Építünk. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 3. (1952)
1952 / 3. szám - HALADÓ HAGYOMÁNY - Juhász Géza: Csokonai verséről
de egész meleg, közvetlen, élesszemű, bátor, harcos egyéniségét is megszólaltatja. A könyv szépségét nagyban fokozza, hogy a komor jelenetek, képek, mondanivalók fölött mindig ott csillog annak a szeretetnek a verőfénye, amelylyel az író tárgyát szemléli, alakjai beszédét hallgatja, vagy környezetüket felidézi, s gyakran felcsillan az a derűs öröm is, mellyel különösen a természetet, a természetbe merült embert élvezi. (Kép a Sárrétről, Juhnyir és a csiki havasokban, A Hortobágy tavaszi lélekzete.) Mindezek a sajátságok Móricz riportjait, ezt a jellegzetesen napi érdekű, újságírói műfajt kiemelik a múlandóságból, föl irodalmunk maradandó értékei közé. Ady Endre hasonló írásai mellett Móricz a nemzedék második tagja, akinek újságírói alkotásai is kiállották az idők próbáját. Miért? Mert írásaikkal mindketten előremutattak, egy eljövendő, szebb ország ügyéért harcoltak. Illés Endre kitűnően végzett válogató munkájával tehát nemcsak Móriczképünk teljesebbé, gazdagabbá tételét szolgálta, de irodalmunk értékeit s épülő demokráciánk fegyvertárát is gyarapította értékes gyűjteményével. A munka jelentősége azonban még ezzel sem merül ki. A küzdő, dolgozó nép forró szeretete, amely e könyv lapjairól felénk árad, ügyének lankadatlan buzgalmú felkarolása, az a fáradhatatlanság, mellyel Móricz ifjúságától haláláig járta az országot, hirdette igazát, s harcolt érette, ma is példaképül szolgálhat minden írónak. Ezt a lelkes buzdítást fejezi ki a könyv címe is: Gyalogolni jó. Mai írók: menjetek, járjátok az országot, s adjatok hírt az épülő új világ eseményeiről, népünk megváltozott sorsáról, az újarcú magyarokról: gyalogolni jó! Tóth Béla Csokonai Vitéz Mihály: Szerelmes panaszok Oh Venus terhes igája, Hogy kell magam adnom alája. Nyakamat vas lánca szorítja, Szívem siralomba borítja. Nem nyughatom és csak eresztem, Magamat könnyeknek eresztem. Éjjel szememet le se zárván Siratom balsorsomat árván. Mint a szomorú egek éjjel Sírnak mezeinkre le széjjel, Hogy napsugák nem égnek Tetején a csillagos égnek. Sírok, zokogok keseregvén, Könnyem mellemre peregvén. Mint gerlice párja tavasszal, Nyögök itt sok ezernyi panasszal. Egek Jók egyedül ti reátok Kérést panaszolva bocsátok. Jaj! enyhítsétek emésztőüzemet, mert már megemésztő. Sok ezer bak terhelik éltem. Egyet másikra cseréltem. Nincs vége az aggodalomnak. A bánatok annyira nyomnak. 109