Amerikai Magyar Népszava, 1960. június (62. évfolyam, 129-154. szám)
1960-06-01 / 129. szám
a. OLDAL Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio Published daily except Sunday ana legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak — Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11,00 Negyed évre (quarter year) $6.00 Más országokba (other countries) egy évre (one year) $25.00 félévre (half year) $13.00 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Buffalo, N. Y., P. O. Box 152 Niagara Square Station ^Vinaoo, 111., P'141 Tirpi-ie Ave Allianc , O., 766 E. Summit Street Detroit. Mich., 8129 W. Jefferson Ave Garfield, N. J„ 32 Division St. New Brunswick N. J.. 98 French St. r»e-+v, A rv,Hoy. N. J 40*1 Le'vrie ct Philadelphia, Pa., 4631 N. Rosehill St. Trenton, N. J., 511 Genesee Street Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER, Mgr. 271 College St., Toronto 2-B, Ont., Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775 A MAGYAR TŐKÉSEK Különös véletlen, hogy a magyar lottóban (a totóhoz hasonló szerencsejáték) mostanában néhány milliós nyeremény jutott a szerencsés nyerőknek. Egy millió forint Magyarországon is sok pénz és így érthető, hogy e vagyon boldog tulajdonosai néhány napig a közérdeklődés reflektorfényében állottak. Mire költik a rengeteg pénzt? — ez érdekli az újságírókat és az olvasókat. A válasz mindenesetre ugyanaz: egy kis házat akarnak építeni a magyar milliomosok, egy autót vesznek, mosógépet, néhány ruhát és a többit — beteszik a takarékba. Ahhoz, hogy Amerikában valaki házat, autót, mosógépet vegyen, nem kellenek milliók. A legegyszerűbb munkás is hozzájuthat ezekhez a javakhoz, minden megerőltetés nélkül. Magyarországon, a kommunista paradicsomban ezek a szükségleti cikkek — milliók nélkül — elérhetetlenek. A szerencsés lottónyerőkön kívül vannak-e még jómódú emberek Magyarországon? Vannak, bár nem nagy számban. De azok , keserves tapasztalatokon okulva, óvakodnak attól, hogy kis vagyonukat valamilyen látható, feltűnő anyagi jószágba fektessék. Mert, amint a példák igazolják, a befektetésekért nagy árat kell fizetni. A “tőkések” után azonnal érdeklődni kezd a budapesti politikai rendőrség, népszerűbb nevén az ávó is. Honnan szerezte az illető a pénzt? Miből tellett házra, autóra, telekre? És ha az illető nem kedvelt személy a kommunista pártban, ha szálka az ávó szemében, nemcsak a pénz vész el, hanem a viszonylagos szabadság is. A kommunista társadalom vezető elve: egyenlőség. Egyenlőség a nyomorban, a nélkülözésben. Senkisem lehet jobbmódú a másiknál —■ kivéve azokat, akiket a párt politikai munkájukért megjutalmaz, vagy a lottónyerőket, "akik a nagy állami jövedelmet jelentő szerencsejátékhoz óriási propagandát szolgáltatnak. A többiek — a gályarabok — örüljenek, hogy élnek. S ha netán megtakarítanak egy kis pénzt, rakják a takarékba. Az egyetlen fogyasztási jószág, amit ma Magyarországon korlátlan mennyiségben büntetlenül és következmények nélkül kapni lehet — a takarékkönyv. A BECSÜLET ÉS A BÉKE ÚTJA Eisenhower elnök nagy beszédének hármas alappillérre ez volt: védelmünk erős. Igyekezni fogunk korrekt partnerek módjára újra felvenni az elejtett tárgyalások fonalát. Szabadságunkat azonban minden körülmények között meg fogjuk védeni és egy jottányit sem távolodunk el azoktól az eszményektől, amelyeket eddig képviseltünk. Félreérthetetlen szavak ezek. Kifejeződik bennük a szabad világ ereje és határozottsága. Az a tény, hogy Kruscsev ördögi komédiával zavart akart kelteni, nem változtat semmit eddigi politikánkon. Tovább haladunk azon az úton, amelyen eddig is jártunk. Az amerikai elnök azonban rámutatott arra, hogy Nyugat nem bújik vissza csigaházába. A tárgyalások ajtajai nyitva állanak. De ezt nem tesszük méltóságunk, becsületünk megtépázása árán. Az Egyesült Államoknak nincs mit szégyenkeznie a szovjet terület fölött lelőtt amerikai felderítő repülőgép miatt. A szovjet számtalanszor megcselekedte ugyanezt, Nyugat azonban erejének tudatában kisebb jegyzékváltással minden esetben napirendre tért az ügy felett. Az Egyesült Államok — mondotta Eisenhower — készen volt és ma is készen áll arra, hogy az igazság szellemében rendezze a szovjettel a vitás kérdéseket. Az amerikai nép éppen úgy kívánja a békét, mint a szovjet polgárai. De semmiféle módon, semmiféle mesterkedéssel nem hagyja magát megzsarolni. A VIZSGÁK ELŐTT Még néhány nap és az iskolák bezárják kapuikat. Kezdődik a jól megérdemelt vakáció. Az évvégi “hajrában”, az utolsó métereken, a diákok még beleadnak a tanulásba “apait-anyait” és aztán — elcsendesednek a tantermek, a folyosók. Igen sok amerikai fiatalember — még a jómódúak is — a nyáron sem pihen. Állást vállal, hogy ismereteit és zsebpénzét gyarapítsa. A munkával újabb tapasztalatokat, újabb gyakorlatot szereznek a diákok: erősítik szellemüket, önérzetüket, tudásukat. Ez a szellem tette naggyá Amerikát. AMERIKAI MAGTÁR NÉPSZAVA HALÁSZAT A BETŰTENDERBEN A Chessman-ügyben még mindig érkeznek levelek a szerkesztőségekbe. Szinte mulatságos, némelyik levélíró mennyi meleg részvétet érez a kivégzett bandita iránt. Egyik világlap közölte valakinek a levelét, aki visszaadtaszerzett amerikai állampolgárságát mert — írta — szégyenli az amerikai barbarizmust a civilizált európai népek előtt. Az olvasónak tűnődnie kell, hogy az érzékeny lelkű férfiú ezek után milyen álampolgárságot választ. Talán a németet. Talán az oroszt. De az ilyen elkeseredett véleményektől eltekintve, a tömeges érdeklődésből kiderül, hogy az emberi fantázia milyen korlátolt. Tízmilliókat végeztek ki és a felindulás nem volt ilyen egyetemes. A tömeggyilkosságokat általában elítélték, de hidegen. Chessmann halála érzelmi halálverést okozott egész világon. E sorok írója nem helyeselte a kivégzést, mert a gaztett már túlságosan régen történt. De egyáltalában nem tartotta felháborítónak, hogy a végén az ítéletet mégis végrehajtották. Senkinek sincs akkora szimpátiakészlete, hogy manapság mindenkire juthasson belőle. Annyian vannak, akiket teljes joggal lehet sajnálni . . .* Nemrégiben meghalt Amanulla, Afganisztán volt királya. Ő volt Hajié Szelasszié után a legnépszerűbb exotikus uralkodó a régi Budapesten. Egyik sem sorsa és érdemei, hanem kizárólag a neve miatt. Ethiopia királyát azért emlegették, mert valami hajszesz-félére emlékeztetet őket (Hajié), míg az afgán királyról, akárhová ment, nem mulasztották el megjegyezni: — Ama nulla meglátogatta eme nullát . . . A népszerűségnek sokszor különös okai vannak. " He A múltkoriban egy statisztika kimutatta, hogy az amerikai férfiak, ellentétben a nőkkel, általában kövérek. A statisztikusok véleménye szerint ez a körülmény megrövidíti életüket. Pár évvel mindenesetre. Van egy klub, az úgynevezett Anti Coronary Club, amely tagjainak csak a következő ételek élvezetét engedi meg: csirke, pulyka, borjúhús, tojás, túró, hal. Disznóhús legfeljebb akkor, ha minden zsírját eltávolították. Vaj, margarin soha. i ... Ez az étlap orvosi előírásra elfogadható. De az, akinek semmi baja, megérti az egyszeri gazdát, akit az orvosa megvakulással fenyegetett, ha nem hagyja abba az ivást . . . — Hát akkor, — felelte az öreg gazda, — inkább csak inni fogok. Mert látni már eleget láttam, de inni még nem ittam eleget . . . Persze, ezen csak egészséges ember nevet. Az élet örömei nincsenek nagy számmal, de ha egy részüket kivonják, még minidig ott marad az élet. Pompeiusnak, aki a régi Rómában olyan diktátor-féle volt, tulajdonítják azt a később elhíresedett és sűrűn idézett mondást: — Élni nem muszáj, de hajózni muszáj . . . Ez azonban csak a politikus véleménye. Az egyén véleménye más. És lehet, hogy Pompeiusé is más lett volna, ha a saját életéről lett volna szó, de ő mások életéről nyilatkozott. Az egyén számára a legtöbb esetben az az igazság, hogy semmi sem muszáj, csak élni muszáj . . . * Talán idetartozik az a vita, amely Londonban tört ki egy új gyógyszer körül. A gyógyszert cukorbetegség ellen alkalmazták, de valamelyik orvos kétségbe vonta hasznosságát. Erre megtámadták azzal, hogy sok beteg megijed és ezentúl már minden cukorbetegség elleni orvosságban kételkedni kezd. A végén lesznek, akik nem kezeltetik magukat, amire súlyosan rá fognak fizetni. Szerintem ennek az orvosnak van igaza. Százszor meg kell gondolni, mielőtt egy új gyógyszer használatát megengedik, de azután hallgatni kell. Az orvos a maga lelkiismereti harcait csendben vívja meg, mert a betegnek nem használ vele. Ismertem egy orvost, aki nagy tudós és ritka érzékeny lelkiismeretű ember volt. Ez meglátogatta egyik gyógyuló betegét és tűnődve, — de hangosan — mondta: — Azt hiszem, meggyógyult. Hacsak ... de ez igen ritka eset . . . Többet nem mondott, távozott. De a beteg láza nyomban magasra szökkent . . . * Egy ausztráliai kis hír szerint Sidneyben egy 91 éves ács visszaadta a munkanélküli segélyt azzal, hogy munkát kapott és az jobban ízlik neki, mint a munkanélküli segély. Tanú vagyok rá, hogy igaz. Évekkel ezelőtt, mikor az Amerikai Magyar Népszava szerkesztője voltam, feljött a szerkesztőségbe egy öregember és kérte, hogy segítsenek neki felhívni egy gyárat, amely a lapban asztalos munkást keresett. Ő nem tud anynyira angolul, hogy telefonon megértsék — mon- írta ACZÉL BENŐ dotta. Miközben a telefonos kisasszony felhívta a céget, beszédbe elegyedtem az öreggel. — Nekem nehéz munkát találni, — mondta — a korom miatt. — Hát hány éves? — kérdem. — Nyolcvanhat , — felelte nyugodtan. No, gondoltam, nem csodálom, ha nem veszik fel nehéz munkára. De aztán azt a tanácsot adtam neki, hogy ha a korát kérdik, mondja, hogy hatvanöt éves. Nem fogják elhinni, de arra álmában sem gondol senki, hogy egy 86 éves ember még nehéz mulikéra vállalkozik. Vagy hat hét múlva felhívott, megköszönte a tanácsot. — Felvették, azóta is ott dolgozom, kerestem heti 75 dollárt, — mondotta. — Tudok én úgy dolgozni ma is, mint akármelyik fiatal. Talán tudott is. Ebben a korban a munka már szórakozás és szórakozni könnyebb, mint pihenni .. . * Ha valaki úgy akar fiatal maradni, mint a vén asztalos, az mindenkinek tetszik. De vannak, akik nevetséges — és ellenszenves után — futnak viszsza a múltba. Legtöbbször a nők. A közelmúltban egy 68 éves özvegyasszony, aki elhunyt férjétől két millió dollárt örökölt, férjhez ment egy harminc éves emberhez, aki már két asszonytól vált el — fiataloktól — és két gyermeke is van. Az ifjú hasszerelmes ezenkívül rablásért börtönben is ült. De az özvegyet semmi sem tántorította meg, átadott négyszázezer dollárt a férfinek és bizonyára meg van győződve, hogy szépségéért szeretik. Fia, lánya, perlik, de a szerelmet nem pótolja semmi . . . Miért nem nevetséges az öregember, ha dogozik és miért nevetséges, ha szerelmes? Emlékszem, egyszer valahol már tűnődtem ezen, kissé más változatban s azt írtam: “Ha egyhúsz éves asszony hűtlen, kinevetik a férjét, de ha egy hatvan éves asszony hűtlen, akkor az asszonyt nevetik ki . . .” Ez furcsa, de igaz . . . * Most jut eszembe, hogy a Chessmann-üggyel kapcsolatban elfelejtettem felemlíteni egy fegyenc levelét, amelyet az FBI hivatali lapja közölt nemrégiben. Az illető, aki kétségkívül szakértőnek tekinthető, azt írta, hogy a bűntettesek visszaesését nem kis részben a büntetések enyhesége okozza. A bűnre hajlamosak többségét csak a büntetéstől való félelem tartja vissza — írta. A halálbüntetés ellenzőinek figyelmébe . . . L MAGYAR ÚTTÖRŐK Himler Márton ÉLETVESZÉLYBEN Mikor Keszler Gyula rászánta magát, hogy szétnéz Montaríában, az az állam már tele volt kihalt kísértet-városokkal. A nyugtalan aranyásók olyankor is, amikor még rendes munkával szépen tudtak keresni, elfutottak egy-egy vidékről, ha egy új, gazdagabbnak látszó lelet hire futott szét közöttük. Otthagyták 1852-ben az aránylag jól fizető Bitter Root völgyét, mikor egy évvel később Alder Gluch kimeríthetetlennek látszó aranygazdagságának a hire szétfutott közöttük, s törtetve siettek vissza öt évvel később, mikor Stuart olyan aranyeret talált, amelyből egyetlen hét alatt huszonegyezer dollárt tudott kiásni. A hatvanas években nyolcvanezer ember nyüzsgött az államban, amelyből tíz év alatt hétszáz millió dollár értékű arany jutott forgalomba, a folyton mozgó, folyton hullámzó hangyaboly másfajta lakosokat is hozott Montanába. Jöttek komoly emberek, akik nem szédültek az arany-deliriumba, hanem a termékeny völgyekben farmokat hasítottak ki maguknak, s például Bitter Root völgyében készült el először a Rocky hegyek közt egy kezdetleges irrigáció, amely harminckét farmot öntözött s látta el ivóvízzel a gulyákat. Jöttek kereskedők, egymásután épültek a városok, azokban a gambling házak, a szalonok, s azokat lassanként iskolák és templomok követték. A Jézus Társaság hittérítői rájöttek arra, hogy ha meg is mentették indiánok ezreinek a lelkét, az egyház szilárd alapjait azok soha nem fogják képezni; összevonták hát minden erejüket, hogy az államba tóduló fehér embereket nyerjék meg az egyháznak, s iskoláikon keresztül a templomokba is bevitték őket. Egymásután érkeztek a barátok, az apácák, s az egyház lázas építése Father Dombyt is átrendelte Idahóból a Bannack közelében alapított rendházba. Önnön járt időnként Emigrant Gulchra, Yellowstone Citybe, Cedar Creekre, Virginia Citybe és Central Citybe, hogy az igét hirdesse. Ez a munka nehezebb volt, mint az indiánokkal való foglalkozás, mert az “aranyvárosok” lakossága és az abban való élet kérdés volt. A kis városok a tisztességes kereskedőkön kívül gamblerekkel, utcalányokkal, sipistákkal, gangsterekkel voltak megrakva, s az aranymezőkről a városba érkezett emberek nemcsak azért igyekeztek oda, hogy megvegyék egy-két hétre az életnél maguknak, hanem hogy a magukkal hozott arany nagy részét zabolátlan mulatozásban elverjék. Ezekben a tivornyatanyákban kellett a barátoknak az embereket rávenni, hogy benézzenek a templomba. Az aranyláz gonosztevők sokaságával is megtöltötte a vidéket, napirenden voltak “claim jumpolások”, gyilkosságok, utonállások, rablások, s a törvény elszánt őrei, a marsalok, a sheriffek képtelenek voltak biztonságot teremteni, így szinte szükségszerűen lincselt a lakosság. Minthogy a tetteseket nem mindig tudták azonnal elfogni, néha elég volt a gyanú is, hogy valakit felkössön a néha nem is egészen józan lakosság, míg végre ezek az állapotok létrehozták Montanában is a Vigilant csapatokat, s azoknak a megalakítását a jezsuiták pártolták. Mert a Vigilantok senkit kihallgatás nélkül fel nem kötöttek, az elfogott ember felett esküdtszékféle ítélkezett . Ítélet után alkalmat adtak egy papnak vagy egy prédikátornak, hogy lelki vigasszal kisérje a bűnöst utolsó útjára. Néha elbeszélésekben, filmekben a Vigilantok visszaéléseivel kapcsolatban úgy tüntetik fel őket, mint akik magukat minden isteni és emberi törvényen felül helyezték. Az igazság az, hogy itt-ott voltak visszaélések, a Vigilantok rakták le a törvények alapjait majdnem minden nyugati államban. * Üzleti útjáról tért vissza 1886 egyik estéjén lóháton Keszler Gyula Barnackba, mikor a vá- A TÁLALÁS TITKA Sürgős levelet küldött az egyik bihari földbirtokos a másiknak a harmadik faluba, levélhordónak az egyik faluvégi cigányt használta, aki szerencsésen el is vitte a levelet a címzetthez. A másik földbirtokos aztán megszólalt: — Tudom, hogy megéheztél a hosszú útban, te cigány. Eredj ki a konyhába, ott majd jól tart a feleségem. Adott is az asszony egy nagy tál paszuly levest nyomban a cigánynak, aki ugyancsak beevett belőle. Mivel hogy kínálták, a második tányért se sajnálta magától, sőt még a harmadikat is bekebelezte gyomra mélyébe, amikor kétségbeesve látta, hogy ropogós, pirosra sült libapecsenyét tesznek elébe, juhtúrós galuskával. Egy falat nem sok, annyi étel se fért már akkor a cigány bendőjébe. Nézte, nézegette a finom pecseny, amikor egyszer csak kijön a konyháiba a földesúr és megkérdezi: — Mi az, te cigány? Miért nem eszel? Talán bizony nem jól főz a feleségem? Nagyot, keserűt, szívből fakadót sóhajtott a cigány és fájlialmasan nyögte . Főzni tudsz, instállom a lássan, de tálalni még az öreganyja se tudott. Irta: HIMLER MÁRTON roskától mintegy nyolc mérföldnyire hátulról lövés érte, amire lefordult a lováról. A golyó a vállába fúródott (annak a helyét megmutatta nekem 74 éves korában) s tovább nem tudott magáról. Sötét volt, mire magához tért, s bár a lova nem volt messze tőle, annyi ereje nem volt, hogy útját folytassa. A vérveszteség elgyöngítette s bele kellett nyugodnia abba, hogy az éjjelt ott tölti az út mentén. A derekán viselt öve, a benne levő négyezer dollárral együtt, hiányzott. A rablóik a revolverét is elvitték, s igy Keszler arra sem gondolhatott, hogy lövéssel hívja fel magára esetleg közeljáró emberek figyelmét. Szerencséjére, valószínüleg a hideg következtében, a vérzés elállt, s virradatig hol alva, hol ájultan várta, hogy valaki arra kerüljön. Fényes nappal volt már, mikor egy arra haladó kocsi három utasa meglátta. Feltették a kocsiba, a lovát a kocsihoz kötötték és bevitték a jezsuita rendházba, amely két mérfölddel közelebb volt, mint Bannack, s a lovát is ott hagyták. Ott a golyót kivették a vállából, sebét bekötözték, s négy napig ott tartották, mert magyar volt. Mikor összeszedte magát, a sebét gondozó barát megkérdezte, honnan jött, mi a nemzetsége, s mikor megmondta, hogy magyar, a gyöngéd barát beszólította egyik remdltársát. Még hatvan évvel később is könnyezett Keszler Gyula, mikor a Father Dombyval való találkozását elmondta. Father Domby akkor beszélhetett először magyarul, mióta Bécset 1860-ban elhagyta, s Keszler sem talált addig magyar embert, mióta Pulitzertől búcsút vett. Az öreg barát és a fiatal magyar szoros barátságot kötöttek egymással, s Keszler, mikor csak tehette, New Yorkból is visszatért Montanába, amíg 1897-ben Domby atyát el nem temették. Megedzett embert a tizenkilencedik évében egy golyó nem ver le hosszú időre lábáról, az anyagi veszteség Keszlert tönkre nem tette, négy nap múlva bement Bannackba, ahol tizenegyezer dollárja volt a bankban, s pár nap múlva újra nekifogott az üzletnek. A négy együtt töltött nap alatt Keszler és a páter sokat beszéltek tapasztalataikról, s az alatt a beszélgetés alatt hívta fel Domby atya Keszler figyelmét azokra a híres Tayopa bányákra, amelyek két évszázadon át a jezsuita rendet mérhetetlen mennyiségű ezüsttel ellátták, s amelyek máig is rejtve maradtak a mexicói Sierra Madre majdnem elérhetetlen mélyében. Akkor nem gondolt arra Keszler, hogy az ezüsttel átszőtt délibáb után induljon; kéznél lévő aranybányát jelentett neki a saját whisky üzlete, de a Domby atyától kapott térképet eltette magának, s csak akkor vette elő, mikor a sors öszszehozta egy érdekes magyar kalandorral, Wilcsek Józseffel.