Alkotmány, 1899. május (4. évfolyam, 105-130. szám)
1899-05-02 / 105. szám
ALKOTMÁNY. 105. szám, s azt mondja, hogy ott a papoknak sem aktív, sem passzív választási joguk nincs. Mert nem nyújt be erre nézve nálunk is törvényjavaslatot, ez volna a legőszintébb eljárás. Ha a vallási izgatások révén történtek nálunk visszaélések, miért nem tesz a kormány azok ellen egy konkrét, precíz, minden tekintetben körvonalazott, tiszta és világos kodifikatórius előterjesztést. Ilyenhez magam is hozzájárulnék, de egy ily elasztikus keretekben mozgó s csaknem ötletszerű intézkedésekhez nem járulhatok hozzá egyházam és lelkiismeretem szabadságának és a vallásbékének kára és sérelme nélkül. Nagyon megfontolandó, hogy vájjon éppen ezen elasztikus keret csak egy parányi kis animosi- írás mellett — ami pedig, hogy a múltban megvolt, azt nemcsak tudjuk, hanem sajnosan érezzük, most nincs meg, mert nincs rá talán alkalom, hogy nyiltan meglegyen; de hogy meg lesz-e a jövőben, nem tudja senki, de a múltból azt lehet következtetni, hogy meg lesz a jövőben, — tehát mondom, hogy a legcsekélyebb animozitás mellett is, nem fog-e“ ez oly szertelenségre vezetni, — melyek meg vagyok róla győződve a — az illetőnek, aki e szakaszoknak tulajdonképpeni kondifikatórikus atyja, esze ágában, szándékában, gondolatában, meg sem fordultak. Én ismétlem, e szakaszokat helyteleneknek, igazságtalanoknak tartom s kérve kérem a t. Házat, hogy a jog, törvény és igazság nevében, egyházam és a" lelkiismereti szabadság nagy nemzeti érdekében a törvényjavaslatból törölje e szakaszokat. (Zajos helyeslés , balfelől.) Rakovszky István: T. Ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Amióta a jelenlegi kormány áll az ügyek élén, a mi parlamentünk működése élénken emlékeztet a hosszú parlament működésének első idejére Angliában, (Halljuk ! Halljuk!) amikor oly nagy volt a felháborodás és az ellenszenv egy megbukott, rossz rendszer ellen, amely zsarolta az országot, elnyomta politikai jogaiban, hogy minden ellenmondás nélkül majdnem egyhangúlag hozták meg a törvényeket és egy nagy viszszaélés a másik után tűnt el harcok nélkül. Hasonló okozatok eredményezték ugyanazokat az eredményeket minálunk is. Törvényjavaslatok, amelyek tárgyalása azelőtt heteket vett igénybe, napok alatt, sőt órák alatt szavaztattak meg, de sajnos, nem tartott ugyanily gyors lépést ama visszaélések megszüntetése, amelyek miatt a parlamenti pártok megegyeztek abban, hogy ezeket a törvényjavaslatokat lehetőleg könnyen engedik törvénynyé válni. T. képviselőház! A szőnyegen forgó törvényjavaslat 170. és 171-ik szakaszai nem engedik azt a reményt megerősíteni, hogy a jelenlegi rendszer szakít a múlttal, (Igaz! ügy van a baloldalon,) mert dacára annak, hogy e szakaszokkal szemben legelőször van a parlament és a kormány abban a helyzetben, hogy egészen szabadon foglalhat állást, úgy látszik, a t. kormány és a többség ezeket a szakaszokat továbbra is fenn akarja tartani. Ha semmi egyéb nem igazolná, hogy mily fontosak, mily életbevágók ezek a szakaszok, elégséges az az egy bizonyíték, hogy amikor a parlamenti pártok egy elkeseredett és hosszú harc után elhatározták, hogy az új kormányra nézve a parlamenti küzdelmeket a legszűkebb térre fogják szorítani, ezzel a két szakaszszal szemben kivételt tettek és a szalárd diseutiálásnak a legtágabb teret akarták juttatni. Ennek dacára. képviselőház, sajnos, nem kecsegtetem magamat azzal, mintha e szakaszok ellen beszélve, a legkisebb reményem lehetne arra, hogy e szakaszok a törvényjavaslatból kimaradnak. És ha mindamellett felszólalok, teszem azt azzal az érzéssel, amely elfogja a védő lelkületét olyankor, amikor valami nagy politikai perben a vádlott védelmére kel, de tudja, hogy bármily ártatlan legyen is a vádló, bármily hiányosak a bizonyítékok ellene, bármily hatalmas legyen ékesszólásának és érveinek ereje, ez mind a vádlott sorsán nem fog segíteni, mert a perben nem igazság, nem törvény, nem jog szerint fognak ítélni, hanem a politikai célszerűség szerint. (Igaz ! Úgy van ! a baloldalon) bűnbakra van szükség és a vádlottat keresték ki, hogy dobassák oda a háborgó tengerbe, a háborgó tenger csillapítására. T. képviselőház! Ezek a szakaszok az ádáz egyházpolitikának következményei. Azok, kik részesei voltak, kik nem törődvén a nemzettel, nem ismerve, nem kérdezve a nemzetet, a nemzetre egy törvényt erőszakoltak rá, amely sem a közszükségnek, sem a közóhajnak nem felelt meg és azt mondták, hogy mily nagy haladást jelentettek ezek a törvények, nagy csalódással lettek gazdagabbak, mikor látták ezeknek következményeit. Mik voltak az eredmények ? Gyalázatos választások, amelyeket avval védtek, hogy szükség volt rájuk, hogy ezen törvényeket fentarthassák, egy kormány, amelynek elnökéről ma sem tudjuk, mi volt nagyobb nála, a gonoszsága vagy az együgyűsége (Igaz ! ügy van! Kalfelől.); egy kormányelnök, akiről mai napig sem tudjuk, mi által kompromittálta inikább állását, nevetséges volta miatt vagy lelkiismeretlensége által; egy kormányelnök, akiről nem tudjuk, a vádlottak padjára valók-e, vagy a színpadra operett alaknak. (Igaz! ügy van! balfelől.) És végre ezen szakaszok, amelyek a kivételes törvényeknek minden jellegét magukon hordják: homályosak, tágértelmüek, gyűlöletesek és mindenekelőtt szabadságellenesek. T. Ház ! Ki a világtörténelem folyását figyelemmel kíséri, nem lesz meglepetve ezen eredmények által, mert tudja, hogy a nemzetek közt mutatkozó egyes események nem elszigetelt incidensek, nem szorítkoznak egyes nemzetre, egy országra, hanem áramlatoknak a folyományai, amelyek rendesen keletkeznek oly országokban, amelyek előhaladottabbak, azután tovább hullámoznak országról-országra, de épp úgy, ahogy terjednek, vesztenek erejükből, míg végre ezen okból és talán azon okból is, hogy egy oly országba jönnek, ahol a talaj nincs eléggé elkészítve, ellenáll nekik az ország és itt elenyésznek éppúgy mint a hegy mélyéből kifakadó folyó, amely elementáris erővel tör keresztül sziklákon, rombol, ront maga után mindent és a zóna felé törekszik, azt hívén, hogy ott éppúgy fogja folytatni útját, mert mi sem áll ellen, gyorsan is halad tovább, de erejéből veszít, mígnem a tenger hullámaival ölelkezve megsemmisül, így van az eszmével is. Egyszerre előttünk áll, megviaskodik minden ellenséggel, terjed, de terjedésében nem gyarapszik s addig terjed, mig egy uj eszmével nem találkozik, amelylyel megvív, harcol ugyan, de azután elenyészik, így volt ez minden nagyobb eseménynyel, amely befogással volt ez emberi nem fejlődésére. Ezen törvény alatt álltak a keresztény hadjáratok, a középkor vallási mozgalmai, a 17. századnak vallási háborúi, a 18. századnak politikai revoluciói és végül e századnak harca állam és egyház közt, úgynevezett kultúrharcok. De amint beigazolható ezen egyik tétel, épp úgy beigazolható az a másik is, hogy minden áramlatnak, eszmének nyomában jár egy másik, az ellenkezője az elsőnek, amely arra való, hogy az elsőnek túlkapásait fékezze, mert csak ezen hatás és visszahatás által eredhet azon szükséges ellensúly, amely nélkül valódi haladás lehetetlen, amely nélkül az eszmék szilaj és féktelen harcában az emberiség kultúrája fenn nem állhat, így van ez tehát a kultúrharcokkal is. E század elején első Napóleon kezdte meg, és ő nyíltan viselte a háborút az egyház ellen. Törvényeiben lépten-nyomon ráakadunk, hogy célja az egyház leigázása volt. Később Anglia ment át a kultúrharc, hol soká tartotta fenn magát, onnan Olaszországba, Belgiumba, a 60-as évek felé pedig Ausztriába. Tetőpontját érte el Németországban és végre most elkésve, meggyengülve átlépte a mi országunk határait akkor, amikor Nyugaton az ellenkező irányzat kezd lábrakapni Legközelebb áll hozzánk időre és fejlődésre a német kultúrharc. Aki a német kultúrharcot figyelemmel tanulmányozta, az rájön, hogy ugyanazok a kezek, ugyanazon az útón haladtak itt, mint ottan is. Két dologban volt nagy különbség. Németországban őszintébbek voltak, nyíltan kifejezték, hogy ezen törvények az egyház megsemmisítését célozzák, hogy az egyház ellen harcolnak. Ott a háború volt a jelszó, minálunk a béke. (ügy van a baloldalon.) Nagyon különös — s ezt be lehet tényekkel is igazolni, — hogy a lex Lutziana, a német Kanzel- Paragraphus, a német kultúrharcnak kezdetét jelentette és mig ott ez harci riadó volt, nálunk a béke fuvolája lett, a békét hirdetik vele. Csalódnak nagyon azok, akik azt hiszik, hogy úgy lehet békét kötni, ha az ellenfelet megbélyegezzük, lealázzuk, megtörjük. De, hogy ez valóban így van, hogy a német kultúrharc őszintén, nyílt sisakkal vivatott, hogy célja a katholikus egyház megsemmisítése volt, egy klasszikus tanúra hivatkozom. Hivatkozom Friedberg lipcsei tanárnak két művére, "amelyek a kulturharci törvények szövegezésében főszerepet vittek. E két müvében, amelyek 1872-ben jelentek meg: »Die Grenze zwischen Kirche und Staat« és : »Der deutsche Staat und die katholische Kirche« a következő tantételeket állítja fel és következő eredményekre jut: Első tantétel: A katholikus egyház az államra nézve veszélyes intézmény. Második tantétel: A német államnak törvényhozásai jelenlegi állapotukban képtelenek ezeket a veszélyeket legyőzni. Harmadik tantétel. E célból a törvények átalakítandó!?, és pedig következő irányban : Először a kötelező polgári házasság behozatala által;■ másodszor az állami anyakönyvezetés által, harmadszor a keresztelési kényszer megszűnte..'?« által, amely minálunk a felekezetnélküliségnek felelt meg, negyedszer bünte törvénykönyvi szakaszokkal a szószék visszaélései ellen. Aki a mi egyházpolitikánk fejlődését figyelemmel kísérte, léptet,-nyomon ezekre a jelekre fog akadni. De még egygvel többet mondok, amelyekre az igen t. pénzügyminiszter úr volt szíves az érdeklődök figyelmét felhívni,, aki e szakaszt kilátásba helyezte. (Zaj: Halljuk! Halljuk!) Én bevallom, hogy talán ezen téma nem igen érdekes és nem igen kellemes, de bocsánatot kérek, kötelességet teljesítek, ha a t. Házat továbbra is untatom. (Halljuk!) Még egy más nagy különbség is van. Ott egy nagy vonás jellemezte az egész kultúrharcot, melyet az állam biztonsága érdeké-ben vívtak, ott a harc élén egy hatalmas, nagy államférfi állott, akit az elért eredmények egész sorozatának dicsfénye övezett; ott egy’ államférfin állt a’harc elén, akit a nép szeretettel és bámulattal vett körül, nálunk pedig egy bukott államférfin, akinek egész politikai Karrierjéhez az elvtagadás vágya volt függesztve, akit mint egy árnyék az elvtagadás üldözött és kit a ha- ; talomtól a népnek ellenszenve, a' népnek haragja tá- ; volitott el. (Úgy van! balfelöl.) És ezen államférfiu nem a csatarend élén, amint szokás, de’bujkálva (Úgy van! balfelől.) a csatarend háta mögött intézte ; azt a harcot, amelyet ő nagy bölcsen elkerült, mert nagyon jól tudja, hogy akárki megy bele ily harcba, az ebbe a harcba belevesz. Inkább más kormányokat akart lejáratni és azt remélte, hogy minél nagyobb a zavar, minél több kormány járja le magát, annál biztosabban fog az ő búzája virulni. (ügy van Ibah felől.) És tette ezt nagy lelkiismeretlenséggel azon időpontban, midőn más művelt nemzetekben már újra felébredt annak tudata, hogy minden bölcseség, minden politikai jártasság nem elegendő arra, hogy a nép nyomorán enyhítsen, hogy az emberi élet sok szövevényes prolémáját megoldja ; erre csak azon egyszerű, de a szív mélyéig ható tanok képesek, melyeket kétezer év előtt fektetett le egy nagy könyvbe az, ahi a nép iránt való mérhetetlen szeretetének halálával adta fényes bizonyítékát. Akkor t. képviselőház, mikor a társadalmi bajok az államférfiakat a műveit nyugaton arra bírták, hogy felhagynak ezen kultúrharcokkal, ezen egyházellenes irányokkal és ellenkezőleg a kiegyezést keresik, a kulturharc-törvényeket, egyiket a másik után enyhítik, vagy beszüntetik, csak azért, hogy megnyerjék az egyháznak hatalmas támogatását a sok társadalmi baj orvoslására, akkor minálunk a nagyzásig határos gondatlansággal kultúrharcot idéznek elő. (Úgy van balfelől.) De ezen könnyelműség a törvény szövegezésében is mutatkozik. Ha az ember nézi a külföld hasonló törvényes intézkedéseit, megakadt itt a legelső kultúrharc-törvényen, a francia hodepenale 201-ik §-án, ahol egészen nyíltan ki van fejezve, hogy azt a papot, aki a szószéken a kormányt, törvényt, vagy rendeletet kritika tárgyává tesz, két évi fegyházzal sújtják. Ez igen szigorú rendelkezés, de az a nagy előnye van, hogy tiszta és világos. A német Kanzelparagraf vagyis a büntetőtörvény 130 a. §-a következőkép szól”: »Az a lelkész, vagy más egyházi hivatalnok, aki hivatásának végzése közben vagy ebből kifolyólag nyilvános gyülekezet előtt vagy templomban, vagy más vallási gyülekezetre rendelt helyiségben az államnak közügyeit a közbékét veszélyeztető módon taglalja vagy tárgyalja, két évig terjedhető fogházzal büntetendő«. Mind a kettőben szigorúan körül van írva, hogy mikor követi el valaki az illető eliment, csak a mi törvényünk kívánja könynyelműséggel, homályossággal és furfanggal pótolni azt, ami más törvényekben nyíltan van kifejezve. Hogy is szól a mi törvényünk ? (olvassa): »Az a lelkész, vagy vallási szertartás teljesítésére jogosított egyházi tisztességet viselő más személy stb.« T. képviselőház ! Egyházi tisztességet viselő más személy! A harangozó is ? (Derültség balfelől.) A harangozó, a sirásó, a minisztráns, ki a vallás szertárásainak végzésére rendelt helyiségben vagy vallásos jellegű gyülekezetben a választás eredményének befolyását célzó nyilatkozatot tesz. Vallási jellegű gyülekezet egy keresztelés a háznál, vallási jellegű gyülekezet a temetés is. Hátha itt a temetés előtt, vagy után az illető plébános úrhoz esetleg egy kérdés intéztetik, — ő már funkcionált, de ott van még a gyülekezeten — hogy miként gondolkozik a jelöltről, vagy az ellenjelöltről, és ő megteszi nyilatkozatát, hát ekkor ez már választás eredményének befolyását célzó nyilatkozat, amelyet egy évig terjedhető fogházzal lehet büntetni? De t, képviselőház, itt van kimondva, hogy ha az egyházi kegyszerekben való részesítésre tesz ígéretet. Ez egy oly fontos kérdés, hogy nagyon csodálkozom, hogy az igazságügyi bizottságban ez a sok jogtudósnak nem tűnt föl és erre nézve egy konkrétebb, tömörebb szövegezést nem ajánlottak. T. képviselőház ! Az egyházi kegyszerek közé tartozik a gyónás is. Mi történhetik ezen szakasz értelmében ? Történhetik az, hogy egy választásnál, ahol kevés szavazaton fordul meg az egész ügy, az illető jelölt előre kiküldött négy-öt embert gyónni, akiknek meg van hagyva az, hogy ők a papnak mondják meg, hogy X. Y.-ra fognak szavazni. Egyszersmind gyóntanak oly bűnöket, amelyek alól a pap felmentést nem adhat, mert ezek casus reservatusok. Erre választás meg lesz ejtve a jelölt elbukik és mint lép fel a pap ellen; hivatkozik a négy tanúra, a négytanú meg fog jelenni, képesek lesznek bebizonyítani hogy felmentést nem kaptak, de képesek lesznek esküt tenni arra is, hogy megmondották miszerint X.-re vagy Y-ra fognak szavazni, de nem fogják megmondani az igazi bűnt, amelyre megnyulltak és a pap ott fog álvédtelenül, mert neki a gyónás titkáról nyilatkozni nem szabad. (igaz! ügy van a baloldal.) T. képviselőház ! Azt mondják, hogy a büntető perrendtartás erre provider.s, hogy ott az áll, hogy a gyónás lefolyásáról, kérdést intézni a paphoz nem szabad, folytonos zaj a jobboldalon. Felkiáltások balfelől: Halljuk! Halljuk ! Figyelmeztetem a t. képviselőházat, hogy ez nincsen a büntető törvénykönyvben, hanem mintegy kiváltságos, kivételes törvény, a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslatba van belefoglalva és azt tudjuk, hogy a kivételes törvényekkel szemben a bíró is egészen másként fogja fel a helyzetet, mint a rendes büntető kódexxel szemben. És ha nyilatkozatok adatnának is erre a pontra nézve, ezek nem megnyugtatók, mivel van egy nagyon pregnáns példa arra, hogy milyen értékűek ezek A német birodalmi gyűlésben akkor, amikor a Kanzelparagraf tárgyalása volt napirenden, az eredeti sor.vég úgy hangzott: (olvassa.) . . . vagy más vallási gyülekezetre rendelt helyiségben az államnak több ügyeit a közbéke megzavarására alkalmas módon . Kedd, 1899. május 2.