Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1977. január (19. évfolyam, 1-4. szám)

1977-01-01 / 1. szám

1977. január 1. AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 3.oldal PÁSZTOR SÁNDOR MILTON FRIEDMAN ÉS A MUNKANÉLKÜLISÉG A Nobel-díjas Milton Friedman, csikágói egyetemi tanár, december 13.-án a stockholmi Közgazdaságtani Főiskolán tartott a gazdasági élet egyensúlyáról előadást. Szerinte a jelenlegi helyzet annyira robbanékony, hogy sürgősen választanunk kell az azonnali beavatkozás, vagy a következő évtizedekre kiterjedő infláció elfogadása mellett. A Nobel-díjas közgazdász szerint az lenne a legjobb, ha a kormányok minél kevesebbet avatkoznának bele a gazdasági élet folyásába. Ellen van az árszabályozásnak, a pénz értékével való manipulációnak és a kormányok befolyásának a termelés ütemére. Nem állítja, hogy a kormányoknak nincs semmi feladata a gazdasági élet irányításával kapcsolatban, de el kell kerülnie minden felesleges intézkedést, mert azok rendszerint csak súlyosbítják a problémákat. Milton Friedman az aránylagosan magas munkanélküliséget a szabad gazdasági forma természetes jelenségének tartja. Szerinte az Egyesült Államok 8%-os munkanélkülisége nem reális százalék, mert magában foglalja azokat a fiatalkorúakat, akik még nem döntöttek a jövőjükre vonatkozólag és egyelőre csak sodródnak, valamint azokat az asszonyokat, akik a háztartási gondjaik következtében nem akarnak, vagy nem tudnak állandó munkát vállalni.★ Sok tekintetben elfogadjuk Milton Friedman professzor nézeteit és tanításait. Hozzá kell fűznünk azonban, hogy amit javasol, az csak egy igazán kapitalista rendszerben tartaná egyensúlyban a gazdasági életet. Ott, ahol nem lenne munkanélküli segély és ahol a rosszul vezetett repülőgépgyárak, vasúti és légijárati vállalatok, stb. megbuknának, ha nem tudnák fizetni a munkásaikat. Más szóval, ahol minden kegyelem nélkül kiesne a gazdaságilag életképtelen és helyet adna az életerősnek. Ilyen állapotot azonban, mai világunkban, sehol sem találunk. Ahogyan nincs igazi kommunizmus a Szovjet Unió hatalmi szférájában, éppen úgy nincs igazi kapitalizmus a nyugati világban. A kommunista országok azzal dicsekszenek, hogy náluk nincs munkanélküliség. Azt azonban elhallgatják, hogy náluk három, esetleg még több ember végzi egy ember munkáját. A nyugati világban viszont a munkában állók erősen túlóráznak, ugyanakkor egyre növekszik a munkanélküliek száma. *. Az igazság az, hogy még a Nobel-díjas Milton Friedman se merte kimondani az igazságot. Napjainkban úgy a kapitalista, mint a szocialista és a kommunista rendszerben mindenki igyekszik többet keresni, mint termelni. Igazán csak örülni lehet annak, hogy az utóbbi években megszaporodott azoknak a könyveknek a száma, melyek a magyarság szerepével foglalkoznak Amerikában.Könyvtárosaink és tudósaink kutatása nyomán egyre szélesebb kép tárul ki előttünk arról a munkáról, mely honfitársaink nevéhez fűződik. E kiadványok érdeme, hogy ma már tudjuk: hány kiváló magyar ember adta tehetségét az amerikai gazdasági és kulturális élet naggyá tételéhez, vagy éppen hányan áldozták fel életüket a kétszázéves ország függetlenségi harcaiban.? Úgy értesültünk, hogy most készül egy újabb tanulmány, mely felöleli az élet minden vonatkozását, ahol magyar névvel találkoztunk.A tudomány, a kultúra, a művészetek, az üzleti világ, a katonaság és a sport területén elért magyar sikerekkel éppúgy foglalkozik ez a könyv, mint ahogy megemlékezik azoknak a névtelen százezreknek a munkájáról is, akik századforduló után Illinois, Michigan gyáraiban, Ohio gabonaföldjein és Pennsylvania bányáiban verejtékeztek, két kezükkel járulva hozzá az ország meggazdagodásához. A közeljövőben nyomás alá kerülő könyv őrzője Dr Wagner Ferenc történész,a Washingtoni Library of Congriss munkatársa.Mint tudjuk már eddig is számos kitűnő magyar- és angolnyelvű munkája jelent­ meg- ezek közül egyik legjobb a magyar forradalomról szóló tanulmánya - és most újabb kötettel ajándékozza meg az emigráció irodalmát, melyből az angolul olvasó világ megismerheti:hány tehetséget adtunk más országoknak? Mert Dr. Wagner Ferenc amellett, hogy elsősorban az Amerikába szakadt magyarok életútját követi nyomon magyar eredményre s ezzel a maga nemében fogja gazdagítani a tudományos világot. Lapunk hasábjain már nem először foglalkozunk ezzel a kérdéssel és már azt is megállapítottuk, hogy a a magyarság számarányához képest sokkal inkább kivette részét az Egyesült Államok és a világ fejlődéséért folyó munkából, mint más, nálunknál sokkal népesebb országok fiai. Ez az eredményesség azonban legjobban Amerika földjén szembeszökő. Ami érthető, hiszen ez a fiatal államalakulat mindig is a “korlátlan lehetőségek hazája” volt, mely szinte mágnesként vonzotta a bátor, kezdeményezőkedvű embereket, akik itt szabadon bontakoztathatták ki képességeiket. Szinte nincs is az amerikai életnek olyan területe, ahol ne lehetne magyarokkal, vagy legalább is magyar származású amerikaiakkal találkozni s akár a múltba tekintünk és az amerikai történelmet nézzük, akár napjainkban járunk nyitott szemmel, a legváratlanabb helyzetekben és helyeken is bukkanhatunk­ magyarokra, magyar nevekre. Hogy Amerikában MINDENKI MAGYAR, hogy akárhova megyünk ezen az óriási földrészen, mindenütt magyarokba botlunk, ez ma már közhely. Van benne jó adag tréfás túlzás, meg egy csipetnyi öngúny is, de nincs híjával az igazságnak sem.Mert valóban,ahhoz képest, hogy 10 milliós kis nép vagyunk, meglepően sok helyen te­ttük le ebben az országban a névjegyünket. Méghozzá úgy, hogy arra csak büszkék lehetünk valamennyien. Ilyenfajta büszkeséget éreztem a minap, amikor elmentem a washingtoni National Galery klasszikus vonalú, impozáns épületébe, hogy megnézzem az “Abroad in America:Visitors to the New Nation 1776- 1914” című kiállítást.Éppen az utolsó órákban, mivelhogy a kiállítás, mely a függetlenné válástól az első világháború kitöréséig mutatta be azokat a nevezetes külföldieket, akik ellátogattak az “új nemzethez”,csak a jubileumi esztendőben tartott nyitva és az év végén zárja kapuit.A hatalmas épület földszintjének jónéhány termét foglalja el a kiállítás anyaga, melyben - reméltem - talán magyar vonatkozásra is akadok. Nos akadtam is, mégpedig a kiállítás méreteihez viszonyítva feltűnően sokra. Mert három magyar név is szerepelt azok közt, akiket a kiállítás rendezősége megemlítésre méltónak ítélt Amerika neves külföldi látogatóinak hosszú sorából. Megszámolt­am:összesen harmincnégy világhíres ember életének Amerikában töltött szakaszáról szólt a kiállítás s ezek közül éppen három volt magyar! Tehát csaknem tíz százalék! Impresszív szám, főleg ha meggondoljuk, hogy a külföldi vendégek nemzetiség szerint huszonkét néphez tartoztak.Nem kell számolózseninek lenni annak a megállapításához, hogy a másik 21 nemzet zöme aligha szerepelhetett egy-egy képviselőnél többel a kiállításon, de például az angolok és a franciák, ezek a nagy népek is csak két-két reprezentánssal dicsekedhettek. És vájjon kik képviselték a magyarokat ebben az érdekes névsorban? Ki az a három neves hazánkfia, egy százötvenesztendős periódus milliónyi idelátogatói közül, akiket az amerikai bíráló bizottság bemutatásra érdemesnek tartott? Nos a három név - betűrendben és időrendben­­:Bölöni Farkas Sándor, Haraszthy Ágoston és Kossuth Lajos.Mint a kiállításon szereplő valamennyi külföldi, a magyar is egy-egy külön szobát kaptak s azokban látható képük, amerikai útjük története, itteni munkásságuk ismertetése és néhány idézet, jellemző utalás magyarul és angol fordításban. Bölöni Farkas Sándor szobájában természetesen megtudja a látogató, hogy az “Utazás Észak Amerikában” írójának portréja tekint rá a falról és olvashatja a­ könyv rövid méltatását. Haraszthy Ágostont, mint az amerikai bortermelés egyik megalapítóját mutatja be a kiállítás, ismertetvén a californiai szőlővidék kialakulásának történetét.Kossuth Lajos kitűnő portréja még néhány más korabeli rajz és kisebb festmény egészíti ki, melyek közül egy a diadalmas new-yorki bevonulást örökíti meg, egy másik pedig a kormányzó Washingtonban töltött napjait idézi: azt az ünnepélyes fogadást mutatja be, melyet az amerikai Szenátus 1852. január 5-én rendezett a Kongresszusban ellátogató Kossuth tiszteletére. A kiállítás egészbevéve is nagyon ízléses és tanulságos volt.S ha a róla szóló beszámolót azzal kezdtem, hogy milyen öröm magyar vonatkozásokról magyarok tollából olvasni, befejezésül megállapíthatjuk:még nagyobb öröm azt látni, hogy egy amerikai kiállítás rendezői is méltányolják a magyarok itteni szereplését és jó emlékezetükbe őrzik jelentősebb magyar vendégeik neveit. És ez a kiállítás még valamit eszünkbe juttatott:azt a félesztendős időszakot, amit Kossuth Lajos ezelőtt pontosan százhuszonöt évvel az Egyesült Államok vendégszerető földjén töltött. 1851.december 4.-én lépett STIRLING GYÖRGY: WASHINGTONI LEVÉL MAGYAROK AMERIKÁBAN Kossuth Washington-i látogatásának évfordulója rjiiiiiiiiiMuiiiiuiujiuiuimiuiiMiiiiiiiiii HAPPY 200th BIRTHDAY, U.S.A.

Next