Alföld. Irodalmi és művészeti folyóirat 14. (1963)
1963 / 5. szám - TANULMÁNY - Barta János: Irodalom és realizmus (első közlemény)
kell fogadnunk, amely még a nagy alkotóművészeknek is önmagyarázatai és elméleti fejtegetései iránt teljesen indokolt; viszont abban is meg kell egyeznünk, hogy a nagy alkotó elméletében sem mondhat együgyűségeket. Áldozata lehet bizonyos társadalmi utópiáknak. Zola is hitt abban, hogy a kísérleti élettan és lélektan idővel olyan erős és fejlett lesz, hogy megneveli az embert és kiirtja a közösségből a roszszat. „Mi kísérletező moralisták vagyunk, kik kísérletezéssel tüntetjük fel, mint viselkedik valamely szenvedély egy társadalmi környezetben. Amely napon bírni fogjuk e szenvedély mechanizmusát, akkor majd bánhatunk is vele, módosíthatjuk vagy legalább a lehető legártalmatlanabbá tehetjük." Művészi módszerének egyik alapját mégis ezen az úton találta meg Zola; valódi eredményein mérve, a »kísérletezés« nem jelentett mást, mint az ábrázolt, összegyűjtött élményi anyagban a tudományos igazolhatóság, a tapasztalati hitelesség igényét. »A természetből veszünk egy csomó tényt, aztán e tények mechanizmusát vizsgáljuk«. Amikor Zola a maga Rougon- Macquart-családját beállítja a második francia császárság bomlatag légkörébe, nem lombikban vagy kórházi műtőben kísérletezik velük, hanem a költő kombináló eszközeivel »kiszámítja«, megszerkeszti, merre, milyen irányban kell ez emberek jellemének, életpályájának a megadott egyéni erők és társadalmi viszonyok között haladnia. S ha még Balzacot elragadta is olykor fantáziája, Taine és Zola után már az írónak szembe kell néznie az ilyenfajta hitelesség normájával. Jelenti ez egyúttal a természetes motiváció követelményét is, amelyről még majd szó lesz. Hadd tegyem még hozzá (Gorilovics T. értekezése nyomán): 1870 után bontakozik ki Taine mechanikus determinista filozófiájának hatása, amellyel egy egész tudós- és írónemzedéknek lett a tanítómestere. „E szellemóriásnak a gondolkodása 1870 körül lobogó lelkesedést keltett bennünk." Nemcsak Zola, hanem Bourget, Maupassant, France is bűvöletébe kerül, hatása filozófiát, világnézetet, művészi módszert sugalmaz. Azok közül a nagy realista írók közül, akik a természettudománynál keresnek világnézetet, említsünk még meg egy kései példát. A Thibault-család megteremtőjét, R. M. du Gard-ot „ Le Dantec és Taine az evangéliumai" — írja róla naplójában Gide. Le Dantec, a polgári biológiának ez a kései, félig népszerű filozófusképviselője, aki a lamarcki vonalat követi, akinek főművei 1899-1910 közt jelentek meg, egyrészt általános világnézetet adott megint az írónak, amely az embert, fejlődését biológiai, ateista és immanens alapon akarja megérteni. Másrészt konkrét életanyagot és problematikát is innen vesz Du Gard a Jean Barois c. regényhez: főhősébe beleviszi tematikusan azt a nagy világnézeti harcot, amely a 900-as évektől indult az újjáéledő antimaterialista reakció és klerikalizmus, másfelől az előző évtizedek nagy materialista-természettudományos-szabadgondolkodó hagyománya között. Az említett regény éppen tudomány és vallás kibékíthetetlen ellentétét mutatja be egy tragikus embersorson keresztül. Du Gard nemcsak hogy természettudósokat olvas, hanem egyidőben rendszeresen látogat orvostudományi, klinikai előadásokat. A további példák talán fárasztanának, azért a magyarokra elég legyen éppen csak utalnunk. Taine diadalmas korszaka és a természettudományos szemlélet (az ún. scientisme) diadalmámorának végefelé jár Párizsban Justh Zsigmond, ez a beteges, arisztokrata szépíró; benne a tehetség kisebb méretű, s nem tud annyira a természettudományos elméletek fölé nőni, mint a nagy franciákban, de a modern biológia adja kezébe azt a kulcsot, amellyel - úgy véli - a maga és osztálya dekadenciáját meg tudja magyarázni, s a biológizmus diktálja a regeneráció útját is. Persze az a filozófia, amelyet a hanyatló osztályokról alkotott, éles csontváz gyanánt uralkodik el regényeiben, túl soványan működik az élmény és a fantázia hús-véralkotó csodája. Gozsdu, noha nem tartozik a külföldet jártak közé, nyilvánvalóan a hazai természettudományos légkörből szedett magába annyi darwinizmust, amennyire pesszimista társadalmi élményei és a maga depressziós, puha egyénisége tudatosítására szüksége volt; a természettudományos világnézet nála is azért nem válhatott nagyobb fokú inspiráló erővé, mert az írói tehetség maga sem volt elementárisan nagyméretű. De hogy emberszemléletének és cselekményalkotásának egyik fő inspirálója ez a természettudományos világnézet volt, azt novellái bizonyítják. (Az ellen farkas. Egy