A Hon, 1878. május (16. évfolyam, 106-131. szám)

1878-05-05 / 110. szám

110. szám. XVI. évfolyam. Reggeli kiadás. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum­-épület földszint. iteti/.ettisi­klis: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra ...........................................6 frt —­kr. 6 hónapra...........................................12» — » A­z esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * — »­­ előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1878. Vasárnap, május 5. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Alk­aliTKSEH szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás H­­IT XVI-dik évfolyamára. A­­H­o­n( me­gjelen n­a­p­o­n k­i­n­t kétezer) Előfizetési árak: Évnegyedre..................................... 6 frt Félévre...................................................12 » Egy hónapra ................................ 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok­ tere Athenaeum - épület) küldendő. /. »Hon« szerk. ■ kiadóhivatal*. Budapest, máj­us 4 A. delegácziók. A delegácziók összeülése is egyik tár­gyát képezi a bécsi miniszteri tanácskozások­nak. Szükséges ezek összehivása, hogy a monarchiának közös budgetje vég­égésén megállapíttassék, a boszniai menekültek ügyé­ben a kormány intézkedései, tervei meg­­bíráltassanak és a külügyi helyzet iránt is felvilágosítást nyerjenek a parlamentek ki­küldöttei. Úgy hiszszü­k tehát, hogy czélsze­­rűség és szükségesség szempontjából a dele­gácziók összehívása ellen semmit sem le­het felhozni. De valódi szüksége és értelme csak úgy lesz ez újabb és a június végéig tartó indemnitás megújításának szükségével nem indokolható mostani összehívásnak, ha lehetővé lesz téve a delegáczióknak az 1878-iki közös költségvetés végleges letár­­gyalása; mert csak igy lesz megmenthető a monarchia attól a kalamitástól, hogy indem­­nitásokkal, illetőleg az 1877-iki költségvetés­sel kormányoztassék 1878-ban is, a pótelőter­jesztések és előlegek sok bonyodalmával együtt; és csak igy lesz lehetővé téve, hogy a magyar költségvetés is teljes legyen, a kö­zös költségek megállapításával. Az osztrákok, utóbbi tekintetben túl­tették magukat a for­mai nehézségeken, megállapíták saját költség­­vetésüket véglegesen és beoszták abba a kö­zös kormány előirányzatát, sans phrase. Nem kívántuk követni soha ez eljárást, de már de­­c­emberben kifejezést adtunk azon nézetünk­­­ünknek, hogy a delegác­iónak már akkor meg kellett volna állapítania a közös költség­vetést és utasítani a kormányokat, hogy a fe­dezetet arra, felhatalmazás vagy végleges ki­egyezés útján eszközöljék ki az illető törvény­­hozásoktól, mert ez eljárás mellett semmiféle törvényes követelmény meg nem lett volna sértve, a kormány csak azt utalványozhatta volna, mire felhatalmazása volt és meg lettünk volna kimérve a delegáczió két-három ülése­zésétől, vagyis a törvényhozás megnyerte volna a márczius és május hónapokat, továbbá a magyar költségvetés bármikor befejezhető lett volna. Természetes, hogy itt a fedezet a kiegye­zéstől függ. Mert a qvóta, a vámjövedelem és Lloyd ü­gye (még kiadási részében is) törvé­nyes erővel nem bír e nélkül, de a­mint ide­iglenes költségvetésekre utasíthatta a delegá­­czió a kormányt a törvényhozás adandó fe­dezetére , utasíthatja a véglegesre nézve is, ha ki van kötve, hogy a törvényhozás ellen­kező vagy eltérő határozatai esetén, úgy a föltételesen megszavazott költség (pl. a Lloyd),­­ mint a fedezet (vám- és quóta) megszűnik, il­­l­letőleg módosul. És mi most is úgy fogjuk föl a delegá­­­­cziók feladatát, úgy gondoljuk azt a kiegyezés­­ törvényes föltételeivel, illetőleg a mostani­­ ideiglenes állapottal megegyeztethetni, hogy : a közös költségekre nézve a kormány­­ előirányzatai vétessenek bírálat alá önma­gukban, szakszerűleg. És tárgyaltassanak tisztán költségvetési szempont­ból, a realitás tekintetében; utasíttassanak a kormányok, hogy a törvényhozások vég­leges intézkedéséig az ideiglenes fölhatal­mazás, azután pedig a megállapított módoza­tok és arányok szerint gondoskodjanak a (Lloydban) költségekről és ezek fedezetéről. Tagadhatatlan, hogy nem könnyű dolog oly formulát találni, mely minden törvényes kelléknek és jogi cautelának megfeleljen , mert költségvetésünkben a közös budget, a vámjövedelem, levonása után, nettó létetik be; a vámjövedelem , a vámterülettől és tariftától függ és mindkettő lényeges változásokon me­het át; a Lloyd-szerződés pedig csak meghosz­­szabbítva van, a régi alapon: az új kiegyezéssel vagy új alakot nyer, vagy teljesen megszű­nik; tehát költségvetési előirányzata, bevétele változik vagy el is marad; a quóta szintén eshet változás alá Tehát a nettó budget ép úgy a későbbi törvényes intézkedések­től függ, még öszszegére nézve is, mint­­ maga a Lloyd-költségvetés előirányzata és­­ az egész közös budget fedezetre. De e ne­hézségek tekintetében az eddig már kétszer megszavazott indemnitás és a költségveté­sek végleges megszavazása közt, csak az a különbség, hogy a fedezet nemcsak a ré­gi alap meghosszabbításával, de az új kiegye­zéssel is kapcsolatba hozatik ; az előirányzat egyetlen tétele, a Lloyd költsége föltéte­se­s­e­n vétetik föl és összegében változóvá tétetik, az egész költségvetés, mint­hogy bruttó szavaztatik meg, föltétlenül megállapítható; a­mi pedig annak költségve­tésünkbe való nettó beiktatását, illetőleg a határvámjövedelemnek megállapítását illeti, ez eddig is (a restitutiók miatt) bizonyára mutatott annyi (5—6 millióra menő) diffe­­rentiát, mint fogna mutatni most a vámjöve­delmeknek a régi összegben való megszava­zása mellett (mert ezt és a Lloydot csak a ré­gi alapokon lehetne beiktatni,­ csak a költség lesz nagyobb, ha a fedezet nem lesz úgy fo­kozva, mint a kiegyezés tervezi, de miután már fél év úgy is elveszett ebből, a másik fél év legföljebb azon kedvező fordulatot fogja előidézni, hogy nem lesz annyi póthitelünk, mint volt eddig, a vámjövedelemnek az elő­irányzatnál sokkal kisebb eredménye miatt, így tehát csak időt nyernénk, ha a dele­gácziók végre elvégeznék már a közös költ­ségvetést és nem sértenék meg ezzel sem tör­vényeinket, sem alkotmányunkat , ha kellő óvatossággal formuláztatnak a határozatok. Azt pedig mondanunk sem kell, hogy mily előnyös lesz az, ha a delegácziók most Bécsben lesznek. — Bosznia occupatiójáról egyre szárnyalnak még a jelentések és különböző hírek. A »Köln. Zigc-nak a következőket távírják Bécsbel­: »Az annexió-pártnak Bosznia megszállására irány­zott sürgetését a kormány sem nem éleszti, sem nem helyesli. A kormány csak a bosnyák menekülteket akarja mie­lőbb hazajuttatni.­­ Azon esetre, ha Orosz­ország nem lenne képes biztosságot nyújtani a menekülteknek, midőn ezek visszatérnek, Ausz­­tria-Magyarország kész lenne saját katonáinak fede­zetet nyújtani a menekültek számára. Az osztrák­magyar csapatok Boszniába vonulása csak a porta felhívására, vagy annak beleegyezésével fogna megtörténni.« Ugyanezen tárgyra vonatkozólag írják Bécsből a »P. Ll.«-nak: »A Boszniába való benyomulás csak föltételesen áll a napirenden. Sem annak ke­resztül­vitelére absolute meghatározott nap nincs, sem egyik vagy másik eventualitásnál legalább azon­nal meg nem történik; ellenkezőleg, azt hiszik, hogy még elkerülhető lesz ; hiszik, hogy találni fognak esz­közöket a bevonulás czéljának elérésére a bevonulás nélkül, de tény, hogy előre gondoskodva van minden eshetőségről. A portával való collisiótól nem lehet tartani A porta igen természetesen, szeretné, hogy a mene­kültek továbbra is osztrák magyar területen marad­janak és tápláltassanak , de ha az ez iránt megin­dult tárgyalások nem vezetnének sikerre, a porta igen könnyen belenyugodnék az osz­­t­r­á­k-m­agyar occupatióba, mert ez meg­gátolná egyszersmind a birtokfogla­lásokat Szerbia és Montenegró ré­széről. — Károly oláhfejedelem a múlt hó 23-án nála járt tirgoviszti küldöttségnek többi közt ezt mondá: »A háború, melyben nekünk, mint a ke­let elst Keresztyen anamanak és lelvrajzi helyzetünk­nél fogva, nem vált választásunk a két harczolófél közt, véget ért. A háború eredményei Európa collec­­tiv itélőszékétől függnek, s Oláhország tiszta lelkiis­merettel és tiszta kezekkel jelenhet meg ez ítélőszék előtt. Ha a dolgok szerencsétlenségre más fordulatot vesznek, s országunk, mely nem keres területi növek­vést, új pénz- és véráldozatot hozni lenne hivatva, meg lehetnek győződve, hogy hadseregem, mely jelen­leg barát és ellenség tiszteletét bírja, oly vezetőt bi­­zond élén, ki saját személyét nem fogja kimélni. Történjék, a­mi akar! Én nem szegem meg az esküt, melyet koronáztatásomkor tettem. Kezeimben Oláhország integritása sértetlen marad, mint sza­badságunk és nemzetközi jogaink 12 év óta azok maradtak, mely idő alatt köztem és önök közt a soha meg nem zavart egyetértés minden nap új erőt nyert.« — Szulejmán pasáról jelentik Kon­stantinápolyból, hogy minden eddigi méltóságába vissza fog helyeztetni. — A keleti válságról azt írja a »D. T.« bécsi tudósítója, hogy mihelyt a megszavazott póthitel egy része folyósítva lesz, az Erdélyben levő csapatok száma, mely most csak 6000-re rúg, teteme­sen növeltetni fog. Károly fejedelem magán­beszél­getésben kijelente, hogy minden tőle telhetőt el fog követni az oroszokkal való összeütközés elkerülésére. Teljes bizalommal viseltetik aziránt, hogy Oroszor­szág utóvégre is el fogja ismerni Románia jogos kö­veteléseit. De ha az oroszok megfosztanák őt jogaitól és megkísértenék hadseregét lefegyverezni, el fogja azokat vezetni a határon és szabad akaratból meg­­teendi azt, a­mit az oroszoknak soha nem engedne erőszakkal megtenni. Az osztrák-magyar kormány újra bizodalom­­mal viseltetik az iránt, hogy a congressus rövid idő múlva össze fog gyűlni. Azon nyilatkozatok után ítélve, melyeket a külügyi hivatalban ez iránt hallani lehet, azt kellene hinnünk, hogy Andrássy gróf oly ér­tesítéseket kapott utóbbi napokb­an, melyek alapján jo­gosan azt véli, miszerint minden érdekelt fél el fogja fogadni terveit. Alig szenved kétséget, hogy Andrássy gróf azért ragaszkodik annyira a congressus tervé­hez, mert belföldön a nagy kiegyezési kérdések elinté­zetlenek. A kiegyezés megkötése előtt lehetetlen pénzügyi műveletet keresztülvinni, e nélkül pedig hadi akció sem lehetséges. Illetékes forrásból nyert értesülés alapján mond­hatom, hogy Oroszország és Ausztria-Magyarország között semminő különalku nem jött létre s Andrássy gr. nem is hajlandó ily lépésre. Az a hir, hogy Bosz­­­­nia megszállása elhatározott dolog, adott okot az­­ osztrák-orosz compromissumról szóló hírre. De mind­­a kettő alaptalan. — Oro­sz­ország gabonakivitele az­­ ostromzár esetén. Midőn legelőször szó volt­­ arról, hogy az angol hajóhad a keleti tenger orosz­­ kikötőit ostromzár alá vetheti, az orosz közlekedési­­ minisztérium szakemberekből egy bizottságot alakí­­­­tott, azon rendszabályok tárgyalása végett, melyek­­ alkalmasak lennének az orosz termények kivitelére­­ nézve a bezárt tengeri utat némileg pótolni. E bizott- s­ság tanácskozásairól a »Nov. Vrem.« most némi rész­­­­leteket közöl. Az összes kivitt gabonának egy ötöd­­i része szállittatik tengeren, s csak 1877-ben szállitta­­t­­ott 10 millió csetvert, t. i. az egész tömegnek egy harmada szállíttatott vasúton a feketetengeri os­tromzár következtében. Ha a balti kikötők is bezá­ratnak, akkor a vasutakra még több teher esik, mi­vel folyókon a gabonának csak kis részét lehet ki­szállítani (a Niemenen és Visztulán). A keleti porosz pályák kötelezték magukat ostromzár esetén napon­kint 1700 waggont­, vagyis 1 millió padot kiállítani. na a gaUULittt­ttfc. OiuoDovcnt.0lAn naab 1COA VP.TS­ t. utat kell megtenni, akkor ily szállításra 1850 moz­dony és 41,150 vaggon szükséges; az orosz vasutak­­nak most mindössze 4100 mozdonyuk van, és 60,000 vagyonuk. A nyugati vasutaknak tehát nagyon meg kellene szaporítani kerekes szerszámaikat. Azonkívül még a következő változtatásokat és új építéseket kell eszközölni: A varsói vasúton második vágányt kell lerakni Vilejkától Dünaburgig, Virballenben uj síneket kell lerakni 25 versenyi távolságban s­­ építeni kell három átrakodó állomást. A Visztulai­­ vasúton négy félállomást és Varsóban egy uj állo­mást kell emelni. A varsó-terezpoli vasúton szintén kell néhány uj félállomást építeni s a varsói állomást kibővíteni. Azután a moszkva breszti vonalat a mosz­­kvántúliakkal össze kell kötni, s ki kell építeni a rjask-vjaszmai és a morsanszki vasutat. A minden pályán forgalomban levő vagyonok közti rend fen­­tartása végett, ki kell nevezni egy külön igazgató bi­zottságot a közlekedési minisztériumban a vasutak képviselőiből, mely az ostromzár ideje alatt az áru­nak és a kerekes anyagszernek a vasutak közti elosz­tását határozza. A határon a vámok személyzetét a forgalom növekedéséhez képest szaporítani kell. A csapatszállítás tervét a hadügyminisztériumnak a vasúti igazgatóságokkal egyetértve minél előbb meg kell állapítani. A „HON“ TÁRCZÁJA. Egy hirhedett kalandor az XVII-ik századból. Regényes korrajz XXII részben. Irta Jókai Mór. MÁSODIK KÖTET. Tizenegyedik rész. A boldog nyugalom. (40. Folytatás.) Mindenképen meg lett volna velem elégedve az asszonyom, az új férjével. Csak egy dologban nem álltam ki a megboldogulttal az összehasonlítást. Az kapitány volt, én pedig csak konstabler. Persze csak olyan kapitány volt szegény, a­ki soha ütközetet nem látott, a­mikor a polgárőrséget arnapi proc­essiók alkalmával vezényelte, s a mise végén sortüzet adatott, a két tenyerével betakarta a füleit, hogy ne hallja, hanem azért még­is csak ka­­pitányné »nagyasszonynak« hitták az ő feleségét, az enyimet pedig a konstablerné »ifjasszonynak.« Ezt a degradácziót asszonyszív nem képes elviselni. Megpróbáltam én, mikor már nagyon sok pén­zünk volt, hogy vásárlok magamnak legalább had­nagyi rangot. De elutasítottak vele, ötvenhatan vol­tak előttem bejegyezve, a­kiket nem volt szabad megelőznöm. E miatt aztán a feleségem nem járt ki a ház­ból sehova, nehogy az ismerősök a konstablerné ifj­­a asszony czimreel bosszantsák s ha levelet irt vala­hova a mivel kénytelen volt, mert még a mészárostól is levél utján rendelte meg a hortuczombot, igy je­gyezte magát alá: Van der Bullen Tóbiás kapitány özvegye férjének a felesége, így aztán rajtam száradt a titulus, hogy Van der Bullen Tóbiás kapitány öz­vegyének a férje, a­miből utoljára az lett, hogy rö­vidségnek okáért Van der Bullen Tóbiásnak hittak, így jutottam a tizenkettedik álnevemhez, egészen ártatlanul. Ez mondhatom, hogy nagyon unalmas élet volt. Hiába volt a tömérdek sok pénz a ládánk­ban , ha nem volt mire kiadnunk. Az ivásról lemondtam, pipázni otthon a tisztaság végett, nem volt szabad. Pedig otthon kellett ülnöm. Nem is tudom hová mentem volna. A keres­kedők gyüldésében mind olyan dolgokról beszéltek, a­miket én ki nem állhattam: a férfiak mind olyan okosok itt, hogy nem lehet velük semmi tréfát kezde­ni, s az asszonyok oly erényesek, hogy még a kaka­saiknak sem engednek egy tyúknál többel ismeretsé­get kezdeni. Ez alatt megtörtént az a szerencse, hogy a fe­leségem abba az állapotba jutott, a­melyben az asz­­szonyoknak rendkívüli kívánságaik vannak. Hiszen tetszik tudni, hogy ez rendes dolog. Az egyik asszony azt kívánja meg, hogy egy tál vargacsirizt szeretne megenni; a másik mindjárt meghal, ha egy nagy va­­rangyos békának a rángatózó lábát le nem haraphat­ja; van olyan, a­melyiknek a kedvéért éjszakának idején kell kiugrani a férjének az ágyából, s fölvenni valamennyi szatócsboltot, hogy adjanak a felesége számára egy kis jó fáin kulimászt. Tetszik tudni, hogy az ilyen kívánságokat nem lehet sőt veszedel­mes megtagadni. Az én feleségem valamennyinél exoticusabb dolgot kívánt meg. Egy darab perga­ment. Hát hisz az van elég. Igen, de arra a perga­menre annak kellett írva lenni, hogy az ő férje ka­pitány. Hol vegyek ilyet ? Mikor legjobban tépelődném rajta, elém hoz a véletlen egy régi ismerősömet Mynheer Ruyssent. Rögtön rám ismert, nem lehetett magamat előt­te eltagadnom. Különben is volt már közöttünk némi czimboraság, a­mi kötelezett a bizalmasságra. Elmondta előttem, hogy ugyan keresnek ám Né­metországban, egyfelől a templáriusok templomi kin­cseinek meghatalmazás nélküli újra­czineztetése vé­gett, másfelől pedig a hamburgi mahhorju csodálatos metempsychosisának előidézése miatt. (­ Gyönyörű paraphrasisai a lopásnak, és gyilkosságnak­­ dörmögé a soltész.) Szerencsém, hogy itt Hollandban csak a felesé­gem meghalt férjének a nevén gúnyolnak, mert ha megtudnák azt, hogy ki fia vagyok, bizony kiadnának. Én meg azután magam részéről előadtam neki a nagy bajomat, hogy kapitány szeretnék lenni, de nem tudom, hogyan kell azt itt kiböjtölni, a nélkül pedig a feleségem agyonboszant. — Hja, fiam, monda mynheer Ruyssen, »nem éred azt hajasan, kopaszan is bajosan,a hogy te itt a szárazföldön valaha kapitány légy. Itt nem csinálnak háborút, azt a hollandul jobb szereti nézni. Hanem ha kapitányi rangra akarsz vergődni, gyere el velem , a tengerre, én most útban vagyok Keletindia felé , s épen puskákat, ágyúkat szállítok a bengáliai Nábob, Nuruf khán számára , annak a hadseregében szolgál, mint hadvezér a te hazádfia Reinhard Walter. Az is kalandorból, minő te vagy, lett nagy úrrá. A nevét megváltoztatta Sommerre, az indusok úgy híják, hogy »Szumre,« a francziák meg »Sombre.« Annak nagy szüksége van jó katonákra, különösen tüzérekre. Ha eljötz velem, egy esztendő alatt fejedelem is lehet belőled, nem csak kapitány. Mynheer Ruyssen olyan csodadolgokat tudott nekem mesélni Sommer bámulatos sikeréről Bengá­­liában, hogy egészen fölhevítette az agyamat. Hozzájárult a rettenetes unalom, a­mi ebben az egyhangú semmit nem tevésben, majd megölt már. Felcsaptam a mynheernek. A feleségem nem tudott hová lenni örömében, mikor bevezettem hozzá mynheer Ruyssent, s elmon­dattam vele, hogy van egy ország, a­hol terem egy fa, annak a neve banaan, annak van ezer ága, min­den ágán lóg száz füge s minden fügében egy kapi­tányi pátens, csak le kell szakítani Még ő küldött: »Eredj fiam! Eredj mindjárt! Le ne késsél a hajóról!« Ő maga pakolt el a számomra minden útrava­­lót, a jó lélek! Hiába kértem, hogy ne emelgesse a bőröndöt, csupa igyekezet volt: még szappant is pa­kolt el a számomra, meg fogkefét. S mikor elbocsá­tott, még csak meg sem siratott. A hollandi nők hoz­zá vannak már ahoz szokva, hogy a férfiak évhosz­­szant odajárnak távol tengereken túli országokba, s arra való a kölcsönös erényességben való bizalom, hogy egymást ne féltsék. Megvallom, a sok egyéb közt, nekem is tetszett az a gondolat, hogy nem kell idehaza lennem bizonyos idő alatt, a­míg a kezdődő ember a legkiállhatatla­­nabb valamennyi állatok csirkéi és csikói között. Bi­­­zonyos, hogy az én hivatalom volna a bölcső ringatás.­­ Akkor még is ringasson engem inkább a hajó. Két nap múlva hajóra ültem Mynheer Ruyssen­­nel, s egy időre búcsút vettem Európától. Kedvező szél dagasztó vitorláinkat. Feleségem szebkendőjével integetett utánam a partról.­­— Követtél el útközben valami tengeri isten­­telenséget? állitá meg a kifeszitett vitorlákkal tova­­repü­lő hajót a soltész.) — Semmi feljegyzésre méltót. (— Akkor ugord át az egész atlanti tengert a csendes óczeánnal egyetemben; ne töltsd az időt repülő halak és éneklő syrének meséivel, hanem köss ki egye­neset Bengáliában s folytasd ott, a­hol valami go­noszat tettél.) Megérkeztem már! HARMADIK KÖTET. Tizenötödik rész. Bengáliában. 1. Szumro Begum. Megbocsát nekem a kegyelmes törvényszék, kezdé másnap a vallatott bűnös, ha némi körülmé­nyeket előre bocsátok. Ezek az általam elkövetett legsúlyosabb vétkek felvilágosítására szolgálnak, a­mik között vannak a bálványimádás, soknejűség és királyölés. (— Tudom, hogy mindmegannyi virtussá fog­nak azok átváltozni! sóhajta fel keservesen a soltész.) Igenis, hagyá helybe a vádlott. Tehát, hogy az elején kezdjem: a Ganges partján Benáresz mellett van egy óriási torony. An­­nak az ablakából nyúlik ki egy emberderék vastag­ságú bámbuszgerenda, arra van felakasztva hosszú lánczon egy nagy vaskalitka. Abban a vaskalitkában ül egy ember, a­kinek a toronyból hosszú bambusz­­rúdon nyújtanak be enni és innivalót. A kalitka egy nagy tó fölött libeg, melyet a Ganges szakadéka ké­pez ; ez a tó tele van krokodilusokkal. Estenben csak úgy látogatják a százfogu torkaikat, fölfelé ácsingóz­va. Ha az a kalitkában ülő ember valahogy kitudna törni a vasrudakon s megkísértené a leugrást abba a tóba, bizonyosan felfalnák a kajmánok. S ki ez az ember ott abban a kalitkában ? Senki sem más, mint ő császári királyi fensége, sah Allum, a Nagymogul koronaörököse. S miért ül ő ott abban a kalitkában ? Azért mert vendégszerető karokkal fogadta Mir Koszszimot, a bengáliai nábob ő felségét, mikor őt az angolok a patnai ütközet után országából elűz­ték. Az angolok azután sah Allumot is elfogták a baxari ütközet után, akkor Mir Koszszim tovább futott az audhi nábobhoz. Ennek a fővezére volt Sommer. Az angolok azt követelték az audhi nábobtól, hogy adja ki nekik Mir Koszszimot és Sommert, hogy még két másik kalitkát függeszthessenek fel a krokodilus-tó fölé, s azokba elhelyezhessék őket sah Allum mellé, hogy ne unja magát ő fensége olyan nagyon. Az andhi khán futni hagyta Sommert s nem adta ki a kalitka számára. Sommer a dzsatokhoz menekült a Jumnah folyón túl. Ott új hadsereget szervezett. Az angolok onnan is elűzték. Akkor fu­tott a Radsputa fejedelemhez, Joudporba. Annál is hadsereget alkotott európai rend szerint, s meghódí­­totta számára a chitorei és az abnili rahjákat; — az angolok innen is elűzték. Nem hadsereggel, hanem ráijesztettek a nábobra. Sommernek futni kellett. Innen aztán Nujuf khánhoz futott, Delhibe, India fővárosába, a­kinek egész neve »Mirza Nujuf khán, Zülfikár, al Dowla« a Nagy Mogul fővezére és mindentevő minisztere. Sommer itt is szíves fogad­tatásra talált. (No ez épen hozzád illő csavargó lehetett, jegyzé meg a soltész.) Nagy megtiszteltetés rám nézve! A legelső napon már alkalma volt Sommernek meghálálhatni Nujuf khánnak a baráti fogadtatást. Éjjel a lázadó maratták rajta ütöttek a fővezéri pa­lotára s meg akarták Nuruf klánt ölni. Sommer a hit kíséretével gyorsan segélyére rohant s leverte a lá­zadókat. Azok pedig mennykő ficzkók, a császári se­reg válogatott csapatjai, a­kik az előbbeni nagy ve­zérrel megtették azt, hogy mikor nem fizette ki a zsoldjukat, megfogták. Kikötötték az égető napra hajadon fővel s addig tartották ott, mig nem fizetett. (— Ezt jó lesz nem publikálni, nehogy az eu­rópai katonák is megtudják! — dörmögé —, nem a­ soltész, hanem a nagyfejedelem.) (Folyt, köv.) A bizottság elhatározta, hogy a nyugati pályá­kon a szállítási vitelbér a minimumra szállíttas­­sák le. — Gorcsakov utódjául egy párisi táv­irat­a többek közt Valujev Pétert is fölemlíté. Valu­jev, mint egy külföldi lapban olvassuk, a belügymi­nisztériumban kezdte pályáját. Még fiatal korában feltűnt a czár előtt különös képességei folytán, és mint »Oroszország legelegánsabb férfia.« 1856-ban a czár Milan és Kurland kormányzójává nevezte ki, mely állásában egy csomó memorandumot szerkesztett a jobbágyság megszüntetéséről, a pálinkabérlet mel­lőzéséről. Ennek következtében Valujevét a czár ki­­nevezé az uradalmi minisztérium igazgatójává és 1861-ben belügyminiszterré. Ez állásában a mérsékelt haladópárthoz tartozott; ellenségök volt a moszkvai ó-oroszoknak, s az ő sürgetésére hivatott vissza Mu­raviev Lengyelországból.Mérsékelt szabadelvűsége és a nyugati műveltséghez hajlása sok ellenséget szer­zett neki, úgy hogy a czár kénytelen volt Timasevvel helyettesíteni. Valujev ekkor nagy utazásokat tett külföldön s hazatérve 1872-ben uradalmi minisz­­terré neveztetett ki. — Cross Prestonban. Az angol bel­ügyi államtitkár Cross a conservativ club megnyitá­si ünnepélyén Prestonban egy nagy­szabású beszédet tartott, melyben a keleti kérdésről hosszasan beszélt s egyebek között ezt mondá. Az utóbbi napokban igen különbözőleg hallottam megítélni, a miniszter­­elnök politikáját — restellem is kimondani — gyű­löletes alávaló politikának mondták Isten és ember előtt (»Gyalázat!«) Én csak azt mondhatom, hogy ő felsége miniszterei összetartanak, mert meg van­nak arról győződve, hogy az a mit tesznek az ország érdekében s jólétének előmozdítására szükséges (Cheers). Szemünkre vetik, hogy mi elszigetelt poli­tikát követünk. De mutathatnak-e önök kormányt, mely ne érezte volna Salisbury lord jegyzékének ha­tását ? Mutathatnak e kormányt, mely be nem ismer­né, hogy az elfoglalt alapon igazunk van. S mit je­lentsen e vád ? Azt, hogy nem törekszünk az európai hatalmakat valamely együttes cselekvényre vezérel­ni. Pedig épen ezen fáradoznak, ez fekszik ő isge kormányának leginkább a szivén. De mit érnénk az­zal ha a nagyhatalmak összeülnének és megállapo­dásaikat papírra tennék, aztán egyik nagyhatalom ezt széttépné. Aztán azt mondják, hogy mi háborúba viszszük az országot, mert a kormány meg akarja vé­deni az ország érdekeit és megvédeni az európai tör­vényeket. Ha valamely cselekvény babomra vezet­ne, nem a mi tettünk vagy intézkedésünk leen, az. Ha Orosznroszá g meg akarja az ioné as 71-íti o«.«..*meg kell mie a többi aláíró hatalmakat eziránt. Remé­lik-e önök, hogy ha Anglia vagy Európa nem el­lenőrzi Oroszországot, az toleránsnak fogja ma­gát mutatni? Mutatott-e vallási türelmet azok iránt kik nincsenek vele egy hiten ? A san­ stefanói békepontokban számos olyan van, melyek nem irá­nyulnak az állandó békére. De ha ez okmány a con­­ferentia elé fog terjesztetni, akkor kimutathatjuk azt a többi nemzeteknek és Európának, és valószínűleg magát Oro­szországot is meggyőzhetjük, hogy saját érdekében és Európa érdekében meg kell változtatni a szerződést. Visszapillantás. A nagy emberek működését vagy csodás ered­mények jelzik, vagy óriási catastrophák kísérik. E szabály alól a nagy diplomaták sem képezhetnek ki­vételt, a­mint hogy Bismarck herczeg is tapasztal­hatja ma, mennyire kinőtt Európa az »ököljog« ural­ma alól. Nagyszerű tervei keresztülvitelében Orosz­ország erejére támaszkodott, mint biztos tarta­lékra. Most ez a becses tartalék megritkult, s ha Európa komolyan akarja, egy századnegyedre kies­hetik a számbavehető anyagi tényezők sorából.

Next