A Hon, 1879. szeptember (17. évfolyam, 210-235. szám)
1879-09-12 / 220. szám
Az evangélikusok egyetemes konventjéből Az esti lapunkban közlöttekhez pótlásul közöljük még az alábbiakban dr. Radvánszky Antal beszédéből a következőket: Az elnöki szék elfoglalása után üdvözli a jelenlevőket s megköszöni ama megtiszteltetést, mely őt érte, midőn az egyetem főfelügyelőjévé választatott. Idő és munka, az a két főmomentum — folytatta beszédjét — mely az ember életét kormányozza. Egymásra vannak utalva s mégis folyton küzdenek egymással. Az idő gyorsan halad, a munka lassan hagy nyomokat maga után. íme fölöttem is nagy száma az éveknek suhant el s ha visszagondolok annak eredményeire — a véghezvitt munkát nem találom azzal arányban levőnek. Igen uraim, egy hosszú félszázad óta működöm én az egyházi ügyek terén, 1828-ban kezdtem meg tevékenységemet s ma félszázad után az a megtiszteltetés ér, hogy mint világi főfelügyelő állok egyházam élére. Életem alkonyán állok ; magammal hoztam egy hosszú élet tapasztalatait, de nem hoztam magammal az erőteljes kor tetterejét, de van erős akaratom, férfias kitartásom s hiszem, istenem megadja azt a rugékonyságot, mely lehetségessé teszi azt, hogy az akarat tetté váljék. Nem vázolom azon elveket, mikoj hivatalomban vezérelni fognak, múltam, abban tanúsított elveim biztosítást adnak a jövőre, de mégis, ha visszatekintettem az elmúltra, lehetetlennek tartom, hogy mégis be ne tekintsek egyházunk jövőjébe, illetőleg azon feladatokra, melyeknek megvalósítása legközelebbi életszükséglet. Követelem én is az 1848. 20 t.-cz.-nek, mely biztosítja a teljes vallásszabadságot, életbeléptetését. Mi nem kegyelmet kérünk, mi jogos törvények által biztosított jogaink érdekében szólalunk fel. Mellettünk állanak az 1806. k. e. L t-cz. az 1791.26. t.-cz., az 1843.3. t.-cz. s végül az 1848.20. törvényczikkek. De hát ki merné kétségbe vonni az 1806. k. e. t. t.-cz-nek törvényerejét? Ez nem egyezkedés, ez a bécsi békekötetésben biztosított jogainknak törvénybe iktatása. Boldogult uralkodónk II. Lipót saját initiativájából terjesztett 1790-ben az országgyűlés elé egy resolutiót, mely teljes vallásszabadságot biztosított a protestáns egyházaknak, de ezt az akkori országgyűlésen jelenlevő hitsorsaink azért nem fogadták el, mivel a törvényjavaslat azon intézkedését, hogy az áttérést hat heti hittanításnak kell megelőznie, sérelmesnek találta, mert úgy tűnt föl a dolog, mintha ők nem lelkiismeretesen gondoskodnának egyházukba lépő híveik lelki oktatásáról. E törvényjavaslatot a király 1791-ben újra benyujtatta és az az említett hat heti hitoktatási kötelezettség kihagyásával el is fogadtatott s igy törvényerőre emelkedett. De habár igy ismét volt egy törvény, mely biztosította jogainkat, még sem voltunk sérelmek ellenében védve. A törvény tulajdonképeni értelmét kiforgatták rendeletekkel, kiolvasták belőle a hatheti vallásos oktatást. E sérelmet csak kegyes lelkületű megboldogult uralkodónk Ferdinánd oszlatta el, az 1843. 3 tvez. biztosítván ismét jogainkat. Végül az 1848. 20. tvez. a hazában lévő valamennyi hitfelekezet kölcsönös s egyedi szabadságát biztosította. Az ekkori törvénysepélyét is harcz nélkül fogják elérni. De a török kormány, úgy látszik, szándékosan akart nekünk nehézségeket szerezni az által, hogy dacára a hozott és ratifikált bizottsági határozatoknak, a 8 századból álló török védőrségnek nem adta ki az elvonulási rendeletet, miáltal a két rész katonai parancsnokai közt súrlódásoknak kellett keletkezniük, melyek csak Killies tábornok tapintatos és erélyes fellépése által, katonai tekintélyünk teljes megerősítése mellett maradtak véres következmények nélkül. A megszállás végrehajtásával a következők jelenthetők: F. hó 10-én 5/4 órakor reggel a hadoszlop élei mozgásba helyezték magukat. Körülbelül félórányira Plevlyétől Mustafa pasa, plevlyei katonai parancsnok várta és üdvözölte Killies tábornokot. A város északnyugati vége előtt 5 török század volt felállítva és várta csapataink megérkezését. Plevlye egy kopasz sziklás magaslatokkal körülzárt völgykatlanban fekszik, melynek alját termékeny szántóföldek és rétek borítják. Az ehez csatlakozó magaslatok birtokától függ Plevlye tarthatósága. Midőn a hadoszlopok zöme, élén Killies tábornokkal és a törzskarral, Plevlye előtt megérkezett, a domináló pontok elővédünk és szárnyvédünk által már meg voltak szállva. — Csak egy vársáncz által kerített magaslat a várostól délkeletre, melyen a török tábor van, volt három török század által megszállva. Midőn Killies a felállított diszszázadtól 100 lépésre érkezett meg, a dandárt megállította, itt a kalmakám bemutattatását fogadta s azután ama kérdéssel, mikor fog a török védőrség elvoülni, megkezdte a tárgyalásokat Mustafa pasával. Jtanos meglepetésre ez utóbbi azt válaszolta, hogy az elvonulást illetőleg nincsenek utasításai. Miután Killies hasztalanul utalt a bizottság határozataira, egyelőre legalább azt követelte, hogy távirati rendeletek megérkeztéig üríztessék ki az a magaslat, melynek megszállása biztosságunkra nézve föltétlenül szükséges. Minthogy ezt Mustafa, újólag hivatkozván utasítások hiányára, megtagadta és látszólag szándékosan szerzett nehézségeket, Killies megszakította a tárgyalásokat és hangos, érthető szóval körülbelül ezeket mondta: »Császárom és királyom parancsára és a padisah beleegyezésével jöttünk, hogy Plevlyét megszálljuk. Mi mint barátok akarunk hozzátok bevonulni. A padisah és a török csapatok iránti szeretetem és tiszteletem jeléül most ez utóbbiak előtt végig fogok lovagolni.« Csapataink erre tisztelgésre vezényeltettek és a néphymnus hangjai mellett Killies tábornok, nem törődve Mustafa pasával, kivont karddal lovagolt végig a diszszázad előtt, mely őt a tisztelgés minden jelével fogadta. (L. erre vonatkozó táviratunkat, mely ez esetet megvilágositja.) Mustafa nem közeledett többé törzsünkhöz. Miután még néhány dispoziczió hozatott, a csapatok zeneszóval és lengő zászlókkal vonultak végig a városon. A keresztyén lakosság, az iskolás fiuk és számos nem mohamedán várt ránk a város végén és zsidó kiáltásokkal üdvözölt bennünket. Feltűnő volt, hogy a törökök fegyvertelenül álltak a házak előtt és az előttük elvonuló tábornokot nem ritkán rokonszenvesen üdvözölték. A várost elhagyván, csapataink egy része a sánczokkal ellátott magaslatra vonult. Itt imához vezényelték és a néphymnust játszták; ő felségére ezerszeres éljen hangzott fel, melyet a visszhang hegyről-hegyre adott tovább s ez képezte az ünnepélyes momentum befejezését. Killies tábornok elrendelte a magaslat megszállását a 41. ezred két zászlóalja által, melyek a török tábor mellett helyezkedtek el. A többi török csapatok a nekik kijelölt tábori helyekre vonultak, a mérnök-század azonnal egy sáncz építéséhez fogott. 9 órakor az 5 török díszszázad táborába vonult. 9/„ órakor a karmakám egy 6 bégből álló, több mint 100 mohamedán által követett küldöttséget vezetett a tábornok elé, kik a mohamedánok nevében hódolatukat fejezték ki. Killies tábornok hosszabb beszédben válaszolt, mely tartalmának és a tábornok nyájas lényének a mohamedánokat teljesen meg kellett nyugtatnia, kik láthatólag elégedetten távoztak. A boltok ismét nyitva vannak, a lakosság magatartása barátságos. A török csapatok hit szerint holnap vonulnak el, hazási alkotásokat elseperte a forradalmat követő gyászos időszak. Az egymásra következő provisoriumok nem képeztek alkalmas időt e törekvésekre, egyházi autonómiánk volt fenyegetve s nekünk elég volt ennek megvédésében küzdeni. De felviradt a szabadság hajnala s mégis már közel 14 évig tartó parlamenti munkálkodásunk sem ölelé fel s vette tanácskozása tárgyául ez égető kérdéseket. Szabadelvű, kegyes s mindnyájunk szeretetét, ragaszkodását s hódolatát bíró fejedelmünk pedig a múlt országgyűlés megnyitása alkalmával tartott trónbeszédében pedig többi között e kérdés érdemleges tárgyalását s szabályozását is az országgyűlés alkotó munkálkodásai közé sorozta s az országgyűlés anélkül, hogy követte volna a felség felhívását — hallgatott. Pedig sok és kiválóan sértő anomáliák forognak fenn, melyeknek eloszlatása égető szükség lenne. Az egyház kétféle vonatkozásában veendő szemügyre. Mintegy egész, szemben az állammal s a többi hitfelekezetekkel és annak belső élete. Az állam ma szemközti viszonyában függetlenségét hangsúlyozom. Az egyház önálló társulat, mely csak a közéletté való vonatkozásaiban lesz az állami cselekvőség tere. Ami a többi egyházakkal való viszonyát illeti, ez szorul minél előbb szabályozásra. Különben itt nincs időm az égető kérdések felsorolásához kezdeni, de van két kérdés, mely nem kerülheti el figyelmünket, ezek a vegyes házasságok s a vegyes házasságokból származott válóperek. Különösen ez utóbbi kérdésben igen nagy az anomália. Egy és ugyanazon perben két bíróság hoz ítéletet, mely bíróság egyikét a possibilitás elve, a negativitás vezérli, de hol van itt a paritás ? az egyik vallásfelekezet saját egyházi bírósággal rendelkezik, a másik oly bíróság elé kénytelen terjeszteni az ügyet, mely más szempontokból indul ki, más érzületek, más elvek s irányok által hagyja magát vezettetni. E bajok gyors és gyökeres orvoslást követelnek. Ami az egyház belügyeit illeti, a hatásos működést nagyban akadályozza az anyagi erő hiánya. .Nem mondom, hogy nincsenek alapítványaink, — de ezeknek meg van a maguk rendeltetése, ezeket más szükségletek fedezésére fordítani nem lehet. Pedig a szükségletek évről-évre növekednek s nekünk előbb utóbb elkerülhetetlen feladatunk lesz alapról gondoskodni, mely lehetségessé tehetendi az igények kielégítését. így, hogy csak többet ne említsek, okvetetlenül kell gondoskodnunk superintendenseink jobb dotatiójáról. Szűk javadalmazásaik még ma is lehetetlenné teszik, hogy egy bizonyos hitközségtől elszakadva önállóan működhessenek s még agg napjaikban is lelkészi feladatokat kell végezniük. Az évrőlévre szaporodó dolog még mindinkább szükségessé teszi, hogy melléjük állítsunk valakit, ki megossza velük terhüket. S átalában nekik oly dotációt kell adnunk, a mely képesíti őket az állásukhoz mért életmódra. Ez az eset, habár kisebb mérvben is, az espereseknél. Alapról kell tehát gondoskodnunk, melynek jövedelmét a tényleg felmerülő, előre ugyan nem látható, de ép ezért égetőbb szükségletek fedezésére fordíthatnók. Magyarországon az ágostai helvét hitvallást követők száma 900,000-nél több, ha minden egyes családra négy tagot számítunk, kapunk 225,000 családot. Adakozzék csak két irtot minden család s együtt lesz egy oly alap, mely a mostani kamatláb mellett jövedelmez évenkint 30,000 forintot. Nem mondom én, hogy ez eszmét mindjárt meg kell valósítani. Fontolják meg, várjanak jobb, kedvezőbb időkre, de előbb-utóbb is rákényszeríti önöket a szükség azt megvalósítani. Én a reám eső részletet különben már most megváltom 2000 forinttal. Ezután még kitér az egyház kebelében felmerült egyenetlenségekre, ajánlja az egyetértést, összetartást. Inti hitsorsosait, hogy igyekezzenek hazánk jó honpolgárai lenni. Végül kegyeletesen megemlékezve boldogult elődére, vázolva, hogy annak nagy tettei után mily nehéz lesz majd nyomdokaiba lépni, megköszöni az őt ért nagy kitüntetést. Hiába fogjuk óhajtani, hogy mint testületet, mint osztályt tiszteljenek, amíg egymás iránt nem vagyunk méltányosak. Meggyőződésem szerint, azon bajok eredete abban van, hogy a mi szűkebben vett mérnöki társadalmunk nagyon fiatal. Alig számít többet hét évnél, mert hiszen 1872-ben még a legnevezetesebb technikai állásokat idegenek foglalták el. Ezen rövid kis idő alatt nem tanultuk meg valamely szaktársunknak fölényét elismerni, és miután a nagy közönség látja, hogy a mérnök nincsen elismeréssel saját szaktársainak munkálkodása iránt, mi természetesebb, mint az, hogy semmibe sem veszi az egész kart. Ha mi azt akarjuk, hogy se miobbjainkat tisztelje a nagyközönség, legelőbb magunknak kell őket tisztelnünk. Nekünk az egymást méltánylásban álló erényt különösen kell gyakorolnunk, mert sok minden nehezíti a testületi szellem kifejlődését. Úgy, hogy először is a legfontosabb tényezőt említsem, nálunk valóságos mániává fejlődött, hogy ifjaink tanulmányaikat külföldi intézeteken végzik. Minden ősszel valóságos népkivándorlás indul meg a zürichi, carlsruheni, müncheni s. a. t. tanintézetekre. Hogyan fejlődjék ki ezen különböző tanintézetek tanítványai között a testületi szellem, midőn mindnyájan tudjuk, hogy a barátságok az ifjú korban köttetnek. Nem annak vagyok én ellene, hogy a kiváló tehetségű tanulók ne látogassák a külföldi intézeteket. Sőt ennek igen nagy hasznát látnám, de kárát látom annak, hogy ifjaink összes technikai tanulmányaikat a külföldön végezik. Hiszen már maga az nagy hátrány, hogy a fiatal ember éppen azon időben, midőn az ifjúból férfi fejlődik, életének ezen nevezetes, sokszor jövőjére elhatározó, szakát a külföldön idegen társadalom befolyása alatt tölti el, és mit nyer cserébe ? talán jobb tanítási rendszert ? bizonyára, amennyiben az előkészítő tanulmányokról van szó, nem. Amennyiben pedig gyakorlati tudományokat tanul, kétségtelen, hogy ezen tudományokat nem a hazája, hanem a külföld viszonyaira alkalmazva sajátítja el; midőn a külföldi intézetről visszatér, a szakmájába vágó hazai ügyekben teljesen tájékozatlan. Elmúltak már azon idők, midőn fiatalaink kénytelenek voltak a külföldön keresni az oktatások azon teljességét, melyet itt nélkülöztek volna. A műegyetem tanárai szakképességét mi tudjuk legjobban megítélni, és meg vagyok győződve, hogy egyek vagyunk annak elismerésében, miszerint kitűnő képességeik zálogát adják annak, hogy jeles technikusokat nevelnek. Hassunk tehát mindegyikünk a maga körében oda, hogy a külföldi tanintézetek ezen tömeges látogatása szűnjék meg, és politechnikumi tanárbarátainkat hívjuk fel, hogy a maguk részéről vessenek egyenesen gátat azáltal, hogy a külföldi műegyetemen végzett tanulmányoknak e hazában hivatalosan elismert képesítvényi jogosultságok ne adassanak. Meg fog ezáltal szűnni azon visszásság is, hogy most határozottan többen képezik magukat a mérnöki pályára, mint ahányan ezen szakmában gyakorlati alkalmazást nyerhetnek. Van a testületi szellem fejlődésének egy másik akadálya és gátja, és ez azon berendezés, hogy a mérnök mindjárt pályája kezdetétől fogva egy külön szakmába lép; les/, vasúti, vizépitészeti, vág utépitészeti mérnök, és ezen külön osztályok egymástól szorosan elkülönített külön-külön hierarchiával bíró testületet képeznek. Az innen származó bajon legtöbbet egyleti életünk segíthet, és nagy részben máris segít. Az egyleti téren találkozhatunk mindnyájan; minden lépés, amelyet az egylet érdekében az egylet felvirágoztatása felé teszünk, a mérnökség közös érdekében történik, valamennyiünk javát mozdítja elő. Itt az egylet tárgyalásaiban gyakoroljunk egymás felett kritikát ; itt vitassuk meg a napi technikai kérdéseket; ha egymást kölcsönösen megértjük, ha a nagy kérdések felett nézeteink a kölcsönös eszmecsere útján tisztulnak, s megállapodnak, e nézeteknek kifelé is érvényt fognak szerezhetni. Ha tekintetbe vesszük, mi volt a magyar mérnökségnek helyzete most negyven éve, és összehasonlítást teszünk az akkori és mai viszonyok között, de tovább megyek, ha összehasonlítjuk helyzetünket, milyen volt az 1872-ig, és milyen az ma, a haladásnak oly nagy útját konstatálhatjuk, hogy abból erőt, bátorságot meríthetünk a jövőre. Még csak 1867-ben is a magyar mérnökség legfőbb törekvése volt, hogy szolgálatait hazája elfogadja, hogy e hazában honfiaink nyerjenek alkalmazást. Ma ezen első jogos kívánságunk teljesedésbe ment; mert addig, mig ez országot saját nemzete fogja kormányozni, lehetetlennek tartom, hogy a mérnöki munkálatok végrehajtásánál ne a magyar mérnökséget vegye igénybe. Igaz, hogy a felmerülő nagy technikai kérdések megoldásánál nem a magyar mérnökség véleményében talál megnyugvást nemzetünk, de lehet-e ez másként, midőn évtizedeken át megadta, hogy rendkívüli munkálatok, rendkívüli horderejű kérdéseknél a külföld tekintélyei vétettek következetesen igénybe. Hogy meggyőzzük a nemzetet arról, miszerint e kérdések megoldására mi is képesek vagyunk, csak egy út van, és ez abban áll, hogy eszméinket annyira tisztázzuk, miszerint azokat mindenki helyeseknek, czélszerveknek elismerni kénytelen legyen. Egyik legjobb eszköz és tér erre egyletünk, és ezért ápoljuk, erősítjük azt közös akarattal egyetértve, és el fogjuk érni czélunkat, mely utóvégre abban áll, hogy szeretett hazánk javára mindenikünk tehetsége szerint közreműködhessek. A ref. egyház konventje. (Saját külön tudósítónktól.) V. Debreczen, szept. 11. A gyűlés végeztével, mint táviratilag már említettem, a debreczeni egyházközség megvendégelt bennünket az épülőfélben levő Bika fogadó földszinti helyiségében. Ma ismét itt lesz a banquette a superintendent részéről, holnap József főherczeg ide érkezése folytán ezen közös ebédekben szünetelésünk lesz, de holnapután már ismét Debreczen város rendezi a banquettet s talán azután is lesz még folytatás. Kissé sok is a jóból. A mai ebéden a konventnek jelenlevő tagjai csaknem mindnyájan megjelentek, még a különben társaság kerüléséről ismert Révész Imre is. A jó ízü ételek és borok mellett igen természetesen egész sereg pohárköszöntést mondtak. Kiemelkedtek ezek közül Vay báróé, ki megemlékezve arról, hogy egyházi pályáját a dunáninneni kerületben kezdte, szomszédjait, e kerület püspökét s most 40 éves budapesti papot Török Pált s főgondnokát Lónyay Menyhért grófot köszöntötte fel, ki akkor született, midőn ő assessor lett. Érdekes volt Szentpétery nyugalmazott esperes köszöntője, ki hosszú életén át most először jött a kálvinista Rómába, s most a főiskolát éltette. Vay indítványára a beteg Degenfeld grófnak távirati üdvözletet küldtek, Czelder Márton s Szász Domokos közt kedélyes, de azért elég éles polémia is volt, éltették ezeken kívül még a superintendenseket, főgondnokokat, köztök Horthy Tisza Kálmánt, azután a buzgó Tóth Samut, Beöthyt, Molnárt, Hegedűs Lászlót, Révész Imrét s végül ismét Vay Miklós bárót. A társas összejövetelnek kevéssel 4 óra után lett vége. A késedelmező tagokat már utolérte az eső, melyet, mivel közel hat hét óta először jelentkezett ezen vidéken, általános örömmel fogadtak. A bizottsági tagok gyűlésekre mentek, a többiek pedig egyes csoportokra oszlottak. A konvent gyűlése másnap reggel 9 órakor szintén népes közönség előtt nyittatott meg. A jegyzőkönyv hitelesítése után felolvastatott a megjelent konventi tagok névsora s egy bizottság neveztetett ki több kisebb tárgy megvitatására. Török Pál figyelmezteti a konventet, hogy ma kezdetik meg Budapesten az evangélikus egyház konventje, melyen Radvánszky Antal bárót egyetemes főfelügyelővé igtatják be s indítványozza, hogy táviratilag üdvözöljék őket. Elfogadtatott. A zsinati előmunkálatok tárgyában kiküldött bizottság beadja jelentését, melyben az egyes egyházkerületek véleményét s határozatait ismertetvén, fejtegeti, hogy a tiszáninneni s dunántúli kerületek előbbeni álláspontuktól eltérőleg most a zsinat megtartásának elhalasztása mellett vannak. A bizottság ajánlja, hogy a zsinat előmunkálatainak tárgyalásába azonnal bocsátkozzék be a konvent, az alkotmányozó szervezetre nézve azonban várja be az egyházkerületek nézetét s a még hiányzó véleményeket záros határidő alatt kérje be. Meleg szavakkal sürgeti azonban, hogy az iskolaügy reformjára vonatkozó dolgozatot rögtön tárgyalja. Kun Bertalan ajánlja ezen mérsékelt jellegű javaslatok elfogadását. Beöthy épen a jelentés lapján látja, hogy az egyházkerületeknek elegendő idejük volt a kérdések megvitatására s mivel a protestantismusra veszélyes idők bekövetkezke'ésére jelek vannak, szükségesnek tartja hogy a végleges tárgyalásokba bebocsátkozzanak Mocsáry előbb megakarja hallgatni a legfelsőbb felügyelet kérdése ügyében kiküldött bizottság jelentését. Erre Molnár Aladár előadó a bizottság által megállapított Erre Molnár Aladár előadó a bizottság által megállapító i követező határozati javaslatot olvassa fel. Az egyetemes konvent püspökeinek s főgondnokainak az állam főfelügyeleti jogának gyakorlása ügyében a kormány által közlött pontok tárgyában a miniszteri érkezleten követett eljárását elismeréssel és helyeselve veszi tudomásul. A legutóbbi években fájdalommal kellett tapasztalnunk az állam kormány részéről úgy egyházi, mint iskolai ügyekben az állami főfelügyelet gyakorlásának czime alatt tett több oly intézkedést, a mely nemcsak eltért az 1790. XXYI. t.-czikkben ő felsége számára fentartott főfelügyeletre. Ugyanezen törvényen alapuló királyi rendeletekben megszabott s joggyakorlatban megszokott módjától, de törvényekben biztosított önkormányzatunkat is érzékenyen sértette. A miniszteri pontozatokban és az államkormánynak ezekben nyilvánult czélzatában aggodalommal ismerhetjük fel, hogy itt nem csupán egyes esetekre vonatkozott magukban álló intézkedésekkel, hanem egy állandó és szabadságunkra végzetes s egyszersmind oly iránnyal állunk szemközt, amely ha érvényesülhetne, lényegesen megváltoztatná a hazai törvényhozásnak is ezen ügyekre nézve az 1790—1-i törvényekben kijelölt s azóta is gyakorlatba vett irányát. Eltekintve a pontozatok egyes szakaszaiban tervezett sérelmes intézkedésektől, már maga és főleg azon szándék fenyegeti veszéllyel önkormányzatunkat, hogy a kormány mellőzve a coordinatio literariae institutionisnak az 1790/1. XXVI. t. cz. értelmében megalkotását, a törvényhozástól kizárólag a felügyeletnek részletes intézkedéseket igénylő gyakorlására kérne felhatalmazást, melyet, ha megnyerne, irányunkban nemcsak hogy esetleg önkényes eljárásokra nyujtatnék mód, de a dolog természeténél fogva tényleg legalább indirecte rendelkezési jogot gyakorolna oly ügyekben, melyekre önkormányzatunk értelmében a kormány csupán felvigyázhat az állami érdekek védelme szempontjából. Mindezeknek előreláthatólag azon káros következése is lenne, hogy számos összeütközésekre vezetne, egyházunk és azon magyar állam kormánya között, melynek mi nemcsak hű polgárai vagyunk, de culturális intézeteinkben is nagy nemzeti érdekeit szolgáljuk saját erőnkből. Igaz ugyan, hogy jelenleg nincs hivatalos tudomásunk arról, hogy ezen miniszteri pontozatok törvényjavaslatokképen az országgyűlés elé terjesztetnének. Azonban a tapasztalt kísérlet után jogosult azon aggodalom, hogy habár változott tartalommal s változott külalakban ismét igyekezzenek érvényesíteni ugyanezen veszélyes irányt. Ezeknél fogva a magyar ref. egyház 5 kerületének ezen ügyben meghatalmazott konventje megbízza és felhatalmazza egyházunk összes püspökeit és főgondnokait, hogy egy bizottsággá alakuljanak s a törvényes jogainkat fenyegető törekvések ellenében továbbra is éber figyelemmel őrködve egyházunk önkormányzati szabadságának, jogainak és érdekeinek védelmére bármikor és bárhol úgy a törvényhozás tényezőinél, mint a kormányzatnál is minden szükséges lépést megtegyenek. Ugyane célra, amikor szükségesnek látják, azonnal hívják egybe az egyetemes konventet, vagy az egyházkerületi gyűlések tartását eszközöljék, ezen határozatunkat a testvér ágostai egyház e czélra megbizottaival is tudatva, igyekezzenek őket csatlakozásra s együttes eljárásra megnyerni. Végre szabadságunk egyik biztosítékául törekedjék e bizottság kieszközölni, hogy a vallásfelekezeteknek az 1878. XX. 1 törvényczikkben kimondott teljes jogegyenlősége és viszonysága elvalahára megvalósittassék. A javaslat ellen csak egy hang emelkedett. Horthy István a főfelügyelet kérdését törvény által szabályoztatni szükségesnek tartja s ezért kívánja, hogy a pontozatok vagy részletesen tárgyaltassanak, vagy bármi más módon igyekezzék a konvent előmunkálatokat tenni a legfelsőbb felügyeleti jog részletes megvitatására nézve, hogy egyátalán kilépve a negatív térről, positive is működjenek. A konvent többi tagja azonban az albizottságnak Molnár Aladár által felolvasott határozati javaslatát elfogadta. Erre a zsinati előmunkálatok tárgyalására tért át a gyűlés. Erről később, úgy látszik, életuntság bírta az öngyilkosságra. Az utóbbi napokban folyton panaszkodott, hogy az élet oly sokáig tart . A hivatalos vizsgálat a haláleset konstatálása czéljából, holnap, 10-dikén fog végbe menni. A technika és technikusok Magyarországon, Hieronymi Károlytól. (A mérnök- és építész-egylet kolozsvári szakülésén.) (Vége.) Más államokban is előállott szüksége annak, hogy egy ilyen országos technikai fórum alakittassék, és a kérdés mindenütt egy középitészeti tanács felállításában találta leghelyesebb megoldását. Már 1873-ban felhívtam volt tisztelt tagtársaim figyelmét egy középitészeti tanács alakításának szükségére, midőn a mérnök-egylet 1873 évi octóber 11-iki egyetemes szakülésén tartott felolvasásában az állami közmunkaügyek központi igazgatásáról értekeztem. Ismertettem volt ezen értekezésemben különösen a franczia conseil des ponst et chausées szervezetét és hatáskörét, és röviden vázoltam azon előnyöket, melyeket az ilyen szakkbizottság működésétől jogosan várni lehet. Engedjék meg tisztelt szaktársaim, hogy az akkor már elmondottakat részben ismételjem, részben némelyiket bővítsem. Mindenekelőtt ki kell emelnem, hogy ezen szakbizottság felfogásom szerint nem határozó, nem intéző, hanem bíráló orgánum lenne. Hivatása lenne az országos nagy technikai kérdéseket tanulmányozni, megvitatni és azokról véleményt adni. Nem lehetne pedig nézetem szerint ezen bizottság intéző orgánum, mert nem lehet mai állami szervezetünk mellett az intézkedési jogot egy testületre bízni, mert testületnél a dolog természete szerint a felelősség teljesen elvesz. Mindazonáltal lenne ezen testület véleményének elegendő súlya, mert semmi kormányhatóság sem fogná az ország legjelesebb szakembereinek írásban adott véleményét egykönnyen mellőzni. Hogy pedig független legyen ezen testület véleménye, annak elegendő biztosítékát látnám abban, hogy tagjai szükségszerükig is változhatatlanok, a középítészeti és vasúti felügyelők lennének, kik ezen állásra kineveztetvén, egyúttal eme tanács tagjaivá válnának. Ezen műszaki tanács nézete szükségszerűen meghallgatandó lenne minden, az állam költségén végrehajtandó nagyobb épitkezés terveknél; oda lennének tehát utalandók az út, híd, víz és vasút építési tervek, mindazon tervekről csak műszaki tekintetben adna ezen tanács véleményt, mert ha egyszersmind adminisztratív természetű kérdésekkel foglalkoznék, az intéző hatóságokkal jönne minduntalan összeütközésbe. Ezen középítészeti tanácsnak szervezete, hatásköre, épen úgy törvény által lenne megállapítandó, amint a végrehajtó szolgálatban törvény szabályozza a mérnökök hatáskörét. De ha mindez meg is történik, arra hogy mi, mérnökök, elfoglaljuk a nézetünk szerint minket jogosan megillető tért, mulhatlanul szükséges, hogy karunk, hogy az egész mérnöki testület magának tekintélyt, tiszteletet vívjon ki; szükséges hogy a közönség szókérdésekben való illetékességünket és pedig szakmánkat illetőleg kizárólagos illetékességünket elismerje. Ezt elsősorban tagjaink képessége, miveltsége fogja kiküzdeni, de ezen kívül szükséges erre, hogy a testületi szellem közöttünk jobban, nagyobb fokban kifejlődjék. f Rajner Pál: A volt belügyminiszter, Rajner Pál, hontmegyei birtokán, Lontón, fájdalmas s gyógyithatlan betegségének sivén ejtett lövéssel vetett véget. Rajner több ízben volt képviselő az országgyűlésen, Hontmegyének alispánja volt, utóbb krr. biztos, majd belügyminiszter. Amióta a belügyminiszteri széket elhagyta a politikától visszavonulva élt. Tragikus halálesete mély részvétet képes kelteni országszerte. Béke hamvaival! _ A szomorú esetről a »P—0« a következő tudósítást kapta: Lontó, szept. 9-kén. A meglepő s szomoru hírt tudathatom, hogy Rainer Pál, a volt belügyminiszter, lontói birtokán ma, szept. 9-én, d. u. 3 órakor, pisztolylövéssel véget vetett életének. A golyó szivén találta. Az okok eddig még ismeretlenek , de KÜLÖNFÉLÉK. A Deák Ferencz emléke iránti kegyelet több eszéki polgárt arra késztetett, hogy a nagy hazafi halála évfordulója alkalmából borostyánkoszorút díszes szalaggal küldjön a koporsóra. A koszorú azonban elkésett s hogy-hogy nem, csak ma érkezett Budapest polgármesteréhez a helybeli rendőrségtől, Thaisz úr kisérő levelével. A polgármester a faládában érkezett szép borostyánkoszorút átküldé Pulszky úrhoz, a nemzeti múzeum igazgatójához, hogy addig is, míg a Deák-mausoleum felépül, helyezze el a Deák-szobában a többi koszorúk között.Pestmegye közigazgatási bizottsága, mai ülésének folytatása. A legfőbb itélőszék ítélete után Herrich az alispánhoz fordult a dolog közigazgatási úton való elintézése végett. Az alispán erre Berrich Károly és nejének az úgynevezett »Calvária- vagy czifra-ut« és tartozékai iránti birtoklási jogát végzésileg kimondotta. Ezen alispáni végzés ellen Cséry Lajos ma adta be a közigazgatási bizottsághoz felebbezését. A felebbezés már napok óta kinyomatva czirkulál a bizottsági tagok kezeiben s több ivre terjed. Az ügy négy órányi heves vitára adott alkalmat- Földváry Mihály alispán kijelenti, hogy mindannak daczára, hogy ő van hivatva a közigazgatási ügyeket referálni, ő ez ügyben egyéni szavazatát adni nem fogja, de kéri a felebbező kérelmét elvetni. Balogh Imre szerint a legfőbb itélőszék jogérvényes ítélete szerint sem Cséryt, sem Herrichet a tulajdonjog nem illeti, mert az Ítéletben határozottan ki van mondva, hogy a vásárut »közlekedési út« s mint ilyent a megyének kell átvenni Szóló indítványozza, hogy az alispáni végzés feloldás mellett, utasítsa alispán a szolgáidról hogy az utat vegye át a megye birtokába s ha a felek nem tudnának megegyezni, hogy milyen arányban tartjanak az útfeltartáshoz, folyamodjanak ez iránt a közigazgatáshoz. Az ügyben csaknem mindegyik bizottsági tag érvényesítette nézetét. Végül Földváry Mihály átlános helyeslés között kijelenti, hogy ő mindenkor szívesen meghajolt a többség akarata előtt. Meghajol most is s elfogadja Balogh indítványát azzal a feltétellel, hogy a kálvária-ut — nehogy zsákutat képezzen, — hasittassék egyenes vonalban Cséry birtokán keresztül, hogy ily módon, u'nt közút nyilva álljon mindenkinek. A bizottság ezen hozzáfüggesztéssel Balogh Imre indítványát elfogadta s utasította az alispánt a végrehajtással. — A ma délután 3 órakor folytatott ülésben az adófelügyelő jelentése került felolvasásra. Ebből következő adatokat közlünk: Az isszi tartozás 3.630,147 frt 16 kr, folyó évi június 1-től július végéig befolyt 1.557,497 frt 66 kr, augusztus hóban 496,434 frt 20 kr, összesen 2.053,931 frt 24 kr, hátralék 1.375,311 frt 47 kr. Ezen, úgy a többi szakelőadások jelentése tudomásul vétettek s az általunk már közölt irsai tanítók üldözése esetében Tóth tanfelügyelő indítványa folytán egy bizottság küldetett ki, melynek előterjesztése után az érdemleges intézkedés fog következni. Ezzel a gyűlés 7 órakor befejeztetett. — A bejelentési hivatal 1880. január 1-jén leendő életbeléptetése alkalmából a főváros területén átalános népszámlálás lesz. A törvényhatósági közgyűlés a belügyminiszter leirata folytán megbízta a tanácsot, hogy az előkészületek iránt javaslatot adjon be legközelebb. E közgyűlési határozathoz képest a tanács ma tíz tagot jelölt ki a népszámlálási bizottságba s ezek elnökét is javaslatba hozza, előbb mindegyiket felkérni határozván a tisztség elfogadására. — Titokzatos ajándékozó. A belvárosi főreáliskola igazgatójától a következő sorokat vettük: Mikép július 11-én, úgy most szept. 10-dikén ismét rejtélyes levélben érkezett hozzám, névtelenül, minden írás nélkül: fehér papírba takart 2 darab 10 forintos bankó. Akkor is, most is 20 forint gazdátlan pénz. Ha az ismeretlen jóltevő ily módon óhajtja gyarapítani jótékony iskolai alapítványainkat, csak köszönetet szavazhatok neki. Az első 20 forintot a fővárosi tanács már az indítványoztam alapítványhoz csatolni határozta, remélhetőleg ez fog történni ez újabb 20 forinttal is. Ney Ferencz, főreáliskolai igazgató. — Az ingyenes Dunafürdők is nemsokára bezáratnak, mivel a hüs őszi jég véget vet a fürdésnek. A balparti ingyen fürdő alig két hónap óta áll fönn s máris húszezer ember fordult meg benne, mely tömeges látogatás elég hangos bizonyítéka annak, mennyire szükséges volt e jótékony intézmény életbeléptetése a közegészségügy érdekében. — Gerlóczy Károly alpolgármester hivatalosan bejelentő, hogy 6 heti szabadságidejét megkezdő. Távolléte alatt teendőit Kada alpolgármester fogja végezni. — A várszínházban a szini előadások okt. 1-én kezdődnek meg. A nemzeti színház igazgatósága már hirdeti a 6 hóra terjedő időre, mely alatt 72 előadás fog tartatni, a bérletet. Bérletben havonkint 8 drámai s 4 operai előadás lesz. Az előadások rendes napjai: csütörtök, szombat, vasárnap. Páholyt csupán az egész évadra lehet bérelni, ellenben egyéb helyeket egy hóra is. — A gyöngyök ára drágul. »Zevra« a bagdadi hírlap jelenti, hogy az idei gyöngyhalászat a perzsa tengeröbölben, ahonnan kerülnek a legkiválóbb gyöngyök, nem igen jól fizet, s emiatt a gyöngyök ára hihetőleg emelkedni fog. A gyöngyhalászatot a perzsa öbölben majdnem kizárólag Bahrain, Arab- és Kerak-szigetek lakói űzik, kik a mascati szultánnak, mint e szigetek tulajdonosának, nagy bérösszeget fizetnek. A szigetbeliek 1600-nál több csónakkal bírnak, mintegy 8000 búvárral. A halászat júniusban kezdődik, júliusban éri tetőfokát és szeptemberrel végződik, mert a víz a meztelen búvároknak már később nagyon hideg. A júliusi halászat nem igen fizetett és silányabb árú is került föl a tengerfenékről. Néhány különösen értékes gyöngyöt a sah ágense azonnal nagy áron vett meg. — Tóth Lajos szekerész-kápár — postarabló némely lap szerint 6 évi várfogságra és rangveszteségre ítéltetett. E közlemény egészen téves, mivel Tóth ügyében a vizsgálat mindeddig befejezve nincs, sőt az ítélethozatal napja sincs meghatározva. — Színházi miseria. A kedvezőtlen időviszonyok, úgy látszik, nemcsak a német múzsa existentiáját fenyegetik Magyarországon, hanem a magyar vidéki színészetét is, melyek jó része csak nagy nehezen tengődik. A székesfehérvári színházi részvénytársulat ellen is több hitelező végrehajtást vezetvén, lefoglalta a társulat bevételeit. — Az iskolaév elején több polgári iskolában is oly mennyiségben jelentkeztek a tanulók hogy az osztályok rendes száma mellett nem lettek volna befogadhatók, így a VI. ker. kereszt-utczai polg. leányiskolában és a II. ker. polgári fiúiskolában az igazgató parallel osztályok fölállítását jelenti kikerülhetetlennek. A tanács ezen előterjesztésekre mai ülésében elhatározta,hogy a keresztutczai iskolában a IV-ik osztályhoz, a II. kerületben pedig az L osztályhoz párhuzamos osztályt állít föl, főn