Aetas, 2017 (32. évfolyam)
2017 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Cieger András: Jókai Mór, a profi politikus?
CIEGER András Jókai Mór, a profi politikus? A közeli utókor vélekedése Jókai Mór országgyűlési működéséről több értékelés is napvilágot látott az író halála után. A születése t66. évfordulójára készült kötetben Lengyel Ernő például azt emelte ki, hogy míg 1848-ban Jókainak szívügye volt a politika, addig a kiegyezést követően, de különösen az 1875-ös pártfúzió után már egyre inkább visszahúzódott, és csak távolról figyelte az aktuális csatározásokat, a politika működése inkább csak íróként érdekelte a későbbiekben. Lengyel szerint azért, mert hazánkban is megjelent a „professzionátus politikus” típusa, amelyet ő morális kategóriaként jellemzett: a kormányt minden körülmények között támogató pecsovicsokat, a húsosfazekak körül tolongó, könnyen korrumpálható politikusokat értette e fogalom alatt. Ugyan jelzi, hogy Jókai nem tartozott közéjük, ám közéleti pályáját mégis egyfajta hanyatlásként, elvfeladásként láttatja: „Politikai pályája a végtelenség küszöbén kezdődik: a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, 1848. március 15-én és talán a nagy tarokk partiban végződik, a Dorottya utcai klubelnöki szobájában, ahol a ferenc józsefi béke fala morganájában csendesen játszik egy elfáradt nemzedék...” Azt, hogy e hanyatlás-narratíva megalkotása volt Lengyel szándéka, jól jelzi, hogy a pálya végpontjaként a Tisza Kálmánnal a Szabadelvű Párt helyiségében tarokkozó Jókai képét villantja fel (lásd szó szerinti értelemben is Ferraris Viktor 1894-es festményén), és nem például a Kossuth Lajos temetésekor beszédet tartó író-politikusét, pedig az emblematikus közös helyszín, a Nemzeti Múzeum kínálná a párhuzamalkotást, de akkor épp az eszmei folytonosság, 1848 hagyománya keretezné az elbeszélést. Lengyel hangsúlyozza továbbá, hogy Jókai meglepően jól belesimult magatartásával Tisza Kálmán rendszerébe: fegyelmezett közkatonaként cikkezett, beszélt és szavazott a Generális mellett. Hatalmas népszerűségét pedig pártja kíméletlenül kihasználta, sőt amortizálta. Seres László 1910-ben megjelent írásában hasonló beállításban mutatta be Jókai közéleti működését, kiemelve, hogy nem volt igazi politikus, mert nem akart hasznot hajtani a politikából, és a napi csatározások sem érdekelték: „A politikai mesterkedés, a pártharcok intézése, a sok intrika és cselvetés, a sok számítás és vita rendszerint hidegen hagyta.” A kormánypárti politikusként 1875 után őt ért számos személyeskedő támadás, illetve népszerűségének csökkenése viszont bántotta.2 1 Lengyel Ernő: Jókai, a politikus. In: Az Est Hármaskönyve. A százéves Jókai emlékére. Budapest, 1925. 239-240. 2 Seress László: Jókai a politikában. In: Jókai album. Képek, adatok, okmányok Jókai Mór életéből. A Pesti Napló előfizetőinek készült kiadás. Budapest, [1910] 81-92. Takáts Sándor is a fentiekhez hasonló értékelést ad, bár pontosságra törekszik munkájában. Takáts Sándor: Jókai mint képviselő. In: Jókai Mór politikai beszédei. 1. köt. Budapest, [1930] CV-CXXXIII. Aetas 32. évf. 2017. 2. szám 5