Aetas, 2010 (25. évfolyam)
2010 / 4. szám - HATÁRAINKON TÚL - "Posztkoloniális értelmiséginek tartom magam" (Beszélgetés Ewa Domanska lengyel történésszel) A beszélgetést készítette: Erős Vilmos
Beszélgetés Ewa Domanska lengyel történésszel Határainkon túl Egy másik kedvelt területének az „ellentörténelem” tűnik, (tanulmánya, amelyet ez alkalommal magyarul közlünk, ezt a kérdést érinti). Mit ért az „ellentörténelem” fogalmán, és miért fontos ez Önnek? Milyen erkölcsi implikációi vannak e fogalomnak az Ön számára? Az „ellentörténelem” fogalmát Michel Foucault használta egy fontos szövegében. Előadásában Foucault a történetírásnak két fajtáját különbözteti meg: a római történelmet és a bibliai történelmet. A római történelem a szuverén hatalom diskurzusa, amely igazolta, legitimizálta és megerősítette ezt a hatalmat. A másik oldalon a bibliai történet, amely ellen történelemként is ismert, a megszakítottság (diszkontinuitás) története, azoké, akiket a múltnak az uralkodó hatalom által támogatott verziója hallgatásra ítélt. Az ellentörténelemnek nem az a célja, hogy erősítse a fennálló hatalmat, hanem az, hogy bírálja azt, így az ellentörténet kritikus történetírás, az elnyomottak története - lázadó diskurzus, amely arra törekszik, hogy felélessze az elnyomottak elfojtott vagy rejtett emlékezetét, nem pedig arra, hogy nagy hősök tetteinek állítson emlékművet. Az úgynevezett új humántudományok (posztkoloniális, etnikai, társadalmi nem tanulmányok, a társadalmon kívüliek, a homoszexuálisok és a leszbikusok, a fogyatékkal élők történetei) keretében készült történetírás az ellentörténelemnek különböző módjait kínálja azáltal, hogy a hagyományos történetírói eljárások „ellenzéki kritikáját” nyújtja. Az „elnyomottak ismeretelméleti privilégiumaként” ismert módszertani előírásoknak van egy érdekes etikai vonatkozása, amely az ellentörténet-írás alapját képezi. E posztulátum Marx és Lukács György történelmi materializmusáig nyúlik vissza, és olyan feminista alapállású teoretikusok fejlesztették tovább, mint például Sandra Harding. Azonban a dolgok bonyolultabbá válnak, amikor az ellentörténelem Történelemmé válik, azaz amikor a korábban zaklatott és elhallgattatott áldozatok megfelelő hatalmat szereznek ahhoz, hogy maguk is elnyomók legyenek. Eltolódást figyelhetünk meg az áldozatok modelljében, melynek során a passzív, gyenge szubjektumból alkotó, közvetítő, ellenálló szubjektum válik, aki tudatában van jogainak (mint például Gloria Anzaldita esetében). Az új humántudományok jegyében született írások vizsgálata tanúsítja, hogy ezt a változást nagyban befolyásolják azok a kutatások, amelyek legitimálják és támogatják a különböző kisebbségi mozgalmak dekolonizációs folyamatait, és a jogaikért folytatott küzdelmek alapjául szolgálnak. Eszerint az ellentörténet-írást egy politikailag elkötelezett elmélet ideológiájaként értelmezhetjük, melynek célja az, hogy az elnyomott kisebbségekben ellenálló tudatot alakítson ki. (Ez Lenin egyik kijelentésére emlékeztet, miszerint „forradalmi elmélet nélkül nem létezhet forradalmi mozgalom”.) Az efféle eltolódás természetesen alátámasztja Foucault-nak a hatalom spirális természetéről vallott felfogását. Mint történetelmélettel foglalkozó (és egy totalitárius rendszerben nevelkedett) tudóst nagyon érdekel az a felfogás, mely a teóriát a politikai harc eszközeként, a történetelmélettel foglalkozót pedig „politikai aktivista”-ként értelmezi. (Lásd: Chela Sandoval: Methodology of the Oppressed. London, 2000.) Érzelmileg az áldozatok oldalán állok, de problémáim vannak bármely politikai szándékokból kreált teória és módszer instrumentális kezelésével kapcsolatban. Realista és kritikus gondolkodóként el kell fogadnom, hogy nincs ártalmatlan ismeretelmélet, és nem létezik teória totalizáló impulzusok nélkül, erkölcsileg érzékeny tudósként azonban szükségem van a stratégiai objektivitás eszméjére. Úgy tűnik, még kísért engem a tények és értékek közötti kétértelmű viszony régi problémája. 2 Foucault, Michel: Society Must Be Defended. Lectures at the Collège de France, 1975-1976. Transi. David Macey. New York, 2003. XXX. I59