Világ, 1990. április-június (2. évfolyam, 14-26. szám)
1990-06-07 / 23. szám
tervezte „puccsot”, aki a (holt-volt) költők társaságának hatalomátvételét vagy a hatalomba való beépítését célozta meg. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy egyrészt Csoóri nem volt hajlandó a felelőtlen kalandra, másrészt a gyűlés küldötteinek indulatai nem találkoztak igazán a békétlenek elképzeléseivel. Őket ugyanis nem a paktum izgatta elsősorban, hanem a helyi önkormányzatok kialakulása, a kormányzat - szerintük - lassúsága és tétovasága. A Fórum tagjai azt várták a győzelemtől, hogy hatalomátvétel történik, nem tudnak megbarátkozni az elhúzódó, lassú, törvénykezési munkán alapuló s jogállamiságot tételező folyamatos változással. Hiszen közben nap mint nap észlelik a vagyonátmentésekkel, a volt hatalmon lévők elszemtelenedésével, pozícióban maradásával járó csendes ellenforradalmat. Az MDF tagságát ez irritálja elsősorban, ezt közvetítette politikai nyomásként a vezetőség felé, amely az elmúlt időszakban idő híján nem foglalkozott a párt kérdéseivel. Kulin Ferenc szellemes megjegyzése szerint a tagság azt várta, hogy beköszöntvén a demokrácia - kezdődhet a diktatúra. Tegyük hozzá, a politikai élet szereplőitől függetlenül folytatódik a gazdasági összeomlás, így ez a felelősség is a kormányra jutott legnagyobb pártot sürgeti. Mindezek a problémák egyszerre, jelentek meg, a Fórum mozgalmi-elvi jellegét féltők - Kulin eufemisztikus meghatározása szerint - ezt érezték meg, ezért jelenhettek meg a nem kis repedések a nyugodt erő pártjának tartóoszlopain. Bíró Zoltán szerint ő nem alakított frakciót, ő csak azért vesz részt újra az elnökségi üléseken, hogy óvja a lakitelki eszme tisztaságát. Ehhez azonban pozicionálisan nem került közelebb baráti köre. (Antall József szerint egy pillanatig sem kétséges, hogy Bíró Zoltán irányításával szervezkedés folyt, amely az MDF választásban győztes irányvonalát próbálta másfelé fordítani. Márpedig neki miniszterelnökként is változatlanul az MDF három irányzatának összehangolása a legfőbb célja.) Bár a kibővített elnökséget nem sikerült érvényesen megszavazni - túl sokan mentek haza estig -, a legtöbb bizalmat kapott öt név azt jelzi, hogy inkább az Antall-féle centrum erősödhet általuk (Bethlen Istvánról, Kiss Gy. Csabáról, Megyaszay Lászlóról, Filó Katalinról és Zacsek Gyuláról van szó). Más szavakkal: a politikai praxis győzött - reménykedik Kulin Ferenc alelnök. Lehet. Az mindenesetre meggondolkodtató, hogy az MDF országos gyűlése végül elfogadott egy memorandumot, mely szerint bizalmat szavaz a választmánynak és a kormánynak is, támogatni fogja a kormányzati munkát. Mintha tudathasadás lenne, hiszen a kormányzat és az MDF bizonyos mértékig különválását igyekszik elleplezni. Vagyis a megnyugtatónak szánt közfelkiáltás arra hívta fel a ügyeimet, amit a miniszterelnök beszédében keserűen jelzett már: belső ellenfeleivel nehezebb dolga lehet, mint a hivatásos ellenzékével. A puccs tehát elmaradt, petúri szándékú szervezője-szervezői elszámították magukat. De a problémák nem oldódtak meg. A most alulmaradt szárny lehetőségeiben egy másik párt ugyanis alapvetően más kormányzati értékeket vall, nem koalíció- és nem kompromisszumképes. Az időzített bomba tehát tovább ketyeg. -bányai„Megállapítható, hogy a hatalom birtokosai nem voltak képesek saját kezükből kiadni a döntési jogokat, nem tudták megteremteni a gazdasági feltételeket, nem biztosították a szervezéshez elengedhetetlen minimális információkat.” Az idézet a Fidesz III. kongresszusára készült Bevezetőből származik. Az ötoldalnyi szöveget, amely egyebek mellett „hatalmas mértékű gondatlansággal és felelőtlenséggel” vádolja a szervezet vezetését, egy 10 tagú, a Fidesz tanácsa által kijelölt bizottság írta s állította össze. Ha a kongresszus során „szaglászóbizottság”-nak és puccsistáknak becézett bizottságot az a cél vezérelte, hogy az érdemi kérdésekről a kevésbé fontosak felé terelje a ügyeimet, akkor úgy tűnik célt értek. A radikális hatalok két és fél napjából kettő lényegében a szervezeti és személyi kérdések taglalására fordítódott. A Fidesz kongresszusa nem sokban különbözött a többi parlamenti párt hasonló rendezvényeitől. Egy héttel korábban s néhány száz méterrel arrébb, az MSZP második kongresszusán például eléggé hasonló fejleményeknek lehetett tanúja a jelenlévő. Igaz, a vitázók nem viseltek narancsszínű harci színeket. A fontosság tudatában zárt ülések követték egymást, de az ellentétek itt is ott is ugyanolyan típusú ügyek körül csúcsosodtak ki. Látványos jele volt ennek Orbán Viktor péntek délutáni parkszínpadi bejelentése. Úgy reagált a Bevezető - később tévesnek bizonyult - állítására, hogy polgári pert helyezett kilátásba a szervező(k) ellen. Valaki a későbbiekben ezt bolsevik stílusnak nevezte felszólalásában. A helyzet báját jelzi, hogy amikor Orbán e vádra riposztozott, s a jelenlévők nagy része ezt vastapssal honorálta, az ellentábor „Éljen Rákosi”-t skandált a taps ütemére. Le kell számolni avval az illúzióval, hogy a Fideszben nincs hatalmi harc - nyilatkozta Rockenbauer Zoltán, volt választmányi tag, parlamenti képviselő. Az illúziótlanítás, úgy látszik, valóban elkerülhetetlen. A Fidesz rendkívüli elvárásoknak kell hogy megfeleljen. A külföldi - kelet-európai - küldöttségek felszólalásaiból is egyértelműen kitetszik: az üstökösként feltűnő politikai szervezetre nagyon sokan mint világítótoronyra tekintenek a lassan oszladozó homályból. Félmillió magyar szavazott rájuk. Nem lehet Ügyeimen kívül hagyni a tízezres tagság érzéseit, akaratát sem. Annak a tízezernek a vágyait, amelynek fele vidéki, negyede pedig a középiskolás korosztályhoz tartozik. Egyszerre kell tehát ütőképes pártnak és a játékosságot, spontaneitást lehetővé tévő mozgalomnak lennie. Ez a kettős feladat érthetően megosztotta az alanyi jogon szavazóideszesek táborát. Ezért folyt vég nélküli vita az alsó és felső korhatárról, arról, hogy a Fidesz országos politikai szervezet-e, vagy országos politikai ifjúsági szervezet, amely pártszerű tevékenységet folytat. A nyolc (!) közzétett szervezeti szabályzat variációinak vitája csak elkezdődni tudott. A kiindulási alapként elfogadott változat 42 paragrafisából csak az első néhányon sikerült túljutni. De arról megállapodás született, hogy a jövőben már csak a delegáltak szavazhatnak kongresszuson, ami egy hónap múlva folytatja munkáját. Hogy ez a munka majd milyen eredménnyel jár, kérdés. Nem véletlen, hogy a kongresszusi vitaanyagokat tartalmazó füzet mottójául a következő mondat szerepel: „Arccal a (?) felé”. Az újonnan választott vezetőségben jelen vannak a régi választmányból, s nem jutottak be a puccsisták. Kudarcot vallott az a törekvés is (akárcsak az MSZP-nél), hogy a parlamenti frakciót kötelező határozatokkal irányíthassa egy párt testülete, s a kongreszszus - bizalmi alapon - egy hónapra elfogadta az előzetes költségvetést. A Fidesz kinőtte ruháját, most azt újra szabják. Valószínűleg kevésbé lesz rojtos, kevésbé hivalkodó, és csak óvatosan lehet majd benne közlekedni. De hát végül is, nem a ruha teszi az embert. A magam részéről annak is örülnék, ha mondjuk Orbán Viktor - akár narancsszínű fürdőruhában, de - megválaszolná azt, ami kérdésként a kongresszuson is elhangzott: mit tekintsünk elvi politizálásnak. Vagy mondjuk: mit ért konstruktív ellenzékiségen. R. G. _____________________________________ Vt: ________________________ Citromízű narancs ► Orbán Viktor a színpadon „Az illúziótlanítás úgy látszik elkerülhetetlen” 1990. Június 7. VILA 24