A Hon, 1866. október (4. évfolyam, 226-251. szám)

1866-10-02 / 226. szám

Hogy a közösség ily felfogása mellett, ily alapelven és ily után, minden tölte­e­­zen viszony áll elő, mit ismét a teljes paritás elve szerint, csak közösen lehet elintézni, következőleg, hogy a 15-fös bizottmány közösségi logikája a leg­­egyenesebb itt Magyarország önállása és állami autonómiája megsemmisítésére, leg­világosabban mutatja a 19-ik kikezdés, mely az indirect adók, és az ezekkel kap­csolatos közbenső vámok körüli intézke­désekről szól. Természetes, hogy a fedezendő sok ál­lami szükséglet mellett az indirect adók megszüntetésére gondolni sem lehet, — természetes hogy közösség mellett köz­benső vámokat senki sem akarhat, — természetes tehát e kettő mellett gazdá­­szati, ipar és kereskedelmi érdekekre néz­ve is legszorobb viszonya a két félnek, mi a két külön résznél már tettleg meg­levő gazdászati, ipar és kereskedelmi ér­dek-ellentétnek kifejlődése esetében, kö­zösség mellett más, mint örökös viszály és zavar forrása nem is lehet oly két fél közt, melyek közül egyik, mint földmivelő osztály a szabad kereskedést, Fiumét stb. a másik pedig mint iparű­ző a védvámo­­kat, Triesztet, stb. irta nemzeti lobogóira. S a legroszabb a dologban még az, hogy ezen viszály és zavar nem csak a köz, de a magán viszonyokra nézve is biz­tosan előre látható, valamint az is, hogy a magán­érdek n­ova tovább több prosely­­tát szerzend a 1 o.á tovább szorosbuló reális uniónak; pedig ha azt akarjuk, hogy a haza polgárai a­ haza iránti kötelessé­gükben­ ne ingadozzanak, nem szabad megengednünk, hogy a magánérdekek a közérdekekkel ellentétbe jöhessenek ; mi ha mégis megtörtént, mindig a ferde ál­lami intézkedés a hibás, s nem az emberi természet, melynek­­ legsarkalatosb alap ösztöne az önfentartás és jólét keresése.­­ A magán­érdekeknek a közérdekek­kel minél szorosb kapcsolata, és hogy min­den egyes a közzel mintegy összeforrott, volt erős alapja a régi államszervezeteknek, és meleg ágya patriotismusának. Már pedig, ha az igy értelmezett köz­­biztonság fogalmánál fogva minden közös, méltán kérdhetni, hogy mi tehát tulajdon­képen a sokat emlegetett magyar függet­lenség? — Ha a külföld előtt egyek va­gyunk, ha hadseregünk, erszényünk, ke­reskedelmünk, hitelünk egy, miben ön­álló Sz.­István birodalma ? — A miről ve­lem más is egyenlő joggal rendelkezik, abban én független nem vagyok, önállóan nem rendelkezhetem. Hogy végre ezen összeolvadási irány ellenében aggodalmunk nem hiú, nem alap nélküli, mutatja már az, mi eddig ez irányban történt. Az 1861-ki második felirat a kir. leirat azon fölállított elvét , miszerint a biroda­lom érdekét mindenek fölé helyezni, s an­nak az egyes részek érdekét alá kell he­lyezni, m­ely önkényes eljárásnak neve­zi, mely által „a hatalom, állittatik fel a jog mértékéül,“ és kimondja hogy „ Magyaror­szágnak alkotmányos önállóságát, és törvé­nyes függetlenségét semmi tekinteteknek nem szabad, feláldozni.“ — a 15-ös bizottmányi tervezet pedig mind­kettőből már annyit enged elvétetni, a­mennyit a birodalom biztonsága megkíván, és csak „a belkor­­mányzási önállás sérthetlenségéről“ be­szél. —­ A felirat csak ,,esetről esetren akar érintkezni a monarchia népeivel, s kimondja, hogy semmiféle képviselettel nem akar állandó összeköttetésbe lépni, — a tervezet pedig teljhatalmú bizottsá­gokat ak­ar felállítani, és az alkotmányos országgyűlésektől még a beleszólhat­ást is a kül-, had-, pénz- és kereskedelmi ügyekbe megtagadja.“­­ Hogy tehát a jogi helyzet ily kevés idő alatt, ennyire megváltozhatott már­is, világos tanúsága annak, hogy ha az eddigi biztos törvé­nyes tért elhagyjuk, nincs lábaink alatt biztos talap többé. Mind­ezekből pedig szerintem követ­kezik, miszerint a végre, hogy a két kü­lön érdek : az osztrák és magyar egymás mellett egymásnak lerontása nélkül meg­­állhassanak ; hogy a közös birodalom sz­­i­tván birodalmának fogalmát is végleg meg ne semmisíthesse, a kölcsönös­ füg­getlenségen alapuló régi közjogi állás kell az 1790 : 10-ik tr. ez. definitiojának értelmében, s nem oly összeházasítás a közös ügyek vagy közös viszonyok neve alatt, mely midőn a birodalmi külérdeke­­ket, s ezeknek nyomán had-, pénz- és ke­reskedelmi ügyeket­egyesitené, gyakorlati­lag mind a magyar­­önállást, mind a ma­gyar érdekeket, okvetlen megsemmisítené, és pedig — mi a legfőbb ok az aggoda­lomra, — megsemmisítené jogérvényesen oly alkotmányos intézkedések által, me­lyeket jövőre meghatározni épen a magyar törvényhozás bölcsessége látott jónak. A sanctio pragmatica nyomán a biztos­ság, és az ebből folyó védelem lehet kö­zös, de mivel minden érdek nem közös, és mivel az 1790: 10-ik tr.cz. közjogi defi­­nitioja szerint Magyarország „est regnum independens et propriam Habens consisten­­tiam, a 16-os albizottmány értelmében a közösségről az én szerény belátásom sze­rint szó sem lehet. Az ily közösségnek corollariuma kettő lehetne : vagy folytonosan növekvő enge­dékenység a közösség természetes beol­vasztó irányában, vagy pedig viszony tisztázás helyett növekvő zavar mind­két oldalról. — A közös ügyeknek logikai di­lemmája kapcsolat vagy teljes független­ség. A kettő közt nincs más, mint csa­lódás , s ezen csalódás, ha a régi viszony­tól eltértünk, csak Eris örökös álmája le­hetne jövőre. Ku­nágo­ta­i. • I 'in I I 'in I fi h 'h Mttgyarországn jelen európai helyzetben. IV. Brüssel, sept. 26. Mindaddig míg Magyarország önmagá­nak visszaadva és írott szövetségjogaiba visszahelyezve nincs, hiában foglalko­zunk a keleti politika kérdéseivel. Az ese­mények korábban bekövetkeznek ugyan mint Bécsben széttekinteni és határozni szoktak, és átalában nem is Bécs az, hon­nan a keleti politika elintézésébe hatályo­san és a magyar és osztrák monarchia nemzeteinek érdekeiben jótékonyan be­folyni fognának , azért alig is mondhatni egyebet, mint „óvakodjunk a keletosztályi politikától.“ Ez volt szavunk a német bi­rodalmi politikára nézve is, és az esemé­nyek elébb igazolták szavunkat mint ma­gunk is gyanítottuk. Ne kíséreljen Kelet felosztása felett egyezkedni, ki már önnön magát népei megerőtlenedése által osz­tálypréda tárgyává tette. Bécsben a frankhoni körlevélből ki­­okoskodhatják, hogy Ausztriaié azon hata­lont, mely hivatva van a másodrendű álla­mokat az európai térképről eltüntetni, mint tüntette el Poroszország Hannovert, Nas­­saut, stb. vagy mint tüntette el Bach és Schmerling kanc­elláriájában egyenjogú szövetségesét, Magyarországot. De a kör­levél csak oly szervezett Európában látja biztosítékát a continents békéjének, mely pontosabb területi beosztások által homo­génebb lett, és azon helyen, hol Oroszhon haladása miatti aggodalmát alig titkol­hatja, nem Ausztriát lakta és mestersége­sen egymás ellen felbujtogatott népsége­ket ért, midőn figyelmeztetőleg mondja, hogy Európa központjában élő nemzetek­nek előrelátó érdeke kívánja, hogy ne maradjanak többé annyi különféle állam­ra hatalom és közszellem nélkül­ szétda­rabolva. Poroszország nem vett el Ausztriától egy arasznyi földet sem. G­ondolom még Bécs szemüveges államtudorai sem fogják állítani, hogy Ausztria ötét abban meg­akadályozhatta volna vagy megakadá­lyozta volna vala­mi új szabású Waffen­bruder. A Csehország-széli hegyek stra­tégiai fontossággal bírnak mindazáltal a po­­rosz még a stratégiai pontokat sem tar­totta meg, és miért? mert nem akarta, hogy országa osztrákszerű agglomera­­tivvá váljék ; mert elfogadta volt előre a franczia manifestum azon elvét, hogy te­rületi nagyobbodását csak homogén ele­mekben keresse, melyek nem másítják meg hatalmas összetartását és német nagy­hatalmi természetét. Nem az osztrák bi­rodalom érdekében bocsátotta ki Csehor­szágot kezei közül, hanem saját homogén consistentiája érdekében. Nem akart sem cseh, sem morva, hanem egyedül német hatalom lenni. A porosz példából Bécsben oly keveset fognak tanulni, mint Napóleon azon taná­csából, hogy a politikának felül kell emel­kednie a korábbi idők korlátolt és ki­csinyes előítéletei felett, és hogy a va­lódi egyensúly csak a nemzetek kielégí­tett óhajaiban találtatik. Azért ne is kép­zelje senki, hogy Ausztria a keleti kérdés megoldásában a legközelebbi tapasztalást hasznos intésnek fogja venni és belátni, hogy csak egy megelégedett Magyaror­szággal, nem pedig egynéhány pópa és Schmerling vagy Belcredi beamter czi­­zogatásával létezhetik egy befolyásos Ausztria. Egyébiránt akármily legyen Ausztriá­nak iránya a keleten, a veszedelmet Ma­gyarországtól a nyugati érdekek hatalma fogja eltávolítani, nem azon Magyaror­szágtól, mely egy heterogén Ausztriába gyáván beolvadna, hanem mely históriai múltjához és korunk haladásához híven és megingatlanul ragaszkodik. Ha Ma­gyarország nem tudná autonómiáját és területi egységét Ausztria ellenében meg­óvni, mások ellenében sem fogná megóv­hatni. Egy test, mely homogén kapocs nélkül ide oda hajlik, az előbb utóbb rész­letekben feloszlik , és osztály­prédává lesz, és az olyat semmiféle delegatiók, melyek csak reichsrathi miniature torz­képek, a térképeni eltűnéstől meg nem mentik. Magyarország önállása csak névleges vagy inkább csak emlékezeti és ígéret­­beli, de mindamellett egy európai hata­lom sem hagyja ki számításából, mert tud­ja, hogy a nemzet souverain szerződései­ből folyó nemzet és államjogairól le nem mondott és lemondani nem­ fog , mert tudja hogy ezredéves jogai védelmében sem Ausztria ereje sem a fellázított nemze­tiségekben keresett Waffenbrüderjei bír­ták letörni. Nem a magyar ügyek közössége, ha­nem Magyarország nemzetközi, a szemé­lyes unió által állandósított szövetsége tette Ausztriát hatalmassá. E szövetség változhatlan feltétele, hogy sem a német később osztrák császár miniszterei ne avatkozzanak a magyar korona és magyar nemzet viszonyaiba, sem a magyar király tanácsosai, ne avatkozzanak az osztrák tartományok ügyeibe. Ez a sanctio prag­matika jogalapja. Ez alapon hozatott va­lamennyi magyar törvény és e szempon­­tot soha egy országgyűlés, sem téveszti el, legvilágosabban pedig kifejtette épen az utolsó két országgyűlés és mégis hogy történt, hogy épen az utolsó országgyű­­lés alválasztmánya az ünnepélyes szerző­dések, törvények és országgyűlési határo­zatok elveivel ellenkezőleg, jogalap körén túlterjeszkedve oly javaslatba bocsátko­zott, mely Magyarország államügyeit a nemzet önálló intézkedésétől elvonná. Ez nem történhetett sem más czélból, sem más meggyőződésből, mint a bécsi kormányt az alkotmányoson olyféle szó­­sánczaiból, mint p. o. hogy Ő Felsége többi országait alkotmányos jogokkal felruházván az ország államü­gyeivel töb­bé önállólag nem rendelkezhetik, a té­nyek terére kiléptetni, melyből meggyő­ződjék a hon valamennyi polgára és meg a külföld, hogy az ország még szövetség­jogának és önállóságának feláldozásával sem képes oly kiegyezkedést kieszközöl­ni, mely erkölcsi és anyagi érdekeit biz­tosítja, és hogy elvégre is nem a conces­­siók és alkudozások útja menti meg a jogot és vele a hazát, hanem a szigorú ragaszkodás a joghoz és a rendületlen hűség a hazához, a nagy úrtól kezdve a szegény számkivetett földön futóig. Lu­d­vi­gh: Hivatalos kiszlemények. A kereskedelmi s népgazdászati minister­­um rendelete 1866. sept. 5-ről, mely határozatokat foglal magában a nyomtat­ványok (keresztkötés-küldemények), áru­próbák s mustrák minősége iránt, azoknak a belföldön a levélpostávak­ szétküldésénél. (Vége.) Az elpakolást illetőleg szükséges, hogy a kül­demények tartalma — mint árupróbákból vagy mintákból álló — könnyen felismerhető legyen. Rendesen a kötés (kereszt- vagy szalagkötés) alatti elpakol­ás közt, péld. len-, posztó-, szőnyeg stb. próbáknál, és a zsákocskákbani elpakolás között, péld. gabona , kávé-, mag- és hasonló próbáknál kellene választani. A zsákocskái­nak bekötve vagy összefűzve kell lenniök, de nem szabad azokat sem beragasztani, sem pedig át­­zsinórozással bepecsételni. Ily zsákocskák vagy hasonló tokok alkalma­zásánál , a czimb­atot — erős papíron vagy egyéb alkalmas anyagon e czélnak megfelelő nagyságban — szorosan oda kell függeszteni. A czimiratnak az átvevő és a rendeltetési helynevét és e megjegyzést „próbák“ kell tar­talmaznia. Ezeken kívül szabad a czimiraton kitenni : a küldő nevét és czégét, a gyár- vagy kereskedelmi jegyet, bezárólag az áru közelebb megjelölését, a számokat és az árakat. A­mennyiben a szétküldés szalag alatt tör­ténik, ezen adatokat a czimirat helyett magukon a próbákon vagy azok mellett lehet alkalmazni. Nem szabad egy szalag alatt másféle külön küldéseket oly szalag alatt, melyek magukra nézve külön czimmel ellátvák, egyesíteni. Ellen­ben nyomtatványok és árupróbák vagy minták egyesítése ugyanazon küldő által meg van en­gedve. A küldeményeknek bérmentesítve kell lenni­ök, és nem szabad azoknak 15 vámlatnál több sulylyal birni. A bérmentesítésnél levélbélyegek használandók és ezek a czimb­aton felül jobbra felragasztandók. A­mi a 15 vámlatnál súlyosabb árupróbák­ és mintákkali bánást, továbbá a­mi oly árupróbák és minták díjazását illeti, melyek bérmentetle­­nül vagy hiányosan bérmentesítve adattak fel, vagy melyek a fentebbi szabályoknak meg nem felelnek, ezekre nézve érvényes, a­mi e tekintet­ben a nyomtatványokat illetőleg az 1. pontban megállapíttatott. Az árupróbához vagy mintához nem szabad levelet mellékelni vagy hozzáfüggeszteni, egyá­­talában nem szabad ilyféle küldeményeket bár­­milynemű levelezés közvetítésére felhasználni, különben itt is, valamint az 1. pont alatt emlitett írásbeli közlésekkel összekötött nyomtatványok­nál stb. a jövedéki büntető-eljárás foganatosí­tandó. Ezen határozat által az 1853-ki augustus 9 -i rendelet (hírod. törv. 1. 1853. 1001. 1.) egészben hatályon kivil tétetik. A jelen szabályzat a postabér-kezelésről és a nyomtatványok (keresztkötés-küldések), áru­­próbák és minták minőségéről, a postaegylet­­teli közlekedésre, melyre nézve az eddigi szabá­lyok érvényben maradnak, nem alkalmazható. Ép úgy továbbra is hatályban maradnak a nem a posta­egylethez tartozó idegen államok­­kali közlekedésnél az illető szerződésbeli felté­telek. A kereskedelmi minister helyett: Löwenthal, m. k. Külföld. Olaszország. Fi o r­e u c z, sept. 24. (A p­á­­pai adósság rész átvétele.) A „Köln. Ztg."-nak írják : Némi haladás történt ugyan már a pápai államadósságok egy része átvételének kérdésében, de végleges eredményről még nem le­het szó. Az alkudozások Párisban folynak Ma­ni­cardi­er és a franczia minisztérium között, me­lyekben a római kormány csupán annyi részt vesz, hogy a Francziaország által kívánt anya­gokat megküldi Párisba. A két meghatalmazott már készített pontozatokat, de még bizonytalan, váljon elfogadtatnak e azok Florenczben s Ró­mában. Ezek szerint Olaszország átvállalná a római adósságok egy részét, s az illető kötelez­vények a kamatfizetés alkalmával Rothschild­­nél olasz jegyekkel bélyegeztetnének. A római udvar talán elfogadja ezen combinatiót, de az is lehet, hogy majd ismét valami formabeli scru­­pulussal áll elő. Hanem az olasz kormány még nem állapodott meg arra nézve, hogy jó-e neki annyira mennie az engedésben , mert jól ismeri a kamara hangulatát e tárgyra nézve. Arra sem igen számíthatni, hogy a költségvetésben majd keresztül lehetne vinni a septemberi conventio kiviteléhez megkívántató költségek rovatát , a­mi csakis akkor volna lehetséges, ha a kamara maga egyeznék be az egyezségbe. Francziaország, P­á­r­i­s, sept. 26. (M­a­r­­quis de Boissy halálát) azon ígéret mellett jelentettük, hogy róla bővebben fogunk megemlékezni. Teljes neve marquis de Boissy des Rouilli de Boissy volt ; egy régi norman — bretagnei tanácsosi családból származott, mely magát Jaques Rouillitől eredeteztette, ki mint királyi tanácsos és főadószedő 1646-ban meg­halt. Ezen családból azóta több tartományi in­tendáns és parlamenti tanácsos vált ki. A meg­­halt anyja részéről unokaöcscse volt néha­ L’Aligre marquisnak. 1839-ig igen keveset lehe­tett hallani a marquisról. Addig néhány követ­ségnél fordult meg, de akkor rögtön Franczia­ország pairjévé lett. 1853 ban, a senatusba lé­pett. A pairek kamrájában valamint a senatus­­ban is minden pártállástól ment beszédei által tűnt ki. Beszédeiben, melyek igen szellemdúsak voltak, egészen szeszélyesnek adta magát át, s igen sokszor haragította magára az elnököt és társait, de a közönséget igen mulattatta és egy kis derült hangulatot hozott e komoly, hogy ne mondjuk hosszadalmas vitákba. Gyakori megsza­kításaival is kitűnt ő. Különösen gyűlölte őt Pas­­quier, ki Lajos Fülöp alatt a pairek kamarájá­nak volt elnöke ; 1843 ban a jul. 18 -i ülésben tízszer utasította rendre a marquist. Toplongnak TÁ­RCZA. Közgazdászat és közművelődés. „Köz­­oktatásügyi reform“ Schvarcz Gyulától. Uj adónemek — ismeretlen adószedők. Nemzeti lelki függetlenségünk. (K. L.) Közgazdászat és közművelődés oly vi­szonyban vannak egymással, mint kéz és fej, munka és értelem, erő és eredmény. Bőven felta­láljuk egyik hiányaiban a másik hiányait, egyik mozgalmaiban a másik eredményeit, egyik tör­ténelmében a másik fejlődési fokozatait vagy álláspontját. . . . Köztudomású dolog, hogy nem dicsekedhetünk közgazdászatunk eredményeivel. Ezen tudomásból következtetéseket vonhatunk közművelődésünk tökély fokaira , leszámítván a „rólunk nélkülünk“ történtteket — és viszont következtetéseket vonhatunk közművelődési jel­legeink ellesése nyomán a még hiányzó közgaz­dászai adatokra, kiváltkép azon, okokra me­lyek anyagi fejlődésünket akadályozták, és azon eszközökre s intézményekre, melyek azt elő­mozdítanák. Ezek közt leghatalmasabb, legátalánosabb a közoktatás ügye , és mert közgazdászatunk és közművelődésünk ezzel is oly szoros viszonyban van,mikép bőven feltaláljuk egyiknek hiányaiban a másik, az eredmények hiányait, és méltán várhatjuk, hogy közoktatásunk gyökeres re­formjánál fogva, gyökeresen javítva leendőnek közgazdászai és közművelődési viszonyaink; természetes, hogy közérdekűnek találjuk és mondjuk Schlarcr Gyula „Közoktatásügyi re­form“ czímű könyvét, mely nagyrészt sajtó alatt van még, de melynek második fejezete már köz­re bocsáttatott. Először is egy párhuzammal találkozunk itt a külföldi és magyar közoktatás ü­gyében.Természe­tes,hogy az eredmény nem a mi javunkra és dicső­ségünkre üt ki, minek következtében méltán fel­kiálthatunk : „itt tenni kell, sokat, minél előbb­­ a nézetek csak arra nézve különbözhetnek : mi az, mit tennünk kell ? !“ A könyv feladata : megfe­lelni e kérdésre. De mert ez nem csekély dolog, be kell hatolnia szerzőnek a közoktatás, közmű­velődés mozgalmaiba , alapelveibe stb. , me­lyekben a politika jelentékeny szerepet játszik ; kimutatni a ferdeségeket, tévelyeket, s akkor mutatni reá az egy, igaz, egyenes útra A tévely szemléjét a hessen-kasseli „Schul­ordnung“ ismertetésével kezdi, miszerint : „az elemi tanoda feladata fentartani a gyermek­ben* a szent keresztség által megállapított kö­zösséget az élő és mindenütt jelen való is­teni megváltónkkal, Jézus Krisztussal, taní­tás és fegyelmi rendszabályok által.“ Nincs mulatságosabb mint azon rajz, mely által eme rendszernek ij eredménye, t. H. K. alkotmányos közigazgatása, közgazdászata s társadalmi vi­szonya ecseteltetik. Ezután a franczia­ rendszerre megy át, mely : „lut játékot ez az igaz democratiával“ — de mert­ a közművelődés biztosítékát a társadalom erejében keresi, Angliát mutatja fel példányul, melynek nyelvét már 80 millió lélek beszéli, s melyben : „a nemzet évtizedek óta már egy közművelődési alapon képződött egységes és bevégzett nagy szerves democratiává nőtte ki magát , és aristocratiaiak csak a kor­mányalak külsőségei maradtak.“ — Köztu­domású dolog, hogy itt a közoktatás nincs a kormány kezében, bár ez az intézetek se­gélyzéséhez jelentékeny összegekkel járul — s csak a felügyeletet gyakorolja, és méltán tulaj­donítható ezen rendszernek azon gyors fejlődés, melyet Anglia a közművelődésre, a nemzet gya­rapodására és a társadalom erősbödésére nézve kifejtett. Végre Ausztria közoktatási történetét vázolja; kiemeli, miszerint a cseh „Zakove“ egyetlen ta­noda volt, mely a huszitákat megelőző időből nem egyházi, hanem világi eredetű. Az osztrák császárság összes állampolitikája , mondja, nem szűnt meg (a mohácsi vész óta) dualizmus­­ban állam­ a határain belül eső műveit nemzeti­ségek polgárosodásán­­. „Magyarországon elemi tanodája van az egyháznak és a több vallásfele­kezetnek, de nincs a nemzetnek : a nemzet 48 előtt sem bírt lényegesen befolyni az elemi ta­noda törvényhozásába, maradt tehát ez a val­lásfelekezeteknél áldozatul a vallásfelekezeti politikának, az egyháznál az egyház politikájá­nak.“ Súlyos, nagy horderejű, de igaz észlele­tek , melyek kétség kívül teszik, hogy : „az oktatásügyi reform valóságos politikai szükség­let Magyarországon.“ A közoktatási reform szükségességét legélén­kebben szemünk elé tárja Schwarz Gy. a „ma­gyar társadalmi néprétegek elemezése“ által. Példákkal festi némely népesség communismusi vágyát, a választási kihágásokat, a magyar ipa­ros elnyomatását a német iparos elem által, a kis birtokos osztály rögeszméit, gőgjét, kortes­kedését ; de megemlíti, hogy e nélkül nem lé­teznék művelt magyar nyelv, sem irodalom; hogy ez az író és olvasó közönség. Éles színek­kel festi a kurtanemesek életmódját, a gatyás honpolgárt, ki kaputos ispánt tart és „tensuraz­­za“ mig ez ötét „kendezi ;“ a hetenkint három­szor pecsenye képes, ház szölő-kert-puskatulaj­­donos és széllövő őspolgárokat“ stb. stb. A közép osztályhoz sorozza a syriai népet, az izraelitákat. Mily különség ezen osztály művelt­ségére nézve 20—25 év ? mily esemény volt, ha 20 év előtt egy izraelita nyelvmester lett? És most a fővárosban mennyi palotát birnak ? minő fénynyel élnek ? mennyi nyelv és zongora­mester lett közülök ? és mennyinek adnak ők foglalkozást ? A köznemest továbbá mint a társadalom és politika vezénylőjét emeli ki — mig a főnemes nagybirtokosoknak nem tulajdonit ilyen súlyt, mert fiatal korukban csak katonáskodtak, az udvari szolgálatokban őszültek meg stb. de az alispáni székekben köznemesek ültek. Ná­­lunk, mondja , épen azon főúri tehetségek jöt­tek, egész nyilvános pályájukon dualistikus vi­szonyba a nemzeti közművelődés érdekeivel, a­kiktől más országokban a haza ez ügyben leg­többet remélt volna. Melyik rétegből mennyien hordják leginkább szívükön közművelődésünk ügyét? honleánya­ink számát, kik az irodalmat pártolják, 10.000-re teszi — a földműves osztály nem vesz részt ; a magyarajku iparosok 9/része, a német ajkú polgárság mind, a kisbirtokos nemességnek tán 4/5 része, a nagybirtokos köznemességnek tán 9/,0 része, a mágnás osztálynak talán 99­,00 része — mondja. És e számok bár épen nem hivatalosak, de mert társadalmi viszonyaink részletes tanul­mányozásán alapulnak — igen érdekesek, jel­lemzők s művelődési vágyunk hévmérőjéül te­kinthetők. Közművelődéseink akadályainak elősorolása után, melyben kitűnő súlyt tulajdonit „azon százezerre, millióra menő női tömegnek, mely a maga nemzetellenes hiúságával, rang, fény, kincs stb. vágyával, még a legkevésbé megnye­rő külsejű szekerész hadnagyot is, mihelyt báró, többre becsüli a nemzet bármely írójánál stb. azon eszközök, intézmények, orvoslatok elő­­sorolására tér át, melyek közművelődésün­ket leghatályosabban emelhetnék , melyeket csak is egy magyar állam szilárdíthatna meg“ — mindenek előtt a tanítói és tanári állomáso­kat óhajtja nyomott, lenézett helyzetükből ki­emelni. Ezek előadása azonban ezen füzetben be sem lévén végezve, most ismertetésünk s ész­­leletünk tárgya nem lehet. Legyen elég jelen­leg e műből azon tanúságot vonnunk, miszerint közoktatás-ügyi reformunk valóban égető poli­tikai szükséglet. Igen is­­­mert mód nélkül kizsákmányolják az ügyesebb, élelmesebb népek, nemzetek a jóhisze­mű, a fényt szerető s önszükségletei kielégítésében gyakorlatlan magyar nemzetet, kivált a Magyar honban lakó, nem épen magyar érzelmű nőket. Minduntalan­ul meg új adót vetnek a világ min­den iparosai reánk és kérlelhetlenül behajtják az ő titkos adószedőik által. Mindmegannyi uj adó : minden uj szövet, uj szabás, uj bőrféle, uj csipkeféle, uj hajék, fejék, uj csinált virág, uj illat, uj corsette, uj szalag, uj tüll, gáz, reps, zephyr, illusion, plumetis, nansouk, jaconas, calicot, cretonne, tarlatan, organdis, musseline, batist, mindenféle újabbnál újabb szín : aniline, benzine, naphtaline, pineoffine, alizarine, azalei­­­ne, cyanine, fuchsine, azuline, cinchonine, lenea­niline, quinoleine, erithrobenzine, stb. stb. Mind megannyi új adónem, minden új toilette czikk, uj hajkenőcs, uj hajfesték, vendég haj, slepp, krinolin, foulard, blonde, panama, az angol pusher, plait, gimp, leavers, coutschuk, doeskin, a franczia tricot ezer fajtája, melylyel a franczia illetőleg akkor még Gallus nép már Jézus Krisz­tus idejében megadóztatta Rómát (mint Plinius mondja) holott az mindig azt hitte, hogy ő az egyedüli hatalmasság, és ő ura Galliának is. Ugyanis Megadóztatja az ügyes élelmes nép a vi­lág leghatalmasabb népeit és egyéneit, — sőt megadóztatja a legszegényebb néposz­tályt, — még akkor is, ha már elég vagy több mint elég másféle adót fizet,­­ megadóz­tatja az ő titkos adószedői által még akkor is, midőn a katonai executio nem képes rajta sem­mit venni ; mert az ő titkos adószedői : a hiú­ság, a fényvágy, tetszvágy, felülkerekedési vágy, bosszúvágy, irigység, elégedetlenség, una­lom, élvvágy, ügyetlenség, jóhiszeműség, tisz­tesség , rangfokozat szerint tekintetesnek czí­­mezve a nemzetest, nagyságosnak a tekintetest, méltóságosnak a nagyságost, stb. stb. Egyik leg­ügyesebb adószedője a szép remény, ezer meg ezer alakban hajlongva, integetve felé. Szívesen nyit ezeknek ajtót a szegény ember is — meg­hallgatja, mert hallja szavukat a csendes ma­gányban, álomban is. És mig ezen gonosz adó­szedőket ki nem űzzük a gyarló emberi agyból és kebelből, addig ezek fognak rajta uralkodni. — Ezek rabszolgájává teszik az embert a legtá­volabbi gyárosok, szabók, festők stb. szeszélyei­nek is — és valódi nemzeti lelki függetlensé­günket csupán ezek megrablása, fátyolaik le­rántása, a közgazdászat és nemzeties közműve­lődés által lehet kivívnunk. Irodalmunk, tanáraink, a néptanítók, a nép­nevelés fegyverei azonban finomabbak, találób­bak a gyufás puskánál. Ki tudják ezek lövöl­dözni a téveszméket, ferde szenvedélyeket, e titkos adószedőket az agyból és kebelből — a­nélkül hogy megsértenék hártyáit ; ezek vívhat­ják ki nemzeti lelki függetlenségünket — de — természetesen csak úgy, ha..........és ha önma­gunk is hozzá­látunk izletünk, műveltségünk nemzeties alapokra fektetéséhez.

Next