Világ, 1990. április-június (2. évfolyam, 14-26. szám)

1990-06-07 / 23. szám

tervezte „puccsot”, aki a (holt-volt) költők tár­saságának hatalomátvételét vagy a hatalom­ba való beépítését célozta meg. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy egyrészt Csoóri nem volt hajlandó a felelőtlen kalandra, másrészt a gyűlés küldötteinek indulatai nem találkoztak igazán a békétlenek elképzeléseivel. Őket ugyanis nem a paktum izgatta elsősorban, hanem a helyi önkormányzatok kialakulása, a kormányzat - szerintük - lassúsága és tétova­­sága. A Fórum tagjai azt várták a győzelemtől, hogy hatalomátvétel történik, nem tudnak megbarátkozni az elhúzódó, lassú, törvényke­zési munkán alapuló s jogállamiságot tételező folyamatos változással. Hiszen közben nap mint nap észlelik a vagyonátmentésekkel, a volt hatalmon lévők elszemtelenedésével, po­zícióban maradásával járó csendes ellenfor­radalmat. Az MDF tagságát ez irritálja első­sorban, ezt közvetítette politikai nyomásként a vezetőség felé, amely az elmúlt időszakban idő híján nem foglalkozott a párt kérdéseivel. Kulin Ferenc szellemes megjegyzése szerint a tagság azt várta, hogy beköszöntvén a demokrácia - kezdődhet a diktatúra. Tegyük hozzá, a politikai élet szereplőitől függetlenül folytatódik a gazdasági összeom­lás, így ez a felelősség is a kormányra jutott legnagyobb pártot sürgeti. Mindezek a problé­mák egyszerre, jelentek meg, a Fórum mozgal­mi-elvi jellegét féltők - Kulin eufemisztikus meghatározása szerint - ezt érezték meg, ezért jelenhettek meg a nem kis repedések a nyugodt erő pártjának tartóoszlopain. Bíró Zoltán szerint ő nem alakított frakciót, ő csak azért vesz részt újra az elnökségi üléseken, hogy óvja a lakitelki eszme tisztasá­gát. Ehhez azonban pozicionálisan nem került közelebb baráti köre. (Antall József szerint egy pillanatig sem kétséges, hogy Bíró Zoltán irányításával szervezkedés folyt, amely az MDF választásban győztes irányvonalát pró­bálta másfelé fordítani. Márpedig neki minisz­terelnökként is változatlanul az MDF három irányzatának összehangolása a legfőbb cél­ja.) Bár a kibővített elnökséget nem sikerült érvényesen megszavazni - túl sokan mentek haza estig -, a legtöbb bizalmat kapott öt név azt jelzi, hogy inkább az Antall-féle centrum erősödhet általuk (Bethlen Istvánról, Kiss Gy. Csabáról, Megyaszay Lászlóról, Filó Katalin­ról és Zacsek Gyuláról van szó). Más szavak­kal: a politikai praxis győzött - reménykedik Kulin Ferenc alelnök. Lehet. Az mindenesetre meggondolkodtató, hogy az MDF országos gyűlése végül elfoga­dott egy memorandumot, mely szerint bizal­mat szavaz a választmánynak és a kormány­nak is, támogatni fogja a kormányzati munkát. Mintha tudathasadás lenne, hiszen a kor­mányzat és az MDF bizonyos mértékig külön­válását igyekszik elleplezni. Vagyis a meg­nyugtatónak szánt közfelkiáltás arra hívta fel a ügyeimet, amit a miniszterelnök beszédében keserűen jelzett már: belső ellenfeleivel nehe­zebb dolga lehet, mint a hivatásos ellenzéké­vel. A puccs tehát elmaradt, petúri szándékú szervezője-szervezői elszámították magukat. De a problémák nem oldódtak meg. A most alulmaradt szárny­­ lehetőségeiben egy má­sik párt­­ ugyanis alapvetően más kormányza­ti értékeket vall, nem koalíció- és nem kompro­misszumképes. Az időzített bomba tehát to­vább ketyeg. -bányai­„Megállapítható, hogy a hatalom birtokosai nem voltak képesek saját kezükből kiadni a döntési jogokat, nem tudták megteremteni a gazdasági feltételeket, nem biztosították a szervezéshez elengedhetetlen minimális in­formációkat.” Az idézet a Fidesz III. kongres­szusára készült Bevezetőből származik. Az ötoldalnyi szöveget, amely egyebek mellett „hatalmas mértékű gondatlansággal és fele­lőtlenséggel” vádolja a szervezet vezetését, egy 10 tagú, a Fidesz tanácsa által kijelölt bizottság írta s állította össze. Ha a kongresszus során „szaglászóbizott­­ság”-nak és puccsistáknak becézett bizottsá­got az a cél vezérelte, hogy az érdemi kérdé­sekről a kevésbé fontosak felé terelje a ügyei­met, akkor úgy tűnik célt értek. A radikális hatalok két és fél napjából kettő lényegében a szervezeti és személyi kérdések taglalására fordítódott. A Fidesz kongresszusa nem sok­ban különbözött a többi parlamenti párt ha­sonló rendezvényeitől. Egy héttel korábban s néhány száz méterrel arrébb, az MSZP második kongresszusán például eléggé hasonló fejleményeknek lehe­tett tanúja a jelenlévő. Igaz, a vitázók nem viseltek narancsszínű harci színeket. A fontos­ság tudatában zárt ülések követték egymást, de az ellentétek itt is ott is ugyanolyan típusú ügyek körül csúcsosodtak ki. Látványos jele volt ennek Orbán Viktor péntek délutáni parkszínpadi bejelentése. Úgy reagált a Bevezető - később tévesnek bizo­nyult - állítására, hogy polgári pert helyezett kilátásba a szervező(k) ellen. Valaki a későb­biekben ezt bolsevik stílusnak nevezte felszó­lalásában. A helyzet báját jelzi, hogy amikor Orbán e vádra riposztozott, s a jelenlévők nagy része ezt vastapssal honorálta, az ellen­tábor „Él­jen Ráko­si”-t skandált a taps ütemé­re. Le kell számolni avval az illúzióval, hogy a Fideszben nincs hatalmi harc - nyilatkozta Rockenbauer Zoltán, volt választmányi tag, parlamenti képviselő. Az illúziótlanítás, úgy látszik, valóban elkerülhetetlen. A Fidesz rendkívüli elvárásoknak kell hogy megfelel­jen. A külföldi - kelet-európai - küldöttségek felszólalásaiból is egyértelműen kitetszik: az üstökösként feltűnő politikai szervezetre na­gyon sokan mint világítótoronyra tekintenek a lassan oszladozó homályból. Félmillió ma­gyar szavazott rájuk. Nem lehet Ügyeimen kívül hagyni a tízezres tagság érzéseit, akara­tát sem. Annak a tízezernek a vágyait, amely­nek fele vidéki, negyede pedig a középiskolás korosztályhoz tartozik. Egyszerre kell tehát ütőképes pártnak és a játékosságot, spontaneitást lehetővé tévő mozgalomnak lennie. Ez a kettős feladat ért­hetően megosztotta az alanyi jogon szavazó­ideszesek táborát. Ezért folyt vég nélküli vita az alsó és felső korhatárról, arról, hogy a Fidesz országos politikai szervezet-e, vagy országos politikai ifjúsági szervezet, amely pártszerű tevékenységet folytat. A nyolc (!) közzétett szervezeti szabályzat variációinak vitája csak elkezdődni tudott. A kiindulási alapként elfogadott változat 42 paragrafisá­­ból csak az első néhányon sikerült túljutni. De arról megállapodás született, hogy a jövőben már csak a delegáltak szavazhatnak kong­resszuson, ami egy hónap múlva folytatja munkáját. Hogy ez a munka majd milyen eredménnyel jár, kérdés. Nem véletlen, hogy a kongresszusi vitaanyagokat tartalmazó füzet mottójául a következő mondat szerepel: „Arccal a (?) felé”. Az újonnan választott vezetőségben jelen vannak a régi választmányból, s nem jutottak be a puccsisták. Kudarcot vallott az a törekvés is (akárcsak az MSZP-nél), hogy a parlamenti frakciót kötelező határozatokkal irányíthassa egy párt testülete, s a kongresz­­szus - bizalmi alapon - egy hónapra elfogadta az előzetes költségvetést. A Fidesz kinőtte ruháját, most azt újra szabják. Valószínűleg kevésbé lesz rojtos, kevésbé hivalkodó, és csak óvatosan lehet majd benne közlekedni. De hát végül is, nem a ruha teszi az embert. A magam részéről annak is örülnék, ha mondjuk Orbán Viktor - akár narancsszínű fürdőruhában, de - megvá­laszolná azt, ami kérdésként a kongresszuson is elhangzott: mit tekintsünk elvi politizálás­nak. Vagy mondjuk: mit ért konstruktív ellen­zékiségen. R. G. _____________________________________­ Vt: ________________________ Citromízű narancs ► Orbán Viktor a színpadon „Az illúziótlanítás úgy látszik elkerülhetetlen” 1990. Június 7. VILA 24

Next