Építünk. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 3. (1952)
1952 / 3. szám - HALADÓ HAGYOMÁNY - Kardos Pál: Móricz Zsigmond vallomásai Debrecenbe írt leveleiben
Kedves hazafelé jövet biz én megfáztam. Most aztán három napja fekszem. Kifekszem. Vesetáji fázást kaptam s igen kellemetlen és lehangoló. Tizennégy órát késett a vonat. Vecsésen három órát állott, azt hiszem, ott lettem én is vecsés. Azért is nem írtam. A rádióban is betegen olvastam, örülök, hogy tetszett s nagyon fáj, hogy az „Árvácska” nem. Úgy gondolom, ez szent írás. Nemcsak azért, mert minden megtörtént valóság, hanem, mert az igazság le van szelídítve s meg van szépítve. Lássa, én nem szoktam a kritikával vitatkozni. De azt igen szerettem volna, ha Maga avval a döbbent együttérzéssel tudta volna fogadni. Az olvasók társadalmi koloritjuk szerint akarják kapni az élet képét... Március közepén Debrecenben leszek néhány napig és örülök neki. öregségemre ott járok D-el, mint a vénasszonyok, akik folyton templomba tipegnek, hogy ott üldögéljenek. Sajnos, még mindig nem vagyok elég rokkant D-nek. Hideg van, tél van, de én ma úgy besűtöttem. Ezek nem mertek fűteni. Jó meleget kíván kézcsókkal is. S a nyáron megint bejártam egy falut, ahol többszáz lelenc van kiadva. Ugyanilyen nyomorban vannak, nőnek betörőkké és erkölcstelen nőkké, Bp. bűnözőivé. L. 191,0. II. 22. Ebből a levélből, persze, már az öregedés, az elbetegedés panasza is kihallik. De azért töretlen kedvvel dolgozik tovább az író népéért. Tele van új meg új tervvel, és minden tervét meg akarja vitatni, vagy legalább meg akarja ismertetni Forrással. Január 6-i levelében már jelzi, hogy átveszi a Kelet Népét, ezt a paraszti demokratikus vagy népi romantikus folyóiratot, amelyet aztán haláláig szerkeszt. Május 21-én beszámol róla, hogy pár nap múlva megjelenik az általa szerkesztett magyar antológia, a „Magvető”. Közben anyagi ügyei ideiglenesen rendeződtek, az Athenaeum (az Est-lapokkal szorosan összefonódott nagy kiadóvállalat) 10.000 pengő végkielégítést ad neki 12 havi részletben. És még egyre dolgozik, 1940-ben, amint karácsonyi levelében beszámol róla, nemcsak a Kelet Népét szerkesztette, nemcsak a Magvetőt adta ki, hanem két regényt, két színdarabot, két filmet írt és átdolgozta Kemény és Tolnai egy-egy regényét. Hanyatlásában is félelmes, titáni munkaerő. Tudjuk, hogy nemcsak mennyiségről, hanem minőségről is van szó. Hiszen az „Árvácska” egyik legkitűnőbb, valósággal fiatalos erejű alkotása. És még hátra van az utolsó nagy mű, Móricz pályáinak a csúcsa: a Rózsa Sándor. 1941-ből mindössze két levél van a gyűjteményben: egyik január 21-ről, másik december 30-ról. Mind a kettő a fáradt öregség hangján szól, azt hinnék, annak, aki írta, már jártányi ereje is alig van. A megkavarodott világ szörnyű eseményeire alig van ezekben a levelekben vonatkozás. Az író Justh Zsigmond naplóját olvassa lázas érdeklődéssel. „Itt küldöm Justh Zs. Naplóját, azt hiszem, nagyon érdekelni fogja. Én egy éccaka s egy nap, az ágyban betegre olvastam rajta a szemem.” (Január 21.) Az év végén írt levele ismét számadás. Megható képe a beteg és elöregedett nagyember egy esztendejének. Mindenre fáradt már, csak alkotni nem. Erdélynek 1940-ben Magyarországhoz csatolt részét bejárta, de egyebet, aktualitást nem említ. Magyarország ebben az évben sodródik bele elvakult úri vezetői bűnéből a Szovjetunió elleni háborúba, s erről az egész évről beszámoló levél hallgat. Amit népe sorsáról gondol és érez ekkor, azt már csak a Rózsa Sándorban mondja el. A levél különben így szól: Kedves............. nekem ez az év, azt hiszem, egész életemben a legnehezebb volt. Nem az anyagi bajok és gondok miatt, hiszen ahhoz én úgy hozzászoktam, hogy talán nem is érezném magam jól nélkülük: úgy érzem, hogy ellustulnék, megöregednék és elveszteném az érdekességemet. Más volt a baj: az, hogy 1970-ben túldolgoztam magam és 198 1-ben egészen kimerült aggyal jártam, keltem és írtam és spekuláltam. Az egész évet átaludtam. Persze, kivéve, amíg dolgoztam. Pl. hat hétig voltam Erdélyben, mind a hat hetet alvással töltöttem. Ha valahova megérkeztem, nem azt kérdeztem, mint régen tettem volt, mi látni, tudnivaló van a városban, hanem azt, hogy hol lehet aludni. Székelyudvarhelyen az iskoláslányok fel voltak állítva az udvaron, 88