A Hon, 1866. augusztus (4. évfolyam, 176-200. szám)

1866-08-14 / 187. szám

187-ik sz. Kedd, augusztus Előfizetési díj : listán kü­ldve vagy Budapesten házhoz hordva egy hón­apra ........................... 1 frt 76 kr. t hónapr­a................................. 5 frt 25 kr. i hónapra................................. 10 frt 50 kr. A­z előfizetés az év folytán minden hónapban m­egkezdh­etik , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni-Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencsiek tere 7 d ik szám 1-sk emelet. Szerkesztő lakása : Országút 18-ik szám 2-dik emelet. Kiadóhivatal : Pest, Ferencnek terén 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Beigtatási dij : 7 hasábos ilyféle petit sora ... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. — Nyilt-téri 6 hasábos betű­ sorért • • 25 kr. Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalá­hoz küldendő. (Ferencziek tere 7. sz. földszint. E lap szellemi részét illető minden köz­lem­ény a szerkesztőséghez intézendő. Bémfentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, AUGUSTUS 13. Politikai Szemle. (I). A raj­nai határszabályozás kérdé­se, mit a „Siècle“ egyszerre az európai közvélemény elé dobott, nem látszik jour­­nalistikai ötletnek vagy kedvtelésnek, sőt mai tudósítások komolyabb alakban ter­jesztik elő annak valóságos létezését. De mielőtt ezen tudósításokra térnénk, lássuk, miként hangzik szó szerint „Siècle“ táviratozott jegyzéke. A jegy­zékben, melyet a „Siècle“ kitűnő helyen közöl, ez áll : „Jelentettem önnek utóbbi levelemben, hogy a porosz annexiók kér­dése nemzetközi viták tárgya látszik len­ni. Valóban azt állítják, hogy Franczia­­ország, előre föltéve Poroszország jelen­tékeny nagyobbodását, eszmecserét (pour parlera) kezdett a berlini kabinettel, a rajnai határok végett. Egyszersmind azt is erősítik, miként Poroszország eddig nem hivő, hogy a franczia javaslatokat elfogadhassa.“ A londoni Reuterféle ügynökség egy aug. 10-kéről keltezett táviratban követ­kezőleg adja elő a dolgot: „Francziaor­­szág jegyzéket intézett Poroszországhoz a melyben kifejti, hogy a politikai szer­vezet nagy változásai Németországban, szükségessé teszik a határszabályozást, területi átengedések által Franczia­ország ré­sére. Tegnap Francziaország további közlést tett Berlinben, a melyben Fran­cziaország 1814-ben létezett ha­tárának visszaállítását köve­tel­i.“ Egy Párisból, aug. il-kéről keltezett távirat szerint „L’ Etandard“ megerő­sítheti, hogy Francziaország kár­pótlása végett alkudozások van­nak folyamatban, melyek a leg­­szö­vé­l­yesebben folytattatnak Franczia­ és Poroszország kö­zött. Még egy franczia távirat fekszik előt­tünk, a mai napról. A félhivatalos „Con­stitutionnel“ utalva a lapok jelentésére, a franczia részről Poroszországhoz inté­zett javaslatokat illetőleg, ezt mondja „Kétségtelenül megtörténhetik,hogy Francziaország kárpótlási joghoz jut, de azt hinni, hogy már formulázott programm léteznék, vagy hogy ezen programm el­­vettetett volna, annyit tesz, mint a diplo­­matiai lépések jellemét nem ismerni a két hatalom közti barátságos viszonyo­kat nem venni számításba. Francziaor­szág valódi érdeke nem abban áll, hogy jelentéktelen területi nagyobbodáshoz jus­son, hanem abban, hogy Németországot támogassa, a kedvező alakulásra saját és Európa érdekében.“ A „Constitutionnel“ ezen közleménye, mint látható, megerősíti közvetve a párisi és berlini kabinet közt folyamatban levő diplomatiai eszmecseréket, bizonyos even­­tualitások esetére. Egy porosz félhivatalos lap nem tagadja ezen diplomatiai eszmecserék létezését. A „Nord. Alig. Zt.“ (tudomás szerint Bismark gróf közlönye) kijelenti, miként Francziaország oly kivonatokat fejezett ki a kárpótlási követelé­sek által, melyek a németeket ki nem elégíthetik. E lap nem érti Francziaország magatartásának indokait másként, ha tel­jes fordulat nem történt a franczia politi­kában. Miután az idézett lap kiemeli a Németországban történt változások tisztán német jellemét, melyek nem fenyegetők Francziaország hatalmának körére nézve, lelketlennek tartja, hogy Francziaország veszélyt lásson a németországi területi vál­­toztásokban, s ez eszme bizonnyal át fogja hatni a franczia népet. A „Spener Zig“ ellenben megc­áfolja a hírt, hogy Francziaország területi át­engedést kívánt volna Poroszországtól. Az idézett lap állíthatja, hogy ily termé­szetű kérdések által nem zavartattak meg a két kormány közti barátságos és bizal­mas viszonyok. Mindezen távirati közleményekből s még inkább a rendes tudósításokból kitű­nik, hogy a kárpótlás iránt, valami alak­ban, megkezdődtek az eszmecserék, Fran­czia- és Poroszország között. A­mi ezen eszmecserék eredményét illeti, két vélemény merül föl a közvéle­mény közegeiben. Egyik vélemény sze­rint Porosz- és Francziaország rég meg­egyeztek a Francziaország részére esen­dő kárpótlás iránt, s a jelenlegi hírlapi lárma komédia ; a másik vélemény nagy veszélyt lát Németországra nézve Fran­cziaország követelése miatt, s nem csak casus bellit, sőt európai háborút helyez kilátásba. Mindezen vélemények részin­t „A rajnai kérdés“ czímű külön czikkü­nk­­ben, részint „Esti posta“ rovatunk alatt elé vannak adva. E helyett a bécsi „Presse“ párisi és a „Köln. Zig“ floren­­czi levelének egyes helyeit hozzuk föl. A „Presse“ levelezése egyir e tárgyban: „Nagyon kezdik itt beszélni Francziaország bekövetkezendő nagyobbodását. A dolog, mint állítják, már néhány nap óta, úgy szólva, el van intézve a párisi és berlini kabinetek között . Hollandot is úgy te­kintik, mint a­mely beleegyezett, s aug. 15-ikére várják, hogy a „Moniteur“ je­lenteni fogja a világnak a nagy átalaku­lást. Luxenburgon kívül (németalföldi te­rület) kapni fogja Francziaország, kerin­gő hírek szerint, a philippevillei, marien­­burgi és bouilloni régi franczia beszögel­­le területeket, melyek jelenleg belga te­rületek. Kárpótlásul jutna a belga király­ságnak Limburg (németalföldi terület) és a luxenburgi nagybgség egy része. Végre Oldenburg és Hannover egy része kárpót­lásul van Holland részére kiszemelve.“ A „Köln. Zig“-nak a többi közt ezt írják Florenczből:„Jól értesült körökben leplezetlen biztonsággal utalnak — s a többi között bizonyítékul hozzák föl azon hízelgést, melylyel a porosz félhivatalos sajtó nyolcz nap óta láthatólag halmozza el III. Napóleon császárt — a Porosz-, Franczia- és Olaszország közti szövet­ségre, melynek czélja volna, miután oly hatalmakból áll, melyek egyesülve az európai continensen uralkodnak, kölcsö­nös kiegyezkedések által megszabadítani a térképet azon nyűgöktől, melyek a je­lenlegi békekötésnél, parancsoló körül­ményeknél fogva, megh­agyattak, vagy épen most jöttek létre. Szóval : fabula rasat akarnak csinálni, hogy a világot és magukat megkíméljék egy új „Zü­rich“­­t­­l. Julius második havában értekezletek folytak, melyek azt mutatják, hogy e pillanatban nem féltek többé vagy nem tartják lehetségesnek Angolország hatá­lyos közbevágását a szárazföldi ügyekbe. Mindig bajos dolog nyilvánosan kényes tárgyakról szólni. De nem teljes lehet­­len, hogy „az európai súlyegyen“ paran­csoló érdekében, congressus nélkül, s ta­lán gondosan előkészített szavazás után, Belgium vallon r­észe a luxenburgi hol­­land-német szövetségi terület mellett, Francziaország birtokába jutna, míg Hol­land Limburgot keblezné be, II. Leopold király flamand tartományai mellett. Ez annál kevésbé káprándja némely dolog­­talan politikusoknak, minthogy okmányi­­lag meg van állapítva, hogy már két év előtt, s még Leopold király idejében hasonló tervek cseréltettek ki Páris és Hága között. Ha III. Napóleon valami engedményt tud tenni a vallon kerületek belga papságának, bizonnyal nem fog­nak hiányozni a híres ,,Voeux "librement exposés de populations limotrophes“ amit maga is minden annexiora nézve oly mul­­datlanul szükségesnek nyilvánított jun. 11-ki levelében. Napóleon azonban, ki Németországot jobban ismeri, mint bár­melyik államférfiú, igen jól tudja , hogy ily szavazásokat nem lehet oly könnyen létrehozni sem a saari, sem a pfalzi területen , s ezenkívül arról is meg van győződve, hogy ha életében sike­rülne is ezen német területek anne­­xiója, súlyos teher lenne az fiának vál­­lani , kinek a trónöröklést biztosítani mégis csak Alphaja és Omegája tö­rekvéseinek. Hogy a három hatalom egyetértésének ezen első vívmányát, mely­nél Poroszország, illetőleg az alatta egye­sített nagy északi Németország nem fog üres kézzel maradni, még m­ás törekvések is követni fogják : önként értetődik, a megoldatlan keleti kérdés mindig fenye­gető politikai réme miatt, s minthogy ép úgy érdekében fekszik Poroszországnak, mint Olaszországnak, hogy Ausztria csak a meszszebb keletre szoríttassék : nem le­­hetne csodálkozni, ha utoljára is Török­ország fizetné meg az európai bonyo­dalmak árát, melyek következtében Fran­cziaország osztályrészéül alkalmasint Egyptom jutna, míg Angolország az Euphrates melletti állás, Oroszország pe­dig valami „rongy“ által elégíttetnék ki az örökségből. Az utóbbi tervek természetesen még az események hátterében nyugsza­nak, de tagadhatlan, hogy ezek már is előre vetik árnyékaikat.“ A fegyverszünet Ausztria és Olaszor­szág között tegnap délben köttetett meg négy hétre, a békeelőzetek alapján. De­­marcationalis vonal a Tagliamento, Déli Tirol kiüríttetik. A várak külön alkudo­zások tárgyát képezik. A florenczi hivatalos lap is jelenti, hogy a fegverszünet négy hétre megköt­tetett Ausztria és Olaszország között. Geszt, Julius 12 1866. IV. Elmondám, hogy nézetem szerint a ja­vallott módon hazánk törvényes függet­lensége épen fentartatik , de miután nem mindenkit ez érdekel csupán, sőt fájda­lom, döntő körökben nem ez érdekel fő­leg, hanem az, hogy a felvett ügyekben czélszerűen intézkedni lehessen , szüksé­gesnek találom ezen irányban is szólani az ellenvéleményben foglalt javaslatról, már csak azért is, hogy azt, mely hazánk füg­getlenségét épségben tartja, minden oldal­ról elfogadhatóvá tegyem. Ha e javaslatot a czélszerűség szem­pontjából akarjuk megbírálni , nem sza­bad azt kérdezni csak, miképen lennének, semmi másra nem figyelve, azon ügyek leg­gyorsabban, legkevesebb akadálylyal in­­tézhetők, melyek egyetértőleg intézendő­­kü­l kijelöltettek. Nem szabad ezt tennünk épen úgy, mint nem szabad egyéb közjogi kérdéseink tárgyalásánál azt kérdenünk, hogy miként lehetne egy állam, mely azon helyen fek­szik, melyet a magyar korona országai és ö­felsége többi országai elfoglalnak, leghatalmasabb ? Nem szabad ezt tennünk, mert a törté­nelmi fejlődést, a létező jogokat, szem elől tévesztenünk nem lehet. Azt, hogy így minden létezőnek mellő­zésével, elvontan tekintsük a dolgot, nem csak a politikai morál ellenzi, de ellenzi a józan politika, de ellene szól annak maga a czélszerűség; mert bebizonyította annyi fájdalmas kísérletek után a tapasztalás, hogy miután itt nincs tabula rasa, a­me­lyen az elmélet leghelyesebbnek ítélt té­telei szerint valakinek kedvéhez képest rendelkezhetni lehetne , miután itt törté­neti fejlődésük tudatával, mélyen fekvő jogérzettel bíró, életerős népek laknak, ezért érni csak úgy lehet, ha az intézkedé­sek által, a századok során gyökeret vert érdekek nem sértetnek, ha a történelmi jog s a népek jogérzete megkíméltetik. És épen ebben rejlik a mi szerencsénk, ez adja a legbiztosabb reményt nekünk az iránt, hogy e nemzet törvényes függet­lensége megsemmisülni nem fog. Ha már a létező viszonyok, a jogos kö­vetelések szem előtt tartásával bíráljuk az ellenvéleményben foglalt javaslatot, akkor meggyőződésem szerint ki fogja az ezélszerűség szempontjából is állani a bí­rálatot. A minisztériumok, föltéve, mi nélkül az egész és átalában a valódi alkotmányos élet lehetetlen, hogy parlamenti felelős minisztériumok lesznek , ismerve egyfe­lől a közvéleményt hazájukban, és méltá­nyolva másfelől egymásnak állását, mer­ném mondani, hogy mindig — de minden esetre a legtöbb esetben — el fogják az egyértelmű javaslatokat készíthetni. A­mely javaslatot pedig az ilyen kor­mány fog ezen tárgyakban az országgyű­­l­és elé be terjeszteni, annak elfogadtatása már az első fokozaton majdnem bizonyos. Ha pedig egyik vagy másik miniszté­rium, bár a többség kifolyása való, idő­­közileg elvesztvén annak bizodalmát, nem tudná keresztülvinni javaslatát, a fejede­lemnek hatalmában áll akár a népre hi­vatkozni, akár minisztereit elbocsátván újakat nevezni, kik a legsérelmesebb pon­tok felett a másik minisztériummal ki­egyezve, igen rövid idő alatt előterjeszt­­hetik s elfogadtathatják javaslatukat, akár a javaslatot vegyes küldöttségek ki­egyenlítő működését bevárni, mely utóbbi mód fenmarad akkor is, ha a két minisz­térium megegyezni nem bhtt volna. Elmondom már, hogy azt, miszerint így az egyértelmű megállapodás létre ne jö­hessen, csak az érdekek teljes ellentétes voltának esetében képzelhetem, ami pedig épen ezen tárgyak körül elő nem fordul­hat; de ha előfordulna is , ott van a javas­latban a fejedelem elhatározása, mely kel­lemetlen, szerintem szükségtelen mód, de nem veszélyezteti hazánk függetlensé­gét, és biztos arra nézve, hogy jöjjön lét­re megállapodás. Mint az ellenjavaslat is említi, még rö­­videbb lesz az ajánlott eljárás épen az évenként rendszeresen előforduló ügyben, az­által, ha életbe lépvén azon elv, hogy a budgetet a felsőház elvetheti ugyan egé­szen, de nem módosíthatja azt , mert a budget egészen elvetése majdnem a lehe­tetlenségek sorába tartozván, az egy or­szággyűlés két háza között nem lesz egy­nél több üzenetváltásra, nem azok vegyes küldöttségére szükség. Tagadhatatlan, hogy ezen eljárás min­den esetben időbe kerül , de ha valaki csak a gyorsaságot tekinti , akkor tépjen össze minden alkotmányt, mert hiszen min­den ügyben gyorsabban lehet egy íróasz­tal mellől önhatalmilag, mint országgyű­lési megállapodások útján intézkedni. Az ily embernek sem meggyőződését, sem a sikert, melyet nem egy elkü­lönzött esetben, hanem az évek során arat, nem irigylem. Mind szép ez, mondják sokan, de épen a szóban forgó ügyek olyanok, melyek­nél gyors elhatározás szükséges ; gondol­juk csak meg, ha váratlanul háborúval támadtatik meg az ország! Igaz, ily esetben nem lehet bevárni az országgyűlések egyértelmű határozatá­nak létrejöttét, de nem lehet ám az egy­séges birodalmi tanács határozatát sem : ily rendkívüli esetekben még Angliában is intézkedik a felelős kormány, csak hogy felel intézkedéseiért, a zárt határidő alatt összehívni tartozott országgyűlésnek. Ez birodalmi tanács mellett is szükséges a fentírt korlátok között, s az előadott javaslat szerint is eszközölhető nem ugyan a 13-ik szakasz Schmerling által alkotott kényelmes modorában, de úgy , mint ez alkotmányos államban szokás, és épen azért, mert rendkívüli esetekben, a kor­mánynak kell ily rendkívüli hatalommal bírnia, okvetlenül szükséges , hogy a végrehajtás oly miniszterek által történjék, akik egyenesen az országgyűlésnek felelősek. Nem kell azért túlvinni a gyorsaság iránti igényeket.­­ Számtalanszor több roszat szült már a világon az elhamarkodás, mint a kissé késedelmesebb, de jó alapokon nyugvó eljárás , és utoljára is alig van törvényhozási teendő, melynél a lehető gyors intézkedés óhajtandó ne lenne.­­ Vannak ügyek, mint például egy nagy­szerű ínség, melyek halasztást épen úgy nem tűrnek, mint bármely háború. Nem tűri azt az említett ügy, a nagyhatalmi­nál sokkal feljebb álló szempont, az em­beriségi szempontnál fogva , ha az ilye­nekben lehet országgyűlési tárgy­al­ások út­­ján — fenhagyva rendkívü­li körülmények közt az említett rendkívüli módot — in­tézkedni , lehet hazánkat a fejedelem töb­bi országai és tartományaival közösen ér­deklő viszonyokra nézve is. Lehet, elismerem, hogy a felelős ma­gyar miniszter nem fogja ellenjegyzését adni egy más oly rendelkezéshez, melyet a rendkívüliség örve alatt, némelyek, ha­zánk érdekei sérelmével tenni akarnának, s a­mit más, a magyar országgyűlésnek nem felelős kormányközegek szépen elin­téznének ; de ez nem hiba, ez előny sze­memben, mert kész vagyok mindenre azon czélból, hogy a közbiztonság iránti kötele­zettségünknek eleget tegyünk; de arra, hogy hazánk érdekeit feláldozzuk, hogy függet­lenségét veszélyeztessük, nem leszek kész soha. Tisza Kálmán­ el volt veszítve, s átengedték azt a csata­tért, melyet megnyertek. Az eredmény aztán itt van: végre is mind a két ellenféllel extra dominium kell alkudni. Mit kívánt a győztes ellenfél ? Azt, hogy Ausztria mondjon le a német politikáról. Ezért az árért, ezekkel a békepontozatok­­kal a sadowai ütközet után való nap is meg lehetett volna Poroszországtól kapni a békét, Olaszországgal pedig lehetett volna alkudni intra dominium. E helyett a velenczei tartomány, a vá­rak kivételével, kiürítetett, a déli hadsereg nyakra főre Bécs alá felrukkoltatott, csak azért, hogy két hét múlva ismét vissza­szállíttassák a velenczei tartománynak ezúttal már csak a határára. Azoknak a békeföltételeknek a kinyerésére, a­miket időközben Poroszország Ausztria elé sza­bott, ugyan nem volt szükség több kato­nára, mint a mennyi báró Brenner kocsi­ján a bakon elfért; ennyit minden hadse­reg nélkül meg lehetett volna kapni. De most hogyan jutni vissza az elhagyott erős positióba ? Ingyen semmi esetre sem , csak verekedéssel, és ki tudja minő kime­netellel, minő új bo­nyodalmak esélyeivel. Ausztriában a katonai hatalom volt a kormány fő támasza, és most ime a hagyo­mányos politika rendelkezése a katonai erővel épen e hatalom sikerétől fosztotta meg a kormányt. Az osztrák hagyományos politika: a német politika. Ennek körömszakadtáig fentartására összekuszáltatik maga a hadászati rend, s elvégre még sem lehetett azt fentarta­­ni s megmaradt csak a stratégiai con­­fusio. S hogy ilyen confusus hadjáratnak mi­lyen békesség lesz a vége, azt találgatni is nehéz. Pest, a­u­g. 12. : Nem tanulmányunk a stratégia, nem tartjuk feladatunknak azt fejtegetni, hogy hogyan kellett volna csinálni a háborút, hanem hogy a békességet nem így kellett volna csinálni, mint a­hogy az most ké­szül, azt legyen szabad észrevennünk. Ha egy hatalmasság egy időben két kü­lönböző harcrtéren visel háborút, é­s az egyik téren legyőzik, a másikon győztes marad, akkor a legközönségesebb emberi észjárás szerint az a feladat látszik eléje írva lenni, hogy a mely téren legyőzetett, ottan engedni fog, a mely téren pedig győzött, ott erősen fogja tartani magát. Csak Ausztriában látszik a tények lo­­gicájának másforma járása lenni. Itt meg­fordították a világos feladatot : erős ellen­állásra készültek azon a csatatéren, mely (f) A pénzügy- és kereskedelmi miniszter állítólagos lemondásáról. A „N. fr. Presse“ írja : „ A hír, hogy a pénzügy­miniszter beadta volna lemondását, több oldalról megerősíttetik. Mondják azonban, hogy e lemondás egyelőre nem fog hivatalos alak­ban közzététetni, hanem Larisch gróf hat heti szabadságra megy, s ezalatt fog a végleges elbocsáttatás kérdése elintéztet­­ni. Ideiglenesen Hock báró lesz a pénz­ügyi tárcza vezetésével megbizva. Hason­lót beszélnek a kereskedelmi min­iszter szándékáról is. Látszat szerint Beke báró fogná e tárt­­át elnyerni. „Az idő és alkalom ezúttal nem ked­vező az ily kérdések feszegetésére, miután Larisch gróf működését csak az egész miniszteriura politikájával együtt lehetne bírálat alá venni ; de hogy ezen változás mélyreható jelentőséggel bir, senki két­ségbe nem veheti. Bizonyítja ezt azon kö­rülmény, hogy a pénzügyek vezetésére oly határozott egyéniség, mint Hock báró, van kijelölve. Ugyanis azt beszélik róla, hogy ezen államférfinak tervében volna az osztrák államadósságok gyökeres át­alakítását megkísérlem. Alapeszméje ab­ból áll, hogy a különnemű államkötelez­vények mind egy fajúvá alakíttassanak át, s mind ugyanazon kamatláb szerint számíttassanak. A kincstárjegyek kiadá­sának kérdése ezen változás által nincs érintve.“ — Ezen hírek c­áfolata. Az „Oesterr. Zrg vasárnap esti lapjában olvassuk: „A sajtó tegnap óta a minisztérium részletes megújításának hírével foglalkozik. Illető helyről biztosan értesülünk, hogy a hír, mely szerint a kabinet valamelyik tagja kilépni szándékoznék, tökéletesen a leg­­ből van merítve. Igaz, hogy W­illerstorff kereskedelmi miniszter egészségének hely­reállítása tekintetéből hatheti szabadság­ra utazott, de Larisch gróf csak családja látogatására ment Linzbe, s hétfőn már is­mét jelen lesz irodájában. (Nem feledtük el, hogy az „Oestemiig“ egy nappal az­előtt, hogy Schmerling úr megbukott, még gúnyos c­áfolatot írt azok ellen, a­kik a lapokban miniszterváltozási hírekről íro­gattak.) Az alkotmány-kérdés. A „Presse“ írja: „A tanácskozás, melyet a f­ederalista párt itt Bécsben az alkotmány-kérdés tár­gyában folytatott, semmi eredményre sem vezetett. Sem a kormány , sem a fönálló kivételes állapot nem akadályozó e pár­tot működésében , azonban a meghívottak annyira különböztek nézeteikben, hogy az egyetértés még csak megközelítőleg sem

Next