A Népbarát, 1864 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1864-09-11 / 37. szám
434 szólna: el, ne higgjetek neki, ez csak olyan zsiros koncz, melyet ő exja az osztrák képviselőknek oda vet, hogy ezalatt lármájokkal ne töltsék be a levegőt; voltaképen azonban a nemes gróf teljesen egyetért Bismark úrral, s ha majd arra kerül a dolog, semmi kifogást nem teend az annexio ellen. Ugyan mit szólna ily porosz félhivatalos magyarázatra az osztrák miniszter ? És mit szólana az előbb említett osztrák félhivatalos magyarázatra a dán miniszter? Pedig quod non vis,nt tibi fiat, és így tovább. Ez tehát az első szempont, melyből a bécsi félhivatalos sajtó, nevezetesen a „Gen. Corr.ft. legújabb fogását ügyetlennek kell mondani. Azon kívül pedig — feltéve, hogy a dán miniszterek indulatát és szándékait helyesen tolmácsolta a bécsi félhivatalos közlöny — nem kell-e azt kérdenünk, hogy ha a dán kormányon álló férfiak saját országuk irányában ily képmutatásra képesek, vájjon mi joggal tehetni fel róluk, hogy idegenek irányában, amilyenek rájuk nézve Ausztria és Poroszország, több őszinteséggel fognak viseltetni? Nem lehetne, sőt nem kell-e azt gyanítani , hogy amit ők az osztrák és porosz diplomatának megígérnek, szintén csak üres szó, diplomatiai fogás? És a közönség csakugyan igy vélekedvén, a békealkudozások körül beállott szünetet máris gyanakodó szemmel nézi, s azt kérdi: mi rejlik mögötte ? A bökkenőt, hallomás szerint, a francziai kérdés képezi. A herczegségek azt mondják: Dániával a házasságunk fel van bontva; mi elválunk „a lecto et thoro“; átveszszük a közös gazdálkodásból eredt adósságot, de aztán kikérjük magunknak a közös vagyonból minket illető részt is. Dánia ellenben más álláspontot foglal el; ő így okoskodik : a herczegségek az én birtokomat képezték; ezen birtokomat átengedtem Németországnak, mely ezért adósságaim bizonyos részét vállalja el; hogy ki fogja viselni, a herczegségek-e, vagy a nagyhatalmak, vagy bárki más, ahhoz nekem semmi közöm nincs, ezzel az alku be van fejezve. Látnivaló, hogy a két felfogás közti különbség nagyon lényeges és közvetlen gyakorlati jelentőségű. Ha Dánia nézete győz, akkor e kis állam területe, s ezzel együtt segédforrásai is csökkennek ugyan, de csökken a közteher is. A passivum tetemesen leszáll, de az actív közvagyon — a területi veszteséget kivéve — érintetlenül marad; ami eddig harmadfél milió emberé volt, abban ezentúl csak másfél milió ember veend részt, kik egyszersmind az eddig viselt közteher nem csekély részétől is megszabadulnak, s ez legalább némi kárpótlást nyújt a területi veszteségért. De ha a passivumokkal együtt az activumok egy része is átmenne a herczegségekre, Dánia fennmaradó részének financziái iszonyú csapást szenvednének ; az ország anyagi helyzete a legdúsabb tartományok elvesztése után valóban kétségbeejtővé válnék, mert a közteher aránylag ugyanaz maradna, s a leggazdagabb jövedelmi források bedugulnának. Természetes dolog tehát, hogy a dán meghatalmazottak a birodalom actívumainak szétosztásáról hallani sem akarnak, kinyilatkoztatván, hogy mintsem ebbe beleegyeznének, inkább ott hagyják a conferentiát, s a német nagyhatalmakra bízzák a háborút újból kezdeni. Nos — aztán? Aztán történjék, ami történik, mondják a dánok; Így is, amúgy is tönkre jutunk; legalább ne mondhassa senki, hogy gyáván megadtuk magunkat ; küzdünk utolsó lehelletig, habár siker nélkül; — legalább a világi tisztelete mellettünk leend! De már ezt nem hiszszük! Ily rajongásra képesnek tartunk egy nemzetet, és ama nyilatkozatot őszintének tekintenők, ha például a dán nép képviselőitől eredne, de a diplomata urak nem szoktak ily regényes indulatok által vezettetni. Ha ők azt látnák, hogy így is, amúgy is el van veszve minden valószínűleg további vérontás nélkül hajtanák fej őket a két győző akarata alá. Ha ezt nem teszik, akkor bizonyosak lehetünk arról, hogy az időtől valamicskét remélnek, s hogy a „tönkrejutást ,s makacs ellenállás esetén, mégsem tartják oly elháríthatlannak, mintha most azonnal ráállanak a győzők feltételeire. Mi az, amit ők az időtől remélnek, ezt talán maguk sem tudják még határozottan. Talán azt, hogy a győzők közt előbb-utóbb mégis ki fog törni a mesterségesen palástolt nézet- és érdekkülönbség; vagy azt, hogy valamelyik külhatalom, péld. Francziaország végre mégis bele fog avatkozni a dologba, vagy...............,de hisz a lehetőségek tere korlátlan, s ki bírná előszámlálni mindazt, ami Dánia javára történhetnék ?! Meglehet, hogy e remények meghiúsulnak, de bizony meg lehetne az is, hogy pár hónap múlva ki fog derülni, miszerint a „Gén. Correspondenz“-nek igaza volt, t. i. hogy a dán miniszerek nem őszinték, hanem csakugyan rászedésen törték a fejeket, csakhogy a rászedett nem az, akiről a bécsi félhivatalos lap hitte volt. (P. N.) A BÉCSI LAPOK SZEMLÉJE. Mentegetőzés a szabadelvű reformok késedelme miatt. A némileg független bécsi lapok több ízben panaszkodnak az ígért szabadelvű reformok késedelme miatt. Az „Österr. Ztg£í kötelességének tartja e tekintetben a kormányt védelmezni, s részünkről e lap sajátszerű argumentumait megismertetjük olvasóinkkal. A nevezett lap a többi közt írja: „Az ellenzék e pillanatban új jelszót talált fel: „tespedésA Száz változatban hangoztatják, hogy tespedésbe jutottunk. — Mit érünk a budget megszavazása jogával, —kérdi egy külvárosi olvasókra számító lap — ha másként csak tespedünk. Egy más lap a tespedést a pénzügyi helyzetből magyarázza ki. A harmadik lap, mely diplomatiai coburnusban szokott büszkélgetni (az Ost D. Post) szintén ezen tespedés miatt búslakodik, ha mindjárt a törvénykezési, tengerészeti és kereskedelmi ügyekben törvényjavaslatok készülnek is. Ausztriának szerinte az alkotmányt biztosító törvényekre van szüksége, mint a miniszteri felelősség, stb. „Hogy a budget megszavazási jogát csak félvállról említik, nem mutat magas politikai bölcsességre. Az ily publicistáknak jó volna az angol parlament történetét tanulmányozni. Az angol azon jogot, hogy a nép saját pénzzacskójának madzagát kezében tartja, szabadsága alapjának véli. (Igaz, de az angol parliament történetét tanulmányozni küldött publicisták, az angol alkotmányban nem találnának a febr. patens 13. §-ához valami hasonlót, mely a képviselőház jelen nem létében az odzogálás jogát föntartja. Ez az ok, hogy sokan, Bécs-