Anyagi Érdekeink, 1870. június-december - 1871 (1. évfolyam, 1-18. szám)
1870-09-16 / 3. szám
szerezhetők meg a nálunk szükségelt tőkék. Alig lehet kétséges, hogy mihelyt a háborúnak vége szakad, s a béke tűrhetőleg helyreáll, vagy erőszakosan helyreállíttatik, a két hadviselő állam, de különös Francziaország igen nagy tőkéket fog igényelni, úgy hogy a kamatláb felszökenése majdnem mellőzhetlen, amint hogy Angliában már most is biztosan számítanak a pénz megdrágulására. Időközben a bizonytalan jövő iránti félelem lebilincselve tartja a vállalkozási szellemet, a forgalmat és az ipart és ezáltal szintén nagy károkat okoz az országnak. Ily módon azt várhatjuk, hogy az ez idei kedvező aratás előnyeinek jó nagy részét elveszítjük, legalább ami az ipart és kereskedést illeti. Ily körülmények közt szerencsének tekinthetjük, hogy az osztrák nemzeti bank — mint a minisztériumnak egy más helyütt közölt leiratából kitűnik — felhagyott azon szándékkal (ha volt), hogy a magyar fiókintézetek hitelét megszorítsa ... Azonban meddig fog e biztonság tartani ?!. Hazánk gazdasági életében a legnevezetesebb eseményt a lefolyt hónapban a nagyvárad-kolozsvári vasútnak megnyitása képezte. E vasút több okból fontos Magyarországra nézve, az ipar szempontjából azonban azért bír igen nagy horderővel, mivel az általa a világforgalommal összeköttetésbe hozott vidék az ott találtató természeti kincseknél fogva hatalmas ipar kifejtésére alkalmas. A vámügy reformjáról. Midőn Ausztria és Magyarország közt meg lett kötve a vámszerződés, mely által Magyarország tiz évre elismerte mindazon vámtarifáknak és vámszerződéseknek érvényét, melyet a hajdani osztrák birodalom kiadott vagy megkötött, mihamar komoly törekvések merültek fel arra nézve, hogy a vámtarifa czélszerű reformnak vettessék alá. A reformmunkálat mintegy két évvel ezelőtt készült el, és azt lehetett várni, hogy néhány hónap alatt életbe is lép. Tulajdonképen nem volt semmi akadály, mely az életbeléptetést komolyan gátolhatta volna. A reformált tarifa nem foglalt magában nagyon lényeges változásokat. — A dolog t. i. igy állt: Ausztriának van egy régi általános vámtarifája (kelt 1853-dik évi deczember 5-dikén), de ezen általános tarifa minden jelentőségét elvesztette, mivel azon államokkal, melyekkel Ausztria jelentékenyebb forgalomban állt, egymásután kereskedelmi szerződések köttettek, és ezen szerződések az általános vámtételeknél alacsonyabb tételeket állapítottak meg, melyek a „legkedvezményezettebb“ államokról szóló záradék értelmében minden szerződéses államra kiterjedtek. Minthogy tehát az általános tarifa, úgyszólván már csak papíron volt, a gyakorlatban ellenben a különféle szerződésekben foglalt tételek voltak érvényesek, czélszerűnek látszott ezen szerződési tételeket egységes vámtarifává önteni és szabálylyá emelni, azon államoktól pedig, melyekkel a monarchiának szerződése nem volt, a tarifa tételein felül kivételkép inkább némi pótlékot szedni. De ezenkívül czélszerűnek látszott azon alkalommal egy két czikknél némi lényegtelen lejebbszállítást hozni javaslatba és a tételeket egy kicsit kikerekíteni, hogy könnyebben lehessen a vámösszegeket kiszámítani (pld. 21 kr. helyett 20 kr. stb.). Ezen kikerekítés, minthogy a szerződések a vámtételek felemelését nem engedik, csak némi lejebbszállitás által történhetett. Az 1868-ban elkészült reform-munkálatban menynyiből állt a reform. Hogy tehát ezen átalakítás életbeléptetése két évvel ezelőtt bátran megtörténhetett volna, az iránt kétség nem lehet; émoly kevéssé kétséges azonban az is, hogy ezen átalakítás tulajdonképen nem is reform, hanem csupán kezelési könnyítés. De épen azért, mivel így áll a dolog, egy kissé feltűnő, hogy most — két év lefolyása után — ismét csak ezen régi dologgal állnak elő a vámügyi reform sokat ígérő czíme alatt. Az iparkamarák fel vannak szólítva, hogy véleményt adjanak az emlíített „új“ tarifára nézve. Nem tudjuk mily véleményen lesznek az iparkamarák, hanem mi azt véljük, hogy a dolgot annyiban nem hagyhatjuk. Magyarországra nézve most nem az a fő kérdés, vájjon a sok szerződés által szétrongyolt, régi vámtarifa maradjon-e érvényben, vagy ezen úgynevezett új tarifa lépjen e életbe. Nem is az a főkérdés, ezen új tarifának egyes tételei szenvedjenek-e némi módosulást, vagy nem. A főkérdés az, hogy magával Ausztriával való vámszerződésünk mily módosulást szenvedjen. Ennélfogva ezen „új tarifa“ vitatásának inkább csak közvetett haszna leend ránk nézve. A fontosabb tételek felemelését gátolják a külföldi államokkal kötött szerződések, lejebb szállításukat pedig gátolja az osztrák védvámpárti iparosok tiltakozása. Sikerre tehát mostanában sem az egyik, sem a másik irányban nem lehet remény. Ellenben: „Hannibal ad portás!“ Maholnap bekövetkezik az idő, midőn Magyarországnak joga lesz az osztrák-magyar vámszerződés módosítását kívánni. Ezen időre kell nekünk tulajdonképen elkészülnünk. És azon érdekeltség, mely a vámügy iránt a kérdéses tarifa vitatása alkalmával fel fog ébredni, igen alkalmas lesz arra, hogy iparosaink és törvényhozóink figyelmét a vámügyben szükségesnek mutatkozó beható reformokra irányozza, és őket nemzeti vámügyi politika űzésére vagy követésére indítsa. 34