A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 3. (Budapest, 1917)

Kún Vilmos: Az anafortai partraszállás

G3iCDGXDG2­DGXDG3*C­^ AZ ANAFORTAI PARTRASZÁLLÁS QXSQXSQXSOX9C1KSQX3QXL indultak meg újra a Kodja-Djemen-Dagh ellen, melyet a hajóágyúk is pusztító tűz alá fogtak. A lapos pályájú hajóágyúk ugy­an nem sok kárt tehettek a gerinc mögött lapuló törökök soraiban, viszont azonban a gerinc előtt lévő akadályokban nagy pusztítást végeztek. A lövész­­árkok megbújt legénysége a nagy bombák robbanásai által okozott óriási légnyomás, a por és füst, a fojtó robbanási gázok folytán félig elkábulva fogadta a rohamozókat, kiknek sikerült némely helyen az elrombolt akadályo­kon át az állásokba jutni. A helyzet válságos volt s már csak pillanatok kérdése volt a Kodja-Djemen-Dagh elfoglalása s ezzel talán az egész Dardanellák sorsa megpecsételtett volna. Közbelépett azonban Djemal bej s az egész neki alárendelt csoportot ellentáma­dásra indította. A siker óriási volt. A meredek hegyre feljutó, ziháló ellenséget abban a pilla­natban lepték meg, mikor az az állások labi­rintusába bejutva, még tájékozatlan volt, a roham izgalmaiban kifáradva, összekeveredett csapatkötelékekkel egy rendszertelen, vezetés­nélküli tömeget alkotott. Ilyenkor legérzéke­nyebb a csapat. Kevés idő lett volna szüksé­ges arra, hogy a helyzet tisztáztassék, a csapa­tok rendeztessenek, hogy ismét akcióképes legyen a támadó. Erre azonban nem volt ideje. Vad Allah! kiáltással zúdultak Djemal bej csapatai a meglepődött ellenségre, mely azt hitte, hogy már győzött, s egy lökéssel kivetették a betolakodókat s űzték vissza oly hevességgel, hogy azok még előző napon elfog­lalt állásaiknál sem tudtak megállani, hanem visszaözönlöttek majdnem a partig. A vissza­vonulás alatt az üldöző törökök tüzében szörnyű veszteségeket szenvedtek s az Anzac­­különítmény vitathatatlan dicsősége maradt az, hogy ily veszteségek ellenére nem mondta fel végleg a szolgálatot s hogy egyáltalában meg lehetett őket újra állítani, rendezni. A hajó­ágyúk is megtettek mindent, hogy az üldöző­ket feltartsák, s megakadályozzák azt, hogy a törökök tovább előrenyomulva, az antant­­csapatokat a tengerbe vessék. A hajóágyúk tüzében a törökök szintén érzékeny vesztesé­geket szenvedtek, úgy hogy kénytelenek vol­tak a gerincen lévő főállásba visszamenni s ott oltalmat keresni. A helyzet tehát pillanat­nyilag meg volt mentve az antant számára, a török nem bírt üldözni. Viszont azonban a törökök tagadhatatlan győzelmet arattak és másfél hadosztállyal megtartották négy ellen­séges hadosztály támadása ellen az egész állás kulcsát, megmentették a Dardanellákat. Közben beérkezett Gallipoli felől is a fő­tartalék , a 7. és 12. hadosztály. Ezeknek volt a leghosszabb út­juk, csak augusztus 8-ikán délután folyamán ér­kezhettek meg Ana­­forta környékére, hol Felzi ezredes vette át felettük, mint »Anafor­­ra-csoport« felett a pa­rancsnokságot. Fel­adata volt augusztus 8-ikáról 9-ikére virradó éjjel általános ellentá­madást indítani. Saj­nálatos véletlen folytán azonban Fehzi ezredes még a délután folya­mán súlyosan meg­betegedett, a helyébe állított új parancsnok, Musztafa Kemal bej pedig a rossz útviszo­nyok folytán csak 9-én hajnalban érkezhetett be lóháton Anafortára, így az ellentámadás csak 9-ikén reggel in­dulhatott meg. Az aka­ratlan késedelem azon- 59 A Szuvla-öböl. Angol lap után: 8*

Next