Amerikai Magyar Népszava, 1934. december (35. évfolyam, 335-365. szám)
1934-12-02 / 336. szám
AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Az Amerikai Magyar Népszava pályázatot hirdetett ki a sokgyermekes magyar anyák részére, hogy a nyilvánosság elé hozhassuk azok neveit, akik e nehéz és küzdelmekkel teli világban is nagy családot nevelnek, akik csöndben és megfeszített erővel, derekasan küzdenek és gyerekekkel ajándékozzák meg az életet hálából saját életükért. Hatvannégy anya jelentkezett a pályázatra. Hatvannégy hősi magyar asszony, akik igazán elmondhatják, hogy nem éltek hiába és haszontalanul. Ez a hatvannégy magyar anya 694 gyermeknek adott életet, ezek közül nyolcvanötöt temettek el és életben van 609 gyermek. Tehát a hatvannégy magyar anya 609 élő gyermekről számolt be pályázatunk folyamán. A sokgyermekes Anyák pálomot képvisel. Szeretettel hajtjuk meg az elismerés zászlaját a sokgyermekes magyar anyák előtt, akik életükön keresztül erősen dolgoztak, akik derekasan megállták a helyüket az életben, s akiknek az élet bánatból is, örömtől is bőséges adagot adott. Azt kívánjuk, hogy leljék örömüket gyermekeikben, hogy nagy családjuk tagjai legyenek egészségesek, boldogok és hálásak és jóságukkal, kedvességükkel, szüleik iránti tiszteletükkel és szeretetükkel próbálják visszafizetni — legalábis részben — azt a sok munkát és könnyet, álmatlan éjszakát esi tüzködést, amelyet szüleik éretük elszenvedtek. Húsz sokgyermekes anyának ülünk díjat. 10—10 dolláros készpénzdíjat kapnak: Pálinkás Andrásné, Garfield, N. .. Szallaváry Jánosné, Steubenville, O., Ivanyiczky Józsefné, Albany, La., és Nagy Jánosné, Kingston, N. Y. 13 gyermekes anyák. 5—5 dolláros készpénzdijat kapnak: Serbek Istvánná, Dorothy, N. ih. Deli Lajosné, Passaic, N. J., faragó Lajosné, New York, N. F., Czán Ákosné, Elmhurst, L. I., Nagy Mihályné, Carteret, N. I., Németh Jánosné, Dunmore, ’a., Sye Andrásné, Barnesboro, ’a., Szeglin Jánosné, Islip, L. I. ,s Ur Istvánná, Wintondale, Pa. L2 gyermekes anyák. Ugyancsak 5—5 dolláros diákot kapnak: Szigety Józsefné, Brooklyn, V. Y., Geszti Ferencné, Paulsoro, N. J., Bolló Józsefné, Leilenring, Pa., Heilig Péterné, Jeicho, L. L, Nagy Andrásné, iWoodbridge, N. J. és Tatár Pálné, Youngstown, 0. 11 gyermekes anyák és Fotovics Jánosné, Vvelta, Pa., akinek 19 gyermekéből 10 van életben. Alább soroljuk el a pályázaon résztvett 64 anya nevét: ASZTALOS BERTINÉ, Oxford, I. J. 12 gyerekéből él 10. A legidősebb 21, a legfiatalabb 4 éves. BÁLLA LÁSZLÓNÉ, Detroit, RICH. 7 gyermeke van. BANYACSKAI ISTVÁNNÉ, BufALO, N. Y. 9 gyermeke van, a legfősebb 29, a legfiatalabb 14 éves. IZV. BENCZE ZSIGMONDNÉ, Mary, Ind. 8 gyermeke van, a lgidősebb 25 éves, a legfiatalbb 14. Az apa kilenc évvel ezlőtt elhalt, s azóta az anya arta el családját, természetben most már a nagyobb gyermek segítségével. BIHARI ISTVÁNNÉ, Bridgeport, oan. 10 gyermeke van, a legidősebb L a legkisebb 1 éves. BLITZ N.-NÉ, New York, N. Y. I gyermekéből 10 él, a legidősebb 1 éves. BOLLÓ JÓZSEFNÉ, Heisenring, a, 11 gyermeke van, a legidősebb 6, a legfiatalabb 10 éves. Pályázatukon 5 dollár díjat nyert. CZÁN ÁKOSNÉ, Elmhurst, L. I. 2 gyermeke van, a legidősebb 39, a ■gfiatalabb 14 éves. Pályázatunkon 1 dollárt nyert. DAVIDOVITZ ADOLFNÉ, Bronx, J.Y. 9 gyermeke van, a legidősebb 4, a legfiatalabb 20 éves. DELI LAJOSNÉ, Passaic, N. J. 2 élő gyermeke van, a legidősebb 8, a legfiatalabb 5 éves. Pályázatikon 5 dollárt nyert. DORONY J.-NÉ, Alma, Mich. 9 fő gyermeke van. ELLÉS FERENCNÉ, Binghampm, N. Y. 13 gyermekéből 8 van életen. FARAGÓ LAJOSNÉ, New York. 3 gyermekéből 12 van életben. A lgidősebb 26, a legfiatalabb 6 éves. Pályázatunkon 5 dollárt nyert. FILCZER LAJOSNÉ, Pocahontas, Va. 14 gyermekéből 8 él. A legidősebb 41, a legfiatalabb23 éves. FOTOVICS JÁNOSNÉ, Avella, Pa. 19 gyermekéből 10 él. A legidősebb 37, a legfiatalabb 8 éves. Pályázatunkon 5 dollárt nyert. GÁLL JÁNOSNÉ, Southport, Conn. 10 gyermeke van, a legidősebb 27, a legfiatalabb 8 éves. GESZTI FERENCNÉ, Paulsboro, N. J. 12 gyermekéből 11 él. A legidősebb 30, a legkisebb 10 éves. Pályázatunkon 6 dollár díjat nyert. MRS. GRÜNFELD, New York, N. Y. 8 gyermeke van. A legidősebb 27, a legfiatalabb 11 éves. MRS. GUTTMANN RÓZI, New York, N. Y. 10 gyermeke közül 9 él. MRS. HORVÁTH MARGARET, Torrington, Conn. 12 gyermeke közül 8 él.A legidősebb 28, a legfiatalabb 9 éves. HORVÁTH JÓZSEFNÉ, New York, N. Y. 8 gyermeke van, a legidősebb 30, a legfiatalabb 11 éves. HEILIG PÉTERNÉ, Jericho, L. I. A pályázatot későn küldte be, de elfogadtuk azért, mert jó oka volt a késedelemre. Mrs. Heilignek a pályázat lejártakor ugyanis csak 10 gyermeke volt és így meg akarta várni a Ilck gyerek születését is. Ami november 11-én meg is történt. A legidősebb gyermek 21 éves. Így tehát az újszülött Heilig baba a pályázaton szereplő gyerekek között a legfiatalabb, pályázatunkon 5 dollárt nyert. IVANYICZKY JÓZSEFNÉ, Albany, La. 13 élő gyermeke van, életkoruk 22 és 1 év között váltakozik. Pályázatunkon 10 dollárt nyert. IZSÁK JÁNOSNÉ, Manville, N. J. 3 gyermeke van, 21 éves a legidősebb s 0 éves a legfiatalabb. KARKÓ J.-NÉ, Norwalk, Conn. 7 gyermeke van, a legnagyobb 21, a legkisebb 3 éves. KÁPLÁR JÁNOSNÉ, Torrington, Conn. 10 gyermeke van. KÁROLY JÓZSEFNÉ, Northampton, Pa. 13 gyermeke közül 10 él. A legidősebb 19, a legkisebb másfél éves. * G. KIS PÁLNÉ, Gary, Ind. Kilenc gyermeke van, a legnagyobb 32, a legkisebb 10 éves. KOCH G. MENYHÉRTNÉ, Elgin, 111. 13 gyermeke közül 9 él, életkoruk 35 és 14 között váltakozik. MRS. KOLESZÁR, Perth Amboy, N. J. Nyolc gyermeke van. ÖZV. MAROZSÁN LÁSZLÓNÉ, Mahwah, N. J. Tíz gyermeke közül nyolc van életben. A legidősebb 25, a legfiatalabb 9 éves. Az apa nyolc évvel ezelőtt halt meg. Bizony sokat kellett dolgoznia Mrs. Marozsánnak, aki 10 gyerekkel maradt férj nélkül, a legkisebb gyerek akkor csak egy esztendős volt. MATYIKÓ GÁBORNÉ, Midlothian, Va. 10 gyermekéből 8 él, a legnagyobb 27, a legkisebb 814 esztendős. MICKNA ISTVÁNNÉ, Omaha, Nebraska. Kilenc gyermeke van, életkoruk 29 és 9 év között váltakozik. MIHÓK GÁBORNÉ, Hessville, Ind. Nyolc gyermekéből hét van életben. A legnagyobb 32, a legkisebb 15 éves. NAGY ANDRÁSNÉ, Woodbridge, N. J. 11 gyermeke van. Pályázatunkon 5 dollárt nyert. NAGY JÁNOSNÉ, Kingston, N. Y. 13 gyermeke van, a legidősebb 20 éves, a legfiatalabb fél esztendős. Pályázatunkon 10 dollárt nyert. NAGY JÓZSEFNÉ, Glenalum, W. Va. Hét gyermeke van, életkoruk 24 és 8 év között váltakozik. NAGY MIHÁLYNÉ, Carteret, N. ,J. 12 gyermeke van, a legidősebb 18 éves, a legfiatalabb 4 hónapos. Pályázatunkon 5 dollárt nyert. NÉMETH JÁNOSNÉ, Dunmore, Pa. 12 gyermeke van, a legidősebb 18, a legkisebb két éves. Pályázatünkön 5 dollárt nyert. NÉVTELEN ANYA, Kimball, W. Va. Tíz gyermeknek adott életet, de ebből csak négy maradt életben. Hat gyermekének sírja különböző államban van, négy élő gyermeke is mind más-más államban született. A név nélkül beküldött levél szomorú és megható dokumentuma egy sokat szenvedett anya küzdelmeinek, bánatának. ÖZV. NYILAS GÁBORNÉ, McKeesport, Pp. 12 gyermeke közül 8 van életben. Férjét leütötte a bánya, amikor a legkisebb gyerek egészen kicsi volt s így Mrs. Nyilas kilencedmagával maradt árván és elhagyottan. De ez a nagyszerű erőslelkű, nagyszivü asszony nem ijedt meg az élettől, sőt, hamarosan még örökbe fogadott három árvagyereket és azokat is felnevelte. Szobrot érdemelne a jóságáért. ORBÁN JÓZSEFNÉ, Carteret, N. J. 9 gyermeke van, életkoruk 22 és 3 esztendő között váltakozik. PÁLINKÁS ANDRÁSNÉ, Garfield, N. J. Tizenhárom élő gyermeke van, 3 meghalt. A legidősebb 40, a legfiatalabb 14 esztendős. Pályázatunkon 10 dollár készpénzt nyert. ‘ PERHÁCS ANDRÁSNÉ, Hollydays Cove, W. Va. Hét gyermeke van, 21 éves a legidősebb, 4 a legfiatalabb. PÉTER PÁLNÉ, Brooklyn, N. Y. 9 gyermek anyja. A legnagyobb 20 éves, a legkisebb 4. A new yrki egyetemen — angolul: New York University* Közel két esztendeje nagyszabású tudományos munka elkészítése körül fáradoznak. Az őslénytani, kőzettani és földtani kutatásoknak a foraminiférákra vonatkozó irodalmához kalauzoló segédkönyvet, tudományos műszóval, biblográfiai indexet készítenek az egyetem földtani osztályán. A foraminiférák mibenléte Legyünk egyszer tisztában a foraminiférák mibenlétével. Nem egyebek azok, mint egysejtű tengeri állatok. Tudományos elnevezésüket a latin “foramen” szótól nyerték. Protoplazmáikat, vagyis csiráikat, meszes kagylók zárják magukba. Ezeket a kagylókat szabad szemmel alig érzékelhető nyílások — pórusok — likacsolják keresztül. A kagyló likacsaiból vetik ki finom protoplazmás csápjaikat. Ezek a csápok tehát valójában csiranyulványok. Segítségükkel elfogják az élelmet és a továbbmozgásukat végzik. Gyakran olyan óriási tömegekben fordulnak elő, hogy a tengerfenéket fedő iszapnak tekintélyes része kagylóikból kerül ki. Majdnem teljesen foraminiférák kagylóinak kövületképződései azok a krétasziklák, amelyek a földtani fejlődés során évezredeken, esetleg évmilliókon keresztül, lerakódás folytán támadtak az utóbb kiszáradt tengerekben. A foraminiférás indexek A foraminiférákról szóló irodalomhoz az első tartalomjegyzéket — indext egészen 1896-ig az amerikai C. D. Sherborn készítette. Áttörés volt ez. Azért a mű magán viseli a kezdetlegesség bélyegét. Azóta szünetelt az ilyen tudományos munkálkodás. A munka folytatásának és a munkameder kiszélesítésének terve két év előtt vetődött fel — ugyancsak Amerikában. A depresszió okozta lincstelenség volt a munka újrafelvételének sugalmazója. Az általános pangás nyomán támadt állandó munkanélküliség és az amerikai embermilliók teljes elszegényedése, lerongyolódása a “szükségmunka” életbeléptetését eredményezte. A munkanélküliek és az állástalanul vergődők számára keresni kezdték, meg is találták a munkaalkalmat. Igaz, hogy ezek a kierőszakolt munkalehetőségek annyit nyújtanak csupán, hogy az éhenhalástól mentik meg a munkába helyezetteket, akik még így is “szerencsések” voltak, hogy hosszas talpalás után kijárták is elhelyeztetésüket és azzal vigasztalódnak, hogy: jobb a semminél. Sovány vigasz. Felér az éhbérrel. Amikor a washingtoni szövetségi kormány New York városban is átvette — megfelelő pénz áldozattal, ami az adózók centjeiből térül meg — a minSERBEK ISTVÁNNÉ, Dorothy, N. J. Tizenhat gyermeke közül 12 van életben. Életkoruk 26 és 3 között váltakozik. Pályázatunkon 5 dollár díjt nyert. ÖZV. STANGLER KÁROLYNÉ, Philadelphia, Pa. Tíz gyermeke van, akik közül a legidősebb 50 esztendős, a legfiatalabb 32. Férje négy évvel ezelőtt halt meg. Egyik leánya, Gizella, lapunk philadelphiai, irodavezetőjének, Székely Zoltán felesége. Özv. Stanglerné most 72 éves, 16 unokája és 3 dédunokája van. Legidősebb fia, Stangler Rudolf, aki jelenleg los angelesi lakos, a legidősebb gyermek a pályázaton kanélküliek elhelyezési akcióját, módot keresett az elhelyeződési lehetőségektől teljesen megfosztott szellemi munkásoknak, úgynevezett “fehérgallérosok”-nak munkába állítására is Ebben az időben vetődött fel a feraminiférák bibliográfiai indexe elkészítésének újrafelvételi terve. Az American Museum for Natural History és a Szükségmunka Hivatal közreműködésével a New York University geológiai osztálya vállalta a nagyarányú munka vezetését. Természetes, hogy így aránylag nagyon kevés költséggel a legértékesebb munkaerőkhöz jutottak. Viszont ezeknek szükségmunkába állításával felette értékes művei gazdagíthatják a tudományos irodalmat. Ilyen módon nyolcban “fejmunkás” jutott szűkös kenyérhez. Húsz közülük geológus és panteológus. A többiek nagy nyelvismeretű műfordítók, művészek, gépírók és fényképészek. A részben már elkészült munkának érdekes és értékes magyar vonatkozásai vannak. Ezekről szól az it következő felvilágosító írás. Felsőlapugy kőzettitkai A geológia tudósaink figyelme a Bach-korszak idején terelődött a Hunyad megyei Felsőlapungy felé. Foraminiférás őskori leletekre bukkantak 1852- ben Felsőlapugyon, melynek az akkori “németesítő” világban Ober-Lapugy volt a földrajzi elnevezése. A bécsi “harmadfokú medencé”-ről szóló munkában szerepel először Felsőlapugy mint amelyiknek kőzetképződése egyenrangú a bécsi harmadkori medencével. A Vajdahunyad közelében levő Bujtur és Lapusnyak azok a helyek, ahol ugyancsak olyan harmadkorú kövületek találhatók, mint a bécsi, a toscánai és a bordeauxi medencékben. * A bécsi medence jelentőségére, nagy tudományos készültséggel, először a francia paleontológus D’Orbigny Alcide Dessaline mutatott rá, aki a paleontológia foraminiféra-ágának megalapítója volt a kőzettani tudományban. Erdélyben a foraminiférakutatást Neugeborn Lajos kezdte 1850-től 1859-ig. Alelnöke volt az 1850-ben alakult “Siebenbürgischer Verein für Wissenschaften zu Hermannstadt’nak. Az egyesület védnökségét Erdély akkori kormányzója, Lichtenstein Frigyes herceg, vállalta. Tagjai közé tartoztak többek között Lázár Kálmán gróf, Salamon Ferenc történetíró, a Nagyágra való Franzenau József, aki a szászok grófja — Comes Saxonum — volt és akinek fia, Franzenau Ágoston a paleontológia tudományának legértékesebb magyar mivelői közé tartozott. Neugeborn és Franzenau mellett magyar részről a kőzettannal és a felsőlapágyi föld ősztfelsorolt gyermekek között. STETE JÓZSEFNÉ, Trenton, N. J. 10 gyermekéből 8 él, a legidősebb 34, a legfiatalabb 19 éves. STUHL JÁNOSNÉ, North Tonnawanda, N. Y. 12 gyermekéből 8 él. Életkoruk 44 és 19 között váltakozik. SYE ANDRÁSNÉ, Barnesboro, Pa. ’12 élő gyermeke van. A legidősebb 28, a legfiatalabb 4 éves. Pályázatunkon 5 dollár díjat nyert. SZALAY ISTVÁNNÉ, New York, N. Y. 12 gyermekéből 9 él. A legnagyobb 22, a legkisebb 4 esztendős. SZALAVÁRY JÁNOSNÉ, Steubenville, O. 14 gyermekéből 13 van életben. A legidősebb 24 éves, a legkisebb 3 hónapos. Pályázatunkon 10 dollár dijat nyert. kaival foglalkoztak ,még Hantken Miksa egyetemi tanár és akadémiai tag. Rozlozsnik és az 1886-ban a kolozsvári orvos természettudományi értesítőben “Utatok a bujturi foraminiférák faunájához” címen megjelent cikkével dr. Mártonfi Lajos. Hantken Miksa ugyancsak 1886-ban az “Amerikai nummulitekről” írt cikkével keltett közfeltünést a tudományos világban. “Nummulit” a foraminiférák egyik nemének — genusának — a tudományos neve. Felsőlapugy a tudományban Először Európában, a legújabb new yorki bibliográfiai kutatások eredményeként most Amerikában kivételes kőzetbeli elbírálást juttatott a tudomány Felsőlapugynak. Kiderítették, hogy foraminiféra-fajokban a gazdagsága túlszárnyalja a leggazdagabb eddigi leshelyeket. Voltaképpen a bécsi harmadfokú medence gazdagságát képviseli. A legnagyobb érdeklődést, elvitathatatlanul, az a körülmény biztosítja Felsőlapágynak, hogy a “miocén” és a “pliocén” lerakódásokat, amelyek egyetlen egy fejlődési folyamat eredményei, olyan módon tartalmazza, aminőre máshol sehol sincs példa. Teljesen igazolja a harmadfokú lerakódást, amelynek “Neogén’ a tudományos elnevezése. * A new yorki bibliográfiai kalauzban megtaláljuk Felsőlapágy földrajzi leírását is. Hunyad megyében a Maros folyó balpartján a folyótól másfél órás távolságban, két és fél órányira a dobrai postaállomástól, szűk völgy felső végén terül el. A völgy lábától számítva körülbelül 300 láb magas lehet a lerakódás és az aljától a tetejéig mindenhol találni foraminif éra-kagylókat. Jelenleg a román hódoltság területkörébe esik. Amerikában nem tudják, mi a helység román neve. Milyen sors vár a kagylókra? Nem kétséges azok előtt, akik a regát uralmának erkölcsi aláásottságát megismerték. * A bibliográfiai munkálatokról a new yorki egyetem nevében Brooks F. Ellis professzor kimerítő értesítést küldött a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Magyar Földtani Intézetnek; — Rómába Dr. A. Sylvestri professzornak; a bonni egyetemre Dr. Emil Jaworszkynak; a prágai geológiai intézethez Dr. Albert Liebus német tanárnak. — Romániába nem ment értesítés. Nem tudom, várjon Magyarországon érdemesítették-e a válaszadásra a new yorki profeszszor levelét? Ha ezt elmulasztották, jóvátehetik a hibát most — különösen azért, mert Felsőlapügy a bibliográfiai indexben “magyar” beállítást kapott. SZARKA SÁNDORNÉ, New York, N. Y. 9 élő gyermeke van, a legnagyobb 27 éves, a legkisebb 4 és fél. SZATMÁRY PÁLNÉ, Milwauke, Wise. 9 élő gyermeke van, a legnagyobb 17, a legkisebb 4 éves. SZEGLIN JÁNOSNÉ, Islip, L. I. 12 élő gyermeke van, életkoruk 37 és 16 év között váltakozik. Pályázatunkon 5 dollár díjat nyert. SZIGETY JÓZSEFNÉ, Brooklyn, N. Y. 17 gyermeknek adott életet, ebből 11 van életben. A legidősebb 30 éves, a legfiatalabb 9 esztendős. Pályázatunkon 5 dollár díjat nyert. TAKAR MÁTYÁSNÉ, Trenton, N. J. 8 élő gyermeke van, életkoruk 33 és 7 év között váltakozik. TATÁR FERENCNÉ, Leechburg, Pa. 8 gyermeke közül 7 él, a legidősebb 10 a legfiatalabb 2 éves. TATÁR PÁLNÉ, Youngstown, O. 11 gyermeke van, a legidősebb 22, a legfiatalabb 2 éves. Pályázatunkon 15 dollár díjat nyert. TÓTH ANDYNÉ, Pittstown, Pa. 13 gyermekéből 10 van életben, a legnagyobb 22 éves, a legkisebb egy esztendős. TÓTH ISTVÁNNÉ, Yonkers, N. Y. 8 gyermeke van, 18 éves a legnagyobb, 2 éves a legkisebb. VÉLAND MIHÁLYNÉ, Stonega, Va. Kilenc gyermekéből 8 él. Életkoruk 29 és 12 év között váltakozik. VINCELLÉR JÁNOSNÉ, Leechburg, Pa. 12 gyermekéből 10 él, a legidősebb 30, a legfiatalabb 10 esztendős. UR ISTVÁNNÉ, Vintondale, Pa. 12 gyermeke van, a legnagyobb 26 éves, a legkisebb 4 hónapos. Pályázatunkon 5 dollár díjat nyert. * A díjnyertes anyák Családi adatainak felsorolása. PÁLINKÁS ANDRÁSNÉ, Garfield, N. J., akinek 16 gyermeke közül 13 van életben, pályázatunkon 10 dollár díjat nyert. A család adatai a következők: Az anya 56 éves, Szatmár megye, Udvari községből jött Amerikába. Az apa, Pálinkás András, 63 éves, Abaúj Torna megyében, Hernád Kércsen született. Mrs. Pálinkásnak első házasságából 10 gyermek közül 7 gyermeke, Pálinkással kötött második házasságából 6 gyermeke van életben. Pálinkás Andrásnak első házasságában 6 gyermeke volt, ezek közül 5 volt életben, amikor mostani feleségét elvette. A családban tehát 18 gyermek van, Mrs. Pálinkás 16 gyermeknek adott életet s ezek közül 13 él. Mrs. Pálinkás első házasságából származó gyermekeinek névsora a következő: Péter 40 éves, Julia 37 éves, János 35 éves, Irene 34 éves, József 29 éves, Mihály 24 éves, Alexander 23 éves. Második házasságából a következő gyermekek vannak életben: Erzsébet 21 éves, Mary 20 éves, Florence 18 éves, Helen 17 éves, Lil- Ijan 15 éves és Eleanor 14 éves. Pálinkás András első házasságából származó gyermekei a következők: András 39 éves, József 32 éves, Emma 31 éves, Vilmos 28 éves, Margit 26 éves. A tizennyolc gyermek közül 13 házas, egy jár iskolába. Mrs. Pálinkásnak 10 unokája van SZALAVÁRI JÁNOSNÉ, Steubenville, Ohio, akinek 14 gyermeke közül 13 él, s aki pályázatunkon 10 dollár díjat nyert, az alábbi levél kíséretében közölte családjának adatait: “...Látom, hogy az ősz utóján miránk, sokgyermekes anyákra is süt a nap. Láttam az újságban a felszólítást és meggondoltam, hogy én is írok, hadd szaporodjon a sokgyermekes anyák tábora. Tizennégy gyermekkel áldott meg az Isten, bár egyet magához szólított s igy 13 élő gyermek anyja vagyok, aki csak annyit kér tőlük jutalmul, hogy jók legyenek, akkor én leszek Steubenvillének a leggazdagabb és legboldogabb asszonya, mert mind ép és egészséges, amiért nem tudok elég hálát adni a jó Istennek. Férjem neve Szalavári János, gyári munkás, 48 éves, Tolna megyében, Szakoson született. Az én leánykori nevem: Kiitus Anna, 42 éves vagyok, Zemplén megyében, Tokajon születtem. 25 esztendeje múlt május 20- án, hogy megesküdtünk, itt Steubenvillen. Gyermekeink névsora: János, 24 éves, gyári munkás, Béla, 21 éves, gyári munkás, Annus, 19 éves, Kálmán 17 éves, Ilona 15 éves, Etel 13 éves, Jenő 12 éves, József 10 éves, Mariska 8 éves, Elsie 6 éves, Babli 4 éves, Sanyika 2 éves és Janika 3 hónapos múlt. Férjem 1906-ban jött Amerikába, én 1904-ben. Hat gyerek jár még iskolába,” IVANYICZKY JÓZSEFNÉ, Albany, La., aki 13 élő gyermek anyja, s pályázatunkon 10 dollár díjat nyert, a következőket írta: “Itt tudatom 23 éves házaséletünket és küzdelmünket. Férjem, Ivanyiczky János, foglalkozása asztalos és farmer, Magyarországból, Ugocsa megyéből, Nagy Tárnáról jött 1906-ban, az anya Lovain, Ohioban született. Tizenhárom élő gyermekünk van: János, 22 éves, József 21 éves, Pál 19 éves, Frances 17 éves, Lajos 15 éves, Andy 13 éves, Mary 12 éves, Sándor 10 éves, Margit 8 éves, Ethel 7 éves, Erzsébet 5 éves, István 3 éves, Mihály 1 éves. Hat jár iskolába, négy dolgozik, még mind,’ együtt van, strawberryt termelünk.” * NAGY JÁNOSNÉ,, Kingston, N. Y.-ban, 13 élő gyermek anyja, pályázatunkon 10 dollár dijat nyert. Az adatokat az apa küldte be a következő levélben: , “Én, alulírott, Nagy János, születtem Abauj Torna megye Léh községben, 1888-ban. Feleségem, született East Kingston, N. Y.-ban, 1894- ben. Gyermekeink: Erzsébet 20 éves, János 18 éves, Anna 17 éves, Mária 16 éves, Borbála 14 éves, Bertha 13 éves, György 12 éves, Margit 10 éves, Katalin 9 éves, Imre 7 éves, Eleanor 3 éves, Loraine 2 éves és Dávid 7 hónapos. Ezek közül kettő high schoolba, hat pedig elemi iskolába jár. Az én foglalkozásom gyári munkás, 1903-ban jöttem Amerikába, házasságra léptünk 1913 januárban. És tudatom a tisztelt szerkesztőséget, hogy még idáig a magam emberségéből él családom és én.” , * SERBEK ISTVÁNNÉ, Dorothy, N. J., akinek 16 gyermeke közül 12 él, s pályázatunkon 5 dollárt nyert a következő levélben számol be családjáról: “...Olvastam a felhívást azokhoz a magyar anyákhoz, kik sok gyermekkel rendelkeznek. Ha egyébbel nem is, de sok gyermekkel én is dicsekedhetem, mert 16 közül 12 élő gyermekünk van. Dacára annak, hogy férjem 5 éve elvesztette a munkáját, szegényesei mégis vergődünk és sokszor a nevető-kacagó gyermekek űzik el a gondot. Férjem, Serbek István, 48 éves, Veszprém megyéből, Tésről 1904-ben jött ki. Én 45 éves vagyok s 35 éve vagyok ebben az országban, Brzova, Veszprém megyéből jöttem. Gyermekeink: Stefánia 26 éves, Vilmos 23 éves, György 21 éves, István 20 éves, Lujza 18 éves, Katalin 16 éves, Sándor 15 éves, Dorothy 12 éves, Theodore 10 éves, Károly, aki egyike volt a hármas ikreknek, 7 éves, Eleanor 5 éves és Lajos 3 éves. Öt gyermek jár iskolába, egy nős, kettő férjezett. A családban egy dolgozik. 4 unokánk van.” * DELI LAJOSNÉ, Passaic,N. J. 15 gyermekéből 12 él. Pályázatunkon 5 dollár díjat nyert. A család életrajzi adatai a következők: Azapa, Deli Lajos, gyári munkás, keres hetenkint 18 dollárt, 1395-ben jött Amerikába Veszprém megyéből, Bakonytamásiból. Az anya, Deli Lajosné, született Stiber Julianna, 1 99- ben jött Amerikába Borsod megye, Edelény községből. Gyermekek: Mária 28 éves, Erzsi 26 éves, Lajos 24 éves, István 22 éves, János 20 éves, Helen 18 éves, Jirta 16 éves, Ferenc 12 éves, Margit 10 éves, Eleanor 8 éves, Dáti 7 éves és Loraine 5 éves. Három fiú meghalt, ha élnének 34, 32 és 30 évesek lennének. 4 már családos, 4 unokánk van. Deli Lajos 5 napot, egy fia 3 napot dolgozik. * FARAGÓ LAJOSNÉ, New York, N. Y., akinek 13 gyermekéből 12 él, s pályázatunkon 5 dollár díjat nyert, a következőkben számol be családjáról: “...Olvastam az újságot, hogy jelentkezzenek a sokgyermekes anyák. Hála az Istennek, én is adtam a második generációhoz 12 gyermeket. 12 gyermekem volt és tizenkettő él belőlük. Én és férjem Szegedről jöttünk ide 1917-ben és Pennsylvaniában laktunk 19 évig, ahol a férjem munkavezető volt egy vasgyárban, de a munkaszünet minket is elűzött munka után és ide jöttünk New Yorkba és itt kaptunk egy házmesteri állást egy 63 lakásos házban. Hála Istennek már hetedik éve egy helyen vagyunk. Apa neve Faragó Lajos, 53 éves, anya neve Papp Erzsébet, 47 éves. Gyermekek: Böske 26 éves, Irén 25 éves, Margit 21 éves, Helen 20 éves, Mary 18 éves, Lajos 17 éves, Ernő 15éves, Ethel 13 éves, Magda 11 éves, Attila 9 éves, Vilma 8 éves és Frankie 6 éves. Három férjes és 5 unoka van. Egy dolgozik gyárban, egy itthon segít nekem a háztartásban, 7 jár különböző iskolákba. Mind beszélnek magyarul, pedig egy se járt magyar iskolába, mind tőlünk tanultak magyarul.” Az “Amerikai Magyar Népszava” pályázati felhívásának beszámolója a legtöbb gyermekkel megáldott amerikai magyar anyákról, a pályázat résztvevőiről és a nyerteseiről AZ ERDÉLYI ANYAFÖLD ŐSTITKAIT KUTATJÁK A NEW YORKI EGYETEMEN Az “Amerikai Magyar Népszava” jubileumi számára írta: Dr. FÉNYES LAJOS Hatvannégy Hősi Magyar Asszony