és viselkedéstani szabály elsajátítása. A szerző a hidegre hivatkozva — késő őszre jár, havat ígérő szelek fújnak — végigpergeti szemünk előtt a mókus téli nyugalomra (nem téli álomra!) való készülődését, táplálékgyűjtését, vacka kiépítését egy kimustrált szekrényben. A tavasz eljöttével a kisfiú egy tiszta patakú erdőrészt keres mókusának; ez sem lehet véletlen, hiszen a szennyezett környezet nem kedvez az állatok megtelepedésének. Hamarosan rátalálnak a létfontosságú környezeti elemre, a korhadt fa odújára is. Innen indul — most már egyedül — felfedező útjaira a mókus. Több életveszélyes kalandból kikerülve lassan megtanulja a „vadon“ élés kíméletlen törvényeit, a táplálékszerzés nemegyszer fáradságos feladatával együtt. Mókustársra is talál... A könyv a lipcsei Verlag Rudolf Arnold és a Ion Creangă Könyvkiadó közös gondozásában jelent meg. Méltán számíthat érdeklődésre. M. KISS ANDRÁS Helmut Massny: Veveriţa Stufiţa. Creangă Könyvkiadó, 1983. TUDOMÁNY A középkori nyugati társadalom terméke A spanyol inkvizíció már eddig is könyvtárnyi irodalmat ölelt fel. A máglyatüzek lobogásától kísértett spanyol századokról értekezőleg főleg a legkiemelkedőbb pereket, az igazságszolgáltató szervezetek működését vizsgálták; kevesen kísérelték meg a történeti tényeket szociológiai megközelítésben vallomásra bírni. Ami pedig a legtovább hiányzott a történetírói gyakorlatból, az az új módszerek alkalmazása, jelesül a modellezés hadrendbe állítása volt. Bartolomé Bennassar és munkatársai a hetvenes évek elején az utóbbi módszerrel fogtak neki kutatásaiknak, s hozták tető alá a terjedelemben ugyan szerény, ám gondolatokban, meglepő következtetésekben és másféle végeredményekben annál inkább bővelkedő monográfiájukat. A következetes tudományos szigorral és franciás szellemességgel felépített tanulmányok nem a tények ismétlésére, nem is azok újracsoportosítására szorítkoznak, hanem a több milliónyi perlap (Sevilla, Toledo, Zaragosa, Granada, Valladolid stb.) áttanulmányozásából vonnak le elméleti és gyakorlati (történelmi-szociológiai) következtetéseket, s ezeket a teljes Spanyol köz- és társadalomtörténettel vetik össze szüntelenül. Az 1480 és 1820 között működő Inkvizíció tevékenységében több szakaszt kell elkülönítenünk, annak függvényében, hogy milyen földrajzi és szellemi régiókban munkálkodott, miként változtak módszerei és erélye, éppen mit tekintett legfontosabb feladatának. A felállított modell szerint az első korszak az 1480—1525 közötti évekre esik. A célpont nagy vonalakban mindenütt azonos: a zsidók, conversók (kitértek) és judaizálók (a titokban zsidó rítusokat követők, színleg azonban katolikusokká lett) csoportjai ellen. Ez a cél vezérelte a pápaságot és a spanyol királyságot, amikor Hispániában életre hívták az inkvizíciós bírói testületeket. A nagy tisztogatás után a Mózes-hítűek száma szinte nullára csökken, s az inkvizíció más áldozatok, új pénzforrások után néz. Ez a korszak a legvéresebb, a gyanú és a terror alig ismert határokat. Az 1540—1614 között húzódó második korszaknak több célkitűzése is van. Az 1559-ig lefolytatott pereknek több mint a fele régi keresztények ellen irányul (deviáns viselkedés — mint a katolikus ortodoxia elleni vétek, protestáns szimpátiák, illuminizmus , vallási misztika, szentségtörés, káromkodás, hitgyalázás, a házasság és az erkölcs elleni vétségek), amikhez tegyük hozzá az úgynevezett presztízspereket, azaz a Szent Hivatal megsértését büntető eljárásokat. A második szakaszban ettől eltérő áldozatok felé fordul a Hivatal figyelme: az 1560—1614 közötti évek egybeesnek a földközi-tengeri uralom megszilárdításáért folyó törökellenes harcokkal, s ezért a fő ellenséget a mórokban, a megtért moriscókban — azaz az arab kisebbségben — lelik föl. (Annak ellenére, hogy a tizenötödik század végén a katolikus királyok — Izabella és Ferdinánd — többször is ünnepélyes okmányokban biztosítják a szabad vallásgyakorlatot, nyelvhasználatot és a szokások szabadságát a legyőzött mórok számára.) Ám a Reconquista befejezése után a kisebbségekkel szembeni türelmetlenség kerekedett felül a spanyol királyi ház gazdasági, társadalmi és 1984. június 21. A HÉT 8