A Hon, 1865. szeptember (3. évfolyam, 200-224. szám)
1865-09-01 / 200. szám
stájerországi és karinthiai slovének, a galicziai ruthenek, stb. inarticulatioját sürgették volna, holott e népek egészben és nagyban a germanisale német bureaucratia suprematiája alá vannak adva. Nem válik becsületére az „Ost D. Post“nak, hogy a midőn akár az osztrák,akár a magyar jogegyenlőségi törvények után, maga is jól tudja, hogy az inarticulatio fontossággal nem bír, sem Erdélyben, sem Stájerország slovén részeiben s sem Gallczia lutherijei, vagy Dalmatia szlávjai között, mégis mint izgatási eszközt, szünet nélkül e szót hangoztatja, ahányszor a magyarok elleni vak dühe elragadja.) tányos kívánalmak s érdekbiztonsság színvonalára emelhetik. Az itt csak lényegesb vonalaikban érintett elvek szerint lesz tehát a tisztviselők eljárása megbírálandó, s ott, hol a közjó érdeke személyes változásokat igényel, ezek a fenforgó kivételes körülményeknél fogva az y. alatti pontozatok 9-dik szakaszában érintett alakszerű eljárás mellőzésével ugyan, de a hivatal tekintélyének lehető kímélete mellett érvényesítendők. Minthogy azonban a kormánynak főleg oda kell törekednie, hogy kivált a választási mozgalmak küszöbén a közigazgatási gépezet működésében fennakadást ne szenvedjen, de a tisztviselői karban történendő változások körüli különös óvatosságot nagy horderejű politikai okok is tanácsolják, a fennérintett pontozatokban foglalt szabályoknak kivételes mellőzése folytán...........bizalmasan megkeresni kívántam, hogy az e részben szándékolt intézkedések foganatosítása előtt az elbocsátandó tisztviselők, s a helyettesítendő egyének névjegyzékét kimerítőleg indokolt jelentés, s az állami ellátásra jogosított egyének szabályszerű elbánása iránti javaslatai kíséretében a tárnokmester urnak előleges jóváhagyás végett fölterjeszteni szíveskedjék. Bécsben, 1865. augustus hó 26-ikán. A megyei kormányzat fő elveit szabályozó átalános közigazgatási s ügykezelési pontozatok. 1. A főispán (főispáni helytartó) a megyei kormányzat s közigazgatási ügyvezetés élén áll s e működési körben közvetlenül a m. kir. helytartótanácsnak van alárendelve. 2. A főispán megyéjében az összes közigazgatási s törvénykezési ügykezelést irányzólag vezényli s ellenőrzi. 3. A főispán köteles a közcsend és közbiztonság fentartásáról s esetleges helyreállításáról gondoskodni, — a személyes biztonságot törvényellenes megtámadások ellen oltalmazni, — a megye szellemi és anyagi jólétét, az ipar és kereskedelem fejlődését lehetőleg előmozdítani, s e végből különösen az egészségi és tanügyek czélszerű kezelése s a közlekedési eszközök jó karban tartása felett őrködni , — alárendelt tisztviselőit tevékenységre s a közönség bizalmát megnyerő szabályos, higgadt s tapintatos eljárásra serkenteni, — a köznyugalom s testvériség kötelékeinek lazítására vezethető fondorlatokat megzabolázni, szóval a gondjaira bízott megyét az erély és mérséklet kellő párosításával kormányozni s felsőbb intézkedést igénylő, vagy más közérdekű eseményekről az illető felsőbb hatóságnak jelentést tenni. 4. Ha a vagyon- vagy személyes biztonság nagyobb mérvű veszélyeztetése fegyveres erő alkalmazását igényelné, a főispán azt az e részben már utasított katonai hatóság közbenjöttével kirendelheti. 5. A főispán a közigazgatási, törvénykezési, telekkönyvi adóügyek menetéről magának folyton tudomást szerezni, s ha ön tapasztalata, felek panaszai, vagy alárendeltjei jelentése folytán szabályellenes cselekvényekről, vagy orvoslást igénylő körülményekről értesülne, a kellő intézkedéseket késedelmetlenül vagy saját hatáskörében megtenni, vagy esetleg véleménye kíséretében az illetékes felsőbb hatósághoz járulni tartozik. 6. A főispán a megyei törvényszék, árvaszék s számvevőszék ülésében elnökölhet, s a törvénykezés terén kormányzói s örköoési jogánál fogva, a fennálló alaki törvény korlátai között az igazság gyors s pártatlan kiszolgáltatását biztosítható ügykezelési intézkedéseket érvényesíthet. A börtönügy s börtönfegyelem szabályszerű kezelése szintén a főispán felsőbb őrködési köréhez tartozik. 7. A főispán továbbá köteles befolyását oda irányzani , hogy az adókötelesek az országos államszükségletek fedezésére szánt közadó rendes fizetése által a behajtási végrehajtások terheitől meneküljenek, de másrészt az adózók érdekei fölött is gondosan őrködni, s minden a tudomására jutott, a fennálló szabályokba ütköző e részbeni eljárást kellő orvoslás végett felsőbb helyre följelenteni. 8. A felsőbb rendeletek megyeszerzei közzétételét s foganatosítását a főispán eszközli s ellenőrzi. 9. Addig, mig a megyék rendezése iránt törvényhozás utján intézkedés fog tétethetni, a főispán a megürült tiszti állomásokat helyettesítőleg tölti be, csupán az első alispáni állomás helyettesítése esetén tartozván a kinevezendő egyén iránt a tárnok felsőbb megerősítését előzőleg kikérni. A tisztviselőket a főispán fölesketi, azokat szükség esetén hivatalaiktól felfüggesztheti s netaláni végleges elbocsáttatásukra nézve a fennálló fegyelmi szabályok értelmében jár el. 10. A tisztviselők fizetéseit az e részbeni szabályok szoros szembentartása mellett a főispán utalványozza. 11. A megyei költségvetés előkészítése s az utalványozott összegek fölszámítására nézve a jelenlegi gyakorlat s a fennálló szabályok iránttadók. 12. Az országgyűlés kihirdetése után a főispánok a követválasztások alaki megindítására nézve ,külön utasítással fognak elláttatni, tehát tudhatjuk, mit akar az egyik rész, s mit tagad meg a másik. — A „N. fr. „Presse” írja: „A politikai igazság nem abban fekszik, hogy abstracte fogjuk fel a jogfolytonosságot, hanem hogy Magyarország öröklött jogait kiegyeztessük az 1861. óta nálunk létező alkotmányos jogokkal. „A kísérlet, hogy ezen kiegyeztetés a középpontból valósíthatott volna , a megbukott minisztérium gyengesége folytán nem sikerült. (Schmerling urat épen nem lehet gyengeségről vádolni. Sőt mindent, ami erejétől és erélyétől kitelt, elkövetett, hogy a „kiegyeztetést” eszközölje. Csakhogy ő a kiegyeztetés alatt, mindig az Unbedingte Unterwerfungot értette. Szövetkezése a Nádasdy-Reichenstein firmával, s a szebeni operatio nyilván mutatja, mit értett a kiegyezkedés alatt. Nem mást, mint minden országot alázatos provincziává tenni, a legfőbb törvényszékeket Bécsben concentrálni, és a nemzeti egyenjogúságot úgy magyarázni, hogy a főhatóságok ügykezelési nyelvét a minisztérium határozhassa meg. Ezen utóbbi egy tény is bebizonyította, hogy a szebeni román követek nagy része nem küldöst képviselő, hanem az államminiszterium subalternus hivatalnoka volt.) „Most — folytatja a „NI. fr. Presse“ egy újabb kísérlet indul meg a magyar országgyűlésből. Azonban ezen kisérlet nem foglalja magában azt, hogy a birodalmi alkotmány már előre szét volna szakítva. Ám terjesszen elő a legközelebbi magyar országgyűlés föltételeket, melyek alatt Magyarország az osztrák népekkel közös alkotmányos életet kívánna folytatni, s akkor a birodalmi képviselet majd fog felelni, és kitűnik, váljon lehető e a kiegyezkedés ? De a magyar jogfolytonosság kedvéért nem jogos, s politikailag nem is bölcs eljárás az annyi fáradsággal alapított osztrák közjogot lerombolni. Ha ma feladjuk a létező jogalapot, anélkül, hogy elébb az uj szerződés Magyarországgal megpecsételve, volna, ennek csak az lesz következése hogy a Lajtha mindkét partján elvész az alkotmány. (Mint látszik a „Presse“ még mindig azon obsoretus eszmével foglalkozik, hogy a magyar országgyűlés a Reichsrathtal fogna hosszadalmas és czélra nem vezethető alkudozásokba bocsátkozni. A magyar közjog ezen utat nem ismeri: nekünk elég, ha országgyűlésünk határozatai az uralkodó által szentesittetnek. Örökre protestálni fogunk azon föltevés ellen, hogy a korona sanctiójának függetlenségét valamely más idegen képviselő test helybehagyása korlátozhatná.) — Az „Ost. D. Post“ dühössége és rágalmazási vágya ma már culminál. A többi közt írja: „Az unió már meg van vitatva és el van ítélve. A legnagyobb szerencsétlenség volna a monarchiára és a koronára nézve, hogy ha a századok óta elnyomott heleta román nemzetet megint a magyar suprematia igája alá vetnék, a midőn ezen eredeti erőtömeg csak most jutott még joghoz az oct. diploma és a febr. patens által. (Alig hisz az ember saját szemének, hogy ilyesmit mai nap nagy lapban, vezérczikkben nyomatva láthat. A régi aristocrata alkotmány egyaránt elnyomta a magyar, szláv, német és román köznépet. De hogy az elnyomás is sokáig tarthatott, a Metternich-féle Ausztria vétke. De ime, azon perczben, melyben Magyarország 1848-ban ezen vaskapcsok alól kibontakozhatott, megadá az összes népnek a politikai szabadságot, a szavazatjog kiterjesztése által, egy mértékben minden nemzetiségnek. Az oct. diploma, s méginkább a központosító febr. patens nem igényelhetik maguk számára azon dicsőséget, hogy a politikai jogok kiterjesztését a népre kezdeményezték volna. Az unió sem a monarchiára, sem a koronára nézve nem veszélyes, de igen is veszélyes az absolut hatalomra, uralkodó azon bureaucratiára nézve, melyek politikai bölcsessége e két szóban fenekült: divide et vinces.) Továbbá irja az „Ost. D. Post“ — „Egy magyar lap már azt mondja, hogy a magyaroknak nem volna ellenvetésük a román nemzet receptiója ellen, de mire való ez, midőn az 1848-diki törvények a törvény előtti egyenlőséget kimondották. Tehát a románokat azon törvényekkel biztatják, melyek ellen a románok egész erővel fölkeltek!“ (Az itt idézett lap épen a „Hon“, de az „Ost D. Post” hamisan idézi sorainkat: mi azt mondtuk, hogy ha román testvéreink az 1848-ki törvények után is óhajtanák az inarticulatiót, Magyarországnak semmi oka sem lesz azt ellenezni. Különös az, hogy minden bécsi centralista lap azon őrjöngő idea fixában van, hogy a magyarok bármely nemzetiség inarticulatióját elleneznék. Egyébiránt e szóval: inarticulatio eddigelő főleg a román bureaucaták ütöttek zajt.Bizonyosan mert jelszót kaptak a tudvalevő helyekről. Soha sem hallottuk, hogy a centralisták, a Észrevétel az „ügyvédeink állásáról“ szóló cikkekre. „Audiatul et altera pars.“ A haza legégetőbb kérdései sem vitattatnak most gyakrabban a sajtó terén, mint az ügyvédek és ügyvédjelöltek jogi állása s anyagi helyzete. Egyik czikk írója kétségbe van esve, hogy fiát minden ember jogásznak neveli, pedig most is annyi az ügyvéd, hogy nem tudnak megélni; miért aztán inti az apákat, hogy fiaikat — talán hajlamaik ellenére is — akárminek, csak jogásznak lenni ne engedjék. Másik már annyira félti kenyerét, hogy nem éri be azon tanáccsal, mely szerint minél kevesebben lépjenek a jogi pályára ifjaink közül, hanem a már jogvégzettek ügyvédekké levését is akadályozni kívánó „ifjoncz“-nak tekinti a jogvégzetét, ki bírói képességét tanúsító bizonyítványa daczára, mit a bírósági államvizsgálat sikeres letevésekor nyer, — csak a „másolás“ nagy munkájára lehet hivatva, noha az ezt vitatók némelyike is alig lépett ki „ez ifjonczok“ sorából; sőt roszul titkolt örömmel üdvözli a Zichy féle deczember 16-diki rendeletet,mely szerint a fenálló hazai törvényeink értelmében már felesketett ügyvédek az ügyködéstől eltiltva, ismét csak gyakornokoskodásra vannak szorítva, s ezeket némely czikkíró „ügyvédjelölteknek“ nevezi, noha ezek diplomája az övétől csak annyiban különbözik, hogy azoké 1865. január 1-seje után egy héttel, a czikkiró úré pedig 1865. január 1-seje előtt egy héttel kelt, s ezt is csak olymódon nyerte meg korábban másokéinál, hogy az ideigl. törv. szab. VIII. 5. §-ában kiszabott 2. évi joggyakorlat letelte előtt sikerült neki az ügyvédi vizsga letételére engedélyt kapni, mi másoknak,— kik vele erre nézve azonos jogúak voltak, — nem sikerült. Nem szoktam soha mások magánügyeibe avatkozni, de most fel kellett hoznom ezeket, hogy azok, kik előtt e „titkok“ nem ismeretesek, láthassák, minő súlyt kelljen fektetniük azon érvekre, melyek eszerint minden más, csak a salus reipublicae suprema lex esto“ elvéből nem indultak ki. Ily irányú számos czikk olvasásakor lehetlen azon kérdésnek nem támadni bennünk, váljon az ügyvédi kar oly kiskorú árvák csoportjává lett-e már, melynek az állam hivatalbóli gondoskodására szüksége van? s többé nem azon erős tömb, mely eddig a szabadelvű, s népszerű eszmék táplálása — terjesztése — s megvédésében s a törvények megtartása fölötti őrködésben lelte magasztos hivatását? S oly nagy-e már e veszedelem, hogy a minden más pályán érvényre emelt iparszabadság nagy elvének megsértése fölött is ujjonganunk kell? és ezeket alkossunk az ügyvédekből akkor, midőn a többi ezéheket, ezen a középkori szűkkeblű eszmék maradványait is eltörülni haladásnak tartottuk ? Valóban bajos meghatározni, azt szégyeljük e inkább, hogy a XIX-ik században ily „ezopfos politika“ terjesztőkre talál, vagy azt, hogy magából az ügyvédi karból, a szabadelvűség és törvény őreinek ezen edzett harczosaiból támadnak szónokok, kik egy népszerűtlen, s emiatt megbukott kormányrendszernek a fenálló hazai törvényeket hatályon kívül helyező rendelete mellett 1áncsáttörnek? Mindig vártam, hogy veterán ügyvédeink tekintélyük hatalmas szavával el fogják csitítani az „oktroy“ mellett harczoló ujonczsereget, mely zászlajára jelszaval saját testületük életképtelenségét tűzte fel, — de mert ezt nem tették a tapasztaltabbak, — talán mert méltóságukon alulinak tartották ily dicstelen zászló alatt küzdő sereggel csatába ereszkedni, — legyen megbocsájtva bűnöm, hogy parányiságom érzetében Bikra szállni bátorkodtam. Azon meggyőződésemnél fogva tehát, hogy az ügyvédi karnak, a jogvégzetteknek nincs szükségük gyámkodásra, mert épen az ő pályát végzettek azok, kikből képzettségük sokoldalúságánál fogva minden lehet a világon, mert épen a magyarnak van szüksége arra, hogy törvényeit tudja, jogairól alapos ismerettel birjon, s mert ki nem tudja, hogy nálunk nem mindenki azért végez jogot, hogy Ügyvédkedjék, illetőleg hogy e tudományát kenyérkereset forrássá tegye, hanem hogy mint a „táblabiróságra született“ nemzet fiai, a haza és nép jogai védelmében győzni képes fegyverrel bírjanak, — ezért nem akarom vitatni, mennyi igazság van azon nézetben, mely szerint nemzetgazdászati szempontból veszedelmesnek, károsnak tartják némelyek, hogy sokan lépnek a jogi pályára; annál is inkább nem terjeszkedem pedig e nézet hosszas czáfolatába, mert e nézet harczosai az ügyvédet csak „fogyasztónak“ termelési képesség nélkül tartják, mi kétségtelenül, helytelen okoskodás, mert arra, hogy valami termék hasznát húzhassuk, nem elég azt termelni, hanem azt megtartani, haszonélvezni tudni is kell, az ügyvéd, ki a megtagadott s elsajátított jogok visszaszerzésében közreműködik, már ezért is szinte termelő, ha figyelembe nem vennék is a szellemi képesség s tudomány termelő erejét. Az ügyvéd tehát csak akkor tekintethetnék csupán fogyasztónak, ha a földön nem volna bűn, jogtalanság, mely paradicsomi állapot bekövetkeztét hinni a józan ész határain kivül esik. Arra sem akarok kiterjeszkedni, hogy a jogvégzettek, kiket az ideigl. törv. szab. VIII. 5. §-a „ügyvédjelölteknek“ ismer, jogositva lehetnek-e ügyvéd-főnökeiket a tárgyalásokon helyettesíteni, mert e sorok csupán az ügyvédeket holmi gyámkodás alá helyezni akaró kísérletek ellen vannak irányozva, s csakis azt jegyzem meg, hogy ez iránybani törvényszerű intézkedésig nincs miért eltiltani az ügyvédjelölteket főnökeik helyettesítésétől, mert az ügyvédjelölt, ki a bírósági államvizsga letételével bírói képességéről bizonyitványnyal bir, nem oly „ifjoncz“ többé, kiről mint valami iskolás gyermekről beszéljünk, s a felek érdekeit sem látom veszélyeztetve, ha a tárgyalásokon főnökeiket helyettesítik , mert aki a törvénykezés terén mozog, tudja , hogy úgy sem bízzák meg más tárgyalás elvégzésével, mint a halasztási és makacsságikönyvek felvételével — mihez jogtudori vagy ügyvédi diploma nem valami nagyon szükséges, s legfölebb kisebb ügyek érdemleges letárgyalásával akkor, ha erre nézve képességéről pozitív tudomásuk van, azért a felek érdekei veszélyeztetése nélkül bízni lehet az ügyvédek belátásában, mennyiben használják ügyvédjelölt segédeiket tárgyalásra, hisz az ügyvéd úgy is kárpótlással tartozik a mulasztása s hibája által a félnek okozott kárért, s ezért óvakodni fog hírneve koczkáztatásán kívül magának még anyagi veszteséget is okozni. Azon ellenvetésre pedig, hogy az ügyvédjelölt többnyire nincs 24 éves, tehát már ezért sem mehet tárgyalni, nem is érdemes tüzetes cáfolatot adni; ki fogja már napjainkban a „kor“ uralmát oly tágas értelemben elismerni, hogy a 24 éves embernek több eszének kell lenni bármely 23 évesnél ? s különben is törvényeink nem kívánják az ügyvédségre a nagykorúságot, s eddig még mindenkinek éveire való tekintet nélkül kiadatott az ügyvédi oklevél, csupán képessége fürkésztetvén. Csakis arra kívánok rövid megjegyzést tenni, hogy miért kívánják némely czikkírók — kik maguk is ügyvédek — a kormány beavatkozását az ügyvédek jogkörébe, s az első ez iránybani lépés miért ragadja tapsokra őket? és miért nevezik az 1865. évben oklevelet nyert ügyvédeket „ügyvédjelölteknek ?“ Azt mondják : annyi az ügyvéd, hogy egymástól nem élhet meg, szükséges tehát, hogy a kormány beleavatkozzék, miszerint a további szaporodás meggátoltassék. Alig van mesterség, üzlet, pálya, melyen ne találkoznék munkahiányban szenvedő, — tehát ez a fenti okoskodás szerint tüstént jogosítva lenne a kormány beavatkozását kérni, hogy azon mesterség kitanulása, és a mesterré levés meggátoltassák. Hagyjuk tehát abba e tárgyat; ne akarjunk erővel gyámság alá jutni, ha önjogúak lehetünk ; s ha magánérdekeink összeütközésbe jönek néha a közjóval, ne ezt, hanem saját érdekeinket áldozzuk fel, vagy legalább ne akarjuk elhitetni másokkal, hogy jól cselekvünk, midőn a közjót saját érdekeink alá helyezzük, mert bizonyosan senkinek sem hízeleg, kiről önök felteszik, hogy ezt elhiszi; — ne kívánjunk az ügyvédi karból „jól fegyelmezett hivatalnokokat“ alkotni, hanem törekedjünk, hogy ezután is, mint eddig, azon hősök iskolája legyen, kik a törvény és jogért küzdeni soha semmi körülmények közt meg nem szűntek. Legyenek ezek mondva „sine ira et studio“, mert biztosíthatom ellenfeleimet, hogy nem személyes érdek, hanem azon czél ragadtatott velem tollat, hogy a dec. 16-diki rendelet, és az ennek következtében az ügyvédjelöltek ellen foganatba vett megszorító eljárás által különben is sújtott ügyvédeken és ügyvédjelölteken elkövetett méltatlanságért legalább a nagyközönség részvéte által elégtételt szereztek, és ha a szenvedély hangja itt-ott kitört, okát abban keressék önök, hogy „sajgóbb a seb, mit testvéri kéz ütött.“ Kelemen Kajetán, köz- és váltóügyvéd. A bécsi lapok Erdélyről. (f) A „Presse“ irja: Az erdélyi kancelláriában aug. 28-án értekezlet volt, melyben Belcredi gróf, Eszterházy Mórcz gróf, Mailáth ur, gr. Haller s a Szeenből meghívott Schmidt szász comes ettek részt. A „Presse” elébb nyilvánit,, hogy a conferentia eredményéről semmit sem tud, de mégis oka van azt hinni, ogy Belcredi gróf megtagadja hozzájárlását az oly rendszabályokhoz, melyek Erdély bekeblezésére vezetnek. 1 tevés link alapos —irja tokövetkezik, hogy Erdély bekeba másik oldalról kívánták. Most Hivatalos közlemények. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. é. aug. 16-án 12,455. sz. a. kelt kegyelmes udv. rendelet szerint Ste 1ffer Mór pesti szabó-vezetéknevének Vári“-ra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jul. 31-ről kelt legfelsőbb határozatával legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy jobbaházy Dőry Gyula cs. k. kamarás a pápai Sz.-Gergely rend kiskeresztjét elfogadhassa s viselhesse. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi aug. 8-ról kelt legfelsőbb határozatával Kulcsár István alesperest s petendi lelkészt a veszprémi székeskáptalannál tiszteletbeli kanonokká legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. é. jul. 5-ről kelt legfelsőbb határozatával, Vancsa János kanokot a nagyváradi káptalannál, szamos-ujvári görög katholikus püspökké legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. évi aug. 13-ról kelt legfelsőbb határozatával legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy Marmaros megye kormányzata ismét Mán József főispánra ruháztassék át. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. évi aug. 18 ról kelt legfelsőbb határozatával, Bács-Bodroghmegye föispáni méltóságára idősb báró Rudics Józsefet legkegyelmesebben kinevezni, sőt egyszersmind a megye közvetlen kormányzatától, mely továbbra is a jelenlegi föispáni helyettesnél meghagyatik, legkegyelmesebben fölmenteni méltóztatott. A magas cs. kir. kereskedelmi és népgazdászati minisztérium Hág József postatisztet a pesti postahivatalnál, a nagyváradi postahivatalhoz ellenőrré nevezte ki. A kereskedelmi s népgazdászati minisztérium Foriszek Gusztáv főbánya-biztost a zalathnai bányakapitányságnál Zalathnán bányakapitánynyá, s az erdélyi bányakapitányság főnökévé nevezte ki. Az erdélyi kir. udv. kanczellária a nagy-szebeni cs. k. állam-gymnasiumnál, Erdélyben, megürült három tanári állásra Walser Jakab helyettes tanárt az innsbrucki cs. k. főgymnasiumnál, Grembek Ágoston tanár hivatali jelöltet a bécsi cs. k. akadémiai gymnasiumnál, s Kraska József helyettes tanárt a czernovitzi cs. k. gymnasiumnál nevezte ki. Biharmegye főispáni helytartója Medzihrádszky Miksa tiszteletbeli esküdtet rendszeres esküdtté nevezte ki. A Pest, Pilis és Solt t. e. vármegyék főispán helytartója dr. Dlitscher Károly, Tass községi orvost a megye solti járásában tiszteletbeli orvossá nevezte ki. A magyar kir udv. kanczellária Colland Károlyt, a franczia nyelv tanárát a pesti főgymnasiumnál, a pesti királyi egyetemnél a franczia nyelv tanárává nevezte ki. Krassó megye főispáni helytartója Krengel Lajos főszolgabírót megyei törvényszéki ülnökké, alszolgabíró Szívós Lajost oraviczai járási főszolgabíróvá, végre főispáni helytartói titkár Heinrich Jánost resiczai kerületi alszolgabiróvá nevezte ki. A magyar kir. helytartótanácstól 1865. évi augustus hó 9-kén 62,310 szám alatt kelt, s az ország minden törvényhatóságaihoz intézett rendelet . Folyó év julius hó 30-ról 11,422 szám alatt kelt kegyelmes udvari rendelvény szerint, az egyesült dunai fejedelemségek kormánya múlt évi aug. 31-kén kelt rendeletével a fejedelemségek területén lakó keresztyén vallásu külhoniaknak ottani ingatlan javak szerezhetését oly feltétel alatt engedvén meg, hogy ily javak birtoklására vonatkozólag a fennálló országos törvényeket megtartani köteleztessenek, s hogy a moldva-oláhországi alattvalók azon országokban, melyekhez az emlitett külhoniak tartoznak, birtokszerzésre szintén jogositva legyenek ; ö cs. és apostoli királyi Felsége folyó évi junius 13-án kelt 1. f. elhatározása következtében, s a kölcsönös viszonosság elvénél fogva, az osztrák birodalom területén lakó keresztyén vallásu moldvaoláhországi alattvalóknak mindaddig, míg a fennérintett rendelvény az egyesült dunai fejedelemségekben gyakorlatilag is fennálland, magyarországi ingatlan javak szerezhetése oly feltétel alatt engedtetik meg, hogy az e részbeni törvényes szabályok reájuk nézve is feltétlenül alkalmaztassanak. Miről .... tudomás és közzététel végett ezennel értesittetik. A magyar kir. helytartótanácstól 1865. évi augustus hó 9-kén 62,307. sz. a. kelt, s az ország összes törvényhatóságaihoz intézett rendelet. Folyó évi julius 29-ről 10,996. sz. a. kelt kir. udvari rendelvény szerint az osztrák birodalom és a liechtensteini fejedelemség közt egyrészről, Porosz- és Bajorország közt pedig — a többi német vámegyleti államok hozzájárulási jogának fenntartása mellett — másrészről létrejött azon viszonos egyességhez, mely szerint a bélyeg és postajelek, hivatalos pecsétek, köznyugtatványok és hitelesítések, valamint ezen köznyugtatványokra és hitelesítésekre szolgálható minták, vagyis üres példányok minden meghamisitás ellen, nemkülönben a vámhivatali áruzárak minden sérelem ellen a törvény oltalma alá helyeztetnek, legközelebb a sachson-altenburgi herczegség is járulván, erről .... tudomás és közzététel végett ezennel értesittetik. A forgalomban lévő váltópénzek állása Az 1865. jul. végén forgalomban lévő váltópénzek egész összege 2,641,422 írtból állott. Bécs, aug. 23 án 1865. A cs. k. pénzügyminisztériumtól. Hirdetmény. Folyó évi augusztus 14-kén 11,912. sz. n. kelt kir. udvari rendelvény szerint Ö cs. kir. Ap. Felsége f. évi junius hó 11 kén kelt legm. elhatározásával megengedni méltóztatott, hogy ezen összes birodalombeli lakosok az 1867-dik évi május 1-sején Párisban tartatni tervezett átalános mü- , ipar- és terménykiállitáshoz járulhassanak; egyúttal megbízni kegyeskedvén a csász. kir. kereskedelmi misztérium vezetőjét az e tekintetben megkivántató előleges intézkedés megtételével. Mi azon megjegyzéssel tétetik közhirré, hogy a nevezett kereskedelmi miniszteriumnál máris alakult egy az összes birodalombeli kiállítók érdekeit képviselendő központi bizottmány. Kelt Budán, aug. 26-án 1865. A m. kir. helytartótanácstól. Ausztria. (A gastein-salzburgi diplomatiai alkudozásokra vonatkozólag) a „Politik“ biztos forrásból arról értesül, hogy a hűségek feletti közös uralkodásban való országok szerinti megosztozkodás eszméje Bécsből penditetett meg, midőn Blome gr. e’sö Ízben volt Gasteinban. Bismarck akkor kereken visszautasitá ezen eszmét, amire azután Ausztria részéről komoly, csaknem fenyegető nyilatkozatok következtek. Erre Bismarck egy egészen általa készített egyezséget hozott javaslatba, a közös uralkodás szabályozásának alapjául. A tervezet Bécsben közöltetett, ahol kifogásokat tettek az ellen, hogy a porosz kormány Kidben legyen, a hajógyári kikötők, s az ellen, hogy a változás napjául juh 1-je legyen kitűzve, s végre azon körülmény ellen, hogy a conventio tartamának ideje nincs megszabva. — Mindazáltal Bloome azon utasítással ment vissza, miszerint a lehetőségig engedjen, hogy legalább az uralkodók összejövetele lehetséges legyen. Ami tovább történt, azt homály borítja, csak annyi bizonyos, hogy Bismarcknak sikerült a maga conventióját végül végig változatlanul keresztül vinni. Hogy Ausztria legutóbb követett politikája által Dél- és Közép Németországban nem nyert népszerűség dolgában, azt fölösleges volna feszegetni, hol a hangulat egészen önmegadássá változott, miután Poroszországtól Bismarck kormányzása alatt mindenre készeknek kell lenni. Külföld, Németország. (Vilmos király a szövetség-reformról.) A berlini „Staatsanzeiger“ egy a fejedelmek összejövetelének jegyzőkönyvéhez tartozó záradékban közzé teszi a porosz király sajátkezű jegyzeteit arról, hogy miket mondott , akkoriban a szövetség alkotmány revisiójáról beszélgetvén Ausztria császárával. A több tekintetben még most is nagy érdekű okmány tartalma következő: „P. M. A német szövetség reformjára vonatkozólag császár ő fsge által tett előterjesztésére tett szóbeli megjegyzéseimet következőleg fog