Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 63. (2012)

2012 / 4. szám - MŰVÉSZET - Fried István: Művészetköziség (Irodalom és társművészetek)

szakaszokat különíthetünk el. E két megfontolás nem amellett szavaz, miszerint Hamvas módszere a komparatisztikában feltétlenül követhető, meghonosítható, vagy — efféle­­ párhuzamosítások indokolhatósága mellett érv volna Hamvasnak amúgy szuggesztív előadása, pusztán annak bemutatására kerítettem sort, hogy (a szellemtörténet bővelkedik ilyen típusú összeolvasásban) egy meghatározott tudo­mánytörténeti periódusban gyakorta bukkanunk ehhez hasonló párhuzamosításra. Mindamellett nem kizárólag ilyen, a kronológiát felrúgó, szinte önkényes példák egymás mellé sorolása lehetséges: noha Baudelaire, Wagner, Dosztojevszkij kor­társak, a baudelaire-i verseskötet nemigen tartalmaz a Dosztojevszkij-regényhez hasonló esztétikai-etikai-művészeti elgondolást és „módszert", jóllehet mindkettő művei erős képzőművészeti kontextusba helyezhetők, Baudelaire és Delacroix vagy Dosztojevszkij és Holbein együtt tárgyalását Baudelaire­ és Dosz­tojevszkij­­szövegek igénylik, miként Tolsztoj Karenina Annájának egy itáliai jelenetében a beszélgetés Krisztus, a transzcendencia megfejthetőségéről egy olyan kortársi vita folytatása, amelyben nemcsak Tolsztoj hallatta a hangját. Igaz, mind A félkegyelműben olvasható jelenet Holbein­ vonatkozása (esetleg az életrajzi háttér­rel), mind a beszélgetés a Rómában élő orosz festő műtermében a Karenina Annában, mind (távolabbi példa) Justh Zsigmond Művészszerelem című regénye író-festő szereplőinek megannyi megnyilatkozása, vitairodalom és képzőművészet találkoztatásának 21 más-más „al”­esetei közé tartoznak, inkább a személyesen meg­élt „élmények” vagy a kortársi irányokra reagálás vitatémaként kezelése különféle lehetőségeit példázzák, amint a képzőművészet az epikus mű cselekményalkotó részévé válik. Hamvas valójában Brueghel művészetét szeretné egészen közel hozni olvasóihoz, ezért érvel azokkal a művészekkel, akiket feltehetőleg olvasói jobban ismernek, kiemeli Brueghelt a festők, festőművészet történetének köréből, hogy a más művészetek reprezentánsai segítségével jellemezhesse: „Brueghel nem ijed meg és nem ijeszt: belenyúl, felkavar, vájkál, szaggat. Nem azt akarja, amit a többi festő: ébreszteni, feleszméltetni, inteni, — azt akarja, amit Dosztojevszkij: gyö­törni - amit Baudelaire: undorítani,­­ amit Wagner: mérgezni.” Ugyanakkor Ham­vas a morális művészetet szembeállítja azzal, ami nem­ morális, a névsor ismét: Baudelaire, Wagner, Dosztojevszkij, Brueghel. Ami az alábbiakban következik, nem több és nem kevesebb ötletekre utalások­nál, először olyan tanulmány megidézése, amely irodalom és képzőművészet rész­ben párhuzamos, részben egymást magyarázó elgondolásait fontos alkotások ré­vén tudatosítja. Tóth Ákos nagyívű dolgozatának 22 címe és alcíme nem pusztán tárgymegjelölés, hanem az együttszemlélt szerzők, műalkotások elemzésének megközelítési módjáról is elárul valamit. A főcím: Picasso őrzője, az alcím meg: Az allegória Rilke Ötödik duvnoi elégiájában. Egy idézet a tanulmányból: „Miközben a megfelelések egy pillanatra sem teszik kétségessé, hogy Picasso képe jelen van a költemény mögött, a különbségek és eltérések, a tematika literális alapképlete mindig rámutat a Rilke számára még jelenlévő, egyes elemeiben általa is interiori­zált, a németségben ismerős költői szerepvállaláshoz tartozó szabadságmozzanat­ra. Szabadság, mint a választás, a mintától eltérés bemutatása, a jelentéseknek olyan egyéni logika szerint szétszórása, ahol az újrarendezés csak a kreátori elmé­hez való csatlakozás révén mehet végbe.” Még egy beszédes idézet, amely a társ­

Next