A Hon, 1866. augusztus (4. évfolyam, 176-200. szám)
1866-08-14 / 187. szám
187-ik sz. Kedd, augusztus Előfizetési díj : listán küldve vagy Budapesten házhoz hordva egy hónapra ........................... 1 frt 76 kr. t hónapra................................. 5 frt 25 kr. i hónapra................................. 10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhetik , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni-Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencsiek tere 7 d ik szám 1-sk emelet. Szerkesztő lakása : Országút 18-ik szám 2-dik emelet. Kiadóhivatal : Pest, Ferencnek terén 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Beigtatási dij : 7 hasábos ilyféle petit sora ... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. — Nyilt-téri 6 hasábos betű sorért • • 25 kr. Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő. (Ferencziek tere 7. sz. földszint. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bémfentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, AUGUSTUS 13. Politikai Szemle. (I). A rajnai határszabályozás kérdése, mit a „Siècle“ egyszerre az európai közvélemény elé dobott, nem látszik journalistikai ötletnek vagy kedvtelésnek, sőt mai tudósítások komolyabb alakban terjesztik elő annak valóságos létezését. De mielőtt ezen tudósításokra térnénk, lássuk, miként hangzik szó szerint „Siècle“ táviratozott jegyzéke. A jegyzékben, melyet a „Siècle“ kitűnő helyen közöl, ez áll : „Jelentettem önnek utóbbi levelemben, hogy a porosz annexiók kérdése nemzetközi viták tárgya látszik lenni. Valóban azt állítják, hogy Francziaország, előre föltéve Poroszország jelentékeny nagyobbodását, eszmecserét (pour parlera) kezdett a berlini kabinettel, a rajnai határok végett. Egyszersmind azt is erősítik, miként Poroszország eddig nem hivő, hogy a franczia javaslatokat elfogadhassa.“ A londoni Reuterféle ügynökség egy aug. 10-kéről keltezett táviratban következőleg adja elő a dolgot: „Francziaország jegyzéket intézett Poroszországhoz a melyben kifejti, hogy a politikai szervezet nagy változásai Németországban, szükségessé teszik a határszabályozást, területi átengedések által Francziaország résére. Tegnap Francziaország további közlést tett Berlinben, a melyben Francziaország 1814-ben létezett határának visszaállítását követeli.“ Egy Párisból, aug. il-kéről keltezett távirat szerint „L’ Etandard“ megerősítheti, hogy Francziaország kárpótlása végett alkudozások vannak folyamatban, melyek a legszövélyesebben folytattatnak Franczia és Poroszország között. Még egy franczia távirat fekszik előttünk, a mai napról. A félhivatalos „Constitutionnel“ utalva a lapok jelentésére, a franczia részről Poroszországhoz intézett javaslatokat illetőleg, ezt mondja „Kétségtelenül megtörténhetik,hogy Francziaország kárpótlási joghoz jut, de azt hinni, hogy már formulázott programm léteznék, vagy hogy ezen programm elvettetett volna, annyit tesz, mint a diplomatiai lépések jellemét nem ismerni a két hatalom közti barátságos viszonyokat nem venni számításba. Francziaország valódi érdeke nem abban áll, hogy jelentéktelen területi nagyobbodáshoz jusson, hanem abban, hogy Németországot támogassa, a kedvező alakulásra saját és Európa érdekében.“ A „Constitutionnel“ ezen közleménye, mint látható, megerősíti közvetve a párisi és berlini kabinet közt folyamatban levő diplomatiai eszmecseréket, bizonyos eventualitások esetére. Egy porosz félhivatalos lap nem tagadja ezen diplomatiai eszmecserék létezését. A „Nord. Alig. Zt.“ (tudomás szerint Bismark gróf közlönye) kijelenti, miként Francziaország oly kivonatokat fejezett ki a kárpótlási követelések által, melyek a németeket ki nem elégíthetik. E lap nem érti Francziaország magatartásának indokait másként, ha teljes fordulat nem történt a franczia politikában. Miután az idézett lap kiemeli a Németországban történt változások tisztán német jellemét, melyek nem fenyegetők Francziaország hatalmának körére nézve, lelketlennek tartja, hogy Francziaország veszélyt lásson a németországi területi változtásokban, s ez eszme bizonnyal át fogja hatni a franczia népet. A „Spener Zig“ ellenben megcáfolja a hírt, hogy Francziaország területi átengedést kívánt volna Poroszországtól. Az idézett lap állíthatja, hogy ily természetű kérdések által nem zavartattak meg a két kormány közti barátságos és bizalmas viszonyok. Mindezen távirati közleményekből s még inkább a rendes tudósításokból kitűnik, hogy a kárpótlás iránt, valami alakban, megkezdődtek az eszmecserék, Franczia- és Poroszország között. Ami ezen eszmecserék eredményét illeti, két vélemény merül föl a közvélemény közegeiben. Egyik vélemény szerint Porosz- és Francziaország rég megegyeztek a Francziaország részére esendő kárpótlás iránt, s a jelenlegi hírlapi lárma komédia ; a másik vélemény nagy veszélyt lát Németországra nézve Francziaország követelése miatt, s nem csak casus bellit, sőt európai háborút helyez kilátásba. Mindezen vélemények részint „A rajnai kérdés“ czímű külön czikkünkben, részint „Esti posta“ rovatunk alatt elé vannak adva. E helyett a bécsi „Presse“ párisi és a „Köln. Zig“ florenczi levelének egyes helyeit hozzuk föl. A „Presse“ levelezése egyir e tárgyban: „Nagyon kezdik itt beszélni Francziaország bekövetkezendő nagyobbodását. A dolog, mint állítják, már néhány nap óta, úgy szólva, el van intézve a párisi és berlini kabinetek között . Hollandot is úgy tekintik, mint amely beleegyezett, s aug. 15-ikére várják, hogy a „Moniteur“ jelenteni fogja a világnak a nagy átalakulást. Luxenburgon kívül (németalföldi terület) kapni fogja Francziaország, keringő hírek szerint, a philippevillei, marienburgi és bouilloni régi franczia beszögelle területeket, melyek jelenleg belga területek. Kárpótlásul jutna a belga királyságnak Limburg (németalföldi terület) és a luxenburgi nagybgség egy része. Végre Oldenburg és Hannover egy része kárpótlásul van Holland részére kiszemelve.“ A „Köln. Zig“-nak a többi közt ezt írják Florenczből:„Jól értesült körökben leplezetlen biztonsággal utalnak — s a többi között bizonyítékul hozzák föl azon hízelgést, melylyel a porosz félhivatalos sajtó nyolcz nap óta láthatólag halmozza el III. Napóleon császárt — a Porosz-, Franczia- és Olaszország közti szövetségre, melynek czélja volna, miután oly hatalmakból áll, melyek egyesülve az európai continensen uralkodnak, kölcsönös kiegyezkedések által megszabadítani a térképet azon nyűgöktől, melyek a jelenlegi békekötésnél, parancsoló körülményeknél fogva, meghagyattak, vagy épen most jöttek létre. Szóval : fabula rasat akarnak csinálni, hogy a világot és magukat megkíméljék egy új „Zürich“tl. Julius második havában értekezletek folytak, melyek azt mutatják, hogy e pillanatban nem féltek többé vagy nem tartják lehetségesnek Angolország hatályos közbevágását a szárazföldi ügyekbe. Mindig bajos dolog nyilvánosan kényes tárgyakról szólni. De nem teljes lehetlen, hogy „az európai súlyegyen“ parancsoló érdekében, congressus nélkül, s talán gondosan előkészített szavazás után, Belgium vallon része a luxenburgi holland-német szövetségi terület mellett, Francziaország birtokába jutna, míg Holland Limburgot keblezné be, II. Leopold király flamand tartományai mellett. Ez annál kevésbé káprándja némely dologtalan politikusoknak, minthogy okmányilag meg van állapítva, hogy már két év előtt, s még Leopold király idejében hasonló tervek cseréltettek ki Páris és Hága között. Ha III. Napóleon valami engedményt tud tenni a vallon kerületek belga papságának, bizonnyal nem fognak hiányozni a híres ,,Voeux "librement exposés de populations limotrophes“ amit maga is minden annexiora nézve oly muldatlanul szükségesnek nyilvánított jun. 11-ki levelében. Napóleon azonban, ki Németországot jobban ismeri, mint bármelyik államférfiú, igen jól tudja , hogy ily szavazásokat nem lehet oly könnyen létrehozni sem a saari, sem a pfalzi területen , s ezenkívül arról is meg van győződve, hogy ha életében sikerülne is ezen német területek annexiója, súlyos teher lenne az fiának vállani , kinek a trónöröklést biztosítani mégis csak Alphaja és Omegája törekvéseinek. Hogy a három hatalom egyetértésének ezen első vívmányát, melynél Poroszország, illetőleg az alatta egyesített nagy északi Németország nem fog üres kézzel maradni, még más törekvések is követni fogják : önként értetődik, a megoldatlan keleti kérdés mindig fenyegető politikai réme miatt, s minthogy ép úgy érdekében fekszik Poroszországnak, mint Olaszországnak, hogy Ausztria csak a meszszebb keletre szoríttassék : nem lehetne csodálkozni, ha utoljára is Törökország fizetné meg az európai bonyodalmak árát, melyek következtében Francziaország osztályrészéül alkalmasint Egyptom jutna, míg Angolország az Euphrates melletti állás, Oroszország pedig valami „rongy“ által elégíttetnék ki az örökségből. Az utóbbi tervek természetesen még az események hátterében nyugszanak, de tagadhatlan, hogy ezek már is előre vetik árnyékaikat.“ A fegyverszünet Ausztria és Olaszország között tegnap délben köttetett meg négy hétre, a békeelőzetek alapján. Demarcationalis vonal a Tagliamento, Déli Tirol kiüríttetik. A várak külön alkudozások tárgyát képezik. A florenczi hivatalos lap is jelenti, hogy a fegverszünet négy hétre megköttetett Ausztria és Olaszország között. Geszt, Julius 12 1866. IV. Elmondám, hogy nézetem szerint a javallott módon hazánk törvényes függetlensége épen fentartatik , de miután nem mindenkit ez érdekel csupán, sőt fájdalom, döntő körökben nem ez érdekel főleg, hanem az, hogy a felvett ügyekben czélszerűen intézkedni lehessen , szükségesnek találom ezen irányban is szólani az ellenvéleményben foglalt javaslatról, már csak azért is, hogy azt, mely hazánk függetlenségét épségben tartja, minden oldalról elfogadhatóvá tegyem. Ha e javaslatot a czélszerűség szempontjából akarjuk megbírálni , nem szabad azt kérdezni csak, miképen lennének, semmi másra nem figyelve, azon ügyek leggyorsabban, legkevesebb akadálylyal intézhetők, melyek egyetértőleg intézendőkül kijelöltettek. Nem szabad ezt tennünk épen úgy, mint nem szabad egyéb közjogi kérdéseink tárgyalásánál azt kérdenünk, hogy miként lehetne egy állam, mely azon helyen fekszik, melyet a magyar korona országai és öfelsége többi országai elfoglalnak, leghatalmasabb ? Nem szabad ezt tennünk, mert a történelmi fejlődést, a létező jogokat, szem elől tévesztenünk nem lehet. Azt, hogy így minden létezőnek mellőzésével, elvontan tekintsük a dolgot, nem csak a politikai morál ellenzi, de ellenzi a józan politika, de ellene szól annak maga a czélszerűség; mert bebizonyította annyi fájdalmas kísérletek után a tapasztalás, hogy miután itt nincs tabula rasa, amelyen az elmélet leghelyesebbnek ítélt tételei szerint valakinek kedvéhez képest rendelkezhetni lehetne , miután itt történeti fejlődésük tudatával, mélyen fekvő jogérzettel bíró, életerős népek laknak, ezért érni csak úgy lehet, ha az intézkedések által, a századok során gyökeret vert érdekek nem sértetnek, ha a történelmi jog s a népek jogérzete megkíméltetik. És épen ebben rejlik a mi szerencsénk, ez adja a legbiztosabb reményt nekünk az iránt, hogy e nemzet törvényes függetlensége megsemmisülni nem fog. Ha már a létező viszonyok, a jogos követelések szem előtt tartásával bíráljuk az ellenvéleményben foglalt javaslatot, akkor meggyőződésem szerint ki fogja az ezélszerűség szempontjából is állani a bírálatot. A minisztériumok, föltéve, mi nélkül az egész és átalában a valódi alkotmányos élet lehetetlen, hogy parlamenti felelős minisztériumok lesznek , ismerve egyfelől a közvéleményt hazájukban, és méltányolva másfelől egymásnak állását, merném mondani, hogy mindig — de minden esetre a legtöbb esetben — el fogják az egyértelmű javaslatokat készíthetni. Amely javaslatot pedig az ilyen kormány fog ezen tárgyakban az országgyűlés elé be terjeszteni, annak elfogadtatása már az első fokozaton majdnem bizonyos. Ha pedig egyik vagy másik minisztérium, bár a többség kifolyása való, időközileg elvesztvén annak bizodalmát, nem tudná keresztülvinni javaslatát, a fejedelemnek hatalmában áll akár a népre hivatkozni, akár minisztereit elbocsátván újakat nevezni, kik a legsérelmesebb pontok felett a másik minisztériummal kiegyezve, igen rövid idő alatt előterjeszthetik s elfogadtathatják javaslatukat, akár a javaslatot vegyes küldöttségek kiegyenlítő működését bevárni, mely utóbbi mód fenmarad akkor is, ha a két minisztérium megegyezni nem bhtt volna. Elmondom már, hogy azt, miszerint így az egyértelmű megállapodás létre ne jöhessen, csak az érdekek teljes ellentétes voltának esetében képzelhetem, ami pedig épen ezen tárgyak körül elő nem fordulhat; de ha előfordulna is , ott van a javaslatban a fejedelem elhatározása, mely kellemetlen, szerintem szükségtelen mód, de nem veszélyezteti hazánk függetlenségét, és biztos arra nézve, hogy jöjjön létre megállapodás. Mint az ellenjavaslat is említi, még rövidebb lesz az ajánlott eljárás épen az évenként rendszeresen előforduló ügyben, azáltal, ha életbe lépvén azon elv, hogy a budgetet a felsőház elvetheti ugyan egészen, de nem módosíthatja azt , mert a budget egészen elvetése majdnem a lehetetlenségek sorába tartozván, az egy országgyűlés két háza között nem lesz egynél több üzenetváltásra, nem azok vegyes küldöttségére szükség. Tagadhatatlan, hogy ezen eljárás minden esetben időbe kerül , de ha valaki csak a gyorsaságot tekinti , akkor tépjen össze minden alkotmányt, mert hiszen minden ügyben gyorsabban lehet egy íróasztal mellől önhatalmilag, mint országgyűlési megállapodások útján intézkedni. Az ily embernek sem meggyőződését, sem a sikert, melyet nem egy elkülönzött esetben, hanem az évek során arat, nem irigylem. Mind szép ez, mondják sokan, de épen a szóban forgó ügyek olyanok, melyeknél gyors elhatározás szükséges ; gondoljuk csak meg, ha váratlanul háborúval támadtatik meg az ország! Igaz, ily esetben nem lehet bevárni az országgyűlések egyértelmű határozatának létrejöttét, de nem lehet ám az egységes birodalmi tanács határozatát sem : ily rendkívüli esetekben még Angliában is intézkedik a felelős kormány, csak hogy felel intézkedéseiért, a zárt határidő alatt összehívni tartozott országgyűlésnek. Ez birodalmi tanács mellett is szükséges a fentírt korlátok között, s az előadott javaslat szerint is eszközölhető nem ugyan a 13-ik szakasz Schmerling által alkotott kényelmes modorában, de úgy , mint ez alkotmányos államban szokás, és épen azért, mert rendkívüli esetekben, a kormánynak kell ily rendkívüli hatalommal bírnia, okvetlenül szükséges , hogy a végrehajtás oly miniszterek által történjék, akik egyenesen az országgyűlésnek felelősek. Nem kell azért túlvinni a gyorsaság iránti igényeket. Számtalanszor több roszat szült már a világon az elhamarkodás, mint a kissé késedelmesebb, de jó alapokon nyugvó eljárás , és utoljára is alig van törvényhozási teendő, melynél a lehető gyors intézkedés óhajtandó ne lenne. Vannak ügyek, mint például egy nagyszerű ínség, melyek halasztást épen úgy nem tűrnek, mint bármely háború. Nem tűri azt az említett ügy, a nagyhatalminál sokkal feljebb álló szempont, az emberiségi szempontnál fogva , ha az ilyenekben lehet országgyűlési tárgyalások útján — fenhagyva rendkívüli körülmények közt az említett rendkívüli módot — intézkedni , lehet hazánkat a fejedelem többi országai és tartományaival közösen érdeklő viszonyokra nézve is. Lehet, elismerem, hogy a felelős magyar miniszter nem fogja ellenjegyzését adni egy más oly rendelkezéshez, melyet a rendkívüliség örve alatt, némelyek, hazánk érdekei sérelmével tenni akarnának, s amit más, a magyar országgyűlésnek nem felelős kormányközegek szépen elintéznének ; de ez nem hiba, ez előny szememben, mert kész vagyok mindenre azon czélból, hogy a közbiztonság iránti kötelezettségünknek eleget tegyünk; de arra, hogy hazánk érdekeit feláldozzuk, hogy függetlenségét veszélyeztessük, nem leszek kész soha. Tisza Kálmán el volt veszítve, s átengedték azt a csatatért, melyet megnyertek. Az eredmény aztán itt van: végre is mind a két ellenféllel extra dominium kell alkudni. Mit kívánt a győztes ellenfél ? Azt, hogy Ausztria mondjon le a német politikáról. Ezért az árért, ezekkel a békepontozatokkal a sadowai ütközet után való nap is meg lehetett volna Poroszországtól kapni a békét, Olaszországgal pedig lehetett volna alkudni intra dominium. E helyett a velenczei tartomány, a várak kivételével, kiürítetett, a déli hadsereg nyakra főre Bécs alá felrukkoltatott, csak azért, hogy két hét múlva ismét visszaszállíttassák a velenczei tartománynak ezúttal már csak a határára. Azoknak a békeföltételeknek a kinyerésére, amiket időközben Poroszország Ausztria elé szabott, ugyan nem volt szükség több katonára, mint a mennyi báró Brenner kocsiján a bakon elfért; ennyit minden hadsereg nélkül meg lehetett volna kapni. De most hogyan jutni vissza az elhagyott erős positióba ? Ingyen semmi esetre sem , csak verekedéssel, és ki tudja minő kimenetellel, minő új bonyodalmak esélyeivel. Ausztriában a katonai hatalom volt a kormány fő támasza, és most ime a hagyományos politika rendelkezése a katonai erővel épen e hatalom sikerétől fosztotta meg a kormányt. Az osztrák hagyományos politika: a német politika. Ennek körömszakadtáig fentartására összekuszáltatik maga a hadászati rend, s elvégre még sem lehetett azt fentartani s megmaradt csak a stratégiai confusio. S hogy ilyen confusus hadjáratnak milyen békesség lesz a vége, azt találgatni is nehéz. Pest, aug. 12. : Nem tanulmányunk a stratégia, nem tartjuk feladatunknak azt fejtegetni, hogy hogyan kellett volna csinálni a háborút, hanem hogy a békességet nem így kellett volna csinálni, mint ahogy az most készül, azt legyen szabad észrevennünk. Ha egy hatalmasság egy időben két különböző harcrtéren visel háborút, és az egyik téren legyőzik, a másikon győztes marad, akkor a legközönségesebb emberi észjárás szerint az a feladat látszik eléje írva lenni, hogy a mely téren legyőzetett, ottan engedni fog, a mely téren pedig győzött, ott erősen fogja tartani magát. Csak Ausztriában látszik a tények logicájának másforma járása lenni. Itt megfordították a világos feladatot : erős ellenállásra készültek azon a csatatéren, mely (f) A pénzügy- és kereskedelmi miniszter állítólagos lemondásáról. A „N. fr. Presse“ írja : „ A hír, hogy a pénzügyminiszter beadta volna lemondását, több oldalról megerősíttetik. Mondják azonban, hogy e lemondás egyelőre nem fog hivatalos alakban közzététetni, hanem Larisch gróf hat heti szabadságra megy, s ezalatt fog a végleges elbocsáttatás kérdése elintéztetni. Ideiglenesen Hock báró lesz a pénzügyi tárcza vezetésével megbizva. Hasonlót beszélnek a kereskedelmi miniszter szándékáról is. Látszat szerint Beke báró fogná e tártát elnyerni. „Az idő és alkalom ezúttal nem kedvező az ily kérdések feszegetésére, miután Larisch gróf működését csak az egész miniszteriura politikájával együtt lehetne bírálat alá venni ; de hogy ezen változás mélyreható jelentőséggel bir, senki kétségbe nem veheti. Bizonyítja ezt azon körülmény, hogy a pénzügyek vezetésére oly határozott egyéniség, mint Hock báró, van kijelölve. Ugyanis azt beszélik róla, hogy ezen államférfinak tervében volna az osztrák államadósságok gyökeres átalakítását megkísérlem. Alapeszméje abból áll, hogy a különnemű államkötelezvények mind egy fajúvá alakíttassanak át, s mind ugyanazon kamatláb szerint számíttassanak. A kincstárjegyek kiadásának kérdése ezen változás által nincs érintve.“ — Ezen hírek cáfolata. Az „Oesterr. Zrg vasárnap esti lapjában olvassuk: „A sajtó tegnap óta a minisztérium részletes megújításának hírével foglalkozik. Illető helyről biztosan értesülünk, hogy a hír, mely szerint a kabinet valamelyik tagja kilépni szándékoznék, tökéletesen a legből van merítve. Igaz, hogy Willerstorff kereskedelmi miniszter egészségének helyreállítása tekintetéből hatheti szabadságra utazott, de Larisch gróf csak családja látogatására ment Linzbe, s hétfőn már ismét jelen lesz irodájában. (Nem feledtük el, hogy az „Oestemiig“ egy nappal azelőtt, hogy Schmerling úr megbukott, még gúnyos cáfolatot írt azok ellen, akik a lapokban miniszterváltozási hírekről írogattak.) Az alkotmány-kérdés. A „Presse“ írja: „A tanácskozás, melyet a federalista párt itt Bécsben az alkotmány-kérdés tárgyában folytatott, semmi eredményre sem vezetett. Sem a kormány , sem a fönálló kivételes állapot nem akadályozó e pártot működésében , azonban a meghívottak annyira különböztek nézeteikben, hogy az egyetértés még csak megközelítőleg sem