A Hét, 1988 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-07 / 2. szám
Olvasóink figyelmébe! Az év első napjaiban máris több telefonhívást és levelet kaptunk, amelyben olvasóink érdeklődnek: mit tehetnek, azok az ismerőseik, barátaik, akik biztatásukra a múlt év decemberében előfizettek volna A Hétre, de a határidő lejárta miatt erre már nem volt módjuk. Kérdésükre válaszolva közöljük, hogy minden hónapban (tehát januárban is) elő lehet fizetni az év egész hátralevő részére. A posta az előfizetéseket a hó 20. napjáig fogadja el. A sajtókatalógusban A Hét a 18., a TETT a 43. sorszám alatt található. Köszönetet mondva eddigi és jövendő előfizetőinknek és ismételten boldog új évet kívánva minden kedves olvasónknak, magunk azon igyekszünk, hogy a lehető legszínvonalasabb lapszámokkal háláljuk meg az irántunk való bizalmat. A HÉT Hargita Kalendárium, 1988 Széles tábornak kínál szokásos év végi, év eleji olvasnivalót a Hargita Kalendárium, témái ezért a lehető legszerteágazóbbak, a gazdasági élettől a művelődésig, a tudománytól és technikától, a sportig, a hasznos tudnivalóktól a szórakoztató olvasmányig terjednek. Ízelítőül a gazdag tartalomból: a Hargita irodalmi antológia című fejezet a megyében élő költők, prózaírók, fordítók egy-egy alkotását mutatja be. Székedi Ferenc Nagy Imréhez címzett levelekből válogat. Kozma Dezső Aprily Lajosra emlékezik a költő születésének századik évfordulója alkalmából. Néprajzi, helytörténeti jellegű írásokat közöl Kardalus János és Bíró Dónát: előbbi a jószágokat, textíliákat megjelölő tulajdonjegyekről értekezik, utóbbi a csíkmadarasiak erdőkitermelő múltjából idéz fel mozzanatokat Nagy Miklós Kund Hargita megyéből elszármazott orvosokat keres fel, Ferencz Imre színes riportjának lapjain pedig olyan emberekkel ismerkedhetünk meg, akik a halál szájából (medve karmai közül, vonat alól stb.) menekültek meg. A tudomány vívmányai közül Delesega Gyula a jövő járművét, Székedi Ferenc a személyi számítógépet, Bodó Barna a Hi-Fi-t ismerteti, B. Kis Béla a vegyi úton történő üzenetátadásról, Ovidiu Bojor a hagyományos gyógyászatról, Barabási László az óra történetéről, Kristó András a százötven éves Gyilkos-tóról ír. Külön felhívnánk a figyelmet Komoróczy György nyelvművelő cikkére a rosszul használt, fölösleges kölcsönszavak miatti nyelvromlásról. Végül: sport Jenei Imrével, Kopacz Tiborral, a híres hargitai jégkorongozókkal. Jogi és egészségügyi tanácsok, humor, rejtvények, hasznos tudnivalók egészítik ki a kalendárium olvasmányanyagát. ADONYI NAGY MARIA , MAfcGITA KAtVVAfJIUM Könyv .•I Szindbád A Tanulók Könyvtára sorozat, ha jól számoljuk, negyedik Krúdy-kiadványa az író talán legnépszerűbb — filmen Latinovits Zoltán felejthetetlen alakításával világsikert aratott — történeteiből, a Szindbád-elbeszélésekből válogat. 1957-ben még a nagyobb formátumú zöld sorozatban jelent meg Vígh Károly válogatásában Az árnyékból szőtt , vendég, majd a megszokott formátumban a Kozma Dezső által válogatott, gondozott és előszavazott kötetek következtek. 1971-ben egy elbeszéléskötet, a Férfimese, 1919-ben három remekmű egy kötetben (Boldogult úrfikoromban, Őszi versenyek, Kleofásné kakasa) s most a Szindbád-válogatás, amely néhány remek és ismert elbeszélésen kívül két kisregényt is tartalmaz. Az 1911-ben született Francia kastély az első, az 1933-ban keletkezett Purgatórium pedig az utolsó nagyobb Szindbád-történet. (Nem értjük, miért bontották meg a Szindbád-történetek egységét Krúdy két közismert, egyébként kiváló, ikernovellájának közlésével? Ez annál is inkább kérdéses, mert amint már a román nyelvű Krúdykönyv kapcsán is utaltunk rá, esedékes lenne a szélesebb olvasóközönség előtt viszonylag ismeretlen öreg Krúdy különös értéket jelentő novellisztikájának is a mielőbbi bemutatása. Az Ulrik- vagy a Szent Mihálytörténetek olyan színt képviselnek a Krúdy-próza palettáján, amellyel kár meg nem ismerkedni.) Kozma Dezső gondos válogatásában követhetjük nyomon Szindbád születését, „utazását“, zaklatott öregkorát, elmúlását . .. A Purgatórium a maga elképesztő részleteivel és döbbenetes kórképével mintha ellentmondana az egyik, 1916-ban keletkezett, eredetileg cikksorozatban megjelent Szindbád-történet, A szentimentális férfiak végső következtetésének: „A szerelem a férfi életében ritkán változik fáradt madárrá, amely bágyadt szárnycsapásokkal hagyja el a régi várost. Hiszen, ha ez a madár idejében elrepül, táncolhatnak a nők a torony tetején, egyetlen pisztolyt sem sütnek el a kedvükért. De jó megöregedni!“ Nem, megöregedni mégsem jó — sugallja a Purgatórium, sugallják a démonikus, a régi Krúdy-mondatok megejtő zeneiségét is nemegyszer feladó, monoton és kopogó ritmusban elénk zúduló, a halál közvetlen közelségében készült utolsó írások. Közöttük a Purgatórium is, amely közvetlen és önkínzó módon vall Krúdy démonairól, BOGDÁN LÁSZLÓ vonat-, busz-, és repülőjegyek árát. Tájékoztat a közjegyzőségi hivatalban eszközlendő esetleges eljárásokról, intézkedésekről, a különféle engedélyek, bizonyítványok, igazolványok és másolatok kibocsátásáról, szerződéskötésekről, közügyi szolgáltatásokról. Közli a hagyományos vásárok időrendjét. Eligazítást nyújt a turisták számára bizonyos elszállásolási lehetőségekről, múzeum- és műemléklátogatásról, útlevélkibocsátásról. Végül beszámol a lottó és sportfogadási rendezvények megszervezéséről, lebonyolítási rendszeréről. Egyszóval: ez a kézikönyv hétköznapjaink nélkülözhetetlen segédeszköze! S ami fontos: még kapható a könyvesboltokban! SALLÓ LÁSZLÓ Mégiscsak írok róla. Bár 1986-ban jelent meg, csak most, nemrég került a kezembe és vásároltam meg. Hasznos és érdekes. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy Ábel Daraban könyve (Caleidoscop informativ cetăţenesc, Ceres Könyvkiadó, 1986.) nem hiányozhat egyetlen család könyvespolcáról sem, amely tisztában akar lenni a különféle alkalmakkor felmerülő teendőkkel. A könyvecske kitűnő útbaigazító és tájékoztató segédeszköz. Általa nemcsak tájékozódunk a szükséges eljárási módozatokról, hanem — főleg — az információk pontos és kézügybe esőadatolása folytán időt takarítunk meg. Mert mindazt megleljük a könyvben, amit esetleg csak hosszas utánajárással, tudakozódással, telefonálgatással stb. deríthetnénk ki. Daraban kézikönyve felvilágosít a biztosítási ügyletekről, a biztosítási fajtákról és lehetőségekről, javak biztosításáról, balesetbiztosításról, vegyes életbiztosításról stb. Bevezet a takarékpénztári módozatok — látszólagos — rejtelmeibe, elmagyarázza, mi a teendő, ha például elvész a betétkönyv. Részletesen ismerteti a postai szolgáltatásokat, közli az egyes díjszabásokat, a telefonhívások mikéntjét, a sajtóterjesztéssel kapcsolatos tudnivalókat, az egyes lapok, folyóiratok, újságok előfizetési díját, a külföldi sajtókiadványokra való előfizetés lehetőségét, az ország fontosabb helységeinek irányítószámát és hívószámát. Tudatja a közlekedésre vonatkozó ismereteket: a távolságok függvényében megszabott Ruha is teszi... «• Életünknek fontos tényezője, értékmérője az esztétikum, bár sok esetben háttérbe szorul mindennapjaink gyors ritmusában. Művészeknek, iparművészeknek a kimondottan közlésfunkciót betöltő műveken kívül is feladatuk és szívügyük a minőség, amelyet az esztétikum sokrétű fogalmával jelölünk. Birtalan Éva, a marosvásárhelyi divatház tervezője, szívvellélekkel a közösségnek alkotó művész: ruhákat tervez, készít, vagy „őrködik“ kivitelezésük fölött jó intuíciójával, biztos, nagyvonalú ízlésével. Munkáiban a maga ízlés- és formavilágán keresztül átvonulnak évszakok, áramlatok, hangulatok, melyeknek mint minden esztétikai tárgynak lényege: az emberi, a társadalmi. Hatásértékük függvénye a vásárló, a közösség esztétikai tudatának, de főként az alkotó-tervező esztétikai tudatának és öntudatának, amellyel irányít, s amely nem téveszti szem elől, hogy az „esztétikai tárgy“ és „alany“ egyaránt szociológiai, lélektani, fiziológiai tényező. Mesternek kell lennie, csalhatatlan formaérzékkel megáldva. A formát az emberi test szabja meg, de a forma is meghatározza (felöltözteti) az emberi testet, egy kicsit a lelket is, éppen személyiséghez kötött jellege által. A tervezőnek tehát többszörös áttétellel kell gondolkodnia a munka folyamatában, ismernie kell az elemi ízlésreakciókat, modelljeiben tükröződnie kell saját egyéniségének, ugyanakkor tükröznie kell az ismert vagy ismeretlen modellben rejlő szépségeket. Ehhez nem csekély emberismeret, lélek, temperamentum, lendület, alkotókedv, szaktudás szükséges, hiszen munka közben sokszor — talán a tervező számára is — apró-cseprő meglepetéseket tartogat anyaga. Reméljük, számunkra is sok kellemes meglepetést tartogatnak még Birtalan Éva dekoratív textíliái, ruhatervei. LAKATOS EDIT Ellenfényben Arcélüket, műfaji jellegüket tekintve a temesvári országos fotóművészeti seregszemlék, azt mondják, világviszonylatban egyedülállóak. Állítólag sehol másutt, egyedül a Bega-parti városban rendszeresítették az olyan időszakos fényképészeti tárlatokat, amelyeken csakis ellenfényben készült felvételeket és diapozitíveket mutatnak be. A Várbástyában otthonra lelt fotóművészeti galériában nyílt »Szerkeszti: KACSIR MÁRIA,—„ meg a köztársaság kikiáltásának 40. évfordulóját köszöntő rendezvények sorában a legújabb — sorrendben ötödik — ilyen kiállítás, amelyen a bánságiak mellett hazánk számos más fotóművészeti központjának élvonalbeli fényképésze vesz részt fekete-fehér és színes felvételeivel, diapozitívjeivel. Az igényes szakmai zsűri ezúttal 160 fényképet és 150 ellenfényben készült diapozitívet ítélt bemutatásra, illetve vetítésre alkalmasnak. Közelről sem könnyű ellenfényben fényképezni. Alapos szakmai jártasságon kívül jó néhány kiegészítő felszerelést követel. A kimondott amatőrök, alkalmi fényképészek épp ezért nem is igen kísérleteznek ezzel a virtuóz műfajjal. Ám a bravúros beállítások, szög-megvilágítások, szembesugárzó fények különleges és meglepő hatásokat keltenek. Az ellenfény mindenekelőtt a téma körvonalainak szépségét emeli ki. Ha a fotós a kiszemelt felület, tárgy vagy tájrészlet jellegzetes plasztikáját kívánja kiemelni, különféle derítőket, fényvisszaverő felületeket hív segítségül. A temesvári tárlaton bemutatott felvételek jelentős hányada lényegében „visszavert“ vagy ,,segéd“-fénynyel készült. Hazánk szépséges tájait, korszerű ipari és urbanisztikai megvalósításait, a mindennapi élet beszédes epizódjait és mozzanatait mutatják be a felvételek. A kiállításon néhány érdekes és eredeti fotóesszé és fotografika is látható, azonban a bemutatott anyag zömét a táj- és életképek alkotják. Főleg a diapozitívok esetében az alkonyati és az éjszakai felvételek — a mindenkor hálás noctürnök! — kerültek túlsúlyba, ami bizonyos fokú tematikai egyhangúságot eredményezett. A legjobb felvételek, fotóművészeti kompozíciók készítőit díjazták. Néhányan a díjazottak közül: Constantin Savulescu, Viorel Simionescu, Gheorghe Rizeanu (Bukarest), Morvai Pál, Găină Gerendi Anikó és Dorel (Nagyvárad), Duşa Ozolin (Botoşani), Henning János (Sepsiszentgyörgy), Dorin Mergea (Vajdahunyad), Kelen Ferenc (Arad), Bartha Kálmán (Szatmár), Aurel Iova (Orsova), Essig József (Kolozsvár-Napoca), Iosif Ieremi (Nagykároly), Magdó János (Szecseleváros). A díjazottak a régi, középkori Temesvárt bemutató értékes metszetek kézi levonatú másolatait kapták. Nagyon sok díjat hódítottak el a tehetséges marosvásárhelyi fényképészek: Marx József, Molnár Zoltán, Deák György, Sandu Ghindea, Simon Ida, Fóris Zoltán, Bartha László, Török Gáspár, Haragos Zoltán. A temesváriak közül díjat kapott többek között Bíró István, Stefan Area, Petru Dávid, Lőcsei László, Eugen Becei, Bíró Viktória, Tudor Vreme, Moser Glória, Ioan Drozman, SZEKERNYÉS JÁNOS Ki kinek mondja: bocsáss meg? Mit művel egy öntudatosan szép, csinos, szakmájában sikeres fiatalasszony, ha váratlanul tudomására hozzák, hogy csalja a férje? Mint a Bocsáss meg című új szovjet filmben láthatjuk, annyi vad és peches dolgot, hogy okvetlenül darabot — sikerdarabot — írnak belőle. Amikor szeptemberben, a szovjet kultúra napjain sajtóértekezleten találkoztunk a Moszkva nem hisz a könnyeknek rendezőjével, Vlagyimir Mensovval, és feleségével, a film hősnőjével, Vera Alentovával, akire alig lehetett ráismerni új, fiúsan rövid, szemébe hulló fehér-szőke frizurája miatt, megkérdeztem tőle, hogy mi az a szerep, amelyért a szép barna haját s a magas homlokát feláldozta. Az Asszony vagyok című darabért, amit a Művész Színházban játszom — válaszolta. A cím minden lényegeset elárul. Később férje mondta el valamelyik kritikuskolléga kérdésére, hogy alapfoglalkozását tekintve színész lévén, megvan az az előnyös helyzete, hogy hobbiból rendezhet filmet, színészként pedig főleg az epizódszerepekkel van szerencséje, a főszerepei nem sikeresek. „Most van egy jó, bár rövid szerepem Tatjana Andrejcsenko mellett abban a históriában, aminek Vera a főszereplője a színpadon.“ Ez a huszonnégy órára megkergülő, s ezt keservesen megszenvedő fiatalasszony, akinek látszólag minden férfival peche van, valóságos versenyre sarkallja a legsikeresebb korai harmincas színésznőket. Alentova líraibb, Andrejcsenko, akit az Egy nagy szerelem emlékében láthattak a nézők, hetykébb, vagányabb, modernebb szépség és egyéniség. Hiába, így is peche van a férjével, az austóstoppot kínáló idősebb úrral, aki nemcsak idős, de sótlan is (nemcsak a darab írója, hanem színész , és méghozzá jó színész, de úgy látszik, ez a szerepkör fekszik neki: a hoppon maradó férfié). Peche van iskoláskori első szerelmével, aki lecsúszott, részeges segédmunkás, és csak azért jött, hogy egy kis pénzt kérjen kölcsön, miközben a hősnőnk díszbe vágta magát, kivirult és az egészet szkeptikus-gunyorosan figyeli tizenkét éves kislánya. Végül peche van a kolléganője születésnapján, mert az a férfi, akivel már belépésekor találkozik a tekintete (Vlagyimir Mensov), tabu, a háziasszony barátja. Mondhatnánk, hogy feminista film, de ezt is egy férfi, egy jó szolidáris partner írta a kolléganőknek. A végső kibontakozás rendhagyó módon drámai: riválisa, az üde fiatal lány nem akar a férjéhez hozzámenni, őrzi a szabadságát, a férj leforrázva hazatér, s az asszony nincs sehol: reggel jön haza, miután a távoli kerületben, ahol egyedül és gyalog futott neki az éjszakának, három fiatal vagány leteperte. Rendhagyó, mert nincs se katarzis, se megkönnyebbülés. Az asszony hazamegy utálkozva és keserű szájízzel, otthon várja a férje, de mit ér, nem ilyen a boldogság. Szerencsére az életnek sok más fontos vetülete van, az ember dolgozik, hajtja a szakmai ambíció, s a megcsalatás, akárcsak a három vagány, nem több balesetnél. Csakhogy a sebek beforrva is megmaradnak, és sokáig sajognak tovább. Nincs melodramatikus öngyilkosság, sem vígjátéki kibékülés: a fiatal párból felnőtt lett, felnőtt vétkekkel és tapasztalatokkal. Csak a bölcsesség segíthet a kapcsolatukon, hogy a mindkét oldalon szerzett sérülések megteremtsék a megértést. Hiszen, az ember, amellett, hogy szerelmes, még mérnök, vegyész, és főleg szülő. HALÁSZ ANNA KELEN FERENC Szomjúság GH. VINTILA felvétele 1988. január 7. A HÉT 10