A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 3. (Budapest, 1917)
Kún Vilmos: Az anafortai partraszállás
AZ ANAFORTAI PARTRASZÁLLÁS, Dardanella-akcióholtpontra jutott. A Gallipoli-félsziget déli csücskén, valamint Ari- Burnu környékén a szövetségesek megvetették ugyan a lábukat s hajóágyúik tüzének védelme alatt szilárdan tartották magukat árkaikban, de minden lépés ezekből a hídfőszerű állásokból a török föld belseje felé, egyértelmű volt a biztos pusztulással. Anglia hatalma csak addig ért, ameddig a tengerről kilőtt bombái jutottak. A török mindenütt farkasszemet nézett az ellenséggel, előremenni, a betolakodót elűzni nem bírta, a hajóágyúk uralta terep rosszabb volt a pokolnál. Haderejének egy része délen, másik része Ari-Burnuval szemben állott, tartaléka mindkét csoportjának aránylag csekély volt. Minden ereje úgyszólván le volt kötve s így az említett területeken kívül csak megfigyelésre szorítkozott, így az Ari-Burnutól északra lévő területen — szemben a Szuvlaöböllel — csak Willmer német őrnagy pár ezer embere állott, készen arra, hogy minden esetleges partraszállási kísérletnek akadályokat gördítsen az útjába, viszont gyenge volt arra, hogy komolyabb ellenállást fejtsen ki. Pedig a török hadvezetőség felismerte e terület fontosságát, mely egy esetleges újabb partraszállásra az ellenségnek meglehetősen előnyös helyzetet teremtett. A Szuvla-öböl a Böjük- Kemikli és Kücsük-Kemikli előreugró földnyelvek között egy félköralakú bemélyedést alkot, melynek nagyjában lapos partja s a védelemre nem kedvező háttere van. A török védő- 52 lemre alkalmasabb magaslati vonal mintegy 5—6 kilométerrel beljebb húzódik, a már sok vihart látott Mal-Tepe magaslattól nagyban egyenesen északnak vonulva. A partvonalat említett két kiugró földnyelvtől nagyban kelet felé húzódik, az a terület tehát, mely a Szuvlaöböl partjain fekszik, három oldalról állott az egyesült angol-francia flotta hatalmas hajótüzérségének hatáskörletében. Itt minden török ellenállás, minden ellentámadás a parthoz közel úgyszólván lehetetlen volt. A török cerberus kénytelen volt a magaslatokról, messziről vicsorítani fogát a partvidéken mutatkozó ellenségre. Itt tehát minden előfeltétel a támadónak kedvezett. Török részről az állás főerőssége a Kodja- Djemen-Dagir volt. Egy körülbelül 300 méter magasságra emelkedő hegytömb, mely észak felé az Edje-Liman irányában húzódik, délnyugat felé pedig Kaba-Tepe irányában bocsát kopasz, esőmosta Szakadékokkal teli kopár ágakat. Az egész terület esőtől, széltől lemosott és csupaszra kopott kőtömbök, szakadékok járhatatlan labirintusa, s mint egy vár állott őrt Gallipoli-félsziget északnyugati csücskében. Észak felé a terepviszonyok valamivel jobbak voltak ugyan, mindamellett az egész magaslati vonulat a védőnek kedvezett. Erre az istenverte, csupasz, nehezen járható vidékre terelődött a harc színtere. Nem a kedvező harcterület, a kényszerűség vezette az antant vezetőségét arra, hogy erre a partraszállásnak ugyan kedvező, az előrenyomulásra azonban fölöttébb kedvezőtlen vidékre helyezze át a súlypontot. Minden más helyen próbálkozott már — nem sikerült. Most meg akarta próbálni a szerencsét másutt. A vállalkozás ,Helbing Ferenc eredeti rajza.