Alkotmány, 1903. május (8. évfolyam, 104-129. szám)
1903-05-01 / 104. szám
ALKOTMÁNY. 104. szám ban történtekből, hogy az újonclétszám felemelése a legnagyobb nehézségekbe fog ütközni. És tudta jól, mily nagy és sürgős egyéb teendők várják az országgyűlés hozzájárulását. De nem okult és nem vonta le. .oktalanságának konzekvenciáit. Nem vonja le most sem. Még most sem előrelátó. Eszünk águban sincs Bánffyt Széli rovására dicsérni, mert hiszen észre, tudásra, tisztességre, jóakaratra messze fölötte áll elődjének, — mégis, ha az exlex-állapotba belépést 1899. január 1-én összehasonlítjuk 1903. május elsejével, konstatálnunk kell, hogy midőn az obstrukció erejéről meggyőződve Bánffy belátta, hogy az ex-lex-et el nem kerülheti, azt a kötelező nyilatkozatot tette, hogy kész lemondani és az ügyeket csak addig vezeti tovább, míg a kibontakozás módját megtalálja utódja s a pártközi alkudozások eziránt a kormány és az ellenzék között utóbb a király megbízásából közbenjáró Széll Kálmán vezetése alatt megindultak. Most ellenben a kibontakozást az ellenzéki pártok megbízottaival nem keresve, Széll Kálmán nem riadt vissza az alkotmányt sértő ex-lextől, hanem azzal a kijelentéssel ment bele: jesuis, j’y reste — itt vagyok, itt maradok. A politikai helyzethez. Politikai pletykák, hogy Darányi rózsabimbó akar lenni, azért mondott a méhről hasonlatot. Mások komoly politikai kombinációkat fűztek szerepléséhez s a Csáky-, Lukács- vagy Andrássy-kabinet helyett egyszerre a Darányi-kabinetet favorizálták. Darányi ma újra beszélt, Eötvösnek ő válaszolt, mégpedig minisztertársai nevében. Egygyel több ok, hogy Darányit jelöljék Széll utódjának a politikai időjósok. Csakhogy a Darányi hajóját mindjárt Scylla és Charibois közé is állították. A merkantilisták hangosan elégedetlenkedtek. A szabadelvű «tigrisek» hangosan hirdették Darányi beszéde után. Még egy ilyen beszéd s kilépünk a szabadelvű pártból. Az agráriusok állítólag szintén nem örülnének a Darányi miniszterelnökségének, mert akkor az agrárius miniszter egyszerre felemás miniszterré változnék. A Széll-féle harmónia lelkesítené őt is — most pedig az agrárérdekek lelkesítik. Azt meg tudjuk, hogy milyen se hús se hal politika az a harmóniás politika a merkantilista és agrár érdekek között. A zsidólapok, melyek még álmukban is a keresztény politikusoknak feltámadásától s az aktív politika terére való jutásától rettegnek, más kombinációt is tudnak. Természetesen Ferenc Ferdinánddal vezetik be azt a politikát. Azt írják, hogy se Andrássy, se Tisza, se Darányi nem lesz a Széli utódja, mert Andrássy túlliberális. Kálvinista miniszterelnököt pedig az udvar ma nem nevez ki akkor, «midőn már az ultramontanizmus gyümölcsei megértek és a klerikalizmus dominál az országban.» Ezért Szélit mint a néppárt védnökét vagy legalább is mint egy konzervatív kormány útjának egyengetőjét tüntetik fel. Már azt is tudják, hogy a puhatolódzásra az udvarnak budapesti séfpárja fog szolgálni. A tisztelt liberális lapok pedig jól ismerik a kormánypárti többség psychológiáját, hogy egyenesen kijelentik, hogy 200 képviselő minden lelkifurdalás nélkül követne akár egy Apponyit, akár egy Zichy Jánost. Mert mondani sem kell, hogy a jövő államférfiait a Széll-ellenes zsidó lapok Apponyiban vagy Zichy Jánosban látják. Persze, ők e kombinációkkal inkább csak ébresztgetni akarják a liberális lelkiismeretet. Mindezt ravasz számításból írják, pletykázni akarnak a közönség mulattatására. Egy azonban bizonyos se politikai por-unpar játék is azt bizonyítja, hogy senki sem tudja, hogy mi lesz. A Lloyd-klubban is teljes a kavarodás. A klikkek egymással versenyeznek. Kár, hogy nincs totalizátor, hogy fogadni lehetne, hogy ki fog beérkezni győztesnek. A magyar parlamentarizmus betegsége. Megint egy röpirat. Mint a gomba az erdőn, úgy teremnek egyre-másra a röpiratok. Bizony sok közöttük a bolond gomba is. Ezúttal azonban nem ilyenről van szó. Szerzője is levetette a névtelenség tógáját s megmondta a nevét. Deák Albert dr.-nak hívják. A röpirat címe: A többségi akarat és az obstrukció; vagy: Kik veszélyeztetik a magyar alkotmányt? Szerző rosszul választotta meg a címet, mert füzetének tartalma: a magyar parlamentarizmus betegsége. Szerző abból indul ki, hogy a kormánypárt mindig a többségi akaratot hajtogatja s az obstrukciót mint a parlamentarizmus betegségét, elfajulását fogják fel. Bizonyos igaz, hogy az obstrukció nem normális állapot. Mi is mindig elitéltük. Ámde az abnormis hőmérséklet még nem maga a betegség. A láz csak fele a betegségnek. Az obstrukció is az. A bajt tehát másban kell keresni. Úgyszintén a baj igazi okait is akkor nem az obstruálók puszta akaratában, hanem egyebekben kell keresni. Mindjárt rájövünk, ha a parlamentarizmust definiáljuk. Mi a parlamentarizmus ? Népképviselet, a népakarattól függő alkotmányos rendszer. A parlamenti kormány tehát a nemzeti közvélemény vagy legalább is többségi vélemény kormánya, így állítva fel a tételt, világos, hogy a parlamentarizmus lényegét nem meríti ki s nem is teszi a «többség akaratának» érvényesülése. Mert mindig az a kérdés, a többség a nemzeti közvéleményt fejezi-e ki ? Más szóval azt kell vizsgálni, a parlamentarizmus formánál meg vannak-e ama feltételek, hogy a nemzeti közvélemény kifejezésre jusson. Nálunk sajnos, még nincsenek meg. A magyar parlamentarizmusnak hiányzik a megfelelő egészséges alapja. 48-ban behoztuk a parlamentet, pedig a talajt: a nép nem volt eléggé kultivált. 67-től meg minden kormány oda törekedett, hogy ne csak ne kultiválja meg jobban a talajt, hanem inkább elrontsa. Sikerült a korrupció eszközeivel s a párthatalmi monopóliummal oda juttatni a választó közönséget, hogy az ma nem képviselőt, hanem üzletet vár a választásoktól. Ennek folyománya, hogy a parlament is beteg. Mogyoró, melyben belül nyit van, nép, mely minduntalan megakad, pedig ugyancsak olajozzák. Növény, mely elfajult, tele volt hajtásokkal és élősdi parazitákkal. Gyümölcs pedig a szabadelvű párt hatalmi monopóliuma lett. Parlamentünk másik baja, ha nincs egészséBudapest, április 30. A nagy ködben, mely a politika mezejét ellepte, némelyek mégis túlságosan élesen látnak. . Valóságos vízióik vannak. Belátnak még a messze jövőbe is s minden, lelkiismeretfurdalás nélkül terjesztenek a szereplő politikai személyekről kalandosnál kalandosabb híreket. Ezeknek a híreknek nincs egyéb céljuk, mint hogy csiklandozzák az olvasó közönség kíváncsiságát s érdekessé tegyék olvasóik számára az újságot. Tegnap Darányiról beszélt mindenki. Szerdai beszédje adott be alkalmat a szellemeskedésre. Mondták, kik az osztrákokat is, mert ezek (legalább az osztrák-németek) előharcosai a Kelet felé a pángermán eszméknek. Már a franciákra rá sem néznek. A magyarokkal sem rokonszenveznek, mert a magyarban akadályát látja az egységes osztrák birodalomnak, melyet aztán oly szépen be lehetne kebelezni a hamvaiból feltámasztandó német-római birodalomból. Mi tűrés-tagadás, nem valami nagy lelkesedéssel fogadták a magyar kormány meghívását Budapestre, pedig annyi bizonyos, hogy Budapest alkalmasabb nemzetközi kongresszus megtartására, mint Németország bármely városa.. Itt aztán, ha már nem akarnak bort inni, ihatnak természetes ásványvizet és nem azt a sok kotyvasztéket, amit «Nektar Cordial», «Froda», «Hopkos», «Adsella», «Apfelperle», «Alkohol frei Weine» stb. stb. neve alatt isznak a német absztinensek, még pedig oly mennyiségben, mely valóban megdöbbentő. Míg én 3 dl. könnyű moselit szürcsültem, az én német absztinensem három üveg alkoholmentes burgundival (kb. 21 liter) öblítette le széles torkát. Bréma mindenét, amije van, a Weser folyamnak köszönheti. Műveltségének, hatalmának, gazdagságának és független államiságának gyökere a Weserbe nyúlik. A Weser és Bremerhaven nélkül Bréma ma is az a jelentéktelen kereskedelmi város lenne, ami a múlt század elején volt. De azóta, hogy a német erély a Wesert szabályozta, hajózhatóvá tette, azóta, hogy Bréma a Weser torkolatánál Hannoverától földterületet vásárolt és azon Bremerhavent és a legnagyobb óceánjáró hajók befogadására alkalmas kikötőket létesített, Bréma bámulatos módon fejlődött. Közvetítő kereskedelme Hamburg után a második helyet foglalja el, sőt egyes import cikkekben Hamburgnál is nagyobb forgalmat csinál, így pl. dohány és rizs dolgában Bréma a világ legnagyobb piaca, gyapot és cédrusfa dolgában a kontinens legnagyobb piaca és gyapjú és petróleum dolgában versenyez Hamburggal és Antwerpennel. A forgalom 1899-ben 68 millió mm-ra rúgott, melynek értéke kitett 1789 millió márkát. Egy város ekkora forgalommal! És ebben rejlik Bremerhaven fontossága, mely 70 km. távolságnyira van az anyavárostól, tehát elég messze arra, hogy ezt az óriási forgalmat a tenger és Bréma között lebonyolíthassa és elég közel arra, hogy könnyen megközelíthető legyen. Nem is mulasztják el a brémaiak az idegennek a Wesert és Bremerhavent bemutatni. A «Norddeutscher Lloyd», mely a brémai forgalom legnagyobb részét bonyolítja le, a kongresszus tagjai részére két gyönyörű hajóját bocsátotta rendelkezésre. A «Glück Auf»-t és a «Kaiser Wilhelm der Grosse»-t, mely a társaság legszebb és legnagyobb óceánjáró hajói közé tartozik. A szabad kikötőben megtekintettük az óriási áruraktárakat. A tengerentúli behozatal összes termékei alig részesültek figyelembe a társaságot kalauzoló Lloyd-társasági főtiszt által s csak mikor egy pár láda almához értünk, derült ki az arca, mert mint mondá, ez az első kísérlet, mikor a Lloydnak sikerült Ausztráliából ép állapotban almát importálni Európába. Megizleltem az almát. Jónak találtam. Csakhogy ez a kísérlet sem mondható sikerültnek, mert az almák belül rothadtak voltak. Azon gondolkozom, hogy azon enormis ár mellett, melyen itt az alma elkél, nem lehetne-e magyar almát forgalomba hozni. Természetesen ennek elsőrendű faj almának kellene lenni, ízletesnek és tartósnak. A «Glück Auf»-on, melyen a Bréma és Bremerhaven közötti utat megtettük, kis nevezetességre is tettem szert. Ugyanis mikor már Bremerhaven felé hajóztunk, a szél oly erővel süvöltött és a hullámok oly magasan jártak, hogy mindenki a hajó hátsó részében, vagy a szalonokban keresett menedéket. Csak én akartam még egy darabig kitartani. De nem jó az elemekkel kikötni. Egy hatalmas hullám megtörött a hajó orrában és a nagy víztömeg végig gázolt rajtam. Prüszkölve futottam be az egyik szalonba, ahol nagy hahotával fogadtak ... Die erste Taufe . . . Die erste Taufe — kiáltották. És egy fél órára mehettem a gép mellé ruháimat szárítani, ahol — persze későn — megtudtam, hogy senkit a hullámok erről az alattomosságáról fel nem világosítanak, míg az első keresztelés meg nem történik. Bremerhavenben várt reánk a «Kaiser Wilhelm der Grosse». Ezen akartunk egy kis tengeri kirándulást tenni, de mivel a szél most már viharrá nőtte ki magát és többen a hölgyek közül már a «Glück Auf»-on tengeri betegséget kaptak, ez az út elmaradt. Csak a soupee volt a hajón. Ennél szebb hajót még nem láttam. Csekély 12 milió márkába került. Kétezernégyszáz utas befogadására alkalmas, a hajó személyzetén kívül, mely 240 tagból áll. Van külön zenekara is. Az utat Bremerhaven és New York között 6 nap és 17 óra alatt teszi meg. Oly fényűző pompává van berendezve, hogy akinek módjában áll, hat ezer márkát fizethet az átkelésért. A «Nordt o Péntek, 2013. május 1.