A Hon, 1879. szeptember (17. évfolyam, 210-235. szám)

1879-09-12 / 220. szám

Az evangélikusok egyetemes konvent­jéből Az esti lapunkban közlöttekhez pótlásul közöl­jük még az alábbiakban dr. Radvánszky Antal beszédéből a következőket: Az elnöki szék elfoglalása után üdvözli a je­lenlevőket s megköszöni ama megtiszteltetést, mely őt érte, midőn az egyetem főfelügyelőjévé választa­tott. Idő és munka, az a két főmomentum — folytat­ta beszédjét — mely az ember életét kormányozza. Egymásra vannak utalva s mégis folyton küzdenek egymással. Az idő gyorsan halad, a munka lassan hagy nyomokat maga után. íme fölöttem is nagy szá­ma az éveknek suhant el s ha visszagondolok annak eredményeire — a véghezvitt munkát nem találom azzal arányban levőnek. Igen uraim, egy hosszú fél­­század óta működöm én az egyházi ügyek terén, 1828-ban kezdtem meg tevékenységemet s ma félszá­zad után az a megtiszteltetés ér, hogy mint világi fő­felügyelő állok egyházam élére. Életem alkonyán ál­lok ; magammal hoztam egy hosszú élet tapasztala­tait, de nem hoztam magammal az erőteljes kor tett­erejét, de van erős akaratom, férfias kitartásom s hiszem, istenem megadja azt a rugékonyságot, mely lehetségessé teszi azt, hogy az akarat tetté váljék. Nem vázolom azon elveket, mik­oj hivatalomban ve­zérelni fognak, múltam, abban tanúsított elveim biz­tosítást adnak a jövőre, de mégis, ha visszatekintet­tem az elmúltra, lehetetlennek tartom, hogy mégis be ne tekintsek egyházunk jövőjébe, illetőleg azon fel­adatokra, melyeknek megvalósítása legközelebbi élet­­szükséglet. Követelem én is az 1848. 20 t.-cz.-nek, mely biztosítja a teljes vallásszabadságot, életbelép­tetését. Mi nem kegyelmet kérünk, mi jogos törvények által biztosított jogaink érdekében szólalunk fel. Mellettünk állanak az 1806. k. e. L­ t-cz. az 1791.26. t.-cz., az 1843.3. t.-cz. s végül az 1848.20. törvényczik­­kek. De hát ki merné kétségbe vonni az 1806. k. e. t. t.-cz-nek törvényerejét? Ez nem egyezkedés, ez a bécsi békekötetésben biztosított jogainknak törvénybe iktatása. Boldogult uralkodónk II. Lipót saját initia­­tivájából terjesztett 1790-ben az országgyűlés elé egy resolutiót, mely teljes vallásszabadságot biztosított a protestáns egyházaknak, de ezt az akkori ország­­gyűlésen jelenlevő hitsorsaink azért nem fogadták el, mivel a törvényjavaslat azon intézkedését, hogy az át­térést hat heti hittanításnak kell megelőznie, sérel­mesnek találta, mert úgy tűnt föl a dolog, mintha ők nem lelkiismeretesen gondoskodnának egyházukba lépő híveik lelki oktatásáról. E törvényjavaslatot a király 1791-ben újra benyujtatta és az az említett hat heti hitoktatási kötelezettség kihagyásával el is fogadtatott s igy törvényerőre emelkedett. De habár igy ismét volt egy törvény, mely biztosította jogain­kat, még sem voltunk sérelmek ellenében védve. A törvény tulajdonképeni értelmét kiforgatták rendele­tekkel, kiolvasták belőle a hatheti vallásos oktatást. E sérelmet csak kegyes lelkületű megboldogult ural­kodónk Ferdinánd oszlatta el, az 1843. 3 tvez. bizto­sítván ismét jogainkat. Végül az 1848. 20. tvez. a hazában lévő valamennyi hitfelekezet kölcsönös s egyedi szabadságát biztosította. Az ekkori törvény­sepélyét is harcz nélkül fogják elérni. De a török kormány, úgy látszik, szándékosan akart nekünk ne­hézségeket szerezni az által, hogy dac­ára a hozott és ratifikált bizottsági határozatoknak, a 8 századból álló török védőrségnek nem adta ki az elvonulási rendeletet, miáltal a két rész katonai parancsnokai közt súrlódásoknak kellett keletkezniük, melyek csak Killies tábornok tapintatos és erélyes fellépése által, katonai tekintélyünk teljes megerősítése mellett maradtak véres következmények nélkül. A megszál­lás végrehajtásával a következők jelenthetők: F. hó 10-én 5­­/4 órakor reggel a hadoszlop élei mozgásba helyezték magukat. Körülbelül félórányira Plevlyétől Mustafa pasa, plevlyei katonai parancsnok várta és üdvözölte Killies tábornokot. A város északnyugati vége előtt 5 török század volt felállítva és várta csapataink megérkezését. Plevlye egy kopasz sziklás magasla­tokkal körülzárt völgykatlanban fekszik, melynek alját termékeny szántóföldek és rétek borítják. Az ehez csatlakozó magaslatok birtokától függ Plevlye tarthatósága. Midőn a hadoszlopok zöme, élén Kil­lies tábornokkal és a törzskarral, Plevlye előtt meg­érkezett, a domináló pontok elővédünk és szárnyvé­dünk által már meg voltak szállva. — Csak egy vár­­sáncz által kerített magaslat a várostól délkeletre, melyen a török tábor van, volt három török század által megszállva. Midőn Killies a felállított diszszá­­zadtól 100 lépésre érkezett meg, a dandárt megállí­totta, itt a kalmakám bemutattatását fogadta s az­­után ama kérdéssel, mikor fog a török védőrség elvo­ülni, megkezdte a tárgyalásokat Mustafa pasával. Jta­nos meglepetésre ez utóbbi azt válaszolta, hogy az elvonulást illetőleg nincsenek utasításai. Miután Killies hasztalanul utalt a bizottság határozataira, egyelőre legalább azt követelte, hogy távirati rende­­letek megérkeztéig üríztessék ki az a magaslat, mely­nek megszállása biztosságunkra nézve föltétlenül szükséges. Minthogy ezt Mustafa, újólag hivatkozván utasítások hiányára, megtagadta és látszólag szándé­kosan szerzett nehézségeket, Killies megszakította a tárgyalásokat és hangos, érthető szóval körülbelül ezeket mondta: »Császárom és királyom parancsára és a padisah beleegyezésével jöttünk, hogy Plevlyét megszálljuk. Mi mint barátok akarunk hozzátok be­vonulni. A padisah és a török csapatok iránti szere­tetem és tiszteletem jeléül most ez utóbbiak előtt vé­gig fogok lovagolni.« Csapataink erre tisztelgésre vezényeltettek és a néphymnus hangjai mellett Kil­lies tábornok, nem törődve Mustafa pasával, kivont karddal lovagolt végig a diszszázad előtt, mely őt a tisztelgés minden jelével fogadta. (L. erre vonatkozó táviratunkat, mely ez esetet megvilágositja.) Mustafa nem közeledett többé törzsünkhöz. Miután még né­hány dispoziczió hozatott, a csapatok zeneszóval és lengő zászlókkal vonultak végig a városon. A keresz­tyén lakosság, az iskolás fiuk és számos nem moha­medán várt ránk a város végén és zsid­ó­ kiáltásokkal üdvözölt bennünket. Feltűnő vo­lt, hogy a törökök fegyvertelenül álltak a házak előtt és az előttük el­vonuló tábornokot nem ritkán rokonszenvesen üdvö­zölték. A várost elhagyván, csapataink egy része a sánczokkal ellátott magaslatra vonult. Itt imához vezényelték és a néphymnust játszták; ő felségére ezerszeres éljen hangzott fel, melyet a visszhang hegyről-hegyre adott tovább s ez képezte az ünnepélyes momentum befejezését. Killies tá­bornok elrendelte a magaslat megszállását a 41. ezred két zászlóalja által, melyek a török tábor mellett helyezkedtek el. A többi török csapatok a nekik kijelölt tábori helyekre vonultak, a mérnök-század azonnal egy sáncz építéséhez fogott. 9 órakor az 5 török díszszázad táborába vonult. 9­­/„ órakor a karmakám egy 6 bégből álló, több mint 100 moha­medán által követett küldöttséget vezetett a tábor­nok elé, kik a mohamedánok nevében hódolatukat fejezték ki. Killies tábornok hosszabb beszédben válaszolt, mely tartalmának és a tábornok nyájas lényének a mohamedánokat teljesen meg kellett nyugtatnia, kik láthatólag elégedetten távoztak. A boltok ismét nyitva vannak, a lakosság magatartása barátságos. A török csapatok hit szerint holnap vo­nulnak el, hazási alkotásokat elseperte a forradalmat követő gyászos időszak. Az egymásra következő provisoriumok nem ké­peztek alkalmas időt e törekvésekre, egyházi autonó­miánk volt fenyegetve s nekünk elég volt ennek meg­védésében küzdeni. De felviradt a szabadság hajnala s mégis már közel 14 évig tartó parlamenti munkál­kodásunk sem ölelé fel s vette tanácskozása tárgyá­ul ez égető kérdéseket. Szabadelvű, kegyes s mind­nyájunk szeretetét, ragaszkodását s hódolatát bíró fejedelmünk pedig a múlt országgyűlés megnyitása alkalmával tartott trónbeszédében pedig többi között e kérdés érdemleges tárgyalását s szabályozását is az országgyűlés alkotó munkálkodásai közé sorozta s az országgyűlés anélkül, hogy követte volna a felség fel­hívását — hallgatott. Pedig sok és kiválóan sértő anomáliák forognak fenn, melyeknek eloszlatása égető szükség lenne. Az egyház kétféle vonatkozásában veendő szem­ügyre. Mintegy egész, szemben az állammal s a többi hitfelekezetekkel és annak belső élete. Az állam ma szemközti viszonyában függetlenségét hangsúlyozom. Az egyház önálló társulat, mely csak a közéletté való vonatkozásaiban lesz az állami cselekvőség tere. A­mi a többi egyházakkal való viszonyát illeti, ez szorul minél előbb szabályozásra. Különben itt nincs időm az égető kérdések felsorolásához kezdeni, de van két kérdés, mely nem kerülheti el figyelmünket, ezek a vegyes házasságok s a vegyes házasságok­ból származott válóperek. Különösen ez utóbbi kér­désben igen nagy az anomália. Egy és ugyan­azon perben két bíróság hoz ítéletet, mely bíróság egyikét a possibilitás elve, a negativitás vezérli, de hol van itt a paritás ? az egyik vallásfelekezet saját egyházi bírósággal rendelkezik, a másik oly bíróság elé kénytelen terjeszteni az ügyet, mely más szem­pontokból indul ki, más érzületek, más elvek s irá­nyok által hagyja magát vezettetni. E bajok gyors és gyökeres orvoslást követelnek. A­mi az egyház belügyeit illeti, a hatásos mű­ködést nagyban akadályozza az anyagi erő hiánya. .Nem mondom, hogy nincsenek alapítványaink, — de ezeknek meg van a maguk rendeltetése, ezeket más szükségletek fedezésére fordítani nem lehet. Pedig a szükségletek évről-évre növekednek s nekünk előbb utóbb elkerülhetetlen feladatunk lesz alapról gondoskodni, mely lehetségessé tehetendi az igények kielégítését. így, hogy csak többet ne említsek, okve­­tetlenül kell gondoskodnunk superintendenseink jobb dotatiójáról. Szűk javadalmazásaik még ma is lehe­tetlenné teszik, hogy egy bizonyos hitközségtől elsza­kadva önállóan működhessenek s még agg napjaik­ban is lelkészi feladatokat kell végezniük. Az évről­­évre szaporodó dolog még mindinkább szükségessé teszi, hogy melléjük állítsunk valakit, ki megos­sza velük terhüket. S átalában nekik oly dotációt kell adnunk, a mely képesíti őket az állásukhoz mért életmódra. Ez az eset, habár kisebb mérvben is, az espereseknél. Alapról kell tehát gondoskodnunk, melynek jöve­delmét a tényleg felmerülő, előre ugyan nem lát­ható, de ép ezért égetőbb szükségletek fedezésére fordíthatnók. Magyarországon az ágostai helvét hitvallást követők száma 900,000-nél több, ha min­den egyes családra négy tagot számítunk, kapunk 225,000 családot. Adakozzék csak két irtot minden család s együtt lesz egy oly alap, mely a mostani kamatláb mellett jövedelmez évenkint 30,000 fo­rintot. Nem mondom én, hogy ez eszmét mind­járt meg kell valósítani. Fontolják meg, várjanak jobb, kedvezőbb időkre, de előbb-utóbb is rákénysze­ríti önöket a szükség azt megvalósítani. Én a reám eső részletet különben már most megváltom 2000 forinttal.­­ Ezután még kitér az egyház kebe­lében felmerült egyenetlenségekre, ajánlja az egyet­értést, összetartást. Inti hitsorsosait, hogy igyekez­zenek hazánk jó honpolgárai lenni. Végül kegyelete­­sen megemlékezve boldogult elődére, vázolva, hogy annak nagy tettei után mily nehéz lesz majd nyom­dokaiba lépni, megköszöni az őt ért nagy ki­tüntetést. Hiába fogjuk óhajtani, hogy mint testületet, mint osztályt tiszteljenek, a­míg egymás iránt nem vagyunk méltányosak. Meggyőződésem szerint, azon bajok eredete ab­ban van, hogy a mi szűkebben vett mérnöki társadal­munk nagyon fiatal. Alig számít többet hét évnél, mert hiszen 1872-ben még a legnevezetesebb technikai állásokat idegenek foglalták el. Ezen rövid kis idő alatt nem tanultuk meg va­lamely szaktársunknak fölényét elismerni, és miután a­ nagy közönség látja, hogy a mérnök nincsen elis­meréssel saját szaktársainak munkálkodása iránt, mi természetesebb, mint az, hogy semmibe sem veszi az egész kart. Ha mi azt akarjuk, hogy se mi­obbjainkat tisz­telje a nagy­közönség, legelőbb magunknak kell őket tisztelnünk. Nekünk az egymást méltánylásban álló erényt különösen kell gyakorolnunk, mert sok minden nehe­zíti a testületi szellem kifejlődését. Úgy, hogy először is a legfontosabb tényezőt említsem, nálunk valósá­gos mániává fejlődött, hogy ifjaink tanulmányaikat külföldi intézeteken végzik. Minden ősszel valóságos népkivándorlás indul meg a zürichi, carlsruheni, müncheni s. a. t. tanintézetekre. Hogyan fejlődjék ki ezen különböző tanintézetek tanítványai között a tes­tületi szellem, midőn mindnyájan tudjuk, hogy a ba­rátságok az ifjú korban köttetnek. Nem annak vagyok én ellene, hogy a kiváló te­hetségű tanulók ne látogassák a külföldi intézeteket. Sőt ennek igen nagy hasznát látnám, de kárát látom annak, hogy ifjaink összes technikai tanulmányaikat a külföldön végezik. Hiszen már maga az nagy hátrány, hogy a fiatal ember éppen azon időben, midőn az ifjúból férfi fejlődik, életének ezen nevezetes, sokszor jövőjére el­határozó, szakát a külföldön idegen társadalom be­folyása alatt tölti el, és mit nyer cserébe ? talán jobb tanítási rendszert ? bizonyára, a­mennyiben az előké­­szítő tanulmányokról van szó, nem. A­mennyiben pedig gyakorlati tudományokat tanul, kétségtelen, hogy ezen tudományokat nem a hazája, hanem a kül­föld viszonyaira alkalmazva sajátítja el; midőn a kül­földi intézetről visszatér, a szakmájába vágó hazai ügyekben teljesen tájékozatlan. Elmúltak már azon idők, midőn fiatalaink kény­telenek voltak a külföldön keresni az oktatások azon teljességét, melyet itt nélkülöztek volna. A műegye­tem tanárai szakképességét mi tudjuk legjobban meg­ítélni, és meg vagyok győződve, hogy egyek vagyunk annak elismerésében, miszerint kitűnő képességeik zálogát adják annak, hogy jeles technikusokat ne­velnek. Hassunk tehát mindegyikünk a maga körében oda, hogy a külföldi tanintézetek ezen tömeges láto­gatása szűnjék meg, és politechnikumi tanárbará­tainkat hívjuk fel, hogy a maguk részéről vessenek egyenesen gátat az­által, hogy a külföldi műegyete­men végzett tanulmányoknak e hazában hivatalosan elismert képesítvényi jogosultságok ne adassanak. Meg fog ezáltal szűnni azon visszásság is, hogy most határozottan többen képezik magukat a mérnöki pá­lyára, mint a­hányan ezen szakmában gyakorlati alkal­mazást nyerhetnek. Van a testületi szellem fejlődésének egy másik akadálya és gátja, és ez azon berendezés, hogy a mér­nök mindjárt pályája kezdetétől fogva egy külön szakmába lép; les/, vasúti, vizépitészeti, vág­ utépité­­szeti mérnök, és ezen külön osztályok egymástól szo­rosan elkülönített külön-külön hierarchiával bíró testületet képeznek. Az innen származó bajon legtöbbet egyleti éle­tünk segíthet, és nagy részben már­is segít. Az egy­leti téren találkozhatunk mindnyájan; minden lépés, a­melyet az egylet érdekében az egylet felvirágozta­tása felé teszünk, a mérnökség közös érdekében tör­ténik, valamennyiünk javát mozdítja elő. Itt az egy­let tárgyalásaiban gyakoroljunk egymás felett kriti­kát ; itt vitassuk meg a napi technikai kérdéseket; ha egymást kölcsönösen megértjük, ha a nagy kérdé­sek felett nézeteink a kölcsönös eszmecsere útján tisztulnak, s megállapodnak, e nézeteknek kifelé is érvényt fognak szerezhetni. Ha tekintetbe vesszük, mi volt a magyar mér­nökségnek helyzete most negyven éve, és összehason­lítást teszünk az akkori és mai viszonyok között, de tovább megyek, ha összehasonlítjuk helyzetünket, milyen volt az 1872-ig, és milyen az ma, a haladásnak oly nagy útját konstatálhatjuk, hogy abból erőt, bá­torságot meríthetünk a jövőre. Még csak 1867-ben is a magyar mérnökség l­egfőbb törekvése volt, hogy szolgálatait hazája elfo­gadja, hogy e hazában honfiaink nyerjenek alkalma­zást. Ma ezen első jogos kívánságunk teljesedésbe ment; mert addig, mig ez országot saját nemzete fogja kormányozni, lehetetlennek tartom, hogy a mér­nöki munkálatok végrehajtásánál ne a magyar mér­nökséget vegye igénybe. Igaz, hogy a felmerülő nagy technikai kérdések megoldásánál nem a magyar mérnökség véleményé­ben talál megnyugvást nemzetünk, de lehet-e ez másként, midőn évtizedeken át megadta, hogy rend­kívüli munkálatok, rendkívüli horderejű kérdéseknél a külföld tekintélyei vétettek következetesen igénybe. Hogy meggyőzzük a nemzetet arról, miszerint e kérdések megoldására mi is képesek vagyunk, csak egy út van, és ez abban áll, hogy eszméinket annyira tisztázzuk, miszerint azokat mindenki helyeseknek, czélszerveknek elismerni kénytelen legyen. Egyik legjobb eszköz és tér erre egyletünk, és ezért ápoljuk, erősítjük azt közös akarattal egyet­értve, és el fogjuk érni czélunkat, mely utóvégre abban áll, hogy szeretett hazánk javára mindenikünk tehetsége szerint közreműködhessek. A ref. egyház konventje. (Saját külön tudósítónktól.) V. Debreczen, szept. 11. A gyűlés végeztével, mint táviratilag már em­lítettem, a debreczeni egyházközség megvendégelt bennünket az épülőfélben levő Bika fogadó földszinti helyiségében. Ma ismét itt lesz a banquette a supe­rintendent részéről, holnap József főherczeg ide ér­kezése folytán ezen közös ebédekben szünetelésünk lesz, de holnapután már ismét Debreczen város ren­dezi a banquettet s talán azután is lesz még folytatás. Kissé sok is a jóból. A mai ebéden a konventnek jelenlevő tagjai csaknem mindnyájan megjelentek, még a különben társaság kerüléséről ismert Révész Imre is. A jó ízü ételek és borok mellett igen természetesen egész se­reg pohárköszöntést mondtak. Kiemelkedtek ezek közül Vay báróé, ki megemlékezve arról, hogy egy­házi pályáját a dunáninneni kerületben kezdte, szom­szédjait, e kerület püspökét s most 40 éves budapesti papot Török Pált s főgondnokát Lónyay Menyhért grófot köszöntötte fel, ki akkor született, midőn ő assessor lett.­­ Érdekes volt Szentpétery nyugalma­zott esperes köszöntője, ki hosszú életén át most elő­ször jött a kálvinista Rómába, s most a főiskolát él­tette. Vay indítványára a beteg Degenfeld grófnak távirati üdvözletet küldtek, Czelder Márton s Szász Domokos közt kedélyes, de azért elég éles polémia is volt, éltették ezeken kívül még a superintendenseket, főgondnokokat, köztök Horthy Tisza Kálmánt, azután a buzgó Tóth Samut, Beöthyt, Molnárt, Hegedűs Lászlót, Révész Imrét s végül ismét Vay Miklós bárót. A társas összejövetelnek kevéssel 4 óra után lett vége. A késedelmező tagokat már utolérte az eső, melyet, mivel közel hat hét óta először jelentkezett ezen vidéken, általános örömmel fogadtak. A bizott­sági tagok gyűlésekre mentek, a többiek pedig egyes csoportokra oszlottak. A konvent gyűlése más­nap reggel 9 órakor szintén népes közönség előtt nyittatott m­eg. A jegy­zőkönyv hitelesítése után felolvastatott a megjelent konventi tagok névsora s egy bizottság neveztetett ki több kisebb tárgy megvitatására. Török Pál figyelmezteti a konventet, hogy ma kezdetik meg Budapesten az evangélikus egyház konventje, melyen Radvánszky Antal bárót egyete­mes főfelügyelővé igtatják be s indítványozza, hogy táviratilag üdvözöljék őket. Elfogadtatott. A zsinati előmunkálatok tárgyában kiküldött bizottság beadja jelentését, melyben az egyes egyház­­kerületek véleményét s határozatait ismertetvén, fejte­geti, hogy a tiszáninneni s dunántúli kerületek előb­beni álláspontuktól eltérőleg most a zsinat megtar­tásának elhalasztása mellett vannak. A bizottság ajánlja, hogy a zsinat előmunkálatainak tárgyalásá­ba azonnal bocsátkozzék be a konvent, az alkotmá­­nyozó szervezetre nézve azonban várja be az egyház­­kerületek nézetét s a még hiányzó véleményeket zá­ros határidő alatt kérje be. Meleg szavakkal sürgeti azonban, hogy az iskolaügy reformjára vonatkozó dol­gozatot rögtön tárgyalja. Kun Bertalan ajánlja ezen mérsékelt jellegű javaslatok elfogadását. Beöthy épen a jelentés lap­ján látja, hogy az egyházkerületeknek elegendő ide­jük volt a kérdések megvitatására s mivel a protes­­tantismusra veszélyes idők bekövetkezke'­ésére jelek vannak, szükségesnek tartja hogy a végleges tárgya­lásokba bebocsátkozzanak Mocsáry előbb meg­akarja hallgatni a legfelsőbb felügyelet kérdése ügyében kiküldött bizottság jelentését. Erre Molnár Aladár előadó a bizottság által megállapított Erre Molnár Aladár előadó a bizottság által megállapító i követező hatá­rozati javaslatot olvassa fel. Az egyetemes konvent püspökeinek s főgond­nokainak az állam főfelügyeleti jogának gyakorlása ügyében a kormány által közlött pontok tárgyában a miniszteri érkezleten követett eljárását elismeréssel és helyeselve veszi tudomásul. A legutóbbi években fájdalommal kellett ta­pasztalnunk az állam kormány részéről úgy egyházi, mint iskolai ügyekben az állami főfelügyelet gyakor­lásának czime alatt tett több oly intézkedést, a mely nemcsak eltért az 1790. XXYI. t.-czikkben ő felsége számára fentartott főfelü­gyeletre. Ugyanezen törvé­nyen alapuló királyi rend­eletekben megszabott s jog­­gyakorlatban me­gszokott módjától, de törvényekben biztosított önkormányzatunkat is érzékenyen sértette. A miniszteri pontozatokban és az államkor­mánynak ezekben nyilvánult czélzatában aggodalom­mal ismerhetjük fel, hogy itt nem csupán egyes ese­tekre vonatkozott magukban álló intézkedésekkel,­­­ hanem egy állandó és szabadságunkra végzetes s egy­szersmind oly irán­nyal állunk szemközt, a­mely ha érvényesülhetne, lényegesen megváltoztatná a hazai törvényhozásnak is ezen ügyekre nézve az 1790—1-i törvényekben kijelölt s azóta is gyakorlatba vett irányát. Eltekintve a pontozatok egyes szakaszaiban tervezett sérelmes intézkedésektől, már maga és fő­leg azon szándék fenyegeti veszél­lyel önkormányza­tunkat, hogy a kormány mellőzve a coordinatio lite­­rariae institutionisnak az 1790/1. XXVI. t. cz. értel­mében megalkotását, a törvényhozástól kizárólag a felügyeletnek részletes intézkedéseket igénylő gya­korlására kérne felhatalmazást, melyet, ha megnyer­ne, irányunkban nemcsak hogy esetleg önkényes el­járásokra nyujtatnék mód, de a dolog természeténél fogva tényleg legalább indirecte rendelkezési jogot gyakorolna oly ügyekben, melyekre önkormányza­tunk értelmében a kormány csupán felvigyázhat az állami érdekek védelme szempontjából. Mindezek­nek előreláthatólag azon káros következése is lenne, hogy számos összeütközésekre vezetne, egyházunk és azon magyar állam kormánya között, melynek mi nemcsak hű polgárai vagyunk, de culturális intéze­teinkben is nagy nemzeti érdekeit szolgáljuk saját erőnkből. Igaz ugyan, hogy jelenleg nincs hivatalos tu­domásunk arról, hogy ezen miniszteri pontozatok tör­­vényjavaslatokképen az országgyűlés elé terjesztet­nének. Azonban a tapasztalt kísérlet után jogosult azon aggodalom, hogy habár változott tartalommal s változott külalakban ismét igyekezzenek érvényesíteni ugyanezen veszélyes irányt. Ezeknél fogva a magyar ref. egyház 5 kerüle­tének ezen ügyben meghatalmazott konventje meg­bízza és felhatalmazza egyházunk összes püspökeit és főgondnokait, hogy egy bizottsággá alakuljanak s a törvényes jogainkat fenyegető törekvések ellenében továbbra is éber figyelemmel őrködve egyházunk ön­­kormányzati szabadságának, jogainak és érdekeinek védelmére bármikor és bárhol úgy a törvényhozás té­nyezőinél, mint a kormányzatnál is minden szükséges lépést megtegyenek. Ugyan­e c­élra, a­mikor szüksé­gesnek látják, azonnal hívják egybe az egyetemes konventet, vagy az egyházkerületi gyűlések tartását eszközöljék, ezen határozatunkat a testvér ágostai egyház e czélra megbizottaival is tudatva, igyekezze­nek őket csatlakozásra s együttes eljárásra meg­nyerni. Végre szabadságunk egyik biztosítékául töre­kedjék e bizottság kieszközölni, hogy a vallásfeleke­zeteknek az 1878. XX. 1 törvényczikkben kimondott teljes jogegyenlősége és viszonysága elvalahára megvalósittassék. A javaslat ellen csak egy hang emelkedett. Horthy István a főfelügyelet kérdését törvény által szabályoztatni szükségesnek tartja s ezért kí­vánja, hogy a pontozatok vagy részletesen tárgyal­tassanak, vagy bármi más módon igyekezzék a kon­vent előmunkálatokat tenni a legfelsőbb felügyeleti jog részletes megvitatására nézve, hogy egyátalán ki­lépve a negatív térről, positive is működjenek. A kon­vent többi tagja azonban az albizottságnak Molnár Aladár által felolvasott határozati javaslatát el­fogadta. Erre a zsinati előmunkálatok tárgyalására tért át a gyűlés. Erről később, úgy látszik, életuntság bírta az öngyilkosságra. Az utóbbi napokban folyton panaszkodott, hogy az élet oly sokáig tart . A hivatalos vizsgálat a halál­eset konstatálása czéljából, holnap, 10-dikén fog vég­be menni. A technika és technikusok Magyar­­országon, Hieron­y­m­i Károlytól. (A mérnök- és építész-egylet kolozsvári szakülésén.) (Vége.) Más államokban is előállott szüksége annak, hogy egy ilyen országos technikai fórum alakittassék, és a kérdés mindenütt egy középitészeti tanács fel­állításában találta leghelyesebb megoldását. Már 1873-ban felhívtam volt tisztelt tagtár­saim figyelmét egy középitészeti tanács alakításának szükségére, midőn a mérnök-egylet 1873 évi octóber 11-iki egyetemes szakülésén tartott felolvasásában az állami közmunkaügyek központi igazgatásáról értekeztem. Ismertettem volt ezen értekezésemben különösen a franczia conseil des ponst et chausées szervezetét és hatáskörét, és röviden vázoltam azon előnyöket, melyeket az ilyen szakkbizottság műkö­désétől jogosan várni lehet. Engedjék meg tisztelt szaktársaim, hogy az akkor már elmondottakat részben ismételjem, részben némelyiket bővítsem. Mindenekelőtt ki kell emelnem, hogy ezen szak­­bizottság felfogásom szerint nem határozó, nem in­téző, hanem bíráló orgánum lenne. Hivatása lenne az országos nagy technikai kérdéseket tanulmányozni, megvitatni és azokról véleményt adni. Nem lehetne pedig nézetem szerint ezen bizottság intéző orgánum, mert nem lehet mai állami szervezetünk mellett az intézkedési jogot egy testületre bízni, mert testület­nél a dolog természete szerint a felelősség teljesen elvesz.­­ Mindazonáltal lenne ezen testület vélemé­nyének elegendő súlya, mert semmi kormányhatóság sem fogná az ország legjelesebb szakembereinek írás­ban adott véleményét egykönnyen mellőzni. Hogy pedig független legyen ezen testület vé­leménye, annak elegendő biztosítékát látnám abban, hogy tagjai szükségszerükig is változhatatlanok, a középítészeti és vasúti felügyelők lennének, kik ezen állásra kineveztetvén, egyúttal eme tanács tagjaivá válnának. Ezen műszaki tanács nézete szükségszerűen meghallgatandó lenne minden, az állam költségén vég­rehajtandó nagyobb épitkezés terveknél; oda lennének tehát utalandók az út, híd, víz és vasút építési tervek, mindazon tervekről csak műszaki tekintetben adna ezen tanács véleményt, mert ha egyszersmind admi­nisztratív természetű kérdésekkel foglalkoznék, az in­téző hatóságokkal jönne minduntalan összeütközésbe. Ezen középítészeti tanácsnak szervezete, hatás­köre, épen úgy törvény által lenne megállapítandó, a­mint a végrehajtó szolgálatban törvény szabályozza a mérnökök hatáskörét. De ha mindez meg is történik, arra hogy mi, mérnökök, elfoglaljuk a nézetünk szerint minket jogo­san megillető tért, mulhatlanul szükséges, hogy ka­runk, hogy az egész mérnöki testület magának tekin­télyt, tiszteletet vívjon ki; szükséges hogy a közönség szókérdésekben való illetékességünket és pedig szak­mánkat illetőleg kizárólagos illetékességünket elismer­je. Ezt első­sorban tagjaink képessége, miveltsége fogja kiküzdeni, de ezen kívül szükséges erre, hogy a testületi szellem közöttünk jobban, nagyobb fokban kifejlődjék. f Rajner Pál: A volt belügyminiszter, Rajner Pál, hontme­­gyei birtokán, Lontón, fájdalmas s gyógyithatlan be­tegségének s­ivén ejtett lövéssel vetett véget. Rajner több ízben volt képviselő az országgyűlésen, Hont­­megyének alispánja volt, utóbb krr. biztos, majd bel­ügyminiszter. A­mi­óta a belügyminiszteri széket el­hagyta a politikától visszavonulva élt. Tragikus halálesete mély részvétet képes kelteni országszerte. Béke hamvaival! _ A szomorú esetről a »P—0« a következő tudó­sítást kapta: Lontó, szept. 9-kén. A meglepő s szo­­moru hírt tudathatom, hogy Rainer Pál, a volt bel­ügyminiszter, lontói birtokán ma, szept. 9-én, d. u. 3 órakor, pisztolylövéssel véget vetett életének. A golyó szivén találta. Az okok eddig még ismeretlenek , de KÜLÖNFÉLÉK. A­ Deák Ferencz emléke iránti kegyelet több eszéki polgárt arra késztetett, hogy a nagy ha­zafi halála évfordulója alkalmából borostyánkoszorút díszes szalaggal küldjön a koporsóra. A koszorú azon­ban elkésett s hogy-h­ogy nem, csak ma érkezett Bu­dapest polgármesteréhez a helybeli r­e­n­d­ő­r­s­é­g­t­ől, Thaisz úr kisérő levelével. A polgármester a faládá­ban érkezett szép borostyánkoszorút átküldé Pulszky úrhoz, a nemzeti múzeum igazgatójához, hogy addig is, míg a Deák-mausoleum felépül, helyezze el a Deák-szobában a többi koszorúk között.­­­Pestmegye közigazgatási bizott­sága, mai ülésének folyta­tás­a. A legfőbb itélőszék ítélete után Herrich az alispánhoz fordult a dolog közigazgatási úton való elintézése végett. Az alispán erre Berrich Károly és nejének az úgyneve­zett »Cal­vári­a- vagy czifra-ut« és tartozékai iránti birtoklási jogát végzésileg kimondotta. Ezen alis­­páni végzés ellen Cséry Lajos ma adta be a közigaz­gatási bizottsághoz felebbezését. A felebbezés már napok óta kinyomatva czirkulál a bizottsági tagok kezeiben s több ivre terjed. Az ügy négy órányi he­ves vitára adott alkalmat- Földváry Mihály alispán ki­jel­enti, hogy mindannak daczára, hogy ő van hivatva a közigazgatási ügyeket referálni, ő ez ügyben egyéni szavazatát adni nem fogja, de kéri a felebbező kérelmét elvetni. Balogh Imre szerint a legfőbb itélőszék jogérvényes ítélete szerint sem Cséryt, sem Herrichet a tulajdonjog nem illeti, mert az Ítéletben határozottan ki van mondva, hogy a vásár­ut »közlekedési út« s mint ilyent a megyének kell átvenni Szóló indítványozza, hogy az alispáni végzés feloldás mellett, utasítsa alispán a szolgáid­ról hogy az utat vegye át a megye birtokába s ha a felek nem tudnának megegyezni, hogy milyen arány­ban tartjanak az útfel­tartáshoz, folyamodjanak ez iránt a közigazgatáshoz. Az ügyben csaknem mind­egyik bizottsági tag érvényesítette nézetét. Végül Föld­váry Mihály átl­ános helyeslés között kije­lenti, hogy ő mindenkor szívesen meghajolt a többség akarata előtt. Meghajol most is s elfogadja Balogh indítványát azzal a feltétellel, hogy a kálvária-ut — nehogy zsákutat képezzen, — hasittassék egyenes vonalban Cséry birtokán keresztül, hogy ily módon, u­'nt közút nyilva álljon mindenkinek. A bizottság ezen hozzáfüggesztéssel Balogh Imre indítványát el­fogadta s utasította az alispánt a végrehajtással. — A ma délután 3 órakor folytatott ülésben az adófel­ügyelő jelentése került fel­olvasásra. Ebből következő adatokat közlünk: Az issz­i tartozás 3.630,147 frt 16 kr­, folyó évi június 1-től július végéig befolyt 1.557,497 frt 66 kr, augusztus hóban 496,434 frt 20 kr, összesen 2.053,931 frt 24 kr, hátralék 1.375,311 frt 47 kr. Ezen, úgy a többi szakelőadások jelentése tudomásul vétettek s az általunk már közölt i­r­s­a­i tanítók üldözése esetében Tóth tanfelügyelő indít­ványa folytán egy bizottság küldetett ki, melynek elő­terjesztése után az érdemleges intézkedés fog követ­kezni. Ezzel a gyűlés 7 órakor befejeztetett. — A bejelentési hivatal 1880. január 1-jén leendő életbeléptetése alkalmából a főváros te­rületén átalános népszámlálás lesz. A törvény­­hatósági közgyűlés a belügyminiszter leirata folytán megbízta a tanácsot, hogy az előkészületek iránt ja­vaslatot adjon be legközelebb. E közgyűlési határo­zathoz képest a tanács ma tíz tagot jelölt ki a nép­számlálási bizottságba s ezek elnökét is javaslatba hozza, előbb mindegyiket felkérni határozván a tiszt­ség elfogadására. — Titokzatos ajándékozó. A belvá­rosi főreáliskola igazgatójától a következő sorokat vettük: Mikép július 11-én, úgy most szept. 10-dikén ismét rejtélyes levélben érkezett hozzám, névtelenül, minden írás nélkül: fehér papírba takart 2 darab 10 forintos bankó. Akkor is, most is 20 forint gazdátlan pénz. Ha az ismeretlen jóltevő ily módon óhajtja gyarapítani jótékony iskolai alapítványainkat, csak köszönetet szavazhatok neki. Az első 20 forintot a fővárosi tanács már az indítványoztam alapítványhoz csatolni határozta, remélhetőleg ez fog történni ez újabb 20 forinttal is. N­e­y F­e­r­e­n­c­z, főreáliskolai igazgató. — Az ingyenes Dunafürdők is nem­sokára bezáratnak, mivel a hüs őszi jég véget vet a fürdésnek. A balparti ingyen fürdő alig két hónap óta áll fönn s máris húszezer ember fordult meg ben­ne, mely tömeges látogatás elég hangos bizonyítéka annak, mennyire szükséges volt e jótékony intézmény életbeléptetése a közegészségügy érdekében. — Gerlóczy Károly alpolgármes­ter hivatalosan bejelentő, hogy 6 heti szabadság­­idejét megkezdő. Távolléte alatt teendőit Kada alpol­gármester fogja végezni. — A várszínházban a szini előadások okt. 1-én kezdődnek meg. A nemzeti színház igazga­tósága már hirdeti a 6 hóra terjedő időre, mely alatt 72 előadás fog tartatni, a bérletet. Bérletben havon­­kint 8 drámai s 4 operai előadás lesz. Az előadások rendes napjai: csütörtök, szombat, vasárnap. Páholyt csupán az egész évadra lehet bérelni, ellenben egyéb helyeket egy hóra is. — A gyöngyök ára drágul. »Zevra« a bagdadi hírlap jelenti, hogy az idei gyöngyhalászat a perzsa tengeröbölben, a­honnan kerülnek a legki­válóbb gyöngyök, nem igen jól fizet, s e­miatt a gyöngyök ára hihetőleg emelkedni fog. A gyöngyha­lászatot a perzsa öbölben majdnem kizárólag Bah­rain, Arab- és Kerak-szigetek lakói űzik, kik a mas­­cati szultánnak, mint e szigetek tulajdonosának, nagy bérösszeget fizetnek. A szigetbeliek 1600-nál több csónakkal bírnak, mintegy 8000 búvárral. A halászat júniusban kezdődik, júliusban éri tetőfokát és szep­temberrel végződik, mert a víz a meztelen búvárok­nak már később nagyon hideg.­­ A júliusi halászat nem igen fizetett és silányabb árú is került föl a ten­gerfenékről. Néhány különösen értékes gyöngyöt a sah ágense azonnal nagy áron vett meg. — Tóth Lajos szekerész-káp­­­ár — postarabló némely lap szerint 6 évi várfogságra és rangveszteségre ítéltetett. E közlemény egészen téves, mivel Tóth ügyében a vizsgálat mindeddig be­fejezve nincs, sőt az ítélethozatal napja sincs meg­határozva. — Színházi miseri­a. A kedvezőtlen időviszonyok, úgy látszik, nemcsak a német múzsa existentiáját fenyegetik Magyarországon, hanem a magyar vidéki színészetét is, melyek jó része csak nagy nehezen tengődik. A székesfehérvári színházi részvénytársulat ellen is több hitelező végrehajtást vezetvén, lefoglalta a társulat bevételeit. — Az iskolaév elején több polgári is­kolában is oly mennyiségben jelentkeztek a tanulók hogy a­z osztályok rendes száma mellett nem lettek volna befogadhatók, így a VI. ker. k­e­r­e­s­z­t-u­t­­c­z­a­i polg. leányiskolában és a II. ker. polgári fiú­iskolában az igazgató parallel osztályok fölállítását jelenti kikerülhetetlennek. A tanács ezen előterjesz­tésekre mai ülésében elhatározta,hogy a keresztutczai iskolában a IV-ik osztályhoz, a II. kerületben pedig az L osztályhoz párhuzamos osztályt állít föl, főn

Next