A Hon, 1878. április (16. évfolyam, 80-105. szám)
1878-04-02 / 81. szám
81. szám, XVI. évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenamim-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt, 5 hónapra...........................................6 frt — kr. 6 hónapra...........................................12 » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * , 1 előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás ZEXO ZRT XVI-dik évfolyamára. A Hom megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Évnegyedre................................... 6 frt Félévre.................................................12 » Egy hónapra .................................... 2 » Az esti kiadás postai kalód küldéséért felülfizetés évi negyedenkint 1 forint. r Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő, s »hon« szerk. * kiadóhivatala. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, 1878 Kedd, april 2. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény * szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok, tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, april 1 A kibonyolítás. Ignatiev, a »szerencsés kezű« diplomata tegnap hagyta el Bécset s az avatott körökből származó tudósítások ritka egyértelműséggel konstatálják, hogy a »szerencsés kéz« jókora kosarat visz Pétervárra. A »szerencsés kéz« mit sem tudott végezni az »erős kéz« ellenében. Nagy megpróbáltatás volt Andrássyra nézve Ignatiev bécsi látogatása, kinek pár nappal ezelőtt a hesseni és oldenburgi herczegek igyekeztek ugyanott az útját egyengetni. És épen az előzményeket ismerve s tudva, hogy Ignatievnek Bécsben alkalma lehetett igen hatalmas rugókat mozgásba hozni s jelentékeny tényezőket megnyerni missiója érdekében, kellett attól tartanunk, hogy a mindig sikerhez szokott orosz diplomata ezúttal sem fog üres kézzel távozni Bécsből. Lehetett tartani attól, hogy az alkudozások s egyezkedések terén bizonyos presszó alatt oly kedvezmények tétetnének Oroszország javára, melyek a monarchia érdekében épen nem kivánatosak. De a nagyfontosságu diplomatiai tárgyalásokról érkezett tudósítások, örömmel mondhatjuk, nem igazolták az aggályokat. E tudósítások fácitja az, hogy a monarchia külügyei Andrássy gróf kezében, erős kézben vannak s hogy Andrássy gróf positiója. Balílol erősebb, mint átaláBov. U. —•Külügyminiszterünk szilárdan megállotta helyét, a san stefanói békeszerződés pontozatai ellenébe uj pontozatokat állított föl, melyeket lealkudhatlanoknak jelentett ki. Ignatieo nem volt meghatalmazva, bármely végleges megállapodást létesítni, csakis azon határokat körvonalazta, melyek legszélsőbb vonaláig Oroszország hajlandó tekintetbe venni Ausztria-Magyarország érdekeit. Andrássy gróf nem elégedett meg azokkal, sőt — mint egy jól értesült levelező tudni akarja — a sanstefanói szerződés az egyezkedésre nézve merőben elfogadhatlan hasisnak lön kijelentve. Engedni fog-e már most Oroszország ? Ez a kérdés. Tekintve Anglia határozott állásfoglalását, a szultán s a török kormány azon nyilatkozatát, hogy egy orosz-angol háború esetén Törökország nem fog Anglia ellen fegyvert ragadni s végül figyelembe véve, hogy Oroszországot az épen befejezett háború jelentékenyen kimerítette, és hogy Oláhország is igen könnyen belevonható lenne egy oroszellenes hadi akióba : mindez oly helyzetet teremt Oroszországnak, hogy abból a muszka diplomácia ez idő szerint alig meríthet más tanulságot, mint ez : bölcs engedés. És igy nem csekély a kilátás arra nézve, hogy Andrássy gróf minden nagyobb mérvű költekezés, a hadseregnek igénybevétele nélkül is képes lesz megóvni s jövőre biztositni monarchiánk érdekeit. Ez oly siker volna, mely fölülmúlná a legvérmesebb reményeket is. És a mint a dolgok most állnak, Ignatiev bécsi missiója meghiúsulta után, minden optimismus nélkül lehet beszélni ily esélyről ilyen sikerről. Ignatiev kikosaraztatása igen kedvező kilátást nyújt a keleti ügyek végleges kibonyolítására. A mi Andrássy intentóiról legújabban a nyilvánosságra került, inkább csak a Balkán félsziget nyugati részére vonatkozik. Hogy Andrássy határozottan ellenzi Bulgáriának az Aegei tengerig terjedését, s hogy ebben számíthat Anglia hathatós támogatására is, nem szenved kétséget. Másfelől azt akarja, hogy a Balkán félsziget egy túlnyomó nagy része gazdasági és katonai tekintetben szerződésileg közelebb viszonyba hozassák monarchiánkkal, melynek határozott domináló állása volna egész Szalonikiig, de minden okkupáczió, vagy annexió s az azokkal járó terhek nélkül. Bosznia, Herczegovina és Albániában létesítendő reformokra nézve a portával kezet fogva járna el Andrássy, ki végül azt is akarja, hogy a porta azon területen, mely számára meghagyatott, teljesen kifejthesse állami erejét. Első pillanatra is föltűnik az egészséges mag, mely e konczeptióban van. Nincs kétség benne, hogy nehézségekkel is jár, de bizonyos másfelől az is, hogy az eddig fölhozott megoldási módozatok között a legczélszerűbb s legelfogadhatóbb. A török állammal és elemmel osztanók meg a befolyást és domináló állást a jelentékeny területen s ez sok tekintetben a töröknek, de maguknak a szláv népeknek is javára válnék. Az ősznézve nagyban különbözik a muszka befolyástól. Ilyen kombináczió mellett egy, a Duna és a Balkán közti autonóm Bulgária nem jöhet számba. A Balkántól éjszakra fekvő területekre nézve eddig még mit sem hallani Andrássy szándékairól. De azt gondoljuk, hogy Bulgáriát, akkorát a mekkorát, csak »muszka nélkül« fogadhat el. S igy ha a keleti kérdés azon irányban jut a kibonyolitáshoz, melyben most megindulni látszik, monarchiánknak jóval jelentékenyebb s dominálóbb állása lesz keleten, mint a háború előtt s a szemrehányás, hogy e monarchia kaparta ki a gesztenyét Oroszország számára, csakhamar épen az ellenkező állításra fog átváltozni. Eddig s kivált ma még csak diplomatiai sikerről lehet szó. Őszintén kivánjuk, hogy Andrássy gróf mielőbb végleges és tényleges sikert mutathasson fel. — Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Goro re elnök megnyitván, tárgyalás alá vétetett az 1878. évi államköltségvetés. Ezt megelőzőleg Makrai Aladár hivatkozva a dévai reáltanoda helyiségeinek czélszerűtlen és szűk voltára, kérdi, szándékozik-e a közokt. miniszter a sürgetőleg szükséges intézkedéseket megtenni, hogy e bajokon segítse legyen, s szándékozik-e a tanárok számát a szükséghez képest szaporítani, mint, ahogy a tanodának meghatározott fejlődési rendje, t. i. a magasabb osztályok fölállítása, azt magával hozza. Trefort miniszter válaszában kijelenti, hogy maga is meg van győződve arról, hogy a dévai reáltanodánál a fölhozott bajokon és hiányokon segíteni kell s igyekezni is fog a szükséges intézkedéseket a lehetőségig megtenni. Ezután a költségvetés tárgyalása megkezdetvén, Széli pénzügyminiszter indokolása és némely kérdésre adott fölvilágosításai után, az értekezlet a költségvetést átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta, megbízván az elnökséget azzal hogy a részletes tárgyalásra annak idején értekezletet hívjon össze. Ezzel a tanácskozás véget ért. — Ignatiev bécsi missiójáról többféle tudósítást olvasunk a lapokban s valamennyi megegyez abban, hogy Andrássy gróf monarchiánkhoz katonai és gazdasági tekintetben szerződésszerű viszonyba akarja hozni a Balkán félsziget nyugati területét: Szerbiát, Montenegrót, Albániát, Boszniát és Herczegovinát, igy biztosítván monarchiánk befolyását keleten minden más befolyás ellenében, — követelvén egyszersmind, hogy Törökországnak azon területen, mely számára meghagyatik, lehetővé tétessék állami erejének és existentiájának teljes kifejtése. Ezekre vonatkozólag olvastuk a »P. L1.« egyik bécsi levelében, hogy Konstantinápolyban ily kombináczió ellen épen semmi kifogást nem tesznek s hogy Ignatievnek Andrássy gróffal folytatott tanácskozásaiból azt a meggyőződést kellett merütni, hogy »a san stefanói szerződés az egyezkedésre nézve absolute elfogadhatlan hasisnak lön kijelentve monarchiánk által.« Egy másik levélben a következő reflexiókat találjuk : »Sem annexió, sem okkupatió, hanem a természetes súlynak fentartása a Balkán félsziget nyugati részén, a fennálló formáknak fentartása s részben módosítá—kijebb tolása az, mire a külügyi kormány törekszik, hanem a monarchia hivatalának legnyomatékosabb érvényesítése és hatalmi sphaerájának indirect után való biztosítása keleten.« A kölni újság bécsi tudósításai szerint Ignatiev jelentékenyen sokat engedett már a san stefanói békeszerződés pontozataiból s Bécsben arról győződött meg Ignatiev, hogy ott teljesen elállóntak az okkupátió és annexió eszméjétől. — Bukarestben a napokban egy röpirat jelent meg Krecsuleszku volt miniszterelnök és később berlini oláh ügynök tollából. A röpirat azt tanácsolja az oláhoknak, hogy engedjék át szép szerével Beszarábiát Oroszországnak. Az oláh képviselőket e röpirat gyűlöletes tartalma annyira dühbe hozta, hogy a képviselőház egyik közelebbi ülésében határozatba ment, miszerint Krecsuleszkától az 5000 piaszternyi »nemzeti jutalom,« melyet a kamarák neki évekkel ezelőtt szavaztak meg, mint a röpirat szerzőjétől megvonassék. A pápa első allocutiójában melegen emlékezett meg IX. Piusról, ki »töretlen szellemmel harczolt az igazságért és jogért.« Kiemeli hogy őt, midőn előde örökségébe lépett, aggasztó azon igen fenyegető helyzet, melyben nemcsak a polgári társadalom, hanem az egyház és az apostoli szék is van, mely erőszakkal megraboltatván világi uralmától, odajutott, hogy hatalmát szabadon és mindenkire üdvösen nem használhatja. Mindez állapot daczára is engedelmeskedni akart az isteni intésnek s elfogadta a rábízott tisztet ; remélli, hogy meg is felelhet annak s erre nézve kéri a bibornokok közreműködését . Új cseh declaráczió. A cseh vezérek ismét egy declaráczióval léptek föl, melyben a német lapok hivogatásával szemben ezúttal is kijelentik, hogy nem lépnek be a birodalmi tanácsba, míg nem teljesülnek az októberi diplomában és az 1871. szept. 12-ki legfelsőbb leiratban kimondott és biztosított cseh jogok. De történjék bármi is, így végződik a nyilatkozat, aggodalom nélkül tekintünk a jövőbe, mert fiai vagyunk a nagy szláv népcsaládnak, mely egyik tagját sem fogja áldozatul odadobni senkinek.« A költségvetés tárgyalása. Holnap kezdi meg a képviselőház az idei költségvetés tárgyalását. Minthogy ez átalános politikai diskusszió szokott nálunk lenni, valószínüleg lesz abban keleti és kiegyezési politika ép úgy, mint a deficitek előállásának és fedezetének különböző magyarázata is. Egyiktől sem félünk, csak attól tartunk, hogy üres és hosszas lesz az átalános vita és az, tekintve az országgyűlés csekély idejét, ezen viták meddőségét, épen nem kívánatos , sőt az ellenzék álláspontjának sem válik javára , mert a politikában is áll az, mit a franczia az irodalmi fajokról mond »mindenik jó, csak az unalmas nem,« első kívánságunk tehát, hogy a költségvetési vita rövid legyen. A kiegyezés alaposan megvitatva, a keleti politika fordulóponton van, tehát egyik sem nyújt költségvetési vitára sok új és alkalmas tárgyat, melyeket akár a helyzet tisztázására, akár a kormánynak bírálatára, akár az ellenzéki álláspontok erősítésére sikeresen lehetne fölhasználni. gv».j.»«4chj“*jr'c>gy 1. h!"i aj Éaig'ynagya jegyen j mert, főleg a legutóbbi időkben, az ellenzék minden árnyalata oly szenvedélyes vággyal törekszik a kormánybuktatásra, hogy arra a fegyvereket sem igen válogatja meg; úgy látszik, hogy hiszik, miszerint a minden léptennyomon való egyenlő erős támadás szétrobbantja a kormánypártot és a többség kapitulálni fog a kisebbség előtt; igen alkalmasnak tartják erre a különböző szavazások eredményét biztató reményül fölhasználni és nekünk nincs módunkban ezt a hitet mással cáfolni, mint a tényekkel és az ellenzéki kombinációk eredménytelenségével; sőt hivatkozhatnánk e tekintetben a kormánybuktatás lehetetlenségének egyik fő okára — az azután következő parlamenti megoldás lehetetlenségére, az osztrák magyar és külföldi helyzet kényszerítő erejére; de minthogy ezeken túl teszi magát az ellenzéki remények és szenvedélyek fennen szárnyaló követelése, így ezeket nem hozzuk föl, hanem reményünket, a tárgyilagosság tekintetében, a hazafias belátás szükségszerű érvényesülésébe helyezzük. Ha e tárgyilagosság érvényesül, akkor az nem fogja ugyan rózsás színben látni pénzügyi helyzetünket, sőt köteles lesz bevallani azt is, hogy a legutóbbi három év alatt sem teljesültek, még oly mértékben sem reményeink, mint némi alapossággal számítani lehete erre. De egyszersmind számításba fogja venni a fölmerült nehézségeket és az ezek daczára tényleg elért eredményeket, mert ha ezek mégis fokozatos, jelentékeny haladást mutatnak államháztartásunk rendezése tekintetében, akkor a kormány működése és a nemzet erőfeszítése meddőnek, az államháztartás rendezése iránt követett irány helytelennek vagy épen veszélyesnek nem mondható. Márpedig a száraz, kétségbevonhatatlan számok ezt bizonyítják. Midőn a szabadelvűpárt és kormánya megalakult, átvett egy oly háztartást, mely 1874-ben 44 millió 282,984 forint deficzitet mutatott föl, az 1875-ik év nem volt az uj kormány befolyása alatt teljesen, de ez alatt redukálta a deficzitet 39 millió 718,960 forintra. Az 1876-ik évben kezdtek életbe lépni az adóemelések, pénzügyigazgatási és bírói szervezetekben történt változások, azonban egyszersmind a vasutügyek költséges orvoslási operatiójához is hozzá kelle fogni és az aranyugró folyton emelkedő terhével kelle küzdeni. Ezek következtében az ellentétes hatás eredményeképen, a zárszámadás (póthitelekkel együtt) 32.834,889 forint deficitet mutatott föl. Még mindig küzdeni kelle, az adók későre történt életbeléptetése, az előre ném látott vízkárosodási, vámügyi és agionális deficitek miatt, az előirányzat bizonytalanságával, mert az előirányzat és zárszámadási eredmény közt 20 millió differentia volt. Hanem az 1877-iki év minden tekintetben normálisabb volt. Ez, úgy szólván, az első év, mely a Tisza-kormány működésének eredményét magával hozá , bár nagy mértékben vonta azt a nagy ágió és a forgalmi, kereskedelmi viszonyok fennakadása. De méíris a 99 pag mi^a forintra nőtt, a pénztári kimutatások szerint, és ha most, az idei deficit, az ellenzék által sem kifogásolt solid alapra fektetett költségvetésben, a pénzügyi bizottság törlései, valamint a rendkívüli Tisza szabályozási költségek daczára, csak 17.468,012 forintra van előirányozva , ez bizonyítja államháztartásunk mérlegének lényeges javulását. Sőt ha megjegyezzük azt, hogy az így előirányzott, deficitből 8.911.448 forint fordíttatik adósságtörlesztésre, 5.802.850 forint beruházásokra és tiszai átmetszésekre, akkor kitűnik, hogy a tulajdonképesi államháztartási deficzit, melyet a folyó (ágró, államadóssági és közös rendkívüli) kiadások okoznak, 3 millió 753,714 forintra olvad le. Igaz, hogy a deficit természete nem változtatja meg annak terhét, de bizonyítja helyzetünk javulását és az egész deficzit összege az 1877-hez képest. 7,3 millió javulást mutat; viszont ez az 1876 kihez képest 8 millióval kevesebb, és az 1876-ki deficzit az 1875 kinél szintén közel . A „HON“ TÁRCZÁJA. Az amerikai nők. — Láng Henriktől. — II. Most átmegyek a déli államok közé, minekelőtte New York vagyis inkább a jelen kor nőit rajzolnám. A volt ültetvényes mindenben különbözik a keleti-, közép- és nyugati farmertől és gyarmatostól. Minthogy délfelé, migratio nem létezik, természetes, hogy az ültetvények majdnem kivállóan az első birtokosoktól származott családok kezében vannak (vagy voltak a háborúig). Ezek többnyire az angol főnemesség ifjabb ágai számára kijelöltettek s azok által el is foglaltattak. Két század óta nem változott itt semmi, csak annyiban, hogy a rabszolgaság által a birtokos még gazdagabb és a telepitvény nélküli fehér ember még szegényebb lett, mert a munkát a négerek végezték fizetés nélkül; igy a birtoknélküli fehér nyomorkodott, mig elnyerte a »paria« nevet: '»the poor whites« a szegény fehérek. A gyapot és a czukor sokat jövedelmezett annyit, hogy az egymástól távol eső ültetvény lakói valóban nem tudtak mit csinálni a pénzzel. Igaz, neveltették gyermekeiket éjszakán a legdrágább nevelőintézetekben, vagy sok esetben Európában is, de csakhamar haza siettek, mert sehol a világon nem találták föl azt a buja kényelmet, mit otthon, főképp a nők. Igaz, hogy szépek s különbözők az éjszakiaktól. A rezuk’ nem az a gömbölyű, eleven, életteljes és hófehér; az övék inkább az olasz, csakhogy nem oly élénk és inkább mondhatni közömbösnek, mert semmi sem érdekli; csak ha valamely csekélységen felhevül, akkor látni arczán egy kis pirt. Mégis jó, szives és nyájas nőkre akadtam ott is. Jó hajlamuk közé tartozik a vendégszeretet; ebben a yankee nők fölött állanak, de nem csoda. Ha valaki amaz államokba vetődik, nem kérdezik soha kicsoda, micsoda ? hanem: tud-e társalogni, tánczolni, vadászni, akkor kedves vendég. Az északi nő már tökéletesen ismerni akarja azt, akinek házát és asztalát ajánlja. A sok rabszolga között nem volt csoda, ha az ültetvényesek nejei és leányai el voltak kényeztetve mint a szultánák. A fekete ifjúság többnyire csak azzal volt elfoglalva, hogy a háziasszony, vagy kisasszony körül sürgött-forgott és szeszélyeit tanulmányozta. Mindamellett, hogy igy el voltak kényeztetve, igen jó lovaglók. Mint fogoly azonban őket is tanultam tisztelni és becsülni. Tudva volt, hogy nagyobb »fine eater«-ek (tüzevők), azaz tüzesebb rebellisták voltak, mint a férfiak; mégis, midőn én és 600 sebesült társam Lake City Floridában letelepedtünk a puszta porba az utczán, sok irgalmas nő a parancs daczára, néhányat házaikba vitettek közülünk, így engem is. Ott lakott egy georgiai születésű úri nő, még egy évvel azelőtt 600 rabszolga birtokában volt, most egy 10 éves néger fiú volt 10 éves fiának játszótársa s az ő egyetlen birtoka. Férje kapitány volt a seregben. A déli államokban ismerős költőnő Mrs Me. Intosh. Négy napig e szegény megosztotta velem kukoriczakenyerét s szalonnáját, a kukoriczakorpából pörkölt és főtt kávét melasse-al édesítve. Nappal mindig mellettem ült, ápolta csatában kapott sebemet, fölolvasta saját költeményeit vagy Byront; éjjel pedig a kis néger fiú virrasztóit mellettem, így múlt négy nap,miközben sírva beszélte el a szegény nő régi kényelmes életét és siratta, hogy nem tud és nem ért dolgozni, alig hogy megtanult öltözni. Ötöd nap elvitt engem a Provost Marshal és vaspályán tovább küldött. Egyik barátomat egy más házba vitték. Szép fiú volt, húsz éves, N. Y. bankár fia, kinek épen a mellén ment be a golyó s a hátán jött ki. Orvosunk éjjel nappal a házinőkkel fölváltva ápolta. A Provost Marshal ezt is el akarta vinni, hanem a nők protestáltak és igy megmentették életét. Még szebben, igazán nőiesen viselték magukat a savannahiak. Tíz hónapi fogság után tízezer foglyot kellett volna ott kiváltani. Rongyosan, szennyesen az erdőkből, vaspályán szállították a foglyokat és mivel tudva volt, hogy a savannahi nők mindenekfölött a legtüzesebb és legtúlzottabb rebellisták voltak, az őrségi tisztek nekik kedveskedni akarván, eltökélték a kiéhezett, beteges, majdnem mezítelen ellenséges foglyokat nekik nyilvánosan megmutatni. Midőn az első utczába jöttünk, a járdák, házak ablakai, tetők, mind zsúfolva meg volt telve nőkkel és gyermekekkel (mert a férfi mind katona volt). Az öröm szivalgás nagy volt, de midőn közelről megpillantottak , megmutatták, hogy szivük még a jó helyén van, sírva fakadtak a szörnyű látványra. Erre megharagudtak a tisztek, kezdték hajtani a népet, de nem használt ez ; átalános zokogásban tört ki mind. Azon éjjel egy raktárban feküdtünk, odajöttek a nők egész éjjel kínálgattak étellel, amennyi nyomorúságukban telt. A szegény fehérek, akiket fentebb említettem, a legnyomorultabb faj minden kaukázusi között. Már vagy két század óta nem keveredve más emigránsokkal, csak magukban éltek az erdőkben. A férfiak és nők mind sovány, magas egyének, hogy tulajdon vékony árnyékuktól is megijedhetnének. Hajuk még mindig elárulja régi dán és svéd származásukat; egyenesen lenyúló szemük azonban elárulja, hogy tudnak kegyetlenek lenni. A nők még mindig a régi divatot szeretik, a rövid derékot és hosszú szoknyát, tulajdon gyapotból fonva és szőre. Kalapot épen olyat használnak, mint az apáczák. Különös szokásaik vannak e nőknek, így például ha otthon vannak, nem hogy leülnének egy székre, hanem az egyik lekukorog a szobának egyik szögletébe, a másik a másik szögletébe és igy körül; lábtalpuk szolgál támpontul, mert a sarkukra ülnek. Akkor kivesznek a zsebükből egy nyírfa burnot szelenczét ; szájukban van egy irónforma kis nyirfaágacska, melynek egyik vége szét van rágva, mint a seprű, ezt a végét nedvesen bemártják a burnótba s úgy veszik a szájba, azaz az arcz és fogak közé és igy bagózzák; elüldögélnek így órákig, anélkül,hogy szót váltanának. Házi gondjuk kevés, mert csak sertéseket tartanak, és azoknak sem kell el, csak kétszer fogják meg életükben, először midőn jegyet vágnak füleikbe, azután mikor megölik. A marha is csak az erdőt járja. Nyáron annak semmi hasznát nem vehetik, mert oly száraz és sovány, mint gazdája és az a föld, melyen legelész, de őszszel feléled és télen az erdőn felkereshetik is egy kis tejért. Különben csak kukoricza-málon és a levegőn szárított (nem füstölt) disznóbuson tengődnek. Csak tavasszal dolgoznak egy keveset, a terpentint gyűjtve fáról-fára. Ez mind a nők munkája, a férfiak (a bábomig) kóborolni szerettek, fegyverrel vállukon, vagy másoknak szökevény rabszolgáit vérebekkel bekeríteni. Mindezért meg voltak vetve a gazdáktól és gyűlölve a rabszolgáktól. Soha iskolába nem járnak. Ezek az új angolországi »shol marm«-ok halálos ellenségei, kiűzték az országukból, gúnyolták, sőt olykor meg is ölték, de azért azok még sem riadtak vissza tőlük. Ahol egy nem birt velők boldogulni, ment segélyül tz s így a háború óta mégis behatoltak a legrettenetesebb megyébe is Először tanul a néger, ha mindjárt 60 éves anyóka is, nem tesz semmit, mind tanul, s úgy végre a fehér gyermekek, maguk a szülők ellene daczára szintén tanulnak. Néhány példát idézek arról, hogy mennyire el voltak kényeztetve a nők a déli államokban. A háború vége felé, midőn a négereket vagy sáncrépítésre vitték, vagy hozzánk szöktek, úgyhogy nem maradt senki, aki dolgozott volna, a nyomorúság annyira fokozódott, és pedig nem az alsóbb osztályoknál, hanem épen a volt birtokosok közül, hogy koldusok lettek. Volt háború más országban is és sok nyomorúság érte a népet; volt forradalom hazánkban is; sok nagy birtokos elvesztette jobbágyait s annak következtében elvesztette úgyszólván mindenét; de a nők akármily nagy szükségbe jöttek, tudtak legalább felöltözni, tudtak legalább egy kis levest főzni üggyel bajjal megtanultak mosni és varrni (ha nem tudtak, mit azonban jóformán minden magyar nő tudott). A Carolinákon végig a merre seregünk ment, ha tábort ütöttünk, mindjárt tele voltak az utczák , rongyos nőkkel. Mindig párosan jöttek, kis kosárban egy kis salátát vagy egy két baraczkát hozva, így mentek sátortól sátorig, kérve kenyeret cserében, a katona szívesen adott, mert mindennap kapott friss, hófehér kenyerének felét sem tudta megenni. Lehetett látni minden nőn, hogy egykoron »Lady« szerepet játszott. Nemcsak finom, bár ínség miatt lesoványodott arezvonásai, hanem magatartása és beszédje is elárulták azt. Öltözete is mutatta, hogy egykoron fényes szalonban viselte tulajdonosnője, de ez alkalomkor a ruha csak rongyokban lógott le róla, tanúsítva végső szegénységét és munkaképtelenségét. A katona mindenét oda adta, kenyerét, busát, kávéját, sőt még a közös konyháinkban bögrékkel osztogatták az ételt Mivel Amerikában katonát soha sem szabad beszállásásolni, még ellenséges földön sem, így a lakásokba nem léptünk, csak ha vizet kértünk, vagy ha vettünk valamit, s csak akkor láttuk, hogy mennyire el volt hanyagolva minden. Raleigh városában ezredünk épen a főpiaczon táborozott, hol néhány hétig tartózkodván, érdemes volt sátrainkat kényelmesen berendezni. Ott ismerkedtem meg egy orvossal, ki majdnem minden nap meglátogatott sátoromban. Mindig hozott vagy baraczkot, vagy almát és én viszont küldtem családjának hol egy font kávét, hol theát, czukrot és fehér kenyeret. Mindig kért, hogy látogassam meg egyszer. Ő 15 mértföldnyire lakik Raleigh North Carolina fővárosától — mondá, — gyönyörű vidéken. A háború előtt 160 rabszolgája volt, most egy sincs, még a nők és gyermekek is elhagyták. A nyomorúság borzasztó, »önnek nincs fogalma, mennyire nyomorulttá tett minket ez a borzasztó háború. Nem tudunk dolgozni, a feleségem és leányaim oly állapotban vannak, hogy egymás előtt is szégyenllik magukat; erdőben lakunk és még sincs fánk, mert nem akar senki hozni, s igy a kerítéseket tüzelik föl, most már az sincs, s a bútorokat égetjük. Jöjjön, hogy fogalma legyen, mily nyomorúság uralkodik e vidéken.« — Én épen ekkor Aimes tábornok X-ik hadtesténél voltam szolgálattevő tiszt s így századom parancsnokságát főhadnagyom vezette; volt elég időm, és volt ordomanceom, következőleg eltökéltem, hogy kirándulok az orvoshoz. — Midőn másnap eljött, tudtára adtam neki, hogy kimegyek. Az én emberem tele rakta tarisznyáját mindenféle becsinált szerencsékkel, kávé és más aprólékkal, s jól felfegyverezve elindultunk. Útközben egy ajánlattal lepett meg: »váljon nem maradnék-e itt most, midőn épen végefelé jár a háború? Van fiatal szép és gazdag szomszédnéja, kinek 2000 hold földje és két gyára van; neki is csak oly férj kellene, a ki erélylyel tudná a birtokot kezelni. »Ü« és mi — úgymond — mindnyájan félretennők az ellenségeskedést, csak éjszakiak telepednének le közöttünk, hogy tanulnánk dolgozni.« — Én egészen kitérő feleletet adtam amaz ellenvetéssel, hogy nem láttam, nem ismerem, s majd meglátjuk!