A Hon, 1871. május (9. évfolyam, 100-124. szám)

1871-05-05 / 104. szám

104. szám. IX. évfolyam. Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere 7. *7. földszint Előfizetési díj* Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...... 1 írt 85 kr. 3 hónapra ...... 6 „ 60 „ 6 hónapra .........................IX „ — . Az esti kiadás postai kfilünküldéseért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! napilap. Reggeli kiadás. Előfizetési felhívás „A H­O­N“ IX-ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt — kr. Fél évre.............................. X1 frt — kr. Negyed évre .................... 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai kü­lönkü­ldé­seért felülfizetés havonkint. 30 kr. 4PF* Külön előfizetési Ivettet nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványoz­ással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak a krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivatala, PEST,­ MÁJUS 4. Az osztrák Lloyd. □ A múlt budgettárgyalás alkalmával póthitelt kért a kereskedelmi miniszter egy enquéte bizottság egybehivására,mely az osztr. Lloyd subventionálásáról volna hivatva ítéletet mondani. E bizottságot né­zetünk szerint a legközelebbi delegatió előtt egybe kellett volna hivni, mert a Lloyd szerződés ez év lefolyásával le­jár s igy a delegátiók által eddig évente megszavazott 2 millió frtnyi subventiót többé nem lehet megszavazni. Leg is jobb lett volna, ha Ausztria és Magyarország már a delegátiós ülések előtt tisztába jö­hettek volna az iránt, hogy mi történjék jövőre az osztrák Lloyddal. Úgy látszik, a magy. kormány el van tökélve a Lloyd subventiót kiemelni a közösügyi költségek keretéből. Ez elha­tározást mi mindenesetre csak helyesel­­nők. Mert habár kormányköreinkben még azon nézet uralkodik, hogy a magyar ten­gerpart mentén teljesítendő postaszolgá­lat miatt az osztr. Lloyddal összekötte­tésben kell maradnunk, ők mégis csak kö­­lességüket teljesítenék, ha az eddigi s a mi államunkra nézve hátrányos szer­ződést feloldják. Alkalomszerűnek tartjuk tehát ma is azon figyelmeztetést, hogy azon szolgá­lat, melyet az osztrák Lloyd ez ideig Ma­gyarországnak tett, elenyészőleg csekély, s hogy egyáltalában nincs ok arra, mért kelljen még jövendőre is oly szolgálato­kat megfizetnünk, melyek nem nekünk, hanem Ausztriának tétetnek. Ha az osztrák Lloyd menetrendjét meg­tekintjük, azt fogjuk látni, hogy mind­azon vonalak, melyekért subventiót köve­tel és kap, Triest­ből indulnak ki. Fiume érdekének csupán a zára-fiumei és fiume-lussapicoloi — s ha ép­en akarjuk — a fiume-triesti vonalak felelnek meg. Mindezek igen rövid parti járatok és oly természetűek, hogy a Lloyd társaság nem is látta szükségesnek éreztük subventiót kérni. A megfizetett és derék gyorshajók­kal bejárt vonalak tehát egytől egyig Triest javára esnek, a mi partvidékünk az osztrák üzlet dús asztalának néhány morzsa­hulladékával kénytelen megelé­gedni. Nem akarjuk ugyan tagadni, hogy a magy.­ráratokat az osztr. Lloyd csupán azért teljesiti ingyen, mivel ezek mintegy ráadásul követektettek a többi oly maga­san megfizetett vonalakra, vagy talán mi­vel megszállta a nemeslelküség s belátja, nekünk szegény ördögöknek a fizetett évi 600,000 frtért mégis csak kell egy mor­zsát adnia. De e morzsa csak nagyon parányi még az oly szerény étvágyhoz mérten is, minő a mienk, ha tekintetbe vesszük ama hatalmas összeget, melyet érte fizetünk. Az osztrák vonalak subventioja külön felvéve túlságosan magasra van számít­va. Bizonyság erre, hogy a Lloyd társaság néhány év óta régi adósságait folytono­san törleszti, és ezenkívül még elegendő pénze is marad­­t mindenféle költséges építkezésekre. A részvényeseknek fizetett osztalék ugyan csak 4%, de ennek oka korán sem az, hogy a Lloyd nem ké­pes többet fizetni, hanem az állammal kötött szerződés azon határozata, mely szerint magasabb osztalékok fizetése meg van tiltva mindaddig, míg az összes adós­ságok le nincsenek törlesztve. A Lloyd különben igen r­a­v­a­s­z, s mivel azt hi­szi, hogy az államot a garantírozott adós­ságokkal kezében tartja, azaz folytonos segélyezésre kényszerítheti, ezért is nem siet valami rendkívül adósságainak tör­lesztésével, hanem előnyösebbnek tartja, egészen nevetségesen nagy összegeket le­írásokra fordítani, mely leírások részben igen sajátságos természetűek, így péld. azok között figurái az arsenálban tett költséges építkezés, új hajók ép­zése és hajók átépítése, úgy hogy a Lloyd rész­vényesek tulajdonképen a négy százalé­kos osztalék mellett magukat egészen jól érezhetik , mert vagyonuk tőkeértékét egészen tekintélyesen látják felduzzadni. Ezen eljárás ellen nem lehetne kifogást tenni, ha az osztr. Lloyd azon körülményt, hogy csak 4%-ot fizet, bizonyság gyanánt nem használná arra nézve, hogy subven­­tiója nagyon szűken van kiszabva, s hogy a részvényesek megkárosítása nélkül ab­ból nem lehet jelentékeny levonást tenni. Beszélnek a számok. Az 1869-ki igazga­­gatási évben az összes haszon 2,213,983 ft 83 krt tett. Ezen óriási összegből csak 367,698 ft fizettetett osztalékra, az egész többlet a tartalék alapba, adósság törlesz­tésre és a fent érintett leírásokra fordít­­tatott. Az osztrák Lloyd tehát az eddiginél tetemesen csekélyebb összeggel is megte­heti az eddigi szolgálatokat. Ezt csupán azért említjük, hogy laj­­tántúli barátaink ne játszák az érzékeny­­kedőt, és ne panaszkodjanak túlterhelte­­tésről akkor, ha majd Magyarország ki fogja nyilatkoztatni, hogy az eddigi szá­mítás szerinti subventioról mit sem akar tudni, s hogy az osztr. Lloydot az eddig nekünk tett csekély szolgálatokért meg­felelő összeggel ki fogja elégíteni. Austria e­miatt nem leend kénytelen többet fizet­ni a Lloydnak, mert ez az Austriától ed­dig kapott 1,400,000 ftért megteheti az eddig tett szolgálatokat, meg azon eset­ben is, ha Magyarország neki egy­ért sem fizetend. Hogy mennyit kellene Magyarország­nak a 21,736 tengeri mérföldet tevő ma­gyar érdekű vonalakért az osztr. Lloyd számára fizetni, ezt egész pontosan nem számíthatjuk ki. De ha számítási alapul a legmagasabb azaz 4 ft 20 ki­tevő tétel számíttatnék mérföldenként , még ezen esetben sem esnék 91,291 ftnál nagyobb összeg Magyarországra. Ennyit kellene tehát legfeljebb az osztr­ Lloydnak fizet­nünk, de magától érthetőleg csak azon esetben, ha a társaság a mi szolgálatunkra is ép oly jó gyorshajókat fog állítani, mi­nőket az egyptomi vagy a Konstantiná­­polyba menő vonalakon használ. Látható ebből, hogy nem csekélység az, a­mivel a Lloydnak eddig érdemen felül fizettünk. Jól tudjuk ugyan, hogy ezen felülfizetés nem ajándék a társaság­nak, mely irányunkban ugyan nem visel­tetik valami barátságos indulattal, hanem hogy az a kiegyezésnek hozott áldozat volt, de azt hisszük, hogy nem szükséges jövendőre többé ily áldozatot hozni. És ez az oka annak, hogy mért tartottuk köte­lességünknek a kormányt és törvény­­hozást, valamint a közvéleményt ezekre figyelmeztetni. — A bányatörvényjavaslat átvizsgálására összehívott bizottság 3. ülésében a bányatörvényjavaslatnak a „kutatásról“ szóló II. fejezete jött tárgyalás alá. A tárgyalás elején mindjárt azon fő elvi kér­dés támadt, váljon fentartandók-e a kizárólagos kutatási körök s jelenlegi szabad kutatások vagy n­en ? Minthogy az ásványtelep mürevalóságának igazolása elejtetett s egy részt a lesben állók, versenygéseknek, — melyek például a mu­va bányatörvény érvénye alatt helyt foglaltak — eleje vétetni szándékoltatok ; más­részt pedig okvetlen szükségesnek találtatott a kutatási munkát addig, mig a kutató szabad ásványra akad, úgy a kőszénnél, mint más kivált nagyobb mélységben levő, tehát csak hosszabb kutatási Pest, 1871. Péntek, május 5. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 hasábos ilyf­éle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdíj minden beigtatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri­ beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. —­­N­yilt-téri 5 hasábos petit sorért . . .26 fer. Az előfizetési és hirdetményidíj a lap kiadó­ hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőségbe» intézendő. Be­mentetlen­ levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el . Kéziratok nem adatnak vissza, munka után feltárható ásvány­telepeknél más versenyző vagy leselkedő ellen védeni , tehát a b­zottság a zárt kutatmányok megtartása mellett nyilatkozott. Ezen elvi kérdés eldöntése után tárgyalás alá kerül­ök egymásután a 8. 9. 10. 11. 12. 13 14 és 15. §. kiegésztést s helyreigazítást a 8-dik § nyert annyiban, mennyiben a kutatási mun­kálatok határozottan a felszínre és földalatti­­­ra kiterjedőknek mondattak s az a) pont alatt tiltott helyek sorából a köritett kertek és vadas kertek, tekintettel a későbbi 10 dik­k tartalmá­ra, kihagyattak, melynél fogva a kutatványos a kutatás­, munkálat megkezdése előtt az érde­kelt földbirtokossal a kártpótlások iránt az egyezkedést megkísérteni köteles. Hosszabb tárgyalást igényelt még a 13. §, mennyiben a távirati uton beérkezett zárt kutat­­mányi jelentés könnyen támadható hiányaira is figyelemmel kellett lenni. — E hiányokból szár­mazható bajok megelőzése czéljából kijelentetett tehát, hogy táviratozás­ esetében az eredeti táv­iratnak a távirdai hivatal által hitelesített máso­lata nyolc­ nap alatt beküldendő. Miután végre a 15. § még azzal egészíttetett ki, hogy a bejelentésnek a bejelentő nevét és lakását is kell tartalmazni, a logikai sorrend te­kintetéből a 15. § 12 nek, a 12. §. 13-nak, s a 13. §. 15 nek tétetett, a 14. §. helyén hagyatott s annak 2-ik kikezdése, mint felesleges, kitöröl­tetett. — Az első folyam­odású tvszékek székhelyeit s számát illetőleg tökéletes krízis állott be . Andrássy e­miatt tegnap este Bécsből Pestre érkezett, hogy a ministertanácsban, mely a 25-ös bizottság munkálatát vette tárgyalás alá, elnököljön. A ministerelnök s ap. ü. minis­ter határozottan kijelentették, hogy a 25-ös bi­zottság munkálata, melynek keresztülvitele 13 millió forintba kerülne (eddig csak 10 millióról volt szó), nem fogadható el s azon javaslat mel­lett maradnak, melyet még husvét előtt a minis­­zertanács is magáévá tett s melyet a 25 Cs bizott­ságban Kézsmárky indítványozott,de mely végre is egy szó­többséggel elvettetett.­­ Ezen ja­vaslat szerint körülbelöl 100 első folyamodásu társas­ bíróság állíttatnék föl az illető javaslat­ban kijelölt helyeken, a kerületi törvényszékek számo­s székhelyének meghatározása azonban egyelőre az igazságügy miniszterre bízatnék, úgy­hogy csak később, a tapasztalatoknak megfe­lelőig, eszközöltetnék a törvényhozás által a végleges rendezés. — Mi természetesen nem tudjuk — írja a „Pester Lloyd“ — mi történt tegnap éjjel s ma a minisztertanácsban ; annyi azonban bizonyos, hogy a minisztertanács minden­­esetre indítványt fog tétetni az igazságügyminisz­­terrel és ekkor a ház alternatíva előtt áll: vagy elfogadja a minisztertanács indítványát, vagy a 25-ös bizottság javaslatát, utóbbi esetben azon­ban el lehet rá készülve, hogy a korona meg­­­­tagadja a szentesítést. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház 339. ülése május 4. Az esti lapunkban elmondottak után felolvas­­tatott a következő szakasz : 14. §. Az 1.§. b) c) d) pontjaiban érintett első fo­­lyamodású bíróságoknál a segéd- és a kezelőszemély­zetnek a szükséges számban való alkalmazása iránt az igazságügyi minister intézkedik. Ez azon módosítással fogadtatott el, hogy az első sorban a szók „első“-ig kihagya­tik. II. Fejezet: Az elő­folyamodású bírósá­gok székhelyei és kerületei. 15. §. A királyi járásbíróságok és törvényszékek száma, székhelyei és járásoknak a törvényszéki ke­rületekbe való beosztása iránt külön törvény rendel­kezik. Simonyi Ernő bővebb indokolás és kifejtés után ezen módosítványt adja be a fentebbi sza­kaszra vonatkozólag. A 15-ik §. egészen kimaradván, a helyett té­tessenek a következő §§-ok : 15. §. Megyék, kerületek, vidékek és székek­ben első folyamodásu törvényszékek lesznek ott hol eddig voltak a megyei, kerületi, vidéki vagy széki törvényszékek. Az első folyamodású törvényszéki bírák szá­ma az ügyek halmazához képest szaporítható vagy kevesbíthető az igazságügyi­ miniszter által. Szaporításnak azonban csak akkor van helye, ha ez iránt az illető törvényszék a miniszterhez indokolt felterjesztést tesz. 16. §. Első folyamodású törvényszékek felál­­líthatók mind azon szabad királyi, s rendezett tanác­csal ellátott városokban is, melyeknek képviselő bizottmánya biztosítékot nyújt a kor­mánynak az iránt, hogyha a törvényszék ös­­­szes költsége a törvényszék által beszedett jog­illetmények által teljesen nem fedeztetnék, a fen­maradt hiányt maga a város fedezendi. Azon városok,­­melyek ezen kötelezetséget el­nem vállalják, azon megyei kerületszék­ vagy vidék törvényszékéhez fognak tartozni, melynek területén léteznek. Szabad kir. vagy rendezett tanác­csal ellátott városok, ha különben is megyék, kerületek, székek, vagy vidékek székhelyei voltak, csak egy törvényszékkel bírhatnak, melynek hatósága ugy a városra, mint a megyére kiterjed. Buda­pest városa külön első folyamodásu törvényszékkel birand, melynek hatásköre a város határán kívül nem terjed. 17. §. Első folyamodásu járás­biróságok, a megyékben, kerületekben­, székekben és vidé­kekben minden járásban lesznek felállítandók. Ha egy járás népessége az 50,000 et meghalad­ja, vagy területe 20 □ midnél nagyobb], vagy különben a forgalom igényei úgy kívánnák, több járásbíróság is lesz­ felállítandó. 18. §. A járásbíróságok számát, tekintettel a 17-ik szakaszban megszabott korlátokra, az il­lető megyék, kerületek, székek vagy vidékek felterjesztésére az igazságügyi miniszer hatá­rozza meg. Székhelyei pedig és a községek beosztása az illető megye, kerület, szék vagy vidék központi bizottmánya által fog megállapíttatni. 19. §. A járásbíróságok székhelyei és a köz­ségek beosztása ezen törvény kihirdetése után három hónap alatt lesz megállapítandó. Az ekép megállapított járásbírósági székhe­lyek, úgy mint az első folyamodás a törvényszé­kek székhelyei is, egy külön törvénybe fogn­ak igtattatni. Az egyszer megállapított és törvényczikkelye­­zett törvényszéki vagy járásbírói székhelyek csak törv­ny által leszn­k megváltoztathatók. Deák Ferencz azt tartja, hogy a 2 ik fejeze­tet és tírmonyi indítványát függőben kel­l­ne tartani, míg a 25 ös bizottság munkálata tár­gyalás alá kerül, tírmonyi indítványa átmenet volna amarra. Tisza Kálmán pártolja Deák indítványát, de megjegyzi, hogy ha filanc­iális helyzetét vese­­sztik az országnak, egyfelől mindaz, a­mi az első TARCZA. A czigányok Törökországban.*) Vámbéy Ármintól. A czigányok kétség kívül az európai állami rend legjobb súlymérőjét képezik a balkáni fél­szigettől kezdve egészen a távoli Tweed partjai­­ig.Míg Angolországban, félig kivetkőzve nemzeti arczvonásaikból, a nomád erkölcsök és szoká­sokból, alig külömböztethetők meg a többi csa­­vargóktól, Németországban már a régi czigány­­ság határozottabban kifejezett vonásaival talál­juk őket. Magyarországban azonban a lapályo­kon még most is vándorolnak elvadult, romanti­kus külsejükkel, még ugyanazon nomád gondat­lansággal és közön­nyel, mint évszázadok előtt. Magyarországban van azonban a czi­­gányoknak két egymástól lényegileg különböző osztálya ; a letelepedettek, kik a falu végén lak­nak és életüket részint zenével, részint a kovács kézművészet gyakorlásával töltik;­­ íásodszor, a vándorló, úgynevezett oláh czigányok, (mely nevezet azonban nem annyira eredetüket, mint inkább a Törökországból Oláhországon keresz­tül történt bevándorlásukat jelzi.) Minthogy a czigányok ezen osztályának a Du­nán át történt vonulásuk nem napokat és hóna­pokat, hanem éveket vett igénybe, könnyen érthető, hogy ezen vándorló csapatok, míg a Kárpátok tövéhez érkeztek, többnyire az egyik vagy másik országos nyelvet sajátították el, és így nem maradt a keleti sajátságokból semmi más rajzok, mint a vadon csillámló, fekete szem, a nagy ezüstgombok a rongyos ujjasmellényen, undorító piezok és a „laisser aller“ a legmaga­sabb fokban, de, jól megegyezve, nem az ide­gen tulajdonnál alkalmazva, minthogy maguk­nak leginkább Proudhon: „La proprieté c'est le voi“ nemzetgazdászok­ tételét sajátították el. Ha tehát a mondottak szerint a czigányoknak európai Törökországból való bevándorlásuk majdnem biztosnak állítható, akkor hasznos szol­gálatot tett Pa­páti Konstantinápolyban gyakor­­kodó görög nemzetiségű orvos az által, hogy az európai Törökország czigányait behatóbb ta­nulmány tárgyává tette. E felett a legújabb idő­ben megjelent könyve valóban érdekesnek mond­­ható.Műve természetesen,nem a legkönnyebb fel­adatok közé sorolható.A czigányok,mint minden üldözött nemzet,minden idegen iránt gyanakodás­­sal és bizalmatlansággal viseltetnek. Nemcsak hogy Pas­pali urat a czigányok sátorai alatt csodál­ták,hanem ezenkívül még más nem épen kellemes bánásmódoknak volt kitéve. „Látogatásaim alatt,“ igy beszél Paspati „otthagyták dolgukat, kioltották az egészenet, a nő nyugodni hagyta a nagy fúvót, és a nők és a gyermekek mind ki­jöttek a sátorokból, hogy körülem csoporto­suljanak. Zsámolyon ülve és 30-nál több egyén által körülvéve, nemcsak azt jegyeztem föl, mit mondtak, bánom a gyermekek kifejezéseit is, kik egymással pereltek , valamint azokat is, melyekkel a szülők a gyermekeket lecsitítani akarták. Az egész idő alatt a gyermekek ke­zeikkel túrtak zsebeimben, a felnőttek szítták dohányomat, tanítóim ürítették zsebeimből az aprópénzt és azután búcsút vevén a gazembe­rektől s sátoraikból kikisértetvén, fáradtan és tele a nálok annyira meghonosított kisebb fér­gekkel, tértem tőlük meg.“ Az európai Törökországban tartózkodó czi­­gányok számát Boué Ami hires geolog 200,000- re teszi. Oly országban, hol még a tiszteletre méltó társaság sincs statistikailag megszámlál­va, ezen becslés valóban merész. Annyi bizo­nyos, hogy Rumeliában sokkal nagyobb számmal vannak mint Anatoliában, külö­nösen nagy számban tartózkodnak T­u­r­á­c­z­i­á­­b­a­n, hol téli szállásaikat — az úgynevezett kiszlákat — ütik föl és honnét kedvező időjárás mellett a Duna partjaiig vándorolnak.A török czigányok ezen vándorló osztálya, mely ma­gát mohamedánnak vallja, de vallási fogalmaikat keresztényektől lakott vidéken könnyen változ­tatják, legjobban tartotta meg nemzetisége valódi jellegét. Az ottomán birodalom nemzetiségi ve­­gyülékében első pillanatra tűnik fel a czigány vad kinézése, fekete, villogó szeme, karcsú, so­vány termete, hosszú, repkedő haja és napbarní­­totta a rezsziue által. A megvet minden megtele­pedettet, különösen pedig azon testvéreit, kik a nomád életmódtól elpártoltak, és jóllehet mindig szem előtt tartja az állandó házi élet kéjét, mégis jobban szereti életét átlyukasztott sátor­ban tölteni, hol esőomlásoknak és viharoknak ki van téve és hol a komor őszi napokon meztelen gyermekeitől körülvéve kell oly keserű órákat élnie. Boszniában vannak ugyan a czigá­nyoknak szegényes, fával fedett sátrai, ezeket azonban csak rövid ideig lakják , mert gyakran látni, hogy — mi­különben Magyarországban is történik — a rész­időjárás daczára is útnak in­dulnak. A gyermekeket zsákokba dugják, me­lyek a ló mindkét oldalán lógnak le. Az anya ül a soványodott poroszka hátára, az atya a gyeplőt fogja kezébe, és így megy az­után a ha­­rozatlan szél felé, bizonytalan irány­ban, míg kimerültség és fáradtság nem akadá­lyozza a további haladásban. Van, kü­önösen a czigányok egy törzse, mely­re Paspati irányozza figyelmünket. Ez a Z­a­­­p­a­r­i , vagy helyesebben a Suaparisoké, mely név a török Tschapary szó czigány elferdítése, és mely alatt chevalier errant-ot, azaz udvarias kinézésű rablót értenek, és valóban igaz is, hogy ezen Zaparik, fajuk legereditebb állapotában élvéo, sokkal vadabbak és bátrabbak azoknál, kik a lopás mesterségét lovagiasb módon gya­korolják, hogy a többi lakossággal csak keveset jönnek érintkezésbe, és a nyelv és szokások sok oly sajátságát tartaták fenn, melyek a többiek­nél már egészen kihaltak. Különösen kitűnik ezen törzs a vallásosság határozott hiánya ál­tal, míg a többi czigányok a divat kedvéért, a Mohamed és Krisztus tanaiból egynéhány mon­datot sajátítottak el maguknak, addig a Zapa­rik ez irányban még annyi fáradságot sem vettek maguknak. Paspati ezen jelenség következtében nemzeti vallásuk nyomaira vélt akadhatni,de mind­hiába. Szokásuk ugyan az első tavaszi hónapban vala­mely zeldelő réten folyó víz mellett összegyűlni, hogy távol a törökök és görögöktől ünnepeljék kakavaj­ukat azaz katlanünne­­p­ü­k­e­t. Három napot töltenek akkor dinom­­dánomban, énekkel és zenével; még a legszegé­nyebb is öl egy báránykat és birja meg barát­­jait ebédre, mely bor és virágok által diszittetik ; a czivódás és perlekedés helyébe táncz és zene lép; és három nap elmúltával szokták a T­s­c­h­e­­r­i­b­a­s­c­h­i — vagyis a csapatvezérnek a szo­kásos adót fizetni ? Mindez azonban, úgy látsz­i, csak utánzása a régi török, a perzsáknál még most is szokásos Norus ünnepnek és jóllehet a megtelepedett czigányok a kakava ünneplésével már felhagytak, még­is nehéz abban egy régi, Keletindiából származó szertartásra is­merni. Hogy Törökországban a megtelepedett czigá­nyok száma, a vándorlókéval szemben feltű­nő kisebbséget képez, azt alig szükséges megje­gyeznünk. Anatóliában legnagyobb számmal ta­lálhatók, a Maraschtól kezdve a Marmora tenger partjáig a nagyobb városok, mint Diarbekr, Mosul, Tokat, Karahissar és Enguri legközelebbi szomszédságában, európai Törökországban pe­dig legszámosabban Adrianápoly, Z­ófia és Konstantinápoly közelében. Az utolsó helyen 340 család él. Feltűnő, hogy a megtelepedettek majdnem mind a keresztény vallást látszanak vallani, mi nomád testvéreiknek, kik mohame­­dánusoknak szeretnének látszani, gyűlöletét még fokozza. Foglalkozásukra nézve többnyire kovácsok, itt-ott azonban török zenét is mivel­nek és fiatal leányaik soraiból bajaderek egy neme alakul, kik a régi törökök tivornyáin nagy szerepet játszottak és alsóbb néprétegek mulatságainál ma is részesülnek különös kedve­zésben. Ki a Bosporus melletti mulatóhelyeket és kü­lönösen Európa édes vizeit látogatta, észrevehet fátyolozott, különben komoly kinézésű műcsoport­ban, sőt itt-ott vng­ari társaság előtt is oly czi­gány szépséget,, ki a legtarkább kendőkkel és szalagokkal diszitve, éles hangon énekli a leg­­szemtelenebb dalokat, terpsichorei mozgásaiban a legdurvább érzékiséget fejezi ki, mig öreg atyja valamely hangszeren, kisé­r és édes fivére mint szerető, játék közben vele kaczérkodik. A törökök, kiknél a nők megjelenése nyilvános he­lyeken legszigorúbban tiltva van, az ilyen jele­neteket érdekeseknek találják, és a mollak tilal­mas daczára is gyönyörködnek bennök. Mi a czigányok eredetét illeti, helyesen mond­ja Paspati, hogy daczára annak, hogy Zigeu­ner, Z­in­gar­i, arabsul Zengi (a szerecsen, Zanzibar lakosa­, vagy az angol Gipsy, spa­nyol G­i­t­a­n­o (az aegyptusi) nevük származása után Afrikából Európába mondják bevándorol­taknak; ezen nevezet inkább az ázsiaiak azon szokásának tulajdonítható, hogy mindenkit ki náloknál feketébb, afrikainak mondanak, mit saját tapasztalataimból is bizonyíthatok, mint­hogy a középázsiaiak és az azerbaidsesanok a törököket karatschi­k-nak, azaz feketések­­nek nevezik. Hogy Indiából Európába vezető ut­­jokon Afrikát csak keveset érintették, az bizo­nyos. Közép-Ázsiában egészen Boch­aráig terjed­tek el a czigányok, hol — a­mi eléggé különös — az első elfoglalás idejéből származó arabs maradványokkal tévesztetnek össze. P­e­r­­­z­s­i­a déli részében és Beludschistan­­b­a­n szórványosan találhatók és minthogy sza­bályszerűen a nomád népektől lakott vidékeket kevésbé szeretik, nagyobb tömegekben csak Tö­rökországban és persa Irakban jönnek elő. Természetes, hogy a czigányok eredetének kérdése csak n­y­e­l­v­e­k beható tanulmányo­zása által lesz megfejthető és az európai czigá­­nyoké tétetett is már Grellmanntól Pottig, és az újabb időben Müller Fri től Bécsből és Paepati úrtól behatóbb kutatás tárgyává, és minthogy már ezen munkálatokból elegendőség tűnik ki, hogy nyel­vök erede­isége azon mértékben növekedik, melyben nomád lételekhöz ragaszkodva kelet felé hajolnak, alig tagadható, hogy, ha későbben a középázsiai czigány szójárás jó nyelvész által ki fog kutatni, e kérdést illetőleg egészen tisztá­ba jövünk. Paspati úr munkájával jelentékeny lé­pést tettünk előre; könyve, melyet inkább nyel­vészetinek, mintsem néprajzinak mondanék, na­gyobbrészt áll a Törökországban használt czi­gány nyelv szó származási szótárából; ő össze­hasonlított minden szót a rokon­b­an tájnyelvek­­­kel és kimutatja a legnagyobb hasonlatosságot a sanskrittel. Közöl végre a kötet végén hat valódi czigány elbeszélést, melyekből az elsőt és másodikat mi is közölni fogjuk azon megjegyzéssel, hogy utóbbi eszmemenetében sok hasonlatosságot mutat azon gyönyörű ind-mesé­­vel, melyet körülbelül két évvel ezelőtt „Did Decan Days or Hindoo Fairy legends“ ezim alatt F­r­e­r­e nővérek Londonban Muraynál bocsátot­tak közre. *( Études sur les Tehmgianes ou Bohemiens de 1‘empire ottoman, (par Alexandre GL Paspati D. M. Constantinople 1870.

Next