Ruzsa György: Larionov (Budapest, 1977)
Ha valaki azzal kezdi, hogy átlapozza e könyv reprodukcióit, bizonyára kételkedni kezd benne, hogy mindez egyetlen művész munkája, hiszen a képek egy-egy csoportja annyira különböző. Valóban, Mihail Larionov egyike századunk legcsapongóbb, legtalányosabb művészeinek. Az orosz szellemi élet forrongó évtizedeiben indult el a festőpályán, Majakovszkij, Tatlin, a Burljuk fivérek társaként. Eredeti tehetsége, valamennyi művészeti ágra s a nemzetközi avantgarde egészére kiterjedő érdeklődése és szervezőképessége hamar a vezető egyéniségek közé emelte. Feleségével, Natalja Goncsarovával együtt ő volt a lucsizmus — más néven vayonizmus — festészeti irányzatának megteremtője. Az első világháború elején elhagyta Oroszországot, és Párizsban telepedett le. Gyagilev orosz balettcsulatához csatlakozva mint a színházművészet Európa-szerte smert mestere folytatta tevékenységét. Izsó György, a kötet szerzője, a Magyarországon javarészt ismertlen művek felsorakoztatásával arra törekedett, hogy lehetőleg teli és hű képet rajzoljon Larionov sok problémát rejtő életművéről.