A Hon, 1874. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1874-02-25 / 46. szám

46. szám, XII. évfolyam. Ülmló-hi­vatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és úti kiadás együtt: 3 hónaapra....................................... 6 írt — £ 1. 6 hónapra . . . » . . . .12» — » Az esti kiadás postai külünküldéseért felülfizetés) negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó’Ösöklapjától számíttatik. naEBwnamn Előfizetési felhívás: „A HOI“ XII dik évi folyamára. . . , . Félévre...............................12 írt l,lCvS­ árak: Negyedévre...........................6 írt Egy hóra.....................• . 2 írt r Külön előfizetési íveket nem küldünk szét,. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athemeum-épület küldendők. A „HON" kiadóhivatala. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, febr. 24. Egyik nevezetes érdekünk. A Uralkodónk szent-pétervári útjához ezer meg ezer conbinatio van csatolva, me­lyek közt, a valót a költöttöt csak az idő fogja elválasztani; de van egy ügy, melyet komolyan megvitatnunk és biztosan megol­danunk kellene és ez a kereskedelmi viszo­nyaink kérdése Oroszországgal. Tudjuk, hogy Andrássy gróf a kereskedelmi ügyek előadó­ját is magával vitte Szentpétervárra és igy reméljük, hogy ez ügyben komoly alkudozá­sok folytak monarchiánk és Oroszország kép­viselői közt, melyeknek, ha reánk nézve ked­vező eredményei lettek, akkor a szent­péter­­vári útnak hasznát fogja venni hazánk is, a békeigérgetéseken kívül, anyagi tekintetben. Gondoljuk meg azt, hogy a mai Orosz­ország már nem épen »ázsiai állapotok «-at tüntet fel, mert a közelebbi 20 év alatt pénz­ügyeit a deficitből kiemelte, hitelviszonyait még a nép legalsó rétegeiben is (több, mint 215 saját nyereség nélkül dolgozó községi bank­jával) javitá, ipartermelését magasra fokozta, vasúthálózatát úgy a fekete és balti tenger, mint a mi határaink és Ázsia felé csaknem egészen kiépité; külkereskedelmi forgalmát, 1000­ o-al neveié. Ily ország, a­mily veszedel­mes lehet háborúban, ép oly hasznos lehet a békés kereskedelmi összeköttetésben. És ha most, a mi szerencsétlen diplomatánk múlt­ja és az orosz vámpolitika zárkózottsága miatt, mi állunk legh­átrább Oroszország kül­kereskedelmének forgalmi skáláján, mert nemcsak Amerika és Németország , de Fran­­cziaország, Anglia, Svájcz és Olaszország is többet visz be Oroszországba, mint mi: ez azt jelenti, hogy egy óriási vásártért hagyunk távolabb eső, de okosabb versenytársaink által kizsákmányoltatni — holott mi vagyunk annak tövénél és termelvényeinknek, ipa­runknak jelleme is inkább minket, mint bár­mely más nemzetet, hi­tel arra, hogy az orosz piaczokat meghódítsuk és a transito kereske­dést, is hazánkon át vezessük Oroszországba. Ennek most három akadálya van: első az orosz vámpolitika, második vasúthálóza­tunk és harmadik vasúttarif­ánk jelenlegi minősége. Az orosz vám nem csak protectio­­nárius, de sok czikkekre nézve valóságos ti­lalmi tételekkel zárja el borunkat, más ter­­melvényeinket, és iparczikkeinket Oroszor­szágtól. Úgy, hogy e tekintetben a 15. és 16-ik században sokkal kedvezőbb helyzetben voltunk és igy nagyobb volt kereskedelmünk Oroszországgal. Minthogy e század első fele a kereskedelmet egészen a politika szolgálatá­ban tartá, így megmagyarázható volt e vám­politika. Ehez járult természetesen a belipar és földmivelés védelmi érdeke Oroszország részéről. De most már e tekinteteknek enged­niük kell a fejlettebb nemzetgazdasági élet létfeltételének, a szabad kereskedelemnek. És Oroszország már eddig is engedett; most volt alkalma Andrássy grófnak az orosz vám­tételek és rendőri, pénzügyéri szigornak chi­­nai talán számunkra is rést tenni. A szentpé­tervári útnak valódi jelentősége az lesz, ha e téren nekünk kedvezményeket biztosit. Van azonban még egy ügy, melyet di­­plomatiánknak e téren reformálnia kell és ez consulatusunk. Mert a konsul képezi a keres­kedelem világító tornyát és védelmét. De fáj­dalom, főleg oroszországi és keleti konzulaink e tekintetben nagyon­­ sötétek. A bukaresti állomás most betöltve sincs, Odessából, Var­sóból, Moszkvából csak hiányos terményje­lentéseket kapunk, de az iparforgalmi ada­tokra és a vállalkozási mozgalmakra, a belke­reskedelem irányára, bel- és külföldi tárgyai­ra és tényezőire konzulaink kellő figyel­met nem fordítanak, így iparunkra és keres­kedelmünkre nézve nincs irányadás és tájé­kozás semmi irányban. Oroszország kereske­delmi, ipari és hitelviszonyait olvashatjuk a »Journal des Economist«-ból, de nem hiányos, hivatalos adatainkból. Iparunk és kereskedel­münk vergődik ny­ugat felé, hol nagy ha­­talmasságokkal áll szemben és terra incognita reá nézve Oroszország. Vasúthálózatunk a határszél felé kiegé­szítve van az osztrák vasutakkal, tehát eze­ken érintkezhetünk Oroszországgal. De ezek csak magukra és Németországra gondolnak; hazánkból és Galicziából is kedvezményi dí­jak és kartell szerződések által Északnémet­­ország felé fordítják a forgalmat és ennek hagyják fenn az Oroszországgal való keres­kedelmet. Azt his­szük, hogy itt a magyar és osztrák kormány közös érdeke parancsol­ja azt, hogy a veszedelmes kartell­szerződé­seknek útját vágva, nyugöt felé, és úgy, mint az orosz pályákkal való egyenes összeköttetéseket segítsék elő, szerződésekkel és a hiányzó összekötő vonalak kiépítésével. Mert ha Oroszország méltónak­­ tartá Romá­niával egyenes vasúti összeköttetésbe hozni legnagyobb kereskedelmi hálózatát, ki lehet ezt eszközölni a mi kereskedelmünk számára is. Igaz, hogy itt a stratégiai szempont is közbe­játszik és a mint irányt szab Oroszor­szágnak vasútépítésében, sőt kereskedelmi összeköttetéseiben is, úgy aggodalmat okoz­hat monarchiánknak is. De a mostani világ­ban a kereskedelem nem hozza a háborút a nemzetek nyakára és sokkal jobb, ha van vasúti összeköttetés a kereskedelem számára béke­időben, mintha a háborútól való féle­lemből­­ elszegényedünk vagy legalább másoknak engedjük át legtermészetesebb pia­­c­ainkat. Ez iránynak megfelelőleg kellene refor­málni tariffapolitikánkat is, és hogy e tekin­tetben épen a magyar államvaspályáknak van nagy jövőjük, azt említenem sem kell. Hódít­suk meg az orosz piaczokat, akkor nem fog meghódítani a muszka minket soha! A képviselő­ház osztályai kö­zül ma az I., III., IV., V., VII. és IX. osztályok tar­tottak ülést. A marhavész elleni intézkedésekről szóló­­ja­­vaslatot a IV. osztályon kívül valamennyi bevégezte és holnap valószínűleg a IV. is bevégzi, mely ma folytatván a tegnap kezdett átalános vitát, a részle­tes vitát is megkezdő, s abban a 47. §-ig haladt. Módosítás átalában több osztályban történt, de na­gyobb mérvű eltérések nem fordultak elő. Kivéve azt, hogy a középpárti képviselők értekezletük meg­állapodása nyomán a törvényjavaslatnak a minisz­tériumhoz visszautasítását indítványozták, mi azon­ban nem fogadtatott el egy osztályban sem. A belvizek levezetéséről szóló­­javaslaton a főrendiház által tett módosításokat eddigelé az I., II., V., VI. és IX. osztály tárgyalta és fogadta el.­­ A statisztika szervezéséről szóló­­javaslatot ma az I. és IX. osztály tárgyalta és fogadta el- Ez utóbbi a czímet oda változtatta, hogy »statist­i­­k­a­i adatok gyűjtéséről« és az 1. §. kihagyatását fogja indítványozni. Előadók a belvizekre vonatkozólag: I. oszt. Bittó Béni, mind az 5 t javaslatra; II. o. Hedry Er­nő; V. o. Vécsey József b. (és tengeri hajók lajstrom­zására) ; VI. o. Molnár Antal (mind az 5 törvényja­vaslatra); VII. o. Szomjas József; IX. o. Dániel Ernő. A marha­vészre vonatkozólag előadókká vá­lasztattak ma az V. o. részéről Patrubány Gerő, — a III. o. részéről Gullner Gyula. — A keleti vasút tárgyában az albizottság indítványa folytán a következők fog­nak kihallgattatni : a kormány rszéről gr. Mikó, Go­­rove és Tisza Lajos volt közlekedési miniszterek ; Hollán Ernő, gr. Szapáry Gyula volt közlekedési államtitkárok s Hieronymy jelenlegi államtikár; továbbá gr. Lónyay s Kerkapoly volt pénzügymi­niszterek, úgyszintén Thomen, Weninger (szakértő) Hidegbéry, Fakh, Rohrmüller urak, s a keleti vasút ig. tanácsa, valamint az angol-osztrák bank, s illető­leg ennek igazgatója, Mayer ur. Warringot illetőleg majd akkor hoznak határozatot, ha mindezen sze­mélyiségeket kihallgatták. Tervben volt egyes ig. tanácsosok és kormánybiztosok kihallgattatása is , de ezt elejtették, minthogy az ig. tanács egyetemle­gesen felelős, a kormánybiztosokért pedig a kor­mány viseli a felelősséget. Budapest, 1674. Szerda, febr. 25. Szerke­sztési iroda t Barátok­ tere, Athenaeum-épület I. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bem­entetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. —‘Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. A szász egyetem tiltakozási tényének bírálata, ti. lássuk.Mi ellen tiltakozik a szász egyetem 34 tagja. Először a szász székek és vidékek muni­­cipalis egysége megsemmisítése ellen. Mi a municipium a magyar államalkotmány szerint? Ha­tározzuk meg azt, s a kérdés oldva van. Municipium az 1848-iki magyarországi VII. és erdélyi I—II. t. czikkek kelése óta Erdélyben volt a hét vármegye, két vidék, öt székely és kilencz szász szék és két vi­dék, az öt szab. kir. város, 13 kiváltságos mezővá­ros. 1861 után még ilyenekké lettek: Fogaras, Kéz­­di-Vásárhely, Naszódvidék ... A municipium más neve törvényhatóság, juris dietió, s tesz egy teljes közigazgatási organismussal biró vármegyét, vidéket, széket, várost, melynek főispánja, főkapitánya, főki­­rálybirája, királybirája és székbirája, polgármestere, tisztviselő kara, képviselete és tanácsa van, mely önkormányzati joggal bir, rendes jövedelemmel s ál­landó alappal bír, árvaügyeit intézi, adót fizet, kato­nát állít, rendőrséget tart fenn, utat csinál, tisztvise­lőit választja s az országgyűlésre képviselőt küld, szóval, mint egy alkotmányosan elismert önálló poli­tikai testület és országos törvényhatóság, mint egy erkölcsi és politikai individuum folytonosan létezik, mint ilyen el van ismerve s a jurisdictio minden at­tribútumait bírja. A ki Erdély alkotmányát s alkotmányos or­szág-szerkezetét ismeri: ilyennek tudja-e, ilyen mu­nicipium, ilyen politikai egység, ilyen önálló juris­­dictio, tör­vényhatóság-e a kilencz szék­ és két vidék együttesen ? Elé jő-e a municipium az 1791-ki 11. t. czikkben, mely elősorolja az országgyűlés alkotó részeit? Elé jő-e az 1848-ki m. országi VII. és er­délyi II. t. czikkben ? A municipium imént elősorolt atti­ibutumaival bir­t-e a királyföld in concreto ?! Hát curiatim votumát nem eltörölte-e az idézett 1791-ki 11. t. ez. ? Hát nem fejenkénti volt-e a szavazás Er­dély országgyűlésén ? Ha a királyföld nem volt mu­nicipium, nem volt egysége, s ha nem volt, a b. n­. miniszt­e nem semmisíthette meg. Másodszor, tiltakozik a szász nemzeti egye­tem törvényes hatásköre s a szászföld (?) municipá­­lis joga megsemmisítése ellen. Mi az egyetem törvényes hatásköre ? Tisztáz­zuk ki ezt s a fogalomzavar azonnal elenyészik . . . Egyetlenegy erdélyi írott törvény formulázza a hatás­kört a kis ország egész múlt,életében, az 1791. XIII. t. ez., mely szó szer­int ez: »Ő felsége helybenhagyá­sával a szász nemzet is, annak egyeteme, a székek s vidékek, sz. kir. városok, kiváltságos mezővárosok, községei s tanácsai — úgy tisztviselőik­nek a törvény szerint őket illető választása, mint politikai, gaz­dasági és a törvényes közigaz­gatás tekintetében, törvényes és a Leo­­pold-hitlevéllel megegyező állapotában megtartatik.« Ámde a hivatolt Leopold-hitlevél III. pontjában csak e hat szó van a szász nemzetiből: »a szász nem­zet municipalis törvényeit meg­er­ő­s­i­t­j­ü­k,« — a municipalis törvény pedig az 1578-ban Báthori István erdélyi fejedelemtől adott szász magánjogi törvénykönyv, mely a tisztviselők választásáról, a perek folyásáról, osztályról, gyám­ságról, örökösödésről, szóval magánjogi kérdésekről szól. A szász nemzeti egyetem 1848-ig az idézett XIII. t. cz. értelmét követve a törvényes gyakorlat szerint[egyébbe nem vegyült, mint 1) ispánja a székek s vidékek választására ügyelt, a kir. kormányszék­­nél tanácsos s előadó volt és ezért 2000 frtot húzott, május és Katalin-napkor egyetemi gyűlést tartott, oda a székekből s vidékekből behívott két-két kö­vettel a fontosabb közigazgatási ügyeket, királyföldi határegyenetlenségeket, legkivált pedig a kir. kor­mányszéki rendeleteket elintézte, a székek, székek s testületek oda felhívott ügyeit igazította — ez volt politikai közigazgatási teendője; továbbá 2) a szász törvényhatóságokból apellált pe­­r­ekben ítélt mint másodbíróság — ez volt tör­vényes jogköre; végre 3) a két bírák jó­szágai jövedelmét s később az egyetemi fogarasi és nemzeti főpénztárt kezeltette, a számadásokat ellen­őrizte, a jövedelmek hovafordításában a kir. kor­mányszék és fejedelmi udvar intéző befolyása mel­lett elhatározta — ez volt gazdasági te­endője. Semmi közjogi cselekvénybe avatkozni soha joga nem volt, nem is merte azt tenni, hiszen csak egy századdal ezelőtt egyeztek bele Erdély többi nemzetei, hogy ne neveztessenek peculiumnak, hogy Alma helyett I­n­c­l­y­t­a natio legyen czime, hogy a kincstár ne bánjék velők úgy, mint a fiscus alattvalóival, hogy fiai a titkárságnál magasabb hivatalokig is alkalmaztassanak stb. — Régen a szász jellem egyik fővonása volt az eszély és sze­­ V4ixxyadg______________-------------- - v» .___ Az ér­intett törvényes hatáskörből az 1868-ki XLIII. t. ez. 11. §-a elvette a törvényes functiot, de a más kettő máig fennáll, a tisztválasztást és belügyi igazgatásban való közvetítést az egyetem ispánja által most is gyakorolja, a VII bírák s nemzeti fő­pénztár jövedelmeiről intézkedik; tán előleges enge­dély nélkül intézi azt s még jegyzőkönyveit s szám­adásait sem terjeszti föl. Ezekből a belügyminiszteri rendelet semmit el nem vont, tehát törvényes hatás­körét meg nem semmisítette, csak a­mit a törvénye­ken felülemelkedve ragadtak volt magukhoz, annak állotta útját, eltiltotta egyedül az ország nagy politi­kai kérdéseiben a közjogi dolgokban való törvény­tervek készítését, kívánságokat és követeléseket, azért, mert a törvényjavaslatok készítésével az al­kotmány szerint a miniszter köteles, nem a munici­­piumok, annyival kevesebbé pedig oly testület, mely a municipium attribútumaival egyátalában nem bir, a törvény által egészen egyébre van hivatva, s mely­nek követelési joga a kormán­nyal s parlamenttel szemben nincs. Hogy pedig az egyetemnek törvényes hatáskö­rébe visszaterelése által a miniszter a szász föld mu­nicipális jogát semmítette volna meg, az alaptalan, a minisztert, a törvényt és a testvér­nemzeteket sértő állítás, mert az a föld, amiről szó van, királyföld, min­den ott lakó egyenjogú honpolgárok édes szülötte­­földje, melyen 150,000 szásznál kétszer több román, magyar, székely és izraelita lakik,a kiket az 1848-ik évi törvények a legelső szász particiussal egyenlő politikai jogúvá emeltek, épen úgy, mint a legutolsó szász földmives egyenlő politikai jogaira nézve a leg­főbb születésű magyar aristokratával. Azután pedig a királyföldnek van 11 municipiuma, azok képviselői a parlamentben ülnek, otthon beligazgatását minde­­nik önállóan viszi, tiszt- és képviselőválasztási jogai­kat élvezik, tehát a királyföld politikai jogait a mi­niszteri rendelet nem is érintette. Harmadszor, tiltakozik a törvényhozásnak a szász nemzeti vagyon iránt czélba vett törvényes intézkedése ellen. A múlt gyakorlata ebben is tájékozást nyújt. Nézzük, mi volt az? A múlt század épen középéig a VII birák jó­szágai jövedelmét vették a székek, vidékek tisztvise­lői pénzül és terményekben, olykor napszámmunká­ban ; a begyült dézsmák, robotváltságdijak, haszon­bérek, allodialis termények árai Szebenben a VII bi­rák által, de sajátképen a szebeni allodialis pénztá­rak által kezeltettek VII birák pénztárai név alatt a szebenvárosi pénztárral együtt,­ felügye­lője volt a királybíró és egyszersmind nemzeti ispán is volt; ezenkívül a szász törvényhatóságok évenként meghatározott összeggel járultak a közre, s ebből lett az egyetemi pénztár, később a fo­garasi uradalom megszerzése után alakult a harma­dik vagy a fogarasi jószágok pénz­tára, mely a 11 törvényhatóság részvétével szer­zett birtok jövedelmeiből állván, nemzeti köz­pénztárnak tekintetett. A VH birák közt nem volt eleinte Brassó, Besztercze, Medgyes városok bí­rája és Szerdahelynek bírája. Azonban idővel ezek is mind a VII birák közé számláltattak s minden jöve­­dedelemből részesültek. Hogy kezeltettek e pénztárak ? Mikre s ki en­gedelmével fordittattak a jövedelmek? Vagy tán mint a magyar nemes a maga tulajdonával tehetett vele az egyetem tetszése szerint akármit ? Szabad ke­ze volt az ispánnak és egyetemnek, vagy a kormány és fejedelem szigorú ellenőrízése alatt állott? Minde­zekre a levéltárak adataiban tiszta felelet található. A szász VII bírák pénztárának valamint a nemzeti pénztárnak is lesz kezelése a kir. kormány­szék utján az udvar tudomására jővén, legelsőben 1753-ban, azután 1795. végre 1802. az egyetem pénz­tárai költségére kir. biztos neveztetett ki a bajok ki­nyomozására és orvoslására. Első eredménye a lett, hogy a szász tisztviselők természetben vámfizetéseik és mellékjövedelmeik megszüntettetvén, 1754. állan­dó pénzfizetés határoztatott számukra az udvar által a kir.­ kormányszék utj­án, s el lön rendelve, hogy azon jószágok haszonb­érbe adatván,a jövedelmek egy igazgatótestület által kezeltessenek, a tisztviselők a pénztárból vegyék fizetésöket; 1768. felvilágosítást kér az udvar a Vli birák jószágai állásáról, s azok jövedelme hova fordításáról, minek következtében 1770. az ispánnak meg lön rendelve, hogy a szász pénztári számadások általa történt megvizsgáltatása után, terjesztessenek fel a kir. kormányszéki szám­vevőséghez felülvizsgálás végett; 1773. ismét az lön rendelve, hogy az egyetem kimutatást küldjön fel: 1) Saját bevételeiről és kiadásairól, 2) a VII biráké­­ról, 3) a szász székek, 4) a városokéi­ól, 5) a faluké­­ról; ugyanakkor a szász nemzeti egyetemnek a szám­adások megvizsgálásában való részvétele szabályoz­tatott, s miután a kir. kormányszéki számvevőség azokat felülvizsgálta, a kormányszék véleménye kí­séretében az udvarhoz terjesztése rendeltetett; 1774. az egyetem pénztáráról el­őleges költségvetés felkül­dése rendeltetik, s a kimutatásokból kitűnik, hogy Szebenben királybírót, polgármestert, a szék és vá­ros tiszteit a város majorsági pénztárából­ fizették; ugyan­akkor rendelte az udvar, hogy a kir. kor­mányszék adjon tervet a szász tisztviselők fizetésé­ről; 1775. viszont azt határozta, hogy minden szász allodialis számadást s mind a múltra, mind jövőre nézve a kir. kormányszéki számvevőség vizsgáljon meg; ugyanez évben az udvar megparancsolja, hogy a kir. kormányszék nyomoztassa ki: a szász nemzet miért fizeti az eddig házipénztárából tett kiadásait allodialis jövedelmeiből? 1788. ismét megújította az udvar ama határozatot, hogy a szász városok tisztvi­selői fizettessenek allodialis jövedelmeikből, s fizeté­si segélyt — Adjutum Salariale — ne húzzanak; 1791. meghatároztatott hogy a fogarasi és VII. birák jószágai jövedelmeit ne kezelje a Szebenvárosi allo­dialis pénztárnok, hanem egy önálló külön egyén, fölöslegéből szegény szász és oláh ekklezsiáknak templomok és iskolák építtessenek; 1801. a szász nemzeti pénztárak kimutatásának felküldése rendel­tetik; 1805. pedig az, hogy a szász nemzeti pénztá­rakból mind a XI. törvényhatóságnak évenkint köz­­igazgatási szükségei fedezésére ezer-ezer forint adas­sák; 1808. és 1816. az egyetem engedélyt kért arra, hogy külegyetemeken tanuló szász ifjaknak stipendiu­mot adhasson, s evégre 1809. 50,000 frt tőkésittetett is, oly feltétellel, hogy a kiket az egyetem felkülde­ni akar, a kir. kormányszéknek névszerint jelentse be; 1811. a fogarasi uradalom jövedelmeiből a 11 szász törvényhatóság közigazgatási költségeire ismét ezer-ezer forint rendeltetett; ugyanez évben az egye­temi­ követek namiil­iai megkétszeresitésére kér­­t. egyetem engedélyt; 1817. a szász törvényhatóságok­ tisztviselőinek saját majorsági pénztáraikból fizetése az udvar által szabályoztatott; 1832. meghatározza a kir. kormányszék, hogy ezentúl az egyetemi pénztá­rakból való minden rendszeresített kiadásnál tétes­sék ki az utalványozó rendelet száma, önkényes ki­adásokat pedig az egyetem tenni ne merészeljen; 1833. az úgynevezett egyetemi pénztár megszüntettetett; 1839. megengedi az udvar, hogy a bécsi műegyetemen egy szász ifjú festészetet, 1841. hogy ugyanott egy magasb mértani tanuljon, s a végre stipendium is jön utalványozva; 1843. kérte az egyetem, hogy Szebenben a köznemzeti pénztár­ból jogi tanszéket állíthasson. . . . Sőt nem csak a jövedelmek ügyét állandóul a kormány intézte, de hogy azok természetéről meg­győződhessék, 1776—77-ben és 1787-ben felkérte a VII. birák adományleveleit, azokat véleményadás végett kiadta a kir. közigazgatóságnak, 1787-ben azok felküldettek az udv­arhoz, s ennek következté­ben lett aztán 1788-ban az a rendelet kibocsátva, hogy a szász városok kötelesek a magok tisztviselői­ket saját majorság jövedelmeikből fizetni. 1770-ben július 18-án kelt udvari rendelet azt tartja, hogy mi­vel a szász VII birák Lotorezrét és Verestornyot nem tartják jó állapotban, hanem elhanyagolják, ki­váltságuk semmisittessék meg, s a nekik adott faluk a koronának adassanak vissza. Az egész 120 év alatt egyetlen nagyobb politikai cselekvényét mutatják a levéltári adatok a szász egyetemnek, a würtembergi német bevándorlást, melynek 2—300 elámított kül­földi lett szomorú áldozatja. Ezer tény mutatja a kormánynak a szász nemzeti vagyon és jövedelmei miként kezelésére s hová fordítására való szakadat­lan ellenőriző és intéző befolyását. Nem volt abban korlátlan ur a szász egyetem, mert az nem olyan magántulajdon, mint egy donatárius nemesé vagy városé. A nemes fiait nem csalhatja meg. A város érdekei ellen nem cselekedhetik. De egy oly testü­leti vagyon, mely hét birtokosé, egynek kezelése alatt visszaélésre könnyen ad alkalmat. A minthogy adott is, Szeben város visszaélt a VII. birák közös vagyona kezelésével, s azért vette a kormány ellen­őrizése alá. V. László azon föld minden polgárának és lakójának tette adományát, s az egyetem mégis egy századig kizárá a román, magyar és székely polgárokat e jövedelmekből. 1848 után ennek igy lenni nem szabad. Vagy hazugság a jogegyenlőség Magyarországon, vagy a románoknak és magyarok­nak a 11 királyföldi törvényhatóság közvagyonai jö­vedelméből aránylag osztozniok kell. Nem hiszem, hogy legyen valaki, a­ki ezek után is illetéktelennek mondhassa a m. kir. belügy­miniszter azon eljárását, hogy a királyföldi törvény­­hatóságok vagyonügyét nem egyoldalúlag közigaz­gatási úton, de a törvényhozás utján minden érde­keltek részvétével tartja elintézendőnek. Negyedszer, tiltakozik az egyetem 34 tagja és törvénytelennek s jogellenesnek nyilatkoztatja a miniszter rendeletét azért, hogy az egyetemtől oly tárgyak feletti tanácskozás jogát veszi el, melyek annak alkotmányos hatáskörében állanak. Ez a két első pont alatti téves állítás változott kifejezésű is­métlése. Én az amazok tárgyában mondottakra hi­vatkozni elégnek, az ismétlést fölöslegesnek látom. A tiltakozási pontokat megelőző tényelőad­ás is hasonlóul alaptalan és ferdített, sőt úgy látszik, vagy jogviszonyainkat nem ismerő papi egyének műve, vagy czélja a dolgokat nem ismerők tévútra vivése. A van mondva, hogy a 9 szék és 2 vidék össz­­municipium volta a Leopold hitlevél III. pontjában és 1791. XIII. erdélyi törvényczikkben mint­­»sért­het­len« törvényelv van kimondva. Nincs azokban efféléről egy szó is. Mondva van, hogy a magyarországi és erdélyi alkudozások 1848-ban szintén biztosították ezt. Amaz alkudozások két positiv eredménye a ma­gyarországi VII. és erdélyi I. és II. törvényczikk. De e törvények az egyesülés jogalapjává a teljes poli­tikai jogegyenlőséget tették, a­mi evvel ellentétben nincs, mindennek fentartását, a­mi ellentétben áll, mindennek alkotmányos útra való átalakítását he­lyezvén kilátásba. Ebben sincs afféle, a mit a tiltako­zók felemlitnek. Az 1868. XLIII. tezikkben is a törvényen és szerződéseken alapuló jogok csak általánosságban vannak említve, a mi alatt az erdélyi közjog egész_^ összesége értetik; de hogy evvel azon közjognak a fenforgó speciális szász jog­érdekre vonatkozó részéről annak alapjog természete­s meg nem változtathatósága ki lenne mondva, ezt állítni józan és­szel nem lehet. Mondva van ott, hogy a vonatkozó s fentebb idézett törvényekben az egyetem mint a szász municipális törvény kiegészítő része van megemlítve s biztosít­va. Ez is tévfogalom. Mi a municipalis törvény? fen­nebb elő volt adva; az a 8­10 ívnyi magánjogi codex, melynek diplomatikus neve : »STATUTA seu JUS MUNICIPALS NATIONIS SAXONICAE« ott az Approbata és Compilata végén, melynek tar­talmát fennebb ismertettem , csak annyiban nevezte­tik a 9 szék és­ két vidékének, mert magánjogi né­mely ügyeiket ezek szerint és nem a nemesi jellegű vármegyei s székelyföldi törvények és törvényes el­járás szerint intézték el. Az összmunicipalitás ezen symbolumát és kapcsát azonban szász polgártársaink már 1852—54 ben az osztrák összbirodalomnak ál­dozatul vitték volt. Ezt tehát most megsemmisíteni nem lehetett. Mondva van ott, hogy a szász egyetem, mint a nemzet együttes képviselete még 1872-ben előter­jesztette az akkori miniszternek a királyföld muni­cipalis és községi rendezéséről készített munkálatát, s abban a maga kívánságait és követeléseit tudomá­sára adta­­ bekannt gegeben; bár a királyföld ös­­­szeségét megillető több történelmi jogairól lemon­dott, s a municipalis és köz­ségi jogok csak azon ös­­­szegét tartotta fenn, a­melyek minden más egyes municipiumot megilletnek, mégis a miniszter e tárgy­ban máig előterjesztést az országgyűlésen nem tett. Már a korona egy tanácsosával, egy minisz­terrel szemben egy egyetemről való ilyen hangon tartott beszéden vagy csak mosolyogni lehet, vagy a szerepek borzasztó összecserélését és teljes foga­­lomzavarodást kell constatálnunk. Ha az egyetem nem összmunicipium — a mint kimutattam — hogy kivánhat s követelhet magának avagy csak egy jotta municipium-jogot? ha azt soha sem gyakorolt eddig, hogyan kivánhatja s követelheti a székelyek és románok jogegyenlősége sértésével ? Csak annyit kiván s követel — úgymond — amennyit bármelyik­­ más municipium. De ezt is Hogyan—ro­m.a, mikor v­­­nem municipium; és hogyan mondhatja, hogy több történelmi jogairól lemondott, hiszen az erdélyi jog­történelem az egyetemnek semminemű históriai jo­gát nem ismeri, positív törvényes jogait m­i is bírja, a­mennyiben a törvény meg nem változtatta; és aztán minő modor az a kívánás és követelés modo­ra, az a tudomásul­ adás! Miféle fogalma van a cor­­relatioról az egyetemnek, hogy ő felsége a király egyik miniszterével ily hangon érintkezik, hogy kí­vánj mikor petitionálásra van utalva,követel, mikor azt a felsőbbek iránti tisztelet meg nem engedi. Még csak a van hátra, hogy a szász egyetem pa­rancsoljon rá a magyar kormányra, hogy vagy kö­veteléseinek eleget tegyen, vagy felmondja az enge­delmességet s bevádolja valamely európai nagyha­talomnak. Valóban a legkevesebb és legkiméletesebb volt, a mit a miniszter ily tárgyban és ily eljárással szemben a szász egyetemi Bekanntgabe-val szem­ben tett. A vallási rkvizis Európában. — Renan Ernőtől. — (Negyedik közlemény.) Az állam azt teljesen ignorálja, ki az igazi ka­­tholikus; két párt jelenik meg előtte, hivatkozván ez elnevezés jogosítványaira. Mit teh­et az állam ? összeszámítja a két párt híveit, és a számok ará­nya szerint megosztja köztük a jogosítványokat. E szabály, mely a gyakorlatban a könnyítés minden nemével járhat, épen nem az volt, melyet Poroszország elfogadott. A győzelem a leghelyesebb felfogást is megzavarja. Németország, mely abban tölti életét, hogy bírálja a franczia történelmet, s mely a közben annyi helyes észleletet­len, úgy látszik mégis el akarja követni XIV. Lajos és­ I. Na­póleon hibáit. E két uralkodó legnagyobb hibája volt, hogy túlvitte az állameszme fogalmát, s ennek folytán vallási üldözésekig ragadtatott. Bismarck és a német hazafiak épen úgy okoskodnak mint ők. A protestantizmus, így szólt XV. Lajos, árt álla­mom egységének ; a protestánsok nem annyira fran­­cziák, mint többi alattvalóim ; összeköttetéseik van­nak a külföldön azokkal, a­kik úgy gondolkoznak mint ők ; vallási elveik ellenzésre utalják őket kor­mányommal szemben, el kell hát nyomni őket.« Ha a »protestáns« szó helyébe a katholikust tes­szük, teljesen a porosz­ kormány által az ultramontánok­­kal­ szemben követett politika indokolására találunk. Néhány felvilágosult ember igazolására, kit­ársul­­va látunk szintén e politikához csatlakozva, meg kell jegyeznünk, hogy a szabadelvű politika inkább íz­lésük szerint lett volna, de a pietista párt ellenke­zése a házasság világivá tétele ellen kényszeríté őket kevésbé korrekt eszközökhöz nyúlni, hogy az ókatholikusoknak tűrhető helyzet biztosíttassék. Ez igaz, csakhogy később tértek a rendszabályra, mel­­­ly­el kezdeni kellett volna s mely idejében használva magában is majdnem kielégitő leendett. Mit tett a porosz kormány, a helyett, hogy biz­tosítsa az ókatholikusoknak a szabadságot, a melyre szükségük volt ? Nyugtalanította a katolikusokat, kik elfogadták a zsinat határozatát, s kik igen nagy többségben voltak. Oly tábori lelkészeket, s hitta­nárokat alkalmazva, a kik az érsek daczára, nem fogadták el az uj hitszakaszt. Nem mondjuk mi, mintha e lelkészek s e tanárok a legcsekélyebb hibát

Next