A Hon, 1869. augusztus (7. évfolyam, 175-199. szám)

1869-08-08 / 181. szám

81. szám. VII. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz.földszint.Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házttve hordva, reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . ... .. . 2 frt. 3 hónapra ..... . • 3 B 6 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás különküldéseért felülfizetés havonkint............................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Reggeli kiadás. Pest, 1869.8 Vasárnap, augusztus 8 Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dij: 7 hasábos ily féle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . 26 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségbe» intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás a következő lapokra: HON Az esti kiadás postai küldéséért felülfizetés N. Fr. Lloyd ÜSTÖKÖS S .. 3 —1 Gu_ IGMILu______ Az előfizetési dij az illető lap czime alatt Pestre az „Athenaeum“ kiadóhivatalába (Barátok tere 7-dik szám) intézendők. 1 évre 7.évre 1bóra ft kr ft kr ft kr 12 —6 — 2 — a külön • • 1 80 90— 80 Budapesten 10 —h — 1 70 póstáo 11 —6 501 90 *v^ v / n 11 g y PEST, AUGUSZTUS T. A külügyek a delegatioban. Pest, aug. 7. (r.) Hogy a delegatio dicső intézménye által hová jutánk, legfényesebben bizonyítja az, hogy Pulszky Ferencz szava dönt Magyarország legfőbb érdekeiben és ezeket vele szemben egyesegyedül egy Zsedényi védelmezi, ahogy lehet és tudja. A kiegyezéskor mindig az volt hangsúlyozva, hogy a külpolitikára is befolyást nyerünk. Az olvasó épen mai lapunkkal veszi a delegatioban a külügyek tárgyalását. Három kérdés volt szóban. A keleti, a német és a római politika. A vörös könyv okmányai ami kis felvilágosítást nyújtanak , azok inkább kellemetlen benyomást gyakoroltak. A részrehajlatlan „Times“ írja, hogy Beust vörös könyve: csak szemelvény és nem hiteles „gyűjtemény“, s hogy annak alapeleme: polémia. Nem csak a német és porosz, hanem az angol és franczia sajtó sem szűnt meg azt megjelenése óta bírálni, megróni, ellene a legélesebb tollharczot folytatni és egész Európa sajtójában sehol nem csak feltétlen, de még csak bármi kis elismerésre se talált. A helyzetet ahelyett, hogy felvilágosította volna, még súlyosbbá, zavará, ziláltabbá, felszültebbé téve. A dolgok ez állásában mi volt a delegatio, főleg a magyar delegatio hivatása ? A külügyminisztert minden tekintetben megnyugtató nyilatkozatokra kényszeríteni, alapos, részletes, részrehajlatlan bilata által. És mit tett ? Pulszky néhány sallangos frasisban feltétlen hódolatát fejezi ki a külügyminiszter politikája iránt, melynek ugyan egyes részleteit nem osztja, de általában helyesli. Ez a Pulszkypolitika. Hisz nem az a kérdés, hogy ki tud Beustnak szebb complimentet mondani, hanem előadni azokat a részletes ellenvetéseket, szigorú bírálat alá venni az egész politikát. Ezt felfogá Zsedényi. Beszédét ajánljuk olvasóink figyelmébe (ez az első eset!) az eszmék ugyan azok, melyeket e lapokban is volt alkalmunk kifejteni a vörös könyv megjelenésekor. (1. Hon 163., 164. sz.) De vegyük a dolgokat rendre. A keleti ügyben Beust oda utasítja követeit, hogy feltétlenül kövessék Francziaország politikáját. Zsedényi megrója e politikai szolgaságot. Pulszky védeni tudja, mert Francziaország politikája a legjobb lehet keleten, mivel területi érdekei nincsenek. Még akkor sem állana ez, ha csakugyan „Francziaország“ politikájáról lenne szó, mert a „latin“ törzseknek lehetnek oly törekvéseik, melyeket mi feltétlenül nem követhetünk. De fájdalom, Francziaországnak most nincs politikája. Francziaország most még szolga, egy kielégíthetlen, csak egyéni czéljait szemmel tartó személyes ambitiónak, Napóleonnak szolgája. Ennek pedig nem csak területi érdekei vannak, hanem mindenek előtt dynasticus czéljai. Különben is, egy állam a mai időben önmagát semmisíti meg, ha lemond az elvekről, nem ezek által vezérelteti magát, hanem más országok, vagy épen egyének uszály-hordozójává lesz. Hát még a német ügyek! Poroszország ellen valóságos polémiát folytat Beust és a „hivatalos ” vörös könyvben „hallomás“ után fejezi ki „egyéni véleményeit“ Bismarck magatartása iránt. Titkos okmányokat ad ki, s így megszegi a nemzetközi törvényeket. Délen „jogos aspiratiókat“ szit — az egész német sajtót forrongásban tartja, s mikor felvilágosításokat kellene a delegatióban tenni, megbízottja b. Orczy szorul szóra ezt mondja: „A külügyminisztérium e tekintetben nem akar nyilatkozni, ezzel is bizonyitni akarván, hogy minden beavatkozástól távol van, csakhogy Zsedényinek is, ki e tanácsot adta, szintén követnie kellene azt.“ Ez classicus a maga nemében! Zsedényi ugyanis sajnálatát fejezi ki, hogy Beust a délnémet ügyekben szerepet akar vinni. S mikor politikája legincrimináltabb részét kellene felvilágosítania, védenie, azt mondja, hogy nem akar nyilatkozni. Már most szeretnék tudni, hogy minek való a delegatio és interpellate ? Ha nem arra, hogy Pulszky itt is nehány írasist mondjon el és Petrovay felkiáltson: „nem érezhet Poroszország iránt rokonszenvet, nem is akar deferentiával viseltetni, mint oly ország iránt, mely hazánkban forradalmat igyekezett szítani! “ Hallod Klapka tábornok, az uj államférfi , ki hazánk nevében beszél Európával szembe, mit mond? Ezt a politikát követed te ? Nem úgy van az nemes Petrovay uram ! Csak viseltessék deferentiával az iránt az ország iránt, mert ezt hazánk érdeke parancsolja,s ennek még az ön sympathiainak is engedelmeskednie kell. Csak arra kérjük a jobboldal „gondolkodó“ főit, gondolják meg mily hatást tesz Poroszországra az efféle nyilatkozat, s azután máskor válogassák meg jobban delegátusaikat. Tartunk mi egy csomó költséges követséget Németországon, amelyek a múlt terveinek mindmegannyi emlékei; minél kevesebb, annál jobb, mert eltekintve az anyagi érdektől, annál inkább bizonyítjuk be, hogy Németország egységének ellenségei nem vagyunk. Zsedényi a szász követséget is meg akarja szüntetni, s miért akarják Orczy és Pulszky fentartani ? Mert Anglia,Poroszország és Francziaországnak is van szász követe. Úgy van, csakhogy Poroszországnak Németországon még sok tennivalója van, tehát a követséget érdeke parancsolja, [Napóleon ezt ellenőrzi. Tehát követségének értelme van. Anglia pedig már el akará törölni, de ott oly hamar nem megy a reform, kivált hol oly kicsiségről van szó, mint Angliának egy szász követség. De nekünk ez fontos kérdés. Mi anyagilag a bukás szélén állunk, minden fillér becses és nekünk Németországon nincs mit keresnünk, sőt ott folyton rosz szemmel néznek, hasznunk pedig semmi sincs — ergo delendam esse censeo. Hisz Beust maga csak háládatosságból mondá fentarthatni, s Pulszky mégis meghagyja, hogy Poroszországnak legyen min boszankodjék, s Beustnak egy eszköze délnémet cselszövényeire. Oh Pulszky, nagy a te bölcsességed! Minden ut Rómába visz, mi is eljutunk oda. Zsedényi csak annyit kívánt, hogy a római követ titulusát szállítsuk le, mert akkor titulusa is apad. Legyen a római „nagy“ követből, csak római követ. És ezáltal a „nagy“ szó elhagyása által a birodalom megtakarít 10,600 forintot. Nem! A „nagy“ szó megmarad és a népnevelésiül 10,600 forint elvonatik ad majorévi Beusti glóriám. Már most kérdjük, hogy azok a jó delegatus urak minek mentek Bécsbe ? Mit hoznak haza ? Semmit — költségnél, tervnél egyebet és hagynak ott egy csomó rész benyomást a magyar „szakképzettség1 ről, a Pulszky politika bölcsességéről és Petrovay diplomatiájáról. Szegény Magyarország! Ha olyan szomorú nem volna, nevetnünk kellene, és ha oly nevetséges nem lenne — sírnánk. Mai wt&mnnfchoK ««w féltő melléklet van csatolva. Meghívás. A pesti „Népkör“ választmányának t. ez. tagjait ezennel tisztelettel kérem, hogy aug. 9-én estel 7 órakor a „N. F. Lloyd“ szerkesztőségében gyűlésre megjelenni szíveskedjenek. Pest, 1869. aug. 6. Horn Ede, ideiglenes másodelnök. Polémia egy kisaszonynyal. (Vége.) (Kg.) Az előre bocsátottak után kegyednek joga van e sorok írójától azt kérdeni, hogy: tehát édes kákán csomós úr, mit akar ön tulajdonképen a zárdákkal? őszintén válaszolunk. Ha valaki módot tud elénk terjeszteni, mely szerint a zárdák refugiumokul szolgálhatnának , önmagukkal végkép meghasonlott, a társadalommal helyrehozhatlanul ellenkezésbe jött, jobb jövőre egyáltalában nem számítható, szóval, végkép és megmásíthatlanul elveszett szerencsétleneknek, s ha valaki tervrajzot készít, mely szerint ez a pária társadalom, önkormányzat alatt, a világtól távol, egymás közt békében élhetne, — akkor mi a zárdákat jótéteménynek tekintenék, ha e feltételek bármelyike hiányzik : kárnak, átoknak, bűnnek. Mivel pedig a mai zárdákból mindkét feltétel hiányzik, s mivel semmiféle módját a bajon segítésnek nem látjuk, mi kedves k. a. oda szavazunk, hogy az egész zárdarendszer töröltessék el. Refugium, menhely az, a melybe szegény Bányik Mathild magát temette ? — Nem. — Az egy élőhalott koporsója, melynek födelét talán kíváncsiságból, talán tévedésből, vagy épen tévelygésből magára zárta, s talán azóta már kétségbeesetten dübögteti,és ha annyi szilárdsága nincs, mint Bora Katalinnak, holta napjáig hiába dübögteti. Mutasson, vagy mutattasson nekem kegyed az egész hajdani, a mostani és jövendő tudós világ összes philosophiájában egyetlen egy magyarázó igét, melynél fogva egy 20 éves leány, ki előtt még egy egész élet nyitva áll fájdalmaival és örömeivel,kötelességeivel és élvezeteivel, küzdelmeivel és változatosságával, kin még nem üthetett gyógyithatlan sebeket az idő, ki még nem tapasztalhatott annyit, hogy lemondhasson, — melynél fogva egy Bányik Mathildnak joga legyen,magát önmagára és a társadalomra nézve semmivé tenni! A mai társadalom nem nézheti összedugott kézzel ily világos megkárosíttatását.És a mai világnak nem szabad megtűrni oly intézményt, mely titkos üzelmeit sürü fátyol alatt végzi, melynek köréből csak botrányt és iszonyatot ismer a világ, mely az emberi méltóságot megalázó, az emberi testet megkárosító, az emberi szeméremérzetből kíméletlen gúnyt űző büntetésekkel büntet, mely lehetővé, könnyűvé teszi, hogy egy szerencsétlen nő 21 évig oktalan állatot illető, sőt még azt sem illető bánásmódban részesüljön ? És legkevésbbé engedheti a társadalom, hogy legfontosabb haladási eszköze: a nevelés, oly emberek kezében legyen, kik absolut hatalomra törekesznek, kiknek kezéből mikor a gyermek kikerül, újra kell őt nevelni, hogy hasznos tagjává lehessen családnak és társadalomnak. — Igaz, hogy világi neveldéink is távol állnak a tökéletességtől, de azokban legalább a szülő érintkezhetik a nevelőkkel, folytonos felügyelet alatt tarthatja a gyermeket, és legalább lehet reménye, hogy nem a tunyaság, tettetés, bigottság posványába fojtotta annak nemesi tulajdonait. Miért viszik az anyák zárdába gyermekeiket? Sokan tudatlanságból, sokan divatból, némelyek hiúságból, egy kettő tévúton járó jó szándékból, de a legtöbb bűnös indulatból. Az anya nem tud, vagy nem akar gondolkozni, mások példáját követni kötelességnek tartja, — dicsekedni szeret a zárda szomorú nevével, a kidobott ezerekkel, — zárdába adja tehát gyermekét. A gyermek terhére van az anyának, nem nyújtózhatik ez tőle kedve szerint pamlagán, nem fogadhatja vendégeit, nem töltheti szeszélyeit úgy miként kívánja, — zárdába adja tehát, hogy megszabaduljon tőle. — Tekintsen körül Kornél k. a. szemlélődjék, gondolkozzék, és nem fog az említetteken kívül indokot találni, s azok közt a jó szándékot minél ritkábban. — És a társadalom alkalmat nyújtson az ily meggondolatlanoknak és az ily gonoszoknak, hogy szép szin alatt bűnt követhessenek el? Nem a társadalomnak kötelessége a bűnre való alkalmat megszüntetni. A nőnevelő zárdák temérdek pénzbe kerülnek, — kérdezze meg kegyed valamelyik „fejdelmöktől“, hogy mért nem elégesznek meg annyival, a mennyi életük és intézetük fenntartására mulhatlanul szükséges? Hisz beöltözésükkor három dologra tettek esküt: engedelmességre, szüzességre, szegénységre. Igen ám, de a kolostorok szabályai magas, magas, és legmagasb fokot ismernek a szegénységben. — Vájjon csak a szegénységben ? A zárdák eszméje nem Jézus Krisztus korából ered. E magasztos férfiú bizonyára megfeddette volna szent Antalt és Pachomiust, ha a negyedik században él, és látja, hogyan gyűjtenek azok 50,000 csavargót, szökött katonát, adó és munkakerülőt Tabenna szigetre, — jó szívvel talán, de nem okos ésszel, mint a következés mutatta. Akkor a keresztény társadalom az érzékietlenség képtelen tanát követte, s mégis már néhány év múlva meg kellett szent Vazul alapszabályait változtatni oly okokból, melyeket a világ, Magdolnától Maintenon asszonyig, a sainteyri zárda patronájáig tud levezetni. —• A nicaeai zsinat (mindkettő) hasonló okokból kénytelen volt a zárdákat rendszabályozni. — Athanáz püspök rászalta a zárdaéletet. — Tehát már a legrégibb korban hathatós intézkedéseket tett szükségessé a zárdák erkölcstelensége, czélszerűtlensége, — és kegyetek ma, egy vagy másfél ezer év múlva azt akarják velünk elhitetni, hogy a zárdák az erkölcsiség templomai és áldásos intézetek ? E sorok írója tisztelt Kornél k. a. sajnálattal érzi, hogy csak egy parányit mondott el abból, amit a zárdarendszer ellen elmondani lehetne, kellene, sőt még saját eszméiből és tapasztalásaiból is sokat el kellett hallgatnia; — de azért meg van győződve, hogy egy tekintetben mégis czélt ért: gondolkozásra indította kegyedet és a kegyeddel egyértelműeket. És ez nagy nyeremény, mert aki komolyan meggondolja a dolgot, lehetetlen, hogy a zárdák eltörlése mellett ne nyilatkozzék. Kegyed azt kérdi, hogy: hát B. Eötvös? B. Eötvös, tisztelt k. a. kétségkívül legtudományosb miniszterünk, és mi meg vagyunk győződve, hogy ő is eljutott már azon pontig, hogy a zárdaintézményt fölösleges és káros intézményül elismerje, de egyszersmind hisszük, hogy b. Eötvös a zárdákat Magyarországon eltörölni nem fogja , mert nem meri. B. Eötvösben az ész sok, az erő kevés, az erély semmi. Vagy talán b. Eötvös csak ott van a zárdák dolgával, ahol a legtöbb ember: nem ismeri azok minden részleteit ? Ez nem volna csoda, de nem is mentség. A mai magyar kormány általában ismeretes arról, hogy gyanakodni, akadékoskodni szeret, s e kormány ennélfogva egészen a megbotránkoztatásig zsarnokoskodik az egyleti életen, és mégis e kormány TÁRCZA. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Mórtól. Ötödik kötet. (Folytatás.) Párharca menny kövekkel. Folyton hangzik és fog hangzani, míg a világon magyar lesz, az örök szemrehányás, miért volt Budát ostromolni ? De hát lehetett-e másként tenni ? Kérdezzétek meg, miért vágták le a carthagói asszonyok hosszú aranysárga fürteiket kézilaknak? miért temetkeztek a púni szép hajadonok a Dagon temploma romjai alá ? Kérdezzétek meg, miért sirt Izrael népe az assír világcsodák közül, Semiramis függő kertjeiből szent városa romjaihoz vissza? Kérdezzétek meg, miért tódult félszázadon át két millió harczos szárazon és tengeren, ezernyi ezer mértföldnyire, egy kereszttel mellén, egy vassal kezében, Jeruzsálem városát visszavivni ? Kérdezzétek meg, miért gyújtotta föl ősvárosát Moszkvát, a barbár honszeretet a diadalmas ellenség feje fölött? Kérdezzétek meg, miért hullott ki egy nagy Napoleon kezéből a kard, fejéről le a korona, midőn Párist ellenségtől elfoglalva találta maga előtt ? És kérdezzétek meg, miért indulnak újra meg újra Italia vénei és gyermekei a szélrózsa minden irányából a héthalom városa felé, meghalni, vagy győzni? Miért háborítják fel újra meg újra a békéért reszkető félvilág nyugalmát ez őrjöngő kiáltással: „Roma o morte !“ S a mit fog felelni a világtörténet ítélőszéke e kérdésekre, azt feleljétek azoknak, akik kérdezik mitőlünk: miért volt Budavárát ostromolnunk ? Lehet, hogy a történelem creopagja elitél minket is, mint amazokat, de a költészet ítélő bírái fel fognak menteni bennünket és szavaik igazat adnak nekünk, Dávid királytól, Hugo Victorig: „nem lehetett máskép : igy kellett annak jönni!“ S az igazság, mit a költő mond, örök igazság! A mi volt a púni népnek Carthagó, az Izraelnek Jeruzsálem, a keresztény világnak a szent föld, a francziának Páris, az orosznak Moszkva, az olasznak Róma; — az volt minekünk Budavár. Hazánknak lüktető szive . . . Egy ideális nagy édes anyának látható arcza... A törvényes szülöttnek apja becsületes neve ... Lehetett-e nem érezni e szívnek láz lüktetését ? Lehetett e nem kesergni ez arcz gyásza miatt ? Lehetett e törni e név kigúnyolását ? Sokszor hallottam hidegvérük nyugodt kedélyű, higgadt, tisztes férfiaktól, kik bizony meggondolják a mit tesznek, ilyen szókat: „ha engem valaki arczul ütne , azt én kihívnám; — vagy megölne, vagy megölném; ha sebet kapnánk, felgyógyulnánk, újra vivni mennénk; azt én késsel, hurokkal, ököllel ölném, szúrnám, fojtogatnám, víz fenekére magammal lerántanám , együtt egy csillagon ketten nem maradnánk.“ No hát , ilyen arczal ütés volt nekünk Buda vára. Lássuk tehát, ha egyszer a Titánok is kezükbe kaphatják a mennyköveket, nem Jupiter kerül-e alul ? Tíz nap múlt el azóta, hogy a legelső huszárcsapat Pest utczáin végig robogott: tíz tantalusi kin napja! Egy egész nemzet éhezte minden kövét Budavárának, s az ott állt szemei előtt, egy kicsiny nyomorult fészek, mely magát védeni nem képes, de rombolni, boszuz állani tehetős. Egy éjszakára való játék az újabbkor hadászatának s még is egy századra való pusztulás a győztesnek. Budavárának minden udvarába belelátni a körülé fekvő hegyormokról, úgy olvashat benne, mint a nyitott könyvben a megszálló ellenség. Ócska téglafal minden védműve, minden elővéd nélkül. Vize nincs, egyetlen vízvezetéke a Duna parton áll; ha azt lerontja az ostromló, a várőrséget másnap kiűzi a várból a szomj. És miben volt hát Budavár csodaereje? Abban, hogy lábainál terül Pest. Az ostromlott sereg minden golyójáért az ostromlónak, Pestet árasztja el tűzgolyóival. Emberi szivén túljáró eszme! Egy megtámadott a támadónak azt mondja: „ha te ellenem kihúzod kardodat, én az enyémmel leányod, nőd, bölcsőben fekvő gyermeked szivét szúrom keresztül.“ És így tett. Tized napra Pest elhagyása után robogott egy huszár szakasz Buda-viziváros főutczáján végig. A bombatéren állt egy császári gyalogcsapat két ágyúval. Mikor a huszárok lőtávolba értek, a két ágyú egyszerre kartácslövéssel üdvözölte őket. A kartácsgolyók a házak falain pattogtak végig; a kávéház előtt egy csoport kiváncsi vendég nézte a halálos játékot, azoknak a fejeik felett süvöltöttek el a golyók; egy azok közül a kávéház márványküszöbéről visszapattant s a szekrénye mellett ülő pénztárnoknét, egy fiatal tizennyolcz éves leányt ölte meg. A huszár szakasz visszavonult a császárfürdő felé, a császári gyalogság ágyúival együtt hátra húzta magát a vizi védmüvek torlaszai mögé. Csak három huszár ügetett nyomukban egész a sorompóig, mely nehéz gerendákból volt összeróva. Ott a puskagolyók fütyülése mellett körülnézték a védműveket, s azután csendesen visszatgettek.Egyiknek elsiklott a lova a sima járdán és elfutott, azt a kávéház előtt álló polgárok fogták el. Fél egy órakor, szép verőfényes májusi délben jött tömeges rohammal az első honvédcsapat Buda torlaszai ellen. A tizedik zászlóalj volt az. A tisztek a hadoszlop élén mind. A vár bástyáiról tizenkét fontosokkal lőtték őket; a fegyvertár előtti mozsarak bombákat hánytak közéjök; a palánkokból folytonos puskatüzelés fogadta jöttüket; de mind az nem tartóztatá fel: előre törtek. Ekkor hirtelen kétfelé nyilltak a sorompó tömör kapui s az ott elrejtett ágyukból pusztító kartácstüzelés üdvözlé a rohanó zászlóaljat. Az ostromló hadoszlop szét lett törve e gyilkos lövéstől; az ostromlók egy része a házakba futott fel s azoknak ablakaiból folytatta a tüzelést a pallizádok ellen, más része menekült a tartalék felé, az volt a 33-dik zászlóal. Most ez a zászlóalj indult rohamra. Minden bástyáról ontották a tüzet ellene. A zászlóal halad előre, a sorompó felé. Pedig őket is azon sors várta, ami a másik zászlóaljat a kapu előtt. Ekkor egy magyar tüzértiszt a dunapart alatt két ágyúval merészen előrehatolva , egyszerre elkezdé a közelből lövetni a sorompót. A tele golyók recsegve szaggatták ki sarkaikból a nehéz kapukat. A kapuk mögött rejtve volt üteg leálczázva, fedetlenül maradt az oldaltámadás előtt, a védő csapatok menekültek ágyúikkal a váratlan kereszttűz elöl, a közeledő zászlóalj „éljen“ rivallással rohant szuronyszegezve a paltizádoknak, a szétzilált 10-dik zászlóalj újra sorakozva tódult elő a sikátorokon át, s azon pillanatban midőn az egész palánkvonal meg volt támadva, két előretolt röppentyű telep elkezdte gyújtó lövegeit a vízvezeték épülete felé röpíteni. Csak egy óranegyed még csak egy rövid küzdelem erőfeszítése! És ha el nem foglalhatja is egy merész rohammal az első hévben a támadó csapat a vizi védműveket, de időt nyer a röppentyű telepnek a vízvezeték lerombolására; s ha az nincs többé; ha annak a vízhajtó gépe tehetlenné lett, akkor vége a további védelemnek. Ekkor érkezik a magyar főhadvezértől a parancs, hogy a küzdelmet rögtön meg kell szüntetni mindenütt. A gyors kézcsapás esélye ezzel el lett dobva. Miért kellett a küzdelmet abbahagyni ? Azért, hogy a két hadvezér előbb egy pár levelet válthasson egymással. Hogy két jó katona bebizonyíthassa azt, hogy milyen ross, rhetor ? (Folytatjuk.)