A Hon, 1880. június (18. évfolyam, 137-165. szám)
1880-06-03 / 139. szám
139. szám. 18-ik évfolyam. Budapest, 1880. Csütörtök, junius 3. Reggeli kiadás. ÉS «sorfa: ©»setéttől Irodát Barátok tere, Athenaeum-építés. A lap szellemi részét illető mindi» kislemsaj a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kásáktól fogláltatnak el — Kéziratok nem adatnak vissza. HIB»£TÉHEI szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Baráth éttere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Hladd«hiT«tai s B&rátok-tere, Athenaeum-épület földszint; Előfizetéal «íljs Portán k&ldve, vagy Budapesten házhoz hozOT» reggeli és esti kitull.s együtt: 1 hónapra........................ 3£rt 3 hónapra » S hónapra ........... 12 » Az esti kiadás postai különkiddéteárt felülfijsetés negyedévenkint.............................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. tSSSSSS-SB 111 ■ ■ — ■ -'g- Előfizetési felhívás n a XVIII- évi folyamára. Előfizetési Árak: Kél évre . . . . 12 frt Évnegyedre .... 6 » Egy hónapra . . . . 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. LapAz előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadóhivatalába (barátok tere, Athenaeum-épület) küldendő. A »Hon« szerk. s kiadóhivatala. Budapest, június 2. Az országháziból. Irányi Dániel hiába fárad a felnőttek oktatásával, — a szélsőbalon még a képviselők között is sokan nem tudnak vagy — nem akarnak olvasni. Mert ha tudnának vagy akarnának, akkor lehetetlen volna megtámadniuk a pénzügyi bizottság szövegezését, a tiszavidéki vasút igazgatótanácsára, illetőleg felszámolására vonatkozólag. Nem enged ez semmi díjazást , és mégis vak dühében neki rontott a bizottságnak Eötvös Károly, először a szélbal lapjában és azután conferentiáján, hogy vissza akarja csempészni a kormány eredeti javaslatát. Mikor aztán felültette pártját is, közönségét is, akkor — elutazott és rábízta Ugron Gáborra, hogy a párt »álláspontját« képviselje. Ez aztán akart nagyokat mondani, és így kisütötte azt, hogy a pénzügyi bizottság szövegezését tárgyalás alá sem lehet bocsátani (bár mára ki volt tűzve napirendre) mert a képviselőház határozatának meg nem felel. De alig nyert pártunk és a kormány részéről felvilágosítást a képviselőház, úgyszólván pártkülönbség nélkül fogadta el a pénzügyi bizottság javaslatát; a szélső balnak csaknem fele is arra szavazott. De hát akkor mire való volt a nagy »hetz«, a nagy támadás e javaslat ellen ? Egyszerűen a közönség izgatására. És, hogy keletkezhetett ez ? Egyszerűen úgy, hogy egy szélbali író nem olvasván a szöveget, irt ellene irtóztatóan goromba dolgokat; a szélbali képviselők és újságírók még ennyire sem olvasván el azt a miről beszélnek és írnak — utána mentek. Ma aztán szépen elültek és megszavazták a »káromolt« szövegénél, így a dolog jól ütött ki, — de csak véletlenül. Azonban ilyen előzmények után, csodálkozhatunk-e azon, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatnak egy másik rendelkezése, mely a kormányt fölhatalmazá, hogy esetleg a miskolci-püspökladányi kiágazásokat adja az észak-keleti vasútnak, üzleti kezelésbe, kisebbségben maradt ; nem-e merül föl itt is az a gyanú, hogy sokan, akik ez ellen beszéltek vagy szavaztak, nem olvasták el azt kellő figyelemmel és így felültek azoknak a magyarázatoknak, melyek sem az intézkedés értelmével, sem annak czéljával meg nem egyeztethetők ? Beszéltek folytonosan arról, hogy ez az intézkedés ellentétben áll a vasutak államosításának eszméjével ; kérdés, hogy minek veszszük meg a tiszavidéki vasutat, ha egy részét azonnal átadjuk az északkeleti vasútnak ? Pedig mindenki tudja, hogy az államosítás nem czél, hanem eszköz : egyfelől a helyes forgalmi politika érvényesítésére ; másfelől : a csoportosítás és ezáltal az üzleti kezelés egyszerűsítésének keresztülvitelére. És a tervezett intézkedés nemcsak e két főszempontnak felelt volna meg , de még az államosítást sem érintette volna, mert az állam tulajdonában maradtak volna az említett vonalak, és csak a helyesebb forgalmi, valamint üzleti politika szempontjából lettek volna, rövid idejű fölmondásra, üzleti kezelés végett átadva az észak-keleti vasútnak. Persze , az érdekelt vidékek némely körei fölszólaltak ez ellen , de mire alapítált úgy a debreczeni kamara, mint György és Gál képviselők okoskodásukat ?Két tökéletesen ellentétes és egyenlően nem létező feltevésre. Az egyik fél úgy okoskodott, hogy az észak-keleti vasút, nagy forgalmi kedvezmények által el fogná terelni az állami vasutakról a forgalmat ; a másik fél meg épen azt mondá, hogy megölné a vidék forgalmát a súlyos tarifták által. Egyik feltevés sem áll, mert tariffa tekintetében, a helyi forgalomban absolute semmi változás nem állott volna be; szerződésszerűleg a magyar állami tariffa maradván, az átmeneti forgalom pedig nem maradt volna (és ezen túl nem is fog maradni) azon görbe irányban, melyet a miskolcz-szerencs-debreczeni irány jelez, hanem megy a magyar államvasút egyenes vonalán ; minthogy pedig a magyar állami tarifta a legolcsóbb, ez fogna dominálni. De hát ezek megértésére olvasni kell az előterjesztéseket és meghallgatni a magyarázatokat. Azonban ez nem szokás, hanem szokás: vádaskodni. És így ma is, az egész vita hátterét az a kérdés képezi: lesz-e ebből a dologból haszna Ivánka Imrének: igen vagy nem? És minthogy a jelszó ki volt adva, hiába mondta ez, hogy az ő fizetése nem változik, hogy absolute semmi előnye nincs a szerződésből, amint hogy úgy is van, nem ért semmit; a személyeskedő politika győzött, és erről mi nem tehetünk. Legyen mindenkinek legjobb meggyőződése szerint mérve, és így higyjük el Helfy Ignácznak is azt, hogy ő két hét óta tanulmányozza e dolgot, de nem érti, hogy kinek válik előnyére. Tehát ő két hét múlva sem látja, hogy ha az államvasút kiágazó részei, természetes kapcsolatuknak adatnak át — előmozdíttatik a régen követelt csoportosítás, hogy ezáltal a vasútkezelésolcsóbb, az északkeleti vasút kamatgaranciája kisebb lesz, az átadások apadásával és a kocsik jobb felhasználásával a forgalom nyer és az állam mégis tulajdonos és döntő intéző marad, és mindig azt csinálhatja a vasúttal, amit akar. Ez a tényállás. De hát ezt olvasni kell. És ez nehéz, könnyebb — vádaskodni. — A sajtó-felelősség. A »Magyar Themis« a következőket írja: »A képviselőház f. hó 29-iki ülése fényes lap lesz sajtójogunk történetében és a Jókai életrajzában. A képviselőház jogászai felismerték felhozott aggályaink alaposságát; a clubokban kifejezést is adtak ebbeli megyőződésüknek. És mégis a költőre maradt az interpellate. Egyetlen jogásznak sem volt annyi alkotmányos érzéke, hogy felszólalt volna a házban. A jogügyi bizottság botlását mulasztással tetézték. A regényíró helyrehozta, amit a jogászok elrontottak. Május 29-én kevés volt már menthető. Annyi, hogy a szerencsétlen szövegezésű §., ha nem is authentikus, de ahhoz közel álló magyarázattal kerüljön szentesítés alá. Ez elővetett. Az igazságügyminiszter Jókainak interpellációjára adott válaszában defavoyálta a félhivatalos interpretátorok azon állítását, hogy a fokozatos és az együttes felelősségi rendszer egymás melletti hatálya nem újítás, mert ugyanaz áll fenn az 1848. sajtótörvény alapján is. A miniszter a képviselőházban teljesen elejtette a kormánylapok e magyarázatát. ___A „HON“ TÁRCZÁJA. Akik kétszer halnak meg. Regény. Irta: Jókai Mór. Első rész: A „Tegnap.“ (75. folytatás.) S amig aztán a levert viador elkábultan tápászkodott fel a földről, törülgetve szeméből, szájából a homokot, az alatt a diadalmas hősnő, most már az összes néző sereg eget szakgató tapsaitól követve, szökellt a hidalgóhoz vissza, a ki aztán hirtelen rávete a fejére a rebózót s a vállára a mantillát, s aztán valahányszor kihitták (tizenháromszor egymásután), mindig mellette volt a hidalgó, s beburkolva az egész termete. A páholyok gavallérjai mindenünnen siettek az útját elállani az öltözőkig, s egy tekintetét elorozhatni, vagy legalább hozzáérhetni; de azt mind meghiusitá a hidalgó, a ki két kézzel dobálta félre a leánya utjából az »»Ustades«-eket, minden nyájaskodást csirájában elfojtva, s tisztává seperve az utat a bámulatra méltó donna Atalanta előtt. A kinek legjobban elvette ez a productió az eszét, az Kornél báró volt. — Barátom! mondá Diadém urnak — ez nem leány , hanem valami tündér. — Az a legnagyobb baj. Szólt Diadém úr felsóhajtva. — Mondjad csak, hogy lehetne ezt a nőt meghódítani ? — Birkózással bajosan. — Ne tréfálj. Én nem tréfálok. —• Annál rosszabb rád nézve. E miatt a leány miatt már sok ember elvesztette az édes eszét. Ne nézd meg többet. Nem neked való az. — Micsoda? Hát koldus vagyok-e én? — Nem azt mondtam. Nem az van itt. Más van itt. Itt nem kezdheted azzal, hogy »hogy adják ezt az egész boltot ?« Én nagyon jól ismerem donna Atalantát. Fájdalom, hogy tapasztalásból beszélek. Ennek a nőnek nagyobb jövedelme van, mint egy nábobnak. Vendégszereplését mesés díjakkal fizetik, s mindezt magának köszönheti. Épen azért aztán erre a »magára« nagyon jól vigyáz. Hidd el nekem, hogy a mai kor legszigorúbb ascetái az acrobaták. Ezek kénytelenek olyan életmódot folytatni, ami az izmokat edzi, a főt tisztán tartja, a vért csillapítja, nekik nem szabad a gyönyört, a mámort, a mi lankaszt, megismerni. Te most hiába versz itt gyökeret a circus öltöző szobái előtt, két óráig a te istennőd elő nem jön , mert azt most rögtön hidegvizes pokróczba burkolják s abban kell neki maradnia, s mikor abból kikel, beleugrik egy kád négyfoku vízbe, azután férfi ruhát vesz, s gyalog megy hazáig, a mozgás végett; de oly sebes léptekkel, hogy te futva sem éred utól; otthon aztán a szállásán készen várja a vacsorája. Egy nagy darab marhahús, ami még azon véres, rá egy palack hideg víz. Tíz percz alatt készen van vere. Akkor aztán nyitott ablaknál, aminek a redőnyeközött hever a hó, lefekszik egy szőr derekaljra, vánkos nélkül; a komornája ismét bepólálja vizes lepedőbe, pokróczba s úgy alszik. Reggel megint jön a vizes kád , onnan aztán a testgyakorlatok iskolája, a próba az esti előadáshoz, közben egy frugális reggeli tojással, egyebet ez napközben nem ehetik. Valóságos remete élet ez. Ezt nem lehet vendégségre meghívni, mint a te kis ballerináidat. Ez a művészetének az örök rabja. — Eh, ezt én nem hiszem. — Az a te dolgod. — Ha te olyan jól ismered már a szokásait, akkor már ismeretségben kell vele lenned. — De milyen éles eszű fiú vagy te, hogy kitalálod ! Természetes, hogy régen ismerem. Londonból, Párisból. Magam is sokat futottam utána s elég versenytársam volt, s aki megelőzte a másikat egy lófejjel, — hát azé maradt a lófej, — de a pályadíjt senki se hozta még el. — Én elhozom. No ne nevess. Megteszem. — Hiszen nagyon jó lesz. De hogy kezdesz hozzá ? Az isteni Atalanta nem tud más nyelven beszélni, mint spanyolul és angolul, te pedig mindent tudsz a világon, csak ezt a kettőt nem. Hogy érteted meg vele magadat ? Azt már mondtam, hogy az universal nyelven , a pénz nyelvén nem lehet vele beszélni. — Megtanulok angolul. Koczur, hozz nekem rögtön egy angol mestert! Nyolcz nap alatt megtanulok angolul. És csakugyan megtörtént Kornéllal az a csoda, hogy neki feküdt a tanulásnak és magolta az Ollendorfot, — a nélkül, hogy valaki által fenyegetve lett volna, hogy nem kap ebédet, amíg a leczkéjét fel nem mondja. Ez az egy jelzi legjobban szenvedélye veszedelmes nagyságát. Leczkét tanulni egy nő miatt! — Ez még a salto mortalénál is nagyobb valami! Harmadnapra azonban már beleszakadt a fejszéje ebbe a nagy fába. Ez az angol bolond egy nyelv. Könnyebb lesz a spanyol. Az hasonlít a diákhoz s ebből ragadt meg valami. Az angol mestert levesztették, szereztek spanyolt, aztán neki feküdtek ketten Koczurral a castiliai nyelvtannak, úgy magolták fenhangon, órahoszszat. Két nap múlva azt is megunták mind a ketten. — Valami jutott eszembe! kiálta fel Kornél, földhöz csapva a grammatikát. Nem kell nekem se angol, se spanyol. — De nekem se, kontrázott Koczur. — Eredj el, tudd meg, melyik kertésznél vásárolja Atalanta a rózsákat ? Koczur kitudta azt rögtön. Akkor Kornél leült levelet írni. »Istennő! »Én egy hét óta kínzom magamat azzal, hogy nyelveket tanulok, amiket ön megért. Mentül tovább tanulom, annál kevesebbet tudok. Ahhoz a nyelvhez folyamodom hát, amit ön is megért: a virágnyelvhez. Ezek a virágok mondják meg önnek, hogy én önt imádom. Ha megsértettem ezzel a szóval, mutassa meg a levelemet az atyjának, hadd öljön meg érte. De ha azt akarja ön, hogy még többet is mondjak önnek , akkor tanuljon meg ön németül, ahogy én is tudok. Báró Opatovszky.« »Zseniál!« ordita föl Koczur, mikor ezt a levelet elolvasta, így csak egy Opatovszky irhát! Azt a levelet aztán lefordittatták a nyelvmesterrel spanyolra. Akkor aztán elmentek ahhoz a bizonyos műkertészhez, a ki a rózsákat szállítmányozta Atalantának. »Hogy ez az egész bolt ?« Azt kifizették alku nélkül, s meghagyták neki, hogy minden virágját, a mint van, szállítsa el Atalanta bérházába s az ő szobáit díszítse fel velük, az I alatt, mig az istennő a próbán van, — ezt a levélkét pedig csempészsze bele egy cameliabokorba. Ig jár az okos ember túl valamennyinek az eszén! Aztán vártak az eredményre. A hidalgó csak nem jött el, két meztelen kardot hozva a köpenye alatt, Kornéllal megvívni, a vakmerő kísérletért s ez biztató előjel volt. Ez alatt pedig mindennap eljártak a circusba. Jó dolga volt embernek és lónak, mert Kornél az egész czukrászboltot megvásárolta a játszó személyzet számára s traktálta, akit csak megkaphatott. A játék alatt pedig folyvást Atalanta öltöző szobája előtt ácsorgott, s igyekezett egy-egy pillantást vethetni a színi lepel alá, ha az ajtó megnyílt, ami mind hiábavaló volt, mert az ajtón túl még egy szőnyeg is következett. Megkísérte az őrt álló hidalgóba is belekötni: megkínálta az arany tubákos szelenczéjével (hiszen abban is spanyol van), de a grand olyan szemeket szúrt rajta keresztül, mint két hegyes tőr, s nem fogadta el a burnótot, pedig a szelenczét is neki akarták adni. Donna Atalantának igen változatos repertoirja volt. Abban különbözött leginkább a közönséges akrobatáktól, hogy soha sem ismételt egy productiót: minden estére volt valami új látványa, amivel a közönséget meglepte, ez által folytonosan fentartotta azt a káprázatot, hogy ez mind nem betanult mesterfogás, hanem ötletszerű vadonnat természet. Nem számítgathatta a néző, mint más művészeknél, akiket mindig ugyanazokban a fordulatokban látott, hogy no most ez jön! Most kell odanézni! Ez lesz a szép! Ennél minden új volt, minden váratlan, és minden szép. (Folytatása következik.) Elismerte, hogy az 1848-iki sajtótörvényben az együttes felelősség rendszerének nyoma sincs, hogy ily rendszer hatályba léptetése által a fennálló jogállapot lényegesen változtatnék, hogy ily változtatás ellenkeznék a törvényhozás és a kormány intencziójával. Hangsúlyozta, hogy kívánatosnak tartja és hogy reméli, miszerint a bíróságok az életbeléptetési törvény 7. §-át olykér fogják értelmezni, hogy egyedül az 1848. sajtótörvény 13. és 33. §§-ai szerinti fokozatos és kizáró felelősség rendszere van érvényben hagyva, s a terjesztők, amennyiben felelősségre vonathatnak, szintén csak fokozatosan, a három felelős személy hiányában, jutnak szándékosság címén büntetés alá. Ezen nyilatkozat nem kötelező a bíróra nézve, de bír az u. n. törvényhozási materiale erejével. Kívánjuk, hogy a miniszteri értelmezés, mely a szentesítés előtt ünnepélyesen kijelentetett, és melyhez a képviselőház helyeslése hozzájárult, magyarázati zsinórmértékül szolgáljon bíróságainknak.« A király prágai látogatása alkalmával, az anatómiai intézetben kellemetlen eset fordult elő. Az ingerültség ugyanis, mely a cseh és német tanulók közt már egy idő óta uralkodik, épen az uralkodó jelenléte alatt tört ki. Mach rektor, ki a folyosón egy cseh tanulót fölkért, lépjen vissza, válaszul kapta: »Nerozumim.« (Nem értem.) Midőn pedig a király megjelent és a rektor beszédéhez akart fogni, a csehek kiabálva hangoztatták »slava«-iscat, hogy a németek »hocic-jait túlkiáltsák. Sokáig tartott e harcz, végre sikerült a rektornak szóhoz jutni, de a cseh tanulók nemsokára kiabálni kezdtek : »csesky, csesky !« s midőn a rektor mindennek daczára németül folytatta beszédét, ismét oly hangos »slava«-felállások hangzottak fel, hogy a rektor utolsó szavai érthetetlenek maradtak s a király rövid válaszát se lehetett hallani. Ez esemény következtében a cseh tanulóknak — mint a »Presse« levelezője értesül — megtiltották a többi intézetbe való belépést, a király látogatásának tartama alatt. A tegnapi kihallgatásokról még itt közlünk néhány részletet: A király sokáig társalgott T e m p s ky könyvkiadóval, kinek, midőn panaszkodott, hogy az uj helyesírás kérdése gátolja az üzletet, azt mondta: »Hiszen a kérdés nincs megoldva; Bismarck herczeg eltiltotta irodájában az uj helyesírást.« Sobotka kamarai tagnak, ki a király egy megjegyzésére kiemelte, hogy az ipar jövőjére nézve a kereskedelmi szerződés megkötése Németországgal döntő jelentőségű, az uralkodó ezt válaszolta : »A dolog, fájdalom, még nagyon távol áll, mert csak most jött folyamatba !« A tartományi iskolatanácsnál az uralkodó kérdezősködött a népiskolák viszonyairól, hogy lehető tekintetbevétellel történnek-e most a fölszabadítások az iskolakötelezettség alól. Midőn erre igennel válaszoltak, a király így szólt: »E fölszabadításokat nagy mértékben kell eszközölni«, mire a helytartó azt válaszolta, hogy ez a szükséghez képest történik. Az ügyvédi és jegyzői kamara képviseleténél a király kérdezősködött annak nézetei felől, a numerus clausus-ra vonatkozólag. A király sajnálta, hogy minden ügyvéd a nagy városok felé törekszik s ez által azokban sok foglalkozás nélküli ügyvéd van. Formaszerű beszédet az uralkodó egy kihallgatásnál se mondott, hanem mindig szabadon és rögtönözve beszélt. — »A haza minden előtt« czím alatt, az újvidéki hazafias érzületű szerb lap, a »Nadelny Liszt« egy igen helyes és hazafias szellemű czikket közöl, mely direkte a szerbeknek szól ugyan, de érthetnek belőle más magyarországi nemzetiségek is. Az említett szerb lap a magyarországi szerbeket mindenekelőtt azon veszedelmes következményekre figyelmezteti, melyek a nemzetiségi eszme par force terjesztéséből támadnak. Tévesnek találja a szerbeknek mind egyre az olasz és a német egységre való hivatkozását, mert azon tényezők, melyek Olaszországban és Németországban megvoltak és közrehatottak, a szlávoknál, a szerbeknél, különösen pedig a magyarországi szerbeknél, s egyátalában a magyarországi nemzetiségeknél nincsenek meg. A szerbek különben soha nem voltak egyek és egyetértők. A »zsupánok« alatt mindig egyenetlenkedtek, s Dusán czársága alatt, ki pedig a szerbeket még legjobban tudta összetartani, a bosnyák király ugyancsak sok kellemetlenséget okozott a nevezett nagy szerb fejedelemnek. Az organikus egység mindig hiányzott a szerbeknél, s most mégis holmi cultust csinálnak a nemzetiségi eszméből, s agitálnak Magyarország, saját hazájuk ellen, anélkül, hogy akár maguknak, akár a többi szerbségnek használnának. Az egység mellett az erő is hiányzik a szerbeknél. Saját érdekük kívánná tehát, hogy egyszer mondanának le minden ábrándról, s e haza polgárainak s igaz, és ha fiainak tartanák magukat. Arról az eszméről is le kellene mondaniok, hogy közöttük a (magyarországi szerbek) s a Száván-túli szerbség között holmi érdekközösség és solidaritás léteznék. Az itteni szerbeknek nem lehet politikai solidaritásuk az ottani szerbekkel, mert ez a magyar állameszmével ellenkeznék. Mi — úgymond nevezett lap — lehetünk rokonok a Száván-túliakkal, és rokonszenvezhetünk velük, de érdekközösséget ne említsünk, mert a hazaszeretet rovására történnék. Magyarország a mi hazánk, ezt szeressük, ennek érdekében, ennek felvirágoztatásán dolgozzunk, s akkor boldog és szerencsés polgárai leszünk ez államnak, mely egyaránt ölel keblére minden polgárt, vallás és nyelvkülönbség nélkül. A haza minden előtt, azzal kell élnünk, azzal kell meghalnunk, ha magunkat a honfi s a magyar polgár nevére érdemessé és méltóvá akarjuk tenni. — A porta magatartásáról Goeschen küldetésével szemben azt írja a »Daily Teleg.«, hogy mindaddig míg Said pasa állásán marad, a speciális angol követ irányában teljes közönyt fog tanúsítani a porta, mert Said pasa az új követ minden sürgetésére egyszerűen non possumussal fog felelni, vonatkozzanak bár a követelések akár Albániára, akár a montenegrói vagy görög határra. Nagyon szembeszökőtt mindenki előtt, írja a konstantinápolyi levelező, hogy az első concessio, melyet Goeschen kérni fog, a kis Said pasa elbocsáttatása lesz, ki már elég hosszú ideig vitte rosszul a kormányt, s növelte, ha ugyan még lehetséges volt, pénzügyi baklövéseivel a nehézségeket, melyek alatt Törökország küzködik. Mindaddig, míg ő hatalmon marad, remélni sem lehet, hogy Törökország megtegye azt, amit Gladstone követel. Hogy Törökországban most nagyon fel vannak izgatva a kedélyek, abból is következtetni lehet, hogy a minap Konstantinápoly utcáján egy angolra lőttek, de szerencsére a golyó nem talált. Időközben az ulemák elhatározták, hogy Véli Mahomedet nem kell kivégezni. Atalán az európaiak attól tartanak, hogy személybiztosságuk kockára van téve. Goeschen múlt szombaton érkezett Perára . Savas pasát kérte meg, hogy eszközöljön ki kihallgatást a számára és hogy ismertetné meg vele beszédjének velejét, amit ez alkalommal elmondandó lesz. Ő felsége valószínűleg kedden fogadja. Sir Layard jelen lesz, hogy búcsút vegyen a padisától. A szertartás után Goeschen a portára megy, hivatalos látogatási teendő a miniszterelnöknél. És Layard a palotából egyenesen az Antelope fedélzetére megy, hol az angol colonia fogja fogadni. Búcsú után az Antelope Velenczébe indul. Mindaddig, míg az új követ hivatalos látogatását meg nem tette, semmi nevezetesebb dolog nem fog történni. Aztán majd a nagyhatalmak képviselői azonos jegyzéket fognak átadni a portának, hogy a berlini szerződésnek végre nem hajtott részét, Görögországra, Montenegróra és Örményországra vonatkozólag valósítsa meg. — A közlekedési és közmunka minisztérium — mint halljuk — legközelebb nyilvános pályázatot fog hirdetni a Budapest melletti nagyobb mérvű kotrási munkálatokra ; továbbá Komárom alatt a Duna azon részén, (Ó-Szőny mellett) hol a múlt télen az annyira veszedelmes jégtorlódások fordultak elő. E helyen különösen nagyobb mérvű kőhányások és partburkolati munkálatok fognak eszközöltetni. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma este tartott ülésében a budapest-zimonyi vasútról szóló törvényjavaslat részleteit tárgyalta s azt hosszabb vita után változatlanul elfogadta. A vita leginkább a körül forgott, váljon a vasút iránya, melyet a tvjavaslat Szabadka felé állapít meg, e javaslatban már döntessék-e el avagy sem. A többség azon szempontból indulva ki, hogy e régóta függő kérdés végre eldöntessék s a szabadkai irányt előnyösebbnek találván, a szöveget változatlanul fogadta el, azt is hangsúlyozva, hogy a kormánynak az előmunkálatok eszközölhetésére szüksége van azt tudni, mely irányba vezesse azokat. Hasonlag tárgyaltatván, elfogadtatott úgy átalánosságban, mint részleteiben változtatás nélkül a népszámlálásról szóló tvjavaslat. (D. É.) A képviselőim igazságügyi bizottsága ma délután 15 órakor, Horváth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalás alá vette a telekkönyvi rendeletek pótlásáról és módosításáról szóló törvényjavaslathoz Emmer Kornél előadó által indítványozott azon új §-t, mely az abban foglalt kérdés részletes tanulmányozása végett függőben hagyatott. Előadó bemutatja szövegezését, mely következőleg hangzik : »Ingatlanoknak bírói végrehajtási árverésen való eladása esetében, a vevő a tulajdonjog bekebleztetését elrendelő végzésnek jogerőre emelkedése után, a telekkönyvi hatóságtól kérheti, hogy a megvett ingatlanról a megszűnt tételek kihagyásával új telekjegyzőkönyv szerkesztessék. Ilyen esetben a telekkönyvi hatóság, ha a megvett ingatlanra újabb bejegyzés nem történt, a telekjegyzőkönyv új szerkesztését elrendeli és foganatosíttatja, minek megtörténtével e körülmény az A lapon feljegyzendő.« A bizottság ezen indítványozott §-t elfogadja s azt a törvényjavaslatba az eddigi 4. és 5. §§. közé fölveszi. Hosszabb vita keletkezett Teleszky István azon indítványa fölött, mely szerint a telekjegyzőkönyv új szerkesztése oly esetben is meg volna engedendő, ha a bejegyzett tételek árverésen kívüli uton vesztették hatályukat. Emmer előadó ellenzi az indítványt, mert az a nyilván könyvekbe helyezett bizalmat megingatná; csak rendszeres telekkönyvi törvénybe való, hol a garantiák körülményesen megállapíthatók, azonfölül ezenjavaslat súlypontját áthelyezné. Chorin pártolja Teleszky indítványát, de az általa czélba vett biztosítékokat (hitelezők értesítése, három évi elévülés bevárása) nem tartja elegendőknek a fel nem található hitelezők szempontjából. Bokross Elek helyesli Teleszky indítványát, de a biztosítékokra nézve ugyanazokat kívánja, melyek a végrehajtási árverés útján nyújtatnak. Schmausz Endre ellenzi az indítványt,mert a czélnak Emmer-a eléggé megfelel. A bizottság többsége elvben helyesli Teleszky indítványát, de miután a garanciák és a követendő eljárás kérdése a vélemények nagy eltérését tüntette fel, indítványozó azt ezúttal elejtette. Erre a ház elé e tárgyban terjesztendő jelentés OBOVOQO kitolvastlotot! Legközelebbi ülés holnap d. u. 5 órakor, melynek tárgya a közjegyzők díjairól szóló törvényjavaslatnak a bizottsághoz visszautasított 22. §-a. Omággyűlés. A képviselőház ülése június 2-án. A tiszavidéki vasúttársulat megváltásáról szóló törvényjavaslat 3. §-nál, melyben arról van szó, hogy a vasút egy része az északkeleti vasúttársulatnak engedtessék át, mint már esti lapunkban írtuk, hosszú vita fejlődött ki. Máriássy Sándor előadó a közlekedésügyi bizottsággal szemben, mely e szakasz kihagyását kívánja, kifejti, hogy semmi aggodalmas nincs abban, ha a vasút egy része átadatik az északkeleti vasútnak kezelésre, mert ez tisztán üzletkezelési szempontból csakis rövid felmondási feltétel mellett történnék. György Endre a közlekedési bizottság véleményét pártolja , ajánlja elfogadtatni, annál inkább is, mert az érdekelt vidék lakossága ugyanezt óhajtja. Elleneznie kell ezt azonban azért is, mert ez esetleg az állam forgalmi politikáját vnllálja, mert nincs az é. k. vasútnak hasznára és mindamellett az államkincstárra nézve esetleg káros lehet. (Élénk helyeslés bal felől.) Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter: T. ház! Az előttem szólott t. képviselő úr azon megjegyzésére, hogy a három legnagyobb fontosságú kereskedelmi város kérvényez a törvényjavaslatba felvett ezen paragrapus ellen, bátor vagyok megjegyezni, hogy ezen három város közül egyik és talán nem legjelentéktelenebb és a mellett szól, hogy a törvényjavaslat ezen szakasza tartassék fenn úgy, amint az a kormány által eredetileg benyújtatott.