A Hét, 1988 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1988-01-07 / 2. szám

Olvasóink figyelmébe! Az év első napjaiban máris több telefonhívást és levelet kaptunk, amelyben olvasóink érdeklődnek: mit tehetnek­, azok az ismerőseik, barátaik, akik biztatásukra a múlt év de­cemberében előfizettek volna A Hétre, de a határidő lejárta miatt erre már nem volt mód­juk. Kérdésükre válaszolva közöl­jük, hogy minden hónapban (tehát januárban is) elő lehet fizetni az év egész hátralevő részére. A posta az előfizetése­ket a hó 20. napjáig fogadja el. A sajtókatalógusban A Hét a 18., a TETT a 43. sorszám alatt található. Köszönetet mondva eddigi és jövendő előfizetőinknek és is­mételten boldog új évet kíván­va minden kedves olvasónknak, magunk azon igyekszünk, hogy a lehető legszínvonalasabb lap­számokkal háláljuk meg az irántunk való bizalmat. A HÉT Hargita Kalendárium,­­ 1988 Széles tábornak kínál szokásos év végi, év eleji olvasnivalót a Hargita Kalendárium, témái ezért a lehető legszerteágazób­­bak, a gazdasági élettől a mű­velődésig, a tudománytól és technikától, a sportig, a hasznos tudnivalóktól a szórakoztató ol­vasmányig terjednek. Ízelítőül a gazdag tartalomból: a Hargita irodalmi antológia című fejezet a megyében élő költők, próza­írók, fordítók egy-egy alkotá­sát mutatja be. Székedi Ferenc Nagy Imréhez címzett levelek­ből válogat. Kozma Dezső Aprily Lajosra emlékezik a költő szü­letésének századik évfordulója alkalmából. Néprajzi, helytörté­neti jellegű írásokat közöl Kar­­dalus János és Bíró Dónát: előbbi a jószágokat, textíliákat megjelölő tulaj­don­jegy­ekről ér­tekezik, utóbbi a csíkmadarasiak erdőkitermelő múltjából idéz fel mozzanatokat Nagy Miklós Kund Hargita megyéből elszár­mazott orvosokat keres fel, Fe­­rencz Imre színes riportjának lapjain pedig olyan emberekkel ismerkedhetünk meg, akik a halál szájából (medve karmai közül, vonat alól stb.) menekül­tek meg. A tudomány vívmányai közül Delesega Gyula a jövő jármű­vét, Székedi Ferenc a személyi számítógépet, Bodó Barna a Hi-Fi-t ismerteti, B. Kis Béla a vegyi úton történő üzenetát­adásról, Ovidiu Bojor a hagyo­mányos gyógyászatról, Barabási László az óra történetéről, Kristó András a százötven éves Gyilkos-tóról ír. Külön felhívnánk a figyelmet Komoróczy György nyelvművelő cikkére a rosszul használt, fö­lösleges kölcsönszavak miatti nyelvromlásról. Végül: sport Jenei Imrével, Kopacz Tiborral, a híres hargi­tai jégkorongozókkal. Jogi és egészségügyi tanácsok, humor, rejtvények, hasznos tudnivalók egészítik ki a kalendárium ol­vasmányanyagát. ADONYI NAGY MARIA , MAfcGITA KAtVVAfJIUM Könyv .•I Szindbád A Tanulók Könyvtára sorozat, ha jól számoljuk, negyedik Krúdy-kiadványa az író talán legnépszerűbb — filmen Latino­­vits Zoltán felejthetetlen alakí­tásával világsikert aratott — történeteiből, a Szindbád-elbe­­szélésekből válogat. 1957-ben még a nagyobb formátumú zöld sorozatban jelent meg Vígh Károly válogatásában Az árnyékból szőtt , vendég, majd a megszokott formátumban a Kozma Dezső által válogatott, gondozott és előszavazott kö­tetek következtek. 1971-ben egy elbeszéléskötet, a Férfi­mese, 1919-ben három re­mekmű egy kötetben (Boldo­gult úrfikoromban, Őszi verse­nyek, Kleofásné kakasa) s most a Szindbád-válogatás, amely néhány remek és ismert elbeszélésen kívül két kisre­gényt is tartalmaz. Az 1911-ben született Francia kastély az első, az 1933-ban keletkezett Purgatórium pedig az utolsó nagyobb Szindbád-történet. (Nem értjük, miért bontották meg a Szindbád-történetek egységét Krúdy két közismert, egyébként kiváló­, ikernovellájá­nak közlésével? Ez­­ annál is inkább kérdéses, mert amint már a román nyelvű Krúdy­­könyv kapcsán is utaltunk rá, esedékes lenne a szélesebb olva­sóközönség előtt viszonylag is­meretlen öreg Krúdy különös értéket jelentő novellisztikájá­nak is a mielőbbi bemutatása. Az Ulrik- vagy a Szent Mihály­­történetek olyan színt képvisel­nek a Krúdy-próza palettáján, amellyel kár meg nem ismer­kedni.) Kozma Dezső gondos váloga­tásában követhetjük nyomon Szindbád születését, „utazását“, zaklatott öregkorát, elmúlását . .. A Purgatórium a maga elké­pesztő részleteivel és döbbene­tes kórképével mintha ellent­mondana az egyik, 1916-ban keletkezett, eredetileg cikksoro­zatban megjelent Szindbád-tör­ténet, A szentimentális férfiak végső következtetésének: „A szerelem a férfi életében ritkán változik fáradt madárrá, amely bágyadt szárnycsapásokkal hagyja el a régi várost. Hiszen, ha ez a madár idejében elrepül, táncolhatnak a nők a torony tetején, egyetlen pisztolyt sem sütnek el a kedvükért. De jó megöregedni!“ Nem, megöre­gedni mégsem jó — sugallja a Purgatórium, sugallják a démo­­nikus, a régi Krúdy-monda­­tok megejtő zeneiségét is nemegyszer feladó, monoton és kopogó ritmusban elénk zúduló, a halál közvetlen közelségében készült utolsó írások. Közöttük a Purgatórium is, amely köz­vetlen és önkínzó módon vall Krúdy démonairól, BOGDÁN LÁSZLÓ vonat-, busz-, és repülőjegyek árát. Tájékoztat a közjegyzősé­­gi hivatalban eszközlendő eset­leges eljárásokról, intézkedé­sekről, a különféle engedélyek, bizonyítványok, igazolványok és másolatok kibocsátásáról, szer­ződéskötésekről, közügyi szol­gáltatásokról. Közli a hagyomá­nyos vásárok időrendjét. Eliga­zítást nyújt a turisták számá­ra bizonyos elszállásolási lehe­tőségekről, múzeum- és műem­léklátogatásról, útlevélkibocsá­tásról. Végül beszámol a lottó és sportfogadási rendezvények megszervezéséről, lebonyolítási rendszeréről. Egyszóval: ez a kézikönyv hétköznapjaink nélkülözhetetlen segédeszköze! S ami fontos: még kapható a könyvesboltok­ban! SALLÓ LÁSZLÓ Mégiscsak írok róla. Bár 1986-ban jelent meg, csak most, nemrég került a kezembe és vásároltam meg. Hasznos és érdekes. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy Ábel Daraban könyve (Caleidoscop informativ cetăţenesc, Ceres Könyvkiadó, 1986.) nem hiá­nyozhat egyetlen család köny­vespolcáról sem, amely tisztá­ban akar lenni a különféle al­kalmakkor felmerülő teendők­kel. A könyvecske kitűnő útba­igazító és tájékoztató segédesz­köz. Általa nemcsak tájékozó­dunk a szükséges eljárási mó­dozatokról, hanem — főleg — az információk pontos és kézügybe eső­­adatolása folytán időt taka­rítunk meg. Mert mindazt meg­leljük a könyvben, amit esetleg csak hosszas utánajárással, tu­dakozódással, telefonálgatással stb. deríthetnénk ki. Daraban kézikönyve felvilágosít a biz­tosítási ügyletekről, a biztosítá­si fajtákról és lehetőségekről, javak biztosításáról, balesetbiz­tosításról, vegyes életbiztosí­tásról stb. Bevezet a takarék­­pénztári módozatok — látszóla­gos — rejtelmeibe, elmagyaráz­za, mi a teendő, ha például el­vész a betétkönyv. Részletesen ismerteti a postai szolgáltatáso­kat, közli az egyes díjszabáso­kat, a telefonhívások mikéntjét, a sajtóterjesztéssel kapcsolatos tudnivalókat, az egyes lapok, folyóiratok, újságok előfizetési díját, a külföldi sajtókiadvá­nyokra való előfizetés lehetősé­gét, az ország fontosabb hely­ségeinek irányítószámát és hí­vószámát. Tudatja a közlekedésre vo­natkozó ismereteket: a távolsá­gok függvényében megszabott Ruha is teszi... «• Életünknek fontos tényezője, értékmérője az esztétikum, bár sok esetben háttérbe szorul min­dennapjaink gyors ritmusában. Művészeknek, iparművészeknek a kimondottan közlésfunkciót betöltő műveken kívül is felada­tuk és szívügyük a minőség, amelyet az esztétikum sokrétű fogalmával jelölünk. Birtalan Éva, a marosvásárhe­lyi divatház tervezője, szívvel­­lélekkel a közösségnek alkotó művész: ruhákat tervez, készít, vagy „őrködik“ kivitelezésük fölött jó intuíciójával, biztos, nagyvonalú ízlésével. Munkái­ban a maga ízlés- és forma­világán keresztül­­ átvonulnak évszakok, áramlatok, hangula­tok, melyeknek mint minden esztétikai tárgynak lényege: az emberi, a társadalmi. Hatásérté­kük függvénye a vásárló, a kö­zösség esztétikai tudatának, de főként az alkotó-tervező eszté­tikai tudatának és öntudatának, amellyel irányít, s amely nem téveszti szem elől, hogy az „esz­tétikai tárgy“ és „alany“ egy­aránt szociológiai, lélektani, fi­ziológiai tényező. Mesternek kell lennie, csalhatatlan formaérzék­kel megáldva. A formát az emberi test szabja meg, de a forma is megha­tározza (felöltözteti) az emberi testet, egy kicsit a lelket is, ép­pen személyiséghez kötött jel­lege által. A tervezőnek tehát többszörös áttétellel kell gondol­kodnia a munka folyamatában, ismernie kell az elemi ízlés­­reakciókat, modelljeiben tükrö­ződnie kell saját egyéniségének, ugyanakkor tükröznie kell az ismert vagy ismeretlen modell­ben rejlő szépségeket. Ehhez nem csekély emberis­meret, lélek, temperamentum, lendület, alkotókedv, szaktudás szükséges, hiszen munka közben sokszor — talán a tervező szá­­­mára is — apró-cseprő megle­petéseket tartogat anyaga. Reméljük, számunkra is sok kellemes meglepetést tartogat­nak még Birtalan Éva dekora­tív textíliái, ruhatervei. LAKATOS EDIT Ellenfényben Arcélüket, műfaji jellegüket tekintve a temesvári országos fotóművészeti seregszemlék, azt mondják, világviszonylatban egyedülállóak. Állítólag sehol másutt, egyedül a Bega-parti városban rendszeresítették az olyan időszakos fényképészeti tárlatokat, amelyeken csakis el­lenfényben készült felvételeket és diapozitíveket mutatnak be. A Várbástyában otthonra lelt fotóművészeti galériában nyílt­ ­»Szerkeszti: KACSIR MÁRIA,—„ meg a köztársaság kikiáltásá­nak 40. évfordulóját köszöntő rendezvények sorában a leg­újabb — sorrendben ötödik — ilyen kiállítás, amelyen a bán­ságiak mellett hazánk számos más fotóművészeti központjának élvonalbeli fényképésze vesz részt fekete-fehér és színes felvételeivel, diapozitívjeivel. Az igényes szakmai zsűri ezúttal 160 fényképet és 150 ellenfény­ben készült diapozitívet ítélt be­mutatásra, illetve vetítésre al­kalmasnak. Közelről sem könnyű ellen­fényben fényképezni. Alapos szakmai jártasságon kívül jó néhány kiegészítő felszerelést követel. A kimondott amatőrök, alkalmi fényképészek épp ezért nem is igen kísérleteznek ezzel a virtuóz műfajjal. Ám a bra­vúros beállítások, szög-megvilá­gítások, szembesugárzó fények különleges és meglepő hatásokat keltenek. Az ellenfény minde­nekelőtt a téma körvonalainak szépségét emeli ki. Ha a fotós a kiszemelt felület, tárgy vagy tájrészlet jellegzetes plasztikáját kívánja kiemelni, különféle de­rítőket, fényvisszaverő felülete­ket hív segítségül. A temesvári tárlaton bemutatott felvételek jelentős hányada lényegében „visszavert“ vagy ,,segéd“-fény­­nyel készült. Hazánk szépsé­ges tájait, korszerű ipari és ur­banisztikai megvalósításait, a mindennapi élet beszédes epi­zódjait és mozzanatait mutatják be a felvételek. A kiállításon néhány érdekes és eredeti fotó­esszé és fotografika is látható, azonban a bemutatott anyag zömét a táj-­ és életképek alkotják. Főleg a diapozitívok esetében az alkonyati és az éj­szakai felvételek — a minden­kor hálás noctürnök! — kerül­tek túlsúlyba, ami bizonyos fokú tematikai egyhangúságot eredményezett. A legjobb fel­vételek, fotóművészeti kompo­zíciók készítőit díjazták. Néhá­­nyan a díjazottak közül: Con­stantin Savulescu, Viorel Simio­­nescu, Gheorghe Rizeanu (Bu­karest), Morvai Pál, Găină Ge­­rendi Anikó és Dorel (Nagyvá­rad), Duşa Ozolin (Botoşani), Henning János (Sepsiszent­­györgy), Dorin Mergea (Vajda­­hunyad), Kelen Ferenc (Arad), Bartha Kálmán (Szatmár), Au­rel Iova (Orsova), Essig József (Kolozsvár-Napoca), Iosif Ie­remi (Nagykároly), Magdó Já­nos (Szecseleváros). A díjazot­tak a régi, középkori Temesvárt bemutató értékes metszetek kézi levonatú másolatait kapták. Na­gyon sok díjat hódítottak el a tehetséges marosvásárhelyi fényképészek: Marx József, Molnár Zoltán, Deák György, Sandu Ghindea, Simon Ida, Fóris Zoltán, Bartha László, Török Gáspár, Haragos Zoltán. A temesváriak közül díjat ka­pott többek között Bíró István, Stefan Area, Petru Dávid, Lő­csei László, Eugen Becei, Bíró Viktória, Tudor Vreme, Moser Glória, Ioan Drozman, SZEKERNYÉS JÁNOS Ki kinek mondja: bocsáss meg? Mit művel egy öntudatosan szép, csinos, szakmájában sike­res fiatalasszony, ha váratlanul tudomására hozzák, hogy csalja a férje? Mint a Bocsáss meg című új szovjet filmben láthat­juk, annyi vad és peches dolgot, hogy okvetlenül darabot — si­kerdarabot — írnak belőle. Ami­kor szeptemberben, a szovjet kultúra napjain sajtóértekezle­ten találkoztunk a Moszkva nem hisz a könnyeknek rendezőjével, Vlagyimir Mensovval, és felesé­gével, a film hősnőjével, Vera Alentovával, akire alig lehetett ráismerni új, fiúsan rövid, sze­mébe hulló fehér-szőke frizu­rája miatt, megkérdeztem tőle, hogy mi az a szerep, amelyért a szép barna haját s a magas homlokát feláldozta. Az Asszony vagyok című darabért, amit a Művész Színházban játszom — válaszolta. A cím minden lénye­geset elárul. Később férje mondta el valamelyik kritikus­kolléga kérdésére, hogy alap­foglalkozását tekintve színész lévén, megvan az az előnyös helyzete, hogy hobbiból rendez­het filmet, színészként pedig főleg az epizódszerepekkel van szerencséje, a főszerepei nem sikeresek. „Most van egy jó, bár rövid szerepem Tatjana Andrej­­csenko mellett abban a históriá­ban, aminek Vera a főszerep­lője a színpadon.“ Ez a huszon­négy órára megkergülő,­ s ezt keservesen megszenvedő fiatal­­asszony, akinek látszólag min­den férfival peche van, valósá­gos versenyre sarkallja a legsi­keresebb korai harmincas szí­nésznőket. Alentova líraibb, Andrejcsenko, akit az Egy nagy szerelem emlékében láthattak a nézők, hetykébb, vagányabb, modernebb szépség és egyéni­ség. Hiába, így is peche van a férjével, az austóstoppot kí­náló idősebb úrral, aki nemcsak idős, de sótlan is (nemcsak a darab írója, hanem színész , és méghozzá jó színész, de úgy látszik, ez a szerepkör fekszik neki: a hoppon maradó férfié). Peche van iskoláskori első sze­relmével, aki lecsúszott, része­ges segédmunkás, és csak azért jött, hogy egy kis pénzt kérjen kölcsön, miközben a hősnőnk díszbe vágta magát, kivirult é­s az egészet szkeptikus-gunyo­­rosan figyeli tizenkét éves kis­lánya. Végül peche van a kollé­ganője születésnapján, mert az a férfi, akivel már belépésekor ta­lálkozik a tekintete (Vlagyimir Mensov), tabu, a háziasszony barátja. Mondhatnánk, hogy feminista film, de ezt is egy férfi, egy jó szolidáris partner írta a kolléganőknek. A végső kibontakozás rend­hagyó módon drámai: riválisa, az üde fiatal lány nem akar a férjéhez hozzámenni, őrzi a sza­badságát, a férj leforrázva ha­zatér, s az asszony nincs sehol: reggel jön haza, miután a távoli kerületben, ahol­ egyedül és gya­log futott neki az éjszakának, három fiatal vagány leteperte. Rendhagyó, mert nincs se katar­zis, se megkönnyebbülés. Az asszony hazamegy utálkozva és keserű szájízzel, otthon várja a férje, de mit ér, nem ilyen a boldogság. Szerencsére az élet­nek sok más fontos vetülete van, az ember dolgozik, hajtja a szakmai ambíció, s a megcsala­­tás, akárcsak a három vagány, nem több balesetnél. Csakhogy a sebek beforrva is megmarad­nak, és sokáig sajognak tovább. Nincs melodramatikus öngyil­kosság, sem vígjátéki kibékülés: a fiatal párból felnőtt lett, felnőtt vétkekkel és tapasztalatokkal. Csak a bölcsesség segíthet a kapcsolatukon, hogy a mindkét oldalon szerzett sérülések meg­teremtsék a megértést. Hiszen, az ember, amellett, hogy szerel­mes, még mérnök, vegyész, és főleg szülő. HALÁSZ ANNA KELEN FERENC Szomjúság GH. VINTILA felvétele 1988. január 7. A HÉT 10

Next