A Hét, 1991 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1991-05-30 / 22. szám
FÁBIÁN ERNŐ A levelező Jászi Oszkár A Magvető Kiadó gazdag válogatást jelentetett meg Jászi Oszkár leveleiből. A kötetet Litván György és Varga E. János állította össze. Tudálékoskodás lenne azt magyarázgatni, hogy a levél, mint kifejezési eszköz inkább vallomás, mint értékelés, mégis nélkülözhetetlen „segédanyag" az életmű megismeréséhez és értékeléséhez. Ebben az írásban csak két problémával szeretnék foglalkozni: Jászinak az ún. utódállamokhoz és a népi írókhoz való viszonyával. Tagadhatatlan, hogy a fiatalkori levelek is rendkívül jelentősek, elég ha a Szabó Ervinhez, Károlyi Mihályhoz írottakat említem, vagy a természettudományos módszerek és analógiák társadalomtudományi alkalmazására hivatkozom. E vonatkozásoknak nincs időszerűségük, Jászi is korán felismerte, hogy olyan biológiai analógiák, amelyek az anyagcserét vagy a sejtek működését vetítik a társadalmi folyamatokra, tarthatatlanok a kutatásban (Méray-Horváth Károly). Jászi Oszkár a Monarchia társadalmi és államrendjének Ady és Szabó Dezső mellett a legélesebb teál kritikusa volt. Elég most a Tisza Istvánhoz intézett nyilt levelére hivatkoznom. „Csakis — írta — a magyar agrárfeudalizmus romjain épülhet fel a magyar iparos állam, a magyar jogállam." A magyar parlagért az uzsorátokét legalább annyira hibáztatta, mint a grófi latifundiumokat és klerikalizmust. (A Világ szerkesztőségéhez). Sajnos, a kritikai attitűd nem volt ennyire egyértelmű és határozott az utódállamok vezetőivel és politikájával szemben. Kezdetben Jászi azt hitte, hogy a monarchia romjain létesített államok egyszeriben megoldják azokat a társadalmi és nemzeti problémákat, amelyeket a Monarchia nem tudott, túlságosan bízott azokban a vezetőkben (demagóg demokratákban) — Pasic, Benes, Masaryk, Hodza —, akiket Bibó István találóan „hamis realisták"-nak nevezett. Pedig nem mondható, hogy egyszeriben feladta volna a régi konföderációs elgondolását. Az egyik levelében szabatosan kifejtette (1919) Károlyi Mihálynak, hogy a térségen csak a „mi konföderációs tervünk" segíthet, mert ez mentheti meg a gazdasági fejlődést és demokráciát, és biztosíthat teret a magyar junkerek és román bojárok ellen a „demokratikus szlávoknak". Kérdés, hogy a szerb vagy a szlovák nádortilisták miben voltak demokratikusabbak a junkereknél vagy a bojároknál? Erre a kérdésre Jászi nem kereste a feleletet, nem vette észre, hogy Benes, de Masaryk sem konföderációra gondol, hanem minden eszközt felhasználnak — Jászit és Károlyit is — a homogén nemzetállam létrehozására, a kisebbségek likvidálása révén. Kelet-Európa stabilizálódását nemcsak a magyar ellenforradalmi rendszer akadályozta, hanem, a homogénizáló nemzetállamok politikája is. Egyik sincs a másik nélkül. Ugyanakkor csak elismeréssel szólhatunk arról, amit Jászi a romániai magyar kisebbség hivatásáról és feladatairól írt. Arra kell törekedni, — fejti ki —, hogy a magyarság mindenkor az „európai integráció erőit szolgálja, azt az irányzatot, mely az államközi anarchiából a nemzetközi rend és szervezettség felé gravitál, mely minél teljesebb gazdasági egységbe akarja tömöríteni ... a szinte középkori elzárkózottságba döntött európai államokat". (Magyarok és románok. Nyilt levél Bölöni Györgyhöz.) E sorok ma is időszerűek. Jászi fokozatosan felismerte: a nemzeti kérdés vonatkozásában az utódállamok kevés jelét adják annak, hogy a kisebbségek problémáit csakugyan becsületesen meg akarnák oldani. Az elnyomást ugyanazok az okok magyarázzák, mint a háború előtt a magyar uralkodó rétegek nemzetiség-ellenes politikáját: vak nacionalizmus, félelem a jövőtől és kenyéririgység. Egy új politika csak akkor lesz folytatható, ha az utódállamok felismerik a gazdasági kooperáció szükségességét, s nem utolsó sorban véget vetnek a kisebbségek üldözésének, s lehetővé teszik a kultúrák zavartalan fejlődését, az önigazgatás elvének elismerésével egyetemben. Jászi akkor már látta, hogy a nemzeti viszályok következtében a „Dunamedence megérett a véres kháoszra". A szabad és testvéri dunai kooperáció segíthet, de amíg nem lesz olyan „nemzetközi orgánum", mely a reformokat és változásokat végre tudja hajtani, az imperializmus módszereit nem lehet kiiktatni. Jászi tiltakozott a második világháború után a csehszlovákiai magyarok jogfosztása és erőszakos kitelepítése ellen. A kollektív felelősségre vonás — írta éppen Eduard Benesnek — „ellentétben áll a demokratikus elvekkel, azzal a méltányossággal és igazsággal, amelynek Csehszlovákia oly kimagasló példáját adta Közép Európában". Egy másik, Lesznai Annához írott levelében beismerte: „én is részt vettem abban a kórusban, mely cseheinket érdemeiken felül dicsérte, mivel szövetségeseket láttunk bennök a demokrácia és a nemzetiségi autonómiák felé. Nagyot tévedtünk, de már késő". Jászi a New York Timesban nyilvánosan is fellépett a szlovákiai magyarok kitelepítése ellen. A második világháború után sem mondott le Jászi a konföderáció eszméjéről, arról, hogy a világunión belül továbbra is szükség van egy európai és ezen belül egy dunai-balkán szövetkezésre. Jászit valójában a napjainkban sokat emlegetett európai integráció és egység korai képviselőjének kell tekintetünk. A tájékozatlan olvasó azt hihetné, hogy az ízig-vérig liberális Jászi az urbanus-népi vitában a népi írók ellen fordult. A valóságban Jászi sokkal eredetibb gondolkodó volt, mintsem ilyen egyszerűsítésekkel formált volna véleményt Már elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a fiatal Jászi egyik Somló Bódoghoz küldött levelében (1904) kifejtette, hogy a nemzetközi szociáldemokrácia minden lényeges elve összefér a magyar állam szuverenitásával és a Deák-féle nemzetiségi törvény végrehajtásának követelésével. A szociáldemokrácia nem lehet úgy internacionalista, hogy semmibe veszi a nemzeti érdeket. Jászi szerint szüntelenül azt kell hirdetni, hogy „mi nem hazát veszünk el, de hazát adunk elgyötört állatembereknek, kiknek csak pálinkájuk volt, de hazájuk nem". Szerintem nem meglepő az, hogy Jászi a két háború között a javulás forrását a magyar parasztban látta. (Levél Supka Gézához, 1926) A népi írókról is elismerően írt, mert az ő mozgalmuk az egyedüli „otthon", amiből új élet fakadhat. Az egyik publicisztikai írásában — Leszámolás — beszámolás nélkül — a falukutatókat a Petőfi—Arany hagyomány folytatóinak nevezte, s természetesnek minősítette, hogy a magyar falu előharcosai hisznek saját földjük népének megváltó erejében. Még határozottabban válaszolt Hatvany Lajos levelére: „Ha lesz egy új Magyarország, mely nem lesz bolsevik, csak egy narodniki szintézisre épülhet fel. Jászi is gondolt — leveleinek tanúsága szerint is — valamilyen harmadik út lehetőségére, amely egyformán távol áll a kapitalizmustól és a marxi szocializmustól. Walter Lippmannt is arról tájékoztatta, hogy létezik Magyarországon egy kis csoport, amely „az én ideológiai munkámat igyekszik tovább vinni és ilyen szintézist próbál kidolgozni a Szabadság és a magántulajdonon alapuló szocializmus között, abban a meggyőződésben, hogy a szocializmus igazi értelme nem a kommunizmus, hanem a munka nélküli jövedelem felszámolása". Természetesen e harmadik út tartalma nem azonosítható a Németh László-i harmadik oldallal. Jászi mindvégig liberális maradt, Mannheim Károly, filozófiáját is azért bírálta, mert „kinullázza az egyéniséget". • JF el Oc«or r B Köztisztaság, apróban Puccos bemutató mozi (Speakr) a főváros központjában. A vásznon melodrámába fordul a történet, zsebkendőért nyúl az érzékeny lelkű néző. A szék karfájára akasztott táskájában kotorászva kövér patkány harap a kezébe. Kissé adább, a még puccosabb filmszínház (Patria) kijáratával szemben hetekig kupacban állt a tél hordaléka, százak rugdosták odébb, a szemétdomb tetejére, a járdára dobott döglött macskát. Ahogy kisütött a nap, éledezni kezdtek a szúnyogtelepek a tömbházak vizes alagsorában, az elegáns vendéglő (Didó) élelmiszerraktárában egy éjjel mindent szétrágtak az egerek. Színésznők panaszkodnak, a belvárosi színház (Bulandra) öltözőjében, a sminkasztalon, svábbogarak hemzsegnek. A párizsi zöldtől a metilkékik mindenfélével, legfőképp a radikális módszernek tartott — „papuccsal agyonvágni“ — eljárással küzdenek a ruszk invázió ellen a lakónegyedekben. A feltárt utcákon és befejezetlen építkezéseken hulladéktelepek tornyosulnak, a piacok környékén valóságos vadkelet... Küszöbön a nyár, az aszfaltolvasztó bukaresti kánikula. A „HÁROM DÉ" —Disznó vagy bárány, az mindegy! — mondja patetikusan a segéderő —, a szalmapiacon az állatok fertőzöttek lehetnek, és a vírus ellen nincs mit tenni. Egy talicska izzó szén se segít... A vírus nagy ellenség. ~~ fis maguk, a sanepidesek, maguk mit tesznek? ■— Hát, amit tudunk, teszegetünk ... De most már nincs is Sanepid, díszes reződtünk, átalakultunk. A tavaly októberben önálló vállalat lettünk: a három dé —, dezinsecfíe, deralizare, dezinsecfíe —■, amely fertőtlenítéssel, patkánytalanítással, rovarirtással foglalkozik. Vannak aztán az egészségügyi biztosok, meg az állategyészségügyi rendőrség. Engem, mint szakképzett köztisztaságit eddig háromszor mozgósítottak — mondja fontossága tulajában a patkányirtó, és elmeséli az eseteket. ■— Volt egy mititej-sütő a Matache piacon, működését sok macska bánja, mert belőlük csinálta a micset. Az állatbarátok jelentették fel a minisztériumban: börtönbe került az illető. Tudja, itt Bukarestben, a lebontott házakból rengeteg macska és kutya jutott kóbor sorsra, annyit foghatott bárki, amennyit akart, mert a síntérek nem járták az útcélzat, nem volt benzin a kocsijaikhoz, meg aztán őket is átszervezték. Szóval, elszaporodtak a kóbor állatok. Ez a laci- szonyhás macskákat szedett össze, a húsaidat marhával, meg disznóval keverte, ebből sütötte a mititejt. Amikor lelepleződött, próbálta meggyőzni az ellenőröket, milyen klassz dolog a macskahús, nincs benne annyi koleszterin, mint a disznóban, egészségesebb, lám az olaszok, meg a kínaiak is eszik. A törvény nem tiltja, hogy mi ne fogyaszszuk és nem érti, miért cirkuszolnak vele. A másik eset szintén feljelentésből származott. Valaki disznóhúst vett az Óboron és megbetegedett tőle az egész családja. Képzelje, férges volt az állat és megdöglött, a gazda pedig raltrancsírozta és jó pénzért eladta a piacon. Nekünk aztán mintákat kellett vennünk a többi állattól is, amit tartott, valóságos galandféregtenyészetet mutatott ki a labor, ez a gazda a fél Szukarestet kinyírhatta volna, ha nem kapják el. . A harmadik esetben egy maszek vendéglőshöz kellett kimennünk, az nem volt hibás, mert nem ismerte fel, hogy borjúhús helyett kutyát adtak el neki a cigányok. Az állatorvos azt mondta nekem, nézném át a hűtőt, a szagra és a 11yálkahártiyára figyeljek. No már most, a fertőzött kutya emberi fogyasztásra alkalmatlan. Ezt onnan lehet tudni, hogy a nyálkahártyája tompán fénylik, ragacsos tapintású, kenyőcsös. Ha nem ilyen, akkor mi is elég nagy bajban vagyunk, mármint az ellenőrzés szempontjából, mert nehéz bizonyítani törvényileg, hogy hibás, aki árulja. Mert ezt a húst is meg lehet enni. A legjobb a tejes moslékon tartott kiskutya, úgy négy-öt kilósig. Sok minden múlik a hús előkészítésén. Vödörben, cukros vízben áztatják, két napig hagyják, utána ecettel meglocsolják, így elmen a szaga és a mellékíze. Kiskutyából a legjobb a fasírt, sütve, főzve rágós, kemény, mint a nadrágszíj ... A segéderő övére pillantok. Keskeny ugyan, első pillantásra disznóbőrből fészültnek látszik, mégsem tudom tányéron elképzelni. BAGATELL-BÍRSÁGOK Lakossági illetményekből évente 21 millió lej folyik be az államkasszába a köztisztaságra, ehhez jönne még a költségvetésből tetemes összeg, hogy a tisztaság fél közegészség lehessen. Az utóbbi hónapok ételmérgezései, a kisebb-nagyobb, járványok, a főváros higiéniai állapota, a patkány, egér, szúnyog, svábbogár, ruszk áradat, továbbá a szaknyelven kommunális hulladéknak nevezett, s általában szemétnek mondott és nem ártalmatlanított fertőzőgócok nagy veszélyt jelentenek a lakosságra nézve. Mit tesznek ez ellen az arra hivatottak, a közegészség őréi, a városgazdák? Dr. Vasile Frunză, a bureşti járványmegelőző központ igazgatója és dr. Laurenţiu Gafiţeanu laboratóriumvezető egybehangzó véleménye szerint: nagyon keveset. A főváros utcáinak, beépített területének több mint 75 százaléka egérrel, patkánnyal, bogárral telített, a múlt tavasszal és ősszel, anyagi és szervezési gondok miatt elmaradt a szokásos irtás, s ez az cím a mostani közveszélyes állapotnak. A kormány 286 000 dollár értékű hatékony irtószert vásárolt külföldről, hogy kitakarítsák a fővárost. Csakhogy a szakvállalatnak — a „három dének“ — mindössze 60 emberrel kell dolgoznia, miközben legkevesebb háromszázra lenne szüksége, hogy úgyahogy átfogja a várost. Ilyen helyzetben szőnyegírtásról szó sem lehet, csak alkalmi, összehangolatlan „futókra" vállalkoznak" A szeméttelepek, szennyvízlevezetők, alagsorok ártalmatlanítását 60 százalékos hatékonysággal elvégezhetnék az egész városban a valutáért vásárolt irtószerrel, csakhogy az I.D.D.D. dolgozói nem is igen tudják hogyan keell használni ezeket. Erre jó példa, hogy a különleges rendeltetésű, az emberre ártalmatlan, kórházak, óvodák, vendéglők stb. fertőtlenítésére szánt COOPEX-rovarirtót a szeméttelepen és a szennyvíz-levezetőknél pocsékolták el . Amíg az élelmiszert is úgy forgalmazzák, mint a cipőt vagy a bútort, szinte reménytelen, hogy rendet teremtsünk mondja Hodica Titibore, a járványmegelőző laboratórium dolgozója —, a privatizációs engedélyek például nem teszik egyértelműen kötelezővé az egészségügyi engedély megszerzését is. A ■■ törvénykezési összevisszaság veszélyes, amíg nincs rend, nem várhatnak csodákat az egészségügyi biztosoktól, sem az állategészségügyi rendőrségtől. Most mindenki azt árulhat, amit akar, és úgy ahogy akar, ha az ellenőrzés bebizonyítja, hogy megszegte a higiéniai normákat, szemrebbenés nélkül kifizetik a stagatell ’t bírságokat, és minden megy tovább, még a működési engedélymegvonását sem veszik komolyan a maszekek. Hogyha a lakosságnak szerencséje van, megtalálja az aracetet a tejfölben, a kutya és macskahúst a mititéjben, a trichinózissal fertőzött sertést. Ila nincs, akkor ... ... A napokban apróhirdetés jelent meg a lapokban: „A főváros lakóihoz! A mmnicípiumi polgármesteri hivatal 199/1991-es határozata értelmében Bukakarestben általános nagytakarításra kerül sor.“ Hát ez igazán megható, mármint, hogy a hivatal fizetett a reklámapróhirdetésért. Mert egyéb szemmel látható semmi nem történik. ■ Akik szenvedő alanyjói vagyunk a helyzetnek, azt tehetjük, hogy a Scala moziban nem akasztjuk a szék karfájára a táskákat, nem vásárolunk cuskát a feketepiacon , mert esetleg zsírosszódábólkészítették. Ha jön a nyár, veszünk egy lepedőt és csendesen elindulunk a temető felé. Miért csendesen? Hogy ne zaszarjuk a köztisztaságért fölös illetékesek nyugalmát. LÁZÁR EDIT 1991. május 30 A HÉT 4