A Hon, 1869. december (7. évfolyam, 277-301. szám)
1869-12-01 / 277. szám
gadjuk el egy pontjában sem a VáradyFéle javaslat mintaképének. Épen úgy vagyunk a decemberi javaslattal is, mely a törvénytár 414. száma alatt fordul elő. Hiszen ha ezt Lónyai úr jónak hitte volna, miért várt volna az áprilisben megnyitott országgyűlés kezdetétől mostanáig miért várta meg, míg ezelőtt két hóval az oppositio maga is javaslatot terjeszt be (Várady által) s miért rukkolt csak azután be az előbbiektől teljesen elütő s Várady félével több pontban csaknem fényképi hasonlattal biró legújabb javaslattal?íme. Communique, az nem olyan könnyű a magyar olvasóközönséget félrevezetni. Az elmondottakból ugyanis tisztán áll, hogy sem a régen benyújtott első törvénytelen és megtagadott magzat, sem a második halvaszülött decemberi javaslat a két előttünk fekvő javaslattal, t. i. a Lónyay és Várady-félével semminemű vérrokonságban nincsen, ellenben, a két utóbbi a liberálisabb vonásokon kívül édes testvérnek mutatkozik s a két édes testvér közül Váradyé egy pár hóval előbb született. Galanterie-czikkek. Mindenki tudja, mily nagy szerepet játszik a hetes szám midenütt. Némelyek zsidószámnak nevezik, de ez usurpatio. E numerushoz minden nemzetnek és felekezetnek van joga. Ott van a görög hét bölcs, a török héthalmú város és a hetedik mennyország, a katholikus hét szentség, a hét halálos bűn, a hét hét napja , melynek elseje hétfő, a hét sovány és hét kövér esztendő, a makkhetes stb. stb. De ha mégis valamely nemzetnek kiválóbb joga van a hetes számhoz, mint másnak , akkor az semmi esetre sem a zsidó, hanem a magyar. Egy barátom épen most dolgozik egy érdekes munkán s ott egy helyütt a hetes számról is megemlékszik. Ott van a hét nemzetség, hét vezér alatt, a hétfejű sárkány, melynek tojásából hét esztendő múlva kél ki az apró sárkány és táltos, a hét világ, hét erdő és hét vár, hét szivárványhid, a hetedik gyermek szerencsés, a messze földet hetedhét országnak hivják s a magyar ember a kire megharagszik, annak összeszidja a hetvenhetedik nagyapját; s ha nagyon fennhéjázó, hetvenkedik; ha valamely kompánia nem tetszik neki, kimondja, hogy heten vannak, mint a gonoszok. A magyar-osztrák kiegyezést egy hatvanhetes bizottság készítette s ezernyolczszázhatvanhétben lett törvénynyé. Legközelebb pedig Lónyay ellen hét tagból álló vizsgáló bizottságot küldenek ki. Lónyay ellen vizsgálat ? ! Nehogy azonban valaki félreértsen bennünket, sietünk kijelenteni, hogy ez számvizsgáló és nem bűnvádi vizsgáló bizottság. Második kiadása annak a históriának, melynek czime : „Két sváb egy nyúl ellen.“ Lám mily igazságtalanok voltunk szegény Kőnek iránt, a ki azt állította, hogy a katholikus autonómia kérdésében törvényes garantiákról gondoskodni bizalmatlanság a méltóságos püspökök ellen. Hát számvizsgáló bizottságot küldeni nem bizalmatlanság a pénzügyminister ellen ? Hanem persze itt enyhítő körülménynek veendő,hogy a pénzügyminiszert ellenőrző testületet a pénzügyminiszer saját szája íze szerint készítteti el. Mert hiszen gróf Csáky Tivadar, aki pedig telivér jobboldali, mai nap maga is beismerte, hogy a pénzügyminiszteri zárszámadás megvizsgálásának módozatát tárgyazó határozati javaslathoz Justh csak a firmát adta, hanem az egész Lónyayé. A két Ézsaué, hanem a hang Jakabé. Ezt is úgy nevezik, hogy kormányelőterjeszés per mopsz. Csáky Tivadar egyébiránt páratlan őszinteséggel azt is kijelentette, hogy ő a pénzügyi bizottságnak az államszámvevőszék felállítását indítványozó javaslatát fogadta volna el, mert azt tartja helyesnek, ha a pénzügyminiszter úr ezzel ellenkezőleg más határozati javaslatot nem indítványozott volna per mopsz.Igy azonban, mint kormánypárt ez utóbbit pártolja. E határozatával a nemes gróf Lónyaynak bizonyosan ama világra szóló tüntétéből indult ki, hogy a jónak nincs nagyobb ellensége, mint a jobb , ergo a jobbat el kell vetni, hogy a jót megtarthassuk. Intra paranthesi sit dictum, miniszteri székről oly őszinte bevallást még soha sem hallottunk, mint mikor Lónyay úr azt mondta, hogy a jónak nincs nagyobb ellensége mint a jobb. Eddig mindig azt hirdették, hogy a jónak nincs nagyobb ellensége, mint a bal. Tóth Vilmos, a hajnalarcza, nem állhatta meg, hogy triumphátori arcczal bámulatba ne ejtse maga iránt az országot azon kijelentéssel, hogy nem csak Csáky, de ő is tud ám francziául. S elmondta, hogy : qui s, excuse accuse. Azután excusálta a pénzügyminisztert. Lónyay úr egyébiránt e vita folyama alatt olyan helyről is kapott prókátort, ahonnan aligha megfogadott valakit. Máriássy Béla szintén a pénzügyminiszter fölmentésére szavazott — a szélső balról. Ez incidens azután impulzust adott egy másik képviselőnek a következő epigrammra: Volt egy öreg Máriás hajdan , nem birt vele Ötvös. Ez nem igaz máriás , Lónyay piezula csak. Ez események óta, úgymond a krónika, a nazarénus csárdában már nem egy pár járja egyedül. Megszaporodtak, most már három czigánylegény hegedül. És most paulo minora canamus! A bécsi lapok hátulján sokszor lát az ember ilyetén hirdetést: „Egy érettebb korú asszonyság, ki a csikófogakat rég elhányta ugyan, de van mit aprítania a tejbe, férjet keres. Ha szegény is, csak fiatal legyen. Az illető pályázók küldjék el fotográfiáikat ide s ide.“ Aki a „Pesti Naplót“ egy idő óta figyelemmel kísérte, az a fentebbi házassági ajánlatot szépen kiolvashatta a sorok közt nem is hátul, hanem mindjárt az első lapon. A háló nem is vettetett ki hiába. Örömmel jelenthetjük, hogy a tisztességes matróna a mi nap férjül véve a szőke „Századunkat“, aki nem gazdag ugyan, de csinos és fiatal. Mi magunk is resteltük,hogy a jó öreg asszonyság a hatvanhetediki kiegyezés óta, tehát közel három éve folyvást haladőri állapotban sínylődik s most őszinte áldásunkat adjuk a boldog frigyre, nem mulaszthatván el e sorokban nehány szerény levélkét fűzni azon koszorúhoz, mely ma b. Kemény Zsigmond mennyasszonyi halántékára feltüzetik. Gyarapodjatok és szaporodjatok! Az idő már télre jár, szebb hazába vigadni megy a madár. Ez prózában annyit tesz, hogy a magyar főpapok, kivéve azokat, kiket a köszvény nem ereszt, mind elmentek Rómába. Most sül ki, hogy nem csak a fecske, daru, gólya költözködő madár, hanem a bagoly is. Törs Kálmán Pest nov. 30. (xv.) Dalmátiai állapotok.Magyar harczonok kitüntetése A Dalmátiában küzdő magyar ezredbeli katonák vitézsége, önfeláldozásuk és bátorságuk több ízben ki volt emelve, úgy hivatalos jelentésekben, mint bécsi lapokban. A „W. Ztg.“ mai száma egy sereg kitüntetést hoz a Dalmátiába rendelt csapatokra vonatkozólag, s e hosszú névsorban a legnagyobb részt magyar ezredek, Magyarországban toborzott katonák képezik. A jó fiuk oly rendkívüli ellenséggel szemben, minek a skrivosciánusok és morlákok, nem felejthették, hogy magyarok s hogy e névre nem szabad szégyent hozniok. A kitüntetéseket Wagner altábornagy osztogatta ő felségétől nyert felhatalmazás alapján.Terünk nem engedi,hogy írjuk ide a magukat kitüntetett magyarországi harczosok hosszú sorát, egyszerűen megjegyezzük, hogy e névsor is, vamint az ütközetekről tett hivatalos jelentések és magán tudósítások egyhangúlag bizonyítják, hogy a közharczosok megtették kötelességüket. A baj oka tehát mindenesetre felsőbb rétegeken rejlik. A kitüntettek legelsője „Orbán káplár“ ki a cerkvicei őrház védelmében tünteté ki magát, s egy fokkal előbb mozdittatván, az arany vitézségi éremmel diszittetett föl. — A főhadiszállás megtámadtatésa. Említettük, hogy a legutóbbi nov. 16—20-diki expeditió alkalmával a főhadiszállás útközben, midőn Auersperg főparancsnok által Dragailba tétetett át, megtámadtatott a felkelők által. A W. Ztg. csak futólagosan tesz említést e sajátságos körülményre, mely éles világot vet a harczok ottani menetére. Most e tárgyra vonatkozólag részletes tudósítások fekszenek előttünk. Midőn ugyanis a csapatok már áthaladtak a hánidefilén, a hadoszlop végén a főhadiszállás is útnak indíttatott. A fedezetet csak 7 lovas csendőr képezte. Sötétedni kezdett már, midőn a főhadiszállás kíséretében levő egyik tiszt a szoros fölött emelkedő sziklákon gyanús mozgást vett észre. Azonnal figyelmeztető társait is, de Auersperg gr. — aki szintén ott volt — már megírta volt akkor a jelentést, mely szerint „a felkelők nem láthatók többé.“ Alig haladtak azonban néhány lépéssel tovább a szorosban, midőn mindenfelől puskalövések által fogadtattak. Eszeveszett zavar keletkezett. A főhadiszállás tagjai, élükön Auersperg főparancsnokkal, a legsebesebb tempóban ügettek a szoros kimeneti felé. Emberek, málhával megrakott öszvérek egy gombolyagban kínlódtak a szűk szorosban, a sziklákon pedig láthatók voltak már a felkelők, amint kőről kőre ugrándoznak le a szoros mélyedése felé. Egy kapitány — aki a főhadiszállásban mint tolmács szerepel — nagy bajjal elérte a fensíkon táborozó csapatokat, s messziről hiába már eléjük a fővezér veszélyben van! Nhány század azonnal fegyvert fogott s a beaszorultak felé tartott, kikre a felkelők mint biztos prédára szálltak le. A segély láttára a felkelők megálltak, elbújtak szikláik mellé, és nem mutatkoztak. A tisztek meg voltak mentve, de a málha egy része — 42 megrakott öszvér — a felkelők birtokába esett. A főhadiszállás minden málháját, iratait s más eszközeit elvesztette. — A felkelők főtábora most Lesceben van, egy faluban, közel a montenegrói határhoz, a honnan tetszés szerint ide és oda vándorolnak. Montenegro nem tarta szükségesnek határvonalát ezen irányban is kiterjeszteni. Montenegro semlegessége most is igen különös. A fejedelem elfogadja most is, mint ezelőtt a felkelők küldöttségeit; a felkelők fejei szívesen látott vendégei , a közönséges zuppai lakos, ha kimenekül, vigasztaltunk és megajándékoztatik általa. Szállást, élelmet a fejedelem rendel a menekvők számára a montenegróiaknál. Konstatálva van, hogy a Brakc körüli felkelők Montenegróból kapnak élelmet és lőport, sőt a tettleges részvétel sem tagadható, miután Maini, Pobori és Braic kerületek összevéve, félannyi lakossággal sem bírnak, mint amennyi felkelő ezen a vidéken most a cs. és kir. csapatokkal szemben áll. Országgyűlési tudósítás A képviselőház 77-ik ülése nov. 30 án. A zárszámadásokra vonatkozó határozati javaslatok feletti tárgyalásában harmadik szót emel ma Tóth Vilm. Szerinte Justh javaslata positív törvényre támaszkodik, míg Ghyczyé egy még nem létező institutióra, az államszámvevőszékre fekteti a fősúlyt, és ez elegendő arra, hogy ő Justh javaslatát fogadja el. De a pénzügyminiszter iránti méltányosság is ösztönzi őt annak elfogadására, mert Justh javaslata alkalmat ad, hogy a p.ministers miharább megcáfolhassa azon vádakat, melyekkel az ellenzéki sajtó bámulatos cynismussal valótlannak állította a pminiszter exposejében felmutatott számtételeket. Jól tudja ő, hogy a parlamentáris ellenzéknek, mely kormányra jutni törekszik, igyekeznie kell a létező kormányt népszerűtlenné, és ha ő ülne az ellenzék padjain, szintén a pénzügyi kérdéseket használná fel a kormány megtámadására, de valamint ezt megengedi, a kormánypárt kötelességének ismét azt tartja, hogy az a kormányt megvédje, ezt pedig vélekedése szerint legjobban fogja megtehetni a 7-es bizottság. Vukovits Sebő: Igen. képviselőtársunk gr. Csáky Tivadar az ő sajátszerte beszédében igen meglepő terrénumra lépett. Ő valósággal harczot üzent az ellenzék alkotmányos állásának. Ő a bizalmatlanságot és a gyanúsítást majdnem bűnnek bélyegezte. Te hát! Ha szorosan akarjuk vizsgálni a különböző alkotmányos pártoknak rendeltetését, azt fogjuk találni, hogy az ellenzék alapja igen is a bizalmatlanság s ha ez így nem volna, akkor az ellenzék létének szüksége megszűnnék, mert mihelyt az egész ház teljesen egyetért a kormány iránti bizalomban, akkor abból csak az következnék, hogy az ellenzék is menjen át a kormánypárt soraiba. T. hát ! Gr. Csáky Tivadar az ő különös felfogása szerint az ellenzék eljárását ezen kérdésben igen kíméletlenül megtámadja, sőt ha jól értettem szavait, ágyúütegeknek is nevezte. Ez különös dolog, ha visszaemlékezem a tanácskozást megkezdő érdemes tagtársam Ghiczy Kálmán képviselő úr beszédjére, aki valósággal a mérséklet hangján és szokott ékes szólásával szólott. (Zaj és ellenmondások jobboldalról.) Már én nem tudom ha Magyarország köznépének házában még az a hang sem mérsékelt, melyen érdemes tagtársunk Ghiczy Kálmán szólott, milyen hangon kellene itt beszélni. Kétségkívül a szónoklatnak, mely e teremben tartatik, mindig valamivel nyersebbnek kell lenni, mint talán egy salonban szokás szólani. Egyébiránt, amint mondom, a mérséklet és ékesszólás oly szokott tulajdona érdemes barátom Ghiczy Kálmán beszédjének, hogy arról említést tenni is felesleges. De ha tekintjük is t, hát azon nagy fáradsággal párosult szorgalmat, melylyel összegyűjtő a különböző számadási tételeket, azokat összehasonlítá, azokból következtetést vona, s hogy mintegy biztos tükröt állítá a nemzet színe elébe, és ha tekintjük azt is, hogy ezt egy privát tag tette és nem oly tag, kit hivatala kötelezett volna ezen munkára, akkor én legalább nem tarthatom vissza magamat azon egyéni személyes érzetem kijelentésétől, hogy érdemes tagtársam Ghiczy Kálmán ez alkalommal valósággal az ország háláját érdemelte ki. (Zajos éljenzés baloldalról.) De tehát én legkevésbbé sem kételkedem, hogy érdemes tagtársunk azon czélból tette az ő nehézségeit, hogy ezen nehézségek valósággal bevalósuljanak, hanem tette azon óhajjal, melylyel mindenkor szoktunk aggodalmainknak kifejezést adni, hogy aggodalmaink eloszoljanak. És így ő is kétségkívül azon kívánsággal terjesztette azokat elő, hogy módot nyújtson most ezen nehézségek eloszlatására és legyőzésére. A kérdés köztünk tehát az,hogy melyik az az út mely ezen czélnak elérésére legbiztosabban és legkönynyebben vezet. Az én érdemes barátom maga részéről nem is tett indítványt e részben, hanem elfogadta azon javaslatot, melyet ezen háznak pénzügyi bizottsága előterjesztett. De maga a pénzügyi bizottság sem javasolt valami újat, az sem terjesztett elénkbe valami új találmányt, hanem szerényen javasolja ezen t. háznak, fogadja el azt módozatul e számadások megvizsgálására, ami mindenütt a szabad nemzetek, alkotmányos törvényhozások körében, mint egyedül célszerű, egyedül hasznos rendszer már elfogadtatott. Ezen rendszerrel szemben állíttatott azon indítvány, melyet én részemről másnak nem nevezhetek, mint egy rendkívüli módnak a számadások megvizsgálására. Te hát! Pénzügyi bizottság által javasolt módja a számtételek megvizsgálásának az, hogy bocsáttassák ezen tárgy mindenekelőtt egy felállítandó főszámvevőszékre. Ezen számvevőszék minéműségére nézve a valóságtól eltérő nézetei vannak, némelyek úgy állítják föl, mintha annak nem volna más feladata, mint összeadni a különböző tételeket, megnézni, hogy jól van e összeadva, levonva, úgyszólván nem volna más czélja, mint kiigazítani az errores calculit. Mások azt mondják, hogy ez hasonló az u. n. könyvvitelhez, én pedig csekély tapasztalatom folytán azt hiszem, hogy annak feladata sokkal magasabb, hogy nemcsak a számok aritmetikai tételeinek helyességét megvizsgálja, hanem vizsgálja egyszersmind az országgyűlés meghatározásából, azoknak a felállított status praeliminarissal való megegyezését vagy eltérését, szóval az egyes tételeknek nemcsak numikus valóságát, hanem egyszersmind alkotmányos természetét is. Ez okból tekintik magát a főszámvevőszéket az a kormány egyik szükséges kerekének és ez okból föltételeztetik egyszersmind annak a kormánytól való teljes függetlensége, hiszen e függetlenség , mint igen tisztelt tagtársunk Tisza Kálmán Angliára hivatkozva, bebizonyította, annyira ment, mielőtt az eljárás 1866-ban módosíttatott volna, hogy a teljes részrehajlatlanság rendszerén alapuló hivatal az u. n. Control General, ki a főszámvevőszék elnöke, egy ízben tagja lévén a felsőháznak, saját ülésén jegyzéseket tévén a budgetnek általános szerkezete iránt, — a budgetnek a kormány által való visszavonását szorgalmazta és előidézte. T. ház ! Ha én hasonlattal akarnék élni, igaz, hogy minden analógia csak bizonyos pontig ál, a pénzügyminiszter számadásainak az országgyűlés a számvevőszék általi megvizsgálását hasonlítanám a nagy kereskedőházak könyvviteleinek megvizsgálásához. Vannak nagykereskedőházak, mint tudjuk, melyeknek évi forgalmuk oly nagy sőt nagyobb is, mint Magyaroszág egész budgetje. Azok is szinte oly pontos és erős könyvvitelt visznek, mint maga a budget vivője a pénzügyminiszter. A különbség csak az, hogy a pénzügyminiszter évenként köteles az országgyűlés és általa a közönség elé bocsátani a maga könyveit és azokat vizsgálat alá ereszteni, ellenben a kereskedőházak csak akkor, ha a liquidatió alá kerülnek. E pontban találom a hasonlatosságot, t. i. ekkor, midőn liquidatióról van szó, a könyvek biró elé szoktak kerülni. A biró nem képes ítéletet hozni arra nézve, hogy helyesen és jóhiszemmel intettek-e az illető könyvek, ő nem vizsgálja meg a könyveket, hanem erre nézve van fölállítva egy különös professio, mely a jelentékenyebb kereskedelmi házak könyveit vizsgálja az úgynevezett accorentina commisions. Ebben vannak előkelő firmák, szintoly nagyok, mint a prókátorok firmái; ezek megvizsgálják a könyveket, jelentést tesznek, és ennek nyomán képes azután a bíró ítéletet hozni az illető házak jóhiszeméről vagy az ellenkezőről, így van az 1. ház az országgyűlésen is. Mi alig volnánk képesek magukat a könyveket megítélni, azért szükséges, hogy a számvevőszék azokat előlegesen megvizsgálja, mind arithmetical, mind constitutionális szempontból, és ha élénkbe kerülnek, mi nemcsak felülvizsgáljuk a számvevőszék munkáját, hanem mi némikép a bírói jogot is gyakoroljuk azoknak helyes vagy nem helyes voltára nézve. Felhozattak t. ház, némely okok a Ghyczy Kálmán képviselőtársam által javasolt mód ellen. Először mondva volt, hogy a felhatalmazás roppant nagy, s azért minél hamarább intézkedni kell, hogy a miniszer oldassék fel a felelősség alól. T. hát! Felfogásom szerint ezen körülmény inkább az ellenkező mellett szól, mert minél lényegesebb és terhesebb a meghatalmazás,annál pontosabbnak kell lennie a felülvizsgálatnak. (Helyeslés bal felöl) Mondatott az igen t. miniszter úr által, hogy ne áldozzuk fel a jót a jobbnak reményében. Teljesen osztom ezen véleményt, de meg van-e már azon jó ? Nincs semmi e téren, mert szemrehányást nem akarok tenni, de már 3-ik esztendeje, hogy ministériumunk van, s a parlamenti ministérium egyik legszükségesebb kelléke a szóban forgó számvevőszék, még csak javaslatképen fekszik előttünk. Ha annak birtokában leszünk, biztosítom a pénzügyminiszter urat, hogy nem fogjuk a jót a jobbnak reményében feláldozni. Azt is mondá miniszter úr, hogy a minisztériumnak igénye van elnézésre. Megvallom igazán, hogy ha minisztereink múltját tekintem, és tekintem azt, hogy ők is a szabadság védői közé tartoztak, mint én, és az alkotmányosság kiküzdésében tetemes részt vettek, akkor megvallom inkább azt mondanám, hogy ha van, vagy volt kormány, melytől joggal várhatni, hogy a con- stitutionális rendszer kivívásában segédkezet nyújtana, valóban ezen kormánynak volna az kötelessége, (úgy van ! Igaz ! balfelől.)Elnézésre tehát! csak a gyenge kormány szólni, és oly kormány, melynek tehetségében hiány van ; az ily kormány fordul a maga pártjához, és kér elnézést , de, azt hiszem, mostani kormányunk, mi a tehetségét illeti, ezen állapotban nincs (Felkiáltások jobbról : nincs ám) s azért sem tőlünk , sem a maga pártjától elnézésre nem szorul. Mondva volt a t. ház az is, hogy még ezúttal történjék kivétel. T. ház, kivételről kivételre esztendőnként haladunk előre, azt hiszem valahára elérkezett az idő, hogy annak véget vessünk, s épen a jelen perekben, midőn maga a pénzügyi bizottság jelentette azt, eltérni attól, s ismét kivételes állapotra állni, véleményem szerint, méltóságunkkal meg nem egyeztethető. Azt mondotta, barátom Tóth Vilmos államtitkár úr, hogy az országos hitel úgy kívánja. Megvallom, amennyire ily dolgokban csekély tapasztalattal bírok, semmi sem képes megingatni valamely ország hitelét, mint az , hogy ha látják, hogy a provisorius állapot abban soká tartatik fenn. Ha a kereskedelmi és iparvilág látni fogja, hogy valahára beléptünk a rendes állapotba, engedje meg nekem a t. ház, épen ezáltal lesz hitelünk az eddiginél magasabbra emelve. De megvallom, minden okok között rám nézve legkülönösebben hatott az, hogy ellenünkben az 1848-diki törvény ily értelemben idéztetett. Második az t. ház, hogy a 48- diki törvényekkel már annyi mindenféle történt, azok megcsonkíttattak, módosíttattak,megsemmisíttettek nagy részt, de eddig még nem hallottam, hogy a köznépnek, az adózóknak érdekében hivatott volna fel annak értelme és czélja. A kincstárban az ország háztartására mindenkor van pénz, és e pénz az adófizetők filléreinek halmaza; kétségkívül állni kell tehát annak, hogy a népnek, az adófizetőknek érdeke megkívánja azt, hogy a számadások a legrendesebben terjesztessenek elő, és vizsgáltassanak által. Azt kívánni tehát az 1848-diki törvényekből, hogy mi azon törvények ellen cselekszünk, midőn azon törvényeket úgy kívánjuk végrehajtatni, az kétségkívül nagyon félremagyarázása e törvényeknek. Különben, ha jól emlékszem, az igen t. igazságügyminiszter úrnak igen kedves szójárása az, hogy a 48-diki törvények mindent csak úgy skizziroznak. Ezen törvényben az 1848-diki törvényhozás nemcsak ezen jogot és kötelességet ruházta az országgyűlésre, de annak módját, mikénti gyakorlását is reábizta. Te hát ! Én igen sajnálom, hogy a jelen kérdéssel, melyben nincs valamely miniszternek egyes tettéről, hanem egy nagy elvről, azon nagy elvről szó, hogy miként vizsgáltassák át a közadóból befolyt pénzek számadása, összezavartatnak, és ezen kérdésbe bevegyíttetnek bizonyos személyes tekintetek is. Én részemről megvallom, hogy én, mint magánember, tökéletesen hiszem, és tudom, hogy — jelenleg a pénzügyminiszterről lévén szó — minden, amit Lónyay Menyhért kezébe vesz, legyen az bármilyen nehéz, vagy szakismeretet kívánó munka, igen eszesen, bölcsen és becsületesen lesz elintézve, de mikor itt az ellenőrködés kötelességével állok szemben, akkor én tartozásomnak tekintem azt, hogy én a priori ne fogadjak el semmi számadást, legyen a pénzügyminiszter akár Lónyay Menyhért, akár Ghyczy Kálmán (derültség a jobboldalon). Megjegyzem még azt is csekély parlamentáris tapasztalatom szerint (halljuk), hogy nincs jelenleg szó arról, hogy absolutoriumot adjunk, hanem csak számadásról van szó, éspedig annak vagy helybenhagyásáról, vagy hibásnak találásáról. Egyáltalában nincs tehát semmi értelme azon fogalomnak, amely az absolutiót illeti. Végre tehát csak egyet akarok még megjegyezni. (Halljuk) Előttünk két alternatíva áll és pedig először az, hogy a 1. képviselőház elfogadja-e Justh József képviselő úr javaslatát. (Jobbról: elfogadjuk !) Ha igen, a miniszer úr bebizonyította ismét erejét, melyet a többség által oly gyakran felmutat és akkor beteljesül az, amit Hoffmann képviselő úr egy más tárgyban mondott, hogy t. i. amidőn a t. képviselő úr azzal cáfolta Tisza Kálmán indítványát, hogy azt azért nem lehet elfogadni, mert úgymond a többség a miniszertől függ. ( Felkiáltások : Nem mondta.) A miniszter úr mondom, be fogná bizonyítani valóban, hogy erővel, hatalommal és befolyással bír a többségre, de az alkotmányos rendszernek kétségkívül nem fog szolgálatot tenni, ha ezt elő nem mozdítja. A második eset, amelyhez alig merek reményt is táplálni, az volna, hogy a miniszer úr saját belátásából fogadná el a pénzügyi bizottság javaslatát. Ha e javaslat az ellenzéktől jönne,akkor tehát, még meg tudnám fogni a miniszer úr vonakodását, de a pénzügyi bizottságtól származván, azt gondolom, hogy e tekintetben annak elfogadása a miniszer úrra,vagy hatalmára egyátalában legkevesebb compromissiót sem vonna. (Igaz balról.) És nem szenved kétséget, hogy ezáltal állását a nemzet színe előtt magasra emelné, mert az alkotmányos rendszernek, az adó feletti számadás megvizsgálása rendszerének helyes alapra fektetésében őt illetné a legnagyobb érdem, ő volna az , kiről el lehetne mondani, hogy az alkotmányos rendszernek e terem megalapításában övé volt a legnagyobb rész. Azon esetre, ha Justh képviselő úrnak javaslata elfogadtatnék, kénytelen vagyok még egyet fölemlíteni. Azt hiszem, hogy nem sértem a t. házat, ha azt gondolom, hogy ama tizenötös bizottság kiküldése által a ház magát financziális kapacitásaiban kimerítette; mondom, nem érezheti magát sértve ez által a ház szerintem, mert Angliában sok éven át volt szerencsém nézni, hogy évről évre ugyanazon 56 egyén szólalt financziális ügyekben, a többiek pedig csak röviden proponáltak néhány rövidítést az egyes tételekben; márpedig ha Angliában is ily kevés, tüzetesen szakértő férfi van, azt gondolom, nem szégyen föltenni, hogy nálunk is kevés van. De mi következik abból, ha elfogadtatik Justh képviselő úr javaslata? Az, hogy a pénzügyi bizottság tagjai nem fogadhatnák el ez új megbízást, mert kijelentették, hogy e téren nem foghatnák megvizsgálni a számadásokat, lennének tehát mások, s erre nézve megvallom, hogy capitalis jó gondolat Bánó képviselőtársunktól, hogy keresve a leginkább megkívánandó qualificatiókat az új bizottság kiküldésében ráakadt a bátorságra. (Derültség. Felkiáltások : Ghyczy mondta!) Ezen bátorság engem azon délezeg lovagokra emlékeztet, kik a róka vadászatokon árkon, mesgyén, kerítéseken szoktak átugratni, s úgy érzem, hogy e bátor bizottság is majd nem gondolva semmi nehézséggel, neki fog menni a számadásoknak s keresztül kasul végig fog rajta hajtani. De még egy kérdést teszek igen t. barátomhoz. Én nem szólhatok előre az igen t. ellenzék, mint testület határozatáról; abba beavatva nem vagyok, de szabad feltennem azt, hogy azután, mit az ellenzék mondott ezen javaslat elfogadhatlanságáról, a bizottságban tagjai közül talán senki sem fog részt venni. Már most kérdem — a legális állását nem fogom tagadni — ezen javaslat elfogadása folytán bizottságot kiküldeni, nem lenne-e hiányos és a czélnak nem megfelelő ? Én tekintvén mindnyájunk kívánságát, és mert ezen folytonos kivételes állapotot valósággal károsnak tartom, a pénzügyi bizottság javaslatát elfogadom. (Helyeslés a jobbon.) Hoffmann Pál személyes kérdésben szólal fel. Nem mondta ő azt soha, hogy a többség a kormánytól függ, hanem hogy a kormány függ a többségtől. Kemény Gábor beepártolja Justh javaslatát, mert az törvényen alapszik. Az nem bizonyít előtte, hogy Várady Gábor azt a törvénynyel ellenkezőnek állította, mert véleménye szerint ezt be nem bizonyította. Mocsáry Lajos a 48-ks törvénynek azon értelmezését, ahogy azt a jobboldalról hallja, nem fogadhatja el, sőt azt a törvény értelme valóságos elferdítésének tartja. A törvény csak azt rendeli, hogy a kormánynak a zárszámadást az országgyűlés bezárása előtt kell még benyújtani, de nem szabja meg azt, mikor, mikép, mi módon tárgyalja azt. A 48-ks törvényhozás sokkal tisztább fogalommal bírt az országgyűlés feladatáról, semhogy előre meg akartavolna kötni kezét, s nevezetesen nem akarhatta azt, hogy valamely minister, ki a felelősség terhe alatt áll, az alól elmenekülhessen. Csodálatát kell kifejeznie a kormány eljárása felett, mely ezáltal önmagára, —mint a jobboldali szónokok mondják — azon „gyanút“ vonta, hogy kell valami olyannak lenni a dologban, mit nyilvánosságra hozni nem akarnak, és elfödni kívánnak. Igen sajátságos a kormánypártnak magatartása, mely nem mint számoltató lép fel a számadóval szemben, hanem egyenesen mint a kormány védője, holott ez nem pártkérdés. A ministériumnak is szabadkoznia kellene a felületes számvizsgálás ellen, de miután ezt nem teszi, az ellenzék hivatva van kutatni ezen különös eljárásnak okát, és ezt kutatva lehetetlen a két dolog közül egyet nem feltételezni. Vagy azt, hogy ismét valami rejtélyes ügynek kell fönforogni, az olyannak,mire nézve a ministérium magát Bécsben angarozta; vagy pedig a kormány bizalmi kérdésnek tekinti ezen dolgot, és hogy a bizalomnyilatkozat minél fényesebb legyen, azt követeli, hogy engedje el mostanra a szigorúbb megszámoltatást. Ha így van a dolog, ha a fényes elégtételt fontosabbnak tartja, mint az alkotmányos eljárást, akkor Lónyay ugyan szabadon kezeli az ország ügyeit, de alkotmányosság e hazában nincs. Eddig azt hittük, ha már az 1867. XII. t. sz. által meg van szorítva az országgyűlé jogköre extensive, legalább megmaradt intensive azon alkotmányos joga, hogy az ország vagyona felett alkotmányos utón intézkedhetik. Ha azonban elfogadtatik Justh javaslata, meg lesz rövidítve az országgyűlés joga még e tekintetben is, és ki fog tetszeni, hogy nem alaptalan azon aggodalom, miszerint alkotmányos jogaink megcsonkítása a még fenlevő megmételyezését is maga után fogja vonni. Pártolja Ghyczy javaslatát. (Élénk éljenzés a baloldalon.) Wodianer Béla az egész számadás átvizsgálást nem tartja nehéz dolognak. Ők kereskedők hozzá vannak ahhoz szokva. Sőt ez nagyon könnyű is, ők stichpróbákat tartanak tételenként; ezen tételeket alulról felfelé és azután megfordítva átvizsgálják, ha megegyeznek, tudhatja mindenki, hogy a számadás összevág. Ha a főszámvevőszékre fogna az bízatni, az sem fog kereskedőkből alakíttatni. (Felkiáltások:- De igen !) azt nem hiszi, Justh javaslatára szavaz. Körmendy Sándor a szomorú számvizsgálatot sürgeti. Úgy hiszi, hogy a jobboldalnak mint egyik és többségénél fogva főszámvevőnek állana kötelességében, nem a gyanúsított, de a neheztelt számadással akként bánni el, hogy ne mondhassa senki, hogy egy malomban őrölnek. Buday Sándor elismeri ugyan, hogy Ghyczy Kálmán fáradozásaiért és kutatásaiért az öszszes ország hálájára méltó, de azért adatait, melyeket előterjesztett,nem tartja mindenben a tény-Folytatás a mellékleten