A Hét, 1989 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1989-10-19 / 43. szám
Egy filmregény foglalkoztat ■ napok óta, cselekményláncolatának egyes epizódjai váratlanul feletlenek bennem, hallom a pergő párbeszédeket, részese vagyok hősei civakodásának, olykor meg vitatkozhatnékom támad a szerzővel. Tehát ebben a könyvben „van valami“. Méhes György az esztendők hosszú során sokat tett — váltakozó sikerrel, olykor sietve, néha meg rutinosan — a romániai magyar ifjúsági irodalom gyarapodása, a serdülőkorba lépők olvasóvá nevelése érdekében. Legutóbbi regényét nem tudtam letenni kezemből, jó néhányszor nevetésre fakasztott, szurkoltam hőseinek, sajnáltam, hogy oly hamar kifogytam olvasásából ... Zsuzsa meg Tojás, a két leányunokatestvér regényt ír, a kalandos-boldog vakáció történetét fölváltva „alkotnak“, így aztán egy-egy eseményt, alakot két különböző megvilágításban látunk. Világos, a szerzőpáros nem kíméli egymást. A valóságban kirobbanó konfliktusok a mű írása közben is folytatódnak. árapályként nőnekcsitulnak. A történet a műfaj gazdag kelléktárát és figuráit fölvonultató iskolaregénnyé kerekedik. A két másik unokatestvér, Gyuri és Picinyke teszi teljessé a négyesfogatot, amely az első rész (Négy kedvenc unoka) fejezeteiben elképesztőmulattató dolgokat művel. A regény második részében (Hét kedvenc unoka) szaporodnak a szereplők, jól megrajzolt arcok, új konfliktusok következnek; fő forrásuk a tipikus rossz tanuló, a vagánykodó Palack, aki terrorizálja az osztályt. A harmadik rész (Nem vagyok az osztály réme!) egy ,,ellenregény“, ennek történeteit-fejezeteit a „színtiszta igazságért“ harcba lépő Palack mondja magnószalagra az íróbácsinak, hogy mega Hét kedvenc unoka. A borítót és a rajzokat Keller Emese készítette. Ion Creangă Könyvkiadó, Bucureşti, 1989. 112 o. A film szereplői a plakáton VISSZAPILLANTÓ ’VWWVWVVWWVWWWVWVVWVVV 20 éve — kapcsolódott be hazánk az Interkozmosz néven ismert nemzetközi űrkutatási programba; 30 éve — mutatták be Antoniooi Kaland című filmjét; 55 éve — indult az újvidéki folyóirat a Híd; — jelent meg Áprily Lajos Az aranymosó balladája című verskötete; — közölte Şerban Ţiţeica fizikaprofesszor Variaţia rezistenţei in cimp magnetic című úttörő dolgozatát; 60 éve — október 28-án halt meg Osvát Ernő; — alapította Aurel Bărglăzan professzor az első hazai vízgépészeti laboratóriumot Timişoarán; — a Napkelet című folyóirat megkezdte Németh László Emberi színjáték című regényének folytatásos közlését; 85 éve — november 2-án született Louis Noel Nobel-díjas francia fizikus; — közölte könyv alakban Sigmund Freud a Mindennapi élet pszichopatológiája című művét; 90 éve — november 4-én született Carlos Pellicer mexikói költő, író; — jelent meg David Hitben A geometria alapjai című munkája; 100 éve — október 29-én halt meg Nyikolaj Gavrilovics Csernisevszkij orosz filozófus, irodalomesztéta, író; 110 éve — mutatták be Vörösmarty Mihály filozófiai mesedrámáját, a Csongor és Tündét; 120 éve — november 2-án született Kilia Haşdeu franciául író román költőnő; — létesült a timişoarai papírgyár; 125 éve — alakul át a Sfinta Sora kollégium könyvtára Bucureşti-i Központi Könyvtárrá; 140 éve — jelent meg az első angol nyelvű Who’s who? (Ki kicsoda?); 150 éve — november 5-én született Mihail Gheorghiad Obedenaru, az úttörő antropológiai kutatásokat is végző orvosprofesszor, diplomata; 155 éve — jelent meg Bölöni Farkas Sándor Utazás Észak-Amerikában című, az amerikai demokrácia intézményeit leíró könyve; 220 éve — alapította Oberlin francia emberbarát az első óvodát az elzászi Bon de la Roche-ban; — dolgozta ki Hell Miksa a földrajzi szélességek mérésének módszerét; 230 éve — október 28-án született George- Jacques Danton francia jakobinus forradalmár; 260 éve — jelent meg Turaczki László történelmi munkája; 310 éve — halt meg José Pellicer de Ossan y Soles-Tavar spanyol irodalomtudós, író, költő. xkAAAAAAAAAAAAAAAA/„SAAAAAAAAAAA/lAAAAAAAAAAAAAAAAAr > AA XAAAAAA AA^ ____________________________________ Szerkeszti KACS« MARIA. cáfolja a szemenszedett hazugságokat, az őt befeketítők rágalmait. Palack, a nagyhangú durva fickó akarva-akaratlan olyan helyzetekbe kerül, amelyek hatnak rá, elindítanak benne egy lelki folyamatot. A félárva Palack vallomásaiból elővillannak a művelődési hátrányban vergődő tanuló viselkedésének családi indítékai is. Az író tapintattal kezeli a kérdést, érdeme, hogy beszél róla. A diszkrét társadalmi összefogás a bukdácsoló fiú megsegítésére valóban az egyetlen célravezető út. Ha további néhány fejezetben még más mozzanatokat is beiktatott volna, úgy az eltekergő ikrek felkutatása, majd a szakadékba zuhanó Tojás megmentése hitelesebbé tennék Palack megérzéseit-felismeréseit, az osztály rémének „megtérését“. A rövid, frappáns fejezetek gördülő egymásutánja, a helyszínek és események dinamikus váltakozása, a szereplők jól körvonalazott egyénisége, a szituációk képszerű gazdagsága csaknem kész forgatókönyvként is értékelhető. Izgalmas-mulatságos filmsorozat fészkelődik Méhes György regényében, amelynek ötletesen illusztrált olvasmányként megérdemelt sikert jósolunk. BALOGH JÓZSEF A sztárkeresés tekervényei Nicolae Corjosnak a gimnazisták életét, lelkivilágát becserkésző, kasszasikernek örvendő filmsorozata után (Szerelmi vallomás, 1985; Gimnazisták, 1986; Rögtönzés az osztályfőnöki órán, 1987) támadt egy ötlete: mi lenne, ha az említett filmek fiatal szereplői közül néhányat s egyúttal pár újabb fiatal szereplőt (a fővárosi Színművészeti Főiskola kínálatából) a filmgyárba invitálna, de ezúttal a film világának színes történeteiben léptetné fel őket, humoros, énekes-táncos revüben? Az ötlet jó, ha nem is új (lásd a filmtörténet ide vonatkozó számtalan példáját), hiszen a kulisszák világa mindig érdekes. Az elkészült film (címe Sztárt keresünk) mégsem az, aminek ígérkezett: túl nagy a rendezői magabiztosság, a bizalom a bombaötletben, s túl kevés a lelemény, főleg a forgatókönyvben (Virgil Purcea). A sztori egyszerűségre törekszik, de ezzel be is éri. Az első filmkockákból megtudjuk, hogy van a stúdióiban egy talpraesett leányzó, valóságos mindenes, még a kaszkadőrcsapatnak is megbecsült tagja (Mihaela Telea); a viselkedése és megjelenése annyira fiús, hogy még leányneve (Marina) is megcsonkult, a filmgyár csak Marinnak becézi. Akad egy vállalkozó kedvű rendező is (Emil Hossu), aki nekifogna a munkának, ha meglenne hozzá a fiatal női főszereplője; természetesen a választás Marinára esik, akit az ügybuzgó rendező nagyestélyiben látott mint dublőtt; a lányka viszont nem akar tolakodóan becsöppenni a főszereplők közé, ezért nem fedi fel kilétét, habár a rendező köti az ebet a karóhoz; a kiszemelt sztár nélkül nem lesz forgatás... Csak annyit még: mivel a filmbeli forgatókönyvíró (a szerepben: Mihai Malaimare) a rendezői elképzelést nem tartja kielégítőnek („nem elég valóságízű“) , visszavonja művét. Marinából nem lesz sztár, inkább sikeresen felvételizik a kibernetikára, és ... megmarad kaszkadőrnek. Corjos sajnos, nem ura a cselekményvezetésnek, a jó alapötlet elsikkad az üresjáratok, hiteltelenségek, öncélú komédiázások következtében, főleg az utóbbiakban jeleskedik néhány a meghívott vendégek közül, akiknek pedig az lett volna a dolguk, hogy a szereposztás vonzerejét növeljék (Cezara Dafinescu, Vasile Muraru, Sebastian Papaiani). Jó arányérzékkel és ízléssel alakít Dan Condurache (a durcás sztár), Mitică Popescu (a zsarnok konkurens rendező). A fiatalok közül Mihaela Telea játéka ígéretesnek mondható, főleg a musical műfaja illik hozzá, csak el ne feledkezzenek róla a továbbiakban, mint történt ez Emilia Popescu esetében: ízléses karikatúrát nyújt Magda Catone (a filmgyári halvérű titkárnő szerepében) , elismerő szavakat érdemel Lucian Nuță, Dan Puric, ifj. Florin Piersic játéka. Mindegyikük igazi reménység, de boldogulásuk erős kezű rendezőkön, jó forgatókönyvírókon is múlik. NAGY DÁVID legmuzikalitással varázsolta elénk. Bátran mondhatjuk, hogy ma már aligha akad párja Ion Iván Ronceának a hárfaművészek között. PINTÉR LAJOS Zene Évadnyitás az Athenaeumban Több mint háromhónapos nyári szünet után és egy kitűnően sikerült szovjetunióbeli hangverseny körutat követően a George Enescu Filharmónia megkezdte az 1989/90-es évadot. Mindig ünnepi esemény ez a főváros zenei életében, és ezúttal sem volt híján a megnyitókat jellemző ünnepi hangulatnak. Az Athenaeum szép koncertterme zsúfolásig megtelt hallgatósággal, amely rokonszenvet nyilvánító tapssal fogadta a pódiumra felvonuló zenekart, majd az emelvényen megjelenő Mihai Brediceanu igazgató-karmestert. A műsor első számaként Enescu X. Szvitje hangzott el, és a remekmű szépsége — a zenekar telt hangzású és melegen árnyalt előadásában — csak fokozta a termet átható ünnepi hangulatot. Ezután Johannes Brahms kettősversenyét hallhattuk két kiváló fiatal szovjet művész tolmácsolásában: Levon Ambarcumjan hegedűművész — akinek kiváló képességeit a legutóbbi George Enescu Nemzetközi Zenei Fesztiválon (a Stacsaturján-hegedűverseny virtuóz tolmácsolásakor) volt alkalmunk megismerni — és Alekszandr Knyazev fiatal gordonkaművész átható zeneiséggel, művészi hevülettel játszotta a versenyművet. Mindketten a fiatal szovjet zeneművészek élgárdájához tartoznak. Amtarcsunjan, aki Igor Bezrodnij tanítványa, a zágrábi zeneversenyen I., a montreali fesztiválon III. díjat nyert, Knyazov pedig a Csajkovszkij Zenei Fesztivál díjazottja. A műsor második részében Brahms IV. szimfóniáját játszotta a zenekar Mihai Brediceanu vezényletével. A zenekari hangversenyekkel egyidőben megkezdődött a kamarazene-évad is. Az első jelentős esemény Ion Iván Roncea estje volt. A nemzetközi hírnévnek örvendő hárfaművész ezúttal olyan válogatott műsorral lépett fel, amelynek minden, egyes száma maximális virtuozitást igényel. Roncea ezeket nemcsak játszi könnyedséggel, hanem végtelen finomsággal, érzékenységgel, az árnyalások mesés gazdagságával, szirme Zoltán Kati képei előtt Valamikor a hetvenes évek derekán városunk egyik tömbházlakásának kicsiny szobájából indult a művésznő pályája Előbb csak óvatosan ízlelgette a tanulás, a munka örömét, Mohy Sándor irányította Az Orvosok Téli Szalonján mutatkozott be, később már egyéni tárlatra is telt erejéből a Filo Galériában, majd az Egyetemi Könyvtár rangos kiállítótermében. Jelenlegi kiállítása a Filo Galériában immár a második. Mony tanítványaként indult tehát, ami egyfajta felelősségérzetet plántált el benne. Az évek során egyre inkább kibontakozik önálló egyénisége, amit mostani kiállítása is bizonyít. A bemutatott anyag sajátosan egyéni tárgy- és világszemléletet tükröz, szinkromatikája is sokkal eredetibb már mesterének vásznaihoz hasonlítva. Kompozíciói, portréi, csendéletei, tájképei feltűnő létekelemző készséget árulnak el. Úgy érzem, gyermekportréi, valamint tájképei a legmeggyőzőbbek, itt sikerül leginkább kivetítenie érzelmeit, érzésvilágát a tárgyhoz kötöttségtől felszabadulva. Portréin a felület, a vászonra vitt színek tisztasága és a formák olykor stilizált kialakítása az esetleges vonásokon túl az egyénítést, a művészi sűrítést szolgálja. Vásznainak nagy hányadát zenei élmények ihlették (Chopiniana-sorozat). A leegyszerűsítés felé hajlik, kifinomult művészi eszközei és a színek hatásos összecsengése sajátos hangulatot adnak képeinek. Tájfestményei friss és kifejező alkotások, a szülőföld képei olykor balladisztikus hangulatot sugallnak. Korábbi munkáira az élesen elhatárolt színsíkok, bizonyos, kubista stílusjegyek voltak jellemzők, mostani kiállításának képei már letisztultabb valóságos művészetszemléletre vallanak. Ezeken a vásznakon már áttér egy sajátos térérzékeltetésre. Az új perspektíva megszabadította a képsíkot a fölösleges elemektől, formai utalásoktól, amelyek a kompozíció tisztaságát veszélyeztették. Színei elevenek és pregnánsak, ökonomikusan bánik velük. A képsíkban élesen rajzolódik ki a fehér mező, sárga mező, zöldes színben játszó hegyvidék. Ezek a puritán, kemény stílusjegyek javára válnak művészetének, és a művészi érettség irányába mutatnak. TAKÁCS GÁBOR Boglyák Krónika Cibinium ’89 Itt van az ősz és vele a Cibinium __ Ez a nagyszabású kultúrműsor egy hétig tart, és rengeteg érdeklődőt vonz. A megnyitás napján az őszi napsugarakat csillogva verik vissza a gyönyörű mázas edények: tálak, bokályok és egyéb népművészeti tárgyak. A corundiak ismét meglepetést okoztak csempékből kirakott kályhadíszeikkel, a horezuiak finoman mintázott cserepeinek ez alkalommal is sok csodálója volt. Kár, hogy csak három horezui menyecske öltözött népviseletbe, és emelné a kiállítás színvonalát az is, ha feltüntetnék a népművész és faluja községe nevét. Nagy sikerrel szerepeltek a fotósok, az idén kizárólag belföldiek. A szervezés és a fényképek művészi elhelyezése Oh. Lázároy, az Orizont fotóklub vezetőjének ízlését és hoz Színház Puki és Éva Alias László Károly és Balázs Éva. Értük érdemes megnézni A bolondok grófja Sfintu Gheorghe-i előadását. (Nem kizárólag értük, de legnagyobbrészt mégis). Hogy miért? Mert ők ketten váltják be a plakátról integető ígéretet, miszerint Jókai darabja „énekes bohóság“. (Nem egészen értem, mert nem egyszerűen bohózat, mint ahogy az is rejtély előttem, hogy ha már bohóság, románul hogyhogy „comedie muzicala“, illetve, amennyiben zenés vígjáték, az alcímtől a műsorfüzetben közölt rövid ismertetésig milyen alkimista aranycsinálás folytán lett „a farsa spumpasá“, ami tudtommal habos bohózatot jelent. Na de hagyjuk ezt!). Puki a komornyik Petőt alakítja, aki mindig mindenen kacag. Természetesen percenként kitör belőle a nevetés, folytonfolyvást kacag. De közben a bergsoni rkre hányféle árnyalatát produkálja és a nevetéstkacagást milyen gépies futkosás-megállás röhögtető hatásával kombinálja?! Van egy viszszatérő tie-je, amikor kabátujjával végigsimit egy széktámlát: ez a mozdulat többet mond észbeli állapotáról, mint egy elmegyógyász szakorvosi diagnózisa. És hogy ez a Puki-Pető milyen eszes bolond, az hirtelen meggyógyítása után derül ki: arcizmai s végtagjai csak kénytelen-kelletlen engedelmeskednek az agyközponttól kapott parancsnak, vissza-visszacsúsznak a beidegzett automatizmusba; gazdájuk ilyen szerves játékkal tudatosítja bennünk, hogy a komornyik érző-gondolkodó, eleven ember: komikumát az adja, hogy ember létére úgy kacag-mozog-futkos-törölget, mint egy szerkentyű hajtotta robot... Balázs Éva? A bonyodalom vége felé viharzik be (kellő írói-rendezői beharangozás után): ő Kalazanczia baronessz, a némaságba menekült grófkisasszony furabogár ellenpontja. Deák M. Ria (jelmeztervező) eleve olyan ancúgba bújtatta, melyben a jólét táplálta hoodelegancia alig észlelhető 1z.résficammal párosul. Ehhez jön a lényeg, a született (és nem középiskolás fokon képzett-önképzett) komika első számú kifejezőeszköze: a gyors beszéd. Mint géppuska torkából a golyó, úgy záporozik-kerepel belőle a szó, az épp csak artikulált hang, az adekvát kézmozdulattal aláfestett szózuhatag: annyira, hogy adott ponton — igen-igen helyesen! — érthetetlenné sebesedik. (Belga színészek jutnak eszembe, akik évekkel ezelőtt a Stúdióban mutatták be, mit jelent náluk a hadarásban kulmináló diction; egy ideig hegyeztem a fülem, de aztán ex-franciatanár létemre letettem arról, hogy követni tudjam). Lényeges szerep hárul Évára a Kovács Levente rendezte előadás felépítésében: nyutszíni taps jelzi, hogy ő az, aki bohózati magaslatokba röppenti az eladdig alacsonyabb hőfokon mozgó játékot. Pukival együtt különdíjat érdemelne... OLÁH TIBOR ZNIV ráértését dicséri. A kiállítók több nemzedéket képviselnek. Összesen 69-en jelentkeztek 313 munkával. Ebből 54 művész 242 munkáját tartotta a zsűri kiállításra érdemesnek, és 24 díjat osztottak ki. A nagydíjat (kristályserleget) a Tirgu Mures-i Simon Ida kapta teljes kollekciójáért, valamint az első díjat a Sárga kendőért. Minden munkája színes, hatásuk üdítő, szemet-lelket gyönyörködtető. Az elsődíjasok közé tartozik még Nicu-Dan Gelep és Gh. Rizeanu. Esemény volt a Cibinium rendezvényeinek sorában Ruha István hangversenye. Paganini D-dór hegedűversenyét játszotta remekül a művész a zsúfolásig telt teremben. Dumitru Capoianu gitárra és zenekarra komponált koncertjét a fővárosi Andrei Constantin gitárművész előadásában hallgattuk. Kellemes este volt a Madrigal-kórus hangversenye is Marin Constantin vezetésével. Az ASTRA könyvtárban Ádám Erzsébet színművésznő szavalóestjét hallhatta a közönség. A Bábszínház Mircea Vaida Harlekin szíve című darabjával szerepelt. Elmondhatjuk tehát, hogy érdekes, változatos volt a Cibinium idei műsora, minden várakozásnak megfelelt. KALMÁR ZOLTÁN 1989. október 19 A HÉT 8