A Hon, 1878. április (16. évfolyam, 80-105. szám)

1878-04-02 / 81. szám

81. szám, XVI. évfolyam. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenamim-épü­let földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt,­ 5 hónapra...........................................6 frt — kr. 6 hónapra...........................................12 » A­z esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * , 1 előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felh­ívás ZEX­O ZRT XVI-dik évfolyamára. A­­ H­o­m meg­jelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Évnegyedre................................... 6 frt Félévre.................................................12 » Egy­ hónapra .................................... 2 » Az esti kiadás postai kalód küldéséért felülfizetés év­i negyedenkint 1 forint. r Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barát­ok-tere Athenaeum - épület) küldendő, s »hon« szerk. * kiadóhivatala. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, 1878 Kedd, april 2. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény * szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok, tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, april 1 A ki­bonyolítás. Ignatiev, a »szerencsés kezű« diplomata tegnap hagyta el Bécset s az avatott körök­ből származó tudósítások ritka egyértelmű­séggel konstatálják, hogy a »szerencsés kéz« jókora kosarat visz Pétervárra. A »sze­rencsés kéz« mit sem tudott végezni az »erős kéz« ellenében. Nagy megpróbáltatás volt Andrássyra nézve Ignatiev bécsi lá­togatása, kinek pár nappal ezelőtt a hesseni és oldenburgi herczegek igyekeztek ugyanott az útját egyengetni. És épen az előzménye­ket ismerve s tudva, hogy Ignatievnek Bécs­­ben alkalma lehetett igen hatalmas rugókat mozgásba hozni s jelentékeny tényezőket megnyerni missiója érdekében, kellett attól tartanunk, hogy a mindig sikerhez szokott orosz diplomata ezúttal sem fog üres kézzel távozni Bécsből. Lehetett tartani attól, hogy az alkudo­zások s egyezkedések terén bizonyos presszó alatt oly kedvezmények tétetnének Oroszor­szág javára, melyek a monarchia érdekében épen nem kivánatosak. De a nagyfontosságu diplomatiai tárgyalásokról érkezett tudósítá­sok, örömmel mondhatjuk, nem igazolták az aggályokat. E tudósítások fácitja az, hogy a monar­chia külügyei Andrássy gróf kezében, erős kézben vannak s hogy Andrássy gróf posi­tiója. Balíl­ol erősebb, mint­ átaláBov. U. —­­•­­Külügyminiszterünk szilárdan megállotta he­lyét, a san­ stefanói békeszerződés pontozatai ellenébe uj pontozatokat állított föl, melyeket lealkudhatlanoknak jelentett ki. Ignatieo nem volt meghatalmazva, bármely végleges meg­állapodást létesítni, csakis azon határokat körvonalazta, melyek legszélsőbb vonaláig Oroszország hajlandó tekintetbe venni Ausz­tria-Magyarország érdekeit. Andrássy gróf nem elégedett meg azokkal, sőt — mint egy jól értesült levelező tudni akarja — a san­­stefanói szerződés az egyezkedésre nézve me­rőben elfogadhatlan hasisnak lön kije­lentve. Engedni fog-e már most Oroszország ? Ez a kérdés. Tekintve Anglia határozott ál­lásfoglalását, a szultán s a török kormány azon nyilatkozatát, hogy egy orosz-angol há­ború esetén Törökország nem fog Anglia el­len fegyvert ragadni s végül figyelembe véve, hogy Oroszországot az épen befejezett háború jelentékenyen kimerítette, és hogy Oláhor­­szág is igen könnyen belevonható lenne egy oroszellenes hadi ak­ióba : mindez oly hely­zetet teremt Oroszországnak, hogy abból a muszka diplomácia ez idő szerint alig me­ríthet más tanulságot, mint ez : bölcs enge­dés. És igy nem csekély a kilátás arra nézve, hogy Andrássy gróf minden nagyobb mérvű költekezés, a hadseregnek igénybevétele nél­kül is képes lesz megóvni s jövőre biztositni monarchiánk érdekeit. Ez oly siker volna, mely fölülmúlná a legvérm­esebb reményeket is. És a mint a dolgok most állnak, Ignatiev bécsi missiója meghiúsulta után, minden op­timismus nélkül lehet beszélni ily esélyről ilyen sikerről. Ignatiev kikosar­aztatása igen kedvező kilátást nyújt a keleti ügyek végleges kibo­­nyolítására. A mi Andrássy intentóiról legújabban a nyilvánosságra került, inkább csak a Balkán félsziget nyugati részére vonatkozik. Hogy Andrássy határozottan ellenzi Bulgáriának az A­egei tengerig terjedését, s hogy ebben szá­míthat Anglia hathatós támogatására is, nem szenved kétséget. Másfelől azt akarja, hogy a Balkán félsziget egy túlnyomó nagy része gazdasági és katonai tekintetben szerződé­sileg közelebb viszonyba hozassák monar­chiánkkal, melynek határozott domináló ál­lása volna egész Szaloniki­ig, de minden ok­­kupáczió, vagy annexió s az azokkal járó ter­hek nélkül. Bosznia, Herczegovina és Albá­­­niában létesítendő reformokra nézve a por­táv­a­l kezet fogva járna el Andrássy, ki végül azt is akarja, hogy a porta azon terüle­ten, mely számára meghagyatott, teljesen kifejthesse állami erejét. Első pillanatra is föltűnik az egészséges mag, mely e konczep­­tióban van. Nincs kétség benne, hogy nehéz­ségekkel is jár, de bizonyos másfelől az is, hogy az eddig fölhozott megoldási módozatok között a legczélszerűbb s legelfogadhatóbb. A török állammal és elemmel osztanók meg a befolyást és domináló állást a jelentékeny terü­leten s ez sok tekintetben a töröknek, de maguk­nak a szláv népeknek is javára válnék. Az ősz­nézve nagyban különbözik a muszka befo­lyástól. Ilyen kom­bináczió mellett egy, a Duna és a Balkán közti autonóm Bulgária nem jöhet számba. A Balkántól éj­szakra fekvő területekre nézve eddig még mit sem hallani Andrássy szándékairól. De azt gondoljuk, hogy Bulgáriát, akkorát a mek­korát, csak »muszka nélkül« fogadhat el. S igy ha a keleti kérdés azon irányban jut a kibonyolitáshoz, melyben most megindulni látszik, monarchiánknak jóval jelentékenyebb s dominálóbb állása lesz keleten, mint a há­ború előtt s a szemrehányás, hogy e monar­chia kaparta ki a gesztenyét Oroszország számára, csakhamar épen az ellenkező állí­tásra fog átváltozni. Eddig s kivált ma még csak diploma­tiai sikerről lehet szó. Őszintén kivánjuk, hogy Andrássy gróf mielőbb végleges és tényleges sikert mutathasson fel. — Az országgyűlési szabad­­elvű­ párt mai értekezletét G­o­r­o re elnök megnyitván, tárgyalás alá vétetett az 1878. é­v­i államköltségvetés. Ezt megelőzőleg Makrai Aladár hivat­kozva a dévai reáltanoda helyiségeinek czélszerűtlen és szűk voltára, kérdi, szándékozik-e a közokt. mi­niszter a sürgetőleg szükséges intézkedéseket meg­tenni, hogy e bajokon segítse legyen, s szándékozik-e a tanárok számát a szükséghez képest szaporítani, mint, a­hogy a tanodának meghatározott fejlődési­ rendje, t. i. a magasabb osztályok fölállítása, azt ma­­gával hozza. T­r­e­f­o­r­t miniszter válaszában kijelenti, hogy maga is meg van győződve arról, hogy a dévai reáltanodánál a fölhozott bajokon és hiányokon segí­teni kell s igyekezni is fog a szükséges intézkedése­ket a lehetőségig megtenni. Ezután a költségvetés tárgyalása meg­kezdetvén, Széli pénzügyminiszter indokolása és némely kérdésre adott fölvilágosításai után, az értekez­let a költségvetést átalánosságban a részletes tár­gyalás alapjául elfogadta, megbízván az elnökséget azzal hogy a részletes tárgyalásra annak idején ér­tekezletet hívjon össze. Ezzel a tanácskozás véget ért. — Ignatiev bécsi missiójáról több­féle tudósítást olvasunk a lapokban s valamennyi megegyez abban, hogy Andrássy gróf monar­chiánkhoz katonai és gazdasági tekintetben szerződés­szerű viszonyba akarja hozni a Balkán félsziget nyugati területét: Szerbiát, Montenegrót, Albá­niát, Boszniát és Herczegovinát, igy biztosítván monarchiánk befolyását keleten minden más be­folyás ellenében, — követelvén egyszersmind, hogy Törökországnak azon területen, mely számára meg­­hagyatik, lehetővé tétessék állami erejének és exis­­tentiájának teljes kifejtése. Ezekre vonatkozólag olvastuk a »P. L1.« egyik bécsi levelében, hogy Konstantinápolyban ily kombi­náczió ellen épen semmi kifogást nem tesznek s hogy Ignatievnek Andrássy gróffal folytatott tanácskozá­saiból azt a meggyőződést kellett merütni, hogy »a san­ stefanói szerződés az egyezkedésre nézve absolute elfogadhatlan hasisnak lön kijelentve monarchiánk által.« Egy másik levélben a következő reflexiókat ta­láljuk : »Sem annexió, sem okkupatió, ha­­nem a természetes súlynak fentartása a Balkán fél­sziget nyugati részén, a fennálló formáknak fentartása s részben módosítá—kijebb tolása az, mire a külügyi kormány törekszik, hanem a monarchia hi­­vatalának legnyomatékosabb érvényesítése és hatal­mi sphaerájának indirect után való biztosítása keleten.« A kölni újság bécsi tudósításai szerint I­g­­n­a­t­i­e­v jelentékenyen sokat engedett már a san ste­­fanói békeszerződés pontozataiból s Bécsben ar­ról győződött meg Ignatiev, hogy ott teljesen elállónt­a­k az okkupátió és annexió eszméjétől. — Bukarestben a napokban egy röpirat jelent meg Krecsuleszku volt miniszterelnök és később berlini oláh ügynök tollából. A röpirat azt ta­nácsolja az oláhoknak, hogy engedjék át szép szeré­vel Beszarábiát Oroszországnak. Az oláh képvi­selőket e röpirat gyűlöletes tartalma annyira dühbe hozta, hogy a képviselőház egyik közelebbi ülésében határozatba ment, miszerint Krecsuleszkától az 5000 piaszternyi »nemzeti jutalom,« melyet a kamarák neki évekkel ezelőtt szavaztak meg, mint a röpirat szerzőjétől megvonassék. A pápa első allocutiójában melegen emlékezett meg IX. Piusról, ki »töretlen szellemmel harczolt az igazságért és jogért.« Kiemeli hogy őt, midőn előde örökségébe lépett, aggasztó azon igen fenyegető helyzet, melyben nemcsak a pol­­gári társadalom, hanem az egyház és az apostoli szék is van, mely erőszakkal megraboltatván világi uralmá­tól, odajutott, hogy hatalmát szabadon és mindenkire üdvösen nem használhatja. Mindez állapot daczára is engedelmeskedni akart az isteni intésnek s elfogadta a rábízott tisztet ; remélli, hogy meg is felelhet an­nak s erre nézve kéri a bibornokok közreműködését . Új cseh declaráczió. A cseh vezérek ismét egy declaráczióval léptek föl, melyben a német lapok hivogatásával szemben ezúttal is kijelentik, hogy nem lépnek be a birodalmi tanácsba, míg nem teljesülnek az októberi diplomában és az 1871. szept. 12-ki legfelsőbb leiratban kimondott és biztosított cseh jogok. De történjék bármi is, így vég­­ződik a nyilatkozat, aggodalom­ nélkül tekintünk a jövőbe, mert fiai vagyunk a nagy szláv nép­­családnak, mely egyik tagját sem fogja áldoza­tul oda­dobni senkinek.« A költségvetés tárgyalása. Holnap kezdi meg a képviselőház az idei költségvetés tárgyalását. Minthogy ez átalá­­nos politikai diskusszió szokott nálunk lenni, valószínüleg lesz abban keleti és kiegyezési politika ép úgy, mint a defic­itek előállásá­nak és fedezetének különböző magyarázata is. Egyiktől sem félünk, csak attól tartunk, hogy üres és hosszas lesz az átalános vita és az, tekintve az országgyűlés csekély idejét, ezen viták meddőségét, épen nem kívánatos , sőt az ellenzék álláspontjának sem válik ja­vára , mert a politikában is áll az, mit a fran­­czia az irodalmi fajokról mond »mindenik jó, csak az unalmas nem,« első kívánságunk te­hát, hogy a költségvetési vita rövid le­gyen. A kiegyezés alaposan megvitatva, a ke­leti politika forduló­ponton van, tehát egyik sem nyújt költségvetési vitára sok új és al­kalmas tárgyat, melyeket akár a helyzet tisz­tázására, akár a kormánynak bírálatára, akár az ellenzéki álláspontok erősítésére sikeresen lehetne fölhasználni. gv».j.»«4ch­j“*jr'c>gy 1. h!"i­­ aj Éaig'ynagya jegyen j mert, főleg a legutóbbi időkben, az ellenzék minden árnyalata oly szenvedélyes vág­gyal törekszik a kormánybuktatásra, hogy arra a fegyvereket sem igen válogatja meg; úgy lát­szik, hogy hiszik, miszerint a minden lépten­­nyomon való egyenlő erős támadás szétrob­bantja a kormánypártot és a többség kapitu­lálni fog a kisebbség előtt; igen alkalmasnak tartják erre a különböző szavazások eredmé­nyét biztató reményül fölhasználni és nekünk nincs módunkban ezt a hitet mással c­áfolni, mint a tényekkel és az ellenzéki kombinációk eredménytelenségével; sőt hivatkozhatnánk e tekintetben a kormánybuktatás lehetetlensé­gének egyik fő okára — az azután következő parlamenti megoldás lehetetlenségére, az osztrák magyar és külföldi helyzet kénysze­rítő erejére; de minthogy ezeken túl teszi ma­gát az ellenzéki remények és szenvedélyek fen­nen szárnyaló követelése, így ezeket nem hozzuk föl, hanem reményünket, a tárgyila­gosság tekintetében, a hazafias belátás szük­ségszerű érvényesülésébe helyezzük. Ha e tárgyilagosság érvényesül, akkor az nem fogja ugyan rózsás színben látni pénz­ügyi helyzetünket, sőt köteles lesz bevallani azt is, hogy a legutóbbi három év alatt sem teljesültek, még oly mértékben sem remé­nyeink, mint némi alapossággal számítani le­­hete erre. De egyszersmind számításba fogja venni a fölmerült nehézségeket és az ezek daczára tényleg elért eredményeket, mert ha ezek mégis fokozatos, jelentékeny haladást mutatna­k államháztartásunk rendezése tekin­tetében, akkor a kormány működése és a nemzet erőfeszítése meddőnek, az államház­tartás rendezése iránt követett irány helyte­lennek vagy épen veszélyesnek nem mondható. Már­pedig a száraz, kétségbevonhatatlan számok ezt bizonyítják. Midőn a szabadelvű­­párt és kormánya megalakult, átvett egy oly háztartást, mely 1874-ben 44 millió 282,984 forint deficzitet mutatott föl, az 1875-ik év nem volt az uj kormány befolyása alatt telje­sen, de ez alatt redukálta a deficzitet 39 mil­lió 718,960 forintra. Az 1876-ik évben k­e­z­d­t­e­k életbe lépni az adóemelések, pénzügyigaz­gatási és bírói szervezetekben történt válto­zások, azonban egyszersmind a vasutügyek költséges orvoslási operatiójához is hozzá­ kel­le fogni és az aranyugró folyton emelkedő terhével kelle küzdeni. Ezek következtében az ellentétes hatás eredményeképen, a zár­számadás (póthitelekkel együtt) 32.834,889 forint defic­itet mutatott föl. Még mindig küzdeni kelle, az adók későre történt életbe­léptetése, az előre ném látott vízkárosodási, vámügyi és agionális defic­itek miatt, az elő­irányzat bizonytalanságával, mert az előirány­zat és zárszámadási eredmény közt 20 millió differentia volt. Hanem az 1877-iki év min­den tekintetben normálisabb volt. Ez, úgy szólván, az első év, mely a Tisza-kor­­mány működésének eredményét magával ho­­zá , bár nagy mértékben vonta azt a nagy ágió és a forgalmi, kereskedelmi viszonyok fennakadása. De méíris a 99 pag mi^a forintra nőtt, a pénztári kimutatások szerint, és ha most, az idei deficit, az ellenzék által sem k­ifo­g­á­s­o­lt solid alapra fektetett költségvetésben, a pénzügyi bizottság törlései, valamint a rendkívüli Tisza szabályozási költségek daczára, csak 17.468,012 forintra van előirányozva , ez bizonyítja államháztar­tásunk mérlegének lényeges javulását. Sőt ha megjegyezzük azt, hogy az így előirányzott, defic­itből 8.911.448 forint fordíttatik adós­ságtörlesztésre, 5.802.850 forint beruházá­sokra és tiszai átmetszésekre, akkor kitűnik, hogy a tulajdonképesi államháztartási defi­­czit, melyet a folyó (ágró, államadóssági és közös rendkívüli) kiadások okoznak, 3 millió 753,714 forintra olvad le. Igaz, hogy a defi­­c­it természete nem változtatja meg annak terhét, de bizonyítja helyzetün­k javulását és az egész deficzit összege az 1877-hez képest. 7,3 millió javulást mutat; viszont ez az 1876 kihez képest 8 millióval kevesebb, és az 1876-ki deficzit az 1875 kinél szintén közel . A „HON“ TÁRCZÁJA. Az amerikai nők. — Láng Henriktől. — II. Most átmegyek a déli államok közé, minek­­előtte New­ York vagyis inkább a jelen kor nőit raj­zolnám. A volt ültetvényes mindenben különbözik a keleti-, közép- és nyugati farmertől és gyarmatostól. Minthogy délfelé, migratio nem létezik, természetes, hogy az ültetvények majdnem kivállóan az első bir­tokosoktól származott családok kezében vannak (vagy voltak a háborúig). Ezek többnyire az angol főnemesség ifjabb ágai számára kijelöltettek s azok által el is foglaltattak. Két század óta nem változott itt semmi, csak annyiban, hogy a rabszolgaság által a birtokos még gazdagabb és a telepitvény nélküli fehér ember még szegényebb lett, mert a munkát a négerek végezték fizetés nélkül; igy a birtoknélküli fehér nyomorkodott, mig elnyerte a »paria« nevet: '»the poor whites« a szegény fehérek. A gyapot és a czukor sokat jövedelmezett an­­­nyit, hogy az egymástól távol eső ültetvény lakói va­lóban nem tudtak mit csinálni a pénzzel. Igaz, nevel­tették gyermekeiket éjszakán a legdrágább nevelőin­tézetekben, vagy sok esetben Európában is, de csak­hamar haza siettek, mert sehol a világon nem találták föl azt a buja kényelmet, mit otthon, főképp a nők. Igaz, hogy szépek s különbözők az éjszakiaktól. A r­­ezuk’ nem az a gömbölyű, eleven, életteljes és hófehér; az övék inkább az olasz, csakhogy nem oly élénk és inkább mondhatni közömbösnek, mert semmi sem érdekli; csak ha valamely csekélységen felhevül, ak­kor látni arczán egy kis pirt. Mégis jó, szives és nyájas nőkre akadtam ott is. Jó hajlamuk közé tar­tozik a vendégszeretet; ebben a yankee nők fölött állanak, de nem csoda. Ha valaki amaz államokba vetődik, nem kérdezik soha kicsoda, micsoda ? hanem: tud-e társalogni, tánczolni, vadászni, akkor kedves vendég. Az északi nő már tökéletesen ismerni akarja azt, a­kinek házát és asztalát ajánlja. A sok rabszolga között nem volt csoda, ha az­­ ültetvényesek nejei és leányai el voltak kényeztetve mint a szultánák. A fekete ifjúság többnyire csak azzal volt el­foglalva, hogy a háziasszony, vagy kisasszony körül sürgött-forgott és szeszélyeit­ tanulmányozta. Minda­mellett, hogy igy el voltak kényeztetve, igen jó lo­vaglók. Mint fogoly azonban őket is tanultam tisztelni és becsülni. Tudva volt, hogy nagyobb »fine eater«-ek (tüzevők), azaz tüzesebb rebellisták voltak, mint a férfiak; mégis, midőn én és 600 sebesült társam Lake City Floridában letelepedtünk a puszta porba az utczán, sok irgalmas nő a parancs daczára, néhá­nyat házaikba vitettek közülünk, így engem is. Ott lakott egy georgiai születésű úri nő, még egy évvel azelőtt 600 rabszolga birtokában volt, most egy 10 éves néger fiú volt 10 éves fiának játszótársa s az ő egyetlen birtoka. Férje kapitány volt a seregben. A déli államokban ismerős költőnő Mrs Me. Intosh. Négy napig e szegény megosztotta velem kuko­­riczakenyerét s szalonnáját, a kukoriczakorpából pörkölt és főtt kávét melasse-al édesítve. Nappal mindig mellettem ült, ápolta csatában kapott sebe­met, fölolvasta saját költeményeit vagy Byront; éj­jel pedig a kis néger fiú virrasztóit mellettem, így múlt négy nap,miközben sírva beszélte el a szegény nő régi kényelmes életét és siratta, hogy nem tud és nem ért dolgozni, alig hogy megtanult öltözni. Ötöd nap elvitt engem a Provost Marshal és vaspályán tovább küldött. Egyik barátomat egy más házba vitték. Szép fiú volt, húsz éves, N. Y. bankár fia, kinek épen a mellén ment be a golyó s a hátán jött ki. Orvo­sunk éjjel nappal a házinőkkel fölváltva ápolta. A Provost Marshal ezt is el akarta vinni, hanem a nők protestáltak és igy megmentették életét. Még szebben, igazán nőiesen viselték magukat a savannahiak. Tíz hónapi fogság után tízezer fog­lyot kellett volna ott kiváltani. Rongyosan, szennye­sen az erdőkből, vaspályán szállították a foglyokat és mivel tudva volt, hogy a savannahi nők mindenek­­fölött a legtüzesebb és legtúlzottabb rebellisták vol­tak, az őrségi tisztek nekik kedveskedni akarván, el­tökélték a kiéhezett, beteges, majdnem mezítelen el­lenséges foglyokat nekik nyilvánosan megmutatni. Midőn az első utczába jöttünk, a járdák, házak abla­kai, tetők, mind zsúfolva meg volt telve nőkkel és gyermekekkel (mert a férfi mind katona volt). Az öröm s­zivalgás nagy volt, de midőn közelről megpil­lantottak , megmutatták, hogy szivük még a jó he­lyén van, sírva fakadtak a szörnyű látványra. Erre megharagudtak a tisztek, kezdték hajtani a népet, de nem használt ez ; átalános zokogásban tört ki mind. Azon éjjel egy raktárban feküdtünk, odajöttek a nők egész éjjel kínálgattak étellel, a­mennyi nyomorúságukban telt. A szegény fehérek, a­kiket fentebb említettem, a legnyomorultabb faj minden kaukázusi között. Már vagy két század óta nem keveredve más emigrán­­sokkal, csak magukban éltek az erdőkben. A férfiak és nők mind sovány, magas egyének, hogy tulajdon vékony árnyékuktól is megijedhetnének. Hajuk még mindig elárulja régi dán és svéd származásukat; egyenesen lenyúló szemük azonban elárulja, hogy tudnak kegyetlenek lenni. A nők még mindig a régi divatot szeretik, a rövid derékot és hosszú szoknyát, tulajdon gyapotból fonva és szőre. Kalapot épen olyat használnak, mint az apáczák. Különös szokásaik vannak e nőknek, így pél­dául ha otthon vannak, nem hogy leülnének egy szék­re, hanem az egyik lekukorog a szobának egyik szög­letébe, a másik a másik szögletébe és igy körül; lábtalpuk szolgál támpontul, mert a sarkukra ülnek. Akkor kivesznek a zsebükből egy nyírfa burnot sze­­lenczét ; szájukban van egy irónforma kis nyirfa­­ágacska, melynek egyik vége szét van rágva, mint a seprű, ezt a végét nedvesen bemártják a burnótba s úgy veszik a szájba, azaz az arcz és fogak közé és igy bagózzák; elüldögélnek így órákig, a­nélkül,hogy szót váltanának. Házi gondjuk kevés, mert csak sertése­ket tartanak, és azoknak sem kell el, csak két­szer fogják meg életükben, először midőn jegyet vág­nak füleikbe, azután mikor megölik. A marha is csak az erdőt járja. Nyáron annak semmi hasznát nem ve­hetik, mert oly száraz és sovány, mint gazdája és az a föld, melyen legelész, de őszszel feléled és télen az erdőn felkereshetik is egy kis tejért. Különben csak kukoricza-málon és a levegőn szárított (nem füstölt) disznóbuson tengődnek. Csak tavas­szal dolgoznak egy keveset, a terpentint gyűjtve fáról-fára. Ez mind a nők munkája, a férfiak (a bá­bomig) kóborolni szerettek, fegyverrel vállukon, vagy másoknak szökevény rabszolgáit vérebekkel bekeríteni. Mindezért meg voltak vetve a gazdáktól és gyűlölve a rabszolgáktól. Soha iskolába nem járnak. Ezek az­­ új angolországi »shol marm«-ok halálos ellenségei, kiűzték az országukból, gúnyolták, sőt olykor meg is ölték, de azért azok még sem riadtak vissza tőlük. A­hol egy nem birt velők boldogulni, ment segélyül t­z s így a háború óta mégis behatoltak a legrettenetesebb megyébe is Először tanul a néger, ha mindjárt 60 éves anyóka is, nem tesz semmit, mind tanul, s úgy végre a fehér gyermekek, maguk a szülők ellene daczára szintén tanulnak. Néhány példát idézek arról, hogy mennyire el voltak kényeztetve a nők a déli államokban. A há­ború vége felé, midőn a négereket vagy sáncrépítésre vitték, vagy hozzánk szöktek, úgy­hogy nem maradt senki, a­ki dolgozott volna, a nyomorúság annyira fokozódott, és pedig nem az alsóbb osztályoknál, hanem épen a volt birtokosok közül, hogy koldusok lettek. Volt háború más országban is és sok nyomo­rúság érte a népet; volt forradalom hazánkban is; sok nagy birtokos elvesztette jobbágyait s annak kö­vetkeztében elvesztette úgyszólván mindenét; de a nők akármily nagy szükségbe jöttek, tudtak leg­alább felöltözni, tudtak legalább egy kis levest főzni üg­gyel bajjal megtanultak mosni és varrni (ha nem tudtak, mit azonban jóformán minden magyar nő tudott). A Carolinákon végig a merre seregünk ment, ha tábort ütöttünk, mindjárt tele voltak az utczák , rongyos nőkkel. Mindig párosan jöttek, kis kosárban egy kis salátát vagy egy két baraczkát hozva, így mentek sátortól sátorig, kérve kenyeret cserében, a katona szívesen adott, mert mindennap kapott friss, hófehér kenyerének felét sem tudta megenni. Lehe­tett látni minden nőn, hogy egykoron »Lady« szere­pet játszott. Nemcsak finom, bár ínség miatt lesová­nyodott arezvonásai, hanem magatartása és beszédje is elárulták azt. Öltözete is mutatta, hogy egykoron fényes szalonban viselte tulajdonosnője, de ez alka­lomkor a ruha csak rongyokban lógott le róla, tanú­sítva végső szegénységét és munkaképtelenségét. A katona mindenét oda adta, kenyerét, busát, kávéját, sőt még a közös konyháinkban bögrékkel osztogatták az ételt Mivel Amerikában katonát soha sem szabad beszállásásolni, még ellenséges földön sem, így a lakásokba nem léptünk, csak ha vizet kértünk, vagy ha vettünk valamit, s csak akkor láttuk, hogy men­­nyire el volt hanyagolva minden. Raleigh városában ezredünk épen a főpiaczon táborozott, hol néhány hétig tartózkodván, érdemes volt sátrainkat kényelmesen berendezni. Ott ismer­kedtem meg egy orvossal, ki majdnem minden nap meglátogatott sátoromban. Mindig hozott vagy ba­­raczkot, vagy almát és én viszont küldtem családjá­nak hol egy font kávét, hol theát, czukrot és fehér kenyeret. Mindig kért, hogy látogassam meg egyszer. Ő 15 mértföldnyire lakik Raleigh North Carolina fő­városától — mondá, — gyönyörű vidéken. A háború előtt 160 rabszolgája volt, most egy sincs, még a nők és gyermekek is elhagyták. A nyomorúság borzasztó, »önnek nincs fogalma, mennyire nyomorulttá tett minket ez a borzasztó háború. Nem tudunk dolgozni, a feleségem és leányaim oly állapotban vannak, hogy egymás előtt is szégyenllik magukat; erdőben lakunk és még sincs fánk, mert nem akar senki hozni, s igy a kerítéseket tüzelik föl, most már az sincs, s a búto­rokat égetjük. Jöjjön, hogy fogalma legyen, mily nyomorúság uralkodik e vidéken.« — Én épen ekkor Aimes tábornok X-ik hadtesténél voltam szolgálattevő tiszt s így századom parancsnokságát főhadnagyom vezette; volt elég időm, és volt ordom­anceom, követ­kezőleg eltökéltem, hogy kirándulok az orvoshoz. — Midőn másnap eljött, tudtára adtam neki, hogy kime­gyek. Az én emberem tele rakta tarisznyáját minden­féle becsinált szerencsékkel, kávé és más aprólékkal, s jól felfegyverezve elindultunk. Útközben egy ajánlattal lepett meg: »váljon nem maradnék-e itt most, midőn épen végefelé jár a háború? Van fiatal szép és gazdag szomszédnéja, ki­nek 2000 hold földje és két gyára van; neki is csak oly férj kellene, a ki erélylyel tudná a birtokot kezel­ni. »Ü« és mi — úgymond — mindnyájan félreten­­nők az ellenségeskedést, csak éjszakiak telepednének le közöttünk, hogy tanulnánk dolgozni.« — Én egé­szen kitérő feleletet adtam amaz ellenvetéssel, hogy nem láttam, nem ismerem, s majd meglátjuk!

Next