A Hon, 1879. október (17. évfolyam, 236-262. szám)

1879-10-09 / 243. szám

mindenünnen kisebb-nagyobb, sok helyről igen jelen­tékeny adományok érkeztek be. A­mi már azt illeti, hogy ma mikép állanak ezen adományok ? erre nézve a következőket vagyok bátor jelenteni. Szeptember utolsó napjáig élelmezésre, ruhá­zatra s egyéb rögtöni segély és ellátást igénylő czé­­lokra, valamint egyes apró speciális rendelkezésekre, melyeket maguk az adományozók tettek, véglegesen elköltetett 174.000 és néhány forintja mi még né­mely, pl. kenyérszállítási leszámolások folytán, né­hány ezer forinttal növekedni fog. Ezenkívül kiada­tott ezen alapból, de ez végleg kiadottnak nem te­kinthető : 70 ezer forint a Szegedre szállított téglá­kért. Ez, mondom, véglegesnek nem tekinthető, mert a­mennyiben a kormány rendeletére használtattak fel, vagy használtatnának fel a téglák, ez természe­tesen ezen alapot nem terhelheti; a­mennyiben pedig ideiglenes építkezésekre egyeseknek adatnának, azok a költséget majd lefizetik és így igazában ezen ösz­­szeg is legalább legnagyobb részben, ha nem is pénz­ben, de építkezési anyagban még segélyezési rendel­­­­tetésére fog állani. Mindezeket összeszámítva, szeptember utolsó napján a belügyminisztérium számadása alatt volt még 2.378.579 forint, mely összegnek legnagyobb része igen természetesen el van helyezve pénzintéze­teknél. Jelesül: takarékpénztáraknál be van téve 4 és 3 */. kamat mellett,­­ mert nagyobb kamatot kapni most nem lehetett 2.250.000 frt, melynek kamatja — bármily csekély legyen is az — természetesen a ki­osztandó összeget még növelni fogja. Ismétlem: ezt kötelességemnek tartottam a t. ház előtt hivatalosan is előzetesen bejelenteni, ter­mészetesen azután az intézkedéseket kívánó jelentések szokott törvényes formában meg fognak később a t. ház előtt létetni (Helyeslés). Elnök: Úgy gondolom, hogy a t. ház a mi­niszterelnök úr jelentését tudomásul veszi (He­lyeslés). Tisza Kálmán miniszterelnök : T. ház! Még egy harmadik előzetes jelentést is kívánok tenni az idei rossz termés alkalmából. (Halljuk!) Ezt illetőleg, mihelyt az országban a termésnek ki nem elégítő volta észlelhető lett, távollétemben a pénzügyminiszter aláírásával ment a belügyminiszté­riumtól egy fölszólítás a törvényhatóságok főispán­jaihoz, miszerint tájékozván magukat, a helyzetről alapos, tüzetes jelentést tegyenek. (Helyeslés.) Ezen jelentések be is érkeztek. Ezen jelentések szerint tagadhatatlan, hogy az országnak nagy részé­ben az idei termés rossznak mondható. A főispánok jelentései és a más után vett jelentések szerint is még ma legalább ínségtől vagy éhségtől tartani nem le­het (Közbeszólás a szélső bal felől: De igenis lehet!), de igenis jeleztetik a jelentésekben az, hogy a tél fo­lyamán a nagy munkaidő megkezdése előtt az ország­nak egyes vidékein részint munka, részint kölcsön útján szükséges lesz segíteni, ha azt akarjuk, hogy az ínség az országban sehol ne mutatkozzék. Ezen most nevezett czélból a kormány meg fogja tenni javasla­tait, mert az ez iránti intézkedésre, van a törvényho­zás együttlétében idő, mód és alkalom. Addig is azonban van egy dolog, a­mely ha­lasztást nem tűr és ez az intézkedés azon vidékeket illetőleg, a­hol vetőmagra van szükség, pedig vannak az országnak oly részei, a­hol tavaszi gabona lévén, ínségről szó nem lehet, de azon tavalyról maradt ga­bona nem felelvén meg a vetőmag­ iránti követelmé­nyeknek, vetőmagra, ha a jövő termést nem akarjuk veszélyeztetve látni — okvetlenül szükség van. Ez, mondom, halasztást nem tűrvén, ott, a­honnan kellően indokoltan és a szükség mérvének megnevezésével je­lentések beérkeztek, a kormány már­is intézkedett, hogy a szükséges kölcsönök kellő biztosíték mellett .az illető vidéknek megadassanak; a főispánok pedig ott, a honnan vetőmag szüksége jeleztetett, utasittat­­tak, hogy a szükséglet mérvét azonnal mutassák ki, hogy azt a vidéket is segélyezni lehessen; a pénzügy­­miniszter pedig minden oly esetben, melyben annak indokoltsága beigazoltatik, az adó behajtása szem­pontjából is megteszi a szükséges intézkedéseket. Ez az, t. ház, a­mi eddig történt. A kormány előtt állana most a vetőmag szükségletének fedezé­sére egy összeget kérni, de én részemről azon nézet­ből indulok ki, s azon nézetből indul ki a kormány is, hogy úgy a helyes közigazgatás, mint pedig ma­guk az illetők érdekeinek szempontjából kell az ál­lamsegélyt érvényesíteni ott, a­hol a szükség valóban létezik és igazoltatik; de óvakodni kell attól, hogy az állami kincstár ellen más­honnan is az okvetlen szükségen túl­menő igények támasztassanak és ma­guk az illetők is, a nagyon könnyen kilátásba helye­zett, de elkerülhető kölcsönök folytán a jövőt illető­leg magukat bajba hozzák. És épen ezért szándékom ott, a­hol az okvetlen szükség igazoltatik, segíteni, de a képviselőház és a törvényhozástól kért nagy összeg megszavazása folytán az igényeket túl a szük­ségen fel nem támasztani, nehogy — mondom — úgy az állam­pénztárra, mint magukra az egyesekre is káros következmények származzanak. A kormány, midőn saját felelősségére ott, a­hol a szükség igazol­tatik, intézkedik most a vetőmag szempontjából, in­tézkedni fog a törvényhozás hozzájárulásával, a ne­talán mutatkozó ínségre nézve akkor, mikor ez szük­ség lesz, a vetőmagot illetőleg most tett és teendő intézkedéseire nézve számítván arra, hogy a t. hát ezen nem csak emberiségi, de államgazdászati szem­pontból is indokolt kiadásokra nézve annak idején az utólagos jóváhagyást meg fogja adni. (Helyeslés.) Mocsáry Lajos nem hiszi, hogy a miniszter­­elnök a helyzet színvonalán álljon, mert a főispánok a szolgabíráktól 48 óra alatt kívánták be az adatokat. Ilyen formán alapos informácziót nem lehet szerezni. Az ő tudo­mása szerint az idei ínség túl fog tenni az 1863-ban. Az ország összes társadalmi viszonyainak megrázkódtatásától, felforgatásától lehet tartani. Itt csak rendkívüli s nagyszabású eszközök által lehet segíteni. Szitovsiczky János arra kéri a belügyminisz­tert, intézzen felhívást a közigazgatási bizottságokhoz, hogy azok összegyűjtsék az adatokat a valódi szük­ség feltárása érdekében. Tisza Kálmán miniszterelnök, az ügy fontos­ságánál fogva szükségesnek tartja még ezeket meg­jegyezni. Átlátná, hogy csakugyan nem elég a főis­pánoktól megkívánt jelentésekre 48 órai idő, ha ar­ról volna szó, hogy az egész tél folytán egészen a jö­vő termésig lesz-e baj, vagy nem lesz, de arra, hogy ma már van-e baj, ha baj van, hol kell segíteni, arra 48 óra nemcsak elég, hanem ez irányban a leggyor­sabb, a lgerélyesebb eljárás szükséges, mert külön­ben csupa alaposságból elmulasztanák az intézkedé­seket kellő időben megtenni. (Úgy van­­ a jobb olda­lon.) Különben — úgy­mond — abban, hogy a bir­tokosok helyzete súlyos, a t. képviselő úrnak, igaza van. Higgye el, én is érzem ezt, engemet is azok közé sorozhat, a­kik ráfizettek birtokukra, a­helyett, hogy jövedelmet húztak volna, de csak azt gondolom, hogy még­sem fogjuk az állam közvetítését és kölcsönét venni igénybe, mert az állam segélye nem vonatkoz­ik atik másra, mint oly szegény emberre, a­ki sem hi­tellel, sem más után maga-magán nem segíthet. (He­lyeslés.) Ezen túl terjeszkedni, azt tartom, egyátalá­­ban nem lehet. (Úgy van­­ jobbfelől.) És itt is nagy meggondolással ismétlem, csak a valódi szükséghez mer­en szabad eljárni, mert máskép egyfelől arra, a­kin túlhajtott bőkezűséggel segíteni akarunk, kettős terhet rovunk Az egyik, melyet rá rovunk, az, hogy a kölcsönt vissza kell fizetnie, a másik, hogy az ál­lamra ebből háromló teher egy részét az adójában kell majd viselni. Mert könnyű volna, ha az az állam egy absolut fogalom volna, melynek meg­volna a ma­ga külön, az állam polgáraitól független bevétele; de mindazt, a­mit az állam kiad, utoljára az állam polgárai adják ki, kell tehát az állampolgárok összes­ségének segítni az egyeseken, ott a­hol az okvetlenül szükséges, de túlterjeszkedni e mértéken mind azok, mind az összes állampolgárok irányában hiba volna. Különben legyenek a képviselő urak meggyő­ződve, hogy a főispáni jelentések — melyeket azon­ban a helyzetnek megfelelőknek jogom van tartani — még a főispánok részéről is véglegeseknek nem tekinthetők. Havonkint, ha kell hetenkint és napon­kint történnek és fognak jelentések történni. Komo­lyan kell a bajnak szemébe nézni, de ezen komo­lyan szembe nézésnek első feltétele, hogy ne akarjuk titkolni, hogy van baj, de ne is akarjuk azt nagyobb­nak festeni, mint a minő, mert sem egyik, sem má­sik esetben komolyan szemébe nézni a bajnak nem fogunk. És végül még csak azt jegyzem meg a leg­utóbb szólott t. képviselő úr előadására, hogy hisz a jelentések, melyek jönnek, a megyei orgánumok eljá­rása alapján jönnek, már, ha a főispántól jönnek is, mert hisz az a megyei orgánumoktól veszi; továbbá, hogy én azt hiszem, hogy sem a közigazgatási bizott­ságnak, sem a megyei közgyűlésnek nincs arra szük­sége, hogy az átalános kötelességére való figyelmez­tetésen kívül spec­iálisan is figyelmeztessék, mert bi­zonyosan ezen ügyben mindenik részről meg fognak a kellő jelentések történni. Különben biztosíthatom, hogy ha ez itt-ott elmulasztalnék, gondom lesz rá, hogy ez megtörténjék. Egyébiránt hozzá­teszem még, hogy a kormány­nak a kereskedelmi minisztérium útján vannak még minden hivatalos közegen kívül is megbízottjai, kik e viszonyokról folytonosan értesítik s ezen viszonyo­kat folytonosan evidentiában tartják. Méltóztassék tehát abban megnyugodni, hogy a mi ma szükséges, okvetlen megtörténik, és ha később többre lesz szükség, az sem fog elmulasztatni. (He­lyeslés.) Verhovay Gyula az ínséggel szemben fel­hívja a kormányt, hogy az adóbehajtással kímélete­­sen járjon el, mert mindennek meg­van a maga ha­tára. (Helyeslés a szélső balon.) A ház a miniszterelnök előterjesztését tudomá­sul veszi. Következnek az interpellácziók. Szalay Imre a belügyminiszterhez a követ­kező interpellácziót intézi­ . Tekintettel arra, hogy az 1836. VI. törvény­nek úgy később a gyakorlat és az 1868-iki 137.13 számú belügyminiszteri rendelet a termelők által a boroknak hordóban való eladását, mint jogot, meg­engedte, annak határt mást nem szabván, mint az abroncsozás egyedüli követelményeit, — ennek da­czára a t. belügyminiszter ur 1877. 59—560 szám alatt egy rendeletet bocsátott ki, melyben a bor eadása minimumjául 50 liter űrtartalmat állapit meg, a mely űrtartalmu hordók nem is léteznek s ez által a régi gyakorlat 2/4 */f­akonkénti eladását be­tiltván, borkereskedelmünk nagy hátrányára úgy ez által miután önkényüleg tövényt nemcsak magyará­zott, hanem uj törvényt az előbbeniekkel ellenkező szelleműt alkotott törvénytelenül, melyre csakis kizá­rólag a képviselőház­ban jogosítva a főrendiekkel együtt kérdem a t. belügyminiszter urat: mely indo­kok vezették a fentnevezett rendelet kibocsátására ? és szándékozik-e ezen rendeletet visszavonni ? Közöltetni fog a miniszterelnök ur­ral. Irányi Dániel az igazságügyi miniszterhez a következő interpellácziót intézi: Több hónappal ezelőtt azt olvastuk a hírlapok­ban, hogy báró Boemelburg közös hadseregbeli kapi­tány Hechtl Frigyes öreg polgárt Győrött az utczán karddal megvágta, minek következtében ez több ideig betegen feküdt, azután pedig a vett seb miatt-e, vagy egyéb oknál fogva nem tudom,­­ meg is halt. E na­pokban aztán azt írták a lapok, hogy a boldogultnak gyermekei arról értesítettek, hogy 25 írt gyógyítási költséget, melynek megfizetésében a nevezett kapitány elmarasztaltatok, fölvehetnek. Nem akarván a té­nyek biztos ismerete nélkül véleményt mondani, tar­tózkodom ezúttal e hírekre vonatkozó minden meg­jegyzéstől, annyival inkább mert hihetleneknek lát­szanak nekem. De miután azok mélyen felizgatták a közvéleményt, szükségesnek tartom, hogy a tények a maguk valóságában köztudomásra hozassanak. A miért is kérdezem a tisztelt igazságügyminiszter úr­tól : 1-er. Hajlandó-e az érintett ügyre vonatkozó iro­mányokat, különösen pedig a panaszlevelet, a vizs­gálati jegyzőkönyvet, mely a panasztott védelmét is magában foglalja, s a hozott ítéletet hiteles másolat­ban megszerezni s a képviselőházzal közölni ? 2­or Hajlandó-e továbbá oly törvényjavaslatot előterjesz­teni, mely szerint a szolgálati és fegyelmi vétségek ki­vételével, a katonák is a polgári bíróságok alá ren­deltetnek ? Elnök: Közöltetni fog az igazságügyminiszter úrral. Szalay Imre a földmivelésügyi miniszterhez eme interpellácziót intézte. Tekintettel azon megdöbbentő körülményre, hogy az ország több részében Érmelléken, Szathmártt, Kassán philloxera észleltetett, s ennek következtében félő, hogy több helyen is létezik hova nevezett helyek­ről vessző vitetett, kérdem a t. miniszter urat: Kül­dött e a nevezett helyekre szakértőket, kik a bajt és kiterjedését megállapítsák ? úgy oda, hová vesszők vitettek nevezett helyekről szándékozik-e küldeni ? Kemény Gábor b. miniszter. Ha megengedi a t. ház, bátor leszek e fontos kérdésre vonatkozólag némelyeket röviden elmondani. Nem mondom, hogy a tárgyat úgy kimeríthetem, hogy később ne jöhetne újra szóba, tartok tőle — fájdalom, hogy ez nem mú­­lékony baj lesz, és több irányú intézkedéseket fog maga után vonni. Az a kérdése a képviselő úrnak, küldött-e a kormány szakértőket, hogy nyomozzák, hol lelhető még fel a baj oly helyeken, melyek a peéli szőlővel összeköttetésben voltak, annak konstatálá­­sára, van-e nincs-e azon helyeken phylloxera? Igenis küldöttem és azon helyeken, úgymint Nagy­ Kár­oly­­t, Szathmár-Németib­en, Kassán a ki­küldött szakértők vizsgálata nyomán történt a phyl­loxera konstatálása. Továbbá nyomozom azon helye­ket, részint Pecsben, hova Sélley dr. testvére hozta volt a szőlővesszőket, részint ott, a­hová ő küldötte, mindenütt és tartok tőle, hogy az országnak már nagy része ki van e veszélynek téve. A­mi pedig a további eljárást illeti, jelenleg szakértők értekezlete működik, mely hivatva van véle­ményt adni, mely eljárások alkalmazhatók legköz­vetlenebbül arra, hogy e baj ha nem is mindenütt kiirtassék, de legalább lokalizáltassék. A szakértők első ülése tegnap volt, eredményét még nem vagyok képes a t. házzal közölni. Én érzem a helyzet fenyegető voltát és a szük­séges intézkedéseket, a­mennyiben lehet magam meg­teszem, vagy ha szükséges leend, erre nézve a t. ház intézkedését fogom kikérni. (Helyeslés.) Szalay Imre: a választ tudomásul veszi és csak azt kéri, hogy mivel tudtával Kassa az a pont, a­honnan az országnak majdnem minden vidékére küldetett szőlővessző, méltóztassék Mathias könyveit megnézetni, mert ezekből kitűnik, hogy hová jutot­­­tak szőlőveszszők, és hogy hová kell szakértőket­­ küldeni. Kemény Gábor b. miniszter: Már ez is meg­történt. (Élénk helyeslés.) A ház a miniszter válaszát tudomásul veszi. Elnök ezután megállapítja a pénteki ülés na­pirendjét. Meg fognak választatni a ma határozatra emelt bizottságok s tárgyaltatni fog a 77-ei zárszá­madásról, úgy­szintén a Horvátországgal folytatott leszámolásokról szóló jelentés. Ezzel az ülés 12 óra­ 30 perc­kor véget ért. A magyar regnikoláris bizottság üzenete. Kivonat a Horvát-Szlavónországokkal megújítandó pénzügyi egyezmény létesítése végett kiküldött magyar orszá­gos bizottság 1879. évi október 5-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. Márkus István előadó előterjeszti a horvát­­szlavon orsz. bizottság f. é. julius hó 23-án kelt üze­­netére válaszul adandó üzenetnek a múlt ülésben hi­telesített szövegét, mely következőleg hangzik: A magyar országgyűlés által a Horvát-Szla­vonországokkal megújítandó pénzügyi egyezmény létesítésére kiküldött országos bizottság kötelességé­hez képest komoly tanulmány és megfontolás tár­gyává tette azon i. é. július 23-án kelt üzenetet, mely­ben a tisztelt horvát-szlavón országos bizottság a pénzügyi egyezmény megújítására vonatkozó javasla­tait kifejtette s e javaslatokra vonatkozó megállapo­dásainak eredményét a következőkben foglalja össze. A horvát-szlavón országos bizottság üzenetének első javaslata az 1868 : XXX. t. sz. 11. és 12. §-ainak intézkedéseire vonatkozik, illetőleg ezen §-ok intézkedései ellen irányul. A horvát-szlavon országos bizottság hibáztatja a kulcsot, melyet ama 12. §, egy­részről Magyar-, másrészről Horvát-Szlavonországok­­nak a közös költségekhez való hozzájárulása ará­nyára nézve az adóképességüket kitüntető hivatalos adatok alapján megállapított. E kulcsnak helytelen voltát egyúttal egy hosszabb és részletesebb érve­léssel igyekszik bizonyítani, melynek éle azonban már nem a 12. §-ban fölvett kulcs, hanem all.§-ban megállapított elv ellen irányul ; azon elv ellen, melynek alapján Horvát-Szlavon- és Dalmátorszá­­gok a közjogi viszonyaikat szabályozó alaptörvény­ben elismerték, hogy a közös ügyek költségeihez adó­képességük arányában volnának kötelesek járulni. Az e kérdés körül csoportosuló érvelésnek eredmé­nye a horvát országos bizottság azon indítványában nyer kifejezést, hogy a magyar országos bizottság: »ne vegye a pénzügyi viszonyok megújításának alap­jául az 1868. évi XXX. t. sz. 12-ik szakaszát, hanem fogadja el azon egyedül igazolt, a két ország állam­jogi viszonyának és Horvátország adóképességének megfelelő elvet, melyet az eddigi regnicolaris kül­döttségek is kétszer gyakorlatilag végrehajtottak , hogy t. i. a Dalmát-, Horvát- és Szlavonországok közjövedelmének felosztásában mindenekelőtt belső autonómiájuk szükségleteinek fedezése vétessék te­kintetbe, a fölösleg pedig jövőre is a közös kiadások fedezésére fordittassék.« A mennyiben ezen indítvány az 1868. évi XXX. t. sz. 12. §-ban foglalt kulcsnak, illetőleg a kulcscsal együtt a 11. §-ban kifejezett elvnek egysze­rű mellőzését kívánná : a magyar orsz. bizottságnak lehetetlen ez inditványnyal, s még kevésbé lehetséges az indítványt támogató érveléssel egyetérteni. Az 1868 : XXX. t. czikk a Magyarország és a társországok közti pénzügyi egyezmény élére azt a Horvát-Szlavonországok által is jogosnak elismert alapelvet állította, hogy a társországok adóképessé­gük arányában volnának kötelesek a közös költségek­hez járulni. Felállította pedig ez elvet annak daczára, hogy egyelőre nem volt szándékában azt tényleg érvé­nyesíteni, sőt tekintettel a fenforgó viszonyokra, azonnal egy más kivételes elvet fogadott el a társor­szágokkal való pénzügyi viszonynak ideiglenes alap­jául. De mindamellett is fölállítandónak vélte amaz alapelvet azért, mert egy elvárhatlan állami közösség keretében időnként változó, de folyton megújítandó pénzügyi viszonynak végső jogos alapját nem vélte egyebütt feltalálhatónak, mint az állami közösség minden tagjának azon kötelezettségében, hogy mind­egyik adóképessége arányában tartozzék a közös ter­heket viselni. Ezen elvnek megvalósítása képezi a társországok és anyaország közti pénzügyi viszony természetes fejlődésének czélját, de ezen elv képezi a viszonyoknak odafejlődéséig is, az ideiglenesen alkal­mazandó kivételes elveknek egyik szabályozó elemét, melynek a pénzügyi egyezmény időnkénti megújításá­nál nem szabad szem elől tévesztetnie. Teljesen az itt kifejtett állásponton áll az 1868. XXX. tvezikknek épen a horvát üzenet által idézett 13. §-a is — midőn az imént említett 11. és 12.§§-al közvetlen kapcsolatban — kimondja, hogy: »Miután azonban Horvát- és Szlavonországok összes tiszta jö­vedelmei azon összeget, mely a fennebbi szakaszban érintett adóképességi kulcs szerint a közös ügyek költségeiből reájuk esnék, ez idő szerint csak úgy fe­­dezhetnék, ha a beligazgatásukra szükséges összegek nagyobb részét is átadnák. Magyarország, tekintettel azon testvéri viszony megújítására, a­mely közte­s Horvát- és Szlavonországok között századok óta fenn­állott, készséggel beleegyezik, hogy Horvát- és Szla­vonországok jövedelmeiből mindenekelőtt bizonyos összeg, mely ez országok beligazgatási költségeire időnkint egyezményileg megállapittatik, vonassák le s a beligazgatási szükséglet fedezése után fenmaradt összeg fordittassék a közös ügyek által igényelt költ­ségekre.« A két elv szoros összefüggésben van egymással és bizonyos fokig kiegészíti egymást. Egyrészről áll Horvát-Szlavonországoknak önmaguk által elismert kötelezettsége a közös költségekhez adóképességük arányában való hozzájárulásra; másrészről áll Ma­gyarországnak törvényesen kifejezett készsége arra, hogy addig is, míg Horvát-Szlavonországok oly hely­zetbe jönnek, hogy e kötelezettségüknek beligazgatá­­suk megbénítása nélkül eleget tehetnének, beleegye­zik a beligazgatási költségekre időnként egyezményileg megállapítandó összegnek Horvát-Szlavonországok jövedelmeiből való előleges levonásába. Elejteni az előbbi alapelvet, és a mellett fen­­tartani és kizárólagos hatálylyal ruházni fel az utóbbi ideiglenes kisegítő elvet, annyit tenne, mint nemcsak az időnként változó pénzügyi egyezményeknek, de magának a Magyarország és a társországok közt fennálló törvény és politikai viszonynak egyik alap­kövét megingatni; annyit tenne, mint kivenni a pénz­ügyi viszonyból egy lényeges szabályozó elemet, és utat nyitni arra, hogy a beligazgatási költségek elő­leges fedezésének ideiglenesen elfogadott elve feltétlen szabálylyá válva és minden mérséklő ellensúlytól meg­szabadulva, végre a méltányosság határain esetleg túl is terjeszthesse egyoldalú követeléseit. A magyar orsz. bizottság ugyanis a t. horvát­­szlavon orsz. bizottságétól lényegesen eltérő nézetben van arra nézve, mintha Horvát-Szlavonországok köz­jövedelmeinek olyatén felosztása, mely szerint e köz­jövedelmeknek csak az autonóm szükséglet levonása után mutatkozó maradványa volna a közös költségek fedezésére fordítandó, képezné az egyedül helyes, egyedül lehetséges elvet, oly­annyira, hogy »Magyar­­ország és Horvát-Szlavónországok közt a pénzügyi viszony szabályozásában sem most, sem máskor nem érvényesülhet más elv.­ Ellenkezőleg, úgy kell véle­kednünk, hogy ez elv ily feltétlen érvénynyel felru­házva, egyáltalában nem alkalmas arra, hogy állandó állami közösségben élő felek közt helyes és életrevaló pénzügyi viszonynak alapját képezze. A pénzügyi vi­szonynak teljesen oly alapra fektetése, hogy az egyik fél jövedelmeiből saját u. n. autonóm szükségleteinek fedezésére felhatalmaztatván, csakis jövedelmei netáni feleslegét áldozná a közös czélokra; míg a másik fél tekintet nélkül saját belszükségleteire, kényszerítve volna a közös terhek egész tömegét feltétlenül viselni közvetlen hatásában, de kivált logikai fejlődésében nem vezethetne egyéb eredményre, mint az utóbbi fél egyoldalú terheltetésének folytonos növekedésére és végre is erejének teljes kimerülésére. A horvát o. b. üzenetének hivatkozása a mo­narchia két állama közti viszonyokra, nem mellette, hanem kiáltóan ellene bizonyít a horvát o. b. által most és mindenkorra feltétlen érvényűnek vitatott elvnek. A magyar o. b. nem tartja czélszerűnek a két viszony közti összehasonlításokba mélyebben belebo­csátkozni. A monarchia kétfélé közti paritásos állam­jogi kapcsolat egy részről, és Horvát-Szlavónország­­nak Magyarország irányábani közjogi állása másrész­ről oly különböző természetű viszonyok, hogy az egyik­nek köréből levont következtetések alkalmazása a másikra,­könnyen egyik vagy másik viszonynak tel­jes félreismerésére vezethetne. De a­mi a két pénz­ügyi viszonyt illeti, ezek már nem csak különbözősé­get, de valósággal ellentétességet tüntetnek fel egy­mással szemben. A­mit a horvát-szlavon o. b. üzenete a monarchia közös ügyeinek költségeire nézve mond, hogy t. i. »Magyarország nem kényszeríthető oly já­rulékösszegre, mely minden közjövedelmét kimerí­tené és tulajdon állami szükségleteinek fedezését lehetetlenné tenné«, az épen nem jellemzi a va­lóságos pénzügyi viszonyt, mely abban áll, hogy Magyarország feltétlenül köteles az illetékes al­kotmányos testületek által megállapított közös költségekből adóképességének kulcsa szerint reá eső összegek fedezéséről gondoskodni, tekintet nél­kül arra, hogy minő forrásokból veszi az erre szükséges eszközöket, s tehát tekintet nélkül arra is, váljon a közös szükségletek rendkívüli súlya­­ miatt nem kénytelen-e egyéb fontos állami érdekei­nek fejlesztését és leglényegesebb belszükségleteinek kielégítését a legszűkebb korlátok közé szorítani.­­­­ Ezzel ellentétben Horvát-Szlavónországoknak Ma­gyarországhoz való pénzügyi viszonya az volt, hogy a közös költségekhez adóképességük arányában való hozzájárulásuk kötelezettségének elvi fentartása mel­lett közjövedelmeiknek egy meghatározott részét au­tonóm kiadásaikra fordíthatták, tekintet nélkül arra, hogy minő szükségletet képviselnek a közös kiadások és minő területeket rónak a magyar korona területé­nek egyéb részeire. A­mely viszony pedig annál sú­lyosabb Magyarországra nézve, mert eme közös költ­ségek egy része, t. i. az egész monarchia had- és kül­ügyi költségeinek magyar quótája Horvát-Szlavon­országok teljes adóképességének arányában emelke­dik, a­mennyiben e hányadnak a monarchia másik államával szemben való meghatározásánál a magyar állam adóképessége Horvát-Szlavonországok nyers adójövedelmének teljes beszámításával állapíttatik meg, és úgy, mintha azon országok az adóképessé­­gükneknek megfelelő terhet teljesen viselnék, holott valóságban a had- és külügyi költségeknek Horvát- Szlavonországokra eső, illetőleg ezeknek nyers adó­jövedelme arányában emelkedő része is legnagyobb részben Magyarországra háríttatik át. Már fent kiemeltük, hogy az itt vázolt viszony oly korlátlanságban, a­mint azt a t. horvát-szlavén o. b. kívánja, nem volna pénzügyi egyezmény alapjául elfogadható, a­mint hogy az 1868-as törvényhozásban sem volt korlátlanul elfogadva. Szükséges és mellőz­kd­jen ráő»-vel.lő «1.M.- 1-tj. —1«l- 1- -on - « "­ Horvát-Szlavonországoknak fentartott kötelezettsége a közös költségekhez adóképességük arányában való hozzájárulásra; másrészről Magyarország azon joga hogy a pénzügyi egyezmények megújítása alkalmával a fennálló viszonyok és a horvát autonóm kiadások megbírálása alapján adja beleegyezését azon kulcs megállapításába, mely szerint Horvát-Szlavónorszá­gok közjövedelmei egyelőre az autonóm és közös szük­ségletek közt megosztandók lesznek. Ugyanezen elvi alapokon megmaradt a 1873-as törvényhozás is. S azt hisszük, hogy a horvát-szlavon orsz. bizottság tévesen jellemzi az akkor magyar orsz. bizottság működését, midőn azt mondja, hogy ama magyar orsz. bizottság »határozott lépést tett előre az első küldöttség által megkezdett után, midőn az eredeti pénzügyi kiegyezés revíziójába beleegyezett, s vezérelvül azt fogadta el, hogy első­sorban az autonom szükségletek, s csupán másodikban fedezendők a közös kiadások.« Amaz 1873-iki orsz. bizottság nem foga­dott el — abban az értelemben mint a 1. horvát-szla­von bizottság véli — semmi új vezérelvet, midőn az eddigi átalány összeg helyett­­egy százalékos résznek az autonóm­ budget javára való levonásába beleegye­zett. Ellenkezőleg, az akkori horvát-szlavon orsz. bi­zottság üzenetére adott válaszában a legszigorúbban fentartotta azon, a horvát-szlavon orsz. bizottság által most megtámadott elvet, hogy Horvát-Szla­vonországok adóképességük arányában volnának kötelesek a közös költségekhez járulni, sőt fen­tartotta az elvnek gyakorlati kifejezést adó kulcsot is, mely a hozzájárulási arány­­megállapítását »az összes egyenes és közvetett állami adókból be­folyt állami bevételekre, és így az egyedül helyes és igazságos alapra« fektette. Ugyanazon országos bizottság az akkori állapotok és adatok alapján meg is tette az új számítást Horvátország hozzájárulásá­nak jogszerű arányára nézve , s annak törvényjavas­latába való felvételét — a bizottsági munkálatok tanú­sága szerint — csak azért mellőzte, mert az új arány az 1868-ban megállapított arányszámtól csak néhány századrész százalékkal különbözött, s az orsz. bizott­ság a nézetben volt, hogy miután »a hozzájárulási kulcs az alkalmazásban gyakorlati eredménynyel ez idő szerint alig bír«, a hozzájárulási arány kiigazítása­­a legközelebbi — t. i. jelenlegi— egyezség megköté­sének idejére halasztható. A jelen magyar orsz. bizottság teljesen oszto­zik elődeinek felforgatásában, és nem véli a pénzügyi viszonyaink eddigi törvényeinkben lefektetett alap­elvét elejthetőnek. Nem fogadhatja el tehát e tekin­tetben a 1. horvát-szlavén orsz. bizottság javaslatát, hanem azt hiszi, hogy kötelessége az 1868: XXX. t. sz. határozott utasításához képest, Horvát-Szlavon­országok a közös költségekhez való hozzájárulási arányának uj megállapítását kívánni, még pedig ugyanazon alapokon, melyeket ama törvény, s az eddigi gyakorlat kijelölt, t. i. a monarchia két állama adóképességének meghatározására a legújabb ki­egyezés alkalmával használt hivatalos adatok alapján. (Folytatása következik.) KÜLÖNFÉLÉK. — A hetedik magyar jogászgyülés okt. 19—22 napjain tartatik meg Budapesten az aka­démia palotájában. A szakosztályokon Dell’Adami Rezső (köteles rész), Dr. Weinmann Fülöp (követe­lések beszámítása), Dr. Schnierer Gyula (az elsőségi kötvény birtokosai jogainak megvédése), Dr. Herrich Károly (actio Pauliana), Dr. Dárday Sándor (ameri­kai párbaj), Dr. Emmer Kornél (bűnügyekben tény­kérdésekben fellebbvitel), Dr. Garay Dezső (kineve­zések s előléptetések szabályozása), Rupp Zsigmond (járásbltóságok hatásköre birtokbíráskodásban) mint­­ előadók fognak szerepelni. A részletes programmot dr. Siegmund Vilmos titkárnál lehet megkapni. — A népoktatási kör választmánya ma délután az akadémiában népes gyűlést tartott, me­lyen sok notabilitás vett részt. A tanítás a fegyhá­­zon s dologházon kívül, mint múlt évben, 4 intézet­ben fog jövő hóban megkezdetni, a részletes Pro­gramm legközelebb falragaszokban adatik ki­. Az egész költség 1250 frt. lesz. A pénztár ügyeinek rendezésére Gyulay Béla, Abafy Lajos és Rakovszky Aladár tagokból álló bizottság küldetett ki. Weisz B. F. indítványára a tanítók felhivatták, hogy a felnőt­teket iskoláikban az iskolai takarékpénztárak ügyére buzdítsák s átalában a takarékosság eszméjét igyekez­zenek terjeszteni. Budán a magyar nyelv tanítására külön tanfolyamot nyitnak. A nyilvános népszerű előadások rendezésére Irányi Dániel, György Ala­dár s Rakovszky István tagokból álló bizottság kül­detett ki. Ezen előadások az iparoskörben fognak tartatni. — Egy Délamerikában elhunyt ha­zánkfia, Valparaisoból (Chili) augusztus 25-éről keltezve (bizony elég rég van uttán!) Argauer Károly aláírással vettük a következő sorokat: Honfiúi köte­lességemnek tartom hirlapilag tudatni, mivel az il­lető születés helyét nem tudom, a következő esetet. Horváth Sándor hajós 1872-ben jött Fiuméból Newyorkba s azután 1874-ben Londonból Valparai­­soba. Ezen a jelen év márczius havában Chili hadat üzent Peru­s Bolíviának s Horváth Sándor ez alka­lommal egy fahajón szolgált, mint sütő. Ezen hajót május 21-én két erős peruai pánczélos hajó támadta meg, egy kartács a gépészeket s fűtőket agyonütötte, a másik az egész hajót elsülyesztette. Horváth tehát most a tenger mélyében fekszik. Kérem ezt nyilvá­nosságra hozni, hogy az elhunytnak rokonai értesül­hessenek felőle. Honfiúi tisztelettel stb. — A Kossuth nevével összefüggő iro­dalmi vállalatra nézve jelenthetjük meg, hogy nagy hazánkfia nem összes nyilvános szerepléséről szóló emlékiratait engedte át az Athenaeumnak, hanem csupán annak egy időszakát magában foglaló részét. A mű körülbelül 100 évre fog terjedni s előfizetési ára 12 frt lesz. Emlitésreméltó még, hogy Kossuth a kiadótársulattal közjegyző előtt kívánt szerződni s Vérey igazgató, Urváry ig. tanácsos és Sigray Pál ügyvéd épen ez okból utaztak Baracconóba. — A Krisztina főhgnő kezének megkérésére megbízott spanyolországi rendkí­vüli követ, Baylen herczeg Madridban pár nappal ezelőtt kapta meg utasításait. Nyolcz-tíz nap alatt Párison át Bécsbe érkezik. Mihelyt megkérte ural­kodója számára a főherczegnő kezét, visszatér Páris­­ba s jelentést tesz küldetésének eredményéről. A herczegnő udvartartásával együtt a nov. hó 27. vagy 29-én tartandó esküvőt egy héttel megelőzőleg fog h útra kelni. Az egybekelési szertartások, a mennyire­­ az udvari etiquette megengedi, a lehető legegyszerűb­bek lesznek. — Uj magyar találmány. Mezőgazda­­sági s egészségügyi tekintetben is fontos találmányra adott szabadalmat a földmű, ipar és kereskedelemügyi minisztérium. Uj alkotású vizi erőmű ez, feltalálója Tóth Vincze hazánkfia. A gőzerő költséges volta már régóta foglalkoztatja a mechanikusokat s az örök mozdonyról sokan ábrándoznak. A feltaláló azonban nagyon gyakorlatias szempontból fogta fel a dolgot s merőben a közönséges folyó vizek rendel­kezésre álló erejét vette alapul s ez erőt igen czél­­szerű vizi kerék segélyével a lehető mértékben ki­^d­ozÉ'afe.11?vsza£ertoÉ ”ál£afrmég&j?£?fe ^p9gk­at " a »Gyorsfutár« szerint, konstatálta, hogy, ez új erőmű utczák, valamint földek öntözésére is kiválóan alkal­mas, s így egyszerű konstrukcziója mellett hivatva van az olyannyira kívánatos földöntözés megvalósít­­hatására. " A városligeti gyógyfürdő építé­sére a belügyminiszter végre mégis megadta az en­gedélyt, azonban oly kikötéssel, hogy a ligeti tó föl­­frissítésére szolgáló csatorna az orsz. közegészségi tanács véleményéhez képest ne 20 ezer köbláb, ha­nem négyszerannyi, vagyis 2800­­ méter vízvezetéki víz bevezetésére legyen képesítve. A leiratban, mely ma érkezett a polgármesteri hivatalhoz, a miniszter újólag szivére köti a fővárosnak, hogy mielőtt hozzá­fogna az építéshez, vegye fontolóra, nem lenne-e czél­­szerűbb és okosabb rögtön a végleges fürdő építésé­hez kezdeni s az ideiglenesre szánt 40,000 frtot abba fektetni. — Forgalom: A lefolyt September hóban a lánczhidon 608.200 személy kelt át és 63.666 kocsi, és pedig kétfoga­tu: 24.428, egy fogatú 6771, társas­kocsi 2623, teherkocsi 9786, egyéb 58, — melyek után bevézetett 28.338 frt 21 kr. — A Margithidon átkelt 133.000 egyén és 30.352 kocsi, és pedig két­­fogatú 8729, egy fogatú 8072, teherkocsi 13.521, egyéb 30, az ezek utáni bevétel a múlt hóról ki­tesz 13.846 frt 25 krt. — A csavargőzös forgalmat hasz­nálta térfi jegygyel: II. osztályú jegygyel 19.944, I. osztályúval 3441 egyén ; közönséges jegygyei I. oszt. 54.219 személy, II. osztályúval 254.227 egyén. — A magyar földtani társulat Reitz Frigyes elnöklete alatt ma ülést tartott, melynek tárgyát három értekezés képezte. A »bolczai arany­­tartalmú ércztetések« czimü értekezést I­n­k­e­i Béla olvasta fel. Inkei iparkodik kimutatni, hogy Bolczán a quarzos közét nem Ill­ad korbeli quarz trachit, hanem quarz porphir. Érveit részint­­ a kőzet belső minőségére, részint a geológiai fejtegetésekre alapítja. Schmidt Sándor az »Aninit Polomáról« érteke­zett. Schmidt ezen igen érdekes ásványt kristálytani­­lag újból megvizsgálta s ezen vizsgálatnak eredmé­nyeit a társulatnak bemutatta. Végül Schafarzik F­e­r­e­n­c­z »Járványok ásványokban és kőzetek­ben« czimü dolgozatát olvasta fel. Bemutat egyúttal néhány vékony csiszolatot dr. Pantocsek gyűjtemé­nyéből és ezeket ismerteti. Nevezetes, hogy néhányban mozgó libella van, melyek mozgását dr. Pantocsek szerint a hely idézi elő. Egy-két esetben kis fekete hal alakú test is észleltetett, mely szintén folytonos mozgásban van s melyet dr. Pantocsek, dr. Szabó tiszteletére Szabó lib­eráknak nevezett el. Ezzel az ülés véget ért. — Táviróforgalom a budapesti m. kir. központi távírdánál 1879. évi szept. havában. Fel­adatott 40.649 darab és pedig: 751 állami, 3068 távirószolgálati, 635 közérdekű, 1080 ujsági, 1376 tőzsdei, 15 780 kereskedelmi s üzleti, 17.959 külön­­ügyekben. Érkezett: 37.759 db és pedig: 519 állami, 1006 távirószolgálati, 487 közérdekű, 1153 ujsági, 1475 tőzsdei, 15.368 kereskedelmi s üzleti, 17.751 különféle ügyekben. Az érkezett táviratokból helyben kézbesittetett 37.459 db, küldönczczel 8 db, postával 21 db, kézbesithetlen 271 darab. At táviratoztatott 96.642 db. Az egész forgalom 175.050 db. A fel­adott táviratok után befolyt 27.425 frt 41 kr, melyből 15.291 frt 67 kr a belföldi forgalomra esik. — A múzeum forgalma szeptember hóban. A nemzeti múzeumot szeptember hóban 41.163 személy látogatta, és pedig­ a könyvtárban 1691 személy 29 kéziratot és 3743 nyomtatványt használt. A képtárt 13.376, az állat és néprajztárt 14.212, az ásvány-és néprajztárt 11.884 személy lá­togatta. A régiségtár rendezés végett zárva volt.

Next