A Hon, 1863. június (1. évfolyam, 124-146. szám)

1863-06-10 / 130. szám

PEST, JUNIUS 9. Politikai szemle, Pest, jun. 9. (U) A „France“, Drouin de Loings egyik közlönye, azt jelentette egyik kö­zelebbi számában, hogy az Ausztria ész­revételei folytán módosított, s a franczia külügyminiszter által újra átdolgozott franczia javaslati terv, miután az Angol­ország által is jóváhagyatott , elkül­detett Bécsbe szentesítés végett, az most a bécsi kabinet előtt áll, honnan vissza­küldetvén, azonnal elindíttatik Szt Péter­­várra. A „France“ ezt jun. 5-ki számában közölte. Másnap, t. i. jun. 6-kán, egy közle­ménye jelent meg a félhivatalos „Gén. Corresp.“-nek, mely szerint az­nap dél­előtt még nem érkezett volt meg a vá­lasz Londonból és Párisból Ausztriának utóbbi javaslataira (az ismeretes hat pontra), melyek a három hatalom közös lépésének alapjául szolgálhatnának, s ezen tény megczáfolta, szerinte, azon állí­tást, hogy Bécsben húznák halasztanák az elhatározást Mi tegnap kimutattuk a két félhiva­talos lap közti ellentmondást, s azon kér­dést tettük, hogy : talán az osztrák félhi­vatalos lap van roszul értesülve ? Most ezen félhivatalos közlöny teg­napi számában következő figyelmet érdem­lő nyilatkozat olvasható : „A lengyel ügyekre vonatkozó alkudozásokat illető­leg nincs ellentmondás azon állításunk között, miszerint Franczia- és Angolor­­szág feleletei még 6-kán délelőtt nem voltak átnyújtva, s a „France“ azon állí­tása közt, miszerint azon feleletek most a bécsi kabinet előtt állanak. Az utóbbi állítás csak megerősíti azon o-kán ki­mondott véleményünket, hogy a sajtó­kö­zegek tényleges közleményei a fennforgó kérdésekben nem csak nyomon követik a kormányok nyilatkozatait, sőt azokat gyakran megelőzik.“ A „Gen. Corresp.“ ezen nyilatkoza­tából sokat tanulunk: megtudjuk azt, hogy a „France“ által jelzett franczia új munkálat még 6-kán délelőtt nem volt Bécsben, vagy ha ott volt a „Gen. Cor­resp.“ nem tudott róla, vagy nem akart tudni róla; megtudjuk azt, hogy a„France” megelőzőleg értesült az uj munkálat­ról, mielőtt az Bécsbe elindíttatott volna, s mi, mint látszik, a „Gén. Corresp“-nek kissé zokon esik. A „Gén. Corresp­“nek ugyancsak tegnapi száma még egy nyilatkozatot kö­zöl az [„Observer“ azon jelentésére vo­natkozólag, mely szerint az azonos jegy­zékek már 6-dikán elindittattak Sz. Pé­­tervárra.“ — Ezen jelentés — irja a „Gen. Corresp.“ — minden esetre hi­bás. Az angol lap inkább megköze­­litette volna a valót, ha ezt mondja : An­golország hozzájárulása az Ausztria által felállított hat pont alapján szerkesztett és Sz.­Pétervárra intézendő javaslatok tervéhez elindult Bécsbe és Párisba.“ A „Gen. Corresp.“ ezen második nyilatkozata még egyfelől megerősítése a „France“ közleményének, mely szerint Drouin de Lhuys Ausztria észrevételeit vagy javaslatait felhasználta újabb mun­kálatában, s az Angolország által is elfo­gadtatott , másfelől határozott megczáfo­­lása az „Observer“ jelentésének. A­mi az azonos jegyzékeknek Sz. Pétervárra való elindítását illeti külön­ben, ezt a „Nordd. Zig“ (Bismark gróf lapja) is megczáfolja. (Lásd a jun. 8-ikról kelt berlini sürgönyt.) Összevetve a modottakat, már most bizonyosnak látszik, hogy az ausztriai javaslati pontok felhasználásával Drouin de Lhuys által kidolgozott újabb javaslati terv csakugyan a bécsi kabinet előtt áll, megszentesítés végett, s csupán tőle­ függ, hogy a három hatalom azonos jegyzéket küldjön Szt.­Pétervárra. Sok időbe fog-e kerülni ezen sanctio, vagy tán újabb aka­dályok is adhatják elő magukat? nem mondhatjuk meg. Erre nézve csak akkor mondhatnánk valamit, ha bizonyosak vol­nánk abban: m­­egtartották-e tovább is a ny­u­­gati hatalmak a fegyvernyugvási pontot, vagy módosítva Ausztriára nézve is elfo­gadhatóvá tették ? E pont ugyanis min­dig sarkpontja volt a sz. pétervári kabinet elé terjesztendő javaslati terv­nek, s azt his­szük ma is az, mely­hez ha­zodnának, a nyugati hatalmak ravasz­kétségessé teszik Ausztria hozzájárulását. Némelyek azt állítják, hogy a nyugatiak is elállottak a kérdéses ponttól; mások meg azt, hogy csak Fran­­cziaország állott el, s Angolország ragasz­kodik hozzá; a többire nézve különben mind a három hatalom egyetért. Azonban még azon esetben is, ha a hatalmak minden pontra nézve tökélete­sen egyetértenek, alig hihető, hogy va­lami fényes eredménye legyen diploma­­ciai ac­iósoknak. Egy alább olvasható czikk „Orosz nézetek az osztrák javasla­tokról“ előre jelzi a sz. pétervári kabinet feleletét, s ezzel együtt az eredményt. A bécsi lapok szemléje Hogy fogja fel a „Presse“ az erdé­lyi magyarok politikáját? A „Presse“ szokása ellenére még a hétfői lapban is hoz vezérczikket, csakhogy elmondhassa örömét a „magyar passivitás megtörése fölött.“ A czikket kivonatban adjuk, ol­­vasóinkra bízván megítélni, hogy men­­nyire érti, vagy nem érti, a bécsi czikk­­író, a mi ügyeinket. Ezen „Magyari­sche Oportunitäts-Politik“ czi­­mű czikk értelme következő: „A profétia, hogy az erdélyi ország­­gyűlés által a magyarok merev opposi­­tiója meg fog törni, immár beteljesedett. Már a választási mozgalmak kezdetével elismerék az erdélyi magyar pártvezé­rek, hogy eddigi ellenzéki modorukat nem követhetik. Megtanulták, hogy az ősi törvényekkel ellenkező újabb tények negativjával és ignorálásával semmire sem mennek, hanem új alapot kell keresniük, ha csak a nemzetiségek között az igé­nyelt első rangfokozatról a legutolsóra leszállni nem akarnak. „A­midőn a múlt évi márciusban az oktrojált megyei municipiumok összeül­tek, a magyarok még távol voltak a mos­tani gyakorlati felfogásuktól. Akkor még egészen a Mikó gróf kormányzósága alatt divatozott modorban pejoráltak, s beszé­deikből csak az 1861-ki magyar ország­gyűlés feliratának elvei tűntek elő. Ezóta a román congressus, a szász communitá­­sok nyilatkozata, az oktrojált választási rendszabály, s a királyi propositiók, meg­ingatták a gondolkodó magyar főket. Ma­gyarországból jó tanácsok érkeztek; olya­nok, a­kik maguk is örvendenének, ha va­lahogy erős következetlenség nélkül az 1861-ki bonyodalmakból kimenekedhet­­nének,figyelmeztették az erdélyieket,hogy ne kövessék az 1861-ki magyar példát, gondolván, hogy talán az erdélyi ország­gyűlés átmenő pontul szolgálhatna vala­mely szerencsés kiegyenlítés létrehozá­sára. Ezen átváltozás egész csendben ment végbe, s a magyar lapok, melyek mindenről jól voltak értesítve, egy szót sem bocsátottak ki előre s vigyázatlanul, nehogy az erdélyi (febr. 26-ki) alkot­mánypárt ez által jobban felbátorodjék.“ „Így történt, hogy mi itt néhány nap előtt igen meglepettünk azon hit által, hogy a magyarok, Csikszék kivé­telével, a megyei oktrojált bizottmá­nyokban egyhangúlag az opportunitási elv mellett léptek fel. Azon politika mel­lett, melytől 1861-ben annyira iszonyod­tak a magyarok, a­kik a legnagyobb po­litikai kérdéseket is paraszt fiskálisok módjára, mint valami port szoktak ke­zelni­, s csak az adóslevelet mutat­ják elő, s nem hallgatnak a czélsze­­rű­ség indokaira. Nem esett meg ugyan ezen átváltozás tisztán és egyszerűen, mert az oktrojált választási rendszabály ellen mindenütt óvást igtattak a jegyző­könyvekbe, ezután azonban kinyilatkoz­tatták, hogy e választási előmunkálato­kat teljesítendik, nehogy ily mulasztás által a haza ügye szenvedjen. Ezen párt­vezetők most mint képviselőjelöltek lép­nek fel, s jeles pártszervezetük folytán talán meg is fognak választatni. Való­színű, hogy az ily képviselők az ország­gyűlésen is, a beiktatandó óvás után, he­lyüket elfoglalandják, s kötelességeiket teljesítendik. És csakis a Reichsrath választási kérdésre nézve várhatjuk, hogy a ma­gyar képviselők erősebb ellenzéket ké­­pezendnek, ámbár a fennebbi átváltozás és a magyar political tactica erre nézve is, legalább valamely későbbi ország­gyűlés alatt , a legszebb remények­kel biztat minket. Mert c­sak az első lé­pés nehéz, s ha a jogfolytonosság elvét odaadták az opportunitásért, s a mellett a magyarok az ország jóllétét feljebb be­csülik a puszta jogformáknál, akkor majd megbarátkoznak azon gondolattal is,hogy eljőjenek Bécsbe a Reichsrathba, hogy ott kedvencz tanaikat „nil de nobis sine nobis“ ott is érvényesítsék.“ Követválasztási mozgalmak Erdélyben. Alsc-Fejérmegye, N­a­g­y-E­nyeden folyó hó 3-dikán Alsó-Fehérmegyének bizott­­mányi gyűlése volt. Egyetlen tárgya vola: a jövő julius hó 1­ 9ejére Nagy-Szebenbe hir­detett országgyűlésre küldendő követek ügye. A szép számmal egybegyült bizottmányi ta­gok ifjabb báró Kemény István indítványa folytán kimondák, hogy az említett Szebenbe hirdetett országgyűlést egészen törvényen kívül állónak tekintik és­­ kinyilatkoztatják már előre ; követeket azonban arra, az azt elrendelő k. kir. leirat értelme szerint fognak küldeni, hogy le­gyenek ott részükről is olyanok, kik a törvény, alkotmány és jogos kívánalmaik mellett felszó­laljanak; mindamellett kinyilatkoztatják, hogy ámbár a viszonyok nyomasztó hatása következ­tében amaz országgyűlésre követeket küldenek, soha ez semmi jogi következés alapjául nem szolgálhat. Azon rövid, és semmi újat nem mon­dó vita után, melyben a határozat megállapítta­­tott, a kir. leirat értelmében, a középponti vá­lasztmány szavazás utjáni megválasztásához fog­tak. Megyénk 6 választó­kerületre lévén osztva, a középponti bizottmányra 24 tag kell. A szóza­tolás következő eredményt adott: Ambrus Sá­muel, Barcs Ferencz kanonok, Barcsay Albert főbíró, Bóér János, Darabont János, Deák Fe­rencz, Diószeghi Lajos, Domzsa Izidor, Domo­­gányi Jakab dr., Fekete János g. e. kanonok, id. Fosztó Ferencz, Horváth József, Joanelli György, b. Kemény Gejza, Mangesius Frigyes, Mihály Gergely g. egy. kanonok, Molnár Samu, Paal Imre főbíró, Pap László, Mezei Pál, Sárpa­taki János, Tamás Kelemen, Zalányi Farkas, Varró Gergely. — Tehát: 9 román, 1 szász, 14 magyar. Megérdemli a megjegyzést,hogy,habár a ro­mán szónokok nyilatkozatai nem is egyeztek a magy­ar felfogással, amaz éles ellentét, mond­hatnám, bizonyos kihívó hang, mely nem egy­szer tette közelebbről zajossá Alsó-Fehér bi­zottmányi gyűléseit, ezúttal hiányzott, és hiányá­val sokat emelte a gyűlés méltóságát. Mondhat­ni, csak egyszer kerekedett vita is a tárgyalás folytán : a jegyzőkönyvi szöveg megállapításá­nál. Egyes román szónokok kijelentették, hogy ellenkező nézeten vannak a jegyzőkönyvben adottakkal, de, habár figyelmeztettek abbeli ha­talmukra, sem óvást nem tettek ellene, sem kü­lön véleményt nem iktattak jegyzőkönyvbe. Nagy-Enyed városának, ha nem csalódunk, holnap (jun. 4-ikén) lesz közgyűlése, melyben határozni fog újon kapott, de ezúttal nem óhaj­tott követválasztási jogait és kötelességeit illető­leg. Bizton hiszem, az eredmény itt is hasonne­mű lesz, mint A.-Fehérben és a magyar váro­sokban : tiltakoznak, és a követválasztásokat el­rendelik. szintén ezen országgyűlést összehívó legfelsőbb fe­­j­edelmi rendelet.Ezen rendelvények felolvasása ha meglehetős halk csenddel folyt le, annál zajosabb volt a küzdelem, midőn a főispán ö maga, az ezen rendeletekre gr. B. G. által inditványozólag tett határozat jegyzőkönyvre vételét egészen cassálni akarta, a bizottmányt meg szétoszlatás­­sal is fenyegetve, kétszer is elnémítani próbálta; mindamellett a különböző vélemények rögeinek lesimitása után sikerült jegyzőkönyvbe iktatni azon észrevételt, miután a fejedelmi legfelsőbb kéziratban is tisztán áll, hogy egy erdélyi kü­lön országgyűlés összehívására a törvényes alap hiányzik, bizottságunk ezen országgyűlést tör­vényellenesnek nyilatkoztatja; a választásokban azonban részt veszen, a rendeleteket teljesíti, mert hazafi kötelességének­­ tartja a legnyomasztóbb körülmények közt egy alkalmat is el nem sza­­lasztani, hol hazánk közös javára és alkotmá­­ny­os jogainak jövendő fenntartására közremű­ködni lehet. 2 or. Főispán e maga tárgyalás alá tűzte a birodalmi tanács által készített személy-, jog­biztonsági törvényt, hogy annak czélszerüsége felöl a bizottmány a f. főkormányszék által kí­vánt véleményt adja. Mire nézt határoztatott: bizottmányunk illetéktelenül kelt törvények bí­rálatába nem bocsátkozva, azt az országgyűlés teendőjének tartja. 3-or. Ugyan ő maga kitűzi az ideiglenes országgyűlési alapszabály 35-ik §-a értelmében a központi választmány kinevezését — a bizott­mány az idővel gazdálkodva felkéré főispán ő méltóságát , — mint a választmány elnökét a választmány tagjainak belátása szerinti ki­jelölésére, kijelentve, hogy ha netalán vala­melyik kijelölendő tag ellen helyes kifogás léte­zik, a bizottmány jogával élni fog. Mire a főis­pán úr kevés idő múlva egy 12 számú névsort olvasa föl, hol egy pár bizalmatlan idegen hang­zású név fordulván elő, g. M. B. alkalomszerű indítványa, miszerint a megyei hivatalnokok a központi bizottmányból a magas kormány iránti azon tiszteletből, nehogy a kormány gyanú alá essék, hogy hivatalnokai által a követválasztá­sokra befolyni szándékszik, kihagyandóknak véleményezi, elfogadtatott, mely indítványt g. B. G. oda változtatta, hogy a központi választ­mánynak csak a megyebeli birtokos tisztviselők lehetnek tagjai, és en­kői helyesléssel találkozott indítvány jegyzőkönyvi előrebocsáttatása után a központi választmány közakarattal a következő tagokból alakíttatott: gr. Bethlen Gábor, Potsa Ferencz, Fogarasi János, Karátsoni János, Csíki József, Szaboszlai Lajos, Szőts János, Béldi Al­bert, Dendorf György, Náczán Miklós, Fekete János és Veterán János. A központi választmány megalakulván, hogy teendői utasítását még az napon megkezdhesse, a bizottmány szétoszlott.“ Csikszék. A „Korunk“nak jun. 2-káról írják : „A követek választására hivatalból ala­kított középponti választmány tagjai követke­zők : Csiki Mózes, Korodi József és Csányi Ist­ván alkirálybirák , Nagy József, Veres Antal és Aurán János dulók ; Bors István, Tompos Fe­rencz , Bocskor Ferencz, Bartalics Ágoston, Bocskor Mihály, Csutak Lajos, Zakariás Antal, Puskás Lajos, Egyed Mihály s id. Bors István vá­lasztásra jogosítottak. Ezen választmány működése megkezdése végett tegnapra volt összehiva , s itt mindenek előtt Bocskor Mihály indítványozta, hogy a jegyzőkönyv legelső lapján fejezzenek ki óvást a történeti jogok tökéletes figyelmen kívül ha­gyása, az 1848. évi szentesített törvények mel­lőzése, s az ezen választmányt jelenleg összeala­­kító kútfő e tekintetbeni illetéktelensége ellen ; jelentsék ki, hogy egyenkint készek ugyan köz­reműködni a nemzet és király közötti bizalom visszaállitására, de sem ezen választmányt, sem ezen választmány működésének következményeit törvényesnek, s olyannak, mely az ország szen­tesített s el nem törlött törvényeit megváltoztas­sa — el nem ismerhetjük. Ezen indítványt a 6 hivatalnok és az el­nöklő administrator ur kivételével mindannyian próbálták, s csak úgy nyilatkoztak ott maradni, ha az jegyzőkönyvbe vétetik, a­mi nem kevés vitatkozás és küzdés után meg is történt, s az­után a választmány a 42. §. szerinti teendőit tel­jesítette. Csíkszereda város. Ugyané lapnak máj. 30-káról írják: „Csik-Szereda város bi­zottmánya f. évi máj. 30-án tartott közgyűlésé­ben egyhangúlag és határozatilag kijelentette, hogy a kihirdetett erdélyi országgyűlést csak az eddigi zavarok sokasításának s törvényeinkkel minden tekintetben ellenkezőnek találja, s azért a választó bizottmány alakeításába befolyni nem akar.“ Felső Fej­érme­gye. A „Korunk“- nak máj. 30 káról írják : „Folyó hó 23-án tartott ideiglenes bizott­mányi gyűlésünk jegyzőkönyvéből három érde­mel figyelmet. 1. Olvastatott a f. főkormányszéknek az erdélyi odtrogált külön országgyűlésre küldendő követek megválasztását illető magas rendelete,ugy vm. Orosz nézetek az osztrák javaslatokról. Az Ausztria által a lengyel kérdés megol­dására formulázott javaslatok az orosz táborban nem igen tetszenek. A keresztes lap varsói levelezője követke­zőket ír e tárgyban: 1) Az orosz császár adjon teljes amnestiát. Igaz, ezt az apr. Vi3’ki amnestia kiadásakor mindjárt mondtam; de az is igaz, hogy a harcz folyama alatt a legföltétlenebb amnestiának sem lett volna foganata. 2) Oly nemzeti képviselet­nek, mely mérsékelt haladással a siker minden előföltételét magában foglalja, a szabadelvű vá­lasztási törvény, a városi, kerületi és tartomá­­nyi képviselet, továbbá az 1861-ki államtanács életbeléptetése által megvettetett alapja; az, vaj­jon olyan gallicziai tartományi gyülésféle kép­viselet kielégitné-e a lengyeleket, s több hasznot adna-e, mint az itteni államtanács, kérdés. A lengyelek országgyűlést kívánnak, melyen czél­­jaikat tovább fejleszthetik és újabb követelése­ket tehessenek. 3) A­mit a harmadik pont kö­vetel, oly nagy mértékben teljesíttetett már, hogy kilencz orosz eredetű, de többnyire német származású hivatalnokon kívül valamennyi köz­­igazgatási ágban (a vám és távirati állomásokat kivéve) egy nem lengyel hivatalnok sincsen al­kalmazva. 4) A lelkiismeret szabadságát illető­leg megfoghatlan, hogy a lengyel r. kath. egy­ház panaszkodhatik, holott tényleg ő az ural­kodó az országban. — Néhány év előtt a pa­naszok alapjául szolgálhatott a püspöki székek üresedésben maradása; két év óta minden püs­pöki szék be van törve s az állam az építkezé­sek körül is tett sokat. 5) Azon kivánatot, hogy a lengyel nyelv hivatalossá legyen, érteni épen nem lehet; mert a közigazgatási és államtanács­tól le a falujegyzőig egy lengyel hivatal nincs, mely más nyelven írna vagy tárgyalna; az állam­tanács jegyzőkönyvei lengyel nyelven küldetnek a czárhoz Sz.-Pétervárra s a nagyhg, mint az ál­lamtanács elnöke lengyelül beszél. Volt idő 1835—1845, midőn oroszositani akartak s a hi­vatalok oroszul leveleztek; ám ez oktalanság már akkor megbukott. E rendszer folytattatott ugyan még a tanodákban, de az uj tanodai törvény óta az orosz nyelv a többi idegen nyelv­vel egyenlőn másodrendű tantárgy; az előadás nyelve a lengyel. 6) Végre az ujonczozási tör­vény sorsoláson, helyettesítésen alapszik s 102 fölszabaditási ponttal bir: csak a jelen katonai kormányzat függesztette fel; mert ha e törvény érvényesül, a nemesség, polgárság s a hivatal­nokok s minden gazdag mentes leendett, csupán a munkásokra és parasztokra hárult volna a te­her.­­ Ebből látszik, hogy a követelések olya­nok, melyek már teljesültek, vagy ha teljesíttet­­nek, ki nem elégítik a lengyeleket; hogy épen Ausztria teszi e kivánatokat, arra mutat, hogy az itteni állapotokat s a lengyelek törekvéseit épen nem ismeri.“ Lengyel mozgalmak. (K.) Varsóban a nagyherczeg nevenapját nem hirdették a hir­lapok előre, mint egyébkor történt. Magas állású egyének kaptak magán meghívásokat,úgy a konsulok is a szászt és belgát kivéve, kik orosz alattvalók. A nagyhg roppan­tul föl van ingerelve a polgárság ellen. Egyik sétányon egy kereskedőt is elfogatott, mert nem köszönt neki; a forradalmi sajtó azonnal gondos­kodott, hogy e kisszerűséget gúnyköltemény hir­desse országnak világnak. Lind­­dlev és Witebskben szomorúak az ál­lapotok ; egy ottani magánlevél szerint, a fölke­lés ápr. 23-án annak rendje és módja szerint szervezkedett és fegyverkezett, lovakban sem volt hiánya; a vezetők jók voltak s a kevés ka­tonaság mindenfelé kénytelen volt letenni a fegyvert; mert nem mérkőzhetett a fölkelők ere­jével. Ekkor a kormány meghatalmazott pópákat küldött a parasztokhoz, hogy azon hazug ráfogás­­sal, mintha a fölkelők az urak segítségére jöttek volna, hogy a régi szolgai állapotot erőszakolják a parasztokra, azok elfogására és kiirtására ké­­szitsék a népet, minden nemes főért 3 rubelt ígér­vén a parasztoknak.A buta tömeg elhagyva lakát, fegyverkezett , az urak javaira tört, rabolva, pusztítva mindent; nem műveli földjeit s nem vet, tehát nem fog aratni s okvetlenül éhhalál vára­kozik rá. A fölkelők keresztülvágták magukat a paraszt őrségeken s csak legnagyobb szükségben használták fegyverüket. A városokba menekült földbirtokosok a kormányzónak megmondták, mi veszélyes e rendszabály az országra, mire ez kijelenté, hogy a rendszabály mindaddig meg­marad, mig a nemesség hódolati föliratot nem küld a czárhoz, melyben kijelenti, hogy Orosz­országtól a tartomány nem akar elszakadni. Egyébiránt már is érzi a kormány, hogy két éle van e veszedelmes fegyvernek; előfordult nem egy eset, hogy orosz hivatalnokokat és rendőrö­ket is megkötöztek és kifosztottak a parasztok. A királyságban a fölkelőcsapatok folyvást nyugtalanítják különösen Varsó környékét, az ottani tudósítók azonban nem hiszik, hogy egy­hamar magát Varsót is megtámadni akarnák, mert az ottani helyőrség igen erős és Korff pa­rancsnok nem engedi magát félrevezettetni a nyugtalanítás által, hogy nagyobb erőt kiküld­­jön a városból. Felinski érseknek a czárhoz intézett leve­lét, melyben, mint írtuk, kimondja, hogy a len­gyeleknek nem elég a közigazgatási autonómia, hanem politikai életre van szükségök, minden TARCZA. Politikai divatok. Regény, irta JTelSKi 3MC«í»r. (Folytatás.) Napló azokról, a mik nem történtek. Mintha a czári palotában lettünk volna Mosakovában. Róbertet elk­­o­czolták Sibériába. Egy szökevény, ki onnan visszatért, hozta hírét, hogy Róbert él, és ott dolgozik az uralhe­­gyi ólombányákban. Én útra keltem és utaztam mindaddig, a­míg azokat a különös hegyes kupolájú tornyo­kat el nem értem, a­miket a­nyiszor láttam le­rajzolva, a­mikről oly elevenen tudtam álmodni. Nem kellett vezető, odataláltam magamban. Nagy harangok zúgtak siketitő zajjal. Azt mondták: a czár születése napja van ma. Be akartam surranni a néptömeg között a palota kapuján; egy őrt álló kozák észrevett, s rám kiáltott. Nem értettem mit mond, s mene­külni akartam előle. Lándzsája hegyével utánam nyúlt s elérte vele a vállamat,­de meg nem tudott szúrni, úgy értettem a vas hidegségét! Nagy széles márvány lépcsőkön, szűk ös­­­szeszorult folyosókon át haladtam, utoljára egy csodálatos gerenda-tömkelegbe tévelyedtem be­le, melyből nem tudtam kiigazodni. Mintha sok állvány volna egymás mellé rakva, azokon egy padozat, szőnyegekkel leterítve; végre egy szűk oldalajtóhoz jutottam el, azon benyitottam s előt­tem állt egy roppant tánczterem. A czári palota tánczterme volt az, száz csillár által kivilágítva. A fényes udvaroncz sereg, a feszes egyen­ruhák, a gyémántokkal rakott delnők ; a prémes kaftánok az ó-nemesek vállain; a feszes czeri­­monia-mester, ki a csoportokat rendezi; a kato­nai zenekar, mely valami ünnepélyes indulót játszik ; a háttérben a trón magas lépcsőjével, melyen az óriás termetű czár ül a czárné mel­lett ; mintha most is szemem előtt állna, fülembe zajongna mind. A­mint én megjelentem, mindenki utat nyi­tott előttem, hogy mehes­ek­ a czárig. Rajtam fekete ruha volt, a többin mind színes, aranyos, hímzetes. Eljutottam egész a trón lépcsőjéig. A czár intett, hogy szóljak, mit akarok. És én akkor kétségbeesve vettem észre, hogy elfelejtettem a férfi nevét, a­kiért könyö­rögni jöttem, el a helyet, a­hol fogva, van, és az okot, a­miért elfogták. Hasztalan öröködtem azt eszembe juttatni, elmém megtagadta a szolgála­tot ; ott álltam és nem tudtam mit mondani ? Akartam szólni oroszul, és azt is elfelejtettem ; pedig álmom elején azt hittem, hogy tudok. Sírni akartam, azt talán megértik, ha nem a zene közbezendült, tánczra húztak. És akkor egy skar­lát vörösbe öltözött fér­fi lépett oda mellém és föl­kért egy keringőre. Én kezet adtam neki és el­felejtettem mindent. Repültünk, keringtünk a hosszú termen végig, s a mint a terem oldalai tükrökkel voltak ellepve, én mindenütt láttam magamat a tük­rökben. Az oly borzasztó volt. Egy skarlát vö­rös tánczos és egy feketeruhás tánczosné, egy­más körül forogva. Pokolbeli visio ! Nekem az a gondolatom volt, hogy az én tánczosom a hóhér.......... Ma a tegnapi álmom folytatását láttam. Ugyanazon után jöttem vissza a fényes teremből, melyen át odajutottam. Ugyanazon rejtélyes állványtömkeleg ge­rendái közé tévelyedtem, mely most is le volt nehéz szőnyeggel takarva. Most már megtudtam, hogy mi az a sok gerendaalkotvány ott. Az volt a vérpad. A kijárás minden végén alabárdosok áll­tak ókori pánczél öltözetben; nem mehettem sehova. — Elbújtam az állványt boritó szőnye­gek alá. És azután hallottam katonai csapatlépte­ket, dobpörgést, lánczcsörrenést; felemeltem a szőnyeg egyik szegélyét, s kileskelődtem alóla. A termet szurok fák­lyák világiták meg. A veres fáklyafénynél egy csoport lánczra vert fogoly jött elő a sötét végtelenségből. A foglyok egyenkint lépdeltek fel az emel­vényre, mely alatt rejtve voltam, s azután egyet sem láttam azok közül többet, a ki egyszer oda felment; hanem hallottam mindannyiszor egy nehéz csappanást, mintha valami éles vas vágna be kemény tőkébe; azután hallottam valamit elgurulni fejem fölött, és egy csendes zuhanást, melynek utóhangjai feszült vonaglások voltak. Én ezt hallgattam mind csendesen. Szívem úgy dobogott, hogy dobogását mind ezeken ke­resztül hallottam. Egyszer a legutolsó a foglyok sorában lé­pett elő. Ráismertem. Róbert volt. Soha sem lát­tam ilyen szépnek. Ugyanazon mente volt rajta, melyben az oltár előtt állt velem. Szemét nem engedte bekötni. Most is olyan villogó, tekintete volt, mint akkor. És nekem nem jutott eszembe, hogy kiro­hanjak rejtekemből, és a kegyetlenek lábaihoz vessem magamat, és sikoltozzak „kegyelem! kegyelem !“ Inkább elrejtem magam a függöny alá és eltakartam arezomat és bedugtam fü­leimet , hogy ne lássak , ne halljak sem­mit. De mégis láttam, mégis hallottam. — Hallottam szivem elfojthatlan dobogását és lát­tam a rettenetes sötétséget, melynek arcza van az álmodó előtt: a feketeség, a semmi, él, mo­zog, nő, közelit! És egyszer valami meleg kezdett el nya­kamra csepegni onnan felülről. Éreztem, hogy az vér. Az iszonyat fölébresztett. ... De szivem dobogását még akkor is hallottam. S a vércsep­­pek melegét éreztem nyakamon. Óh mint irtózom az elalvástól. Reggel fekszem le, mikor már világoso­dik. Az egész éjszakát bolond víg társaságban töltöm. Kábító italokba fojtom lelkemet. Imád­kozom, mielőtt lefeküdném. Hasztalan, minden hasztalan. A rém eljön és együtt él velem. Az éjjel komáromi kis szobánkban vol­tunk. Én már ágyamban feküdtem, ő ágyam szélén ült és kezemet kezében tart,­. Azt mondta, hogy ma itt fog aludni. Nekem úgy tetszett, mintha meg kellett volna tőle kérdeznem : „hogyan akarsz te az én vánkosaimon aludni, mikor te már meg vagy halva?“ — De nem mertem ezt mondani neki. Olyan nyájas volt, s megsimogatta homlo­komat. Azután lehajta fejét a vánkosra mellém. Fehér zubbony volt rajta és a nyakán pi­ros nyakravaló. Én azt kérdeztem tőle: „ha aludni akarsz, miért nem veted le nyakkendődet.“ Erre ő mosolyogva azt mondá: „nem le­het, mert ez tartja a fejemet a nyakammal Össze, ha leoldanám, leesnék.“ És azzal felém fordult és meg akart ölelni. Én irtózva távoztam előle, ágyam túlsó szélébe húzva magamat, ő pedig egyre moso­­lyogva közelített felém és kér­t, hogy csókol­jam meg. Felsikoltottam. Agyam előtt feküdtem a szőnyegen, ott ébredtem fel. Óh én Istenem! örökké fog-e ez tartani ?... (Folytatása következik.)

Next