A Nép, 1925. augusztus (7. évfolyam, 170-193. szám)

1925-08-01 / 170. szám

JTS& —5£*!saju­s !, szombat Aláte» Vörös katonák rabolják és gyilkolják a bányászokat a szovjetbiztos ellenőrzésével Az előbbi tudósításokban Vrabec Péter szakaszvezető a tammati bányában folyó életet és a szovjet garázdál­kodását mondta el. Böhm kocsijai megérkeztek az , új rakom­ánnyal és körülbelül két­­■száz ember jött velük. Ezeknek eg­­y része katona volt és a szovjet­­■biztos parancsnoksága alatt ál­latiak. Százötven ember bányász volt és felszereléssel jöttek. Most­­már az egész folyó mentén a mi­­telepünktől egészen a nagy telepig fél a szovjetházig hosszú sorban .Al­tak a sátrak és vityillók, a me­­­derben pedig a bányászok túrták a földet. rAz arany legnagyobb része , Böhm zsebébe vándorolt. Nem tudni honnan, de ez az ember pon­tosan értesülve volt a legcseké­­­­lyebb dologról is. Ha valaki Hz szem aranyat talált reggel, már­­Miben tudta és eszerint szabta­­meg az árakat. Ha valaki nagyobb ■Jelétre bukkant, annak mindent­­­drágábban adott és nem, lehetett tenni ellene semmit, mert az egye­düli ember volt, akinek volt va­lamije. Mi — Konyettel — ameny­­nyfire lehetett, nem vásároltunk semmit tőle, de néha mégis rá mellünk szorulva. Bennünket zsa­­­rol a legjobban, ezenfelül állan­dóan katonákkal figyeltetett ben­nünket.­­ A katonák szintén ástak és ke­resték, de nem nagy eredménnyel. A­iólag az államnak dolgoztak, de persze amit találtak, azt mind zsébrevágták és elitták. Most már kialakult az egész bánya képe. Voltak, akik állan­dóan a korcsmában ültek és ittak. Ha elfogyott a pénzük, akkor kár­tyán nyertek, vagy egyszerűen összeálltak ketten-hárman és egy gyengébbtől elvették az aranyat. Gyakran verekedésre került a sor és két esetben a harc halállal vég­ződött. Egy alkalommal katonát gyilkoltak meg. Böhm persze eré­lyesen lépett fel a gyilkos ellen, de rögtön megszelídült, amikor megkenték egy dm nagyságú arannyal. Ettől a pillanattól kezdve nem volt senkinek biztos sem az élete, sem, a vagyona. Még a szolgákban sem bíztunk meg, mert nem tudtuk, hogy Böhm nem vásárolta-e meg egyiket vagy másikat. Vagy Konyetnek, vagy nekem állandóan otthon kel­lett lennünk és aranyunkat, amely most már meghaladta a ki­­­lencven fontot el kellett rejtenünk az erdőben. Nem lehettünk bizto­sak a részeg bandáktól, amelyek állandóan ott cirkáltak a kunyhók között és nem riadtak vissza sem­­­mitől sem, hogy egy szem ara­nyat zsákmányolhassanak. Ezek a gazemberek nem tartották érde­mesnek már dolgozni, követték gazdájuknak Böhmnek a példáját és inkább abból éltek, hogy ki-­s zsákmányolták az embereket. Ha nem lett volna már augusz­tus, akkor gondolkozás nélkül fölkerekedtünk volna és elutaz­tunk volna Larinszkba. De kéthó­napos útnak nekivágni, tél elején, nem lehetett, különösen olyan nagy teherrel és olyan nagy kincs­esel, amit mi akartunk vinni. Ki kellett húzni még ezt a telet bár­milyen rettegéssel is vártuk. Ott maradtunk és szorgalmasan dol­goztunk tovább. gyült bele. Ki akartam menni, mert sejtettem, hogy a rablók Mjecskevicset támadták meg. Ko­nyet azonban visszatartott. Kiné­zett az ablakon és látta, hogy ti­­zen-tizenketten körülveszik Mjecs­kevics házát és a szegény ember belülről egy szál revolverrel véde­kezik. Segítségért kiált és meges­küszik, hogy nem adja oda az ara­nyat, ha­ megnyúzzák, akkor sem. Segíteni kell neki, mondom Konyetnek, hiszen barátunk. Konyet gondolkozik, aztán fogja a fegyverét és int, hogy én is tölt­­sem meg a puskámat. Kimegyünk. Az ordítozás és lövöldözés folyton tart. Egyszerre csend lesz és a rab­lók behatolnak a házba. Odame­gyünk és az ablakon keresztül lát­juk, hogy Mjecskevics holtan fek­szik a földön. Erre Konyet gyor­san visszatérésre hívott fel. — Mennünk kell — szólt — még pedig ma éjszaka el kell indul­nunk­ A szolgáknak rögtön kiadta a parancsot, hogy fogják be a ku­tyaszánokat, kössék össze a rén­szarvasokat és a lovakat. Mindent itthagyunk, csak prémeket, élel­miszert és, a legszükségesebb hol­mit visszük magunkkal: egy kis kályhát, sátorponyvát és ilyene­ket. Azt a parancsot adta a szol­gáknak, hogy az erdő szélére jöj­jenek egy óra alatt. Mi ketten előrementünk. Folyton új bányászok érkeznek Attól az időtől kezdve, hogy a szovjetbiztos Böhm megérkezett, észsebb-nagyobb­­csoportokban, de egyyenkint is úgyszólván napról­­napra jöttek emberek. A legtöbbje nagyon le volt rongyolódva és szerszámja is alig volt. Csodálatos dolog, hogy mindegyik nekilátott az munkának és egy-két hét lefor­gása alatt már félfontnyi aranyat gyűjtött. A folyó medre, a szom­szédos kis patakok, de az egész környező mocsaras hely és a szik­larepedések tele voltak arannyal.­­Az ember bárhol kezdett el kutat­ni, rövidesen rábukkant a sárga rérére. Szeptember közepén, amikor a fagyok kezdtek erősebbek lenni, már körülbelül nyolcszáz ember túrta­ a földet Tammat környékén. A vizonyok pedig napról-napra rosszabbak lettek. Néhány­an meg­beszéltük, hogy véd- és dacszövet­séget kötünk a szovjetbiztos és a rablóbandák ellen. Konyet és Mjecskevics szervezték az egészet és úgy határozták, hogy közelebb költözünk egymáshoz és állandó fegyveres őrt állítunk, aki éjjel és nappal őrizni fogja a ház bizton­ságát és a bányászok életét. Konyet azonban még ezzel sem elégedett, meg. Velem, megbeszélte, hogy néhány napra elmegy a kö­zeli jakut törzshöz, vásárol vagy húsz kutyát és rénszarvast. Egy­szóval­ előkészületet tett arra, hogy elhagyják a környéket. Csakugyan el is ment és néhány nap múlva visszatért három kutyafogattal és egy csomó rénszarvassal. Mjecskevicset meggyilkolják Mindez már októberben tör­tént, a föld már hetek óta meg volt fagyva és a munka mindig nehezebb lett. Kevesebb aranyat termeltek ki és azok, akik lopá­sokból, kártyából és fosztogatás­­ból éltek, ékesebbek lettek. Azon­kívül a bányászok mind elrejtet­ték zsákmányukat és így a szov­jetbanda nem találta meg. Ezek­ben a rablásokban Böhm, látszó­lag nem volt benn, de mindenki tudta, hogy az elrabolt aranyból ő is kap százalékot. Nagyon jól emlékszem rá, októ­ber nyolcadika volt és este, ami­kor a munkát befejeztük, Konyet a házban azt mondta, hogy a hely­zet olyan rosszá lett, hogy min­den nap elkészülhetünk a rabló­banda fogadtatására.­­Erősen fo­gadkozott, hogy fegyverrel fog­ ellentállani és mindenkit lelő, aki át akarja lépni a ház küszöbét. Aznap délután ugyanis azt hal­lottuk, hogy a szovjet katonák és néhány csavargó behatoltak egy bányász házába és követeltek aranyat. Az ember azt mondta, hogy nem volt szerencséje. Erre a katonák odakötötték a kályhá­hoz és jól befűtöttek. Az ember üvöltözött, ordított, de nem hasz­nált. Addig nem eresztették el, amíg nev ii mondta meg, hogy hová fejtette kincsét. A szerencsésleg ekkor elment Röhmhöz panaszra, aki azonban kinevette és kidobta. Épen ennek az esetnek a hatása alatt beszélgettünk ,amikor nagy orditozást hallottuuk, melybe több puska- és revolverkvés be­ 7 A villamos vasutak igazgatósága dö­ntött­ a vitedíjakról . A főváros tanácsának álláspontját tette magáévá —­­A NÉP tudósítójától . Ismeretes, hogy a vi­llamos vas­utak igazgatósága még június 8-án átiratot intézett a fővároshoz, amelyben bejelentette, hogy a vég­zett számítások alapján a viteldíja­­kat mérsékelni akarja. Az igazga­tóság beadványával az elmúlt na­pokban foglalkozott a közlekedési bizottság, amely egyhangúlag arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egész vonalon meg kell szüntet­ni a 3500 koronás átszállójegyeket és kétszeri átszállásra jogosító 3000 koronás jegyeket kell kiadni. A fő­város tanácsa a közlekedési bizott­ságnak ezt a határozatát csak ag­godalommal és fentartással fogadta el és csak abban az esetben hajlan­dó hozzájárulni a módosított tarifa leszállításához, amennyiben az nem veszélyezteti a villamosvasút újjá­építési és beruházási programmját. A villamosvasútak igazgatósága tegnap éjszaka tartott ülést Sipőcz Jenő dr. polgármester elnökletével és hajnalig tartó tanácskozás után úgy határozott, hogy a viteldíjak ügyében a főváros tanácsának ál­láspontját fogadja el. E szerint a villamosigazgatóság is aggályosnak tartja a számításukon túlmenő ta­rifaleszállítást, a maga részéről azonban nem gördít akadályokat a leszállítás elé. A kereskedelmi mi­niszterhez együtt fog most felke­rülni a közlekedési bizottság, a fő-­ő­város tanácsa és az igazgatóság ha­tározata és a miniszteren fog m­úlad­ni, hogy mennyiben méltányolja a főváros tanácsának és az igazgató­ságnak az­­ aggodalmát. Amennyi­­i­ben a kereskedelmi miniszter a köz­lekedési bizottság határozatához ké­pest döntene, úgy nincs kizárva, hogy a bevétel csökkenése folytán a­ beruházási Programm kisebb idő­beli eltolódást szenved. Az igazgatóság határozatát rövi­desen felküldi a kereskedelmi mi­niszterhez, azonban kérdés, hogy mikor lesz döntés ebben az ügyben. Az új viteldíjak különben is csak­ szeptemberben léphetnek életbe,­­ mert az igazgatóságnak csak a mi­niszter döntése után lesz módjában intézkedni arról, hogy az új jegye-­­ket kinyomassa és a kalauzokat az ölelkező szakaszok rendszeréről ki­oktassa. A Keresztény Községi Párt tagjai megnyugvással fogadták az igazgatóság határozatát, mert eb-­­ ből is látható, hogy sem a tanács, sem az igazgatóság nem kívánja a magas viteldíjak fentartását, de­­természetes, hogy úgy az igazgató­ság, mint a tanács iparkodik meg­védeni azt a beruházási program­­mot, amelyet a kereskedelmi mi-­­ niszter jóváhagyásával készítettek­­ el. Hogy újabb feljelentés érkezett a főkapitányságra a Kormos-ügyben — A NÉP tudósítójától — Néhány nappal ezelőtt beszámol­tunk arról, hogy néha Kormos Al­frédnek, a „Magyar Kereskedők Lapja“ és a „Pénzügyi Kompass“ ki­a­dót­ula­jdonosának h­ata­lmas vagyona miatt sorozatos feljelen­tések érkeznek a főkapitányságra, amelyek első pillantásra bonyo­lultabb családi ügyet sejtettek, később azonban beigazolódott, hogy mindenképen rendőrség elé való az ügy, mert a büntetőtör­­vénykönyv paragrafusainak élén táncol az az eljárás, amellyel Kormos Gyula, néhai Kormos Alfréd fia és társai a több mint hárommilliárdos vagyont hatvanhárom millió koronáért magukhoz váltották. A­ Kormos-vagyon örököse, öz­vegy Kormos Alfrédné tette meg az első feljelentést, melyben el­mondotta, hogy az Apolló rész­vénytársaság h­a­tszáz darab rész­vényét, mely csaknem egész va­gyonát képezte, elzálogosította egy , Hollós,, Gyula, nJST.fi bankárnál százötvenmillió koronáért. A kosztkamatokat a kölcsön összeg után nem tudta fizetni s így he­lyette fia váltatta ki a részvény­­pakettet s ezzel egyúttal édesany­jának hitelezőjévé vált. Az Apolló rt. részvényeit azonban nem adta vissza tulajdonosának, Kormos­ Alfrédnénak, hanem hatósági ár-­­verést kért azokra, melyen három­­ társával együtt megvásárolta a­ csaknem négymilliárdos vagyont a hatvanhárommillió koronáért. A Kormos-család jogi képvise­lője egyrészt minden lépést meg­tett az árverés megsemmisítése iránt, másrészt a tegnap este fo­lyamán a főkapitányság központi nevelőjén feljelentést adott be úgy Kormos Gyulla, mint három társai ellen csalás bűntette címén, el­mondva, hogy feltétlenül megálla­pítható az a rosszhiszeműség, amellyel a hatalmas vagyont a négy tettestárs magához váltotta. A főkapitányságon ebben az ügy­ben dr. Szlovák rendőrkapitány indította meg az eljárást s minden­ valószín­űség szerint a holnapi nap folyamán fogják kihallgatni úgy Kormos Gyulát, valamint­ három társát. " Lemondott a japán kormány az adóreform miatt Tokió, július 31. (Reuters) Az új adók kérdésében támadt egyenetlenség miatt a kormány visszalépett.

Next