A Hon, 1870. október (8. évfolyam, 237-263. szám)

1870-10-04 / 240. szám

fin. múzeumnak; egyik 1506, a másik 1566 fan nyomatott. Mindeneket feljegyezve és rajzolva, Kéthely felé távoztak tudósaink hol szinte egy régi templom ékeskedik; onnan a hi­res Szalonak, az ékes egyházu Máriafalva, on­nan pedig Német Újvár és szt. Gotthárdra, mely helyeken régi kincseinket méhszorgalom és ügyességet gyűjtögető tudósaink érdekei és a szaklapokban közlendő adatokat és a tárgyakat remélnek, lelhetni. — Dunyov ezredes nagy betegségen ment keresztül. Egy Sampierd'arénában (Genua mellett) kelt magán­levélből vesszük ki a követ­kezőket : a fürdői kezelés, melytől Dunyov bol­dogtalan cs­óka lábára egy kis enyhülést remélt egy részi, az 59-ki hadjárat után sikeresen elhá­rított súlyos baját újította ki, melynek rögtön kezeltetése végett Acqmból Genuába kellett siet­nie. Negyedfél hóig tartott gyengélkedése alatt aztán két ízben oly súlyossá lön állapota, hogy életben maradásához már nem volt remény, s csőn­es önmegadással perczenkint várta a halált. De szívós természete ezúttal is győzelmeskedett s végzete az összelődözött férfit megtartotta — újabb szenvedésekre. — A 16 m. k­­­r. p. n. igazgató­­s­á­g­n­á­l az uj rendszer folytán köv. pénzügyi ügyészek alkalmazvák: Ingruber Károly Pesten, Witthalm Ágost Budán, Barna Mihály Debre­­czenben, Clementis Ferencz Szegeden, Preiszer Ernő Temesvárott, Makay Sándor Aradon, Dere­­anu István Beszterczebányán, Fölkes István, Győrött, Pápay Ignácz Kassán, Dalmay Béla Pécsett, Hinka László Pozsonyban, Brodenbach Vilmos Beregszászon, Hoffer Antal Sopronban, Stancsek János Szatmáron, Tentsch Rezső Ko­lozsvárott, Arz Albert Nagy-Szebenben . A pesti kereskedő ifjak tár­­s­u­l­a­­­a 312 ft 40 krt gyűjtött saját körében a honvédmenházra.­­ A nemzeti szinház könyvtárába 1837 óta letett és folytonosan szaporodó szinda­rabok és operák száma jelenleg áll összesen 1512 darabból. Tragoédia van 20, dráma 261 szomorújáték 169, színjáték 173, vígjáték 606, népszínmű 46, vitézi játék 22, melodráma 10, előjáték (program) 4, bohózat 48, opera 139, ballet 4. Ezek között eredeti dráma, szín­mű, tragoedia stb. van 436 darab, opera 26 da­rab, operetté 2 darab és egy balett, összesen 464 eredeti, a többi fordítás. Van még vagy 300 db. régi színlap, írott és nyomott; 3 db. 1700-ból; 1041 magyar — és 669 darab német olvasó­könyv , 300 latin, olasz, franczia mindenféle könyvek. Nem leend érdektelen a fennirt szín­darabok— koránkint feltűnt 8 részint már elhunyt — szerzőinek neveit a t. ez. közönség emléké­ben felfrisiteni.­­ Dugonits András, f Langh Ad. János, f Vandra Mihály, f Babocsai, f Kisfaludy M., f Kisfaludyi K. f Fodor G., f Csontos L, f Holblik M., f Bárány Bold., Balogh I, f Kocsi Horváth­­J., f Kocsi Katalin, f Munkácsy J., f Eder Gy., f Horváth Cz., f Katona József, f Ba­­barczy J., f Soós Márton, f Gr. Mayláth, f Csi­paki J., f Thewrewk, f Vörösmarty Mihály, f F. Nagy Pál, Kapczi K, f Csokonay V. Mihály, f Eördögh J., Klestinszky L., f Fáy András, f Szabó Pál, f Vajda Péter,f Király A., f Boér 5., Szigligeti Ede, f Megyeri, f Gaál József, f Garay János f Nagy Ignácz f Borossay J., f B. Jósika Miklós, f Gr. Teleky László, gr. Bethlen, F., Papp Ig., f Kuthy L., Tóth, f Kelmenfy L., Ney F., b. Eötvös József, f Csá­szár J., Kovács Pál, f Kunoss E. f Kovács J., Telepi Gy., f Komlóssy F., Beöty Zs., f Szer­dahelyi József, f Hínár, f Fáncsy Lajos, Jakob J. , Vahot I., Döme K., f Gyarmann A., f Csa­thó Pál, Erkel Ferencz, f Czakó Zs., Kendei G. , Vörös Zs., f Obernyik Károly, Degré A.f Jókai Mór, f Petőfy Sándor, Haray V., Them K. , Hugo K., Ábrányi E., Finta K., Szigeti József Turkevy, f Erdélyi János, fEgressy Béni, Cza­­nyuga, f Tóth József, Hiador, Mocsári Lajos, Doppler K., Doppler F., Dobsa Lajos, f Császár Gy., Csalóközi, Jászay K., f Hegedűs Lajos, f Kövér Lajos, Benkő K., Oldal­­J., Szilágyi L ., Keleti K.,­­Északij f Vas Gereben, Vajda János, t Berényi A., Feleki M, f Beöthy László, Szer­dahelyi Kálmán, Cséky F., Bognár Ign.,Némethy Gy., Tóth Kálmán, Tóth Józsefné, Lendvai Már­ton, Bulyovszky, Dux A., Dózsa D., Pompéry J., Kiséri, Györy V.,P. Szathmáry K., Bus Vitéz, Potemkin­s , Horchy F., Almási J., Greguss Ozorai A., Fekete M., Mosonyi M., Balázs L., Bér­ezik gr. Batthyány Julia, Farkas Alb., Szász K., Péter D., Szarvas G., Szulyovszky Gy., Oláh Gy., Flóra, Zichy Antal, Erkel Sándor,­­ Fáy Béla, Fáy G., Kvassay, Rákosi J. (A kereszttel jegyzettek már meghaltak.) minisztérium, a honvédelmi minisztérium­­mal egyetértőleg azon utasítást adta ki, hogy a hatóságok által a kivándorlás iránti ny­ilatkozat csak akkor tekinthetik hatályosnak, ha a kivándorlás valóban megtörtént. München, oct. 3. Bajorország és Wür­­temberg az éjszaki szövetségnek német szövetséggé átalakítását csupán egészen új alkotmány alapján óhajtják, — mint­hogy azonban Poroszország az éjszaki szövetség alkotmányán nem kíván változ­tatást tenni, egyelőre meg fognak elé­gedni a német véderő központosításával. Bécs, oct. 3. A mai „Wiener Abdp.“ a „Journal de St. Petersburg “-nak egy sept. 30-ki czikkét reprodukálván, mely az állítólag fenyegető orosz politika és fegyverkezések iránti híreket megc­áfol­­ja, a szent­pétervári és odessai saját ere­deti táviratai, valamint más, hitelreméltó közlések alapján szintén megczáfolja a csapatmozgalmakról és Oroszország fegy­verkezéseiről itt elterjedt híreket, és az azokhoz kapcsolt további combinatiókat. A „Wianer Abdo.“ azon közlést is alap­talannak mondja, mintha a tegnap a csá­szár elnöklete alatt tartott miniszterta­nács az állítólagos orosz fegyverkezések­kel foglalkozott volna. Brüssel, oct. 3. Toursból érkezett távirat szerint Favre és Arago a sept. 29-én tartott minisztertanácsban oda nyi­latkoztak volna, hogy — tekintettel a legújabb eseményekre — a constituantet meg kell kérdeni, ha vájjon nem lenne-e jó békét kötni. Bécs, oct. 3. Thiers, Szent-Pétervár­ról való visszautaztában holnap, legfel­jebb holnapután rövid idei tartózkodásra ide váratik. Tours, oct. 3. Galambposta útján Trochynek egy sept. 30-án kelt jelentése érkezett Lillébe, melyben ezeket mondja: Csapataink ma hatalmas offensív kém­­szemlét eszközöltek ; successive elfoglal­ták Chevily és Hay helyeket, és egész Abias­s Choisy le Roi-ig nyomultak előre. Az összes hadállások erősen fedezve és felszerelve voltak. Élénk ágyutüzelés és puskázás után csapataink egész rendben visszavonultak állásaikba. Érzékeny vesz­teségeket szenvedtünk, melyeknek száma még nincs megállapítva, de azt hisszük, hogy az ellenség veszteségei is tetemesek voltak. Sept. 30-ki párisi tudósítások jelentik : Egy rendelet Pária kerületében minden gabnának őrlésére való készletnek requi­­rálását hagyja meg, kivéve a háztartási készleteket. — Sept. 29-kig terjedő ka­tonai tudósítások mondják. A fran­ziák és poroszok közt Bilancourt sziget erdő­ségének elpusztítása alkalmával egy ki­sebb ütközet volt. A villejuifi hadálláson kívül Duancy Irányában több kémszemlét eszközöltünk. Est Double, Courenne és St. Denis erő­dökből intézett ágyulövések kényszeríték az ellenséget Stains-Moulin, Romain­villé és Borget oda­hagyására, mely utóbbit az ellenség felgyújtotta. London, oct. 3. Washingtoni megbíz­ható tudósítások kétségbe vonják azon hírit, mintha Bancroft kérdést intézett volna az uniós kormányhoz, a hadviselő felekkel szemben követendő magatartás iránt.­­ Bancroft és Washburne egyedül azon utasítással vannak ellátva, hogy az uniós kormány, ha a hadviselő felek által közösen felhivatnék, jó szolgálatait nem fogná megtagadni, azonban egyébként minden beavatkozástól tartózkodik. Ha­tározottan megc­áfoltatik az is, mintha az unió kormánya magát érintkezésbe tette volna Oroszországgal a keleti kor­ miatt. Tours, pot. 3. Uhrich tábornok teg­nap Toursban a maire és a belügyminis­­ter által a legszívélyesebben fogadtatott. A tábornok becsületszó melletti hadi­fo g°­yó Berlin, oct. 3. A „Staatsanzeiger“ Favrenek Bismarckhoz intézett iratát közli, melyben Favre, a diplomatiai tes­tület nevében a bombázás bejelentését és azt kéri, hogy engedtessék meg hetenkint egy futárnak elküldése. Bismarck kato­nai okokból megtagadó a bombáztatás megjelentését; azonban nyílt leveleknek a diplomatiai ügynökökhöz elszállítását — a mennyiben azoknak tartalma kato­nai szempontból nem veszélyes, — meg­engedte. BÉCS , oct. 3. (Estibörze.) Hiteltv. 254.50. Éjsz. vasút 2060.—. Allamvasút 378.50. 1860-ki sorsj. 90.60. 1864-ki sorsjegyek 111.50. Napo­­leon’dor 9.97.—. Adómentes kölcsön —.—. Lom­bardi vasút 171.75. Magyar hitelrészv. 73.50. Ferencz József vasút —. Pécsi vasút 70.—. Franco Hungarian-----.—. Alföldi vasút —.—. Zálogkölcsön 194.—. Tramway 157.25. Anglo- Ausztrian 222.25. Galicziai vasút 234.50. Franco 99.— Népbank —.—. Bécsi bank —.— Épí­tési bank—.— Északkeleti------. BERLIN , oct. 3. Cseh nyug. vasút 97.— Galic. vasút 95.25 Államvasut 205.25 Önkéntes köles.. 92.25 Metalliqnes 45.— Nemzeti köles. 53.50. Hitelsorsj. 85 50 1860-ki sorsjegyek 73 25. 1864-ki sorsj. 60.50. Ezüstkölcs. —.—. Hitel­­belügy-­­ részv. 136.50 Bécs 81.—. Románia 69.— Szerkesztői mondanivaló. Pistának. Nagyon kell. De csak ha gyor­san jő. Nemzeti színház, octóber 4-kén adatik: „Zrínyi.“ Eredeti nagy opera 5 felv. A nagy komlóban Bakonyi magyar daltár­sulata és Bunkó Feri népzenéje. A Hon magántársürgönyei. Bécs, oct. 3. Jólértesült körökben, az orosz fegyverkezésekről elterjedt híreket nem tartják méltóknak hitelre, épen úgy egy lapnak azon híre is, mintha a tegnap tartott minisztertanács Szent-Pétervárról érkezett tudósításokkal foglalkozott vol­na,­­ minden alapot nélkülöz. Berlin, oct. 3. Hivatalosan jelentik Versaillesből oct. 2-ról: A francziák vesz­teségei a sept. 30-ki csatában 1200 ha­lottra és sebesültre rúgnak, köztük van Guilhem dandártábornok is. 300 nem­sebesült elfogatott. A poroszok veszte­sége 80 halott, közte 8 tiszt,­­ és 120 sebesült. Oct. 1 jén és 2-kán csak egyes lövések létettek az erődből. Bécs, oct. 3. Előfordult esetek alkal­mából, hogy kiskorúak a védköteles élet­kor elérése előtt oda nyilatkoztak, hogy az ausztriai államkötelékből ki kívánnak lépni, azonban — hatósági jelentés foly­tán — ausztriai tartózkodási helyükön maradtak és más állambeli polgárságot maguknak nem szereztek. — a BERLIN , oct. 3. Busa b. 71 , oct. 69*/« nov. 70V2.R.)/,s­c. 48,­­oct. 473/4, nov. 47. Zab­h 26—, oct. 253/«. Olaj b. 14,oct. 14, nov. 13,9/24. Szch­. h 153/s,­­oct 153/3, nov. 16. BOROSZLÓ, oct. 3. Buza 92, rozs 62, zab 32, olaj h. 135/ei b. i. 13%, szesz h. 163/i oct. 15%, t­ov. 153/24. KÖZGAZDÁSZAT! ROVAT. — Am. alföldi vasút építésére vonatkozó­lag itt közöljük a hivatalos bizottságnak (Am­­brosovics Béla vasúti és gőzb. főfelügyelő, Gu­­lácsi Kálmán vasútépitészeti mérnök, Augusztin György v. é. felügyelő, Plank János v. é. félt­., Heverle K. v. u. é. f. u. és Siegmann Fr. v. é. f.­­á.) Szegeden a hivatalos bejárás alkalmával fel­vett jegyzőkönyvét, mely igy hangzik: Miután a bizottság a fentebbi leletben ép úgy az építés mint az üzleti berendezés minőségéről teljes meggyőződést szerzett, hivatva érzi magát kije­lenteni, hogy mind az építési, mind az üzleti be­rendezés minden tekintetben czélszerű­en és szi­lárdan lett végrehajtva, és hogy a kivitel által­jában a helyben hagyott tervek és kormány­­határozatok alapján létesült, — sok tekintetben­ azonban nem csak a kormány kívánalmainak és a fennálló általános építési és rendőrbiztonsági szabályoknak megfelelő, hanem mintaszerűnek is mondható. Különös megemlítést érdemel, hogy az engedélyesek és azok képviselője az építke­zések szilárdságát szem előtt tartva, s így az állam érdekeinek is nagyobb mértékben megfe­lelve, az engedélyokmányban megszabott köte­lességeiken is túlmentek, a­mennyiben az összes őrházakat, felvételi épületeket és rakodókat — bár jogukban állt azokat fából építeni, szilárd kőfalazattal állították elő. Közgazdasági vegyes. — Az északamerikai egye­sült államo­k­ban mindinkább kedvel­tetnek az oly vasúti kocsik, melyek különböző széllességü vágányon járhatnak. Ne­mrég New­ Yorkból San Franciskoba és vissza ment egy ily kocsi. Menet a kocsi az Eric-vasut széles vágányán ment Buffaloba, aztán 4 láb 10 hüvelyk­nyi szélességű Lake Shore pályán Clewaldba s innen a 4 láb 9 és fél hav. szélsőségű vasúton Chi­cagóba s a 4 láb 8 és fél hüvelyk széles vasúton a Missuri partján Council Bluffs-be ért, hol a Missuri kiáradása miatt 5 napig időzött; át­ment Om­abába, honnan az Union­ Pacif­i és Cen­tral Pacific vasúton Sacramentóba ért. Ezen egész utat a ko­csi 14 év fél nap alatt tette meg. Washingtonban a Potomac és Baltimor vasút számára egy 1500 láb hosszú alagút épül. — A nyugati Wisconsin vasút már Richardson Corners­ig 11 angol mértföld távolságban Au­­gustától elkészült. Eau Clarc és a másik végpont között még 16 mérföldet kell kiépíteni. — Mas­­sachusetben a pályaépítésére chinai munkások alkalmaztattak. — A varsói mezőgazdasági kiállítás sept. 22 én záratott be. E kiállításról írja a „Schlesische L. Zig“. A 8 napig tartó ki­állításnál sajnosan azt lehetett tapasztalni, hogy a közönség az iránt alig mutatott érdeklődést, holott a pár év előtt itt tartott kiállítást a lakos­ságnak minden rétegéből sokan látogat­ók meg. Oka ennek, hogy az oroszosítás nagy mérvet öl­tött. Míg előbb a kiállításokat a városi hatóságok rendezték, most az orosz példa szerint a politia hatáskörébe tartozik; csoda-e tehát, ha a nép visszatetszéssel fogadja azt, mit oly kezek vezényelnek, melyek minduntalan bebizo­nyítják, hogy bű­nt követnek el a népen.? Maguk a kiállítók is távolról sem voltak annyira képviselve, mint az előbbi években; megelégedtek azzal, hogy csupán oly tárgyakat szolgáltattak, melyek elmaradását demonstrató­nak tekinthették volna. A hivatalos közlöny természetesen nagyon dicsekszik a kiállítással, de más lapok arról mélyen hallgatnak. Annyi minden esetre áll, hogy az aránylag kiállított IS kevés tárgy a lengyel mezőgazdaság előmenete­léről tesz tanúságot, ezekből azonban koránsem lehet az egész nemzet gazdasági helyzetéről ké­pet alkotni.­­ A szentesi takarék­pénz­tár sept. havi forgalma. Bevételi főbb tételek Múlt havi pénzmaradvány 7,894 frt. 4 kr. Be­­tétekből 7,716 frt. 38 kr. Visszleszám. Szegedi iparbanktól 5,096 frt. 98 kr. Előlegezési vissza­fizetésekből 2,687 frt. Leszámítolási visszafiz 10,611 frt. Összes bevétel 34,775 frt 48 krajezár. — Kiadási főbb tételek: Előlegezésekre 350 frt. Leszámítolásra 600 frt. Betételek visszafizet. 20,662 frt. 41 kr. Egyenleg 12,821 frt. 31 kr. Össze , kiadás 34,775 frt. 43 kr. — A ferencz- és józsefvárosi t­aka­­rékpénztár sept. havi forgalma. Bevétel: Pénzkészlet augusztus hóról 41,479 frt 95 kr. Betétek 95,593 frt 98 kr. Visszafizetett és tovább adott váltók 268,107 frt 24 kr. Visszafizetett értékelőlegek 550 frt. Hiteltulajdonosok bizto­sítéki alapja 825 frt. Folyó­számlák 9850 frt. Különféle kamatok és dijak 6542 frt 53 kr. Különféle kisebb bevételek 128 frt 29 kr. Összes bevétel 423,076 frt 99 kr.­­ Kiadás: Vissza­fizetett betétek és tőkésített kamatok 95958 frt 87 kr. Leszámítolt váltók 302,909 frt 69 kr. Értékelőlegek 920 frt. Folyó­számlák 9988 frt 25 kr. Kifizetett kamatok 2386 frt 80 kr. Kü­lönféle költségek, tiszti fizetések, bélyegillet­ékek 474 frt 16 kr. Pénzkészlet 10,439 frt 22 kr. Ösz­­szes kiadás 423,076 frt 99 kr. Összes forgat­mány 794,234 frt 81 kr. Kivonat a „Buda Pesti“ Közlöny­ből. Árverések. Sik-Abony kigházánál nov. 10 d. e. ingatlanok. Rátót kigházánál oct. 24. r. 9 ó. ingatlan. Bátyi kigházánál oct. 15. r. 10 ó. zsellérház. Szegeden a tkvi hivatalban oct. 29. 10 ó. 3300 ftra becsült ingatlan. Debreczen városházánál oct. 24. d. u. 3 ó. 1600 ftra be­csült ház. Pest szálló-u. 29. sz. oct. 17. d. e. 9 ó. 195 db Varietés színházi részvény Csőd. Rakics György ellen Újvidék város törvényszékénél, tömeggondnok Markovics Si­mon, pezügyelő Bálla Pál. Pályázatok. Az érsekújvári adóhiva­­jl­­ásnál ellenőri, a temesvári pénzügyigazgató-­­ ságnál számtiszti, a pozsonyi pénzügyigazgató­ságnál iroda­is­ti állomásra. (Beküldetett.) Gyógyítása, minden betelt, gyógy­szer és költség nélkül kellemes Rovalesciére du Barry londoni tápszer által, mely felnőttek s gyermekeknél az orvosi költségeket ő0­szeresen megtakarítja. — 72.000 gyógykezelés gyomor ideg,­ altest,- mell,­ tüdő légzés,­­mirigy vese és hólyag bajban melyekről bizonyítvány másolatok kívánatra ingyen kül­detnek. 64210, gyógyeset Nápoly, 1862. apr. 17. Uram! Egy májbetegség folytán hét év óta rémitően elsoványodtam s szenvedtem. Kényte­len voltam olvasni vagy irm , reszkettem minden idegeim­ben ; rosz emésztés, folytonos álmatlanság s ideg izgatott­­más egy pillanatig sem engedett nyomnom s egészen bu­ug kórossá tett.Sok belföldi és franczia orvos kimerítette tudo­mányát bajaim enyhítése nélkül. Teljes kétségbeesésében megkísértem az ön Revalesciére-jét, s most három havi használat után, hálát adok a jó istennek. A Revalesciére megérdemli a legtöbb dicséretet: egészségemet helyreállí­tó s képessé tett társas állomásomat ismét elfogadni.B­ogad­­ja uram belső hálám és tiszteletem biztosítását. — Mar­quise de Bréhan. Pléhszerenczékben font 2 ft. 60 kr, 1 font 2 ft. 50 kr, 2 font 4. 60 k. 6 fnt 10 ft. 12 font 20 ft. 24 font 38 ft — Revalesciére Chocolatée táblákban 12 csészére 1 ft. 60 kr ; 24 csészére 2 frt 50 kr; 48 csészére 4 frt 60 kr; poralakban 12 csészére 1 ft. 60 kr. 24-re 2. 50 kr. 48.50-ra, 120-ra 10 ft. 288-ra 20 ft. 676-ra 36 ft. — Kapható: Barry du Barry és t-nál Bécsben, Goldschmid­gasse. 8, Pesten Török Jós­ef gyógyszerésznél, Frag­ner és Fürst J.-nél Prágában, Pozsonyban Pisztolynál, Klagenfurtban Birnbac­hernél, Linczben Haselmayernél Brünnben Eder J­ .-nél, Graczban Oberranzmeyer- s Grab­­lovicz­nál, Lembergben Rottendernél, Kolozsvárott Kron­­stadternél, s minden városban s gyógyszer, fűszer, ég csemegeámsoknál A bécsi börze fovintja oct 3. 5*/« saeralliqrtes 56.— Nemzeti kölcsön 65.90 1860-ki sorsj. 90.60 Bankrészvény 707.— Hitelint. London Ezüst . Arany részv 253.50 124.75 122.50 5.97.— Pesti ára és értéktől le pd­. 3. Értés paykr *3 S • Adva a*i T*rtr» I y vsa Termény Búza bánsági . , * tiszai pesti „ fehérmegyei bácskai font­ayi Ár vám­mázsánként­i font-I­nyi Ár vám­­máz­sánként • « • 88 4.70—4.10 84 4.85—4.95 • . . 85 5.-----6.10 86 5.55—5.25 . • . 87 5.30—5.40 88 5.45—5.55 • . 83 4.75—4.^6 84 4.10-5.— 85 5.05—5.15 86 5.90—5.80 . • . 87 5.3*­— 5.46 88 5.50—5.60­­ . 83 4.75—4.86 84 4.1­0—5.— 85 6.05—5.10 86 5.90—6.80 . . . 87 5.05—6.46 88 6.50—5.60 . . • 83 4.75-4.85 1 84 4.90-6.— . . . 86 5.05—6.16­­ 86 6.20 — 5.30 • • . 87 6 35—5.45 1 88 5.9­0—5.60 83 4.70-4.80 84 4.85-4. 15 ■ * . 865-----5.10 86 6.15 5.75 Értékpapír Magyar vasúti kölcsön. B­­­­écs. megv. köt­el.A magyar biztositó és életbiztositóbank. Pina * a . a viezonbiztositó ?89ti biztosító L’ni­­ biztositó . . . Nh a éti biztositó . . Pé »barcsi vasút . . . Pest. közúti I. és II. k. . „ m- *«­• • Buda ff ti • Alfól fiumei v. . . . Esza • • eleti „ ... Magyar keleti,, Budai t ' gyi v. . Angol-ui- g^ar-bank . . Első k­at. fest. és iparb. Magyar tr alános hitelb. Franczi magyar bank Magyar jelzáfotffeklik Pozsonyi kér bank „ Iparbank . . Footi népbatnk . . Budai keresk. bank Pesti keresk. bank *­i „ iparbank . . . Debreceeni ker. bank . Temeav. kér. és jelz. b. Első erdélyi bank Szerb bank ideig, jegy Óbudai takarékpénztár. Fér. és Józsefv. tak. p. Gödöllői „ Terézv. iparbank . •­­ Pesti takarékpénztár . | Budapesti fővár. takp. i Terézvárosi takarékp. . j Kőbányai takarékp. AdvaTartva Termény font­n* 1 1 placzl­i szokás forin­nyt Ár vám- 1 mázsánként 1 Rozs.................................... 78-781 3.20—S.30 78 79 ^60­ 3.70 !1 Árba maiétának . . . - I2.40—2.80 168 70 2.95—3.45 I ., etetésra .... 2.30—2.40 66'68 V 8 7—2.06 }■ Zab................................... 44—48 1.80—1.85 44 48 S.85— 3.SOJI Kukoricza.......................... 84 19.40—8.45— 3.86—3.70 I Bab.......................... ..-----.— 85.---- 11 Köles.........................­.-----.—­­ 80.------ 1 Repcze Káposztás . . . 75 1 — — .—­ . -— .— 11 ff bánsági.... 75 . —— .-----.—II Gyártmány Dara . . . 0. király liszt 1. láng . . 'i láng 3 zsemle­­ frt. ( kr. L zsemlelís.t...................... 1» .! tS ; 80 |,5. tésetA ..........................1 11 15 , 60 It6. tészta ..........................19 80|| .­ 14 , 60 |!7. kenyér ,. ... . 8 . 14 — tb. k *nyér „ .... 7 — korpa „ . . . ír 6C. Értéttpa^lí Itá 00. ; ® ® ■ jlJjAdv.Tartva 815 160 210 31­0 800 00 200 200 200 200 200 200 80 100 L. 8 80 60 60 100 200 60 ön a 500 200 80 80 200 12 40 40 40 8.­ 68 100 50 40 104 60 10 686 105 215 250 280 155 889 128 168 50 105 86 50 76 60 76 60 58 80 152 660 845 60 87 26 32 50 150 46 50 104 75 .Pest külv. tak. . . . 72 50 újpesti takarékpénztár 700 Árpád gőzmalom . . 108 Aradi gőzmalom . . 260 Blumféle gőzmalom 255 Concordia gőzmalom 240 Borsodmiskolczi gőzm. — Király gőzmalom 160 Lunza gőzmalom . . 291 Molnárok és pékek gőznt. —­­ Szarvasi gőzmalom 1ST Szegedi gőzmalom 169 60 Temesvári gőzmalom 167 Unió gőzmalom . 87 5­0 Victoria gőzmalom 80 Hengermalom . . 82 Első budap. gőzmalom — Budai gyártelep . . . 77 Felsőmagy. gőzmalom , 59 Pannónia gőzmalom — Első magy. serfőzde — Király serfőzde . . . — Hajó hitel I. kib. . . sí 11 ti n. . . 155 Sertésházi*u .... ccs Athen»«*“! könyvny. . — Deutsch-féle könyvny. — Pesti könyvnyomda Első magy. gőzh. . . Első magy. hordógy. . 62 Flora szappangyár . . 100 Gschwindt-féle gyár 38 Kereskedelmi épület . Gyaratott fonálgyár 21. 5.. Budapesti lánczhid . . 8850 magy- bőrgyár 161­­3* 46 50’ 17 -1 - F Országos gőzhajózás ■Magy. Lloyd gőzh.­lső magy. gépgyár. 16­ -600‘ 800 500 500 500 500 500 160 200 200 100 500 500 300 500 500 100 200 1000 500 200 200 200 200 200 500 200 206 200 200 210 top itt 2 100 200 too 200 2in 445 480 ISO 170 840 210 910 490 68 680 61065 126 208 180 80 160 445 129 41­­ I„ Mátrai kux . . . . tOetl-féle pénztárgyár 310 ^Első magy. petroleum jöyegysz. és vegy. írt. 200 tPozsonyi papírgyár . 460 ; Rima-Murányi bánya —­­Salgótarjáni kőszénb. 440 iPesti lmnei-hajógy. . 132 »Lóda- és vegygyár . 175 (Spodiumgyár . . . — JElső magy. szöszön. — jElső újpesti szeszfi . — ; Alagút..................... 850 (Magy sverezi gy*1 . 215 »Zarzetzky-féle gy .sz. 916 jSz.-Endrei téglav­itő 500 ^Kőbányai téglavető . 69 {Magy zálogl. 5* • — .Magy. 6*/# jára i . . i 6*10 }Magy. jel zálog nyelztevi 620 ^Keresk. bank zálogl. 1 88 jLánczhid elsőbbség ’f 130 rBorsod-misk mai. els. Y — dLosonczi pr *tógyár 205 jBudapetm on.u. . •­ I.35 'Pannónia t­őzm. jelz.­­j Értékek. Csász.­ar ny . . . jj Napoleo d’or . . . Osztrák ezüst . . . Porosz pénztárijegy 3 havi vállék. Augsburg 3 d. u. ft. M. Frankfurt ... Hamburg 100 i­. bank London 10 font st. . Milano 100 livr. . . Paris 100 frank . . 63(106 200 200 soe 200 100 top 140 200 500 500 105 /00 ?00 800 2­­0 H­­ 85 85 162 455 ISO 50 90 265 820 91 89 75 82 8? 76 NO 138 6 93 9 96 123 1 88 103 75 104 25 92 — 124 76 101 2*5 330 92 M 25 84 8* 91 140 6 2511 124 1841­ 104 521 104 75­­ 92 60 125­­Arad kér. bank . . . Zugligeti építő­­s. . . Építő­anyag .... Draschefele téglagyár . Erzsébet gőzm. . . . Ganz gyár..................... Üveggyár .... Nagyváradi ker. bank . Szálloda részvény­társ. ipari pán ipari — — — Magyar géptégla . . .­­ — Is — a.— — Pannónia géptégla . .. — — Vaggon gyár ....— — — — Győri keresk. bank.— — — Bécs-Pesti hajóvontató— — — — Securitás ..................... 400— Bécsi tramway . . . i ~ 156L — — Spiering-féle gyár . .— — — Gyapjú mosó-gyár . .­80— — — Sz.-endrei lak. pénztár. .-— — Gyufagyár ....­— — — — Kőszénybánya társ.— — Hunnia...........................I­­ — — — Temesvári közúti valut­a.— Viktoria ó-budai tégla . a. 118 ISO Magyar belga gépgyár. . ~ 157.-JJ 86 Magyar­ állami asut Peet— Salgó-Tarján. Pestről ind. 7 ó. 80 p.r.l0 ó.83 p.éj.9 ó. 56 p.d.e. Kőbánya „ 7 ó. 36 p.„ 10 ó.44 p.„ 10 ó.07 p. „ Gödöllő „ 8 ó. 80 p.„ 12 ó.26 p.„ 11 ó.42 p. „ Hatvan „ 9 ó.50 p.„ 26.43­­ p.„ 1­0.15 p.d.u. S.Tarján érk. 12 ó. 6 p.„ 6 ó. 32 p. „ 8 ó. 30 p.r. 8.­Tarján—Pest. S.­Tarján Ind.l0 ó.47 p.d.e.l0ó.20p.éj.ló.l2p.dn. Hatvan „ ló.l0p.d.u.ló. 28p.éj. 36.45p. „ Gödöllő 26.06p. ff Ló. Otip. ff 5.ó.l6p. ,­ Kőbánya fi 2ó.59p.,, 46.52p. ,, 66. 40 p. ,, Pestre érkezés 36.04p. ,, 56.—p. ,, 66. 48p. é. Hatvan—Miskolcs. Hatvanból ind. 9­6. 40 p.d.e. 2­6. Vámos-Györk „ 10­6.81 p. „ 8­6. 19 p. „ Füzea-Abony „ 12 6. — p.d.u.4­­ 59 p.rt Miskolcbra érk. 2 6. — p. d.u.7 6. 25 p. r. Miskolca—Hatvan. Miskolcsról ind. 8 6. 15 p. r. 8­­. — p. e. Füzea-Abony „ 10 6.10 p.d.e. 7.0 6. 40 p. és, Vámos-Györk „ 11 6. 89 p. „ 12 6. 22 p. ,, Hatvanba érk. 12 6. 25 p. „ 1 6.08 p. ,, Vámos-Györk-Gyöngyfzs. Vámos Györk ind. 11 6 44 p. d. e. 8. 6. 29. r. Gyöngyös érk. 12 ó. 19. d. e. 4­6. 04 p. r. Gyöngyös-Vámos-Györk. Gyöngyös ind 9 ó. 47. p. d.e. 11 6. 88 p. éj. Vámos­ Györk 10 ó. 16 p. d.e. 12 ó. 2 p. éj. Zágráb—Zákány. Zágráb ind. 76. 25 p. reg. 9­6. 02 p. este. Zákány érk.11 ó. 22 p. d.e. 26. 19 p. d. u. Zákány—Zágráb. Zákány ind. 3­6. 35 p. r. 7 22 p. d. u. Zágráb érk. 7­6. 32 p.d.u.12­6. 39 p. este. Alföld-fiumei pálya. Zombor, Zombor—Sieted. Szeged ind. 26.45 p.d.u. Zombor ind. 76.48 pa r. Szabadka „ 46.41 p. „ Szabadka „ 106.12 pa r. Zombor érk. 66.43 p. est. Szeged érk. 126.45 p.d. Csaba-H.-M.-Vásárhely. Csaba ind. 2.20 d.u. H.-M.-Vásárh. ér. 4.50 du. H.-M.-Vásárhely Csaba. H.-M..VI.k­h. él. I0. 10 d. Csaba érk. 11.46 d. Magyar keleti vasút. Nagyvárad-Kolozsvár. Nagyvárad ind. 4.35 d. u. 4.38 d. e. Élesd „ 5.29 „ 5.58 „ B.-Hunyad „ 7.39 „ 9.23 „ Kolozsvár érk. 9.18 ,f 11.35 „ Kolozsvár-N várad. Kolozsvár ind.6. 3 „ 12.51 B.­Hunyad tt 7.19 „ 8.26 Élesd tt 9.47 „ 6.24 Nagyvárad» 11.­ „ 8.12 (Csatlakozás a tiszai pályához.) Tiszai Tasnt. Feet—Kína. Fo«t „ « 6. 14 p. r«g. t 6. 1» p. Mt. Ciagléd „ » 6. 89 p. „ 8 6. 4 p. ,, SKölnök ,, 10­6. *7 p. „ 9 é. 17 p. éjj. P.-Ladány „ 1 6. SS p. *.«. 12 6. S p. „ D.brooz.D., Sc. 5 p. „ 2 i. 48 p. rag. ijgir.g7h. , 4 6. II p. „ 4­­­9 p. „ Tok.J ., 6 ó. 81 p. o.b 6 é. 50 p. . Közlekedés. Debreczen P.-Ladiny „ Szolnok „ Ciegléd Peat Peat Ciagléd Siolnok M-Tin Cuba Arad Mlakolei , 7 ó.94p.e.86.46p.d.e.2.45.d.n. Kaaia érk. 96.66 p. e.l26.51 p.d.u.6.S6. „ Kum—Peet. Kasab­ól Ind. 66.*1p.reg.l06.15 p.a.b.S.87,d.n. Miskolc* „ 76.55 p r.26. 56 p. d.u.7. 9.e.er. Tokaj „ 9­6. 67 p „ 6 6. 97 p. est. Nyiregyhi­ „ 10 6. 39 p. „ 7 6. 8 p. , 12 6. 19 p. d.u. 9 6. 54 p. éjj. 1 6. 57 p. „ 11 6. 57 p. „ 4 6. 89 p. , 4 6 16 p. reg. crk. 5 6. SSp. est. 5 6. 85 p. reg. „ 8 6. 40 p. , 8 6. 40 p. . Feet-Arad. „ 6 6. 80 p. reg. 5 6. 18 p. eet. „ 9 6. 84 p. „ 8 6. 10 p. „ „ 10 6. 16 p.d.e.9 6. 47 p. éjj. „ 11 6. 99 p. „ 11 6. 40 p. „ ,, 1 6. 9 p.d.a.2 6. 86 p. reg. Srk. 1 6. 68 p. „ 6 6. 11 p. „ Arad-Peet. Arad ind. 19 6. 26 p. d. n. 8 6. 47 p. ««. Cub. , 16. 7 p. d. n. 11 6.18 p. éj. M. -Tur . 8 6. 48 p. . 8 6.16 p. „ Szolnok . 5 6. — p. „ 4 6. 31 p. reg. Ciegléd érk. 5 6. 48 p. est. 5 6. 50 p. „ Pest . 8 6.40 p. „ 8 6. 40 p. „ Pest— Nagy-Tárad. Pástról ., 6 6. 34 p. reg. 5 6. 18p.e. Ciegléd „ 9 6. 39 p. „ 8 6. —p. „ P.-Ladány „ 2 6. 7 p. d. a. 1.’ 6. 40p.e. B..Újfalu „ 3 6. 7 p. „ 8 6. 17p. r. N. -Várad érk. 4 6. 15 p. ,, 4 6. 8p. „ Higy-Tirad—Pest. Nagy-Várad Ind. 11. 6. — p. d. e. 8 6. 12p.e. B.-Ujfalu » 13 6. — p. , 9 6. 60p. „ P.-Ladány érk. 11 . 55 p. d. n. 11 6. 15p.e. Czegléd , 5 6. 33 p. eate. 5 6. 39p. r. Pest . S­­. 40 p. , 8 6. 42p. „ Bécs „ 5 6. 18 p. reg. 6 o. 42p.e. KokAee—Baree—: kány. Mohács Ind. 2 6. 40 p. r. 5 6. — p. d. n. Pécs „ 5 6. 40 p. d. e. 9 6. — p. c. Barca „ 8 6. 40 p. „ 11 6. 50 p. éj. Zákány érk. 11 6. 29 p. d. e. 2 6. 49 p. r. Zákány—Barcs—Beháce. Zákány Ind. 5 6. 55 p. r. 3 6. 30 p. d. n. Barcs „ 9 6. 30 p. r. 1ó. 6 p est. Pécs „ 11 6. 32 d.e. 8 6. 62 p. Mohács érk. 2 6. 40 p.du. 12 6. — p. és. Osztrák­ állam vasat. (Gyorsvonat.) Pezt—Béca naponk. 7­6. 29 p.­­ érk.Bécabele. 56 p. d. Pezt—Baziks Béca—Pezt nap 2­6. 30 p. d. a. érk Pemre 96. 26 p. e. Bállán—Pest héti Cft Ut. éa pént. 9­6. hétf. csat. szomt*. 6.6. 54 p. Mt. érk. Bázlán­ 8­6 p. Mt érk. Peatra bakedd pént. éa azomb. vasár, kedd péntek. 9 6. 39­ p. estv. 7 6.1 p. r. Bécs—Bállá« f^ amélyv. Bécs Ind.7 6. 80 p reg. 8 6. est. — p d. n. 2 ozsonyi 10 . 8 p. d. e. 10 6. 54 p. eate. .•Ujváry, 1 6. 5 p. d. u. 1. 6. 59 p. reg. Peat érk. 4 6. 32 p. d. u. 5 6. 48 p. eater.. Peat ind. 6 6. 45 p.d.u.7 23 p. r. Czegléd ind. 8 6. 33 p. est. 10 6. — d. e. Szeged „ 12 6. 32 p. és. 2 6. 6 p. d.u. Temesvár „ 6 6. 24 p. reg. 6 6. 81 p. eat. Bázsán érk. 8 6. 45 p. d. e. Arad ind. 6 6. 12 g r.Károly in. 4 6.41 p.r., Radna „ 7 6. 24 p. r.Alvíncz „ 5 6. 12 p. J Sobors „ 9 6. 9 p. ai Száasv. „ 6 6. 7 p.J Illye „ 10 6.27 p. „Déva „7 6. 7 p.J Déva „ 1ló. 16 p. „Ilye „ 8 6. 58 p.I Száezv.„ 12 6. 21 p. d.Sonora­ „ 9 6. 12 p.IL Aivincz„ 1 6. 25 p.du Radna „ 10 6. 47 p.,1 Károlyfeh. 16. 45 p. „ Arad „ 11 6. 50 p.a! A személyvonatok a tiszai pályi­hoz Aradnál közvetlenül csatlakoznak. Déli vasut. Bmda—Znlm—Trl út Budáról ind. 96.80p.est. 76.—p.r. Fehérvár 116.49p.est. 9 6.15 p.r. Kanizsa 46.45 p.r. 2 6.lö p.d.u. Pragerhof 96. 1 p. d.e. 9 6. 35 p. este. Steinbrück 12 6. — p. d. 12 6. 9 p. éj. Triest érk. 8 6. lő p. e. 8 6. 20 p. r. Trieat—Kanizsa—Buda. Triestről ind. 7 6. 10 p.r. 7 6. — p. e. Steinbrück 3 6. 50 p. du. 3 6. 0 p.éj. Pragerhof Ind. 7 6. —p. eat.9 6.30 p.d.e. Kanizsa „ 10­6. 57 p. éj. 1­6. 22 p.d.n. Székesfehérv.,, 8 6. 45 p éj. 56. 55 p.d.n. Budára érk. 5 6.49 p. r. 7 6. 68 p. e. Buda—Kanizsa—Soprony—Bécs. Buda ind. 106.—d. e. 96.30 p.e. 7 6. r. Kanizsa „ lló.20 p. e. 56.80 p.r. Só.SOp.u. Szombath,, 8 6. lö r.JO é.lft p.r.yó^Op.»». Soprony ,, 56.36 p.r. 1ó.20p.du.l.l06.0 le. Bécsbe érk.9.20 d.e.6.86 p. du. 5ó.8 br.8.10 e. Bécs—Sopron—Kanizsa—Buda. Bécsből ind.9.36 p.r.66.30 p.d.u.9é.30­ é. 7 l'r. Sopron „ 2.20 au.9.4;­e.2.2'i du.6rk­­ .aot. Szombath„ 46.66 p.du. lló.52 p.é.5 é.llp. r. Kanizsa „ 4ó.43 p.e. éó.10 p.r. 11.yp. de Budára érk. 56.49 p. r. 46.46 p.du 76.58 p.e Buda—Székesfehérvár—Bécs. Budáról Ind. 76. — p. r. 96.30 p. e. Sz.-Fehérv. „ 10­6. — p. r. 126. 5 p. éjj Uj-Szőny 2­6. 25 p.du. 86.87 p. r. Bécsibe érk. 7­6. 60 p. e. 86.44 p. r. Béda—Székesfehérvár—Buda. Pécsből Ind. 7­6. 45 p. r. 5 6.60 p.e. Uj-Saőny „ 2 6. 15 p. r. 11 6. 15 p.é Sz.-Fehérvá­tt 6 6. 55 p.dn. 8 6. 46 p.r Budára érk. 7 6. 68 p.este 5 6. 49 p.r Báliás—Béee. Bállá. Indul6 6. 85 p. este. Temesvár „ 10 6. 48 p. éj. 9 6. 36 p. r Sieged „ 2 6. 88 p. r. 1 6. 80 p. d.u , Ciegléd ind. 66.35 p.r.5 6. 32 p. e. Pestre érk. 9.6.5 p.d.e. 86. 2 p.e. ; Pestról ind. 9 6.47 p. de. 9 6. 25 p. e. B.-Újvár „ 1 6. 52 p. du. 1 6. 13 p. éj Poisouy „ 46. 42 p.du. 4 6.19p.r. Béosbe érk. 66.42 p.e.8 6. Peat-CzegMd. Pest ind. 6.34 r. — 6 6.18 p. d. u. Czegléd érk. 8.54 — 7 6. 39 p. este. Ozegléd-Fest. Czegléd ind. 6.14 e.—6 6.15 p. r. Pest érk. 8.4.) este—8­6. 40 p. r. Első erdélyi vasút. Arat—Károly­­fehérvár Királyfehérvár-Arad. V’s&U&r Felelős szerkesztő JÓKAI MÓR. -txmsBBtm oct. t­Ufi .t lílöjórí* 3 Peilen . 5­ 9 száraz 2 PornorjyhRri3 10* felhői X Máraín­Rros-S Bígorn2 9 száraz , Szathmáron2 9 felhői . Tokajban . ■ ;n' 10* száraz 2 8tornokon X3' ff 3 1Xzegodon­H X'n 2 ArationX 7 9 - Nagybee.',k­ t­.trc.12 7-felhő* X Baidánba)7 3* Verbásion6 4' •zárai 2 Fiiékor.3 8 1 Síi'n­eko O’ IX* felhős„ Mítionvicr­oc , 5' 0«; száraz „ 61'-. ingb.»n XO1 «•' ff„ 6-Orsován 8 XI9 N­YÍLT tér. 1148 1*— A legelegánsabb férfi és gyermek disz­e­s utazóruhák Magyarország 3 legnagyobb férfiruharaktárában GRÜNBAUM *. WEINER magyar kir. udv. szavok. I. Deák téren az evang. templom át­­ellenében. II. Hatvani utcza és országút szögleten, a Zrínyi kávéház átellenében. III. A régi színháztéren levő ba­zárban a „M.kir.“ cz. száll. átellenében.

Next