Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 32. (1981)
1981 / 1. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT MEDGYESSY FERENC - László Gyula: Medgyessy Ferenc kőszobrai
Kezdjük egyik legkorábbi kőszobrával, a „Kölyök szörnnyel” (1908). Tiszta négyoldalú dombormű, amely csak a fejnél kerekedik gömbölyűvé. Két hüvelykujját a szája szegletébe akasztja, és kaján s kuján vigyorral néz a világba. Medgyessy egész életében - lévén alaptermészete - nagyon szerette a fintort, a beidegzett szokáson, mozdulatokon vigyorgó kajánságot. Számos ilyenfajta szobra a középkor szörnyeire emlékeztet, de az azokban megnyilatkozó rémületkeltés igénye nélkül. Az ő „groteszk” szobrai inkább az érzékiség felé terelik a nézőt (van is jó néhány erotikus szobra az ölelkezésről). Gyermekkorától kezdve kitűnő torzképeket rajzolt, s később szoborban is nevettető jellemképeket mintázott (pl. Kis gnóm vagy karikatúrafejei). De térjünk vissza e kis szobor szobrászi megformálásához: a hasáb négylapú téridomához való alkalmazkodás szembetűnő. Későbbi műveiben ez egyre elmosódottabb lesz, a mértani test mindinkább emberi testté válik. Egy-két év múlva (1910-ben) fogalmazza meg kőszobrainak másik „műfaját”, az Ülő kislányt. Többször visszatért ehhez a témához. Először még barokkos mozgalmasságban fogalmazott, később kőszerűbb, hamvas bájában is sziklaszerű nyugalomban ülő leányka szobra lett belőle. Itt is kezdjük azzal, ami új elem Medgyessy kőszobraiban: végső fogalmazása olyan, hogy ha szabadban állana, az eső vagy az olvadó hó leve lecsurogna róla! Ezt a valóságot tudomásul vevő és a szobor tervezésekor alakító formálóerőt Medgyessy élete végéig is használja (pl. az ülő Móricz Zsigmond-szoborterv, vagy akár a korábbi Borosnyai-síremlék stb). Ez természetesen együtt jár az öblösödő felületek „feltöltésével”, „domborművesítésével”, s Medgyessy ösztönös leleménnyel lesz úrrá a nehéz feladaton. Felhúzott combcsont, kebleket takaró könnyű lepel. Ebbe a szoborba a formák finom ingamozgása hoz nézetgazdagságot: a fej kissé balra tart, a lábak tömege jobbra, ezzel szembenézetből is teret nyit, az egynézetűség unalmát feloldja. A két összekulcsolt kéz egyetlen nagy formában jelentkezik, melyben az ujjakat csak bevésett vonalak jelzik. Különösen erősen érvényesül ez a nagy formán belüli egyszerűsítés, ha ugyanígy beállított élő modellen figyeljük az ujjak bozótos egymásba fonódását! A lábfej nagy formáját sem bontják meg a külön-külön mélységben megfaragott lábujjak, mert itt is inkább csak vonalak jelzik rendjüket. A szobrot (1933-as kőváltozat) Medgyessy érdesre hagyta, formáit nem csiszolta le, s ezzel sajátos derengést vitt a jelenségbe. Megint csak az a helyzet, mint domborműveinél: amit fiatal korában keresett, az töltötte aztán ki egész életét, de a kuporgás (Kölyökszörny, Kövér gondolkodó) és az ülés (Ülő kislány) meggazdagszik az álló alak tartásának, egyensúlyának zárt mozdulatvilágával. Medgyessy szerette a telt idomokat, talán azért is, mert ezek már egymagukban a dombormű felé közeledtek. Így került hozzá egy erős termetű artistanő, aki, amikor leült az alacsony zsámolyra, egyszeriben szintehogy kész szobor volt. Ebből született meg a „hús szimfóniája”, ahogy ő maga nevezte az Ülő gondolkodót. Több oldala egyetlen dombormű, bal oldala felbontottabb, de tömegében egyetlen nagy tojásforma az egész, őrzi a kő megbonthatatlan erejét. Jól megfigyelhető, hogy a részletformákat Medgyessy csak azok tömegével jelzi, de sehol egyetlen élesen lekötött forma (ujjak, szemhéj, lábujjak stb.) nincsen. Ezzel szinte sugallja a kőből való kibontást, amely csak addig halad, amíg a szem számára útbaigazítást ad. Egyetlen meg nem oldott részlet: a bal kar és a test közötti nyílást, amely áttörné a követ, „befalazza”, itt meghagyja a követ. A test simasága szinte kínálja a formák lecsiszolását. Nem, Medgyessy rajta hagyja a kövön a vésőjárás nyomait. Ez nem véletlen, hanem újabb szobrászi lelemény. Hasonlót figyeltünk meg az Ülő kislány érdesen hagyott felületében, s hasonlókra bukkanunk későbbi szobrain és bőséggel. A Szoptató anya szobra kapcsán bővebben lesz szó erről.