Pulszky Károly (szerk.): ARCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ ÚJ FOLYAM 4. KÖTET (1884)
1884 - HAZAI ADATOK AZ ARCHAEOLOGIÁHOZ - DR. UNDSET INGWALD: Az oroszi lelet és a magyarországi bronzleletek
202 fölszereléséhez okvetetlenül megkívántattak, minek a fegyverek, eszközök és ékszerek. A most bemutatott oroszi leletnél is ilyenfélét látok ; úgy tűnik fel, hogy itt is egy férfi fölszerelését bírnánk az előttünk levő kard, tőr, sarló, fibula stb. bronzleletben, melyeket talán a túlvilágra való használatul vagy ő maga ásott el vagy pedig hozzátartozói temették melléje. A tárgyak közül különösen kiemelendő a kard (I. tábla, 5. sz.) és a fibula (I. tábla 8. sz.). A kard elterjedt typust mutat, mely Magyarországban is gyakran fordul elő, sima, széles markolata fával vagy szaruval volt bevonva. Ismeretes u. i., hogy a magyarországi jellegzetes bronzkardok öntött markolattal bírnak, melyet három kidomborodó vagy vésett szalag díszít. Ezen hármas domború szalag díszítéssel ellátott öntött kardmarkolatok elütnek a leletünkben levő kardmarkolattól s valószínűleg a hármas szalagdísz csak emlékeztet a valóságos szalagokra, melyekkel egy ilyen kard markolatának lemezén a két fél csont vagy falap össze volt kötve illetőleg összetartva. Leletünk kardja tehát mintegy korábbi typusnak tekinthető, magától értetődik azonban, hogy ezen eredeti typus és az ebből leszármaztatott öntött markolat az egész bronzkoron át folytonosan egyidejűleg és egymás mellett használatban maradt. Kardunk pengéjének formája sem mutat semmit a primitív typusú pengékből. Egyébiránt a magyarországi bronzkardok typusainak osztályozását illetőleg legyen szabad három év előtt megjelent művemre hivatkozni. A leletbeli nagyobb fibulának - sajnos - - csak egy töredéke maradt fenn, mely azonban épen elegendő, hogy annak alakjáról és typusáról fogalmat alkothassunk magunknak. Ez a fibula a tulajdonképeni magyarországi fibulatypusnak egy szép példánya volt, melynek háta több keresztdarab által összetartott sodronyból áll, melyeknek végei korongtekercsbe voltak felcsavarva, három vagy négy párban fekve, a hát irányában , példányunkon kétségkívül négy ilyen pár volt. A magyarországi fibula-typusokat illetőleg is idézett munkámra utalok, hol azoknak sorrendjét, elnevezését stb. részletesen megbeszélem. Leletünknek korát meghatározni, illetőleg azt a magyarországi bronzkorba chronológiailag beleilleszteni csak hozzávetőleg lehet. A tőr egy meglehetősen korai typust mutat, a kard ugyanarra vall, különösen markolatát tekintve, amennyiben az eredeti typusok a jobban kifejlődöttekkel egyetemben a későbbi időkben is reproducáltattak , ezen leletnél typikus régi jellegekről, melyek kortanilag támpontot nyújtanának — nem beszélhetünk. A fibula jellege azonban már a magyarországi bronzkor teljes kifejlődésének korára vall, valamint a tokos véső és sarló is sajátságos kifejlett magyarországi formákat mutatnak. Absolut chronológiai meghatározást mindazonáltal, — melyet évszázadokban lehet kifejezni — e leletre alkalmaznunk nem lehet. Régészeti ismereteink egyáltalában nem haladtak annyira előre, hogy a magyarországi bronzkori évszámokban lehetne kifejezni s a különféle leleteket kortanilag megállapítani. Engedjék meg végül, hogy ezen lelet bemutatása után néhány általános észrevételt tegyek a magyarországi bronzcsoportról, a mint az az általános össze 3 Ingwald Undset. Études sur l'âge de bronze de la Hongrie I. Christiania 1880. p 115—155. Les épées. 4 I. m. pag. 54.