A Hon, 1866. február (4. évfolyam, 25-47. szám)
1866-02-23 / 43. szám
43-ik sz. Péntek, február 23 Előfizetési díj: Postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra.......................... 1 frt 76 kr. 3 hónapra............................... 5 frt 25 kr. 6 hónapra...............................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdheti, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása : Ország út 18-ik szám 2-dik emelet. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Negyedik évfolyam 1860. Beiktatási díj : 7 hasábos ilyféle petit sora 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Nyilt-téri 5 hasábos petit-sorért . 25 kr. Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő. (Ferencziek tere 7.sz földszint.) E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. F *38 T, FEBRUÁR Politikai Szemle, (I). A hamburgi „Börsen Halle“ bécsi levelezője azt állítja, hogy ottani kormánykörökben nem sokat tartanak az orosz seregmozgalmaktól. Néhány nap óta — írja az idézett lap levelezője — rendkívül sokat beszélnek állítólagos orosz seregöszpontosításokról az osztrák és a dunai fejedelemségekkel szomszéd határokon. Bécsi kormányi körökben eddigelé még nincs ok a netán valóban megtörténendő orosz seregmozgalmak miatt nyugtalankodni; a dunafejedelemségi viszonyokat sem tartják oly fenyegetőknek, hogy ott különös eseményeket lehetne várni. Ha azonban orosz részen a dunai fejedelemségekben valami interventión célzó szándék léteznék, Szent Pétervárott bizonyosak lehetnek az iránt -- végzi az idézett lap levelezője , hogy az eshetőleges kísérlet végrehajtásánál nem csak Ausztria, hanem fél Európa álland vele szemben , mint 1854 és 1855-ben (?) A Düsseldorfban megjelenő „Rheinische Zig“ a porosz-orosz udvari párt ábrándjának tekinti a vélt orosz interventiót a német herczegségi kérdésben. Ausztria nem engedi magát Holsteinból kiszoríttatni, sem a személyi (dynastiai) unió, sem az oldenburgi örökösödési igények felmelegítése által. Bécsből 19 dikáról távirják a berlini „Börs. Zig“-nak : „A ma megjelent reggeli lapok közlik, hogy egy porosz jegyzék érkezett ide, melynek czélja a két herczegség Poroszországgal való személyi uniójának létrehozatala.“ Az idézett lap ezen távirati tudósításra ezt jegyzi meg : „Mi e hírt, mint osztrák lapok jelentését, természetesen nem hallgathattuk el, de nem hiszszük, hogy az alapos volna, mert a szóban forgó jegyzék, saját értesülésünk szerint, még e pillanatig nem indíttatott el, minthogy addig nem szándékoznak döntő lépésekre átmenni, míg teljesen meg nem győződtek Francziaország magatartása iránt.“ A „Köln. Ztg.“ berlini levelezője e hó 19-éről írja: „Az utóbbi osztrák-porosz sürgönyváltás következtében élénken vitatják politikai körökben azon kérdést: váljon Poroszország teend e és minő lépéseket a kérdés további megoldása végett. A nézetek eltérők. A rögtön bekövetkezendő komoly összeütközést többnyire még kétlik, de a szóharcz nehezen fog megszűnni a két kabinet között. Érdekes a német középállami körök felfogása, melyek részint a Magyarországgal való kibékülésre spekulálnak, részint arra, hogy ha komoly összeütközésre kerül a dolog, Ausztria biztosítani fogja állami létüket, mint ez már egyszer 1859. februárban, az olaszországi háború előestéjén történt. Arra is számítnak, hogy Ausztria szükség esetében az ügyet európai kérdéssé teheti, mire a nyugati hatalmak kétségkívül kezet nyújtanának, így tekintik a helyzetet német középállami körökben.“ „Egy nép, melynek akarata van.“ „La Presse“, Girardin lapja, e czím alatt következő tanulságos czikket közli a schleswig-holsteini kérdésben : „Jóllehet a herczegségek ezen meghatározhatlan kérdése utoljára riodalmassá válhatik, mindazáltal annak oly jelentékeny esélyei vannak, melyeket föl kell tüntetni. Ezen kérdésben nyilvánul főként egy nép állandó akaratának döntő actiója. „A herczegségek ezen kis népe rég idő óta követeli autonómiáját. 1848-ban fölkel. Jogkövetelései elfojtatnak. Megmarad követelése mellett. „A kérdés diplomatiai alakot vált a londoni conferentiában, de az nem vezet egyébre, mint egy sükertelen nyilatkozatra. A nép folyvást kitart. „Végre a nemzeti vágyak ezen kitartása háborúba sodorja Ausztriát és Poroszországot Dánország ellen. De a megoldás , melyet e háború és a gasteini egyezmény eredményez, nem teljes. A herczegségek népsége folyvást ragaszkodik követeléséhez. „Poroszország be akarja keblezni a fölszabadított területet. A nép kitartólag teljes függetlenségét akarja, általa választott fejedelemmel, s Poroszország kénytelen visszavonulni, s változtatni bekeblezési álmait. „Nem a bekeblezés az többé, mit Poroszország akar, hanem valami kiegyezkedés a személyi unió alapján. S a nép még tiltakozik ! Népgyűléseket tart, kivonatait formulázza az altonai nagy népgyűlésben, s Bismarck urat még gondolkodásra birja. Világos, miként ezen kitartás következtében végre övé leend az utolsó szó: „Ez a végzet törvénye. Az utolsó győzelem mindig a jogos kivonatok, népszerű jogkövetelmények, az általános szavazás mellett van, mi csak új elnevezése a közvéleménynek.“ Országgyűjtési tudósítás. A felsőház ülése febr. 22-én. Az ülés 11 órára volt kitűzve ; az elnöki csengetyű V. 12-kor szólalt meg. Elnök: A mult ülés jegyzőkönyve közbejött akadály miatt, a jövő ülésben fog felolvastatni ; a mai jegyzőkönyvet vezetendi Szávy főispán, a szónokokat gr. Károlyi Gyula fogja följegyezni ; napirenden van az ő felsége trónbeszédére küldendő válaszfelirat. Cziráky János gr. : Talán előbb a trónbeszédet kellene felolvasni. Elfogadtatik. Szávy a feliratot lassú pontossággal felolvassa, a ház tagjai kezökben tartva a nyomatott trónbeszédet, figyelmesen kisérik a felolvasást. A trónbeszéd után nyomban a felirati javaslat olvastatott fel hasonló gonddal, és figyelemmel kisérve. Ezen felolvasások után feláll Károlyi György gr. s röviden előadván: „A felirati javaslat magában foglalja mindazon elveket, melyek a mostani válságos időben a nemzet jogos kívánalmait képezik ; benne foglaltatik a pragmatica sanctionali elismerése, mint kiindulási pont, ennek folytán a Szt István koronája tartományainak épségben tartása ; ki van benne fejtve továbbá a jogfolytonosság ; egy magyar minisztérium felállítása, a municipiumok helyreállítása:“ indítványozza, hogy a ház fogadja el elvileg s egész terjedelmében a felirati javaslatot, fentartván hozzászólási jogát a részletes tárgyaláskor. (Helyes ! elfogadjuk !) Ranolder püspök következett a feljegyzett szónokok sorában, s fel is állt; de mindenfelől „elfogadjuk! elfogadjuk“ hallatszék, s a püspök m ur szó nélkül leült, jeléül, hogy a szólástól eláll. Utánna Papp Szilágyi g. e. püspök állt fel. Mindenfelől hangos „elfogadjuk“ A szónok kezével olyan „ej mit“-féle gesticulatiókat csinálva — utóbb pár szóval kinyilatkoztatta, hogy neki vannak kifogásai a felirati javaslat ellen, de miután a ház azt elfogadni akarja, ha a többi szónok eláll, ő is eláll a szólástól, hanem a részletes tárgyaláshoz föntartja hozzászólási jogát. (Azonban mint a következés megmutatta, nem szólott a részletekhez sem.) Elnök felszólítására a ház felállással elfogadván Károlyi György gr. indítványát, következett a részletes felolvasás. Károlyi Gyula gr. jegyző olvassa újra a felirat-javaslatot, minden megszakítás nélkül egészen a 13-ik bekezdésig. Károlyi György gr. a feliratjavaslat 13. czikkelyének kezdetén, melyigy szól: ,De bármily nagyok legyenek ezen nehézségek, annál biztosabban reméljük mégis azoknak leküzdését, ilyen módosítást indítványoz : ,,azoknak a s anc t io pragmatika értelmébeni leküzdését.“ Továbbá ugyanezen bekezdés vége felé ezen kitételt , , Magyarország törvényes állásában igy javasolta változtatni : „törvényes önállásában.“ Rudits József báró bácsi főispán a „sanctio pragmatika“ beszúrását fölöslegesnek tartotta, de véleménye visszhangra nem talált, gr. Károlyi módosításai elfogadtattak. A 18-dik bekezdés ezen kitételében: „törvényes magyar kormányzatnak minél előbbi szervezését“ az utóbbik szó helyett „felállítását“ ismét Károlyi György gr. javaslotta alkalmazni. Elfogadtatott. Több észrevétel nem tétetvén Elnök kitűzi a kérdést: elfogadja-e a ház a felirati javaslaltot a szövegében imént kijelölt s helyeslett változtatásokkal és a ház felállásával jelentvén ki elfogadását, az határozattá vált. Révay Simon indítványozta illedéki tekintetből, hogy a felsőház a képviselőházzal közölje a feliratot tudomás végett. — Bevett szokás szerint a ház jegyzője által meg fog történni. Elnök azon nyilatkozatára, hogy ti felirat le fog tisztáztatni, s az átnyujtás módja majd azután lehet tanácskozás tárgya Károlyi György gr. azon megjegyzést tette, miszerint időkimélésből azonnal át lehetne ezen dolgon esni. (Átalános helyeslés.) Szinte meglepő jelenetnek lehetne mondani, hogy a főrendek háza, a komoly tárgy szőnyegen forgása alatt higgadt kedélylyel, minden szószaporítás nélkül, méltóságteljes hangulatban csaknem altom sibbat, egész a határozat kimondásáig, s amidőn a dolog alárendelt mellékes része, a felirat átadásának módja került kérdés alá, oly élénk szóváltás fejlődött ki, mintha valami sarkalatos alkotmányfejezettel egyensúlyi dolog volna az, hogy 5, 10, 50 vagy hány tagú legyen az a küldöttség, melyet valaminek végrehajtására bizalmával megtisztel a ház. A véleményváltás részletezésébe nem bocsátkozhatunk a helyszűke miatt. Részt vettek benne: Cziráky János, Pálffy J. Széchen Antal, Festetics György grófok , b. Messnil , Radvánszky, Rudics főispánok stb. Végre Cziráky gróf indítványára az elnök által proponálandó és vezetendő tagokból álló küldöttségnél állapodtak meg. Elnök a magas megbízatást kódoló tisztelettel elfogadta s a következő tagokat proponálta : Mailáth Antal gr., Simor János győri püspök, Szögyényi László főispán, Tomcsányi József főisp., Széchen Antal gróf, Pálffy József gr., ifj. Ráday Gedeon gr., Károlyi György gr., Károlyi Gyula gr., Zsigray Fülöp gr., Siaguna András b., g. k. érsek, Erdődy Sándor gr. Ezen tagok egyhangúlag elfogadtatván, Széchen Antal gr. még pártolólag szólalt fel Rudics József b. abbeli nézete mellett, hogy a ház tagjai közül mások is csatlakozhassanak a küldöttséghez, mely nézet ellen senki se tett ellenvetést. Ezzel az ülés eloszlott. A beszéd közben többszörösen kitört helyeslés, a perczekig tartó éljenzés, a lelkesedés, s meggyőzhettek mindenkit arról, hogy Deák Ferencz által ma csakugyan az egész nemzet szólott. A beszédet csak jövő számunkban közölhetjük, s nem rajzoljuk tovább a hatást, melyet előidézett, mert arra tollunk gyenge. A beszédet követő 10 percznyi szünet után a ház sürgette a szavazást, azonban a szólók sorában Hedry Ernő következett, s nem állott el a szótól. Azt hiszszük, mindenki meg fogja bocsátani, hogy a háznak a föntebbiek után nem volt türelme egy semmit mondó beszédet csendben végig hallgatni. Hedry úr sietett is beszédét befejezni, kijelentvén, hogy Bartal és gr. Apponyi módosítványait pártolja. Holnap d. e. 10 órakor ülés, s a vita folytatása. Az alsóház febr. 22-iki ülése. A tegnapi ülés jegyzői folytatják ma is működésüket. A mult ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök jelenti, hogy b. Kemény Gábor és Dánffy Károly gyulafehérvári képviselők benyújtották megbízó leveleiket. A ház lelkes és hosszantartó éljenekkel üdvözölte a Királyhágón túlról legelébb megérkezett képviselőket. Sebestyén László pozsonymegyei galánthai képviselő szintén benyújtotta megbízó levelét. E megbízó levelek az állandó igazoló bizottmánynak adattak ki. Folytattatott erre a részletes vita a felirati javaslat 31. és 32 dik szakasza felett. Gr. Széchenyi Imre egy rosz magyarsággal elmondott beszédben a subjectivitásból az objectivités magasabb polczára kíván emelkedni. Bartal módosítványát, mint amely, az ő véleménye szerint, a kiegyezkedés útját előkészíti, egész kiterjedésében elfogadja. Utánna szólt Jókai Mór. Beszédét közöljük egész terjedelmében, s itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a ház azt élénk figyelemmel kisérte, s valamint közben is többször, úgy végén is hosszasan nyilvánította helyeslését. Gróf Apponyi György hosszasabb beszédben Bartal módosítványát pártolja, s egyszersmind saját toldalékét indokolja. Beszédét közöljük egész terjedelmében. Erre a szójegyző Deák Ferencz nevét olvassa. Nagyfontosságu beszéde esemény az országgyűlési tárgyalások eddigi folyamában, s esemény lesz örök időkre az 1865. dec. 10-én megnyitott országgyűlés történetében. Illustratioja e beszéd a felirati javaslatnak. Felelet minden, bármely oldalról töhető kérdésre. A haza bölcse szólott, s szólott általa az egész nemzeti képviselőház február 22-iki üléséből. Jókai Mór. Én a válaszfelirati javaslat 31-ik és 32-ik pontjait, úgy ahogy eredetileg szövegezve vannak helyeslem és elfogadom. Ennélfogva a Bartal György képviselő úr által ajánlott módosítványokat nem pártolhatom. Sőt előttem még az is pörös tárgynak látszik, hogy e két beiktatásra ajánlott pont módosítványi czímre jogosítható-e , miután e két pontot saját felfogásom szerint, mind különösen azon t. tag kérvényének tüzetes magyarázata után inkább tekinthetném egy külön válaszfelirati ellenjavaslat magvának, mint a jelen válaszfelirati javaslat módosítványának , minthogy ez nem módosít , de az egész felirati javaslat tekintetéből annak elveivel ellenkező elveket von le. A felirati javaslat elve az, hogy ami jogszerű az az egyedül lehetséges is;a módosítvány szelleme pedig az, hogy ami lehetetlennek látszik, annak jogszerűségéből is eleve engedni múlhatatlan. Elvesztett időnek tartanám, amelyet a házban még a jogosság kérdésének kifejtésére fordítanék ; úgy hiszem, akit e szempont felől fel nem világosíthattunk, az már nem is engedi magát felvilágosítani. Azért én elfogadom ugyanazon helyet és fegyvert, melyet az ellenvélemény vitatói választottak maguknak, s azt állította, hogy nemcsak a jogszerűség theóriása, de a jogfeladás lehetetlenségének empúriája is a mi részünkön van. Bocsánatot kérek a t. háztól, hogy az iránt nem biztosíthatom, miszerint rövid fogok lenni, mert a t. képviselő úr által előhozott védokek sokkal tágasabb tért kerítenek be, minthogy azt kevés lépéssel átmérhetném, azért kérem becses türelmüket, hogy e téren szíveskedjenek követni. A tisztelt képviselő úr igen szép dialecticával s tagadhatatlanul buzgó heven szivü lelkesedéssel vezet végig bennünket a lehetőség és szükségesség határai között, s midőn én egy részről czéljainak tisztaságát kétségbe nem hozom s mind hazafiai mind alattvalói hit érzületeiről meg vagyok győződve,hasonló elismerést kívánok tőle részemre is, aki a lehetőségeknek és szükségességeknek más útjait látom magam előtt. Tisztelt képviselőtársunk kimondja, hogy a felelős miniszteri rendszernek barátja , hanem annak alkalmazását föltételezi attól, hogy országgyűlésünk előbb vizsgálja át az 1848 iki III. és IV. czikkelyeket s a nádori hivatal, a birodalmi had és pénzügy kezelése fölött hozott törvényekre nézve előlegesen intézkedjék olyképen, hogy Magyarország önállása a birodalom hatalmi állását meg ne gyöngítse. Tehát ez a vitatott kérdés sarkpontja, hogy lehet-e közös uralkodónk több koronái alatt egyesült országok complexumának egy erős hatalmasságot képezni, és minő feltételek alatt ? Az első kérdésre ex principio igennel felelve , áttérek a második kérdés elemezésére : minő feltételek alatt ? Az osztrák hagyományos politika mindig oda törekedett, hogy a külön koronák alatt álló országokból egy erős német nagyhatalmat alakítson. Ez államnak módjában van választani a két minőség között : lehet német hatalom, lehet nagyhatalom-, de e kettőt együtt beírhatnia, nem adatott. Teheti azt, hogy egy német bureaucrafiával áthatná minden országait, és akkor lenne német hatalom, de nem lehet nagyhatalom, mert minden pénzerejét a közegek fentartására, minden haderejét a közegek sérthetlenségének megőrzésére kell fordítnia; külső actióra soha sem bír sem teljes haderővel, sem tele állampénztárral. Ha pedig nagyhatalom akar lenni, le kell mondania unificáló terveiről, s a népiek patriotismusában keresni az összetartó erőt. A német unifiáló törekvésnek egy örökösen hajótörő sziklája az, hogy ez a nemzet, nemzet akar maradni. Ne tessék azt hinni, hogy ez csak ábráid, ahogy ez csak költői mondás , ez mindennapi prózai kenyérkérdés. Ez a nemzet, ahogy ezt nem a költők értelmezik, de ahogy értelmezi a politikai fogalom, minden ajkú nemzetiség complexumaként, tehát ez az összes nemzet nemzét akar maradni, s midőn uralkodójának leköti hódolata szavát, hogy hatalmi állását fantartandja áldozattal is ; egyúttal viszont biztositékot akar az iránt leírni, hogy egy német hatalom alkatrészévé tenni nem akarja a magyar király. Bár remélem, hogy nem fogok félreértetni, de tartok tőle, hogy félre fogok magyaráztatni, azért világosan kijelentem, hogy e helyütt ma a német nemzetről és a német nemzetiségről van szó. Nem azon derék és nagy német nemzetről van szó, melynek annyi szabadelvű nagy eszme megszülemlését köszönheti az egész világ, hisz ugyane szabadelvű eszméknek leghívebb együttharczása épen a magyar nemzet volt ; nem azon mivelt német nemzetről van szó, melynek világhírre emelkedett literaturája, tudományossága saját tudományosságunknak egyik segédeszköze ; nem azon német nemzetről, melynek alkotmányos küzdelmeit mai napjainkban is minden magyar szabadelvű ember őszinte rokonszenvvel kiséri, mintha saját ügye volna s oly részt vesz bennük, mint a mik bennünket is együtt érdekelnek. Ezen német nemzetről nálunk csak tisztelettel szokás emlékezni. Nem is azon fajtántúli német polgártársainkról van szó, kik hazájuk jobb létéért, a népek szabadságáért ugyanazon leyális fegyverekkel küzdenek, amikkel mi , kik akkor, midőn hazánkban a szabad szó el volt némitva alkotmányos életünk felkeltéséért egy ellenséges tábor közepett szót emeltek, s kik bizonyosak lehetnek felőle, hogy szabadelvű törekvéseikben a magyar nemzet által elősegíttetni legőszintébb szándék tápláltatik. Nem is azon német nemzetről van szó, mely századok óta köztünk, Magyarország városaiban, megyéiben, megtelepedve és ősei nyelvéhez haza tűzhelyénél máig is hűnek maradva, de hazája institutioit a zöld asztalnál épen oly híven védelmezve, mint minden más ajkú polgára a hazának. Tehát nem is a német nyelvről van szó, melyet hazai intelligenciánk beszél, ha kell , mert hiszen épen az tette Magyarországot Magyarországgá , hogy minden nemzetiség az maradhatott benne a mi lenni akart. Hanem szó van azon bürokrata nemzetről, melynek nincs hazája, csak hivatala, mely ivadékról ivadékra rendszeres hivatás gyanánt növekedik abban a hitben, hogy kell lenni egy nagy országnak, melyben ő minden jövedelmhajtó állást elfoglalhasson. És aztán mi is abban a meggyőződésben élünk, hogy a kenyértermő állásokat, a mi hazánkfiai is elfoglalhatnák. Egy időben sikerült e bürokrata nemzetnek hazánkban nemcsak a pénz, közlekedés és hadügy, de még az administrate, törvénykezés, sőt a főtanoda állomások helyeit is elfoglalni, semmit sem hagyva meg számunkra mást, mint a földművelést. A hajdankor írója azt mondá : „nihil agricultura dubius.“ Hogy mi duce do vár egy pusztán földművelésre szorított nemzetre ? arról felvilágosít bennünket a legutóbbi évek tapasztalása. Nagybirtokosaink helyzetét kiáltó színekkel rajzolja a legnagyobb jószág complexumok szétbomlásának története ; a középbirtokos helyzetéről felolvasásokat tarthatnak a váltó törvényszékek előadói , s a kisbirtokos helyzetét illustrálja a három éves ínség. A birodalom évenként százmilliókat ad ki a hadügyre, pénzügyre, kereskedelemre és közlekedésre, s mitőlünk nem kívánnak kevesebbet, mint azt, hogy járndjunk mindezen kiadásokhoz, de azoknak visszatérő positióiban ne részesüljünk. A közlekedési ügykezelésből, a postákból, távírdákból, vasúti felsőbb hivatalkörből nagy részben ki van zárva Magyarországon a magyar szülött ; a pénzügyi költséges személyzet egészen német bürocratiai alkotás. A kereskedelem is német. Természetesen, mert a pénz maga is német. Nem azt értem én ez alatt, hogy németül van a bankjegyre írva, hány ezüst húszast kellene kapni a jegy előmutatójának a banktól, s hány esztendei fogságot kap egész bizonyossággal, aki azt meghamisítja , hanem azt, hogy német a pénz, mert a magyarországi kereskedő nem kap belőle. Beszéljenek a számok. Az 1865 diki novemberi szakkimutatás szerint kereskedelmi váltókra kölcsönöztetett 105 millió forint ; ebben a magyarországi kereskedelem részesült 7 — olvasd hét —millió forintig, a nemmagyar kereskedelem pedig kapott belőle 98 millió forintot. Az osztrák nemzeti bank és minden osztrák hitelintézet egyedül a nem magyarországi kereskedelmi érdekeket pártolják, a magyar kereskedelem világos hátratételével, a lehetetlenítik kereskedelmi kifejlődésünket saját felelős kormány nélkül , s igy kényszerül a kereskedelem németté tenni nem csak nyelvére, de helyi öszszeköttetéseire nézve is. Hát még ha a helyzetet a magasabb szempontokból bíráljuk, miknek elmulasztásával az osztrák kormány folyton foly vást bebizonyítá, hogy nem az országok kereskedelmének felvirágoztatása, de egy kizárólagos német clique érdekei álltak szeme előtt, midőn egyoldalú vámfelszabadítással a magyarországi vasipart tönkre tette, midőn nemzetközi kereskedelmi szerződéseiben minden mást szem előtt tartott. Csak a magyarországi bor és dohány termelést és kereskedést nem ; midőn az egész sóeladást német üzérkedés tárgyává dobta ki, midőn vasutaink világkereskedelmi fővonalából csak azért,hogy Bécs és egy kis szász városka között sympatheticus összeköttetést hozzon létre, zsákutczát csinált, midőn concessiókat osztott oly szédelgő vasúti vállalatokra, amiknek alaptalanságát itt Magyarországon minden kis keres zlai BM Frankbol fény melléklet van csatolva.