Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 40. (1989)
1989 / 2. szám - Kurucz Gyula: Bora-Bora (elbeszélés)
KURUCZ GYULA Bora-Bora Katkó Lajos az ablaknál állt, és kibámult a város szürke, kormos épületeire, a háztetők végtelen lapályára, ahogy elnyúlt egészen a gyárkéményes peremvidékéig. Egyszer fel kellett másznia a hűtőtoronyra baleseti ellenőrzéskor. Odafönn úgy érezte, elhányja magát, remegő lába összecsuklik alatta, s ha a magasépítő szerelői meg nem esküsznek, hogy rajtuk kívül ide más föl nem jöhet, bizony, ő leszereltette volna még a létrát is a torony oldaláról. Megrettent, ellökte magát az ablaktól. Keze alatt kilendült a billenős üvegtábla, a rettenetes mélység ott tátongott alatta. Térdre ereszkedett (a súlypontja lejjebb legyen, mint a párkány), visszaráncigálta a formátlan műanyag kallantyút, ráfordította a bütyökre, s ha lett volna nála kalapács, addig üti, míg véglegesen beszorul. Kis íróasztalához lépett, fogta a tollát, és a barna mappába azonnal beírta: „Az ablakok technikai elégtelenség miatt fokozottan balesetveszélyesek. Végleges bezárásukat életvédelmi okokból javaslom.” Ratkó tudta, hogy egy szállodában semmi értelme nincs ilyen feljegyzésnek, de azt is tudta, hogy mindig, minden esetben halaszthatatlanul cselekedni kell, mert az ő beosztásában még könnyen megtalálják a felelőst. Hely, dátum, óra, perc, aláírás. Ellenjegyzés nincsen. Kitépte a lapot, és letette a széles polcíróasztalra. Visszament az ablakhoz, jó félméternyire, hogy ha a szőnyegben elbotlanak is, legföljebb a vállát, a fejét üsse be az ablak alsó keretébe, és zuhanásával semmiképpen ne veszélyeztessen emberi életet. Az övét. Alkonyodott. A szálloda s a szomszéd szobák is mintha lakatlanok lennének. A légkondicionáló nagy, téglalap alakú réséből egy erős motor állandóan fújta befelé a levegőt, annak zaja mellett eltörpült minden. Ratkó eleinte megpróbálta leállítani a motort, de sem a masina elhallgattatása, sem a hőmérséklet szabályozása nem sikerült. Nem kísérletezett sokáig, mert tudta: mindig az a hibás, aki bizonyíthatóan utoljára nyúlt valamihez, s az ő szobájában a gyanú csak őrá terelődhet, így aztán a hőfúvó gép szeszélyei szerint öltözött és vetkőzött, lassan belesüllyedt, belezsibbadt a zúgásba. A takarítók mindennap nyitva hagyták a billenő táblát , csapdát állítanak az itt lakóknak ? Ennek nem sok értelme lenne, hiszen a kártérítési perben csak a szálloda veszíthet, még a szocialista jog szerint is legalább a temetési költségeket ráterhelik. Az ablak elé állította az egyik széket. Veszély esetén, bukás közben abba kapaszkodnak a támaszt kereső kezek, a székkel együtt zuhan, de a szobán belül. A szék most elzárta az utat a másik ágy melletti járókához, a sarokban a telefonhoz. Lebaj, majd felmászik az ágyra, lehasal, és úgy emeli a kagylót. De hát úgysem keresi senki. A másik széket odahúzza a pultasztalhoz, felkattintotta a rézlábú, sárga burájú, szép lámpát, kinyitotta a műbőr mappát a szálloda emblémáját viselő egyetlen levélpapírral és az átlátszó fólia alá csúsztatott, elmázolt, fakó levelezőlappal. Egyetlenegy lap, ezt túl könnyű megszámolni, ezt nem írhatja meg. Amúgy is csúnya az a lefotózott hatalmas kockaépület, bizonyára az ország büszkesége lehet: valami hivatal, a belügy- vagy a nehézipari minisztérium. Hátradőlt. Mégiscsak egy óriási, európai szállodában lakik, igazi kiküldött,