A Hon, 1878. augusztus (16. évfolyam, 187-211. szám)
1878-08-02 / 188. szám
188. szám. XVI. évfolyam. Kladás-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Elíjfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra................................................... 2 fr*, 3 hónapra ..........................................................G * 11 hónapra .......................................................12 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint.....................................* * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Retérek kiadás: Budapest, 1878. Péntek, aug. 2. Szerkesztési iroda , Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közremétő a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhivás a XVI-dik évfolyamára. (A Hon megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak : Egy hónapra.................................. 2 frt Évnegyedre.................................. 6 » Öt hónapra........................................10 » Az esti kiadás postai külön küldéséért fölülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a Hon kiadóhivatalába (Barátok tere Athenaeum-épület) küldendő. A HON szerk. s kiadóhivatala. Budapest, aug. 1 Túlságos buzgalom Utaltunk már arra az örvendetes fordulattal ,mely az európai sajtó monarchiánk iránti való hangulatában észlelhető, s mely kiválólag az olasz túlzók igényeinek annak rendje és módja szerint való visszautasításában nyilatkozott. Az osztrák és magyar sajtó e részbeli helyzetét szerfölött könnyítette e föllépéssel szemben az, hogy Olaszország e jellemezhetetlen elemeinek szándéka fölött nem volt kénytelen maga kimondani a legkeményebb szót, hanem talált erre Európa minden, politikailag konzervatív államczélokat követő nemzet sajtójában tolmácsot. Nem mintha ez igények visszautasítása oly feladat lett volna, melyre nem szívesen vállalkozhatik minden hazai lap is ; ellenkezőleg: a népszerűség és háladatosság tulajdonságai egyesülnek ez idő szerint e thémában, és a sajtó — ha még oly kevéssé lelkiismeretlen is, mint nagyban és egészben monarchiánké — nem szokta az ily thémákat megvetni. Ha mégis Olaszország u. n. észretérítésének művében Ausztria-Magyarország, ha minden előjel nem csal, nem csak a publicistikai téren, de a diplomácziai mezőn is idegen tényezőknek adta át e főszerepet, ebben politikai gondolat nyilvánult, melyet nem lehet föltétlenül nem helyeselni. Ámbár monarchiánknak minden oka van Olaszország legcsekélyebb igényű föllépésit is meghiúsítni, minden terjeszkedési viszketegét, akár Keletre, akár Északra, visszautasítani , arra legcsekélyebb szüksége sincs, hogy némely rakonczátlan elem tüntetése minden áron casus bellivé váljék. S erre bizonyára legjobb mód lett volna, ha a két állam sajtója olyatén harczba elegyedik, vagy diplomácziája oly magyarázatokba bocsátkozik, aminőre szép alkalom lett volna, ha a jelenlegi botrányok nem többek is, mint aminőknek feltüntetni szeretik, t. i. utczai hősök szereplői viszketegéből származó handabandák. Hiszen nem egy európai válság alkotó okai közt foglalt helyet ilyetén elsietett sajtóbeli háborús diplomácziai ökölmutogatás, s a jelen évtized legnagyobb európai küzdelmének, a franczianémet háborúnak előidézői közt igen hivatott írak jelentékeny tényezőnél mondják a sajtó mindkét részénél fölmerült szenzibilitást, s a diplomácziai érintkezésben történt tapintatlanságokat. Ennek lehetősége ki van kerülve, ha agressiv irány olaszországi embereivel szeben közvetlenül nem érdekelt, s igy tárgyi golb álláspontra helyezkedő hangok mondák meg azt, mit az igazság megmondani kövesei, s ez után visszavonulásra késztik mindazokat, kiknek — tán az említett beszámithatlan körökön kívül is — kedvük volt volna ilyet a vállalkozásra. Nagyon jó szerep tehát, az, melyet a külföldi sajtó e részben játszott, s ha hinni lehet azon híreknek, melyek szerint Olaszország a külföldnek nemcsak sajtója részéről tudta meg, hogy ily igények támogatásra nem számíthatnak, annál jobb. Nekünk nincs kedvünk arra, hogy kardunkat csörtessük s e passióért csakugyan rákényszerüljünk hüvelyből való kivonására; mi szivesen látjuk, ha déli határaink háborgatói a nélkül elcsöndesülnek , hogy az osztrák-magyar diplomácziának vagy sajtónak fenyegető hangot, kellene öltenie. A föntebbiekben szívesen elismertük a jó szolgálatot, melyet, a külföldi sajtó tett, szeretnék azonban kiemelni, hogy ebből a haszon mindenekelőtt, Olaszországra háramolt. Mert ha ez intő szózatnak sikerül elcsendesítni az ő háborgó álmait, ezzel minket ugyan megkímél egy kellemetlen alkalmatlankodás erélyes megtorlásából származó fáradságtól, de Olaszországot mindenesetre többtől kíméli meg, mint ettől; s ha a mi békeszeretetünk örvend azon, hogy nem kel körmire koppantanunk senkinek, e műtét elmaradását még nagyobb örvendezéssel láthatja az, aki esetleg kárát szenvedné. Ez még más megjegyzésünk is lenne. A külföldi s különösen a német sajtóban e kérdés ötletéből oly atyáskodó hang használtaott, e monarchia irányában, mely sok tekinetben sérelmes voltát illetőleg mérkőzik az olasz közhangulat időtlenségeivel. S kivált több »nagy német« újság — onnét franczia lapokba is áttévedt — olyatén insinuáczióját vagyunk kénytelenek határozottan visszautasítani, mintha Ausztria-Magyarország bármely tényezőjét az olasz igények visszautasításában oly féle számítás vezethetné, mely a megmentendő Triesztet és Trentinot esetleg egy más, e monarchia egy felének örökére számító nagyhatalom telhetetlen gyomrába akarná kebelezni. Egyátalán nincs e monarchiában senkinek ily hátsó gondolata. E két állam — Magyarország és Ausztria — területi integritását el van szánva minden irányban határozottan, utolsó csepp vérig védeni, s a ki netán egy irányban azért hajlandó neki ily munkában segélyt nyújtani, hogy idő múltával más irányban ellene hathasson, rossz számítást csinál, melynek maga fogja kárát vallani. Azon túlságos buzgalom késztet ennek elmondására, melyet egy német félhivatalos újság esti lapunkban ismertetett, mondvacsinált római levelében látunk, s mely monarchiánkat már szinte ott látja egy német szövetség karjai közt, mely az Olaszország, Oroszország ss Francziaország által ellenünk alkotandó ligát, Olaszország és Francziaország méregfogainak előleges kitépése által, széttépi. Mi teljes tisztelettel vagyunk azon szövetséges viszony előnyei iránt, melyet Németország nagyhatalma minden államnak nyújthat , s elismerjük, hogy Európa közepén szerzett túlsúlya azon szerencsés helyzetbe hozta, hogy őszinte barátságáért nemzetek és országok versenyezni fognak soká , de épen abban nem bízunk, hogy monarchiánk e versenyben a rövidebbet húzni nem fogja. Az utolsó évek tapasztalatai meggyőztek, hogy azon szoros viszony, melybe az 1872-től létesített három császár szövetség vele juttatott, előmozdítá ugyan a monarchia területének nagyobbodását, de consolidátióját, erősbödését alig ; s ugyanas időben a három császár szövetség harmadik tagja iránt tanúsított -----nak valószínű föltevését, hogy egy Oroszország ellen való államcsoportosulásba Németország mint őszinte tényező léphetne be. S** Nem maradna tehát egy ily szorossszövetségnek más czélja, mint hogy azon j1 szolgálat fejében, melyet Németország münk Olaszország rendreutasítása által tes, ha biztosítsuk őt Francziaország ellen valleiáni vállalkozásaiban addig, míg Oroszország — az utóbbi csapások által megviselve Jude szerepre nem vállalkozhatik. Ez nyilván egyenlőtlen vásár lenne Nemcsik egy gyenge ellenség kérdési igényei miatt szolgálnánk támaszul eg hatalmas állam ellen ; de mi e hatalmas államban így a nyugati hatalmak érdekszolidaritásának egy oly tényezőjét is tudatnánk magunkra, amelynek az aktív poltika terére való lépésétől és a monarchián legsajátabb érdekeivel összefüggő ügyekbe örvendetes fordulatot várhatunk. Ismételjü hát,hhogy, mi az olasz mozgalmak rendrent. •uicsán örvendünk, elhallgattatásukat azon bán nem tartjuk oly nagy fontosságú esemért TEETmwrrTO i . / 11/ 11 . - v zty. / szabad kezének bármely iránítvaA.-,lgkötés — Az olasz sajtónak nem elég türelme az osztrák-magyar közvélemény. Más helyütt me emlékezünk arról, mily indokok vezették monachiánk közvéleményét, midőn visszautasító nyilatkozataiban bizonyos mértéket tartott s az erélyes visszautasitást a külföldre hagyta; olasz lapok azonba ■ ezzel nem érik be. Az O p i n i o ne vádolja az ostrák sajtót, hogy az nehány fanatikust összetéves a kormánynyal s az ország megfontolt többségé. Az osztrák sajtó igazságtalan, midőn úgy tesz mintha Olaszország osztrák tartomány lenne. (Tutunkra megfordítva áll a dolog: az olasz sajtó leszélt úgy mintha Ausztria egyes részei osztrák tanumányok lennének. A Hon szerk.) Idegen orszá részéről ily hang eltűrhetetlen. Németország legujjbban Ausztria 1859-től való olaszellenes szövetségi gyanánt szerepel, azért Olaszországnak szárazon tartania a puskaporát. Olaszország Ausztria-lagyarország barátságát óhajtja (Látjuk ! A Hon szer . de nem a tulajdon méltósága rovására. Németorszg Olaszországgal való szövetsége nem több Bismarr üres frázisánál. — Tartózkodunk e czikkre több jegyzés tételétől. Állításainak alaptalansága nyilt - kiderül, s mi nyitott ajtót nem szoktunk erőszak feltörni. — Három császár-találkozás. A k kémia azt újságolja, hogy augusztus 15-kén uralmánk Ferencz József és a czár Vilmos császárt Talitzben meglátogatják, hogy barátsági kötelékeit megújítsák. (E látogatás tisztán udvariasságil lehet csak. Vilmos császár a politikai ügyek vitelée teljesen visszavonult.) Egy más czikk ugyan e lap a szerb üzelmek ellen erélyes rendszabályok fogatosítását jelzi." — Előkészületek a senátusi fálasztásokra Francziaországban. Anió 28-án a conservativ notabilitások gyűlést tartotttak Párisban. A gyűlésen nem nagy egyetértés ural- ipasodott. A legitimisták, orleanisták, bonapartisták, ezölcsönös szemrehányásokkal halmozták el egymást, egy coalitionális központi bizottság eszméje véglemtesen megbukott. A legitimisták és orleanisták he-lályi befolyásaiknál fogva nagyobb sikert ígérnek ma- ebuknak a senátusi választásokra, mint a bonapartisnsákkal való közös aktiétól. m. A megyékben, hol a választás októberben lesz, nem republikánusok a választási mozgalmat már szermezik s ép oly praecisióval és fegyelemmel, mely ta feraly is átalános csodálat tárgya volt. Mindazon se az lator, ki a kamra föloszlatására szavazott, tehát az fej alkotmányos orleanisták is benne lesznek a republiusanus központi bizottság proscriptionális lajstromam van. Ami a közigazgatás és törvényhozás terén még ha látra van, a bírói kar reformja, az adóreform, s több se más javítás és haladás, attól függ, hogy a republikán auszenátusi többség összhangban és solidaritásban is legyen a kamra hasonló többségével. E szempontból ki fogja fel a választást az ország nagy része, maga a sz tábornagy is, ki teljesen lemondott a conservativ sele natusi többséghez vezető visszavonulási vonalról. k _ b³ — A német választások felől most már tömegesebben közölnek német lapok híreket, de ezek a reprodukálása — tisztán számok és magukban kevés veset mondó nevek halmaza — fölösleges. Arról is azonban szó sincs, hogy a választás összeredménye ia kimutatható lenne. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a kormány czélját — a vele szemben föl- al lépni mert elemek megfogyasztását — nem érte el, se Még a socialdemocratákkal szemben is csak az ellenbizéki haladó párt mutathat fel tényleges sikert. Bislmarckot magát közelről érintő személyes vereség . kettő is érte, Saalfeden, hol Lasker és Lauenburg- ban, hol Hommeyer és fia Herbert ellen választatott meg. Arról, hogy a kanczelár által óhajtott konzerváltativ párt ekkép, a választások útján létesíttetett volna, szó sem lehet. Az egész külföldi sajtó azonban, mint jelentős eseményre utal a kanczelárnak a müncheni nuncziussal való tárgyalásaira, melyek folytán megtörténhetik, hogy e konzervatív párt létre fog hozatni — az ultramontánokkal való teljes kibékülés által. Ennek lehetővé tételében nem fog akadályul szolgálni a pápai államtitkár halála, mert nem szen ved kétséget, hogy a Vatikán azon közelítő lépéseire, amelyek ilyetén fejleményt lehetővé tettek, nem Frankeli bibornok, hanem maga a pápa tette meg a kezzdeményezést. 7 — Siorvát lapok a proklamáczió- gr 61. A zágrábi Narodne Novine a bosnyákokhoz intézett proclamátiót remekműnek tartja, ti Minden passusa azt bizonyítja, hogy oly egyén szerb késztette, a ki gondolkodni tud, s a bosnyák és dél-rregovinai népnek szokásait, szellemét és nyelvét igen is jól ismeri és érti. A kik azt várták, hogy a prodak máczióban az occupáczió végczéljaira nézve is érte s sülnek, nagyban csalódtak. Azon ígéret azonban, hogy a megszólandó tartományok összes jövedelmeit kizárólag azok szükségleteire fordíttatnak, a kiáltítványnak legfontosabb pontja. Ezen pont Boszniára és Herczegovinára nézve a legdrágább alapjogot alakotja meg a jövőt illetőleg. Az osztrák-magyar proclamátiónak ezen tétele egészen elüt a Cyprus szigetére vonatkozó angol-török conventiótól. Cyprus jöve- delmének egész többlete Anglia által a portának fog kiszolgáltatni, míg a porta Ausztria-Magyarországtól Bosznia és Herczegovina jövendő jövedelmeiből egy krajczárt sem fog kapni. Ebből is az tűnik ki, hogy az osztrák-magyar occupátiós Bosznia és Herczegovinának kormányzata absolut és souverain lesz. Reméljük — mond befejezőleg a horvát hivatalos lap — hogy Bosznia és Herczegovina lakossága a parancsnokló tábornok kiáltványát a legkedvezőbben fogja fogadni, s az osztrák-magyar hadakat, mint ha ,rmokat fogadandja, kik a rég óhajtott békét, rendet és jólétet hozzák magukkal. A zágrábi O bz or a bosnyák proclamátióról a következőket írja: „ A kiáltvány nem tartalmaz oly magasztos szavakat, amilyeneket a nép a nemzeti dalokban oly nagyon szeret, s a melyek a nagy históriai ténynek “Megfelelnének: a kiáltvány sorai az ottani népek szellemi felfogásához mértek, röviden fogalmazva olykép, hogy minden bosnyák és herczegovinai megértheti és helyeselheti azokat. Egy Savoyai Jenő természetesen másféle kiáltványnyal hatolt volna be a bosnyákországi mezőkre és hegyek közé. A bosnyák és herczegovinai népnek, a Balkánfélsziget összes keresztény népének örült volna a szive szavainak viszhangjától, s a derék padisa az ő stambuli trónján inogni kezdene szavainak mennydörgésétől. S bizonyára Filipovics ilyetén szózata visszhangra találand vala a vitéz horvát szívben. Szavait azonban pamutba burkolta a félénk politika, mely Európának mandátumáról szól, a szambuli szultán iránti bizalmat említi, s mindarról megemlékezik, ami a dolgok valódi mibenlétét holmi titkolódzásba burkolja. Boszniának és Herczegovinának politikai sorsáról a kiáltványban egy szó említés sincs téve. Egy nagy eszme sem vonul keresztül az egész proclamation. Ami pedig a különféle nemzetiségek és nyelvek felemlitését illeti, az ép az ottani nép egyetértésének és kölcsönös szeretete érdekében, mely nép vérre és nyelvre nézve egy és ugyanaz, kellemetlen benyomást hagy annak lelkében, a kik az ottani népet ismerve annak békét és jólétet kíván. — A bosnyák bégek zendülése. A déli szláv faj színe virága a bosnyák bégek , tiszta vérü szláv vakmenynyi, utódai azon barczosoknak, kik az Adria partjaira és a Balkán vidékeire először vitték a szláv idiómát; ezek elődei voltak a rácz császárság főnemesei, olygarchái. Mikor a montenegrói fejedelem őse, (nem is szólva az alig egy százados szerb fejedelmi családról) még kecskét legeltetett és bocskorban járt, e bégek elődei urak voltak már akkor, urak megszámlálhatatlan raják fölött. A rigómezei csata után, mely a rácz császárságnak végett vetett, a dréi szláv bojárok, hogy kiváltságaikat s birtokaikat megtarthassák, fölvették a mohamedán hírét, s maradtak tovább is uraknak; mig a rajah, a paraszt keresztyén maradt, örök ellentétet emelvén ez által az ugyanazon népfaj két osztálya közt. Ez áttért bojárok utódai a legdühösebb mohamedánok voltak áttérések óta mind e mai napig. Vallásukkal szorosan össze lévén fűződve, társadalmi előjogaik és kiváltságaik birtoklása, mindenféle újításnak, mely az ős-mohamedánsággal ellenkezni látszott, makacsul ellenszegültek. Hadsi Laja mostani lázadása nem első a bosnyák bégek történetében. Midőn Mahmud szultán a janicsárokat megsemmisítő s a reformfermánt kiadta, a bosnyák bégek azonnal elkergették az akkori kormányzót Travnikból. Az egész ország fegyvert fogott a gyaur-szultán ellen, ki a hitetlenek újításait akarta a birodalomba behozni. Az új kormányzó Abdurrahmán hasa leverte ugyan a bégek hadát, s százával húzatta őket karóba és akasztatta fel, de e szigorúságnak nem lett hatása, mert két év múlva hirtelen újra kitört a forradalom, s Abdurrahmán kénytelen volt Travnikból menekülni. A bégek és spahik rögtön új sereget állítottak ki, mely a szultán hadát megverte s vezérét elfogta. A mozgalom élére ekkor bizonyos Husszejn bég állott, máskép Brebirli aga. Ez először Török-Gradiskában a bosnyák mohamedánok egysége mellett izgatott, hogy rázzák le az oszmanlik jármát, s Boszniát önállóan kormányozzák. Nem a törökök a valódi muzulmánok, hanem a bosnyákok, kiknek a gyaur-szultán és az ő reformjai nem kellenek. 30.000-nél nagyobb volt a bégek serege, mely a Rigómezőn gyűlt össze, ott hol a bégek elődei, mint keresztények a török uralom ellen küzdöttek. A bégek szövetkeztek a szintén lázadásban lévő albánokkal s ezekkel együtt nyomultak Drinápoly felé, pusztítva és égetve mindenütt. Resid basa azonban rábeszélte az albánokat, hogy váljanak meg a bosnyákoktól s ez utóbbiak közt is egyenetlenség ütvényei, a sereg visszafordult s a török birodalom, mely épen akkor fejezte be az oroszok elleni nagy háborút, megmenekült a végveszélytől. Boszniában ekkor egy oligarcha köztársaság állott elő, melynek feje Husszein bég volt. A dolgok két évig maradtak ez állásban, miglen 1831-ben Kara Mahomed nagyvezér a köztársaságnak véget vetett. A nyugalom azonban csak rövid ideig tartott. A bégek 1836., 1837. és 1839-ben újra föllázadtak, de mindannyiszor leverettek. Abdul Medsid trónra léptekor, midőn a gülhanei batt-serif kihirdettetett, mely minden vallásbelinek egyenlő jogokat ígért, újra nagy zavarok támadtak Boszniában. A reformok életbeléptetését 10 évnél tovább halogatta a kormány, amidőn 1849-ben komolyan kezdte venni a dolgot, rögtön kitört a lázadás. Most a herczegovinai mohamedánok is részt vettek abban Rizván bégovics ali aga stoláczi birtokserj,"furéra államar leverte" s irgalom nélkül tömegesen végeztette ki őket. Ez idő óta a bégek soha sem nyerték vissza többé előbbi hatalmukat. Maga az olygarchia fő székhelye Boszna-Szerály, hol a kormányzó, ki azelőtt Travnikban székelt, csak három napig tartózkodhatott, elveszté régi jelentőségét, s a travniki központi kormány oda tette át székhelyét s a kormányzó ettől fogva itt lakott. A legújabb keresztyén lázadások (1875 től máig) az északi bosznyák földesurak közül sokat tönkre tettek s a régi dicsőségnek ma már csak árnyéka van meg, a fanatismus azonban ma is csak oly virágzó köztök mint a mohamedanismus legfényesebb korszakában. A keleti kérdés az angol parlaménben. A lordok házak Az angol parlament felsőházában hétfőn este 1íz órakor lord Stratheden megtámadta a kormányt a berlini szerződés s a portával kötött conventió miatt. a támadást Granville is ismételte, mire aztán Beaconsfield felelt nagy hatással. Beszédéből közöljük a következőket: Valóban nehéz eltalálni, hogy a nemes lord- nak mi ellen van kifogása. Valószínűleg csak magát akarta fontossá tenni. (Nevetés.) Elsősorban is észprevételeket tesz egy általam mondott beszédre, mely- ében az »őrült«-nek mondott conventióról szóltam. a Elismeri maga is, hogy e szót nem lehetett figyelmen kívül hagyni, de, úgymond, nem személyeskedésből, ss hanem tisztán politikai bölcsész fölfogással mondote ra ezt. (Nevetés.) Megengedem, hogy ámbár ily erős kifejezést használt akkor a szerződésről, nem tett ugyanazon alkalommal személyes czélzást. De tette ezt máskor, legközelebb, mikor csak alkalma volt ! (cheers) — oly czélzásokat tett rám, melyek rendkiívül sértők. Örömmel mondhatom, hogy ezek nem nasgyon zavartak engem. (Nevetés és cheers.) Egyebek között fölhozhatom oxfordi beszédét, a mely nem is ő volt ebéd utáni beszéd, (nevetés) — hanem hideg vérrel tartatott. Ebben ki kel ellenem, mint a kabi net veszélyes tagja ellen s ördögi jelleműnek is ne- vez. (Hangos cheers.) 1 Darab ideig nem vettem semminő tudomást az efféle megtámadásokról, de midőn annak már politi-kai fontosságot kezdtek tulajdonítani, azt tartom, nem lehetett azt figyelmen kívül hagynom, és azt hiszem nagyon helyén volt megróvnom az efféle beszédet és kimutatni annak alaptalanságát. Egymás helytelen állítása, hogy azon nyilatkozatot tulajdonítja nekem, mintha azt mondottam volna, hogy a cabinet tagjai közt nem volt soha nép szeteltérés. Ilyen nyilatkozatot sem én sem nemes s barátunk nem tettünk. Mi ragaszkodtunk azon politikához, melyet a kabinetből kilépett két tag is ősz-ított, s melynek kivitelétől ők idegenkedtek midőn arra az idő elérkezett. Ezt én mélyen sajnálom. Politikánk az volt, hogy még csak veszélyeztetve nem fogjuk látni a britt érdekeket, nem fogják a koroná s nak tanácsolni az Oroszországgal való háborút. Ez egy határozottan kifejezett politika volt. S mikor eljött az idő és azt hittük, hogy britt érdekek veszélyeztetve vannak, és mi felkértük minisztertársainkat, hogy a körülményeknek megfelelőleg cselekedjenek ; ők nem tartották kötelességükkel összeegyezttethetőnek ezt tenni. Maga az a kijelentés tehát, hogy a cabinet tag■ jai közt soha nem volt nézetkülönbség — alaptalan, és m ily kijelentés nem is létetett. (Helyeslés.) Szemünkre hányja még, hogy mi előbbeni al- Ikálómmal, midőn fontos kérdések voltak napirenden Rz.A.hívánkat hüvelyéből kibukni. Nem tudom, hogy mikor lett volna erre alkalom, de igenis tény az, hogy az előbbeni kormány alatt több mulasztás történt és ennek következményei ránk szakadtak. Ha a nemes lord meg van arról győződve, hogy e conventió őrült — és én úgy látom, hogy a túloldalon e nézetnek megfelelő politikát követnek — akkor azt hiszem kötelessége a nemes lordnak a parlament véleményét e kérdésben kikérni. Ez az alkotmányos eljárási mód, de nem az, hogy kis kérdéseket tegyenek és nagy beszédek tartassanak. (Helyeslés a kormánypárton.) Az nem járja, hogy a nagy dolgok fölvettessenek és aztán visszahúzódjanak önök a valódi mottótól mely lordságtok valódi nézeteit kifejezné. (Zajos helyeslés.) Napier és Etrick lordjának s marqui* R i p o nnak fölszólalása után Salisbury lord állt fel s több fontos nyilatkozatott tett. úgy látszik — igy szólt , hogy a felsőház ellenzéke eltért a bevett szokástól, midőn a kormány eljárását fontos kérdésben nem helyeselheti ; ekkor határozati javaslattal kellene a ház ítéletét provokálni, így történt ez a cinai kérdésben, így a dán kérdésben. Ugyanezt kellene most is tenni. — Magára a berlini szerződésre áttérve ezt mondá: Mi nem vagyunk abban a nézetben, hogy ez ország felelősségét növeltük volna. Bármi történjék, bármely minisztérium legyen kormányon, meg vagyunk győződve az ország népének közszelleméből, hogy soha nem fogják tűrni azt, hogy az Eufrátes és Tigris völgyében az orosz befolyás jusson túlsúlyra. (Cheers.) Mi ezt szilárd kiindulási pontnak tekintjük, és azt kérdezzük önöktől, mondjanak ellent, vájjon nincs-e igazunk. És ha ez igaz, nem csökkentettük-e az angol kormány felelősségét azáltal, hogy előre kijelentők, minős politikát fog az angol nemzet ez ügyben folytatni. És emlékeztetünk arra, hogy hasonló elővigyázat elmulasztása folytán mit vesztett el a nemzet. Újból meg újból a legbiztosabb kutforrásból, maga Miklós czár által be lett ismerve, hogy ha előre tudva lett volna előtte, hogy mi az angol nemzet politikája, mi az amit nem hajlandó eltűrni, ő soha nem tette volna meg azon lépést, melyet később becsületbeli dolognak tartott vissza nem vonni, és soha nem idézte volna föl a szerencsétlen kimenetelű háborút. Mi meg akarjuk kímélni jövőre Oroszországot hasonló veszélytől, és azért mi a legünnepélyesebb alakban és félreismerhetlenül kifejeztük azon politikát, melyet meggyőződésünk szerint az angol nemzet el van határozva követni. És amidőn ezt tettük, jellemet, világosságot és őszinteséget adtunk az angol diplomatiának, amit az utóbbi években tán már elveszteni kezdett. Azok a homályos garantiák, melyek szóval mindenre kötelezték önöket, de a gyakorlatban semmire nem köteleztek, mindennél inkább becsületességével. Hiszen ott van a szerződés, mely a legszigorúbb szavakkal casus belit csinál Anglia, Francziaország és Ausztriára nézve abból, ha a török birodalom integritása megtámadtatnék. S midőn eljött a megpróbáltatás órája és a párisi szerződés intézkedései megtérettek, kitűnt, hogy mivel a garantia egyetemleges volt, az nem kötelezte azokat kik azt kötötték. Mit fog a történész jövőre gondolni az európai concertről, ha el kell mondania, hogy mit ígért az és mit tett? (Hear, hear.) Az európai concert 1856-ban megállapítá Törökország integritásának fentartását, és e czélra nagyobbszerű gépezetet gondolni nem lehetett volna. De 20 év elmúlt s egyik hatalom sem emelte fel kezét a török birodalom függetlenségének fentartása mellett. Nem kárhoztatom e politikát, de az ígéretet, melynek félre kell vezetni a törököket, kik azokban bizakodva ellenszegülni merészkedtek Oroszországnak. Azt hiszem, egyszerűbb megállapodni abban, hogy azon ország vállalja el Törökország fentartását, mely ebben érdekelve van, s melyről fel lehet tenni, hogy ha a cselekvés ideje elérkezik, nem is fog feladatától visszariadni. És én meg vagyok győződve arról is, hogy ha egyszer Ausztria és Angolország egyetértenek abban, hogy az orosz hadak nem maradhatnak tovább európai Törökországban, azok ezt el is fogják hagyni. Az orosz teljhatalmazottak a szokottnál ünnepélyesebb alakban készek voltak a feltételeknek magukat alávetni , s a legkisebb ok a gyanúra sem forog fenn az iránt, hogy Oroszország az elvállalt kötelezettségtől eltántorodni akarna. Az alsóházban, Hartington marquis lapunkban is közlött határozati javaslatát a keleti kérdésre vonatkozólag be, nyújtván hosszabb beszédben indokolja azt. Összehasonlítván a krimiai háború után bekövetkezett állapotokat a közelmultival elmondja, hogy most is az ottomán birodalom épsége s a szultán függetlenségérnek megóvása lett volna a főtárgy s midőn a múlt - I év nyarán Oroszország felállította követeléseit, azokat Layard elfogadhatlanoknak s a török birodalom végromlását okozóknak mondta. Pedig Oroszország akkor kevesebbet követelt, mint a mit a con- Igressuson most kimondott; akkor Anglia nem biztatta Törökországot, hogy fogadja el ezen a feltételeket s mentse meg magát a pusztító háborútól. Pedig Törökországnak ezáltal nagy kára van, mert illusio az, hogy keleti Rumelia sokáig marad vazalltartomány. Hasonlókép sértve lett Törökország önállósága az által, hogy minden tartot- Imányában a főkép keresztyén lakosokból képzett é s bizottságok dolgozzák ki az alkotmány részleteit, i- I Görögország s a török birodalomban levő tart- I tományok ügye még rosszabb. Igaz, hogy ebben nem m I az angol kormány hibás, hanem a congressuson jelen i- I volt többi hatalmuk, azonban az angol kormány nem osztozik a felelőségben, különösen miután a keleti I kérdés újabb felmerülésének egész ideje alatt igére ít I tekkel tartotta a görögöket vissza a háborúbarát- részvételtől. Az ígéreteket nem teljesítették, a Francziaország által a congressuson szóbahozott reformokat nem támogatták, még azt sem eszközölték ki , hogy olyan előnyökben részesüljenek a török biroda Izlám görög alattvalói, mint a bolgárok s rumeliaiak mindent a szultán tetszésére bíztak. (Helyeslések) csakis Kréta szigetén gondoskodtak arról, hogys többé ne forduljanak elő lázongások. Senki sem kívánja, hogy Görögországért hábé akut kezdjen az angol nép avagy hogy a görög moson felkeljen, de azt szónok kétségtelennek tartja, hogy mi. A görögök a congressus mostani határozata után több