Amerikai Magyar Népszava, 1984. január-június (85. évfolyam, 1-26. szám)

1984-06-22 / 25. szám

Péntek, 1­?84 június 2?gr­.)____________________________. Magyar lábnyomok (Folytatás a 11. oldalról) of Books” egyik legutóbbi száma öt csaknem teljes oldalon hozta Eleanor Perényi mélyenjáró, erős lélektani érzéket és széles tárgyismeretet tanúsító kri­tikáját három életrajz-kötetről, amiről eszembe ju­tott: mi van egy további Liszt-kötettel? Eleanor 1974-ben megjelent nagyszerű műve, „LISZT: The Artist as Romantic Hero”, a vezető kritikusok egy­behangzó, lelkes elismerését váltotta ki, díjat is kapott. Már akkor megkérdeztem a szerzőt (amerikai tengerésztiszt lánya, egy báró Perényi felesége volt, Péter fiuk amerikai kormánytisztviselő), hogy mi lesz a folytatással? A könyv Liszt tüneményes életét csak 50 éves koráig fedi. Bizonytalan választ kaptam, kö­rülbelül annyiban, hogy hát majd meglátjuk... Most újból megkérdeztem. „Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom”, írja. „Jólesik, hogy elvárná a folytatást, de nem tervezem azt — nagyon kétlem, hogy egyálta­lában még hozzájutnék megírásához, mindenekelőtt a nagyigényű adatgyűjtéshez. Úgy érzem, hogy ezen a téren, ezt a tárgyat illetően, kijátszottam utolsó ütőkártyámat” („I’ve shot my bolt”)... Közös ba­rátunk, Dr. Edward Waters, a Kongresszusi Könyv­tár zenei osztályának volt igazgatója, még mindig dolgozik hosszú évek óta készülő Liszt­jén; ezzel kapcsolatban Budapesten is több ízben járt, sőt egy kicsit magyarul is megtanult, hogy szótár-segítséggel egyet mást megértsen magyar kéziratokból. Újabban megjelent a kanadai Alan Walker „Liszt: The Vir­­tuoso Years” c., közel félezer oldalas könyve, amelyet még két kötet fog követni... a zenetudósok, zeneértők és zeneszeretők érdeklődése Liszt muzsi­kája, jelleme, személyisége iránt még mindig kimerít­­hetetlennek tűnik. Az e havi Schwann-katalógus teljes 4 oldalon adja Liszt-művek gramofonlemezei­nek listáját. (A népszerű művek közül kettőt ki­ragadva: az 1. zongoraversenynek 29, a 2-nak 19 fel­vétele kapható; a „Les Préludes” 20, a B-moll szo­náta 21 előadásban szerepel.) Az „American Liszt Society” az évi két album-nagyságú tanulmány-soro­zat mellé most 4­ oldalas „Newsletter”-t kezd rend­szeresen kiküldeni tagjainak s abban olvasom, hogy Geraldine Keeling, a kaliforniai egyetem zenei inté­zetének egyik most végzett növendéke 1000­ dolláros ösztöndíjat nyert, amelyet egy bizarr téma feldolgo­zására fordít: „Relationships between Liszt’s music and the 20 pianos he owned or played”... Arról is a körlevélből értesülök, hogy megjelent angolul Dr. Legány Dezső „Liszt és hazája, 1869—1873” című műve, amelynek egy második kötetét tervezi a szerző. TÖBBSÉG...A Legfelső Bíróság munkarendjét közli a sajtó. Egyik tétele: „A Legfelső Bíróság dön­tésre fogadta el a kérdést, hogy iparvállalat, amely a környezetet szennyezi hulladékkal, elkerülheti-e a törvényileg kötelező tisztítást, illetőleg annak költ­ségét, úgy, hogy tönkremenést jelent be.” Ennek az ügynek hivatalos jelölése: ,,Ohio State versus KO­­VACS”{így). — (Jogász-anekdota: Smith a büntető­bíró előtt áll, kezdődik a bűntárgyalás, az irodatiszt AP NAPJA írta: CSEJTEY BÉLA Ez az a nap, amikor a legtöbb ember úgy az Egyesült Államokban, mint Kanadában kifejezi hálá­ét Édesapja iránt és legalább egy szép üdvözlő lappal köszönti fel őt e napon. Június 3. vasárnapján a legtöbb testület és család összejövetelekkel teszi szép­pé e napot. Az ünneplés eredete ép­pen úgy, mint az Anyák napja is it­teni, amerikai eredetű. John Bruce Dodd a Washing­­ton­ állami Spokane-ból indította el 1910-ben. Később átvette az egész CSEJTEY BÉLA Egyesült Államok. 1936-ban pedig megalakult egy nemzeti Bizottság New Yorkban e nap hivatalos megünneplésére. Ugyancsak azóta választa­nak évente egy apát, akinek ,,az év legjobb apja” cí­met adják. Az első ilyen volt Douglas McArthur, majd Dwight Eisenhower, és Harry S. Truman. Mi magyarok szintén június 3. vasárnapján szok­tuk megünnepelni az Apák Napját. Nagyok ők, Ady szerint „apja és édesanyja adták neki az életet és fel­nevelték annak, amik vagyunk”. Koszorús költőnk, Petőfi Sándor így állít emléket apjának „A jó öreg korcsmáros” című költeményében: ,, Fáradoz napestig, vasárnapja sincsen Mindig későn fekszik, mindig idején kel... Mint sajnálom én a jó öreg kocsmárost: Áldja meg az Isten, mind a két kezével!" Ugye hasonló emlékeink vannak nekünk is jó Apánkról, aki már régen a hazai földben pihen és most az égi hazából tekint le ránk. Petőfi apja hősiességéről is „A vén zászlótartó” című versében így ír: ,,Ki az a vén zászlótartó ottan Olyan tüzes lelkiállapotban? Szemem rajta kevélyen mereng el. Az én apám az az öreg ember. Édesapám én voltam fenéked Ekkoráig a te büszkeséged. Fordult a sors, megfordult végképpen. Te vagy mostan az én büszkeségem!" Amikor pedig István öccsének írja, mintha csak nekünk üzenne vele. ..Szegény Atyánk! Ha ő úgy nem bízik Az emberekben, jégre nem viszik. Mert ő becsületes lelkű, igaz. Azt gondoló, hogy minden ember az. És e hitének áldozata lett... ... Tégy érte, amit tenni bír előd. Légy jó fiú és gyámolítsad őt. Vedd vállaidra félig terheid S meglásd, öcsém, az Isten megsegít!" Gondolom Petőfi ezen üzenete öccséhez egy nagy lelki örökség nekünk is, akik ezen a kedves szép ünne­pen Édesapánkra gondolunk. Mondjunk el egy fo­hászt Érte hogy a Mindenható adjon porainak békés nyugalmat, lelkét pedig vonja keblére, mert ő magyar apa volt, ki imádkozó, szenvedő jó honfiakat nevelt: minket, utódokat. Isten áldjon Édesapánk, lelkünk ajtaja ma feléd tárul az évnek e gyönyörű ünnepén: Apák napján. ________________________________1S- QWffi bejelenti: „New York állam Smith ellen!” A vádlott felsóhajt: „Szent ég, mekkora túlerő...!”) EREDMÉNY...(Mrs. L. Wolf trentoni olvasó szívességéből.) — Egy volt trentoni fiatalember, aki állás­változtatással New Yorkba költözött, már egy éven át levélostrommal igyekezett rábírni egy tren­toni lányt, hogy menjen hozzá feleségül. Volt olyan hét, hogy egy tucat levelet is küldött, némelyiket „special delivery”... szakadatlanul folytatta, és ki­tartásának meg is lett az eredménye. A levelek cím­zettje férjhez ment­­ a levélhordóhoz. Ötvenéves gyilkosság (Folytatás a 12. oldalról) Organizaja (Belső Macedón Forradalmi Szervezet, bol­gár rövidítése VMRO, francia ORIM, német IMRO.) A király temetésén részt vett Lebrun francia elnök, Pétain tábornagy, Pietri tengerészminiszter, Károly román király, a németek részéről Göring. Ez utóbbi úgy viselkedett, mint egy színész, a belgrádi magyar követ jelentése: „Göring színpadias fellépése és az a hangos reklámozás, amely útját kísérte, vilá­gosan mutatják, hogy fitogtató módon kívánta az itte­ni köröket meggyőzni Németországnak Jugoszlávia iránt táplált baráti érzelmeiről...a koszorú szalagján „volt hős ellenfél”. A delegátusok sorából kilépve kardját rántja és a király koporsója előtt meghajtja.” Göring belgrádi tartózkodása alatt kijelentette: „Né­metország nem revizionista, nem támogatja a magya­rok revíziós terveit, sem Jugoszláviával, sem Románi­ával szemben...” Tekintve, hogy Budapesten keresztül repült haza, Horthy meghívta magához, de Göring ezt visszautasította. Ezzel szemben Mátyás­földön egy és fél órát időzött, a jugoszláv diplomácia tagjaival ebédelt, magyar részről Bárczy miniszterel­nökségi államtitkár volt jelen. Eddig a merénylet története. A gyilkos kilétét so­ha nem lehetett megállapítani. A felelősségrevonás tárgyalásánál nem volt sza­bad vádolni Német- és Olaszországot, ahol a legna­gyobb usztasa táborok működtek, hanem keresni kellett egy bűnbakot, egy kisebb államot, mely nem boríthatja fel a nagyhatalmak számításait. A Nép­­szövetségnél Magyarország került a vádlottak padjá­ra, megindult a nemzetközi rágalomhadjárat. A ju­­goszlávok többezer magyar családot dobtak át a hatá­ron. Mikor a nagyhatalmak látták a vita elmérgesedé­sét, a jugoszláv hadsereg felvonulását déli határain­kon, leintették Jugoszláviát, hála Eckhardt és Kánya külügyminiszter diplomáciai tevékenységének. Laval francia kormányelnök így nyilatkozott Jugoszlávia a Népszövetséghez forduljon panaszával, a panasz csak Magyarország szerepét érintheti és azt is óvatosan”. Románia a magyarok oldalán állt, minden befolyásá­val csitította a magyarellenes jugoszláv uszítást. A jugoszláv-magyar vita lassan elsimult, bár a ju­­goszlávok kijelentése szerint, „egy háború esetén lakk­csizmában vonultunk volna be Pestre”. (Ezt kötve hiszem, mert a magyar hadsereg is jelen lett volna, nem futottunk volna úgy, mint Jellasics, szerző.) Végül, amint egy francia diplomata kijelentette: „1934-ben könyökünkkel súroltuk a háborút.” Irodalom: Szepesi András: Mohácstól Budaörsig. Ormos Mária: Merénylet Marseilles-ben.

Next