Abauj-Kassai Közlöny, 1880 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1880-06-03 / 23. szám
IX. évfolyam 1880. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Harangutcsa 10. sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, k.jöl ön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak kármentesen fogadtatnak el. A lap megjelenik: minden csütörtökön. 1414.—23. szám. ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY. Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre .. . frt — kr. Félévre.........3 „ — „ Negyedévre . 1 „ 50 „ Hirdetési díj: 5 hasábos petit sorért 5 kr. Bélyegdíj hirdetésenként 3o kr. Nyilttér 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. "Mi A Zichy tragoedia. Hej milyen sirás, keserves fogcsikorgatás, bűnbánó hamuhintés mindenfelé! A társadalom és közvélemény, ezek a megfoghatlan, ellenőrizhetlen legfelsőbb bírák, odaborulnak gr. Zichy Ferraris Victor keresztüllött hullája fölé, mélyen panaszolják meg nem érdemlett tragikus sorsát, szenvedélyesen méltatlankodnak a rajta elkövetett igazságtalanság miatt, súlyos vádakkal illetnek mindenkit, kit az áldozat ellen megindult üldözésben speciális felelősséggel terhelhetnek. Oh tisztelt „társadalom“ vagy „közvélemény“, nemde saját ostobaságodat és szívtelenségedet vádolod és fájlalod most oly nagyon! Igazad van, teljesen igazad! Szó sincs róla, az a szörnyű végzet, melyet Zichy Ferraris Victor ellen felzúdítottál, élesen jellemző vonásokban mutatta meg, mennyi bárgyú előítéletesség, nyelveskedő könnyelműség és szenteskedő káröröm laknak benned ! De csak ne hízelegj most magadnak azzal, hogy a tragikus esetnek kivontad helyes tanúságát, ne gondold egy pillanatig sem, hogy abban, amit most teszesz, egy hajszállal több okosság és igazságérzet nyilvánul! Ha látod is, hogy hibát követtél el, még távolról sem jutottál el a valódi belátás fokáig! Abban, amit előbb tanúsítottál és abban, amit most tanúsítasz, ahogyan a hibát elkövetted és ahogyan a hibát jóváteszed : mindenütt egyformán ostoba ítéletednek és hebehurgya szálasságodnak adod virágzó bizonyítékot. Halálba kergetted Zichy Ferraris Victort és most igazságtalannak találod szomorú végzetét! Ha nem tudtad előbb, miért üldözted a halál torkába, jobban tudod-e most, miért mented fel őt és miért járulsz hullájához engesztelő áldozattal? Nézd meg jellemtelen, hóbortos képmásodat a római fórumnak shakespeari rajzában : azt a tömeget, mely előbb a szabadság hőseiként ünnepli, lelkesült tapsokkal fogadja Caesar gyilkosait és azután Caesarnak leleplezett hullája mellett Antonius vesztegető szavaira halált esküszik a gyilkosok fejére! Ez a te képed, nemesítve, költőileg idealizálva, mert valóságban még sokkal rútabb vagy! Az égre, ezek a fentebbi szavak nagyon kemény követelő leczkének látszanak, hirtelen magunk is megijednénk tőlök. De ha igazán társadalom és közvélemény az, amit a sajtóban és az utczákon mint tragikai cipzust Zichy Victor holttestéhez idéznek, sohasem lehet okunk leczkénkben csak egy szót is enyhíteni! . . Az azúrkék égre hat fel, a világ négy sarkára hangzik szét a fájdalmas kiáltás, hogy Zichy Victor sorsát meg nem érdemelte, ő igazságtalan üldözés áldozata lett. Vajon mennyit akarnak ezzelmondani, mit értenek az ily kijelentés alatt? Azt -e, hogy minden ellene felmerült vád alaptalan volt." ő a legártatlanabb ember volt a világon, soha semmiféle kétes üzérkedésben, állásához nem méltó nyerészkedésben részt nem vett ? Mivel van ez bebizonyítva ? Egyszerűen csak azzal, hogy a párbaj golyója testén keresztül választotta vak útját! Hisz ha úgy tetszik, hogy a középkor babonás felfogásának hódoljunk, akkor a régi istenítéletek törvénye szerint az elesett félen kellene látnunk az ég büntető kezének lesújtó hatalmát, akkor minden emberi tettnek örök bírája közvetlenül bizonyított ellene. Vagy azt akarják e mondani, hogy a vádolt tények és a fölmerült adatok nem adtak okot a sajtónak oly erős támadásra Zichy Victor, az államtitkár ellen, nem igazolták a közvélemény felzúdulását a Tisza kormányzat erkölcsi elfajulásának jelenségei ellen? No hisz, csak az kellőim még, hogy Zichy Victor tragicus esetéből valami végleges szentesítést kerítsen a laza morál és a tág lelkiismeret a mi magas kormányzati köreinkben, csak az kellene még, hogy az ő véres árnya szent és sérthetlen pajzsul szolgáljon mindennek, ami a Tisza Kálmánok, Móricz Pálok, Váradi Gáborok korszakát messze virító színekkel jegyzi fel minden erkölcsi sülyedés évkönyveiben. Vagy csak annyi legyen értve, hogy a Zichy Victor ellen fölhozott tények nem indokolták, hogy társadalmi becstelenítéssel és halállal lakoljon . Dh ez igaz, mindenesetre igaz, mi magunk a halálbüntetést a legnagyobb gonosztevőre nézve sem tartjuk indokoltnak és ami szegény Zichy Victort illeti, ha csak magánember állásában tekintjük, még semmi társadalmi erkölcsbíróságot sem hívtunk volna fel ellene, nem is tartottuk volna szükségesnek. tehát az égre is, csak nem veszítjük el szemeink elől, hogy ez a halálos sors nem bírósági ítélet következménye, nem is a közvélemény erkölcsi diktálása a fölmerült vádak megváltásául, az csak egy rettentő barbár társadalmi szokásból folyt, mely sokkal kisebb okokból is felül éri az élet koczkáját és hozzá a véletlen esztelen játéka, hol a golyó halálos sivitása csak úgy olthatta volna ki az ellenfél élte világát is? A kitaszitás a kaszinóból, a szerencsétlen grófnak pályatársai részéről, ez is már épen csak azért történt, mert már előbb rögtön az első gyanúsítás után ,nem idézte fel a véres koczkavetést és így neki már akkor még sokkal kevésbbé komoly czélból is el lehetett volna esnie. Ő erőszakolta is most minden módon a lovagias elégtétel dicső útját, úgy tekintették ezt, mint egy neki megadott concessiót. Oh, de talán a siránkozó „közvélemény“, a panaszkodó „társadalom“ nem is akar egyebet kijelenteni, csakhogy a halál mindent megváltott, bármi történt is előbb, amit joggal kifogásolni lehetett, a gyászos kimenetel teljes rehabilitatiót szerzett ? Ha csak ez van értve, miért ez iszonyú lármás vádolás a közvélemény százezer nyelvével ? Mi bizonyosan könyörületesek akarunk lenni az iránt, ki oly sokat szenvedett és megdöbbenve állunk meg a tragikus végzet előtt. A „lovagias elégtétel“ eszeveszett követeléseivel nem akarunk most perbe szálkán. Mi mindenesetre okosabbnak tartottuk volna, ha Zichy Victornak még hosszú élet ad alkalmat arra, hogy embertársai becsülését kivívja. De hát azok, kik épen a lovagias halálnak tulajdonítják a teljes rehabilitatio erejét, azoknak legkevesebb okuk van valamit fájlalni, ők még dicsőíthetik Zichynek szerencsés végzetét, ki a halálban megtalálta a legkedvezőbb megoldást, minőt az élet nem nyújthatott volna. Ha jól meggondolják, még rájönnek, hogy még tedeummal is tartoznak az egeknek ! Mennyi értelmetlen fecsegés van bizony a te nemes megbánásodban is, „tisztelt, közvélemény“ ! De a világért sem akarjuk azt mondani, hogy Zichy Victor sorsában nincs valódi tragédia és nincs olyan, mit emberi igazságtalanságnak, aránytalan bűnhődésnek kell tartanunk. Van benne elég, van annyi, hogy ötfelvonásos szomorújátéknak minden anyagát keríthetni belőle. És nem is a halálos végzetet, sem a casinóból való kiutasítást tekintjük a valódi egyéni balsors tragikumául; ezeket és minden lovagias rehabilitatiót odaküldjük ahhoz az ősforráshoz, honnét a gyógyíthatlan társadalmi ostobaságok, az ellenállhatlan divathazugságok fakadnak, — az ég tudja, mikor fog ez a forrás bedugulni! De mi épen megengedjük azt is, hogy mindjárt az ellenzéki sajtó fellépésének első, eredményében, magában a közvélemény magatartásában gr. Zichy Victor az államtitkár iránt, ebben is volt valódi balsors, aránytalan igazságszolgáltatás. Nem mintha az ellenzéki vád és a közvélemény követelése igazságtalanok lettek volna ! Oh nem, tisztelt kormánypárti ügyvédek, kik most önelégülten kenitek magatokra a hizelgés olajat! Épen ellenkezőleg, azt kell kérdeznünk, vájjon Zichy Victor egyedül volt-e kivető a ti közösségiekből, az ő hibái nem voltak-e közösek azzal a párttal, azzal a kormányzattal és azzal a rendszerrel, melynek szolgája volt ? Miért kellett hát neki, mint bűnbaknak feláldoztatnia, holott azok, kik nála sokkal vétkesebbek, méltóságokban ülnek és köztisztelettel dicsekesznek ? Bizony, mi ellenzékiek, mikor Zichy Victort vádoltuk, sohasem akartuk ezt az eredményt! Arról elég tanúságot tehet minden nyilatkozatunk. De természetesen, ők voltak az elsők, kik Zichy Victort kitagadták- Elég tragikus már a decimálás büntetése, hol a tizediknek kell lakolnia más kenéz bűntársáért. Milyen vérlázító, ha maguk a nagyobb bűnösök ítélik el az erkölcs nevében szerencsétlen áldozatukat., Ez a tragédia! Mezei Ernő, Kassa, junius hó 3-án A rendszer. Gr. Zichy-Ferraris Viktor meghalt. Tragikus végzete utolérte őt. Nem tartozunk azok közé, kiket a szenvedő iránti részvét annyira elfogulttá tesz, hogy elfeledik azt is, váljon a szenvedés nem az elkövetett bűnök büntetése gyanánt nehezül a szenvedőre ; — nem azok közé sem, kik ugyanazt, kit röviddel ezelőtt sárral dobáltak, a szenvedő iránti részvét érzelmei által megvesztegetve, ma az általuk lepiszkoltat hős és jellem gyanánt ünnepük; azokat pedig, kik kötelességüket teljesitik, kik főuraink diskreditált becsületeket helyrehozni iparkodnak, mint valami kannibálokat gyalázzák. De nem tudunk felülemelkedni egy kiszenvedettel szemközt a mindennapi szokások s társadalmi előítéletek niveauján, melyek szüntelenül körülzsongják füleinket a banális frázissal: „de mortuis nil, nisi bene !“ Igazi hogy a szigorú kritika gyakorlása kötelessége volna a közvélemény közegeinek azokkal szemben, kik a nyilvánosság terén nagy szerepet vittek, akkor is, ha ezek már nincsenek többé sorainkban — ámde a közmegegyezéssel elfogadott társadalmi szabályok alól nem vonhatjuk ki magunkat akkor sem, ha meggyőződésünkkel ellenkeznek. Ne beszéljünk tehát többé gr. Zichy Viktor dolgairól. Ezt annál könnyebben tehetjük meg, minél jobban meg vagyunk győződve arról, hogy a kiszenvedett eléggé megbűnhődött nagy bűneiért. E helyett inkább más irányban kellene fordulnia korholásával napjaink s embereink minden elfogulatlan bírálójának. Tagadhattam hogy gr. Zichy Ferraris Viktor nagyot botlott az erkölcsi tisztaság ellen. Ámde hányan járnak emelt fővel , köztünk, kikkel összehasonlítva, a kiszenvedett Zichyi, kontár tanítvány-számba jön ? Magas polczokat foglalnak el, a haza első intézetei élére helyeztetnek, rendjelekkel, első rangú czimerekkel halmoztatnak el oly exisztencziák, kiket úgy magunk közt „in camera sinceritatis“ országszerte „tolvaj urak“-nak szoktunk titulálni. S tán több joggal, mint a mennyivel gr. Zichy Ferrarist a „tisztességes gentlemannek sorából kiballatiroztak. Mit is vetettek Zichynek szemére kérlelhetlen bírálói ? Azt, hogy hivatalos befolyásával oly jövedelmeket szerez magának, melyek egy gentleman-hoz nem méltók. Azt azonban nem látta senki, hogy Zichy- Ferraris hivatalos állásában vagyonát szaporította volna. Mily, csekélynek tűnik fel ez embernek bűne, kinek legnagyobb vétke, hogy mágnás létére borravalókat elfogadott, oly emberekkel szemközt, kik máról-holnapra hivatalos állásukban vagyontalan proletárokból gazdag emberekké lettek, vagy ha már azelőtt is gazdagok voltak, vagyonukat pár év alatt öt-hatszorosan növelték. És mégis csupán szegény Zichy-Ferrarisnak kelle esni martalékául annak a gyalázatos rendszernek, mely bűnben fogantatott, bűnök halmaza által dajkáltatott, neveltetett, s bűnök szakadatlan lánczolata által tartatik fenn. A „nagy tolvajok“, akik nem csak gentlemanlike minőségökből, de a legközönségesebb becsületérzésből is kivetkőztek, tisztelettel, hódolattal vétetnek körül. Bizony ez nem igazságos mértéke a sorsnak, mely „közvélemény“ forma alatt öl, temet, kegyelmez, feltámaszt. Nem aki legbűnösebb a hazavesztő rendszer hívei közül, de aki legügyetlenebb viselt dolgai palástolásában, azt sújtja legnehezebben a közvélemény igazságtalan ítélete. S ez nem is lesz másképen mindaddig, mig a földszinéről nem pusztul el azon rendszer, mely Tartuffeokat nevel, gyengébb jellemeket veszteget, megrögzött gonoszokat protegál, nemzetet becstelenít, hazát árul, Egyptom minden csapását ránk zúdítja. Vajha gr. Zichy-Ferraris Viktor e rendszer utolsó áldozata lenne; vajha a nemzet a tengernyi keserű tapasztalukon okulna, hogy a rendszeren belül el kell rothadnia! vajha belátná a költő szavainak igazságát, hogy „minden országnak alapja