Magyar Akadémiai Értesítő, A Philosophiai, Törvény- és Történettudományi osztályok közlönye, 4. kötet, 1863-1864
1863 / 1. szám - Beély Fidél emlékezete. - Horváth Czirilltől
54 HORVÁTH CZIRILL: elnyomottak lelki habzódásba sülyednek. Hol is találjonakkor a szív enyhítő vigasztalást, midőn a véletlen meghatottság az elmét is zavarba hozza. Maga elé állítja ugyan az elme a dicső czélt, mely felé az elhunyt törekedett ; megjárja az utat is, melyen az öntudatosan haladott ; megérinti az eszközöket is, melyeket az útjában fölhasznált ; szemlét tart, a szellemi készségek fölött is , melyekkel az , a czélja elé tódult akadályok irányában, rendelkezett , de azért a veszteségokozta fájdalom , melya meghatott szív dobbanásaira nehézkedett, nem szokott azonnal tágítani. Sőt minél több tárgy és minél több foglalkodási viszony említtetik meg az elhunyt életfolyásából , annál méltóbbnak látszik a bánkódás, melyet a véletlen csapás okozott. Gondoskodott azonban már arról a jóságos természet, hogy a véletlenség csapásai által okozott szívháborgás a tökély üdítő érzelmét saját gyökerében meg ne támadhassa. Gondoskodva van arról, hogy azon férfiú, ki, míg élt, a maga rendeltetésének megvalósításán őszintén fáradozott, a véletlen halál bekövetkezése után se legyen egészen távol azoktól, kik őt már életében is méltányolni tudták. Valami nagyszerű az, tisztelt Akadémia ! ami az ilyféle méltányolást a halál bekövetkezése után is érvényben tartja. Hogy kiemel a mindennapiság nyomasztó ürességei közöl, és hogy minden tettnek, melyet áthat, ünnepies színt kölcsönöz, azt tudjuk; de hogy mi legyen valódilag, azt érezzük inkább, mint tudjuk. Olykor elhitetjük magunkkal, hogy fölötte távol van tőlünk , pedig nagyon is közel áll hozzánk. Sőt az a méltányolás, melylyel a jók egymás iránt viseltetnek, valamint az is , melylyel a már elhunyt jelesek iránt mindnyájan viseltetünk-, az a méltányolás sem egyéb , mint ama valaminek önmaga jelenlétéről való bizonyságtétele. Van idő, melyben örömest engedjük át magunkat jelenléte varázserejének ; szeretjük őt élvezni , de csak a választottaknak jutott az a sors, hogy őt meg is ismerhessék. Akik őt megismerték , meg vannak arról győződve, hogy azon varázserejű valami, melyről itt szó van, nem egyéb, mint ama szellemi közösség, mely az egész mindenséget diadalmasan átöleli.