Abauj-Kassai Közlöny, 1877 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1877-08-02 / 31. szám

Kassa, augusztus hó 2-án, VI. Iriblyaa, 1877. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Kovács utcza 21. sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. .Minden értesítés a szer­kesztőséghez intézendő, a X levelek­ csak bárm­entesen fogadtatnák el. A lap megjelenik: minden csütörtökön. 31. szám. ABAÚJ-KASSAI •• KOZD­­Y Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételei: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre... 6 frt — kr. Félévre..........3 „ — „ Negyedévre... 1 „ 50 „ Hirdetési díj : 5­ hasábos petit sorért 5 kr. Bélyegdij hirdetésenként 80 kr. Nyílttól- 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve Bflp intézendők. 'BQ Hirdetéseket elfogad s jogérvényesen nyug­táz Kos­eh és­ Scharf könyv­­s kőnyomdája is Kassán. Mozgósítunk. A „kellő idő“ közeledik, a félhivatalos lapok sípolásuk szerint meg is érkezett már. Mozgósítunk­­ Bosznia felé. Midőn Tisza Kálmánnak a keleti ügyben tett interpelláczióra adott válaszát megtapsolták az él­hetetlenek, egy mondás nem érkezett meg fülek dobjáig. Az, hogy annak idején — a „kellő idő­ben“ — valakiknek nem fog tetszeni a kormány intézkedése. Azok a valakik jó magunk, a magyar nem­zet vagyunk. Azaz hogy a magyar nemzetnek az a része, mely Tiszában nem imádja istenét akkor is, midőn kárhozatra visz. Egy csöpp józan ész, s a libériás inasokon kívül hasába néz a taktika felülmúlhatlan ezermes­terének. Hogyan van az, hogy a legkétesebb politikai jellemeknek, a politikai becsület kánkántánczosainak, a czinizmus kipróbált mákvirágainak egyszerre eszökbe jut né­gy­ülésezni ? Hogyan van az, hogy a bérencz és parancsra lelkesülő sajtó, mely eddig a népgyüléseket kirö­högte, kicsinyelte, hutának elkeresztelte, ma meg­­sü­vegeli, magasztalja, érettnek nyilvánítja ? Hogyan van az, hogy Budapest Pulszkyja után a debreczeni szabadelvű párt hirdet népgyűlést s teszi, mintha biztatná a cívist, hogy demonstráljon. Mert közel van a „kellő idő“, midőn Bosz­niába rukkol a sereg, hogy segítsen a muszkának Te Deum­ot énekelni. Olyan világos, mint kétszer-kettő négy, hogy a népgyűlések megtartására Tiszától jött az impulzus, hogy a „kellő időben“ kifejezés ép úgy Tisza Kál­mán csinálmánya, mint volt a bihari öt pontnál az „alkalmas idő“. Az „alkalmas idő“-t szegre akasztotta s lett belőle fúzió; a „kellő idő“-vel kitömi az Uch­á­­eziusokat, s lesz belőle­­ Bosznia. A fúzióval lekenyereztü­k az osztrákot, Boszni­ával elijesztjük a muszkát. Az osztrák ellenében háromszor kapitulált az impozáns fúzió ; a muszka ellenében háromszor fog retirálni a bosnyák bölcseség. Breunus kardját dobjuk a kudarcz serpenyőjébe, hogy elmondhassuk : immár nincs veszteni valónk ! A töröknek végső esetben még megvan a pró­féta zászlaja, a mi kezünkből a zászlónyelet kira­gadja az osztrák, a trikolort széttépi a muszka — Bosznia térenn. úgy csinálják a politikát, mintha itthon rendben volna a szénánk • mintha máról holnapra nem volna mit tartanunk, hogy Andrássy bukik, Tisza esik, mázos alkotmányunk porba dől; mint­ha évek múlva önálló, független gazdálkodá­sunkból kétszeres erőt menthetnénk s török szö­vetségeseink helyett oláh, szerb, bolgár, herczegócz, bosnyák, horvát szövetségeseinkre számíthatnánk. Hagyják a törököt megsemmisülni anélkül, hogy a dunai tartományok lakóit magok iránt lekötelezzék. Egyetlen barátunkat, kire jó és bal­sors közt számíthatnánk, engedik Ázsiába kiűzni s helyét átengedik egy vészteljes áradatnak, melynek óriási forrását gyilkos kéz nyitotta meg. A rablót, a gyilkost támadjátok meg urak, és ne az ezer sebtől vérző ártatlant! Ne gyalázzátok meg Magyarország történetét! Gondoljatok a múltra, gondoljatok 1848-ra, mikor mi védtük életünket s mikor a dögkeselyű a mi fejünk felett kóválygott! Átok volt imádságunk; ne essék vissza ez átok fejeitekre, kik hóhérunkkal akartok szemközt ültetni az­­ akasztófa felé döczögő taligán. „Kellő időben“, az utolsó órában fontoljátok meg, hogy Hungária haláláért gyilkosokul ne tite­ket idézzen itélőszéke elé a kérlelhetlen történet! A népgyülés után. Nagyra vannak a fővárosiak a törökök érde­kében megtartott népgyűlésekk­el.­­ Szép tőlek, hogy végre-valahára egyszer más véleményben mertek lenni ,mint a „taktika“ hírhedt kolomposai. Mert bizony — megvalljuk őszintén, — hogy a „loyális“ főváros lakosságának politikai hi­tele előttünk zérus alatt áll. Egyes nyárspolgári óriások, kiket Európa más czivilizált államaiban legfeljebb az utcza­sep­­rők hallgatnának meg, Budapesten politikai befo­lyást gyakorolnak. Ki ne ismerné a lapok után a Tenczerek, Schweigerek, Mendlek, Bussbachok stb. stb. irányadó szerepléseket, míg másrészt oly po­litikai kapac­itások, mint például Szentkirályi Mór arra kényszeríttetnek e nyárspolgári butaság által, hogy teljesen visszavonuljanak a politikai pályáról. A törökök érdekükben megtartott népgyűlés örvendetes tanúságot tett arról, hogy Budapest köz­szelleme megunta a szolgaság béklyóit, s nem akar föltétlen echoja lenni a hajlongásban nagyra­ nőtt s híressé vált taktikusoknak. Pulszkynak, ezen eynikus vén Epikurusnak, a csűrés-csavarás s képmutatás e nagy mesterének sem sikerült úgy megczukrozni a népgyülés elé tá­lalt rezoluczionális labdacsokat, hogy a nagy­számú népgyűlés ne vette volna észre a czukor rétege alatt a „kellő időben“ rejlő ipekakuanát. De észre­vette a turpisságot, s dörgő szóval oda­kiáltott a „macherek“-nek: most, most, most! Egyen csodálkozunk kiválóan. Hogyan lehe­tett Helfynek, pártunk ezen derék s országszerte tisztelt tagjának arra vállalkozni, hogy Pulszkyék p­opozieziéi mellett még védbeszédet is tartson. Ez egy kissé nagy áldozat volt a kompromisszum létesü­ltének dicsőségére. Mert nem his­szük, nem hihetjük, hogy Helfy is azok közzé tartoznék, kik még most sem látják elérkezettnek az időt arra, hogy Magyarország érdekei megóvassanak. Nem his­szük, hogy Helfy azokkal fújjon egy zsákba, kik az „adott időben“ úgy vélik megóvni hazánk érdekeit, hogy foglaljuk el Boszniát, s legyünk mi is rablótárs-osztályosai a török birodalomnak. No, de bár­mennyire örvendünk is azon, hogy Budapest polgársága ezúttal nem ült fel azoknak, kik eddig orránál hurczolták, azért fontosságot nem tulajdonítunk semmiféle népgyűléseknek, mert mo­narchiánkban, mely nélkülözi az alkotmányosság minden garancziáit, s melyben nincs is valódi al­kotmányos érzelmű népelem, olyan tudniillik, mely akaratának nyomatékot is adna, minden népgyű­lé­­sezés csak haszontalan időpazarlás. Nálunk a hatalom nem hallgat senkire, s leg­­kevésbbé a népre. Tradiczionális makacsságát nem töri meg semmi fényes szónoklat, s oly népnek szava — még ha egyhangú is — soha nem bírhat nyomatékkal a hatalom kezelői előtt, melynek ezreit Thaisznak néhány drabantja nemcsak megakadá­lyozza a szólás­szabadságban, de egyszerűen haza­kergeti. Azután nem is tudom, mi haszna van a török nemzetnek a szónoklatokból akkor, mikor segélyt vár tőlünk. A veszély tizenkettedik órája a török nemzetre nézve ütött. Jóllehet még nincsen elveszve minden, azért már most is ezer sebből vérzik a derék test­­vérnemzet. Ha csakugyan komolyan his­szük, — pedig kell hinnünk, — hogy a török nemzet bukásával kezdetét veendi a magyar nemzet­halál processusa is, akkor itt az idő fontosabb agitáczióra, mint ro­­konszenvi szónoklatok tartására, melyekből vajmi kevés haszna van a töröknek. Itt az idő oly agitáczióra, mely minden magyar embert, kinek van é­r­z­é­k­e h­a­z­á­j­a j­ö­v­ő­j­e i­r­á­n­­t, f­e­g­y­v­e­r­e­s segélyre szólítson a testvér-nemzet mellett, s a fene­vad-barbár muszka ellen. Az eddigi demonstrácziók, a szofta-ünnepé­­lyek, a tüzes szónoklatok feljogosították Törökor­szágot arra, hogy bízzék a testvér magyar nép tettleges segítségében is. Vagy csak szalmaláng volna mindez ? Sok megfontolni valót ad, hogy azon magyar nemzet, mely a 67-diki közjogi alap — azon közjogi alap megteremtőjének, mely minket teljesen függővé tett az osztráktól, s mely miatt nem parancsolhatjuk meg hadseregünknek, hogy harczoljon a muszka barbárok ellen — szobrára rövid idő alatt ezereket és ezereket rakott össze, a török sebesültek részére pedig alig pár száz forintot drukkolt ki; de hát ez némi­leg menthető a nemzet szegénységével. Ám karjával mindenki szabadon rendelkezik, ki itten eleget tett védkötelezettségének. Ne fráziskodjunk tehát, hanem ha csakugyan szívvel és nem csak szóval rokonszenvezünk a tö­rökkel, ragadjon, a­ki bír, fegyvert kezébe, siessen a csatatérre, míg nem késő, s ott boszulja meg nemcsak a békés s haladni akaró testvért, a ne­mes török nemzetet, de Világost is. Hát vakok volnának hazámfiai, hogy ne lás­sák Európa szövetkezését a két testvérnemzet vesz­tére? Miként Világos után a magyar nemzet, úgy most a török nemzet érdekében nincs egy szava az állítólag „czivilizált“ Európának a fenevadak ke­gyetlenségei s nemzetirtó harcza ellen. Ha temetést akarnak, gyújtsunk legalább fák­lyát, melynek világánál ne homályosuljon el kön­­­nyedén előttük, az embertelen zsarnokok előtt „a nagyszerű halál“ emléke. De élhetünk még; lesz még más becsületes nemzet is Európában, mely kezet fog velünk Eu­rópa szabadságáért való küzdelmünkben. Csakhogy ily agitáczióhoz nem czitromvizes vérü polironok, de hazájuk sorsát szivükön hordó, elszánt jellemű férfiak kellenek. Cassius. A harcztérről. — A török kormány öszeh­atja az oroszok által végbevitt pusztításokat s az eddigi eredmény a következő: Batak falu földig égett s 500 lakosa közül csak hét menekült meg; Ballovan 700 férfi és 200 nő lakossága közül­ csak egy menekült meg a borzasztó mészárlásból; Cacabonas 500 lakosa közül kettő; Kestamból 900 lakójából három; Esems 320 lakosából egyetlen; Tundia 650 lakosából há­rom maradt életben. Továbbá Jenikei falu lakosait Osmanbazár közelében múlt előtti vasárnap három nő és két férfi kivételével mind lemészárolták. Á­ltalá­­ban az oroszok egész rendszeresen bombázzák a védtelen török falvakat s azután berontva kardra hányják a fegyvertelen lakosokat, elhurczolják, meg­gyalázzák s aztán megölik a nőket. — Hajóhíd romboló gépet találtak fel Kon­­stantinápolyban­ Bukovszki ezredes az ottani kato­naiskola főnöke és de Sens franczia mérnök, kik már hat hét előtt bemutatták tervüket a tengeré­szeti miniszternek, ennek lassúsága mellett azonban maguk költségén mintát csináltattak és érdekeltsé­get keltettek a szultán környezetében is tervek iránt, végre 26-án kísérletet tettek a szultán előtt, ki nagy kísérettel megjelent. A kísérlet teljesen sikerült, a folyékony gyúlékony anyag különböző tartókban, melyek a készüléket környezik, a felrobbantandó tárg­gyal érintkezve meggyuladnak s borzasztó bel­terjes lángot adnak, pl. 50 liternyi folyadék három méter magas és két méter széles lángot tart fen 42 pereznyi ideig. Végül az üresen maradt tartók szétpattannak s ez végkép befejezi a rombolást.^ —• Midhat pasa titkárával és szolgaszemély­zetével együtt a pénteki gyorsvonattal Párisból Bécsbe érkezett s a „Metropole“ szállodában szállt meg; megérkeztekor legott látogatást tett nála Aleko pasa bécsi nagykövet, mi minden kétségen fölül álló bizonyítéka annak, hogy Midhat pasa nemcsak visszanyerte a szultán kegyét, de sőt bécsi idézéséhez diplomácziai körökben a legnagyobb fontosságú mis­siót fűznek. Midhát még mindig Bécsben időzik. _ — Szulejman pasa 8 zászlóaljból álló elő­védje kémszemlére indulván, Karabunár mellett előnyomuló orosz csapatokkal találkozott. Minthogy

Next