Abauj-Kassai Közlöny, 1913. május (42. évfolyam, 100-123. szám)
1913-05-01 / 100. szám
ZLVI. évfolyam. Sa*»ke**tS*4g 8* kiadóhivatal iarang u. 9 SNelefon 150 (UROHtASI Old J“»g*llapodó» = saavint. = £013. — 100 «iám. aSflJELElHK wu S órakor POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő : LEKLY GYULA Kiadótulajdonos: VITÉZ A. utóda Kassa, Csütörtök, május 1. Előfizetési feltételek: K*uiti Egész évre K 14.— Félévre K 7.— Negyedévre K S.50 Egy hóra K 1.50 Vidéksn Egész évre K 20— Félévre K 10 — Negyedévre K .— Egy hóra K .— Egyes számára 4 fillér Réthy bácsi. Az Abauj-Kassai Közlöny eredeti tárcája I Nagy mester volt a maga idejében a vidéki színészetnél Gergely Antal. Egyik legsikerültebb tréfáját a következőkép beszélte el. Valamelyik nagyobb alföldi városban a direktor, akinek ő volt a komikusa, a mostoha időjárás következtében a színházbérrel, mit esténkint kellett volna fizetnie, hosszabb ideig adós maradt. A színház magántulajdon volt, árvákra maradt s egy derék öreg fiskális volt a gondnok, ki jó ideig türelmesen várt a hátralékra. A direktor, ha látta, nagyon feszélyezve érezte magát és lehetőleg kerülte. Egyszer a színházi irodából az ablakon át arrafelé látták tartani. Az irodában csak a direktor és Gergely volt. — Jézus Mária! — mondá a direktor — ez most ide jön. MAJUS. Oh be sokszor megénekelték, oh hány költői szívben lelt visszhangra a természet legszebb idejének, mondhatnék bimbózó ifjúságának hónapja! Májusi Mennyi idealizmus, érzés, szív rezeg ebben a szóban! Hány kedves emlékünk fűződik hozzá s minő sok vidor történet bizseregteti meg vérünket még most is, amikor már az ősz here csípte meg hajunkat s szakálunkon hófehér szálak rezegnek. Ifjúságunk, mondhatnók, bohó ifjúságunk mennyi felejthetetlen érzelme újhódik meg bennünk, amikor május elsejével befutunk abba a virágillatos, a természet minden pompáját kínáló hónapba, mely nemcsak természeti szépségeivel, de szivünket gyorsabb lüktetésre serkentő erejével is felejthetetlen emlékeket hagy hátra minden földi halandó életében. Ez esztendőben pedig még pazarabb, még bujább köntösben köszöntött be hozzánk e gyönyörű évszak, mintha csak kárpótolni óhajtana a közelmúlt rettenetes természeti csapásaiért. Mintha a hosszú könyörtelen tél keserveit akarná eloszlatni lelkünkben, nyári melegséggel, buja zöldséggel s színes virágokkal rezegteti meg lelkünk jobb érzelmeit, hogy annál könnyebben megejthessen varázsának. S mi szívesen általadjuk magunkat mindazon képzeteknek, melyeket bennünk a májusi hónap gyönyörűségei keltenek. Átengedjük magunkat kétszeres örömmel, mert hiszen oly sok keserűségben, oly sok szenvedésben s vigasztalan csapásban volt eleddig részünk a természettől s a konjunktúráktól egyaránt. Teli tüdővel szívjuk magunkba a májusi őzondu3 levegőt, megrészegedünk a virágillattól terhességben s mámorosak leszünk attól az érzéstől, mely kihamvadt parázsát szivünknek uj lángra lobbantja. Ismét fiatalnak, életerősnek, tettrekésznek érezzük magunkat, elernyedt, ványadt képességeink ismét életre kelnek, hogy új bizodalommal, új reménységgel fogjunk ismét munkába a siker, az eredmény minden kilátásával. Hiszünk, ki? Csak bújj ide a pénztárba, majd én eligazítom a dolgot. A direktor szót fogadott. Néhány perc múlva kopogást hall búvóhelyéről. — Tessék, mondá Gergely Az ajtó megnyílik. — Jó napot. Nincs itt a direktor úr? A direktor tisztán kivette az öreg ügyvéd hangját. — Biz az nincs, — hallatszott Gergely hangja. — Ejnye, de kár. — Amiatt a hátralék miatt tetszik keresni? tudakolá Gergely. — Dehogy, van eszembe. Hanem holnap ebédre akartam volna invitálni. Az anyósom nevenapját tartjuk. Nagyon örülnénk, ha megjelennék a kedves nejével együtt. — Majd átadom én az invitálást, biztató Gergely. Azzal ismét nyikorog az ajtó és távozó léptek nesze tudatja, hogy az ügyvéd elment. Pedig dehogy ment el, ott sem volt. Gergely imitálta a hangját és pedig zunk abban, amit a természet, a sugárzó napfény ezer színpompájában mutat nekünk, bízunk benne, mert e bizodalom jólesik csüggedt telkünknek, mert ki akarjuk ragadni kétségbeesésünket abból a sötét, feneketlen kátyúból, melybe az események ragadtak. Örömmel köszöntünk tehát május a mindenkori szerelmesek gyönyörű hónapját. Fiatalos hévvel ünnepeljük eljövetelét, mert már régesrégen vágyódtunk utána. S új reménységgel tekintünk a jövendőbe, mely talán mégis máskép alakul majd, semmint azt pesszimisztikus hangulatunkban sejtettük. Hozsánna május! Te szép, te zöld, te uj életet ébresztő! Hozsánna néked, hogy újra eljövél hozzánk! Hozzánk, kik már minden reménységünk lombját lesorvadva láttuk s elvesztettük hitünket egy szebb jövendő, egy boldogabb korszak eljövetelében! Legyen úgy, ahogy mi azt most felizgatott képzeletünkben elképzeljük, hogy te áldott hónap vagy előhírnöke egy jobb korszaknak, amikor az érdem, a munka, a fáradozás méltó gyümölcseit megkapja, ahogy azt megszolgálta, megérdemelte. Hozsánna néked óh dicső május! oly sikerrel, hogy mikor a direktor a pénztárból előbukott, hálás tekintetet vetett a távozó felé s igy szólt: — Ha én azt tudtam volna! Milyen derék ember, noha fiskális. Ejnye, ejnye, egész megszégyenített. Ily ember elől bujkálni. Hát elmenjek, ugye? Természetes, — mondá Gergely, — a vén kötnivaló bizony engem is meghívhatott volna. — No, no, barátom, a direktor az első személy. Gergely igen tiszteletlenül vonogatta a vállát. A direktor másnap délben gálába csapta magát, felesége magára aggatott minden kéznél levő igazi és hamis ékszert s igy teljes parádéval indultak a vendégségre. Az ügyvéd és családja épen ebédnél ült, mikor a direktorpár betoppant. Ugy látszik, elkéstünk az ebédtől. — Dehogy, — mondá a fiskális, — ép a levesnél tartunk. Kamarai közgyűlés, Kassa, április 10. A kassai kereskedelmi és iparkamara tegnap kedden délután 3 órakor rendes közgyűlést tartott, melyet Siposs A. Gyula kamarai elnök betegsége miatt Kozák János alelnök vezetett. A Siposs Aladár titkár által felolvasott elnöki közlések során elparentálták Tarnai Gyulát, a kamarának nemrég elhunyt segédtitkárát és elhatározták, hogy emlékét jegyzőkönyvben megörökítik. A beérkezett miniszteri rendeletek ismertetése után a titkári jelentésre került a sor. A jelentés beszámol a kamara múlt havi tevékenységéről és ügyforgalmáról. E szerint beérkezett 1091 ügydarab, melyek közül 1062-őt intéztek el. Azután az 1912. évi zárszámadást terjesztették elő. A zárszámadás 30138 korona egyenleget tüntet fel. A kamara tiszta vagyona 75960 kor. 28 fillér. Ezenkívül a tisztviselői nyugdíjalap 75000 kor., a Baross-alap 4500 kor. s az iparosok segélyalapja 5744 kor. 29 fillérrel rendelkezik. A zárszámadással kapcsolatban Gerlóczy Béla konstatálja, hogy a személyi járandóságoknál 2400 korona megtakarítás mutatkozik. Ja. — Nem tudtuk, hogy hány órakor van az ebéd. No de azért majd csak kapunk valamit. A derék fiskális egy kissé nagyot nézett ugyan, de azért egykettőre ott volt a teríték s a direktorék abban a becsületes hitben, hogy hivatalos vendégek, végig ették a jóizü magyar ebéd minden fogását. Úgy a feketekávé táján a direktor mégis szükségesnek látta a következő kérdést fölvetni: — Hát a kedves anyós« hol van? — Az anyósom? Jaj direktor uram, az még a nagy kolera előtt halt meg. Az Isten nyugosztalja. A direktor egy kissé ürngetett, de nem merte tovább forszírozni a kérdést. Lehet, hogy rosszul hallotta onnan a pénztárból. Másnap este a fiskális úr a színházban volt s amint előadás után a páholyfolyosón végigmegy, egyszerre csak hangokat hall a háta mögött: