A Hon, 1863. június (1. évfolyam, 124-146. szám)
1863-06-10 / 130. szám
PEST, JUNIUS 9. Politikai szemle, Pest, jun. 9. (U) A „France“, Drouin de Loings egyik közlönye, azt jelentette egyik közelebbi számában, hogy az Ausztria észrevételei folytán módosított, s a franczia külügyminiszter által újra átdolgozott franczia javaslati terv, miután az Angolország által is jóváhagyatott , elküldetett Bécsbe szentesítés végett, az most a bécsi kabinet előtt áll, honnan visszaküldetvén, azonnal elindíttatik Szt Pétervárra. A „France“ ezt jun. 5-ki számában közölte. Másnap, t. i. jun. 6-kán, egy közleménye jelent meg a félhivatalos „Gén. Corresp.“-nek, mely szerint aznap délelőtt még nem érkezett volt meg a válasz Londonból és Párisból Ausztriának utóbbi javaslataira (az ismeretes hat pontra), melyek a három hatalom közös lépésének alapjául szolgálhatnának, s ezen tény megczáfolta, szerinte, azon állítást, hogy Bécsben húznák halasztanák az elhatározást Mi tegnap kimutattuk a két félhivatalos lap közti ellentmondást, s azon kérdést tettük, hogy : talán az osztrák félhivatalos lap van roszul értesülve ? Most ezen félhivatalos közlöny tegnapi számában következő figyelmet érdemlő nyilatkozat olvasható : „A lengyel ügyekre vonatkozó alkudozásokat illetőleg nincs ellentmondás azon állításunk között, miszerint Franczia- és Angolország feleletei még 6-kán délelőtt nem voltak átnyújtva, s a „France“ azon állítása közt, miszerint azon feleletek most a bécsi kabinet előtt állanak. Az utóbbi állítás csak megerősíti azon o-kán kimondott véleményünket, hogy a sajtóközegek tényleges közleményei a fennforgó kérdésekben nem csak nyomon követik a kormányok nyilatkozatait, sőt azokat gyakran megelőzik.“ A „Gen. Corresp.“ ezen nyilatkozatából sokat tanulunk: megtudjuk azt, hogy a „France“ által jelzett franczia új munkálat még 6-kán délelőtt nem volt Bécsben, vagy ha ott volt a „Gen. Corresp.“ nem tudott róla, vagy nem akart tudni róla; megtudjuk azt, hogy a„France” megelőzőleg értesült az uj munkálatról, mielőtt az Bécsbe elindíttatott volna, s mi, mint látszik, a „Gén. Corresp“-nek kissé zokon esik. A „Gén. Corresp“nek ugyancsak tegnapi száma még egy nyilatkozatot közöl az [„Observer“ azon jelentésére vonatkozólag, mely szerint az azonos jegyzékek már 6-dikán elindittattak Sz. Pétervárra.“ — Ezen jelentés — irja a „Gen. Corresp.“ — minden esetre hibás. Az angol lap inkább megközelitette volna a valót, ha ezt mondja : Angolország hozzájárulása az Ausztria által felállított hat pont alapján szerkesztett és Sz.Pétervárra intézendő javaslatok tervéhez elindult Bécsbe és Párisba.“ A „Gen. Corresp.“ ezen második nyilatkozata még egyfelől megerősítése a „France“ közleményének, mely szerint Drouin de Lhuys Ausztria észrevételeit vagy javaslatait felhasználta újabb munkálatában, s az Angolország által is elfogadtatott , másfelől határozott megczáfolása az „Observer“ jelentésének. Ami az azonos jegyzékeknek Sz. Pétervárra való elindítását illeti különben, ezt a „Nordd. Zig“ (Bismark gróf lapja) is megczáfolja. (Lásd a jun. 8-ikról kelt berlini sürgönyt.) Összevetve a modottakat, már most bizonyosnak látszik, hogy az ausztriai javaslati pontok felhasználásával Drouin de Lhuys által kidolgozott újabb javaslati terv csakugyan a bécsi kabinet előtt áll, megszentesítés végett, s csupán tőle függ, hogy a három hatalom azonos jegyzéket küldjön Szt.Pétervárra. Sok időbe fog-e kerülni ezen sanctio, vagy tán újabb akadályok is adhatják elő magukat? nem mondhatjuk meg. Erre nézve csak akkor mondhatnánk valamit, ha bizonyosak volnánk abban: megtartották-e tovább is a nyugati hatalmak a fegyvernyugvási pontot, vagy módosítva Ausztriára nézve is elfogadhatóvá tették ? E pont ugyanis mindig sarkpontja volt a sz. pétervári kabinet elé terjesztendő javaslati tervnek, s azt hisszük ma is az, melyhez hazodnának, a nyugati hatalmak ravaszkétségessé teszik Ausztria hozzájárulását. Némelyek azt állítják, hogy a nyugatiak is elállottak a kérdéses ponttól; mások meg azt, hogy csak Francziaország állott el, s Angolország ragaszkodik hozzá; a többire nézve különben mind a három hatalom egyetért. Azonban még azon esetben is, ha a hatalmak minden pontra nézve tökéletesen egyetértenek, alig hihető, hogy valami fényes eredménye legyen diplomaciai aciósoknak. Egy alább olvasható czikk „Orosz nézetek az osztrák javaslatokról“ előre jelzi a sz. pétervári kabinet feleletét, s ezzel együtt az eredményt. A bécsi lapok szemléje Hogy fogja fel a „Presse“ az erdélyi magyarok politikáját? A „Presse“ szokása ellenére még a hétfői lapban is hoz vezérczikket, csakhogy elmondhassa örömét a „magyar passivitás megtörése fölött.“ A czikket kivonatban adjuk, olvasóinkra bízván megítélni, hogy mennyire érti, vagy nem érti, a bécsi czikkíró, a mi ügyeinket. Ezen „Magyarische Oportunitäts-Politik“ czimű czikk értelme következő: „A profétia, hogy az erdélyi országgyűlés által a magyarok merev oppositiója meg fog törni, immár beteljesedett. Már a választási mozgalmak kezdetével elismerék az erdélyi magyar pártvezérek, hogy eddigi ellenzéki modorukat nem követhetik. Megtanulták, hogy az ősi törvényekkel ellenkező újabb tények negativjával és ignorálásával semmire sem mennek, hanem új alapot kell keresniük, ha csak a nemzetiségek között az igényelt első rangfokozatról a legutolsóra leszállni nem akarnak. „Amidőn a múlt évi márciusban az oktrojált megyei municipiumok összeültek, a magyarok még távol voltak a mostani gyakorlati felfogásuktól. Akkor még egészen a Mikó gróf kormányzósága alatt divatozott modorban pejoráltak, s beszédeikből csak az 1861-ki magyar országgyűlés feliratának elvei tűntek elő. Ezóta a román congressus, a szász communitások nyilatkozata, az oktrojált választási rendszabály, s a királyi propositiók, megingatták a gondolkodó magyar főket. Magyarországból jó tanácsok érkeztek; olyanok, akik maguk is örvendenének, ha valahogy erős következetlenség nélkül az 1861-ki bonyodalmakból kimenekedhetnének,figyelmeztették az erdélyieket,hogy ne kövessék az 1861-ki magyar példát, gondolván, hogy talán az erdélyi országgyűlés átmenő pontul szolgálhatna valamely szerencsés kiegyenlítés létrehozására. Ezen átváltozás egész csendben ment végbe, s a magyar lapok, melyek mindenről jól voltak értesítve, egy szót sem bocsátottak ki előre s vigyázatlanul, nehogy az erdélyi (febr. 26-ki) alkotmánypárt ez által jobban felbátorodjék.“ „Így történt, hogy mi itt néhány nap előtt igen meglepettünk azon hit által, hogy a magyarok, Csikszék kivételével, a megyei oktrojált bizottmányokban egyhangúlag az opportunitási elv mellett léptek fel. Azon politika mellett, melytől 1861-ben annyira iszonyodtak a magyarok, akik a legnagyobb politikai kérdéseket is paraszt fiskálisok módjára, mint valami port szoktak kezelni, s csak az adóslevelet mutatják elő, s nem hallgatnak a czélszerűség indokaira. Nem esett meg ugyan ezen átváltozás tisztán és egyszerűen, mert az oktrojált választási rendszabály ellen mindenütt óvást igtattak a jegyzőkönyvekbe, ezután azonban kinyilatkoztatták, hogy e választási előmunkálatokat teljesítendik, nehogy ily mulasztás által a haza ügye szenvedjen. Ezen pártvezetők most mint képviselőjelöltek lépnek fel, s jeles pártszervezetük folytán talán meg is fognak választatni. Valószínű, hogy az ily képviselők az országgyűlésen is, a beiktatandó óvás után, helyüket elfoglalandják, s kötelességeiket teljesítendik. És csakis a Reichsrath választási kérdésre nézve várhatjuk, hogy a magyar képviselők erősebb ellenzéket képezendnek, ámbár a fennebbi átváltozás és a magyar political tactica erre nézve is, legalább valamely későbbi országgyűlés alatt , a legszebb reményekkel biztat minket. Mert csak az első lépés nehéz, s ha a jogfolytonosság elvét odaadták az opportunitásért, s a mellett a magyarok az ország jóllétét feljebb becsülik a puszta jogformáknál, akkor majd megbarátkoznak azon gondolattal is,hogy eljőjenek Bécsbe a Reichsrathba, hogy ott kedvencz tanaikat „nil de nobis sine nobis“ ott is érvényesítsék.“ Követválasztási mozgalmak Erdélyben. Alsc-Fejérmegye, Nagy-Enyeden folyó hó 3-dikán Alsó-Fehérmegyének bizottmányi gyűlése volt. Egyetlen tárgya vola: a jövő julius hó 1 9ejére Nagy-Szebenbe hirdetett országgyűlésre küldendő követek ügye. A szép számmal egybegyült bizottmányi tagok ifjabb báró Kemény István indítványa folytán kimondák, hogy az említett Szebenbe hirdetett országgyűlést egészen törvényen kívül állónak tekintik és kinyilatkoztatják már előre ; követeket azonban arra, az azt elrendelő k. kir. leirat értelme szerint fognak küldeni, hogy legyenek ott részükről is olyanok, kik a törvény, alkotmány és jogos kívánalmaik mellett felszólaljanak; mindamellett kinyilatkoztatják, hogy ámbár a viszonyok nyomasztó hatása következtében amaz országgyűlésre követeket küldenek, soha ez semmi jogi következés alapjául nem szolgálhat. Azon rövid, és semmi újat nem mondó vita után, melyben a határozat megállapíttatott, a kir. leirat értelmében, a középponti választmány szavazás utjáni megválasztásához fogtak. Megyénk 6 választókerületre lévén osztva, a középponti bizottmányra 24 tag kell. A szózatolás következő eredményt adott: Ambrus Sámuel, Barcs Ferencz kanonok, Barcsay Albert főbíró, Bóér János, Darabont János, Deák Ferencz, Diószeghi Lajos, Domzsa Izidor, Domogányi Jakab dr., Fekete János g. e. kanonok, id. Fosztó Ferencz, Horváth József, Joanelli György, b. Kemény Gejza, Mangesius Frigyes, Mihály Gergely g. egy. kanonok, Molnár Samu, Paal Imre főbíró, Pap László, Mezei Pál, Sárpataki János, Tamás Kelemen, Zalányi Farkas, Varró Gergely. — Tehát: 9 román, 1 szász, 14 magyar. Megérdemli a megjegyzést,hogy,habár a román szónokok nyilatkozatai nem is egyeztek a magyar felfogással, amaz éles ellentét, mondhatnám, bizonyos kihívó hang, mely nem egyszer tette közelebbről zajossá Alsó-Fehér bizottmányi gyűléseit, ezúttal hiányzott, és hiányával sokat emelte a gyűlés méltóságát. Mondhatni, csak egyszer kerekedett vita is a tárgyalás folytán : a jegyzőkönyvi szöveg megállapításánál. Egyes román szónokok kijelentették, hogy ellenkező nézeten vannak a jegyzőkönyvben adottakkal, de, habár figyelmeztettek abbeli hatalmukra, sem óvást nem tettek ellene, sem külön véleményt nem iktattak jegyzőkönyvbe. Nagy-Enyed városának, ha nem csalódunk, holnap (jun. 4-ikén) lesz közgyűlése, melyben határozni fog újon kapott, de ezúttal nem óhajtott követválasztási jogait és kötelességeit illetőleg. Bizton hiszem, az eredmény itt is hasonnemű lesz, mint A.-Fehérben és a magyar városokban : tiltakoznak, és a követválasztásokat elrendelik. szintén ezen országgyűlést összehívó legfelsőbb fejedelmi rendelet.Ezen rendelvények felolvasása ha meglehetős halk csenddel folyt le, annál zajosabb volt a küzdelem, midőn a főispán ö maga, az ezen rendeletekre gr. B. G. által inditványozólag tett határozat jegyzőkönyvre vételét egészen cassálni akarta, a bizottmányt meg szétoszlatással is fenyegetve, kétszer is elnémítani próbálta; mindamellett a különböző vélemények rögeinek lesimitása után sikerült jegyzőkönyvbe iktatni azon észrevételt, miután a fejedelmi legfelsőbb kéziratban is tisztán áll, hogy egy erdélyi külön országgyűlés összehívására a törvényes alap hiányzik, bizottságunk ezen országgyűlést törvényellenesnek nyilatkoztatja; a választásokban azonban részt veszen, a rendeleteket teljesíti, mert hazafi kötelességének tartja a legnyomasztóbb körülmények közt egy alkalmat is el nem szalasztani, hol hazánk közös javára és alkotmányos jogainak jövendő fenntartására közreműködni lehet. 2 or. Főispán e maga tárgyalás alá tűzte a birodalmi tanács által készített személy-, jogbiztonsági törvényt, hogy annak czélszerüsége felöl a bizottmány a f. főkormányszék által kívánt véleményt adja. Mire nézt határoztatott: bizottmányunk illetéktelenül kelt törvények bírálatába nem bocsátkozva, azt az országgyűlés teendőjének tartja. 3-or. Ugyan ő maga kitűzi az ideiglenes országgyűlési alapszabály 35-ik §-a értelmében a központi választmány kinevezését — a bizottmány az idővel gazdálkodva felkéré főispán ő méltóságát , — mint a választmány elnökét a választmány tagjainak belátása szerinti kijelölésére, kijelentve, hogy ha netalán valamelyik kijelölendő tag ellen helyes kifogás létezik, a bizottmány jogával élni fog. Mire a főispán úr kevés idő múlva egy 12 számú névsort olvasa föl, hol egy pár bizalmatlan idegen hangzású név fordulván elő, g. M. B. alkalomszerű indítványa, miszerint a megyei hivatalnokok a központi bizottmányból a magas kormány iránti azon tiszteletből, nehogy a kormány gyanú alá essék, hogy hivatalnokai által a követválasztásokra befolyni szándékszik, kihagyandóknak véleményezi, elfogadtatott, mely indítványt g. B. G. oda változtatta, hogy a központi választmánynak csak a megyebeli birtokos tisztviselők lehetnek tagjai, és enkői helyesléssel találkozott indítvány jegyzőkönyvi előrebocsáttatása után a központi választmány közakarattal a következő tagokból alakíttatott: gr. Bethlen Gábor, Potsa Ferencz, Fogarasi János, Karátsoni János, Csíki József, Szaboszlai Lajos, Szőts János, Béldi Albert, Dendorf György, Náczán Miklós, Fekete János és Veterán János. A központi választmány megalakulván, hogy teendői utasítását még az napon megkezdhesse, a bizottmány szétoszlott.“ Csikszék. A „Korunk“nak jun. 2-káról írják : „A követek választására hivatalból alakított középponti választmány tagjai következők : Csiki Mózes, Korodi József és Csányi István alkirálybirák , Nagy József, Veres Antal és Aurán János dulók ; Bors István, Tompos Ferencz , Bocskor Ferencz, Bartalics Ágoston, Bocskor Mihály, Csutak Lajos, Zakariás Antal, Puskás Lajos, Egyed Mihály s id. Bors István választásra jogosítottak. Ezen választmány működése megkezdése végett tegnapra volt összehiva , s itt mindenek előtt Bocskor Mihály indítványozta, hogy a jegyzőkönyv legelső lapján fejezzenek ki óvást a történeti jogok tökéletes figyelmen kívül hagyása, az 1848. évi szentesített törvények mellőzése, s az ezen választmányt jelenleg összealakító kútfő e tekintetbeni illetéktelensége ellen ; jelentsék ki, hogy egyenkint készek ugyan közreműködni a nemzet és király közötti bizalom visszaállitására, de sem ezen választmányt, sem ezen választmány működésének következményeit törvényesnek, s olyannak, mely az ország szentesített s el nem törlött törvényeit megváltoztassa — el nem ismerhetjük. Ezen indítványt a 6 hivatalnok és az elnöklő administrator ur kivételével mindannyian próbálták, s csak úgy nyilatkoztak ott maradni, ha az jegyzőkönyvbe vétetik, ami nem kevés vitatkozás és küzdés után meg is történt, s azután a választmány a 42. §. szerinti teendőit teljesítette. Csíkszereda város. Ugyané lapnak máj. 30-káról írják: „Csik-Szereda város bizottmánya f. évi máj. 30-án tartott közgyűlésében egyhangúlag és határozatilag kijelentette, hogy a kihirdetett erdélyi országgyűlést csak az eddigi zavarok sokasításának s törvényeinkkel minden tekintetben ellenkezőnek találja, s azért a választó bizottmány alakeításába befolyni nem akar.“ Felső Fejérmegye. A „Korunk“- nak máj. 30 káról írják : „Folyó hó 23-án tartott ideiglenes bizottmányi gyűlésünk jegyzőkönyvéből három érdemel figyelmet. 1. Olvastatott a f. főkormányszéknek az erdélyi odtrogált külön országgyűlésre küldendő követek megválasztását illető magas rendelete,ugy vm. Orosz nézetek az osztrák javaslatokról. Az Ausztria által a lengyel kérdés megoldására formulázott javaslatok az orosz táborban nem igen tetszenek. A keresztes lap varsói levelezője következőket ír e tárgyban: 1) Az orosz császár adjon teljes amnestiát. Igaz, ezt az apr. Vi3’ki amnestia kiadásakor mindjárt mondtam; de az is igaz, hogy a harcz folyama alatt a legföltétlenebb amnestiának sem lett volna foganata. 2) Oly nemzeti képviseletnek, mely mérsékelt haladással a siker minden előföltételét magában foglalja, a szabadelvű választási törvény, a városi, kerületi és tartományi képviselet, továbbá az 1861-ki államtanács életbeléptetése által megvettetett alapja; az, vajjon olyan gallicziai tartományi gyülésféle képviselet kielégitné-e a lengyeleket, s több hasznot adna-e, mint az itteni államtanács, kérdés. A lengyelek országgyűlést kívánnak, melyen czéljaikat tovább fejleszthetik és újabb követeléseket tehessenek. 3) Amit a harmadik pont követel, oly nagy mértékben teljesíttetett már, hogy kilencz orosz eredetű, de többnyire német származású hivatalnokon kívül valamennyi közigazgatási ágban (a vám és távirati állomásokat kivéve) egy nem lengyel hivatalnok sincsen alkalmazva. 4) A lelkiismeret szabadságát illetőleg megfoghatlan, hogy a lengyel r. kath. egyház panaszkodhatik, holott tényleg ő az uralkodó az országban. — Néhány év előtt a panaszok alapjául szolgálhatott a püspöki székek üresedésben maradása; két év óta minden püspöki szék be van törve s az állam az építkezések körül is tett sokat. 5) Azon kivánatot, hogy a lengyel nyelv hivatalossá legyen, érteni épen nem lehet; mert a közigazgatási és államtanácstól le a falujegyzőig egy lengyel hivatal nincs, mely más nyelven írna vagy tárgyalna; az államtanács jegyzőkönyvei lengyel nyelven küldetnek a czárhoz Sz.-Pétervárra s a nagyhg, mint az államtanács elnöke lengyelül beszél. Volt idő 1835—1845, midőn oroszositani akartak s a hivatalok oroszul leveleztek; ám ez oktalanság már akkor megbukott. E rendszer folytattatott ugyan még a tanodákban, de az uj tanodai törvény óta az orosz nyelv a többi idegen nyelvvel egyenlőn másodrendű tantárgy; az előadás nyelve a lengyel. 6) Végre az ujonczozási törvény sorsoláson, helyettesítésen alapszik s 102 fölszabaditási ponttal bir: csak a jelen katonai kormányzat függesztette fel; mert ha e törvény érvényesül, a nemesség, polgárság s a hivatalnokok s minden gazdag mentes leendett, csupán a munkásokra és parasztokra hárult volna a teher. Ebből látszik, hogy a követelések olyanok, melyek már teljesültek, vagy ha teljesíttetnek, ki nem elégítik a lengyeleket; hogy épen Ausztria teszi e kivánatokat, arra mutat, hogy az itteni állapotokat s a lengyelek törekvéseit épen nem ismeri.“ Lengyel mozgalmak. (K.) Varsóban a nagyherczeg nevenapját nem hirdették a hirlapok előre, mint egyébkor történt. Magas állású egyének kaptak magán meghívásokat,úgy a konsulok is a szászt és belgát kivéve, kik orosz alattvalók. A nagyhg roppantul föl van ingerelve a polgárság ellen. Egyik sétányon egy kereskedőt is elfogatott, mert nem köszönt neki; a forradalmi sajtó azonnal gondoskodott, hogy e kisszerűséget gúnyköltemény hirdesse országnak világnak. Linddlev és Witebskben szomorúak az állapotok ; egy ottani magánlevél szerint, a fölkelés ápr. 23-án annak rendje és módja szerint szervezkedett és fegyverkezett, lovakban sem volt hiánya; a vezetők jók voltak s a kevés katonaság mindenfelé kénytelen volt letenni a fegyvert; mert nem mérkőzhetett a fölkelők erejével. Ekkor a kormány meghatalmazott pópákat küldött a parasztokhoz, hogy azon hazug ráfogással, mintha a fölkelők az urak segítségére jöttek volna, hogy a régi szolgai állapotot erőszakolják a parasztokra, azok elfogására és kiirtására készitsék a népet, minden nemes főért 3 rubelt ígérvén a parasztoknak.A buta tömeg elhagyva lakát, fegyverkezett , az urak javaira tört, rabolva, pusztítva mindent; nem műveli földjeit s nem vet, tehát nem fog aratni s okvetlenül éhhalál várakozik rá. A fölkelők keresztülvágták magukat a paraszt őrségeken s csak legnagyobb szükségben használták fegyverüket. A városokba menekült földbirtokosok a kormányzónak megmondták, mi veszélyes e rendszabály az országra, mire ez kijelenté, hogy a rendszabály mindaddig megmarad, mig a nemesség hódolati föliratot nem küld a czárhoz, melyben kijelenti, hogy Oroszországtól a tartomány nem akar elszakadni. Egyébiránt már is érzi a kormány, hogy két éle van e veszedelmes fegyvernek; előfordult nem egy eset, hogy orosz hivatalnokokat és rendőröket is megkötöztek és kifosztottak a parasztok. A királyságban a fölkelőcsapatok folyvást nyugtalanítják különösen Varsó környékét, az ottani tudósítók azonban nem hiszik, hogy egyhamar magát Varsót is megtámadni akarnák, mert az ottani helyőrség igen erős és Korff parancsnok nem engedi magát félrevezettetni a nyugtalanítás által, hogy nagyobb erőt kiküldjön a városból. Felinski érseknek a czárhoz intézett levelét, melyben, mint írtuk, kimondja, hogy a lengyeleknek nem elég a közigazgatási autonómia, hanem politikai életre van szükségök, minden TARCZA. Politikai divatok. Regény, irta JTelSKi 3MC«í»r. (Folytatás.) Napló azokról, a mik nem történtek. Mintha a czári palotában lettünk volna Mosakovában. Róbertet elkoczolták Sibériába. Egy szökevény, ki onnan visszatért, hozta hírét, hogy Róbert él, és ott dolgozik az uralhegyi ólombányákban. Én útra keltem és utaztam mindaddig, amíg azokat a különös hegyes kupolájú tornyokat el nem értem, amiket anyiszor láttam lerajzolva, amikről oly elevenen tudtam álmodni. Nem kellett vezető, odataláltam magamban. Nagy harangok zúgtak siketitő zajjal. Azt mondták: a czár születése napja van ma. Be akartam surranni a néptömeg között a palota kapuján; egy őrt álló kozák észrevett, s rám kiáltott. Nem értettem mit mond, s menekülni akartam előle. Lándzsája hegyével utánam nyúlt s elérte vele a vállamat,de meg nem tudott szúrni, úgy értettem a vas hidegségét! Nagy széles márvány lépcsőkön, szűk összeszorult folyosókon át haladtam, utoljára egy csodálatos gerenda-tömkelegbe tévelyedtem bele, melyből nem tudtam kiigazodni. Mintha sok állvány volna egymás mellé rakva, azokon egy padozat, szőnyegekkel leterítve; végre egy szűk oldalajtóhoz jutottam el, azon benyitottam s előttem állt egy roppant tánczterem. A czári palota tánczterme volt az, száz csillár által kivilágítva. A fényes udvaroncz sereg, a feszes egyenruhák, a gyémántokkal rakott delnők ; a prémes kaftánok az ó-nemesek vállain; a feszes czerimonia-mester, ki a csoportokat rendezi; a katonai zenekar, mely valami ünnepélyes indulót játszik ; a háttérben a trón magas lépcsőjével, melyen az óriás termetű czár ül a czárné mellett ; mintha most is szemem előtt állna, fülembe zajongna mind. Amint én megjelentem, mindenki utat nyitott előttem, hogy mehesek a czárig. Rajtam fekete ruha volt, a többin mind színes, aranyos, hímzetes. Eljutottam egész a trón lépcsőjéig. A czár intett, hogy szóljak, mit akarok. És én akkor kétségbeesve vettem észre, hogy elfelejtettem a férfi nevét, akiért könyörögni jöttem, el a helyet, ahol fogva, van, és az okot, amiért elfogták. Hasztalan öröködtem azt eszembe juttatni, elmém megtagadta a szolgálatot ; ott álltam és nem tudtam mit mondani ? Akartam szólni oroszul, és azt is elfelejtettem ; pedig álmom elején azt hittem, hogy tudok. Sírni akartam, azt talán megértik, ha nem a zene közbezendült, tánczra húztak. És akkor egy skarlát vörösbe öltözött férfi lépett oda mellém és fölkért egy keringőre. Én kezet adtam neki és elfelejtettem mindent. Repültünk, keringtünk a hosszú termen végig, s a mint a terem oldalai tükrökkel voltak ellepve, én mindenütt láttam magamat a tükrökben. Az oly borzasztó volt. Egy skarlát vörös tánczos és egy feketeruhás tánczosné, egymás körül forogva. Pokolbeli visio ! Nekem az a gondolatom volt, hogy az én tánczosom a hóhér.......... Ma a tegnapi álmom folytatását láttam. Ugyanazon után jöttem vissza a fényes teremből, melyen át odajutottam. Ugyanazon rejtélyes állványtömkeleg gerendái közé tévelyedtem, mely most is le volt nehéz szőnyeggel takarva. Most már megtudtam, hogy mi az a sok gerendaalkotvány ott. Az volt a vérpad. A kijárás minden végén alabárdosok álltak ókori pánczél öltözetben; nem mehettem sehova. — Elbújtam az állványt boritó szőnyegek alá. És azután hallottam katonai csapatlépteket, dobpörgést, lánczcsörrenést; felemeltem a szőnyeg egyik szegélyét, s kileskelődtem alóla. A termet szurok fáklyák világiták meg. A veres fáklyafénynél egy csoport lánczra vert fogoly jött elő a sötét végtelenségből. A foglyok egyenkint lépdeltek fel az emelvényre, mely alatt rejtve voltam, s azután egyet sem láttam azok közül többet, a ki egyszer oda felment; hanem hallottam mindannyiszor egy nehéz csappanást, mintha valami éles vas vágna be kemény tőkébe; azután hallottam valamit elgurulni fejem fölött, és egy csendes zuhanást, melynek utóhangjai feszült vonaglások voltak. Én ezt hallgattam mind csendesen. Szívem úgy dobogott, hogy dobogását mind ezeken keresztül hallottam. Egyszer a legutolsó a foglyok sorában lépett elő. Ráismertem. Róbert volt. Soha sem láttam ilyen szépnek. Ugyanazon mente volt rajta, melyben az oltár előtt állt velem. Szemét nem engedte bekötni. Most is olyan villogó, tekintete volt, mint akkor. És nekem nem jutott eszembe, hogy kirohanjak rejtekemből, és a kegyetlenek lábaihoz vessem magamat, és sikoltozzak „kegyelem! kegyelem !“ Inkább elrejtem magam a függöny alá és eltakartam arezomat és bedugtam füleimet , hogy ne lássak , ne halljak semmit. De mégis láttam, mégis hallottam. — Hallottam szivem elfojthatlan dobogását és láttam a rettenetes sötétséget, melynek arcza van az álmodó előtt: a feketeség, a semmi, él, mozog, nő, közelit! És egyszer valami meleg kezdett el nyakamra csepegni onnan felülről. Éreztem, hogy az vér. Az iszonyat fölébresztett. ... De szivem dobogását még akkor is hallottam. S a vércseppek melegét éreztem nyakamon. Óh mint irtózom az elalvástól. Reggel fekszem le, mikor már világosodik. Az egész éjszakát bolond víg társaságban töltöm. Kábító italokba fojtom lelkemet. Imádkozom, mielőtt lefeküdném. Hasztalan, minden hasztalan. A rém eljön és együtt él velem. Az éjjel komáromi kis szobánkban voltunk. Én már ágyamban feküdtem, ő ágyam szélén ült és kezemet kezében tart,. Azt mondta, hogy ma itt fog aludni. Nekem úgy tetszett, mintha meg kellett volna tőle kérdeznem : „hogyan akarsz te az én vánkosaimon aludni, mikor te már meg vagy halva?“ — De nem mertem ezt mondani neki. Olyan nyájas volt, s megsimogatta homlokomat. Azután lehajta fejét a vánkosra mellém. Fehér zubbony volt rajta és a nyakán piros nyakravaló. Én azt kérdeztem tőle: „ha aludni akarsz, miért nem veted le nyakkendődet.“ Erre ő mosolyogva azt mondá: „nem lehet, mert ez tartja a fejemet a nyakammal Össze, ha leoldanám, leesnék.“ És azzal felém fordult és meg akart ölelni. Én irtózva távoztam előle, ágyam túlsó szélébe húzva magamat, ő pedig egyre mosolyogva közelített felém és kért, hogy csókoljam meg. Felsikoltottam. Agyam előtt feküdtem a szőnyegen, ott ébredtem fel. Óh én Istenem! örökké fog-e ez tartani ?... (Folytatása következik.)